K O R T Á R S É P Í T É S Z E T
VII. évf. 3. szám
VÉGTELEN VÍZSZINTES
Ada Louise Huxtable a felhőkarcolókról szóló könyvében azt írja, hogy „Bábel tornya óta az építészek függőlegesben gondolkodnak, nem vízszintesben.” Pedig ha a magasház a földtől való elszakadás, a gravitáció leküzdésének, égbe törő vágyunknak a jelképe, akkor a vasút meg a mobilitásé, amely felgyorsítva az időt, megszűnteti a távolságot. A vasúti épületek átmeneti terek, nem-helyek, ahol csak épp átlépünk egy másik dimenzióba, mégis jelképekké váltak: a technikai haladás szimbólumává, egy rögzített ponttá a sínpályák lendületes, végtelen vízszintesében.
Szabó Angéla és Wettstein Domonkos tanulmánya a helyi érdekű vasutak építészetével foglalkozik, és az Építészmérnöki Kar 2005. évi TDK pályázatára készült. „A dolgozat szerkezete tiszta, átlátható, külön értéke olvasmányossága. Az ábrák és a képek jól értelmezhetőek, megfelelően egészítik ki a szöveget. A szerzők egységesen értelmezhető keresztmetszetet adtak a témáról, igen színvonalas munkával.” – írja róla Zsembery Ákos, bíráló.
Simon Mariann
Budapest, 2005. szeptember hó
Tartalom:
SZABÓ ANGÉLA, WETTSTEIN DOMOKOS: Helyiérdekű vasutak építészete
letöltés /39255 kB/
Microsoft Word dokumentum