K O R T Á R S É P Í T É S Z E T
I. évf. 3. szám
A Kortárs építészet rovat harmadik számának írásai az elmélet és a gyakorlat kettőssége köré rendeződnek.
Három éve húnyt el Hajnóczi Gyula professzor, akinek analitikus térelmélete az építészet értelmezésében kedvelt tér-fogalmat kísérelte meg operacionalizálni, használhatóvá tenni a gyakorlat számára. Mezős Tamás írása - amely a professzor emlékének adózik - összefoglaló az építészeti tér fontosabb megközelítéseiről, kiemelve közülük Hajnóczi Gyula térelméletét. Elmélet és gyakorlat közvetlen összefüggését vizsgálja Simon Mariann tanulmánya. Az írás arra keresi a választ, hogy az 1945 után a hazai építészetben széles teret kapott modern építészet eszméi hogyan változtak amint a tényleges építészeti gyakorlattal szembesültek.
Bár a modernhez hasonlóan átfogó normatív építészetelmélet - amely egyben tervezési módszertanként is használható – ma már nem létezik, ma is vannak építész tervezők, sőt tervezési módszerek is. Az Építészmérnöki Kar szervezett doktori és mesterképzése keretében Kapy Jenő szervezésében 1999 tavaszán tartott Tervezésmódszertan kurzus egyik tanulmányának témája az építész mesterjelölteket tervezési módszereik kifejtésére kérte. Az így született gondolatsorokból hármat választottunk ki. Közös bennük a “nagy elmélet” (nagy módszer) elvetése, s közös az, hogy a tervezésben ráció és intuíció keveredését látják, anélkül, hogy az egyedül üdvözítő keverési arányt megadnák. A gyakorlatot igazoló elvekre, elméleti forrásokra azért nekik is szükségük van, legyen az Henszlmann Imre klasszikus írása, a játék-, vagy épp a káoszelmélet
Tartalom:
| Mezős Tamás: Az építészeti tér fogalmának kialakulása |
letöltés /1840 kB/ Microsoft Word doc |
| Simon Mariann:“..az építészeti tudás maradéktalan és független érvényesülése..” - Elmélet és gyakorlat 1945-1948 |
letöltés /3780 kB/ Microsoft Word doc |
| Félix Zsolt: Tervezésmódszertan |
letöltés /16 kB/ Microsoft Word doc |
| Hőnich Richárd: Tervezési módszertanom – Kapy Jenőnél |
letöltés /114 kB/ Microsoft Word doc |
| Tarnóczky Tamás Attila: Tervezésmódszertani elemzés |
letöltés /594 kB/ Microsoft Word doc |
MEZŐS TAMÁS
AZ ÉPÍTÉSZETI TÉR FOGALMÁNAK KIALAKULÁSA
Hajnóczi Gyula emlékének
Az Építészmérnöki Karra felvételizők szakmai alkalmassági vizsgáján gyakran ismétlődő kérdés: “mi az építészet”. A válaszok többsége a művészetek egyik egyenrangú, vagy kitüntetett ágának írja le az építészetet. Hangsúlyozzák funkcionális karakterét, és esztétikailag (is) értékelhető sajátosságát. Igen csekély azoknak az “építész-jelölteknek” a száma, akik tudják, felismerik az építészet téralakító szerepét, és – horribile dic
tu – az építészet célját a külső vagy belső tér létrehozásában határozzák meg. Ez a helyzet sajnos egyáltalán nem meglepő. A Magyar Tudományos Akadémia gondozásában 1983-ban megjelent Építészetelméleti és építészettörténeti értelmező szótár “építészet” szócikke a képzőművészet egyik ágaként aposztrofálja az építészetet, és olyan szellemi alkotási folyamat eredményének tartja, amely munkaerő révén tárgyiasul; igaz, elvárja, hogy a megvalósulás művészi színvonalon történjen. A tér fogalmának meghatározásakor a szótár definiálja a tér kettős karakterét: egyrészt maga az építészeti alkotás mindig térbeli, másrészt az építészeti tevékenység tulajdonképpeni tárgya terek létrehozása.
Riegl elmélete
Meglepőnek tűnik ez a bizonytalanság, de az építészeti térfogalom kialakulását és történetét ismerve szinte természetesnek is vehetjük. Az építészetet, mint téralakító művészetet először egy művészettörténész, Alois Riegl “A későrómai iparművészet” című könyvében határozta meg; a megjelenés éve 1901! Riegl teszi föl elős
zör a kérdést: “De nem a térképzésre irányult-e az emberi műveltség ébredése óta minden olyan építőművészet célja, amely egy puszta emlékkő állításánál többet akar?[ 1] ” Felfogása szerint az építészet célja a (zárt) térnek a létrehozása és a tér határainak a megteremtése. A történeti időkben a tér határának a megformálását hangsúlyozták, ezáltal az épület plasztikai alkotássá változott. Az építészet minősítésének alapja ennek megfelelően nem lehetett más, mint e plasztikus elem leírása, értékelése. Az építészetelmélet felismerte ugyan a tér jelentőségét, az általa megfogalmazott tér-tipológia alapvetően a teret határoló felületeknek, mint síkoknak az érzékelési (felfedezési) folyamatát elemzi.Az ókori tér definíciója
A tér lehatárolásának első fázisában tisztán síkszerű felület hozza létre a teret, amelyet közvetlen közelről, tapintás útján értelmezünk. Riegl a görög “
haptikus” (megtapintásra alkalmas) kifejezéssel a képzőművészetben az egyiptomi óbirodalom alkotásait sorolja ebbe a kategóriába. Az építészeti példát a piramisban találja meg, amelynek elsődleges értelme még nem a téralkotás, hanem egy emlékmű, vagyis egy tömeg létrehozása.Riegl kategóriáinak második csoportjában a térhatár már nem csak síkszerűségével, hanem plaszticitásával is jellemezhető. A síkból kiemelkedő formákat a szem számára árnyékuk teszi hangsúlyossá, változatossá. Tehát az érzékelésben egy optikai folyamat zajlik, de szükség van még a közvetlen kapcsolatra, a tapintásra is a felület “megértéséhez”. Ismét a képzőművészetből vett p
éldával a görög domborművek sorolhatók ebbe a csoportba. (Hangsúlyozottan a hellén alkotásokról lehet szó, mert Egyiptomban a relief-technika is síkszerűségével tűnik ki.) Az építészetet tekintve: a görög templom lényegét már nem tömbszerűsége adja. Az épület külső képe több információt hordoz, mint az egyiptomi épületeké, azokhoz képest extrovertált. A peripterosz oszlopkoszorúja a tömeg-tér (oszlop-oszlopköz) által létrehozott fény-árnyék hatás tudatos alkalmazásával optikaivá, látványszerűvé is válik. A látvány azonban alapvetően egy-egy nézetre (homlokzatra) koncentrált, nem szakad el a síktól. Ezért ennek a csoportnak a jellemzője a “haptikus-optikai” érzékelés.
Karnak, Amon-templom
A tér formálásának harmadik módja elszakad a közvetlen, tapintással érzékelhető fizikai kapcsolat lehetőségétől. A térhatár kitágul, anyagszerűségét megőrzi, de már csak tisztán optikailag érzékelhető. A történeti fejlődés folyamatában ez utóbbi kategória képviseli a valódi teret, s erre a karnaki Amon-templom kolosszális hypostylos csarnokát hozza példának Riegl. (Érdekes, hogy erre a templomra még úgy is igaz ez az állítás, hogy lefedése már nincs meg. Ugyanis a tér monumentalitásának érzékelése szempontjából alig van különbség az épebben marad, szintén karnaki Honsu-templom és az Amon-templom azonos típusú tere között.) Az egyiptomi templom terei egy haptikus felületek által határolt tömegen belül válnak optikailag érzékelhetővé.
A Róma városi Pantheon alaprajza
Riegl a téralakítás ókori csúcspontjának – és ezzel a klasszikus építészeti tér első példájának tartja a Róma városi Pantheont. Tömegformálásában – ha sok szempontból tagadja is – még kötődik a megelőző nagy korszakok eredményeihez. A piramis tömbszerűsége, a peripterosz síkszerűsége a Pantheon henger-gömb tömegkapcsolatában oldódik fel. Szükségszerű, hogy megértéséhez a szemlélőnek egy távolságot kell keresnie, ahonnan az egés
z értelmezhetővé válik. Innen származik tisztán optikai jellege. Jelentőségét a belső adja, ahol a térhatárt (az oldalfalak és a kupola gömbfelülete) a “mindenütt mélységüket változtató” felületek adják, “ezek azonban sehol sem határolódnak formává, hanem folytatólagosan visszatérnek önmagukba. Ezért születik meg a nézőben a tér fogalma.” A tér látványt erősíti, hogy a kör alaprajz és a kerületén elhelyezkedő fülkesor egy határozott proporcionáltságot ad a térnek; az építészetben eddig példa nélküli módon, ezt az arányrendszert a síkból kilépve, a harmadik dimenzióba is átviszi a belső tér alkotója. Ezt úgy éri el, hogy a gömbfelületet tagoló kazettákat alulról fölfelé egyre csökkenő méretben osztja ki. E megfigyelés nélkül a tér érzékelésének továbbra is csak síkszerű értelmezését kapjuk, még akkor is, ha ez a sík egy görbevonallal – jelesül a körrel – jellemezhető.A térdefiníció ellentmondása
A haptikus-optikai fejlődési sort elemezve érdekes megfigyelést tesz Riegl. Az ablakot, mint az optikai tájékozódás eszközét, idegennek tartja a zárt formákat igénylő korai alkotásoktól. Az ablakok világos foltjai és a köztes faltestek sötét mezői egyetlen síkon hangsúlyos fény-árnyék – tehát optikai – hatást keltenek. Ennek megértéséhez nem elégséges a felületnek tapintás és látás útján történő “megismerése”. Meggyőződésem, hogy itt önellentmondásba torkollik az elmélet. Tiszta absztrakcióként értelmezve a fény-árnyék látványt egy árnyékos térben (enteriörben) és a külsőben (exteriörben) nincs különbség. Példával illusztrálva: egy görög templom homlokzatát szemlélve az oszlop-oszlopköz ritmust ugyanazok az eszközök hozzák létre, mint egy belső térben a faltest-nyílás ritmust. Erre a legjobb példa a Róma városi Minerva Medica centrális épülete. A centrális, tízszögű középtérre szerkesztett nymphaeumot íves exedrákkal bővítették, ezek – ellentétben a Pantheon falfülkéivel – a külső tömegen is megjelentek. A térbűvületek negyedgömb kupolás lefedése fölött a középrész kiemelkedő tamburját ablakok törik át.
Róma, Minerva Medica alaprajza
Az antik centrális tér
Riegl az építészeti tér kialakulását és fejlődését a centrális térformához köti. A központos tér az, amelyet minden irányban azonos elemek határolnak, és ezáltal válik a szemlélő számára realizálhatóvá a térhatár, s maga a létrehozott tér is. Funkcionális okokkal magyarázza, hogy a “hosszanti épület” fontosabb szerephez jutott az építészet történetében. A görög peripteros felülről megvilágított cellájából kiindulva a nyitott fedélszékkel lefedett tereket csak fedett udv
artereknek tartja. A valóságos hosszanti elrendezésű (longitudinális) tér azonban kubus-szerű téregységekből – értsd centreális elemekből – tevődik össze, amint a Caracalla és Diocletianus császárok közfürdőinek központi terme (cella mediaja) vagy Maxentius bazilikája mutatja. Mindkét enteriör 3-3 négyzetes egységből tevődik össze. Az elemeket egymástól falpillérek előtt álló oszlopok választják el. Az oszlopokon nyugvó erőteljesen golyvázott párkány keresztboltozatot tart, amelynek középpontja (az átlós ívek metszése) éppen a négyzet középpontja fölé esik. A belépő számára feltáruló látvány léptékét a falpillérek és az oszlopok határozzák meg. A lefedés és a középrész rövidebbik oldalának apszidiális lezárása nem zavarja meg a térről alkotott arányrendszer képét.
Diocletianus thermája - Sta Maria degli Angeli, az átalakított cella media
Téralkotás későbbi korokban
A haptikus elem az ókeresztény bazilikákban vész el teljesen akkor, amikor a gádorfalak földszinti sávjának oszlop- vagy pillérsora és a mennyezet közé – ezeket mintegy tudatosan és vizuálisan is szétválasztó – falsávot helyeznek el. A falmező különleges jelentőségét még a felületnek színes falfestéssel vagy mozaikkal való “felöltöztetése” is fokozza. A romanikában a gádorfalnak a boltozatokig futó függőleges tagolása lesz a jellemző úgy, hogy az oszlopkötegek közötti faltest egyre inkább megnyílik, mígnem a gótikában az ablakokkal áttör határoló sík az enteriört a végtelen exteriörbe vezeti át. A barokkal ez a tendencia megszakad, a fal zártsága helyreáll, bár a síkot falfülkékkel tagolja. A függőleges fal és a boltozat közé egy horizontális lezárást iktat, de a falfelületet lehetőleg nem töri át ablakokkal.
Riegl vázolt koncepciója az építészeti tér első tudatos elemzése, értékelése. Jelentőségét az adja, hogy az építészet értékelésének hangsúlyát áthelyezi az architektonikus és a plasztikus elemekről a térhatár által létrehozott “valamire”, ami azért definiálható nehezen, mert önmagában nem kézzel fogható, pusztán csak a határoló falak közötti levegő.
Hajnóczi elmélete
Az építészeti tér kutatása az I. világháború után az egyik legtöbbet vitatott területe lett az építészetelméletnek. Könyvtárnyi az irodalom, amely Riegl gondolataiból kiindulva tett kísérletet a tér jellemzőinek meghatározására. A fizikai valóságból kiinduló elemzések a határoló felületek milyenségének megragadása útján próbálják meg leírni azt, ami – felfogásunk szerint – az építészet lényege. E téren Hajnóczi Gyula térelméleti munkássága kiemelkedő jelentőségű. Az építészeti tér
analitikus elméletének lényege, hogy megkísérli vizuálisan megjeleníteni a teret azáltal, hogy a térhatároknak önmagukban is teret iniciáló hatást tulajdonít. Elsőként ismerte fel, hogy egy fának, egy emlékmű nagyobb terjedelmű alépítményének önmagában is van olyan környezete, amely rendelkezik ugyanazokkal a tulajdonságokkal, mint maga az épített tér nagyobb felületű határoló eleme. Az elemzés során a teret alkotó felületeket önálló, tovább már nem bontható elemi részekre szedte szét. Meghatározta ezeknek az elemi egységeknek a téralakító (iniciáló) képességét, majd ezekből összerakta és ábrázolta az építészettörténet minden nagyobb korszakának egy-egy szakrális- és lakóépületét.
Függőleges és vízszintes látás határai
Hajnóczi feltételezte, hogy egy sík felület “erőtere” addig tart, amíg az ember látja ennek alsó (az alsó síkkal érintkező) és felső (vízszintesen lezáró) határát. Az ismert látásélettani vizsgálatok alapján az emberi látómező egy aszimmetrikus kúp alkotóival határolható le. Annak a síknak a hajlásszöge, amin belül látásunk még éles képet alkot a szem magasságába helyezett vízszintes síktól lefelé 20fok, felfelé 40fok. Oldalirányban ugyanez a határ az emberi test függőleges szimmetria síkjától jobbra és balra 45-45fok-ban adható meg. Egy adott (nem vízszintes) síkfelületet és a vízszintes sík konkáv alakzatot hoz létre, melynek a terét legintenzívebben a vízszintestől eltérő hajlásszögű sík közvetlen közelében érezzük, és zavartalanul addig hat, amíg más zavaró motívum nem kerül a látómezőbe – ez pedig az a távolság, ahonnan a sík felső vízszintes lezárását még élesen látjuk (Hajnóczi szerint ez a közelségi pont ’P’). A sík és a közelségi pont közötti tartományon a felület intenzitása a feltételezés szerint nem lineárisan, hanem parabolikusan változik. A parabola függőleges érintője a sík maga, míg vízszintes érintője a járófelület. Az érintkezési pont a síkon a horizontális lezáró egyenesre esik, míg a vízszintesben a síkkal párhuzamosan a közelségi ponton megy át. Ha a járófelület és a sík metszéspontjából egyenletesen kiosztott sugársort rajzolunk vetületben a tér intenzitására, vagy másként minőségére vonatkozóan grafikailag is jellemző képet kapunk. Az egyszerűség kedvéért függőlegesnek tekintett sík felső átfordulása konvex – taszító – felületet eredményez. Természetesen ugyanez a konkáv jelleg és a konvexitás is érzékelhető függőleges síkoknak élben való találkozásánál. Hajnóczi elméletének – legalábbis a grafikai megjelenítést érintően – a lényege ezekben az elemi térviszonylatokban rejlik.
Egy partfal magasságának és téri hatásának összefügggése
A konkáv forma vonzó téri hatása
Rieglnél bizonytalan az a határ, ameddig a felületek haptikusnak értelmezhetők. A piramis egészét csak nehezen tekinthetjük tapinthatónak. Viszont a térhatárok érzékelése szempontjából valóban különbséget kell tenni a tapintással és a látás útján megtapasztalható felületek között. Hajnóczinál a haptikus határt Corbusier kinyújtott karú emberének (a modulornak) a magassága határozza meg, s ezt fundamentális térnek nevezi. Az enteriörben a tér lezárásának felső határa – a fundamentális réteg fölött – csak optikailag érzékelhető, ez az integráns tartomány. Természetesen integráns tartomány az exteriörben is létezik, ennek felső határa azonban mindig változik, attól függően, hogy az éleslátás felső határa milyen magasra kerül. Ami az integráns határ fölött van, az mind a szférikus térréteg – jelezve ezzel azt, hogy csak a földön járó ember számára jelent térhatárt az integráns tér imént definiált felső határa. Mielőtt néhánytörténeti példával illusztrálnánk a bemutatott términőségi elemző-módszert a tér analitikus elméletének két további aspektusára hívom föl a figyelmet.
A minőségi analízis mellett egy mennyiségi vizsgálat is része a térelemzésnek. A mennyiségi értékelés azt jelenti, hogy számszerűen vizsgáljuk a beépített, azaz faltestekkel lefedett és a hasznos épített terek arányát. Az építés kezdetén, például Mezopotámiában a szerkezettel lefedett és a hasznos terület aránya 1:1,5 értéket érhetett el. A mai vázas szerkezeteknél ez a szám 1:8,5 és 1:9 körül mozog. Elméletileg azonban nem csak a hasznos tér és a szerkezetekkel lefedett tér tekintendő építészeti térnek. A szisztematikus elemzés kimutatta, hogy térként kell értelmezni a fő téregységek közötti összekötő tereket, az oszlopok közötti térsávot a gádorfalban épp úgy, mint a falfülkéket a tértől elválasztó falnyílás terét, de egyszerű esetben az ablakok keretezése, az üvegfelület által meghatározott tér is építészetileg meghatározott. A mennyiségi vizsgálatokhoz összesen 49 tériségfajtát különböztetett meg Hajnóczi Gyula. Ezek vizsgálata, véleményem szerint nem vezet a befektetett munkával arányos eredményre.
Egy keskeny meder térformának összegzett hatása
A széles meder tériszonylatainak elszigetelt érvényesülése
Az eljárás ismertetésekor bemutatott elemi térviszonylatok segítségével, Hajnóczi könyvének[ 2] ábráit felhasználva, példaként a Pantheon, a reimsi dóm és Corbusier ronchampi zarándoktemplomának términőségi elemzését mutatjuk be. A Pantheon centrális tere viszonylag semleges térszerkezetre utal. A külső tagolatlan tamburja koncentrikus konszperzív (befelé sugárzó) közeget mutat. A főhomlokzat nyolcoszlopos peripteroszt idéző előcsarnokának térszövete jelzi az oszlopok által keltett térsűrűség intenzitását. A belsőben a falfülkék és a falfülkéket keretező aedikulák gerjesztenek kiegyensúlyozott téri világot. A centrális térrel szemben a háromhajós, keresztházas, francia körüljárós és kápolnakoszorús reimsi dóm términőségi ábrája a főhajó és a mellékhajók térintenzitásának különbségéből adódó feszültségét mutatja. A különbözőséget a lefedés módjában és a boltozat magasságának különbségében kell keresni. A boltozati egységek határozott ritmust adnak a térnek, aminek jelentőségére már Riegl is felhívta a figyelmet a római boltozott terekkel kapcsolatban. Alaprajzilag a szentélykörüljáró a mellékhajók folytatása. A kápolnakoszorú által tagolt külső térhatár miatt a körüljáró términőségileg sokkal oldottabb, de ugyanakkor kiegyensúlyozatlanabb is.
A Pantheon términőségi elemzése
Összegezve megállapítható, hogy a términőségi vizsgálatok egyértelműen kimutatják az egymással szomszédos terek egymáshoz való viszonyát. Egymás létét feltételező, egymással kommunikáló terek között dinamikus, míg egymás mellett szeparáltan elhelyezkedő terek egymással statikus kapcsolatban vannak. A belső tereknek a külsőhöz való viszonyáról is árulkodnak az ábrák. Jól láthatóak a külsővel kevésbé kommunikáló, befelé forduló (introvertált) (ilyen a mezopotámiai
és az egyiptomi építészet), és a külsővel dinamikus kapcsolatban lévő, kifelé forduló (extrovertált) terek (ilyen a hellén építészet). A két típusnak mintegy ötvözeteként alakul ki a kifelé- és befelé egyaránt kommunikáló térszerkezet (Hajnóczi kifejezésével: citrovertált tér). Ez a szerkesztésmód jellemezte Rómától a XX. század elejéig az építészetet. Az elemzés finomításával az egyes korszakok különbözőségei természetesen kimutathatók. A modern építészet tudatosan lemondott a történetileg kialakult tektonikus kifejezőeszközök használatáról, és ezáltal közvetlen környezetük motiválásáról. Ezeket a térrendszereket devertált tereknek nevezzük.
Ronchampi zarándokkápolna términőségi elemzése
A vizuálisan jól megjeleníthető términőség-analízis és az elemzéseknek az a csoportja, amelyik a teret létrehozó felületek formai elemzéséből kíván következtetéseket levonni szükséges, de nem elégséges ahhoz, hogy az építészeti téralakítás teljességét megértsük. Különösen a II. világháborút követő években – részben az új fizikai térfogalomnak a közkinccsé válása és a strukturalizmusnak mint módszernek az elterjedése miatt – a filozófia, az esztétika és a szemiotika érdeklődését is felkeltette az építészet. Egyre többen próbálták meg feltárni a tér immanens karakterét. Megtermékenyítően hatott a gondolkodásra a japán építészetnek – és talán nem elhanyagolható részben ennek közvetítésével – a keleti filozófia térfelfogásának a megismerése az európai építészet alkotó művelői és elemzői számára. A filozófiai építészetelmélet
jeles képviselői között találhatjuk Szentkirályi Zoltánt, aki szinte élete utolsó percéig dolgozott a gondolkodását összegző térelméleti munkáján. Jelen dolgozatomban elmondottakhoz hasonló módszerrel, a cikk folytatásaként Szentkirályi tanár úr térelméleti munkásságát szeretném ismertetni.
A reims-i koronázótemplom términőségi elemzése
1. Az idézeteket Alois RIEGL; A későrómai iparművészet – Művészet és elmélet. c. művéne a Corvina Kiadó által megjelentetett 1989. évi magyar kiadásából vettük
2. Hajnóczi J. Gyula ; Vallum és intervallum - Az építészeti tér analitikus elmélete. Akadémiai Kiadó, Budapest 1992. Ezuton szeretnék köszönetet mondani Dr. Hajnóczi Gyulánénak és Dr. Hajnóczi Péternek, hogy hozzájárulta az ábrák közléséhez.
SIMON MARIANN
" ... AZ ÉPÍTÉSZETI TUDÁS MARADÉKTALAN ÉS FÜGGETLEN ÉRVÉNYESÜLÉSE ..."
Elmélet és gyakorlat 1945-1948 *
Elmélet és gyakorlat ambivalens viszonyban vannak egymással az építészetben. Kezdetben volt az építészeti gyakorlat, amely aztán megteremtette a maga igazolására - hogy egyszerű mesterségből a szabad művészetek szintjére emelkedjen - az építészetelméletet. A teremtmény utóbb szülője fejére nőtt, s már nem elégedett meg a magyarázó-igazoló szereppel, olykor diktálni kezdett, szabályokat és normákat írt elő. A gyakorlat hol komolyan vette az elméletet, hol művészi szabadságának korlátozóját látva benne úgy tett, mintha nem is törődne vele. Az elmélettől mégsem tudta magát teljesen függetleníteni a gyakorlat - ha a gyakorlat nem hivatkozik is az elméletre, az elmélet akkor is elemzi a gyakorlatot - , s a önreflexióra ma is igényt tartó gyakorlat az elmélet által felkínált fogalomkészletből merít. Az építészetelmélet súlya és szerepe változik a korokban, hogy mennyi és mi szivárog át belőle az építészeti gyakorlatba, az épületek elemzésébe és értékelésébe: ez vizsgálatunk tárgya.
*
1945, a háború befejezése új lehetőségeket nyitott meg az építészet teoretikusai előtt. A lerombolt épületállományú ország újjáépítése békeidőben elképzelhetetlen mértékű beavatkozások és új koncepciók megvalósítását ígérte, amire a rendszerváltás következtében lecserélődött - demokratikus beállítottságú és a modern mozgalom iránt elkötelezett - építészeti elit a kezdet kezdetétől készen állt.
1944 novemberében született, de csak egy évvel később jelent
meg öt magyar építész programnyilatkozata Az építészet háború utáni feladatai Magyarországon címmel.[ i] A deklaráció egyértelműen állást foglalt a modern építészet mellett, amely "messzemenően felismerte és tisztázta a maga feladatait, világos elképzelései vannak egy jobb jövőről, ezért a tisztán szakszempontoktól vezérelt építészeti munka számára a társadalom újjászervezésében kellő és méltó helyet kívánunk biztosítani." A modern építészetben - hazai szóhasználatban új építészetben - érvényesülő építészeti tudás, szakszerűség egy "boldogabb és emberibb új élet" megvalósításának záloga, de e szakszerűség kibontakozására "csak egy haladottabb társadalmi és gazdasági rendben kerülhet sor." A modern építészet szemléletében megelőzve korát, elébe megy a társadalom igényeinek: "A ma építészetének azonban egyik jellemző vonása, hogy ezt az átalakulást be nem várva, a kísérletezés és cselekvés útjára lépett, és ma már képes kielégíteni és kifejezni a társadalomban még tudat alatt lappangó életideálokat." Az új kor új építészete a modern építészet, amely szakszerű, mentes az építészeten kívüli szempontoktól, vagyis hitelét " az építészeti tudás maradéktalan és független érvényesülése " adja, miközben jobban tudja a társadalomnál, hogy annak mire van szüksége. A tézis magában hordja a konfliktust: meddig fogadja el a modern építészet ilyen mértékű kompetenciáját a társadalom és a politika.Az újjáépítés építészetelmélete a modern teória lett, a modern építészet normává emelkedett. A példa követéséhez persze annak megismerése, megismertetése szükséges; a modern építészet elveit, jellemzőit a korszak több írása is megfogalmazta. A modern építészetben az ember olthatatlan szabadságvágya fejeződik ki - írja Borbíró Virgil 1946-ban.[ ii] A modern építészet térkezelése, de formaképzése is ezt fejezi ki. A terek egymásba folynak, hullámvonalas, görbe felületek jelennek meg bennük, s a belső beleölelkezik a természeti tér végtelenségébe és gazdagságába. Az épület külsejével is a természethez alkalmazkodik, ráül a terepre, formái aszimmetrikusak és játékosak. "Az építő ember mind szerényebben, mind alázatosabban fordul a természet felé, amely után vágyik, amelybe civilizációja mesterkéltségéből visszavágyik. Amint a maga-alkotta technikának ura lesz, nem akar többé autokrata módon a természeten uralkodni." A modern építészet persze hisz a technikában és a szerkezetben, de a konstrukció megmutatása nem követelmény, inkább csak lehetőség, s a funkció követése sem erény önmagában: "Csak játékosan vagyunk konstruktivisták, még ha ezért az inkonzekvencia vádjával is támadhatnak, játékosan nyúlunk ahhoz, amit technikánk nyújt mert már nem vagyunk a szerkezetnek szolgái, vagy rabjai, művészi urai akarunk s tudunk lenni a szerkezetinek, túl vagyunk a funkcionalizmuson
" Ha igaz, hogy mint Borbíró írja, "minden emberi közösség szellemiségének legigazabb kifejezője, tükre az építészet", akkor a modern szerkezet, a technika, és a forma mind csak médium, amely által kifejeződik a korszellem, jelen esetben a kor szabadságvágya.Granasztói Pál a térformálásban és a szerkezetiségben látja az új építészet lényegét. "Az új európai építőművészet legbenső törekvéseivel múltjának két kiemelkedő korszakát idézi fel számunkra: a görögök építőművészetét és a gótikát. Alkotásai a görög építőművészet módján viszonylanak a tájhoz, szerkesztési elvei pedig a gótikával rokonok."[ iii] A görögök együtt éltek a természettel, a görög templomban a Rend és a Táj egysége nyilvánult meg. A gótikus forma a statika csodája, az anyagban rejlő lehetőségek végső kihasználása, a Logika diadala. A modern építészet formái a modern technika adta lehetőségekből fakadnak, de a gótikával ellentétben a szerkezeti szabadságot nem a belső tér gazdagítására használják, hanem arra, hogy az épületet megnyissák a természet felé. Ebben a kitárulkozásban Granasztói is a szabadság iránti vágyat véli felfedezni: "Mert az új építőművészet a gótikából kisarjadt és a mai technika által felfokozott térformálásával, térszerkesztésével azt a klímát, azt a szabadságot ígéri nekünk - szellemi és fizikai értelemben egyaránt - amiben a görögöknek a természet bőkezűségéből, de saját emberségükből is, valaha részük volt."[ iv] Az új építészet ugyanakkor a déli és az északi építőszellem szintézise is. A dél boltozva-falazva organikus formákat hoz létre, s jellemző építőanyaga, a kő a maradandóság jelképe, míg az északi faépítészet geometrikus rendbe szerveződik, s az időlegesség jellegét hordja magán. Az új építészet a vasbetonvázas építési módnak köszönhetően feloldja észak és dél ellentmondását: "A váz, a vázas szerkezet pedig napjainkban nem más, mint tágasan, nagyvonalúan megszabott keret, melyen belül a válaszfalak, mulandó anyagok és berendezések időközönként változtathatóak és felcserélhetőek. S miként a vasbetonvázas szerkezet megadja a feloldás lehetőségét a mulandóság és maradandóság dilemmájában, ugyanúgy lehetőséget nyújt egy másik kettősségnek a feloldására: a geometria igényének és a funkcionális, halmazszerű formáknak összeegyeztetésre is."[ v] Borbíró Virgil és Granasztói Pál interpretációjában a modern építészet összhangot teremt ember és természet, kinn és benn között, s valamely nyugodt rend, harmónia, az ellentmondások feloldása jellemzi.
Éppen ellenkező következtetésre jut Kozma Lajos.[
vi] A modern építészetet ő is a történeti építészet összefüggésében, mint egy fejlődési sor jelenleg utolsó állomását ábrázolja. A fejlődés a testiség és a térbeliség dialektikájában zajlik, míg előbbit az egyensúly, a rész és egész összhangja, a befejezettség képzete - a görög építészet példája - jellemzi, addig a térbeliség maga a dinamizmus, az egyensúly megbomlása, az egész uralma a rész felett. Ez utóbbi sorba tartozik a gótika, a barokk, s a modern építészet is. A részlet elveszti önállóságát, marad a feloldott forma végtelenségének nyugtalanító drámai ereje. Terjedés, irány, ritmus, sorhatás - ezekben mérhető a modern építészeti alkotás, amely persze Kozma szerint is a korszellemet fejezi ki: "Korunk dinamikus szellemisége nem az erők kiegyensúlyozottságát érzékelteti, nem a befejezettség szépségét hirdeti, hanem a saját függő sorsának a kivetítettségét, az egyén és a külvilág, a rész és egész feszültségének izgalmas drámáját mutatja építészeti alkotásaiban éppenúgy, mint a társadalom kialakulásában, mint képben, szoborban, zenében, irodalomban." A végtelen, a szabadság motívuma megjelenik itt is, s végül egy feloldódás lehetősége is körvonalazódik: ahogy a társadalmi gondolat győz, lecsillapodnak a zaklatott formák. Vagyis legyen a modern építészet akár nyugodt, akár feszült, lényege az optimizmus, a szerkezeti-technikai fejlődésből eredő szinte korlátlan szakmai lehetőségek, s az ezen keresztül kifejeződő (technikai fejlődésből eredő?) szinte korlátlan társadalmi lehetőségek.A fenti írások az új építészet művészi oldalával foglalkoznak, értelmezik azt, ami van, s legfeljebb a modern építészet elemzéséhez kívánnak kulcsot adni, de nem foglalkoznak azzal, hogy milyen elveket, módszereket kell a gyakorló építésznek követnie. Ezt teszi meg Major Máté, egyelőre még a kor neves modern építészének, Breuer Marcellne
k az elveit ismertetve.[ vii] Breuer Marcell 1934-es, svájci előadásában foglalta össze az új építészet (New Architecture[ viii] ) három alaptételét. Az első az elfogulatlanság (absence of prejudice), ami a közvetlen előzményektől való elszakadást jelenti. Ez nem a hagyományok teljes elvetése: "Mi nem akarunk mindenáron újat alkotni, hanem azt, ami megfelelő, ami az igazi és helyes, ami viszonylagosan teljes és tökéletes." Az elfogulatlanság a modern építészetnek egyedül szakmai megkötöttségét ismeri el. A második elv az őszinteség (sincerity), ami "az építészet műszaki és gazdasági síkján a szerkezeti törvények és a gyakorlati szervi működések különösen erőteljes érvényre juttatásában nyilatkozik meg, az építészet művészeti síkján pedig a véletlenszerű formák elhagyásában és az egyszerűsítésében." Az őszinteség - s a Breuer-szövegben annak szinonimájaként használt tisztaság (clarity) - a megoldások és a formák racionalitását, ésszerűségét jelenti. A harmadik elv a töretlen elemek, az ellentétek összekapcsolása ("relation of unbroken elements to one another - contrast" az eredetiben; nem ez az egyetlen pont, ahol Major kissé szabadon fordít), amely a stíluskötöttségek elvetése, az elemek belső törvényszerűségeinek elsőbbsége valamely átfogó elvvel szemben. Vagyis Breuer Marcell szerint a modern építészet formáinak a szakszerűségből kell kibontakozniuk, s ebbe semmi beleszólása nincs a politikának. Ez az a pont, ahol Major vitázik vele - s nem csak vele.A Tér és Forma már idézett 1945 novemberi deklarációja szerint az új építészet feladata a társadalom igényeinek szolgálata a szakszerűség érvényesítése által. A politika balratolódásával változik a társadalom általános fogalma is, s előbb a dolgozók társadalma, majd szocialista társadalom lesz belőle. Ezzel párhuzamosan megjelenik az igény az építészet politikai függetlenségének a feladására. Az építész nem csak szaktudásával, a minőséggel kell szolgálja a dolgozók társadalmát, hanem ideológiailag is azonosulnia kell azzal; első lépésként "le kell 'ereszkednie' abból a képzelt magasságból, melyet egyénieskedésből az alkotási szabadság hamis felfogásából rakott magának, és bele kell illeszkednie őszintén a dolgozók társadalmába" - írja Major Máté az 1946 októberében indított Új Építészet című folyóirat beköszöntőjében.[ ix] Granasztói Pál a Tér és Formában válaszolva a felhívásra leszögezi, hogy "az építészet nem politikai iskola - az a pártokra tartozik -, hanem műhely, amely reális feladatokat vállal és old meg" - megérezve a szemléletben rejlő veszélyt.[ x] Az új folyóirat megjelenését üdvözlő recenzió ugyanakkor inkább a szellemi élet megpezsdülését reméli a polémiától: "Ezzel a cikkel a magyar építészetben termékeny és a nyilvánosság elé kívánkozó érdekes vita indult meg."[ x] A vita, legalább is nyilvánosan[ xii] nem folytatódott, a politika viszont - már ekkor - végleg befészkelte magát a művészet és az építészet dolgai közé. 1947 őszén a Magyar Művészeti Tanács kétéves működéséről számot adó beszédében Borbíró Virgil a politikai szempontok meghatározó szerepéről mint létező, de talán még kiküszöbölhető hibáról ír: "De még inkább kifogásolható, ha a tanácstagokat művészi kérdéseket illető elhatározásaikban saját pártszempontjaik vezetik."[ xiii] Borbíró Virgil a művészet, "mint a jövő útjának, a jövő szellemének a keresője" érdekében érvel a politikamentesség mellett, amely "igaz feladatát csak akkor teljesítheti, ha nem kerül a napi politika befolyása alá": a szabad művészet tudja igazán szolgálni a társadalmat. Persze ha egy társadalmi berendezkedésről bebizonyosodik, hogy az a lehető legjobb, sőt a szakszerűségnek is maximális teret nyújt, akkor az iránta való politikai elkötelezettség joggal várható el a művészektől, s így az építészektől is. Major Máté a fenti logika jegyében kötelezte el magát a politikus építészet mellett, "mivel az objektív anyagi feltételek immár készen állnak egy magasabb rendű társadalom felépítéséhez, megszületett az a felismerés (ideológia), amely egyedül alkalmas a történelem (a valóság) eseményeinek magyarázatára."[ xiv] Az 1945-ben Magyarországon érvényesülő építészeti gondolat a szakszerűség által a társadalmi elkötelezettség mellett tett hitet, s eszméit a modern építészet eszközeivel kívánta megvalósítani. A társadalmi elkötelezettség, a társadalmi szerep vállalása ugyanakkor a kezdetektől magában hordta a politikai szerepvállalásba való átcsúszást, amit a politikai változás idővel meg is kívánt.
A háború utáni újrakezdési lendületben megfogalmazott építészeti elveket az ezek jegyében született épületeken, a gyakorlaton lehetne számon kérni. Amire azonban az új építészet első épületei 1948-49-ben elkészültek, már nem volt elég a modern szakszerűség elveinek megfelelni. Az első korszak épületeire reflektáló írások így csak 1948-ig voltak használhatóak. Elemzésre három értékelő írást választottunk ki: az első egy már megkezdett, de még be nem fejezett építkezésről szól, a második egy tervpályázat pályaműveit értékeli, s csak a harmadik elemez már elkészült épületet.
Az első, közlésre is alkalmasnak tartott építkezésről 1947 októberében számolt be az Új Építészet.[ xv] A Belügyminisztérium Rudolf téri (ma Jászai Mari tér) épülete egy bérház átépítésével készült, még az építészeti magántervezés keretei között.
“Épül a Belügyminisztérium”
Az ismertetés - az egyik tervező írta - tárgyszerű leírása a feladatnak: "Követelmény: Korszerű hivatali épület hatszáz szobával, a korszerű építészetnek funkcionális és szociális elvei alapján
." Az írás legnagyobb részt az épület funkcionális leírásával foglalkozik. A szerkezetre nem tér ki, több helyen is előjön viszont a szociális tartalom: "a hivatal dolgozói számára az összes szükséges szociális berendezés" biztosítása. A tetőtérben elhelyezett panorámás étterem, konyhák(!), büfé, sportterem, napozóterasz és férfi-női zuhanyozók mindenesetre biztató színvonalat ígértek mint a jövő irodaházával szembeni elvárások - ha annak gondolták. A korszerűség mibenléte pontosan nem fogalmazódik meg a szövegben, de jelentése - a funkcionalitáson és szociális felszereltségen túl - mint a század elején épített, átalakított épület hibáinak ellentéte egyértelművé válik. Az elavult alaprajz helyébe tiszta H alaprajz lép, a levegőtlen udvarok megszűnnek, s csak utcai helyiségek lesznek, az ötletszerű nyílásokat pedig úgy alakítják át, hogy a homlokzat a kívánt egységes és nyugodt hatást elérje. Ez utóbbi kifejezésen túl csak a két helyen is megfogalmazódó reprezentativitás iránti igény az, ami az épület műszaki-mérnöki tartalmán túllép. A reprezentativitás a középület-funkciónak jár, az épület egységes és nyugodt hatása "az ország legnagyobb méretű minisztériumát megillető reprezentatív megjelenést" kívánja kifejezni.
Az egykori Belügyminisztérium ma az Országgyűlés irodaháza.
A Magyar Építőipari Munkások Országos Szövetségének (MÉMOSZ) székháza a korszak első jelentős új középülete volt, amelyre még 1947 decemberében írtak ki meghívásos pályázatot. A beérkezett tíz tervet az Új Építészet 1948 márciusi számában mutatta be Major Máté.[
xvi] (A végül felépült házról - amely a pályázaton kiemelt tervek szerzőinek közös munkája volt - nem készült korabeli ismertetés, az épület 1949-re a modern építészet elleni támadások egyik fő célpontja lett.) A MÉMOSZ-székház programjában funkcionális követelmények szerepeltek, s ennek megfelelően az egyes tervek értékelésében is a funkcionalitás lett az első szempont. A második az épület megjelenése, amely akkor jó, ha az "épület tömegeinek összefoglalása, a felületek tisztasága nyugodt és finom" (Perényi-féle terv); sőt e jegyben akár művészi is lehet: a "magasépület értelmes, világos és monumentális kubusa, a terasszal fedett zsibongó által tövébe vágott mély árnyékkal, a Dózsa György úti három különböző magasságú és kialakítású tömeg ritmusa és egyensúlya magas művészi produkció" (Preisich-Gádoros-féle terv).
Preisich Gábor és Gádoros Lajos terve, Dózsa György úti homlokzat.
Az épülettől elvárt nyugodt megjelenés a funkcionális rendeltetéssel - középület - van összhangban, ezért furcsállja a kritikus a Perczel-féle tervet, amelynél "
a vasbeton keretek homlokzati kiemelése, teraszszerű plasztikája a nyílások feletti - valószínűleg színes - márkizokkal az épület megjelenését, rendeltetésének bevallását a szokottnál élénkebbé, vidámabbá varázsolja."
Perczel Károly terve, Dózsa György úti homlokzat.
A kiemelt tervek közül a legtöbb formai problémát Szrogh György terve veti föl, amely miközben kifogástalan funkcionális elrendezést produkál, a szögletes saroktelekre helyezett negyedkör nyugtalan tömege elfogadhatatlan, a "kitűnő fiatal tervezőnek fatális tévedése". A helyes funkcióból szükségszerűen következő helyes forma tétele látszik itt megtörni, amit Major Máté nehezen is tud feldolgozni, de azért talál megoldást: "ha a körívet kiegyenesítenők ... az alaprajz értéke lényegileg nem változik, sőt javul. ".
Szrogh György terve, földszinti alaprajz és homlokzat.
1948-ban a MÉMOSZ-székház még csak épült, két másik szakszervezeti székházat azonban már át is adtak - igaz, mindkettő átépítés volt. Az épületeket az Új Építészet
1948.11-12. számában ismertette Preisich Gábor.[ xvii] A közelgő építészeti szemléletváltás már a cikk felépítésében is megmutatkozik. Míg a föntiekben elemzett két írás az épületek funkcionális értékelésével indított, s az architektúrát a végére hagyta, addig itt - bár az írás zömét a funkcionális elrendezés ismertetése és a szerkezetek, az alkalmazott anyagok leírása teszi ki - a feladat tartalma, az építészeti alkotás formai megoldása kerül előre. A reprezentativitás így válik elsődleges szemponttá, immár annak indoklásával együtt: "A szocializmus felé haladó társadalom a dolgozó embert szolgáló épületeket, a lakást és a közösség építményeit: iskolákat, kultúrházakat, kórházakat stb. helyezi előtérbe és ezek között a munkásosztály összetartásának szimbólumát, a - sok évtizedes harcának emlékezetét idéző - szakszervezeti székházakat." A Szakszervezeti Tanács székházának tervezője egy korábbi írása szerint[ xviii] az épületátalakítással azt akarta elérni, hogy az "egységes és nyugodt képet adjon". A feladatnak a - tervekhez képest némileg módosult - megoldása Preisich értékelése szerint "kissé merev, nyugodt, de monumentális tömegével, zártságával, komolyságával ... kissé merev, de tisztességesen egyszerű és monumentális architektúrára" vezetett.
A Szakszervezeti Tanács székháza. Terv: ifj. Fischer Tibor
A másik bemutatott épület, a Bányász Szakszervezet székháza külső megjelenésében "
kevésbé fejezi ki ... a szakszervezeti székház jellegét". Az épület könnyed, lebegő, eleven és mozgékony, értsd: nyugtalan. Ezt a hiányosságot azonban egyelőre még ellensúlyozza "a teljes homlokzaton átmenő, egységes, a szerkezetet nyíltan megmutató architektúra, a bejárati donga finom arányai, az egész alapelrendezés ötletessége".
A Bányász Szakszervezet székháza. Terv: Szrogh György
Az ismertetés - a modern elfogulatlanság elvéből következően - nem foglalkozik a környező épületekkel, mindkét épületnél kiemeli azonban azoknak a külsőhöz, a természethez való kapcsolatot. A Szakszervezeti Székház tervezője "a belső térhatást hatalmas üvegtáblával megnövelve a Városliget pázsitját az előcsarnok zöldjével" hozza össze, míg a Bányász-székházban az épület körüli terepszint lesüllyesztésével teremt a tervező közvetlen kertkapcsolatot.
A modern építészet jellemzőit és elveit leíró tanulmányok az új építészet hasznosságát-funkcionalitását, szerkezetiségét és ésszerűségét emelik ki az egyik oldalon, míg a benne kifejeződő - hol nyugodt, hol feszült - korszellem megmutatkozását tekintik művészi tartalmának. Az első modern szellemű épületek elemzését nézve az általános elvek és a gyakorlaton számon kért elvek némi eltérését tapasztaljuk. Az épületbemutatások és értékelések elsődleges szempontja a funkcionalitás (a közlekedők és a helyiségek ésszerű csoportosítása) és a korszerűség (a tiszta funkciók, szerkezetek és formák együttese, nagyjából a breueri őszinteség fogalmának megfelelően). Az épületek esztétikai megítélésében is ez utóbbi a meghatározó: tiszta, egységes és nyugodt megjelenés. A kontraszt, az elemekből fakadó szabad formálás, a játékos konstruktivitás igénye nem jelenik meg a gyakorlat, a modern épületek elemzésében, sőt az ilyen irányú kísérletekből következő nyugtalan hatás inkább negatív felhanggal szerepel. Az épület és a táj kapcsolata szinte mindenütt megjelenik mint fontos szempont: előcsarnok és liget belső és kert összefolyását emeli ki a két szakszervezeti székház már idézett elemzése, de a Perényi-féle MÉMOSZ-terv is "az utcát (a liget zöld felületét és levegőjét) szerencsésen kapcsolja össze a belső területtel", s végül az "egyedülálló körkilátással a Dunára és a budai hegyekre" a Belügyminisztérium tetőszintje is megnyílik a természet felé.
Perényi Imre terve a MÉMOSZ-székházra, földszinti alaprajz.
A modern építészet őszintesége "az építészet műszaki és gazdasági síkján a szerkezeti törvények és a gyakorlati szervi működések különösen erőteljes érvényre juttatásában nyilatkozik meg", leegyszerűsítve: a szerkezet és a funkció kivetül a formára. Az 1945 utáni hazai modern épületeken ennél többet kérnek számon elemzőik, a funkció tartalmának kifejeződését, a középület-jelleg formai megjelenítését, előbb a reprezentativitást, később a monumentalitást. (A képet némileg torzíthatja, hogy mindhárom elemzett forrás középülettel foglalkozik, s a le
gkorábbi is 1947 őszén, vagyis már az un. kék cédulás választások utáni politikai közegben született.) Az új építészet elveit a gyakorlattal, az épületekkel szembesítve azok leegyszerűsödtek és kiszolgáltatottakká váltak. A hazai modern építészet a szakszerűségéből következő hasznosságára hivatkozva próbálta magát igazolni és bizonyos függetlenséget kiharcolni. A függetlenség az első megvalósult épületig tartott, a belső morális elkötelezettség helyét pedig fokozatosan átvette a hatalmi szó.
Simon Mariann
*
A tanulmány az OTKA T 024029 számú programja keretében készült.I
Fischer József - Granasztói Pál - Kismarty Lechner Jenő - Major Máté - Weltzl János: Az építészet háború utáni feladatai Magyarországon. Tér és Forma 1944-45.11. 158-159.old.II
Borbíró Virgil: A mai építészeti formáról. Tér és Forma 1946.10. 129-134.old.III
Granasztói Pál: Az új építőművészet ígérete. In: Granasztói Pál: Európai építészet. Tanulmányok. Magyar Művészeti Tanács 1947. 7.old. Első közlés: Magyar Csillag 1943.1.IV
uo. 12.old.V
Granasztói Pál: Észak és dél az európai építőművészetben. In: Granasztói Pál: Európai építészet. Tanulmányok. Magyar Művészeti Tanács 1947. 26.old. Első közlés: Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye. Értekezések - Beszámolók. 1942. VI.sz.VI
Kozma Lajos: Az építészeti forma kettős arca. Alkotás 1947. 9-10. 20-27.old.VII
Major Máté: Az új építészet alapelvei - egy magyar építész művében és megvilágításában. Alkotás 1947.9-10. 27-31.old.VIII
Major Máté nem teljes fordítást közöl, hanem részleteket idéz a szövegből. A zárójelben szereplő angol kifejezések a Breuer-előadásnak a The Architectural Review 1935 áprilisi számában közölt - általam elért - írott változatából valóak.IX
Major Máté: A magyar építészekhez! Új Építészet 1946.1. 1.old.X
Granasztói Pál: Az építész és a dolgozók társadalma. Tér és forma 1946.7-9. 79-80.old.XI
Szőke Károly: Tér és Forma - Új Építészet. Forum 1946.11. 282-283.old.XII
1946 októberétől közel másfél évig az Új Építészet és a Tér és Forma a pluralizmus jegyében egymás mellett működött, a két szellemi kör tagjai ugyanakkor osztoztak az építészet hivatalos, tudományos és művészeti státusain.XIII
Borbíró Virgil beszéde a Magyar Művészei Tanács Vegyes Hetes Tanács ülésén. Alkotás 1947.11-12.XIV
Major Máté: Az új építészet alapelvei - egy magyar építész művében és megvilágításában. Alkotás 1947.9-10. 27-31.old.XV
Gábor László: Épül a Belügyminisztérium. Új Építészet 1947.10. 246-249.old.XVI
Major Máté: A MÉMOSZ új székháznak vázlattervei. Új Építészet 1948.3. 99-120.old.XVII
Preisich Gábor: Két szakszervezeti székház Budapesten. Új Építészet 1948.11-12. 21-33.old.XVIII
ifj.Fischer Tibor: Szakszervezeti negyed Budapesten. Tér és Forma 1947.11.
FÉLIX ZSOLT
TERVEZÉSMÓDSZERTAN
A tervezés módszerei, a nagy titok, az Igazság felfedezése mindenki számára izgalmas kérdés. Sokan azt gondolják, hogy van valamiféle módszer, van egy egyszerűbb, de könnyen lehet hogy bonyolultabb út, aminek a végén az embernek a kezébe kerül a hőn áhított cél. Ilyenek voltak azok a kutatók, akik szerettek volna rájönni az aranykészítés módszerére, vagy rájönni a teremtés lényegére. Azt gondolom, hogy ezen az úton a legfontosabb tény a keresés, és a célt érés lehet nagyszerű és zseniális, de ez számomra nem a legfontosabb.
Egy kis kitérőt teszek 1852-be, amikor Henszlmann Imre az angol építészek királyi intézetében (RIBA) tartott előadást a fölfedezéséről: a középkori egyházi építészet elveiről.
Igen feltűnő különbség mutatkozik azon hatás közt, mellyet egyrészről a’ közép századokból fennmaradt egyházak, vagy építmények, ’s más részről újabb időkben létre jött hasonló stílű épületek gyakorolnak: ’s minthogy emez utolsók’ részletei, legtöbb esetben, csupán a’ ’középkori díszítmények’ szoros utánzásául tekintendők, azon különbség’ okának mélyebben kell rejlenie, mintsem a’ díszítményi felületben: sőt csak a’ valamennyire tapasztalt szem is, tekintve a’ bármelly középkori építmény által okozott kellemes benyomást, ha nem bizonyíthatni is be, legalább gyanítani fogja, miszerint annak összhangzata szükségkép valamelly szorosan meghatározott szabályon alapul.
Ugye izgalmas a kérdésfelvetés, vajon mi lehet a megoldás. Ne felejtsük el, hogy Henszlmann Imre ezzel a tanulmányával egy felfedezést mutat be az angol akadémián, egy új találmányt, egy tézist, amely alapjaiban megváltoztat mindent…
Hasonló összhangzási szabály létezik a zenében, mellynek elveit general bassusnak nevezik, ez isméretes, és (noha a’ természeti zene-rendszerhez nem ragaszkodunk szorosan) magas fokát érte el a tökélynek, míg a’ közép századokban virágzott építészeti összhangzat’ tudománya egészen elveszett, és valahai létezésének sokáig egyedül nyoma tartatott fen homályos eredetét tanusító egy későbbi intézetvényben értem a’ szabadkőművességet, melly idő’ folytával egészen különböző irányú ösvényre tért át, mint a’ mellyre neve mutat.. …
A’ középkori templomok’ tanulmányozása’ egybehasonlítgatása által azon meggyőződésre jutottam, hogy egy alapvonalból, vagy összegből, melly alapul tekintendő, akár mértani akár algebrai úton harminc és hatvan közötti összegek vagy vonalak fejtethetnek ki, az építmény’ nagyságához, korához és jelentékenységéhez képest, és, igen kevés kivétellel, egyetlen egy nagyobb vagy kisebb alkotótag sincs, mellynek arányai ama’ vonalak vagy összegek’ valamellyike, vagy kiváltképen azok’ sokszorozásai vagy elosztásai által ne volnának meghatározva. Kevés kivétellel, mondom: minthogy vannak részek, mellyek egyáltalában nem építészeti szabályoktól, hanem az ’emberi test’ nagyságától függnek: például a’ lépcsőzetet az ember lépéseihez kell arányozni, ’s nem alkalmaztatni az építmény nagyságához, illy kivétel az ajtók és ablakok’ szélessége, és legtöbb esetben az öblök’ szélessége vagy nyílása is. Meg kell még jegyeznem, hogy, hol egészletében elv szerint meghatározott valamelly nagyság alosztmányok gyanánt kisebb vagy szinte szorosan meghatározott nagyságokat foglal magában, ezen kisebb nagyságok’ egyike az egész összegben mutatkozó hiányt mindig kipótolja.
Tehát a megoldás megvan, minden épület leírható matematikai nyelven. Pontos és gondos számolások, osztások, szorzások, és még sok efféle művelet, és meghatározható az épület mibenléte. Nézzük csak, mire jó egy ilyen tudás, mit lehet elérni ezzel, mi legyen hát a haszna? A régi épületek kapcsán ezt írja Henszlmann Imre:
Innen származik abbeli erős meggyőződésem, hogy azok’ elve a’ természeti összhangzat’ elve, ’s pedig annál inkább, minthogy az egyszersmind mathematicai és szerves elv, miután az a ’ szerint épült művek ollyféle hatást gyakorolnak a’ lélekre, mint a’ zenében az összhangzat, és mivel mint hiszem ugyanazon elv uralkodását találandjuk mindenütt, hol különböző nagyságok közös hatás’ előidézésére egyesülvék. …
Hiszem továbbá azt, hogy az igazi szerves arányok ismerete által sok idő, anyag , munka és költség lenne megkímélhető a’ tervezésben és építésben, és hogy akármikor jó megújítás kívántatik, majdnem elkerülhetetlenül szükséges tudni azon elvet, mely szerint az első terv készült.
Tehát megállapíthatjuk, hogy itt is egyfajta keresésről van szó, miszerint kell lennie egy olyan titoknak a középkori gótika szépsége mögött, amit ha megfejtünk, kezünkbe jut az a módszer, amelyet alkalmazva az új alkotásoknak a régiekkel egyenrangúakká kell válniuk, illetve csakúgy kielégítik a szemlélő igényeit, mint amazok. Bármilyen naivnak tartom is ezt az igyekezetet, hogy a középkori alkotások szépségét, magával ragadó voltát bizonyos arányelméletek segítségével lehessen az újonnan épülő alkotásokon megismételni, bármennyire is történelmietlen volt ez a magatartás abban az időben: a jövő érdekében munkálkodott. De a legfontosabb, és számomra is elengedhetetlenül a legfontosabb a következő:
Igaz ugyan: az építés’ régi elvének puszta ismerete által még nem lehet mindenkiből egyszerre nagy építész, mert semmiféle művészetet ahhoz való különös talentum nélkül gyakorlatban alkalmazhatni, de más részről, bizonyos vagyok abban, hogy valamint a’ zenében bárki is a’ general basszus’ szabályait megtartja, annak szerzeménye soha egészen rossz nem lesz, szintúgy az építészetben mind az, ki a műveit a’ régi szabályok’ kivánataihoz alkalmazza, legalább soha semmi összhangzat-ellenest nem fog alkotni.
Félix Zsolt
Az idézetek forrása: Zádor Anna: Henszlmann Imre építészetelmélete és a “gótizálás” kialakulása In: Az építészet és múltja. Corvina Kiadó, Budapest 1998.
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
Hőnich Richárd: Tervezési módszertanom – Kapy Jenőnél
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
Tavaly Marienbadban. Fekete-fehér film. Francia kasté
ly. Unatkozó, szórakozó társaság. Kikapcsolhatatlan, véget nem érő orgonazene. Férfi és nő, múlt és jelen kibogozhatatlan egymásba gabalyodása. És egy játék. Négy sor gyufa, hét-öt-három-egy. Egy feketehajú férfi játszik és csak nyer. Felváltva veszik el a gyufákat, egyszerre csak egy sorból, de bármennyit. Az veszt, akinek az utolsó szál marad.Milyen állást kell előidéznünk, ha győzni akarunk?
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|||
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|||
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|||
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
(összefoglalva: 1)
Melyek az ezekhez vezető végállások, amelyekben ellenfelünk már látja, hogy vesztett, bármit is lép?
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
| |||
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
| |||
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
| |||
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
(összefoglalva: 1-1-1 vagy 2-2)
Melyek az ezekhez vezető közvetlen kényszerállások, amelyekben ellenfelünk még nem feltétlenül látja, hogy vesztett, bármit is lép?
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
| |||
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|||
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|||
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|||
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|||
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|||
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
(összefoglalva: 1-2-3)
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|||
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|||
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|||
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
(összefoglalva: 3-3, 4-4, 5-5)
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
||
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
||
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
||
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
||
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
||
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
||
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
(összefoglalva: 1-1-2-2, 1-1-3-3, 1-1-4-4, 1-1-5-5)
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|||
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|
I |
I |
I |
I |
I |
|
|
|
|||
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|
|
I |
I |
I |
|
|
|
|
|||
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
|
|
|
I |
|
|
|
|
|
(összefoglalva: 1-4-5)
“A mesterjelölt gondolkodása analítikus: a problémákat sémái segítségével lépésről lépésre oldja meg. … A nagymester … problémamegoldásának alapeszköze nem a levezetés, a helytelen megoldások rendszeres kizárása, a racionális keresés, hanem a ráérzés a helyes megoldásra. … A nagymester … nem azt számolgatja, hogy mi történik, ha én ide lépek, ő meg oda, hanem azon töri a fejét, hogy mi legyen a mondanivalója az adott helyzetben. Nem kombinációkat keres, hanem gondolatokat…” (Mérő László:Észjárások. Akadémiai Kiadó-Optimum Kiadó, Budapest 1989. 132-133.old.)
a
végén
kell
kezdeni,
hogy
eljuthassunk
a
kezdőponthoz
Ahogy távolodunk hőlégballonunkkal, egyre nagyobb összefüggések válnak láthatóvá. Most még földközelben, de már a felhők között. Még látszik a táj, de már érezhető, hogy a világ nemcsak egy élő földrajzatlasz.
Az aprózó-befejező műveletek legegyszerűbb sémáival ismerkedtünk meg először, majd újak és újak megtanulásával, felfedezésével gyarapodik a kifejezéstár. A magától értetődővé váló sémákat, majd sémacsoportokat átugorjuk, már külön nem is gondolunk rájuk. Egyre inkább érezzük a kereteket, amelyek
biztosításával maguktól megoldódnak a dolgok a megfelelő időpontban.A cél, ami felé: a ’mindent a maga idején’.
Tudni mikor, mivel, mennyit és hogyan.
A tervezés igazi folyamata, mely tiszta intuícióval indul és tiszta rációval ér véget.
Hőnich Richárd
TARNÓCZKY TAMÁS ATTILA
TERVEZÉSMÓDSZERTANI ELEMZÉS
KIVONAT
AZ ÉPÍTÉSZETI TERVEZÉS – ALKOTÓI FOLYAMAT. A TERVEK, ÉPÜLETEK, ÉPÍTMÉNYEK SZÜLETÉSE AZ ÉPÍTÉSZ LELKÉBŐL SZÁRMAZIK – NEHEZEN VEZETHETŐ VISSZA KONKRÉT SZÁNDÉKOKRA, MÓDSZERTANI ELVEKRE.
SAJÁT ÉNEMEN TAPASZTALOM, HOGY AMIKOR MAGAMBÓL KIVÉVE EGY SZELETET, AZT PAPÍRRA VETEM, MEKKORA HATÁSSAL VAN RÁM AZ ADOTT PILLANAT KISZÁMÍTHATATLANSÁGA. A VÉLETLENSZERŰSÉG VISZONT SZOROS KAPCSOLATBAN ÁLL A SZÜKSÉGSZERŰSÉGGEL, HISZ E KETTŐ FOLYTONOS EGYMÁSRAHATÁSA GENERÁLJA AZT A CSELEKVÉSSOROZATOT, MELYNEK EREDMÉNYEKÉPP LÉTREJÖN A MŰ.
ÉRTEKEZÉSEM FELVETÉSE ABBÓL ÁLL, HOGY A SZÜKSÉGSZERŰ ÉS VÉLETLEN ESEMÉNYEK LÁNCOLATÁNAK A JELENTŐSÉGE MEGHATÁROZÓBB EGY ALKOTÓI FOLYAMATBAN, MINT AZ ’ELŐRE PROGRAMOZOTT’, SÉMÁKBAN ÉS RUTINCSELEKVÉSEKBEN KIMERÜLŐ, LEÍRHATÓ MÓDSZERTANI IRÁNYELVEK ESETI BETARTÁSA, VAGY KÖVETÉSE.
A Z É P Í T É S Z E T É S A K Á O S Z
AZ EGYETEMES TÖRVÉNYEK KERESÉSE LASSAN ELHALT, A HALOTT KOPORSÓJÁBA AZ UTOLSÓ SZÖGET REISCH SZERINT A KÁOSZELMÉLET VERTE BE[ 1] : “A KAOTIKUS RENDSZEREK ESEMÉNYEIRE AZ A JELLEMZŐ, HOGY NEM LEHET ŐKET […] ÁTFOGÓ TÖRVÉNYEKKEL ÉS KEZDETI FELTÉTELEKKEL MEGMAGYARÁZNI”[ 2] AZ ALKOTÁS, MINT SPECIÁLIS NEMLINEÁRIS FOLYAMAT, EGY OLYAN SPIRÁLIS SZERKEZETŰ KÖRFOLYAMAT RÉSZE, MELYBEN A KÉSZÜLŐ TERV, AZ ALKOTÓ, ÉS ANNAK KÖRNYEZETE ÁLLANDÓ ODA-VISSZA HATÁSSAL VAN EGYMÁSRA, KIKÉNYSZERÍTVE EGYMÁSBÓL AZOKAT A REAKCIÓKAT, MELYEK KÉPESEK
ELŐRÉBB (ÉS A SPIRÁLON EGY MOZDULATTAL FELJEBB) MOZDÍTANI AZ EGÉSZ FOLYAMATOT.
MAGAM RÉSZÉRŐL ÁLLÍTOM, HOGY AZ ÉPÍTÉSZETI TERVEZÉS – ÉS EBBŐL KIFOLYÓLAG AZ ÉPÍTÉSZETI ALKOTÁS IS – KAOTIKUS VISELKEDÉSŰ. ENNEK TÖBB KÖVETKEZMÉNYE IS VAN[
3] :–MINÉL KORÁBBI SZAKSZBAN VAN VALAMELY TERVEZÉSI FOLYAMAT, ANNÁL KAOTIKUSABBAK E FOLYAMAT EGYEDI TÉNYEZŐINEK CSELEKEDETEI, ÉS ANNÁL KEVÉSBÉ LEHET MEGJÓSOLNI A JÖVŐBELI CSELEKEDETEKET ÉS SZÜKSÉGSZERŰSÉGEKET.
–MINÉL KÉSŐBBI SZAKASZBAN VAN VALAMELY TERVEZÉSI FOLYAMAT, ANNÁL INKÁBB MEGJÓSOLHATÓAK A JÖVŐBELI CSELEKEDETEK ÉS SZÜKSÉGSZERŰSÉGEK.
A TERVEZÉSI FOLYAMAT AHOGY AZ ’ESEMÉNYSPIRÁL’ CSÚCSA FELÉ KÖZELEDIK, ÚGY KEZD KITISZTULNI, KIBONTAKOZNI, S EZZEL EGYÜTT A KÁOSZBÓL IS LASSAN REND LESZ. MINDEN ELEM A HELYÉRE KERÜL, MINDEN LEÍRHATÓVÁ VÁLIK, S HA AZ ÉPÍTÉSZ KEZE JÓL JÁRT EL, AZT KAPJA MEG, AMIT ELŐRE MEGÁLMODOTT. DE AZ ÚT, MELY A KIINDULÁSTÓL A VÉGTERMÉKIG VEZET, KORÁNTSEM EGYENESVONALÚ, TELE VAN KITÉRŐKKEL, VISSZALÉPÉSRE KÉSZTETŐ ZSÁKUTCÁKKAL, ÉS TÖBB, KÜLÖNÖS DÖNTÉSI HELYZETET TEREMTŐ, KIEMELT JELENTŐSÉGŰ PONTTAL. ELKÉPZELHETŐ, HOGY EZEKRŐL A PONTOKRÓL AZ ADOTT PILLANATBAN MÉG CSAK NEM IS SEJTJÜK, HOGY MILYEN HATÁSSAL LESZNEK TERVÜNK KÉSŐBBI ALAKULÁSÁRA (PÉLDÁUL A MACSKA ÁLTAL A RAJZRA BORÍTOTT SÖR A TERVLAP ÚJBÓLI MEGRAJZOLÁSÁRA, S EGYBEN ÁTGONDOLÁSÁRA IS KÉSZTETI A TERV KÉSZÍTŐJÉT, MELYNEK SORÁN OLYAN GONDOLATOK KERÜLHETNEK A TERVBE, MELYEK ADOTT HELYZETBEN – MACSKA NÉKÜL – SOHASEM LÁTTAK VOLNA NAPVILÁGOT). HA A VÉLETLENNEK AZ ESEMÉNYEK SZÁNDÉK NÉLKÜLI ÖSSZETALÁLKOZÁSÁT TEKINTJÜK, MEGFIGYELHETJÜK, HOGY SZÁMTALAN VÉLETLENNEK TŰNŐ FOLYAMAT MEGY VÉGBE KÖRNYEZETÜNKBEN, AMIK HATÁSSAL VANNAK ALKOTÓI TEVÉKENYSÉGÜNKRE. DE NÉHA VÉLETLENNEK TETSZŐ DOLGOKRÓL CSAK UTÓLAG DERÜL KI, HOGY MEGJELENÉSÜK EGYÁLTALÁN NEM A VÉLETLENNEK A MŰVE, JELENLÉTÜK – TUDATUNKTÓL FÜGGETLENÜL – SZÜKSÉGSZERŰ ESEMÉNY. A SZÜKSÉGSZERŰSÉG ALATT AZON MEGHATÁROZÓ JELLEGŰ ESEMÉNYEK ÖSSZETALÁLKOZÁSÁT ÉRTJÜK, AMELYEK KIKÉNYSZERÍTENEK EGY BIZONYOS CSELEKVÉSSORT. EZEK UTÁN JOGOS A FELVETÉS, HOGY AZ ÉPÍTÉSZETI TERVEZÉS TERÜLETÉN IS ALKALMAZZUK AZ EGYÉB TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK TERÉN MÁR IGAZOLTAN HELYTÁLLT BIFURKÁCIÓS ELVET. A TERVEZÉSI FOLYAMATOT ENNEK SEGÍTSÉGÉVEL BIFURKÁCIÓS FAKÉNT ÉRTELMEZHETJÜK ÉS ÁBRÁZOLHATJUK.
AZ ÉPÍTÉSZETBEN A BIFURKÁCIÓKAT (AZ IMÉNT EMLÍTETT KIEMELT FONTOSSÁGÚ DÖNTÉSI HELYZETEKET ÉS VÁLASZUTAKAT) BÁRMILYEN OK ELŐIDÉZHETI (LEHET AZ MACSKA,
FOLYÓIRATBÓL SZÁRMAZÓ SZAKMAI INFORMÁCIÓ, RÉG ELFELEJTETT EMLÉKKÉP (PATTERN) HIRTELEN ELŐHOZATALA). EZEKNEK A VÁLTOZÁST, VÁLTOZTATÁST KIVÁLTÓ (TRIGGERELŐ) ESEMÉNYEK MINDEGYIKÉNEK MEGVAN AZ A KÉPESSÉGE, HOGY AZ ADOTT ÉPÍTÉSZETI FOLYAMAT RENDEZETTSÉGÉBŐL KÁOSZT CSINÁLJON (VAGY ÉPP FORDÍTVA…!).
MÚLT IDŐ JÖVŐ
1. ábra. A tervzési folyamat leegyszerűsített bifurkációs ábrája.
A vastaggal húzott bifurkációs ág a preferált építészeti döntést szimbolizálja,
a vékonnyal szedettek meg nem valósult ’holtágaknak’ számítanak.
AZ ADOTT DÖNTÉSI HELYZETBEN – AZAZ A BIFURKÁCIÓS TRIGGERPONTBAN – AKKOR KELETKEZIK HATÁROZOTT, HELYES DÖNTÉS, HA A KORÁBBAN MÁR JÓL MEGALAPOZOTT SZÜKSÉGSZERŰSÉGEKKEL MÁS SZÜKSÉGSZERŰSÉ
GEK KÜZDENEK OLY MÓDON, HOGY A VÁLTOZÁS EGY TRIGGERE (ÉS ITT JÖN BE A VÉLETLEN!) A FOLYAMATOT EGYIK, VAGY MÁSIK IRÁNYBA LÖKHETI.[ 4]TÉVEDÉS LENNE AZT HINNI, HOGY A VÉLETLENEK, MELYEK IRÁNYÍTJÁK ÉLETÜNKET, ELKERÜLHETŐEK. NINCS AZ A RENDSZER, AMELYBEN NE LENNE BENNE A BEÉPÍTETT ELLENTMONDÁS, AMI KÉSŐBB KIKÉNYSZERÍTI ÖNMAGA MEGVÁLTOZTATÁSÁT. A ’BEÉPÍTETT KÁOSZ’[
5] AZ, AMELY ELŐRÉBB VISZI AZ ÉPÍTÉSZETI TERVEZÉS FOLYAMATÁT A KITISZTULÁS ÉS A REND FELÉ.
Ö S S Z E G Z É S
VÁLLALVÁN AZ EDDIGIEKET, KIJELENTEM, HOGY SZERINTEM AZ ÉPÍTÉSZ KEZÉT NEM AZ ELŐRE MEGHATÁROZOTT, VAGY AZ ADDIGI MUNKÁSSÁG ALATT MEGSZERZETT ÉS KIALAKÍTOTT MÓDSZERTANI EREDMÉNYEK VISZIK ELŐRÉBB, HANEM AZ ALKOTÓI LÉGKÖR ’AKTÍVITÁSA’ AZ, MELY KIHATÁSAIVAL SZINTE KIKÉNYSZERÍTI A MEGOLDÁST A TERVEZŐ FEJÉBŐL. EZZEL NEM TAGADOM, HOGY AZON HOZZÁÁLLÁS, MELY MOZGALMASSÁGOT VISZ EGY ADOTT ÉPÍTÉSZ ALKOTÓI SZFÉRÁJÁBA (ZENÉVEL, TÁNCCAL, ÉNEKKEL, BIRKÓZÁSSAL, VAGY BÁRMIVEL, AMI KICSIT IS KÉPES KIZÖKKENTENI AZ EGYÉNT A MINDENNAPOKBÓL) EREDMÉNYESEBB, MINT A PASSZÍVITÁS, AMI A MOTÍVÁCIÓ ÉS A KONTROLL ELVESZTÉSÉHEZ VEZET; CSAK JELZEM, HOGY NEM A MÓDSZER AZ, AMIVEL HATÁST ÉRÜNK EL, HANEM A HATÁST TÜNTETJÜK FEL ’MÓDSZERNEK’ – TÉVESEN. S MIVEL A MÓDSZER MINDIG EGY ADOTT ÉPÍTÉSZETI HELYZET SZÜLÖTTJE, AZT EGY TŐBŐL SZÁRMAZÓ PROBLÉMÁNÁL ALKALMAZNI – SZEMÉLYES FELFOGÁSOM SZERINT – ELEVE ELVETÉLT PRÓBÁLKOZÁS.
Tarnóczky Tamás Attila
1. M. Shermer fogalmaz így “A történelem káosza” (Fokasz Nikosz (szerk.): Rend és káosz, Replika kör, Budapest, 1997) c. értekezésében. Igaz, ez
t a történelemre értette, de az építészeti alkotói tevékenység a mű elkészültével már szintén a történelem részévé válik.2. Reisch, G. A. (1991): Chaos, History, and Narrative. In History and Theory, XXX(1): 1-20. Magyarul lásd Fokasz Nikosz (szerk.): Rend és káosz, Replika kör, Budapest, 1997, 117. oldaltól
3. M. Shermer után szabadon, hasonló megállapításai a történelem kaotikus viselkedésére vonatkoznak
4. Az itt ismertett bifurkációs elméletet M. Shermertől vettem át, mert meggyőződésem, hogy megállapí
tásai a humán szféra több terén is megállják helyüket, s ez alól nem kivétel az építészet sem.5. “A kaotikus rendszerek saját maguk hozzák létre a véletlen működést, anélkül, hogy bármilyen külső véletlen bemenetre lenne szükségük” (Crutchfield, J. P. (19
86): Chaos. In Scientific American, 255(6): 46-57.)