K O R T Á R S É P Í T É S Z E T
IV. évf. 3. szám
POSZTMODERN ZÁRTSÁG ÉS MODERN ÖSSZETTSÉG
A hetvenes évek végén hirtelen teret nyerő posztmodern teoretikusai előszeretettel határozták meg az új paradigmát a modern ellentéteként. A modern kor gondolkodása lineáris, mechanikus és determinisztikus, a posztmoderné nem-lineáris, kreatív és nyitott. Míg a modern építészet funkcionalista, ahistorikus és egysíkú, a posztmodern építészet jelentéssel teli, érzékeny a történelemre és persze összetett. És így tovább.
1977-es híres könyvében Charles Jencks a modern építészet halálát pontos helyhez és dátumhoz kötötte, bejelentve egyúttal a posztmodern építészet megszületését is. Talán ez a látványos fogás, a könnyen megjegyezhető tény magyarázza, hogy amikor a posztmodern láz csillapodásával 1986-ban E.M. Farelly immár a posztmodern halálát jelentette be, időpont és hely megadása híján szava koránt sem szólt olyan hangosan. Az idő azért megtette a magáét, a posztmodernnek nem kellett meghalnia, mégis elfelejtették. Sólymos Sándor írása most a halál időpontját is megadja – élt 29 évet -, keretbe foglalva a posztmodern építészet történetét. A posztmodern minden nyitottsága ellenére végesnek bizonyult.
A rovat másik írása egyetlen épületről szól. Molnár Péter és Mühlbacher István 1962-ben épült pesti Duna-parti házát a szakma azért értékelte sokra, mert a modern építészet szellemét megtartva tudott a meglevő eklektikus beépítéshez igazodni. Marosi Bálint tanulmánya éppen a ház egyértelmű modernségét kérdőjelezi meg, kimutatva a Duna-parti főhomlokzat és az épület egésze között feszülő ellentmondásokat. A posztmodern zártságra a modern összetettség felel. Akkor most melyik milyen?
Simon Mariann
Budapest, 2002. szeptember hó
Tartalom:
Sólymos Sándor: "Keretes szerkezet"
letöltés /537 kB/
Microsoft Word docMarosi Bálint: Kettős identitás
letöltés /792 kB/
Microsoft Word doc