K O R T Á R S É P Í T É S Z E T
V. évf. 3. szám
SZÖVEGES ÉPÍTÉSZET
Építészet és szöveg viszonya sohasem volt felhőtlen. Az építészet térben és anyagban fejezi ki magát, az épületet meg kell tapasztalni, beszélni róla fölösleges „szövegelés”. „Házaimról nem akarok beszélni. Ami a szemet nem győzi meg, arra felesleges a szó.” Ezt a két mondatot Bán Ferenc fogalmazta meg mintegy mottóként a róla szóló könyvben, s a hazai építészek közül bizonyára sokan egyetértenek vele.
Van-e szerepe a szövegnek az építészet megértésében? – adódik a kérdés. (Egyelőre megkerüljük azt a hazai közegben még kínosabban hangzót, hogy vajon van-e szerepe a szövegnek az építészet létrehozásában?) Válasz helyett mindjárt egy újabb kérdés következik: Milyen szövegről van szó? Szabó Levente tanulmányában mindjárt három féle szöveget használ fel ahhoz, hogy Bán Ferenc épületeihez közelebb jusson. Nemcsak a mások által írt, kritikai, reflexív írásokat, hanem az építész műleírás jellegű, a házakat kísérő szövegeit és végül a vallomás-szerű, házakhoz nem kötődő írásait is elemzi, értelmezi. Kísérletet tesz arra, hogy a házakat csak a róluk szóló, vagy hozzájuk köthető szövegekből értsük meg, de végül a házak által jobban értsük az embert, az alkotót is. Moscu Kata épp az ellenkező irányból, a személy, az alkotó felől közelített Bán Ferenchez, amikor 2003 tavaszán interjút készített vele, bízva abban, hogy az építész megszólaltatása az épületek megértését is segíti. A két tanulmányt együtt kell elolvasni.
Simon Mariann
Budapest, 2003. szeptember hó
Tartalom:
SZABÓ LEVENTE: Olvasni való
letöltés /15990 kB/
Microsoft Word docMOSCU KATALIN: Egy pesszimista bizakodó vallomása
letöltés /90 kB/
Microsoft Word doc