Harmadévente megjelenő építészeti folyóirat – HU ISSN 1588-0109

Rabb Péter – Kovács Máté Gergő: Prof. Alfred, Budapeşte – Az isztambuli Nemzetközi Kikötőépület tervpályázata

Isztambul mindennapi élete elválaszthatatlan a tengertől. A Boszporuszon rendszeresen ingázó kompok emberek millióit szállítják Európa és Ázsia között, eközben Galata városrész tengerparti kikötőjében óriási tengerjáró hajók váltják egymást. A középkor óta levantei, azaz genovai és velencei kereskedők által lakott, ma is soknemzetiségű lakossággal büszkélkedhető városrész tengerpartján található Isztambul nemzetközi kikötője. A kikötő közönségforgalmi épülete a harmincas évek Törökországának kiemelt beruházása volt, az alig tizennégy éves, fiatal köztársaság ezzel az épülettel kívánta megmutatni kortárs építészetének kiemelkedő színvonalát és a nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódási szándékát. A nemzetközi tervpályázaton a kora-köztársaság kori török építészet legismertebb alkotója, Seyfi Arkan mellett magyar pályamű is megosztott első helyezést kapott, tervezői Bardon Alfréd és ifj. Dávid Károly, akiket a török forrás „Prof. Alfred, Budapeşte” néven említ. A tanulmány áttekinti Galata városrész kikötőjének történetét, majd a kora-köztársaság kori városrendezési tervek következményét, a nemzetközi kikötőépület tervpályázatának hátterét, annak török és magyar első díjazottjait és pályatervüket, melyeken keresztül bemutatásra kerülnek a kora-köztársaság kori török építészet újításai és a két világháború közötti török-magyar építészeti kapcsolatok.

Kulcsszavak: Bardon Alfréd, ifj. Dávid Károly, kikötőépület, Isztambul, Török Köztársaság építészete

E-Paper:
Epaper
E-Paper:
PDF Download

©2008 Műegyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszék