Harmadévente megjelenő építészeti folyóirat – HU ISSN 1588-0109

Juhász Nóra – A hagyományos parasztház funkcionális átalakulása Hajóson

A XX. század második felében a paraszti társadalom és a falusi életmód alapvetően és visszafordíthatatlanul változott meg, ami az évszázados múltra visszatekintő parasztporták átalakulását eredményezte. Az új igények és a modernizáció kívül-belül megváltoztatták az egykor hagyományos szerkezetekkel és elrendezéssel épült épületeket. Mindezt egy alföldi település, Hajós történetének tükrében mutatom be a II. világháborútól napjainkig. Az 50-es évek nehézségei, majd az azt követő gazdasági fellendülés egyre több nyomot hagytak a lakóház használatán és megjelenésén, a 70-es évek jellemző átépítési tendenciáinak köszönhetően pedig sok esetben már alig ismerni rá a régi házra. A rendszerváltást követően a vidék hanyatlásával ezek az épületek is elindultak a megüresedés és az amortizáció útján, mely folyamat sajnos még napjainkban is tart. Tanulmányomban felvázolom az utolsó generációs közép-magyar parasztházak funkcionális átalakulásának modelljét Hajóson és bemutatom a változásokat előidéző társadalmi és gazdasági jelenségeket.

Kulcsszavak: hagyományos parasztház, XX. század, funkcionális átalakulás, falusi építészet, Hajós

E-Paper:
Epaper
E-Paper:
PDF Download

©2008 Műegyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszék