Németh Nóra, Marótzy Katalin: A századforduló két legfontosabb építészeti pályázata, és sajtója I.

Németh Nóra, Marótzy Katalin:

A századforduló két legfontosabb építészeti pályázata, és sajtója I.

A Budapesti Áru- és Értéktőzsde

A XIX. és XX század fordulóján a magyar építészetben virágzott a historizmus, terjedtek a külföldi századfordulós mozgalmak eszméi és formaviláguk; az építészek keresték az újonnan jelentkező igényekhez a legmegfelelőbb megoldásokat és a magyar nemzeti építészet kifejezésmódjait. E változatos építészeti-szellemi közeg számára a közönség előtti megmérettetést a pályázatok jelentették, a kiállított tervekről nem csak a szaksajtó, hanem a napilapok is beszámoltak. A Budapesti Áru- és Értéktőzsde és az Osztrák Magyar Bank pályázatán a kor két meghatározó magyar alkotója Lechner Ödön és Alpár Ignác mellett feltűntek a fiatalabb korosztály képviselői és az osztrák építészet meghatározó személyiségei is. A korszakról alkotott megítélésünket alapvetően befolyásolja a XX. századi építészettörténet-írás utólagos, gyakran általánosító véleménye, ezért nem haszontalan visszatérni a primer forrásokhoz, hogy előzetes értékítélet nélkül árnyaltabb képet lássunk a századfordulóról.

A Tőzsde pályázatának rövid története

Az épület megrendelője a Tőzsdetanács volt, az egyik legelső autonóm, pénzügyi szaktestület Magyarországon.^[1] Két feladatcsoportot látott el: az egyik a Tőzsde tulajdonképpeni vezetése, a másik a Tőzsdebíróság ügyeinek bonyolítása. Az első nagyjából azt jelentette, hogy az ország gazdaságának és az állam hitelének a sorsát igazgatták. A Tőzsde játszotta a legfontosabb szerepet az ország termésének értékesítésében és a nemzetközi piacokkal közvetítette az értékpapírforgalmat. A másik feladat, a bíróság, pedig jogerős ítéletet mondhatott a tőzsdén kötött ügyletekből eredő perekben, de általában mindennemű kereskedelmi perben, amelyeket a felek közös megegyezéssel elé vittek. Ez rendkívül egyedülálló státuszt jelentett, különösen úgy, hogy a vezetőit maga választotta saját tagjai közül. Tehát jogi képzettség nélküli szakemberek mondtak szóbeli eljárás alapján ítéletet, ami ellen nem lehetett fellebbezni. Ez semmilyen más ítélkező hatalomhoz nem hasonlított az országban.

A budapesti Árú- és Értéktőzsde épületének tervpályázatát 1899. májusában adta ki a Tőzsdetanács.^[2] A régi épület 1873-tól kezdve szolgált a Tőzsde helyiségéül a Mária Valéria utcában (a mai Apáczai Csere János utca), de ahogy a forgalom emelkedett, az épület egyre szűkebbé vált, különösen a gabonatőzsde tagjai voltak elégedetlenek az elhelyezéssel, nekik különösen fontos volt a terem megvilágítása a gabonaminták vizsgálatához. ^[3]

A bírálóbizottság tagjait nem nevezték meg előre, a pályázat lejárta előtt négy héttel vált nyilvánossá a zsürorok kiléte. Az azonban tudható volt, hogy a Tőzsdetanács építőbizottsága elnökének vezetése alatt a bizottságot a Tőzsdetanács nyolc tagja, négy belföldi szakértő, közöttük két építész, egy építőmester és egy szobrász- vagy festőművész és végül két külföldi építész fogja alkotni. Így tehát, ha valaki tudta kik az építőbizottság tagjai, ki tudta következtetni a zsűri döntő többségét, és nem jelentett meglepetést a november 3-i ülés után kialakult végső névsor: elnök: Kornfeld Zsigmond; a Tőzsdetanács részéről: Baronyi Benedek, Deutsch Sándor, Frankl József, Geiger B. Zsigmond, Pekár Imre, Sándor Pál, Simon Jakab, Weiss Berthold tanácsosok;^[4] a belföldi szakértők: Fittler Kamill műépítész az Iparművészeti Múzeum igazgatója, Neuschlosz Ödön mérnök, Schulek Frigyes műépítész tanár, Strobl Alajos szobrásztanár; a külföldi szakértők: Dr. Paul von Wallot műépítész, kir. valóságos titkos tanácsos, a drezdai művészeti akadémia tanára és Karl König műépítész, a bécsi Technische Hochschule tanára.

Az új tőzsdepalota 1899. december 21-ig elvileg titkos tervpályázatának bonyolításánál általánosan elterjedt volt az a vélemény, hogy a Tőzsdetanács feddhetetlen, kétségbevonhatatlanul igazságosan ítél, azaz nem vádolták őket, hanem legfeljebb felhívták a figyelmüket a szabálytalanságokra.[5] Ezt azért érdemes kiemelni, mert mind a zsürorok mind a tervezők vétettek a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet pályázati szabályai ellen,[6] amelyet az építésztársadalom oly régóta szeretett volna kötelezővé tenni. Az eredmények megjelenéséig Lechner Ödön okozott botrányt, (meghívta barátait, hogy tekintsék meg a terveit, mielőtt benyújtotta volna őket),[7] majd a zsűri összetételét kritizálták sokan (ti. hogy túlnyomórészt építészetben laikus tagokból állt).

Az épület pályázati programja

Az épület programjának előírását a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet segítségével állította össze Ullman Gyula.^[8] A program először is kimondja a pályázat célját – amely ötletpályázat volt –, másodsorban megadja, hogy milyen tervlapokat kér, és kijelenti, hogy:

„A fentebbiekben megkívánt rajzlapokon kívül semmi más vagy nagyobb mértékben kidolgozott kép vagy minta el nem fogadtatik s mellékelésük a pályázót a pályázatból kizárja”[9]

Az egyetlen távlati rajzot sem színesben, hanem szépia barnával kéri elkészíteni. Ezenkívül meghatározza a lejárati dátumot, amelyet nem lehet meghosszabbítani, a bírálóbizottság összeállításának idejét, és a zsűri működésének időtartamát, kimondja, hogy a díjazott és megvett terveket korlátlan tulajdonaként kezeli majd, és hogy miként tárja őket a nyilvánosság elé

„A bírálat megejtése után az összes pályatervek két héten át közszemlére fognak kiállíttatni. A nem díjazott és meg nem vett tervek kiállítása a szerzők kívánságától tétetik függővé. A nem díjazott és meg nem vásárolt tervek a kiállítás után a beadásnál kapott elismervény ellenében visszaadatnak.”

Ez utóbbi annyiban egészült ki a kiállítás idejére, hogy végül az összes beérkezett tervet kiállították, csak akkor nem, hogyha az építész ezt külön kérte.^[10]

Összességében nem határoztak sem konkrét stílusról, sem költségkorlátról, csak arról, hogy a végeredmény egységes és harmonikus legyen:

„E palota egyszerű, egységes, emlékszerű kiképzést nyerjen. Az építkezés stylusa, a helyiségek mikénti elrendezése és az emeletsorok száma tervező tetszésére van bízva. A tervezésnél a lehető legnagyobb takarékosság tartandó szem előtt. A telekből a tulajdonképpeni tőzsdei célokra mintegy 2000 □öl vétessék igénybe, míg a fennmaradó részen irodák tervezendők úgy, hogy az épület egyöntetű megoldást nyerjen.”

A részleteket, azaz hogy milyen helyiségekre lesz szükségük, azoknak mennyi látogatónak kell elegendőnek lennie, tizenegy pontban fejtették ki. A reprezentatív irodáknál az ablakszámot is előírták. Ami talán a leginkább említésre méltó ezek közül, az a két tőzsdeterem és a bérirodák leírása:

„I. AZ ÁRUTŐZSDE SZÜKSÉGLETEI: 1. Nagy tőzsdeterem, 1200 látogató részére, magas északi oldalvilágítással, felülvilágító kizárásával.

[…]
II. AZ ÉRTÉKTŐZSDE SZÜKSÉGLETEI: 1. Nagy tőzsdeterem 1200 látogató részére: ezzel összefüggésben és hozzácsatolhatóan az elő- és utótőzsde számára terem 300 látogatóra.”

„E célra a telekből körülbelül 500 □öl vehető igénybe 2-4 szobás modern irodák, előszoba, ruhatár s kényelmi helyekkel, kellő számú kapu, lépcsőház, lift.

Megjegyzés: Ez irodákból egyenes közlekedés lehetősége a tőzsde tulajdonképpeni helyiségeibe ki legyen zárva, de az irodák úgy tervezendők, hogy a tőzsde szükségleteinek növekedésével a tőzsde helyiségeihez legyenek csatolhatók.”

A beérkezett pályázati tervek

A pályázat lejárati idejére, 1899. november 30-ra 33 terv érkezett be, a december 19-én megjelent bírálat szerint az első díjat a „Work” pályaterv „Work I.” variánsa, építész Alpár Ignác; a két második díj egyikét a „Mátyás”, építész Alpár Ignác, a másikat „Carreau ass”, építész Lechner Ödön és Baumgarten Sándor; a két harmadik díj egyikét a „Merkurius”, építész Fischer József[11], a másikat „Lux”, építészek Bálint, Jámbor és Kőrösi; a két negyedik díj egyikét a „Pro Viribus”, építész Wellisch Alfréd, a másikat az „X”, építész Jónás Dávid, pályaterveknek ítélte oda. Megvételre a következőket ajánlották: „Merkator” Rosenfeld (Révész) Samu; „Hausse-baisse” Villányi János; „Nervus Rerum” Korb Flóris és Giergl Kálmán; „Vörös körben 3 pont” Papp Gyula és Grosz (Szabolcs) Ferencz; „Szabadság-tér” Marmorek és Gerőfi. A terveket december 22 és 24 között a sajtó munkatársai, december 24-től 1900. január 2-ig a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében majd még egy hétig a Tőzsde akkori épületében már mindenki megtekinthette.

1.kép Alpár Ignác: Work I. (Magyar Pályázatok 1903. I.évf. 2-3.sz. p. 8)

Alpár abszolút első helyet megszerző Work I. terve az akkor még éledő stíluskeverő historizmus egyik mintapéldánya, a Mátyás pályamű már jól azonosítható neobarokk stílusú, bár ezt a korszakban Mária Terézia stílnek hívták. Mindkettő funkcionálisan tökéletesen megfelelt a programban leírtaknak.

2. kép Lechner Ödön és Baumgarten Sándor: „Carreau ass” (Magyar Pályázatok 1903. I.évf. 2-3.sz. oldalszám nélkül)

3. kép Lechner Ödön és Baumgarten Sándor: „Coeur Ass” (Magyar Pályázatok 1903. I.évf. 2-3.sz. p. 15)

Lechner Ödön és Baumgarten Sándor „Carreau ass” jelű tervében a belső udvarba helyezték a tőzsdetermeket, amely ellentétes volt a kiírással, de ez akár a megépült Tőzsde előnyére is válhatott volna, ahogy azt több kortárs gondolta. Formakezelése a terektől kezdve a homlokzati részletekig, a központi kupola és a tetőformák is emlékeztetnek az Iparművészeti Múzeum épületére. A díjat nem kapott, de publikált „Coeur Ass” jelű terv alaprajzában és homlokzatában is csak enyhén tér el a díjnyertes verziótól, azonban homlokzata harmonikusabb, egységesebb.

4. kép Fischer József: „Merkurius” (Magyar Pályázatok 1903. I.évf. 2-3.sz. oldalszám nélkül)

Fischer József „Merkurius” jeligéjű tervének alaprajza aránytalan és heterogén. Az óriási háromnyílású – a Basilica Nova-ra emlékeztető – bejárat és masszív, hatalmas kubusos kerete mellett eltörpülnek az oldalszárnyak. Homlokzata Alpáréhoz hasonlóan stíluskeverő, amelyben a német gótikára jellemző téglaépítészet keveredik barokk díszítőelemekkel, de összhatásában a vasúti pályaudvarokra, vásárcsarnokokra emlékeztet.

Bálint, Jámbor és Kőrösi „Lux” jeligéjű terve alaprajzában rendkívül szimmetrikus és szigorú. A kortárs sajtó és a zsűri meghívott szakértője szerint is az egyik legjobban sikerült beadvány, azonban a homlokzatra már nem fektettek akkora hangsúlyt. A díjazott tervek közül nagy hasonlóságot mutat Wellisch Alfréd „Pro Viribus” jeligéjű és Jónás Dávid „X” jelű tervével; homlokzataikat tekintve mind emlékeztet a mai Néprajzi Múzeum épületére. Alaprajzaik minőségének megítélése igen különböző volt a kortárs sajtóban, Bálint, Jámbor és Kőrösi valamint Wellisch terve elismerést aratott, Jónásé kevésbé, bár rendszerében igazi különbséget csak a trió terve mutat. A megvett tervek közül Villányi Jánosé nem jelent meg egyedül. A négy terv stílusát és alaprajzi elrendezését tekintve igen változatos, de mindben van egy-egy olyan vonás, amelyet a díjazott tervekben jobban kidolgozva találunk (pl. Rosenfeld Samu „Merkator” jeligéjű terve Lechner terveihez hasonlóan egy-egy belső udvarba helyezte a tőzsdetermeket. Marmorek és Gerőfi „Szabadság-tér” jeligéjű műve és „Vörös körben 3 pont” jelű Papp Gyulától és Grosz Ferencztől az épület É-i és D-i végeibe tette a tőzsdetermeket hasonlóan Alpár és a Bálint, Jámbor és Kőrösi trió pályaműveihez). [12]

A tervek elemzése a kortárs sajtóban

A kiállított terveket hosszasan és sok sajtótermékben méltatták, a legismertebb szakfolyóirattól kezdve (Építő Ipar) egészen a napilapokig, ahol a művészet rovatban, vagy külön kis hírként jelentek meg ismertetések a tervekről. Összességében elmondható, hogy leggyakrabban dicséretet olvashatunk a pályaművek általános színvonala tekintetében, szinte minden író a magyar építészet megerősödéséről számol be. A legtöbb esetben Alpár Ignácot és Lechner Ödönt egyaránt magasra értékelték, az is felmerült, hogy ketten egy szűkebb pályázaton is összeméretnek.[13] Persze ki-ki ízlése szerint tartotta kiválónak vagy az építészhez képest gyengébbnek a Tőzsde épületére leadott pályázatukat. A díjazást, helyezést – magát az eljárást – ezen kívül többnyire igazságtalannak tartották. Azonban több újság is volt, amely a terveket részletesen értékelte és a zsűrit is dicsérte,[14] persze voltak kivételek, például a Pesti Hírlap szerzője a tervek megtekintése után kikelt a zsűri igazságtalansága ellen, miközben pár nappal korábban éppen egy csitító hangnemű cikket közölt a lap.[15] Viszont nem jellemző – ahogy talán ma visszanézve várnánk –, hogy akik a leghangosabban szidták magát az eljárást, azok automatikusan Lechnernek jutatták volna az első díjat.

Az egyes tervek értékelése csak részben alapul a szerzők azon értékítéletén, hogy a lechneri építészet a haladó vagy sem, például az első három díjazott tervet illették finom kritikával is. Egy cikk felépítése sugall erős ellenszenvet Alpár Ignác felé, de a szerző, Lyka Károly, is megemlíti, hogy a tervben van erő.[16]

Érdekes adalék a kor építészeti leírás gyakorlatához, hogy Alpár stíluskeverő historizmusa olyan újnak, modernnek számított, hogy egyaránt hasonlították Paul Wallot és Otto Wagner építészetéhez is. A politikai- és szaklapok cikkeiről általában könnyen megállapítható – a leírás mélységéből –, hogy a szerző képzett építész volt-e vagy sem: a szakértők alaprajzi minőségben is, nem csak esztétikai kategóriákban gondolkodtak. Természetesen minden szerző, akinek volt véleménye a haladó építőművészetről, megemlítette, hogy a magyar nemzeti építészetnek el kell szakadnia a bécsitől, és a progresszió szele leginkább Lechner köre felől lengedez.[17] Nagyjából ugyanannyian voltak azonban, akik erről nem tettek említést, csak a pályázatról, annak körülményeiről írtak.

Több, mint száz évvel később a legelfogulatlanabbnak a Budapesti Hírlap cikke tűnik. Stílus és személyi kérdésben sem szélsőséges; általánosabb, összefoglaló és egészen gyakorlatias szempontból is jellemzi az akkori helyzetet. Ezért is érdemes szó szerint idézni egyik legfontosabb megállapítását:

„az építészeti formák értéke átalakulóban van, a sablonokat kezdjük unni, de a közönség mégis a nagy tömegű épületeknél inkább ragaszkodik a régi formákhoz, melyek folyton szeme előtt vannak és erősen bevésődtek fantáziájába. Kevés azoknak a száma, a kik mernének uj nyelven szólni, és még kevesebben tudnak ezen az uj nyelven folyékonyan és érthetően beszélni.”[18]

A sajtó általános megállapításai után következzenek a korabeli szaksajtó elemzésének szempontjai: ehhez „zsinórmértékként” szolgál a Szabadság tér nagy szakértője, az egyik első elméletíró, Palóczi Antal sorozatindító cikke A tőzsdepalotai terveiről I.,^[19] és Komor Marcell 1899-ben az Építő Iparban megjelent írása.^[20] Ezeken kívül érdemes a pályázat nyertesének, Alpár Ignácnak 1916-ban megjelent cikkét végigtekinteni, amelyben sok esetben bejáratott, más tőzsdékkel összehasonlítva írt a Tőzsde bizonyos alaprajzi elemeiről.^[21]

Palóczi elsőként az összhatást, az épület funkciójának megfelelő építészeti kialakítást tekinti legfőbb feladatnak a Tőzsde esetében. Egyrészt a Tőzsde a hazai gazdaság legfontosabb intézménye, másrészt erejének, vagyonának

tükrözője. Minél hatalmasabb valamely nemzet kereskedelme, minél világra szólóbb és terjedelmesebb; annál fényesebb, ragyogóbb, impozánsabb a börzepalota épülete is. Így a praktikusság mellé nagyjából azonos súllyal kerül a reprezentáció kérdése. Ezt a középületi megjelenést, a felismerhető funkciót szerinte nem sokan tudták kifejezni a pályázat során. A másik sarkalatos, sokszor elkövetett és Palóczi által kárhoztatott hiba az építészeti formálás tekintetében, hogy az ún. architektonikus igazság elve is sérült sok esetben.

„némelyik monumentális portálék mögé rejti a két termet, amelyeknek óriási dimenziói mellett a hozzáépített s mód fölött elaprózott épületrészek a mértékből kiesnek; vagy pedig láttunk nagy ívekben végződő csarnokot az épület elé állítva, melyek mellé három emeletes, szinte közönséges bérház-homlokzatok éppen nem szervesen csatlakoznak. Láttunk kupolát különféle variációkban, pedig ez az építészeti alakzat – nézetünk szerint – nem éppen alkalmas arra, hogy a tőzsdepalotát karakterizálja. Kérdjük továbbá, helyes-e, megfér-e az építőművészeti igazsággal, hogy ha […] az épület lényegét képező börzeterem a földszinten van, a főhomlokzaton pedig a termeket egyesítő nagy motívum az első emeletsort foglalja el?”^[22]

Egy tőzsde épületének ideájában – Pálóczi szerint – az elsődleges nehézség abból adódik, hogy két óriási termet kell alaprajzilag és homlokzatilag funkciójának megfelelően úgy kihangsúlyozni, hogy ne essen szét a kompozíció. A szerkesztés egyensúlyának akadémiai megoldása általában egy harmadik elem beiktatása, amivel hierarchikus, harmonikus rend hozható létre, mint a parlament épülettípusa esetében a kupolaterem. Ezért Palóczi szerint az a jó megoldás, ha a főbejárat kap kiemelkedő szerepet; viszont rossz megoldás a két börzetermet az emeletre helyezni, de még ennél is rosszabb, ha a pályázó az egyik termet előre, a másikat hátra tervezi. Komor cikkéhez képest Pálóczi máshova tette a hangsúlyokat, de abban egyetértettek, hogy az épület funkciójának megfelelő kialakítása kettős, éppen ezért nehéz a feladat.^[23] Komor kevesebbet, de gyakorlatiasabban foglalkozott az ideális megformálás kérdésével. Ha gondolatai nem is csengenek egybe azzal, amit Palóczi írt, inkább kiegészíti azt, de semmiképpen nem mond ellent neki. A fontos szerkesztőelv az volt szerinte, hogy világos, átlátható alaprajzi csatlakozás mellett a legnagyobb alapterületet kell létrehozni mind a termeket, mind az őket összekötő helyiségeket illetően. Az összhatás szempontjából nehézségként merült fel, hogy a program előírt bérbe adható irodákat, kávéházat, vendéglőt és személyzeti lakásokat, amelyek a tiszta monumentális megjelenést lehetetlenné teszik. Komorral ellentétben Palóczi a programot nem hibáztatta, szerinte világosan kiolvasható volt belőle, hogy reprezentatív épületet kell tervezni. A főbejárat helyét a program nem adta meg, ezért Komor azt tartotta a legüdvösebb megoldásnak, ha mindkét közterületre kapuk nyílnának. Alpár a kész épületet bemutató írásából talán ez lehetne a tervezési ars poetica:

„… levonható az a tanulság, hogy speciális rendeltetésű épületek tervezésénél ne a már előzőleg létesített hasonló épületek szolgáljanak kizárólag mintául, hanem elkerülhetetlenül szükséges, hogy a tervező azt az üzemet tanulmányozza elsősorban, amely üzemnek szolgáló épületet tervezni akar és hogy a célszerűségi követelményeknek megfelelni, sőt azokat mindenek fölé helyezni törekedjék.

Nagy súlyt kellett helyezni arra is, hogy minden, még a legalárendeltebb jellegű helyiségnek is világosság és levegő biztosíttassék, hogy az épületben könnyen lehessen eligazodni és hogy a termekben levő forgalmat minden emeletről meg lehessen figyelni s hogy végül az épület belsejében elterülő termeknek, csarnokoknak, folyosóknak, lépcsőknek stb., különösen tél idején, a levegő szabad cirkulációja folytán egyenletes hőmérséke legyen.”

Összefoglalva tehát a korabeli legfontosabb tervezési/elemzési szempontok:

1., Az épület legyen reprezentatív és monumentális küllemében, de kövesse az architektonikus igazságot, és ne leplezze el a homlokzat az alaprajzi elrendezést és a helyiségek funkcióit, ezen kívül legyen harmonikus, a két főmotívumként kihangsúlyozott tőzsdeterem ne szakítsa szét a kompozíciót

2., Az alaprajzi szerkesztés legyen világos, célszerű és gazdaságos (ez leginkább a fő tengelyes közlekedési vonalak zavartalanságát jelenti, és azt, hogy a közlekedő- és kiszolgáló terek ne legyenek szűkösek és kapjanak elegendő fényt is). Ehhez tartozik, hogy az egyes kritikusok külön kitértek rá, hogy az épülettömegen belül szerintük mely helyek a legmegfelelőbbek a különböző funkciót betöltő helyiségek számára.

Alpár Ignác az épület felépülte utáni leírásában sokszor kitért arra, mi volt a gondolat, az igény, ami vezérelte – őt és társait – az alaprajz megalkotásában. Ezekből néhány igen figyelemre méltó, mert ugyan a kész épületre vonatkoznak, de egyfajta összegzésnek is vehetjük a tervpályázaton és a tervezési folyamat alatt felhalmozódott tapasztalatokból. Ugyanannak a szempontsornak a figyelembevételével olvasható, mint a szakemberek cikkei, és az is kiderül, hogy Alpár hogyan fordította le az építészeti terv nyelvére a tőzsde életének követelményeit. Alpár nem tért el a programtól sem a végleges, sem a nyertes pályatervben, azt azonban hozzá kell tenni, hogy azt Komor Marcell rossznak tartotta,^[24] és ezzel a véleményével nem állt egyedül. Alpár a fontos erények közül legelőször a nagy forgalmat is könnyen lebonyolító világos és áttekinthető közlekedési rendszert említette: a helyiségeket a római építészethez hasonlóan szigorú rendbe foglalta, és a központ körül csoportosított különböző helyiségek egymásba fűzését is sikerült úgy megoldania, hogy könnyű legyen az eligazodás. A két tőzsdeteremet Európában egyedülállóan nem centrálisan, hanem perifériálisan helyezte el, azt is úgy, hogy a téglalapok rövidebbik oldalával néznek a Szabadság térre. Ez azért volt fontos, mert a program kimondta, hogy nem felülvilágítókkal szeretné a benapoztatást megoldatni, hanem magas oldalvilágítással, ablaksorokkal. Egyébként ez az elhelyezés azt is jelenti, hogy a 61 méteres, rövidebbik homlokzati szakaszt kell megtölteni ablakkal, a lehető legnagyobb fényáteresztő-képességgel – nem pedig egy összesen 141 méteres hosszabbat –, lehetőleg úgy, hogy ne bontsa meg a főhomlokzat harmóniáját. A termek között így szép tágas helyiségeket sikerült elhelyezni, amelyek a közlekedőkkel együtt világosak és kényelmesek lehetnek, nem beszélve a monumentális térhatásról. Itt Alpár még a szintén egyedülálló ruhatárat emelte ki, amely a terembe vezető folyosón van, így nem kell visszatérni a terem irányába egy másik helyiségből, elkerülve az összeütközést és időveszteséget.

Az európai analógiákkal szemben másik fontos különbségként Alpár azt emelte ki, hogy a tőzsdetermek nem a földszinten, hanem az emeleten vannak, bár azt már csak több bekezdéssel később tette hozzá, hogy a bécsi gabonatőzsde terme is az emeleten van, szintén oldalvilágítással.^[25] Ez a bérbe adandó irodák és a vendéglő-kávéház elhelyezése szempontjából jó, mert ezek a földszinten külön életet élhetnek, de a reprezentatív, óriási előcsarnok könnyű elérhetőséget és kellő előkelőséget nyújt a tőzsdének. A homlokzaton is az I. emeletről induló tőzsdetermeknek megfelelő a hangsúlyozás, bár az architektonikus igazság itt egy kicsit csorbul, mert az épület háromemeletes, míg az óriásoszlopokkal összefogott ablaksor csak két emeletet mutat. Ezzel szemben Palóczi azt tartotta volna ideális megoldásnak, ha a tőzsdetermek a földszinten vannak, hogy könnyen lehessen őket megközelíteni.

A szaksajtó elemzéseinek érdekessége, hogy a XIX. század végi szerzők milyen részletességgel és milyen erőteljes funkcionalista szemlélettel értékelték a terveket a korábbiakhoz képest.

A Budapesti Áru- és Értéktőzsde épülete

A magas színvonalú pályázatot gyors megbízás, hosszas tervezés és rendkívül bajos engedélyeztetés követte. Bár a nyertes tervet mindenki kiválónak és funkcionálisan szinte tökéletesnek tartotta, mind homlokzatában, mind elrendezésében változott a végleges terv. Ebben nem kis szerepe volt Vágó Józsefnek, aki a Műegyetem befejezése után három hónappal, 1901-ben, került Alpár irodájába, amikor már megnyerték az Osztrák Magyar Bank pályázatát is. Időskori leveleiben emlékezik vissza, hogy a börze már két éve csiszolgatott alaprajzát három hónapnyi „átfésülés” után tíz nap alatt gyökeresen megváltoztatta, amit Alpár nagy örömmel elfogadott. Szó szerint:

„Nincs értelem, mondám, egy óriási háromhajós csarnokot építeni azért az egy ajtóért, mely a végében van… Nagyon egyszerű. Kidobtam négy udvart, a háromhajós csarnok oldalhajóit mindjárt folyosónak is tekintettem, s onnan nyíltak az irodák.” Ez a leírás azonban a terveknek nem feleltethető meg. Ugyanis az eredeti, a pályázatra beadott terveken három udvar van, míg az elfogadott és felépült – a mai napig álló – házban négy is.

5. kép Alpár Ignác: Work I. pályaművének alaprajza (Építő Ipar 1900. XXIV. évf. 30. sz. p. 185)

A Tőzsde 1902 késő őszén kezdett végre épülni a városszabályozási hercehurca után.[26] Alpár a két szemközti pénzintézetet – a Tőzsdét és az Osztrák-Magyar Bankot – összehangolta, és több homlokzati verziót is közölt az Építő Iparban a bankról, hogy végül egy átdolgozott, saját – vagy legalábbis irodája – kézjegyét viselő, bizonyos jellemző elemekből összeállított stílust keverő historizáló homlokzatot építsen meg. Valószínűleg tehát 1903-ban dőlt el mindkét pénzintézet végleges homlokzati részletképzése.

7. kép A megépült főhomlokzat (Magyar Építőművészet 1916.(XIV. évf.)/9–10. sz. p. 8)

Alpár városépítészeti érdeklődéséről árulkodik az 1916-os cikk, amelyben megemlíti az urbanisztikai szempontokat is.^[27] Ugyanebben a cikkben olvashatjuk a Tőzsde leírását, amelyben elképesztő méretekkel és mennyiségekkel találkozunk a legmagasabb minőségben kivitelezve; a költségek sem voltak kevésbé monumentálisak: az építés összköltsége a művezetés költségeivel együtt, kerek 4 millió korona, a belső berendezésre, illetve bebútorozásra 400 000 koronát engedélyeztek. A végleges leszámolás 4 278 001,55 korona összeget tüntet fel.

6.

kép A módosított alaprajz (Magyar Építőművészet 1916.(XIV. évf.)/9–10. sz. p. 6)

A teljesen kész épületet 1905. október 30-án adták át. Az építtető szervezet folytatta munkáját egészen 1948. május 25-ig, amikor a Budapesti Áru- és Értéktőzsdét feloszlatták, annak vagyonát pedig állami tulajdonba vették.[28] 1955 áprilisában kiköltözött az épületből a Lenin-intézet, és fokozatosan betelepülhetett a Magyar Televízió.[29] A stúdiók kialakításával megkezdődött a második legjelentősebb periódus az épület életében, amely 2009-ig tartott. Az épületet már 2006-ban eladta a televízió, de csak 2009-ben költöztek ki.[30] Az új tulajdonos, műemléki felújítás után, luxus irodaházat készül üzemeltetni.[31]

 

---