Page 7 - AH_vol16_no2_pp33-54_Feher
P. 7
02 A meghosszabbított zugligeti villamosvonal (vörössel) és környezete, 1906.
A város ugyanakkor nem akart fizetni a magáncég- Ennek ellenére 1902 júniusában a Vaspálya
nek. Egy ideig úgy tűnt, hogy a kompromisszum az Társaság a Főváros előtt bemutatta a meghosszabbí-
27
lehet, ha oly módon alakítják át a végállomást, hogy az tásról szóló terveket, melyek szerint a Fácán vendéglő
semmiféle akadályt ne gördítsen a meghosszabbítás alatti Vaskapuig toldanák meg a vonalat. Szándékukat
elé. 1901 nyara azonban úgy telt el, hogy a felek nem részletesebb tervekkel is alátámasztották, melyek egy
jutottak egyezségre és felsőbb hatósági döntés sem teljesen vízszintes végállomási terület kialakítását irá-
született az ügyben. 1902 májusában még mindig ott nyozták elő. Állításuk szerint figyelemmel voltak a
29
tartott csak az ügy, hogy a vasúthatósági ügyeket fel- nyári hétvégéken tapasztalható zsúfoltság kezelésére,
ügyelő kereskedelmi miniszter elrendelte a területnek a lefolyó vizek elvezetésére és a kisajátítási szempon-
az érdekelt felek által bejárását azzal, hogy találják tokra is. A telektulajdonosok mind a vágányok, mind
meg a végállomás átalakításának oly módját, amely pedig a végállomás számára hajlandók voltak ingyen
a Zugligeti utat nem veszi igénybe. A május 26-án átengedi a szükséges területeket. A meghosszabbítás
megtartott közigazgatási bejárás során a hatóságok kivitelezése pedig nem igényelt volna szerintük több
küldöttei amellett foglaltak állást, hogy a végállomás időt, mint amennyit a meglevő végállomás átalakítása:
átalakítása helyett a vonal meghosszabbítása lenne az 1903. április 20-ig, vagyis a nyári menetrend beveze-
ideális megoldás, amellyel egyedül a Kereskedelmi tése előtti időpontig elkészültek volna, ha a területen
Minisztérium küldöttei nem értettek egyet és a mi- fel tudnak vonulni. A főváros június 25–29-i ülésén
niszter június 14-én a meglevő állomás átalakítását hozott határozatával – ellentmondva a miniszteri ál-
elrendelő határozatot adott ki. 28 láspontnak – elrendelte az átépítés mellőzését és elvi
engedélyt adott a vonal meghosszabbítására. 30
27 17733/1901-V. – tanácsi határozat a zugligeti vonal meg- 29 Szándéknyilatkozat a BKVT részéről – 1902. június 20.
hosszabbítása tárgyában (BFL XV:1511.h – 6. kisdoboz) (BFL XV.1511.h – 6. kisdoboz)
28 28041/V.B. ker. min. határozat (BFL XV.1511.h – 6. 30 Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési
kisdoboz) jegyzőkönyvei 1902. 890. sz. 336.
Architectura Hungariae16 (2017) 2 · 61