M Ű E M L É K V É D E L E M
II. évf. 4. szám
A SAVARIAI ISEUM ÚJ REKONSTRUKCIÓJA ELÉ
1992-ben vagy '93-ban Hajnóczi Gyulával Szilágyi Istvánnál, Szombathely főépítészénél jártunk. A főépítész dolgozószobája az Iseum és a képtár együttesére nézett. Az ablakon kitekintve Hajnóczi megjegyezte: meg kellene csinálni egyszer az épület teljes rekonstrukcióját. Az új képtár tömege alapvetően megváltoztatta a bemutatás környezetét. A hatalmas, kőlapokkal burkolt modern épület mellett a kis homlokzati makett szinte elvész, nem érzékelhető a bemutatás alapján a temenosz szakrális és kulturális jelentősége.
Nem volt elégedett a Tanár Úr e korai munkájával. Az elvi rekonstrukció több kérdést hagyott nyitva, hagyott megválaszolatlanul már a tervezés időszakában is. A területet az '50-es évek második felében nem sikerült teljesen feltárni, a leletek értelmezésére sem került akkor sor és az analógiák széleskörű elemzése is elmaradt. Az alábbi írással az ISEUM kutatás újabb eredményeire támaszkodva kíséreltem meg pontosítani Hajnóczinak az '50-es évek végén készített elvi rekonstrukcióját.
Budapest, 2000. december hó
| Mezős Tamás: A szombathelyi Iseum új elvi rekonstrukciója |
letöltés /13291 kB/ Microsoft Word doc |
MEZŐS TAMÁS
A SZOMBATHELYI ISEUM ÚJ ELVI REKONSTRUKCIÓJA
A Hajnóczi-féle elvi rekonstrukció
Az Isis-szentély alaprajza az ásatási eredmények tükrében
Az 1955 és 1962 között folytatott ásatások feltárták a szentély körüli temenosz /1./ építményeinek elemeit és magát a szentély épületének az alapfalait. Az 50*70 m kiterjedésű temenosz két, karakteresen elkülöníthető részre osztható. A római kori úttest maradványai mentén futó szűkebb folyosó-szerű tér, talán az utat övező porticus lehetett. E mögött egy hatalmas, a temenosz teljes szélességét elfoglaló, átlagosan 15 m szélességű kéthajós csarnok futott. A teret gránit oszlopok osztották meg, melyek közül néhánynak a törzsét a helyszínen megtalálták. A régészeti adatok ismeretében nem világos, hogy a csarnok csak a temenosz előterét jelentette-e, tehát a két rövidebbik harántfal mentén zárt volt-e, vagy pedig a szent kerületet övező utcákig, nyitott csarnokként futott-e ki. A szentély egy 30*50 m alapterületű udvarban áll. Az udvar két hosszanti oldalát határoló építményeket a feltárások során üzlethelyiségekként azonosították. A templom előterében áll az áldozatok bemutatására szolgáló oltár, a szentély mögött, kb. 12 m-rel fut a temenosz DNy-i határfala. Ettől kb. 28 m-re az úttest szegély-maradványai kerültek elő. Ehhez hasonlóan a DK-i hosszoldal mentén, a tabernák külső falától mintegy 12 m-re fut a római út szegélye. Az ÉNy-i oldalon a római út meglétére vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre, mert itt a mai lakóházak telkének kerítése a temenosz területére esik. A DK-i és a DNy-i oldalon a kerítésfaltól az útburkolat távolsága olyan nagy, hogy közbenső építmény – esetleg csak egy utcai porticus – jelenlétével feltétlenül számolni lehet, illetve kell.
A szentély alapfalai csaknem teljes egészében megmaradtak. Kivételt az ÉNy-i sarok jelent, amely a II. világháború során belövést kapott és megsemmisült. Sikerült tisztázni a cella körítő falait, a pódiumtemplom feltételezett járószintjét – a szentély előterének ÉK-i sarkán tömbszerű maradványként – és a templom hossztengelyére merőlegesen 5 db harántfal maradványai is előkerültek. A rendelkezésre álló régészeti adatok szerint a Hajnóczi-féle értelmezés szerinti cella teljes egészét mélyen lealapozott falak határolták. A szentély előterében, a pronaosz – jelenlegi rekonstrukció szerinti – területén feltárt falmaradványok silányabb minőségű falazatból készültek és alapozásuk is elhanyagolható a cella falaihoz képest. Ennek a faltestnek az ÉK-i koronáján fedezték fel a legmagasabb és padlóburkolatként értelmezhető maradványokat. Ezek közvetlen megtekintésére – a pronaosz rekonstrukciója miatt – ma nincs lehetőség.
Az építés és a periodizáció által felvetett kérdésekre a választ egy, az egész területre kiterjedő ásatás válaszolhatja meg. Az ’50-es évek végén ugyanis a területnek csupán 30%-át /2./ sikerült a kutatásokkal tisztázni, ezért az akkor megfogalmazott periodizációnak – amint a város területén az elmúlt 4 évtizedében folytatott ásatási eredmények is felvetik – új értelmezésére van szükség.
A tömeg-rekonstrukció problémái
A főhomlokzat elvi rekonstrukciója a fríz töredékeinek összeillesztése után kapott hosszméreten alapult. A front oszlopok helyzetét a megtalált fríz töredékek alapján határozta meg Hajnóczi. A szélső intercolumniumot /3./ 2,24 m-ben /4./ állapítja meg, a középső oszlopköz pedig 2,72 m, illetve a tengelytávolság 3,24 m. A különbség durván 4 láb. A márvány reliefek közvetlen tanulmányozására sajnos nincs lehetőség, mert ezek a feltételezett eredeti magasságban, a vasbeton szerkezetbe ágyazva helyezkednek el. Tóth Endre, Tóth István és újabban Mráv Zsolt kutatásai alapján azonban logikus érvek sora kérdőjelezi meg az egyes képek elhelyezésének és helyzetének elfogadhatóságát. Az oszlopok helyzetéből következik a tömeg-rekonstrukció szokatlan megoldása is, mely szerint a pronaosz és a cella szélessége nem azonos /5./, így a párkányban is egy közel 50 cm-es “ugrást” kellett feltételezni. Ebből következik a tetőforma – római kori templomoknál ismeretlen – “kontyolt” formája is. Építészetileg ugyanis teljesen elképzelhetetlen az, hogy a hagyományos tympanonos lezárású nyeregtető – ami a pronaosz feletti szélességben épült meg – egy szélesebb nyeregtetőbe csatlakozhatna be. Logikus és egyértelmű, hogy a pronaosz szélességének a rögzítése után egy attikás, kontyolt tetőformát határozott meg Hajnóczi Gyula. Az attika alaktani lezárására felhasználható volt – az azóta eltűnt –koronázó tagozatból származó kis töredék.
Mráv Zsolt kutatásai során kimutatta, hogy a jelenlegi értelmezés szerinti szövegmező a felirat számára nem elegendő, szélesebb mezőben férnek csak el a feliratok. További érvekkel kell igazolni a fríz rekonstrukciójának a helyességét a szélső mezőben. Mivel az épület elvi rekonstrukciójának az alapja – szükségszerűen – a fríz rekonstrukciója kulcskérdés, hogy a dombormű elemei egymáshoz viszonyítva is hitelesen legyenek meghatározva. Szentléleky Tihamér szerint az egyes fríz-elemek törésfelülettel illeszthetők egymáshoz. Tóth István véleménye szerint az ábrák nem tartozhatnak egymás mellé /6./, Sosztarits Ottó pedig az egyes mezők keretezésének a különbözőségével magyarázza a rekonstrukció kijavításának szükségességét /7./. A dombormű jelenlegi helyzetében nem tanulmányozható. Kérdéses, hogy a bebetonozott elemek illeszkedése valaha tanulmányozható lesz-e. A kibontás során, a betonfedés eltávolításával a felületek nyilvánvalóan sérülhetnek. A sérülés mértéke természetesen nem prognosztizálható. Így nagy valószínűséggel csak a stíluskritikai elemzés eredményeire támaszkodhatunk az új rekonstrukció elkészítésekor.
Hasonló problémát vet fel a lépcső és a pronaosz viszonya. Az analógiák elemzésénél és a kultusz funkcionális térigényének a bemutatásakor igazolom, hogy a lépcsőnek a homlokzati falhoz viszonyított helyzete tarthatatlan. A falmaradványok ismeretében azonban az tény, hogy a lépcső elhelyezése nem változtatható meg (1. ábra).
1. ábra Régészeti alaprajz. A befeketített falak egy ütemben, azonosan lealapozva és falazási móddal készültek. A középszürkére színezett faltest falazata és alapozása gyengébb, míg a világos a harántfalak alapozása
Nem közvetlenül a tömegformához kapcsolódó kétséget jelent a belső tér lefedésének dongaboltozatos elképzelése. Az 1. jegyzetben idézett, a 4. számú tervlapon szereplő megjegyzéssel egyszerű kőfal készítés technológiai szabályai miatt sem érthetünk egyet. Mindössze 30 cm széles terméskőfal megépítése nem lehetséges. A faltest minimális vastagsága a 40 cm-hez közelebb lehet csak. Római kori falmaradványok ismeretében is csak alárendelt helyzetben és nem teherhordó funkciójú falnál tapasztaltunk 35-40 cm vastagságot. A cella szélességi méretével megegyező fesztávú dongaboltozat alátámasztására pedig inkább 80-100 cm-es falvastagság képzelhető el, mint annál kevesebb.
A szombathelyi szentély a funkció és az analógiák tükrében
A funkció és az építészeti térrendszer szükségszerű kapcsolata
Az Isis-kultusz liturgikus térigényének teljesebb megismerését követően meghatározhatók azok a funkcióból adódó princípiumok, amelyek a Hajnóczi-féle elvi rekonstrukció egyes tételeinek újraértelmezését indokolják. Magára a kultusz leírására vonatkozó auktorhelyet nem sikerült fellelnünk. Sem Plutarkhosz Iszisz és Osziriszében /8./, sem pedig Apuleius: Az aranyszamár tizenegyedik, záró könyvében /9./ nincs használható leírás. Apuleiusnál azonban látható, hogy a menetben legkevesebb 10 papnak kellett kivonulnia a szentélyből akkor, amikor Athür hónap tizenkilencedik napján a tengerhez vonultak. A sötétséget és a szárazságot elűző ceremónia nyilván lezajlott Savariában is. Ekkor talán – a herculaneumi falfestményen ábrázolt jelenethez hasonlóan – a templom előterében, a lépcsőn és a pronaoszban “álltak” az istenek, amíg az oltárnál a kancsóból vizet töltöttek a ládikában lévő homokra, amelyből emberalakot gyúrtak, s így megtalálták Osirist.
Ahhoz, hogy a hívek láthassák a történéseket, egyrészt szükség volt a cella előtti pronaoszra, a felvezető lépcsősorra /10./ és talán – nem utolsó sorban – arra is, hogy az oltár a környezethez viszonyítva más szinten álljon. Lehetett volna kiemelten, ebben az esetben a pódium-templom járószintjével azonos magasságba került volna, esetleg annál magasabban is állhatott volna – tönkretéve ezzel a templom pódium jellegét. Illetve, a környezet járószintjének megemelkedését nem követve, mélyebben is maradhatott. Talán ez magyarázza a templom előterének kibővítése érdekében emelt két támfalszerű falnyúlvány funkcióját is. A régészeti adatok alapján ismert, hogy a lépcső és a cella alapfalai különböző minőségűek. Jelenlegi ismereteink szerint nem egyértelmű, hogy az oltár irányába előrenyúló faltestek falazata melyik struktúrához áll közelebb.
Piranesi metszete a Pomppeji Iseumról
|
Pomppeji Iseum |
A herculaneumi Isis szertartást ábrázoló falfestmény |
|
Alexandriai Serapeum |
Ostiai Serapeum |
|
Roma, Serapeum a Quirinalen |
Sabrathi Serapeum |
|
Cyrene, Iseum |
Gighthis, Serapeum |
|
Gortyn, Iseum ad Serapeum |
Luxor, Serapeum |
|
Leptis Magna, Serapeum alaprajza |
Leptis Magna, Serapeum nézete |
|
Miletosz, Serapeum |
Ephesos, serapeum |
|
Mons Claudianus, Serapeum |
Mons Porphyrites, Serapeum |
|
Stratonicea, Serapeum |
Ras el Soda, Serapeum |
2-4. ábra Analógia alaprajz-gyűjtemény
Alaprajzi változatok a kultusz elterjedésének területén
A mellékelt ábrákon 16 épület régészeti feltárásának alaprajzát és a herculaneumi falfestményt közöljük (2., 3., 4. ábra). Az alaprajzok 3 kivétellel Serapeumok. Ezek alapján kanonikus érvényű alaprajzi megoldást – a kultusz elterjedésének területén – nem mutathatunk ki. A vizsgált mintát reprezentatívnak tekinthetjük, mert Tim Hegedusnek a “The Urban Expansion of the Isis Cult c. dolgozata /11./ szerint mindössze 44 olyan antik várost ismerünk Alexandriától Rómáig, ahol bizonyosan volt a kultusznak temenosza, de ezek alaprajza sajnos csak korlátozottan ismert. Rómában több szentély is létezett, ezek közül a főtemplomot, a Campus Martiuson állót sajnos nem ismerjük. Homlokzatát is csak egy érem kisméretű ábrájáról lehetett beazonosítani (5. és 6. ábra). A bemutatott szentélyek közül csak a pompeiinek volt a savariai Hajnóczi-féle elvi rekonstrukcióval megegyező lépcsője, de ez sem az oszlopok között, a pronaoszba nyúlóan helyezkedett el, hanem az épület tömege elé épült /12./. Az ostiai, a sabrathu, a gighthisi, a Leptis Magna-i, az ephesosi, a stratoniceai és a Ras el Soda-i templomokba felvezető lépcső a főhomlokzat teljes szélességét elfoglalta. Ezt a formai megoldást ábrázolja a herculaneumi falfestmény is. A többi emléken egyértelműen nem állapítható meg a lépcső formája. Valamennyi emlék cellája és a lépcsőkar, vagy a homlokzati oszlopsor között viszonylag nagyobb előcsarnok látszik. Ezek alapján is hihetőnek tűnik az elképzelésünk, miszerint szükségszerű mélyebb pronaoszt feltételezni az épülettípus alaprajzi rendszerében.
5. ábra A rómavárosi Campus Martius Iseumát ábrázoló érme elő és hátlapja.
6. ábra A központi Isis-szentélyről viszonylag hiányosak az ismeretek, mert folyamatosan beépített területen feküdt. A mai állapotban a jelentős újkori emlékek miatt hitelesítő ásatások kezdeményezésére nincs lehetőség. Az ábrát az évszázadok alatt összegyűjtött rész-adatok össze-rajzolásával állították elő. Dio Cassius leírásának értelmezésére, az ábra alapján nincs lehetőség.
Nem törvényszerű, hogy a cella maga osztott legyen, sőt a pompeii és a cyrenei Iseum kivételével példáink egyterűek, de igen sok alaprajzon egyértelműen azonosíthatóak az oltárok alépítményeinek alapfalai – mint például Ostiában, Gighithisben, Miletoszban vagy Ras el Sodaban. Ez utóbbi alaprajz különösségét a kultusztér hasonlósága a mythreumok cellájának elrendezéséhez adja.
Sosztarits Ottó megfigyelését, amely szerint a pompeii szentélyhez hasonlóan a templom tömegéhez a hosszoldal mentén oltárok vagy szoborfülkék csatlakozhatnak, példáink alapján nem tudjuk megerősíteni.
Kísérlet az alaprajz tisztázatlan szerepű elemeinek értelmezésére
A harántfalak szerepe a cellán belül
A Hajnóczi-féle rekonstrukció nem adott választ a cella körítő falai közötti, haránt irányú falak épületszerkezeti – és esetleg építészeti – szerepére. A jelenlegi rekonstrukció értelmében a cella alatt a pódiumban 4 harántfal maradványait tárták föl. Ezek között a bejárati falat követő második különösen “erős”, az átlagosnak közel háromszorosa a fal vastagsága. Egyértelműen igazolható, hogy ez eredetileg a főfalak vastagságával megegyező méretben készült, mai formája megerősítés, utólagos beavatkozás eredménye. A 3 rétegű fal középső elemét közrefogó két köpeny – hosszirányban – nincs a közbülsővel összekötve, nem egy időben készültek. Ugyanígy a szélső faltestek és a cella körítő fala is független egymástól, tehát ezek a falszakaszok a középső faltest megerősítéseként, utólagosan készültek. A falazás módja és az alkalmazott kőanyag fajtájából arra következtetünk, hogy a megerősítés közel egy időben az eredeti készülhetett. Az alapozási síkok mélységére vonatkozó adat nem áll rendelkezésre. Nyilván régészeti eszközökkel igazolható, hogy a köpenyfalak azonos, vagy más alapozási mélységgel készültek a középső falhoz viszonyítva.
A 3. és a 4. harántfal szerkezetileg azonos az 1. számúval, de a 4. fal ÉNy része hiányzik, egy háborús becsapódásnak lett az áldozata.
Az ásató szóbeli közlése és az ásatási dokumentáció alapján is tudjuk, hogy a jelenlegi bejárati főfal előtt – tehát a pronaoszban – nagyobb faltömb maradványa került elő. Ennek a koronaszintjén bukkantak az eredeti járószint maradványára. Ez az adat jelentette a pódium magassági méretének a meghatározásához szükséges támpontot. Az eredeti állapot tanulmányozására ma nincs lehetőség, mert a római kori fal része a vasbeton szerkezettel lefedett alépítménynek.
A lépcső helyének értelmezése a funkcionális követelmények, az analógiák és a régészeti adatok szempontjából
A liturgikus térigények elemzésével is bizonyítható, hogy a Hajnóczi-féle elvi rekonstrukció szerint, a pronaoszba illesztett lépcső helyzetét újra kell gondolni. Az idézett auktorhelyek, bár egyértelműen nem igazítanak el a liturgikus-funkcionális igényeket illetően, de erősítik a fent részletezett kétségeinket.
Az ismertetett analógiák alapján a pronaoszba “beharapó” lépcső-elhelyezésre nem találtunk példát, de közismert, hogy a megoldás nem idegen a római templom építészettől. Ott, ahol a középső intercolumniumba illesztik a lépcsőt (például a xanteni kikötői templomnál) a pronaosz arányaiban is sokkal nagyobb teret kínál, mint Szombathelyen.
Az ismert régészeti adatok is kétségessé teszik a pódiumra felvezető lépcső helyét és méretét. Perdöntőnek látszik az a tény, hogy a jelenlegi értelmezés szerinti pronaosz felépítményének falazata és szerkezete gyengébb minőségű, mint a cella feltárt alapfalai.
Az ásatások során előkerült párkánytöredékek helyzetének újraértelmezése az analógiák tükrében
Attika a háromrészes párkányon.
A pronaosz és a cella szélességének eltérő mérete a fríz rekonstrukciójából adódott. A római kori általam ismert emlékállományban ilyen tömegformálást nem ismerek. A dombormű töredékek újabb vizsgálata a fríz rekonstrukcióját megkérdőjelezi, így – az emlék jelenlegi állapotának ismeretében – halaszthatatlannak tűnik a márvány töredékek közvetlen szemrevételezése, vizsgálata. Tisztán építészeti érvek nem sorakoztathatóak fel a jelenlegi fríz rekonstrukció mellett vagy ellene. Alaktanilag a párkány rekonstrukciója – a kiindulási peremfeltételek ismeretében – logikailag teljes. Mivel a párkány rekonstrukciójánál analógiaként használt thebessai templomon /13./ (7. ábra) nincs nyoma annak, hogy a párkány lezárása attika mezővel történt volna, kétséges, hogy egy ilyen jelentős épületnél alkalmazhattak-e egyáltalán ennyire előképek nélküli megoldást. Az analógiaként választott épület részletes, építészeti felmérése nem áll rendelkezésre, így a fedélszék és a tetőforma szerkezeti kialakítására vonatkozóan sem rendelkezünk az elengedhetetlenül fontos információkkal. A végleges állásfoglalás megfogalmazása régészek és művészettörténészek feladata lehet.
7. ábra A thebessai Iseum archív felvételen
Attika vagy oromzat?
A thebessai példán nem szereplő attika meglétére csupán az egyetlen kis méretű mészkő koronázó tagozat-töredék értelmezése alapján következtetett Hajnóczi. Mint jeleztük alaktani szabályszerűségek miatt kizárható, hogy a kisebb szélességi méretű pronaosz tympanonos tetőformája a szélesebb cella “kontyolt” tetőformájához csatlakozzon. Tehát egyértelműen következik az elvi rekonstrukció kontyolt formájának a szükségszerűsége. Ez a megoldás még akkor is egyedüli, ha analógiákkal nem támasztható alá alkalmazása a római építészetben. Viszont, ha kétségbe vonjuk a fríz dombormű töredékeiből készített rekonstrukció helyességét és elvetjük az építészeti analógiákkal kevéssé igazolható pronaosz-cella szélesség különbséget, szükségtelen a tömeget az ismert tetőformával elképzelnünk. Tehát, ha a fríz kiosztása elképzelhető a cella szélességi méretében, a rekonstrukció egy szabályos pódiumtemplom tömegét adhatja csupán. Mivel az ominózus koronázó-tagozat töredéken semmi olyan tagozat nem lehetett, amely egyértelművé tehetné, hogy vízszintes vagy ferde-párkány része volt-e – nincs rajta fogsor, ami formailag perdöntő bizonyítéka lehetne a töredék helyzetének – jogosan és logikusan feltételezhetjük: ez az elem a ferde-párkány rész is lehetett. Ebből viszont a hagyományos római templom tetőformáját lehet rekonstruálni. Az általunk, alaprajzi adatokra hivatkozva elképzelt pronaosz rekonstrukció is ennek a formának az alkalmazását erősíti.
Az Isis-szentély új elvi rekonstrukciója
8. ábra Az savariai Iseum Hajnóczi és Szentléleky által javasolt alaprajzi rekonstrukciója és az általunk javasolt megoldás
A régészeti adatok, a térrendszer funkcionális elemzésének és a felhasznált analógiák körének felülvizsgálata alapján az Iseum alaprajzának és tömegének új elvi rekonstrukciója készíthető el. Mindenek előtt a pódiumtemplom tömegét egyszerűsítő javaslatunk értelmében az építményt a – régészeti adatok alapján – homogén falszerkezetű alapfalakra állítottuk. A Hajnóczi-féle rekonstrukció pronaoszának helyére a hossz-falak meghosszabbításában épített támfalak között felvezető lépcsőt képzeltünk el. A lépcsőfokok száma és a belépés mélysége megegyezik a Hajnóczi által megfogalmazott javaslat szerkezetével.
9. ábra A savariai Iseum Hajnóczi és Szentléleky által javasolt homlokzati rekonstrukciója és az általunk javasolt megoldás
10. ábra A savariai Iseum Hajnóczi és Szentléleky által javasolt oldalhomlokzata és az általunk javasolt megoldás
Új javaslatunk készítésekor (8. ábra) a cella alatti harántfalak értelmezése a kiemelt szempontok között szerepelt. Így feltételeztük, hogy a tetrastyl homlokzat (9. ábra) oszlopai a jelenlegi rekonstrukció homlokzati főfalának alapjain állhattak. Az ezt követő második harántfal, amely – az átlagos falvastagsághoz képest közel háromszoros méretű – nagyobb terhek számára készülhetett, lehetne a homlokfal helye. A pronaosz így kétszeres intercolumniumnyi mélységű, melynek kb. a felében harántfal fut (10. ábra). Ebben a harántfal pozícióban áll a templom 5. és 6. oszlopa, hasonlóan az analógiaként használt thebessai templom pronaoszának formálásához. A homlokzati fal mögötti két harántfal közül az elsőt, az analógiák kétcellás alaprajzi mintájára belső válaszfal alapjaként értelmezzük, míg a második a szentélyben lévő pódium, a kultusztárgyak elhelyezésére szolgáló oltár alapfalaként fogható fel.
A 6 oszlopos változatban a szélső oszlopok tengelytávolsága, megegyezően a hosszabbik oldal oszlop, illetve oszlop-fal közével: kb. 2,80 m lenne, ami 56 cm-rel több mint a jelenlegi rekonstrukciónál alkalmazott 2,24 m-es sarok-tengelyköz. Tóth István hivatkozott publikációjában közölte a korábban közzétett adatok ellentmondásos jellegét. Magunk ezért csak a terület hitelesítő ásatási eredményeinek ismeretében tartjuk kiszerkeszthetőnek a templom autentikus oldalhomlokzatát.
A javasolt új elvi rekonstrukcióban logikus, de további bizonyítékokat igénylő feltételezés a pronaosz 6 oszlopos elrendezése. Természetesen a tiszta tetrastyl homlokzati rendszer is elképzelhető, de ekkor a kétszentélyes cellában az általánostól eltérő vastagságú fal funkciójára nem lehet – az előzőekben megfogalmazotthoz hasonló – triviális magyarázatot adni. Feltételezhető esetleg, hogy az egyiptomi Isis-szentély analógiákból ismert, a pódiumba mélyített, járószint alatti kincstár oldalfalai számára épülhetett az alapfal.
Az Isis-szentély bemutatásának mai állapota
Az 1963-ban elkészült bemutatás a ’60-as évek modernista felfogásában, jelzés szerűen leegyszerűsített formákkal, vasbetonból képzelte el a tetrastyl templom homlokzatának részleges bemutatását. A cél tudatosan és deklaráltan nem az eredeti valamiféle elvi rekonstrukciójának a bemutatása volt. A párkánytöredékek alapján rekonstruált homlokzat vasbetonból készült installációjába – kvázi anastylozisként – foglalták be az eredeti márvány töredékeket. Az elmúlt közel 40 esztendő alatt, mióta elkészült – az 1964-ben, a velencei konferencián nagy sikerrel, az elfogadott charta elveinek első, látványos demonstrációjaként, poszteren bemutatott – helyreállítás, a fizikai degradálódás nyomai figyelhetőek meg a vasbeton szerkezeten. A nem megfelelően kivitelezett építmény vasbetétein korrózió keletkezett, ami a betonfedés lerepedésével járt együtt. A párkány fölé, védőtetőként emelt vasbeton lemez szigetelése tönkrement, közvetlenül a márvány reliefekre vezetve ezáltal a csapadékot. Az eredeti kőanyag természettudományos vizsgálatára ugyan nem került sor, de hasonló példák alapján valószínűsíthető, hogy a beton és a mészkő kapcsolata a kőanyag károsodásával járt együtt. Nem tehetünk egyebet, mint a páratlan értékű dombormű megmentése érdekében mielőbbi sürgős beavatkozást kezdeményezünk. A megoldás nem lehet más, mint a római kori emlékek kivétele a beton szorításából és azok pótlása megfelelő másolattal. Ezzel párhuzamosan, vagy ezt követően meg kell kezdeni a temenosz teljes területének hitelesítő feltárását, bízva abban, hogy esetleg a szentélyre vonatkozó újabb adatok segíthetnek feloldani az elvi rekonstrukció bizonytalanságait.
Mezős Tamás
1. Tóth István hívja föl a figyelmet arra, hogy a temenosz méretei a különböző publikációkban eltérően szerepelnek. Adatainkat Szentléleky Tihamérnak A szombathelyi Isis-szentély. in Műemlékeink Budapest, 1960-ban megjelent kötetéből vettük. Tóth István; A savariai Iseum kutatásának eredményei és feladatai. in Savaria, A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 23/3 (1996-1997). p. 333. Szombathely 1998.
2. Szentléleky Tihamérnak a szimpóziumon megtartott előadásában elhangzott adat. Publikációkban 35-40%-ra becsülte az ásató a feltárt terület nagyságát.
3. Az 1960. november 30.-i keltezésű 4. sz. elvi rekonstrukciós tervlapon feltüntetett megjegyzés szerint: “Szélességi adatok: A porticus 2 szélső intercolumniuma maghatározott: a relief szélessége alapján 2,24 m. A középső, az ornamentika szimmetriája alapján feltételezett: 3,24 m. Még a szélesebb középső intercolumnium feltételezése sem adja ki a szentély szélességét. Valószínű, hogy a porticus keskenyebb volt, mint a szentély. Az oldalfalak vastagsága nem csökkenthető a javasolt 30 cm-nél jobban”.
4. Helyesen nem az intercolumnium 2,24 m, ez a szélső oszlopok tengelyének a távolsága, az oszlopköz a hivatkozott tervlap szerint 1,72 m.
5. A publikáció második részében Szentléleky Tihamér is csak valószínűsíti, hogy: “…az előcsarnok szélessége kisebb volt a cellák szélességénél, tehát az rizalitszerűen ugrott előre a templom tömegéből…” Hajnóczi Gy. – Szentléleky T.: Római kori homlokzathelyreállítás szombathelyen. in Magyar Műemlékvédelem 1959-60. Budapest, 1964. p. 134
6. Tóth I. i. m. p. 331
7. Szóbeli közlés, részben Tóth I. i. m. p 332-re hivatkozva illetve Sosztarits saját megfigyelésein alapuló megállapítása.
8. Csak annyi tudható Plutarkhosz 39. alapján, hogy Athür hónapban “… a papok több bús szertartást végeznek, ezenkívül az istennő gyászának jeléül fekete büszoszból készült ruhába öltöztetnek egy aranyozott tehenet – a tehén szerintük Iszisz és a Föld jelképe –, és a hónap tizenhetedik napjától kezdődően négy napon át mutogatják. … A tizenkilencedik nap éjjelén az egyiptomiak lemennek a tengerhez, a sztolisztészek és a papok kiviszik a szent ládát, amelynek belsejében aranyládika van. Ebbe töltenek egy keveset a magukkal hozott ivóvízből, s közben a jelenlévők kiabálni kezdenek: “Megtaláltuk Osziriszt!” Aztán a víthez termőföldet kevernek, …” Plutarkhosz, Iszisz és Oszirisz. Európa Könyvkiadó Budapest, 1986 p.41-42.
9. “A vallás legfőbb papjai pedig mellükön övvel szorosan fogott, földig érő hófehér lenruhában vitték a mindenható istenek büszke jelvényeit. Az első fényes lánggal égő lámpát emelt: nem olyasmi volt ez,… A második éppúgy volt öltözve, mint az első, de mind a két kezében egy-egy kis oltárt vitt, az úgynevezett Segedelmeket;… A harmadik arannyal finoman befuttatott pálmalevelet, s a szárnyas Mercurius-botot vitte. A negyedik az igazságosság jelvényét emelte magasra: nagyjából faragott nyitott tenyerű bal kéz volt ez, … Az ötödik babérágakkal teli aranykosarat vitt, az utolsó pedig korsót. Közvetlenül mögöttük jöttek az istenek, akik ezúttal kegyeskedtek emberek lábain felvonulni.” Az istenek sorában Anubis az első, majd a hátsó lábain ágaskodó tehén következik, majd a Plutarkhosznál is leírt titokzatos ládika, végül a fenséges istenség imádandó jelképe zárta a menetet. Apuleius: Az aranyszamár. in Bibliotheca Classica Magyar Helikon 1971. P 242-243.
10. “Most az emberek túláradó örömükben zöld gallyakat, koszorúkat s virágos ágakat hoztak, megcsókolták az istennő lábát – ezüstből öntött szobra ott állt a legfelső lépcsőfokon –, és hazatértek házi tűzhelyükhöz. (kiemelés tőlem M.T.) Apuleius i.m. p. 247
11. Tim Hegedus; The Urban Expansion of the Isis Cult: A Quantitative approache. In Studies in Religion/Sciences Religieuses: Volume 27 No 2 1998.
12. A már hivatkozott Hajnóczi – Szentléleky féle 1964-es publikációban Szentléleky Tihamér a pronaosz és a cella különböző szélességére a pompeji és a róma-városi Iseum-Serapeum megoldásaihoz hasonlónak mondja a savariait. A rendelkezésre álló alaprajzok (többek között a 2. ábrán megadott alaprajz is) nem támasztják alá a megállapítást. A római Campus Martiuson állott Iseum et Serapeumnak a múlt század közepéről származó alaprajza alapján sem erősíthetjük meg a közlést. in Hajnóczi Gy. – Szentléleky T.: i. m. p. 134. A rómavárosi Iseum et Serapeum alaprajzát, amint valamennyi közölt alaprajzot Wild, R. A.: The Known Isis-Sarapis Sanctuaries from the Roman Period c. dolgozatából vettem Megjelent az Aufstieg un niedergang der römischen Welt II. Principat 17.4 Religion kötetében W. Gruyter, 1984 p.1739-1851
13. “A reliefes attikával díszített templomok meglehetősen ritkák, úgyszólván csak egyet említhetünk fel párhuzamul, az észak-afrikai Tebessából.” Hajnóczi Gy. – Szentléleky T. i. m. p. 134.