M Ű E M L É K V É D E L E M
II. évf. 1. szám
A MŰEMLÉKVÉDELEM AZ ÉPÍTÉSZKÉPZÉSBEN
Az idei tusnádi konferencia a társadalom és az épített örökség védelmének kapcsolatával foglalkozott. Az integrált műemlékvédelem elvének szellemében nem csak az a feladatunk, hogy tudásunk szerint a leghitelesebb formában állítsuk helyre a történeti múlt leromlott állapotú emlékeit. Kötelességünk a szűken vett szakmai szempontokon túl a hasznosíthatóság, a felhasználhatóság kritériumait is kielégíteni. Nem kézenfekvő és magától értetődő mindez, még a XX. század utolsó esztendejében sem. Éppen ezért a képzés során is figyelnünk kell arra, hogy bemutassuk a hallgatóknak a műemlék helyreállítás utáni életét is.
A rovat új számában Istvánfi Gyula professzornak és Mezős Tamásnak a tusnádi konferencia keretében szervezett kerekasztal beszélgetést előkészítő gondolatait tesszük közre.
A rovatot megindító beköszöntőben is jeleztük, hogy elektronikus sajtónk, bár elsősorban a Tanszék dolgozóinak kíván megszólalási lehetőséget biztosítani, nyitott a szakma egésze számára is. A közeljövőben adjuk közre Harrach Erzsébetnek a Vasi Szemlében publikált 4 részes dolgozatát, amelyben a megye területén 1945-90 között elkészült helyreállítások közreműködőit sorolja fel.
Mezős Tamás
Tartalom:
ISTVÁNFI GYULA
ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET OKTATÁS ÉS MŰEMLÉKVÉDELEM KAPCSOLATA A MAGYAR ÉPÍTÉSZKÉPZÉSBEN 1864-TŐL (VÁZLAT)
Történelmi ismeretek nélkül nincs öntudatos létezés, a örökség megbecsülése nélkül nem rendelkezünk hiteles történelemmel. Szakmánkra értelmezve az állítást: építészettörténeti ismeretek nélkül nincs kiművelt építészet, az épített örökség becsülete, védelme nélkül elvész a megépítendő jövő környezetének minden olyan eleme, amely az emberi, nemzeti, kisközösségi öntudat és önérzet alapja és feltétele lehet.
E sommás megállapításhoz hadd tegyem hozzá tanszékünk (Budapesti Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar, Építészettörténeti és Műemléki Tanszék H-1111 Budapest, Műegyetem rkp.3.) és elődei történetét. A múlt század végén általános és alkalmazott építészeti ismereteket oktató osztályok voltak, a századfordulón az építészet kifejezőeszközeinek történelmi gazdagságát a készségi szinten begyakoroltató történeti építéstani tanszéket látunk. Ez a tendencia a szakosodásnak megfelelően gyarapodó új tanszékek mellett három építészettörténeti tanszéken még fennmaradt a második világháborúig. A háború után pedig egy nemzedéknyi idő alatt, miközben politikai, ideológiai és építészeti stílusfordulatok következtek be drámai módon, az évezred végére egyetlen tanszékké, építészettörténeti, építészetelméleti szaktudományi intézménnyé váltunk. Valószínűleg a tanszék tárgyainak hosszú előtörténete és hagyománzozódása miatt azon kevés európai iskolák közé tartozunk, ahol még ma is rendszeres építészettörténet oktatás folyik nyolc féléven keresztül. A műemlékfelmérési gyakorlataink mellett a tervezési gyakorlatok, diplomamunkák történelmi környezethez, műemlékekhez, védett építészeti együttesekhez kapcsolódnak, s ezen túl graduális műemlékvédelmi oktatás, valamint posztgraduális szakmérnökképzés is létezik.
Történetileg a magyarországi főiskolai mérnökképzés kezdetét, s Műegyetemünk eredetét is 1782-re vezetik vissza. Ekkor még általános mérnöki osztály működött a Pesti Tudományegyetemen. Az 1846 őszén létesült József-politechnikumban is csak közel két évtized múltán jelent meg az építész-oktatás. Schnédár János tanár vezette be a "Száraz építészet" című elméleti és gyakorlati stúdiumot. Szkalnitzky Antal építésztanár pedig a "műtörténet és műtörténeti részletek" és a "műépítészeti tervezések" című tárgyakat vezette be, később ezeket összevonta "építészeti műtörténet, tervezésekkel" néven. E három fogalom társításával közel háromnegyed évszázadra meghatározta az építészettörténet jelentőségét az építészoktatásban. Ez az alapvetés érthető, hiszen ebben az időben, a historizmus stíluskorszakában a gyakorlati építészettől elválaszthatatlan volt a történeti stílusismeret. Az ugyanakkor születő műemlékvédelmi gyakorlat ugyancsak a stílusok ismeretére és alkotó felhasználására támaszkodott, mivel akár az új épületek létrehozása, akár a régiek restaurálása egyazon formai és építéstechnikai eszközökkel volt megvalósítható. Ennek megfelelően a 19. sz. végének további két új tanára, Hauszmann Alajos az építészet fejlődéstörténetét adta elő és "a görög és római építészeti műrészletek" című gyakorlatot vezette. Steindl Imre pedig a "középkori építészet műtörténete" tárgyat ismertette, s a "román és góth modor" alaktani gyakorlatait vezette.
A 19.sz. vége előtt, 1871-től József műegyetem néven ismert intézmény tanárai közül meg kell említeni a Schnédár örökébe lépő Tandor Ottót és tanársegédét, Sándy Gyulát a Középítéstan II. tanszéken, a másik hasonnevű tanszéken Pecz Samut, Steindl tanársegédét Nagy Virgilt, aki később az általános műtörténet tanára lett, Czigler Győzőt, aki Hauszmann tárgyaiból az ókori építészet tárgyat alapította. Ezek a tanárok egyúttal kiemelkedő alkotó építészek és az első műemlékhelyreállítók is voltak. (Szkalnitzky - Egyetemi Könyvtár, Debreceni színház, stb.; Steindl - régi Műegyetem, Országház, mint műemlékhelyreállító - Kassa Szt. Erzsébet, Bártfa Szt. Egyed, Igló, Máriafalva templomai, stb.; Hauszmann - Királyi Vár, új Műegyetem, Kúria, stb.; Pecz - műegyetemi könyvtár, Vásárcsarnok stb.; Czigler - Műegyetem Kémia épülete, Széchenyi-fürdő, mint helyreállító - Tihanyi apátság, Rudas-fürdő, Kisbényi templom stb. Az utókor hasznosabbnak ítéli meg a műemlékfelmérések terén végzett nagy munkáját, amit hallgatóival készített. De az építészettörténet és alaktani ismeretek elsajátítására Sándy, az Ipariskolán tanító Foerk Ernő és a későbbi tanárok mind vezettek műemlékfelmérési gyakorlatokat az építészhallgatókkal. Tandor ugyancsak széleskörű műemlékhelyreállító tevékenységet végzett pl. Ócsa ref. templom stb. Steindl utóda Schulek Frigyes közismerten az egyik legjelentősebb műemlékhelyreállítónk - Mátyás-templom, Halászbástya).
A két világháború között az újkori építéstan tanszéket Hültl Dezső, majd utána Fridrich Lóránd kapta (1942), a Középkori Tanszéket Schulektől Möller István örökölte, majd Csányi Károly vitte tovább, aki rendszeres építészettörténetet tanított. Az ókori tanszék munkáját Cziglertől illetve Nagy Virgiltől W lder Gyula folytatta. E korszakból a tanárok közül az újkoros Hültl még a szolíd eklektika, majd a modern jegyében a Kálvin téri biztosító épületét és lakóházakat épített. A középkoros professzorok viszont szinte kizárólag műemlékhelyreállításokkal foglalkoztak. Möller István nevéhez fűződik a kolozsvári Ferences rendház, a zsámbéki templomrom, a Gyulafehérvári székesegyház, a felvidéki várkastélyok a pécsi ókeresztény emlékek mintaszerű helyreállításai. Utóda Csányi Károly restaurálta a kiszombori templomot, a győri Székesegyház szentélyét stb. Nagy Virgil az egri Székesegyház szentélyét, a gyöngyösi plébániatemplomot állította helyre. W lder Gyula számos középületet épített, a "szolíd neobarokk" szellemében - Villányi úti ciszterci templom és gimnázium, Madách-téri bérházak, de helyreállítást is tervezett: debreceni Szt. Anna templom, Eger Minorita templom, egri Líceum. E tanárok oktatási tevékenységében még mindig kísértett a 19.sz. oktatási szemlélete. 1930-ban jelentősnek tűnő reformot vezettek be több tervezési órával, az új tervezési feladatok (lakóépületek, ipari épületek tervezése stb.) bevitelével, de a történeti alaktan és a tervezés még erős szimbiózisban voltak. Az építészettörténet gyakorlati órái egyben tervezési gyakorlatok is voltak, a tervezési gyakorlaton pedig a legtöbbször valamilyen stílusban terveztek.
A háború éveiben az ókori és újkori építéstan tanszéket egyesítették, majd közvetlenül a háború után a középkori építészet tanára lett Rados Jenő (1945). Az 1956-os forradalom előtt még ő volt az a régi vágású tanár, aki jelentős műemlékhelyreállításokat végzett (Budai Vár, Szentháromság tér, volt Pénzügyminisztérium, Fertőd, Eszterházy kastély, utóbb még Ráckevei kastély), de a műemléki szervezetek és tervezőirodák, az 1949-es műemléki törvénnyel szervezettebbé váló műemlékvédelmi alkotóhelyekké lettek. A forradalom után egyesített építészettörténeti tanszék új vezetője Major Máté lett, aki a modern építészeti mozgalom képviselője volt a 30-as évek óta, s új pozíciójában korszerűbb, elméletibb építészettörténeti műhelyt kívánt létrehozni. Ez a törekvése egy a háború után egyszere induló fiatal nemzedékkel lényegében siekrült is, az alkotó építészetet és építészeket a művészettörténészekhez képest jobban megközelíteni tudó, specializálódó alkotógárdával. Lényegesen gyérült viszont a tanszék tagjainak kapcsolata a műemlékvédelem mindennapos feladataival, miközben a műemléki irodák (OMF, VÁTI, KÖZTI stb.) építészei lényegében e tanszék neveltjei Major Máté, Pogány Frigyes, Hajnóczi Gyula, Sódor Alajos, Szűcs Margit, Szentkirályi Zoltán és a fiatalabb nemzedék tanítványai voltak. Pogány Frigyes professzorral kapcsolatban ki kell emelni az ő építészettörténeti, építészetesztétikai, valamint műemlékvédelmi szerepét és jelentőségét. Építészek egész nemzedéke tőle kapta a szakma átélésének esztétikai alapjait, hasonlóképpen képzőművészek és iparművészek jelentős része is. Műemlékvédelmi és urbanisztikai munkásságának érdeme a városesztétika alapjainak lerakása. Meg kell említeni, hogy a háború utáni, leginkább a politikai fordulat (1948) utáni tantervi reform következtében új tanszékek jöttek létre, s új tárgyak kerültek be az órarendbe, a klasszikus tárgynak számító építészettörténet óraszámának rovására, s eközben az építészettörténet tárgyai is tagolódtak, megszaporodtak. A műemlékvédelem, ami a 60-as évek elején még Gerő László meghívott tanár fakultatív órája volt, Zádor Mihály kötelező tárgya lett, s az újkor tematikája is kitolódott a 19. és 20. század építészetének tantárggyá emelkedésével és az építészetelmélet megjelenésével.
Az elmúlt harminc évben lényegében kialakult a ma is érvényes építészettörténeti tematika az első szemesztertől a nyolcadikig a következők sorrendje szerint: Építészet kezdetei és népi építészet; ókori; középkori; újkori építészet; 19.sz. építészete; 20.sz. építészete; műemlékvédelem; képzőművészet története. Az első öt tárgynak rajzos gyakorlata is van a népi építészeti formálás és a történeti stílusok építészeti alaktanának elsajátítására. Kiegészítő tárgyak a magyar stíluskorszakok és az építészelmélet. Az építészettörténeti studiumokat a negyedik szemeszter után alapszigorlattal kell zárni, e nélkül nem vehetők fel a későbbi tervezési tárgyak.
A tanszék a száznegyven éves hagyománynak megfelelően részt vesz a tervezésoktatásban is, természetesen nem stílusgyakorlatok formájában. (Erre vonatkozó - talán nosztalgikus - javaslatok rendre elhangzanak főként idősebb kollégák részéről, de egy-két alkalmazási gyakorlattól eltekintve a kevés óraszám miatt erre végképp nincs idő.)
Tervezési gyakorlataink a két szemeszter komplex tervezés keretében, a tanszékre jelentkező hallgatók számára leginkább védett vagy hagyományos településkörnyezetbe való illeszkedés, műemlékhasznosítás köréből kerülnek ki, s hasonló feladatokat oldanak meg a tanszéken diplomázó hallgatók is.
Gyakorlatainknak az épített környezeti értékek védelmében, s a műemlékvédelemben leginkább hasznosuló része - több mint száz éves hagyománynak megfelelően - a műemlékfelmérés, dokumentálás és a történeti épületkutatás. Az elmúlt húsz évben 18 város, a Komárom-monostori erőd, mintegy száz templom, tíz falu, több száz kastély, kúria, majorsági épület építészeti felmérése készült el, s került urbanisztikai, műemlékvédelmi, értékvédelmi és településfejlesztési formában dokumentálásra. A tanszéken négy évtizede működik a tudományos diákkör, ahol számos műemlék vagy elfeledett értékünk felderítése és kutatása készült el a tudományos feldolgozás igényével. Hallgatóink építészettörténeti gyakorlatai és kutatásai egyaránt érintik az egyetemes és magyar, a hazai és határainkon túli emlékanyagot és építészettörténeti vonatkozásokat.
Az elmúlt évtizedekben az építészettörténet oktatásban betöltött szerepe a legtöbb országban módosult. Az építészetelméletbe, építészeti filozófiába való illusztratív betagolódásával, az építészet egyes korszakainak divatos előterbe kerülésével oktatási reformok esendő veszteseiként, vagy valamilyen modernizációs gondolat erőszakossága következtében jelentősége csökkent, különösen a rendszeressége veszített súlyából. Ennek ellenére meg vagyunk győződve arról, hogy az épített környezet értékeinek védelme, ami az évezred végére sürgető aktualitásává vált, leküzdendő a környezet, a kultúra uniformizálódásával együttjáró elsivárosodást. A regionális, a nemzeti, a települési építészeti arculat értékeinek felismerése és védelme pedig nem nélkülözheti a tartalmas és rendszeres építészettörténeti képzést az építészeti iskolákban, sőt, helyet kellene kapjon az alsó és középfokú oktatásban is.
(A kifejezetten műemlékvédelmi tematikájú tárgyakat és szakmérnöki tanfolyamunkat Mezős Tamás jegyzete mutatja be.)
Istvánfi Gyula
MEZŐS TAMÁS
MŰEMLÉKVÉDELMI SZAKEMBERKÉPZÉS MAGYARORSZÁGON
A műemlékvédelem mint önálló tárgy az egyetemi szintű oktatásban csak a ’60-as évek eleje óta létezik. Gerő László meghívott előadóként fakultatív tárgyként, hetente 2 óra kiméretben tarthatta meg előadásait. Az építész tervező és az urbanista szakirányok számára kötelező tárggyá 1974-ben vált a diszciplina Zádor Mihály előadásai keretében. Zádor professzor 25 éven át volt a tárgy előadója. Nyugdíjba vonulásakor, 1996-ban előbb Horváth Alice, majd 1997 óta magam vagyok a tárgy előadója. A tantárgy tematikájának összeállításakor az ismeretek alapozó, elméleti karakterét erősítettem a gyakorlati ismeretek rovására. Bővítettem a műemlékvédelem történetének bemutatását, ami az értékmegőrző gondolat kialakulását és fejlődését hivatott reprezentálni. Az európai kitekintés mellett lényegesnek tartom, hogy a hazai műemlékvédelem történetével is megismertessük a hallgatókat. A fogalmi apparátus elsajátítását követően a hazai és a nemzetközi gyakorlat példáinak elemző, a helyreállítás elméleti megfontolásait egyedi példákkal illusztráló bemutatását dolgoztam ki. Napjainkban a városok múltjára rácsodálkozó értékmegőrző és -mentő dilettáns buzgalmat az építész szakmailag felkészült tudásának kell segítenie. Ehhez járul hozzá a települési értékvédelem elveit és módszereit bemutató blokk. A diszciplínához tartozó elsajátítandó praktikus ismeretek a tárgy egészének mintegy ötödét-hatodát teszik ki. Ebben a műemléki dokumentáció készítésének menetét felhasználva a társtudományok és -szakmák szerepét és helyét is értelmezni kell.
A 8. szemeszterben a Műemlékvédelem 2. című tárgy keretében önálló választható tárgyként történeti formák és épületek számítógépes modellezésére nyílik lehetőség.
Posztgraduális műemlékes képzés az Építészmérnöki Karon
A szakmérnök-képzés tematikáját 1972-ben dolgozták ki. A képzés egy kísérleti ciklust követően 1976-ban indult meg. Nemzetközi viszonylatban is eredetinek tekinthető koncepció alapján 22 éven át változatlan formában folyt az oktatás. A ’80-as–’90-es évek fordulóján tapasztalt szervezési nehézségek és az eredeti szakalapítók számának sajnálatos megfogyatkozása illetve az előadók körének törvényszerű megváltozása miatt a kifáradás jelei voltak érzékelhetők a programban. A képzést eredetileg alapító 3 intézmény (az Országos Műemléki Felügyelőség, az ELTE Bölcsészettudományi Kara és a BME Építészmérnöki Kara) egyike, az ELTE BTK szervezett formában már nem vesz részt a munkában. Az oktatók körének megváltozása miatt részben az eredeti közreműködőkre hárult nagyobb teher, illetve az újonnan meghívottak nem mindig a korábbi színvonalon képviselték szakterületüket. A tanfolyam népszerűsége a problémák ellenére nem csökkent, sőt növekedett az utóbbi 8-11. ciklusokban. Ez mindenekelőtt az erdélyi kollégák nagy számának jelenlétével magyarázható.
A képzés megújításánál az eredeti célkitűzés újbóli megfogalmazását végeztük el: történeti építészeti értékek megmentése során hasznosítható speciális ismeretek – történeti és műszaki – átadásával a műemlékvédelem szakember utánpótlásának a biztosítása kell, hogy a szakmérnök-képzés célja legyen. A műemlékek helyreállítása csak különböző képzettségű és szakmai ismeretekkel rendelkező szakemberek összehangolt munkájával képzelhető el. A szak tantervének kialakításánál is erre a sokarcúságra kellet felkészülni. Alapvetően két típusú előképzettség figyelembevételére van lehetőség. A bölcsész diplomával rendelkezők – művészettörténészek, régészek, történészek – számára alapszintű építészeti, építési ismereteket kell nyújtani. Épp így a műszaki diplomával rendelkezőknek – építészeknek, mérnököknek, kertészeknek – meg kell ismerniük a műemlékvédelemben alkalmazott történeti és történelem segédtudományi ismeretek alapjait. A képzés felkészült ennek a kettősségnek a figyelembe vételére.
A szak eredeti tantervének kialakításakor figyelembe vették azt, hogy a képzésben résztvevők alapvetően a műemlékvédelem gyakorlati területein működő (kutatás, tervezés, kivitelezés – építészeti és társművészeti – hatósági munka, muzeológia) szakemberek közül verbuválódnak. Így alapvetően magas színvonalú elméleti képzési program összeállítása volt a cél. Csak az utóbbi évek hallgatói visszajelzései irányították rá a program vezetőinek figyelmét a gyakorlatorientáltabb képzés szükségességére.
Az 1998-ban induló 12. ciklus tanterv- és tantárgy korszerűsítései keretében két szempont érvényesítésére helyeztük a hangsúlyt:
A tematikát 3 tematikus tantárgycsoport köré szervezveztük. (A program részletes felépítését ld. a táblázatban) Az első csoportba a történeti tárgyak, a másodikba a műemlékvédelmi elméleti és gyakorlati ismeretek tárgyalása, míg a harmadik csoportba a műszaki végzettségű kollégák számára (’A’ szak) bölcsészettudományi, míg a bölcsész végzettségű hallgatóknak építészeti ismeretek (’B’ szak) megszerzése teszi teljessé a stúdiumot. A képzés során bizonyos ismereteket feltételezünk valamennyi hallgatónál. Időhiány miatt nem vállalkozhatunk arra, hogy például a rendszeres magyar építészettörténetet előadjunk. Az érdeklődők számára lehetőséget biztosítunk a graduális magyar építészettörténet előadások látogatására.
Különös hangsúlyt szeretnénk helyezni a képzés során az elméleti ismeretek átadása mellett bizonyos gyakorlati feladatok megoldására is. A tanfolyam során az előadások látogatása mellett, időben azokkal azonos nagyságrendű gyakorlati feladatok teljesítését is megköveteljük. Az aláírással záródó tárgyak teljesítésének feltétele az előírt gyakorlati feladatok teljesítése. A praktikus tárgyakhoz kapcsolódóan – függetlenül attól, hogy a teljesítésnek milyen feltételei vannak – lehetőség szerint team-munkára alapozott féléves feladatokat kívánunk kiadni a hallgatóknak. Ezek a feladatok már a stúdiumokat lezáró diplomamunka előkészítését is célozzák.
Fontosnak tartottuk, hogy a program részeként helyreállítások helyszíni megismerésére is sor kerüljön. A korábban a hallgatók aktivitásától függő, hallgatói kezdeményezésre megszervezett szakmai tanulmányutakat a képzési célhoz illeszkedő, az elméleti ismeretek gyakorlati illusztrációját képező látogatásokat illesztünk a programba. Igénybe vesszük az eredetileg 2,5 napos konferencia-program 3. napjának délutánját, félévente egyszer egy 2 napos hétvégi és tanévenként egyszer kb. 1 hetes külföldi szakmai utat is terveztünk.
Célul tűztük ki a külföldi műemlékes gyakorlat megismertetését is. Pályázatokkal teremtjük meg annak feltételeit, hogy félévente legalább egyszer külföldi kollégák tartsanak előadást a szakmérnök-oktatás keretében. Az előadásokat nyitottan, a graduális és a doktoráns képzésben résztvevők számára is meghirdetjük.
Az elmúlt több mint két évtizedben kialakult a posztgraduális képzés és a tudományos továbbképzés egymásra épülő rendszere. A szakmérnöki diplomadolgozat – az opponensek és az államvizsga bizottság véleményétől függően – alkalmas lehetett egyetemi doktori cím megszerzésére. Az államvizsga 3 tárgya közül legfeljebb kettőt doktori szigorlatként is el lehetett fogadni. A PhD képzés idejének megnövekedése és a követelmények változása miatt a tudományos továbbképzés és a posztgraduális képzés kapcsolatának rendszerét újra kell definiálni.
A szakdolgozat, diplomaterv
A szakdolgozat témáját a szak vezetője és a jelölt közösen határozzák meg, választják ki. A szak vezetője a téma meghatározásakor figyelembe veszi a hallgató előképzettségét, szakmai munkáját, munkahelyi feladatait, érdeklődését. A téma meghatározása legkésőbb a III. szemeszter végéig megtörténik.
A lehetséges szakdolgozati témák meghatározásánál a hallgató javaslatait – vagy ha ilyen nincs – az OMvH aktuális feladatait figyelembe véve történik döntés.
A témavezető személyét a szakfelelős lehetőség szerint a program oktatói közül kéri fel. Speciális feladatok meghatározásánál lehetőség van külső szakemberek megkeresésére is. A témavezető a feladat kidolgozása során a kidolgozandó feladat körülhatárolása, a dolgozat vagy a terv programjának az elfogadása. Segítséget nyújt minden, a kidolgozás során felmerülő kérdés megoldásában.
A dolgozat benyújtása után egy tanszéki vagy a képzésben résztvevő “belső” és egy külső opponenshez kerül bírálatra. A belső opponens a dolgozat témájához közeli tárgy előadója, míg a külső bíráló a témát – lehetőség szerint – legjobban ismerő hazai szakember. Elvben lehetőség van külföldi opponensek meghívására is, ennek elsősorban nyelvi akadályai voltak eddig.
A szakdolgozattal, vagy diplomatervvel szemben önálló alaki vagy formai követelmények nincsenek. A dolgozat javasolt maximális terjedelme 50-60 szövegoldal. A diplomaterv kidolgozottsága a programtervek általánosan elfogadott kidolgozásának mélységével megegyezik. A terv léptékét – a feladat nagyságától függően – a témavezető határozza meg. A diplomatervvel kapcsolatban javasolt, hogy a feladat ne csak építészeti problémamegoldásra koncentráljon, hanem történeti, épületdiagnosztikai kutatásokat, vizsgálatokat is tartalmazzon.
Mivel mindkét diplomamunka típusnál elvárt kritérium a témakör irodalmi feldolgozása, szükség szerinti mélységben a nemzetközi szakirodalom ismerete követelmény.
A záróvizsgarenddel kapcsolatban
A 4 államvizsga tárgynak előre kidolgozott tematikái, kérdései nincsenek. A felkészüléshez az órai jegyzetek, az előadók által kiadott segédletek és a javasolt publikációk használhatók.
Az államvizsgán a vizsgabizottság elnöke, az opponensek véleménye alapján kérdéseket tesz föl a diplomamunkával kapcsolatban.
Az államvizsga-bizottság elnöke és legalább egyik tagja a tanszék vezetője és a képzésben résztvevő vezető oktatója. A másik három vizsgabizottsági tag az államvizsgatárgyak legalább egy félévének előadója, külső szakember.
Az államvizsga 3 tantárgyból áll:
A műemlékvédelem gyakorlata
Korszerű konzerválási eljárások
A történelem forrásai és segédtudományai "A" szak
Építési alapismeretek "B" szak
Ismertetőnk nem lenne teljes, ha a felsőfokú képzés rendszerében ne említenénk meg, hogy ma Magyarországon 2 helyen (Pécsett és Sopronban) megindult az egyetemi szintű építész képzés. Ennek keretében a műemlékvédelem c. tárgy oktatása csak az építészettörténeti ismeretek kiegészítéseként kapott helyet a tantervekben. Jobb a helyzet a főiskolai képzésben, ahol – az iskolatípus jellegéből adódóan – a gyakorlat-orinetált képzési formákra helyezik a hangsúlyt. Pécsett, Budapesten, Debrecenben és Győrött képeznek felsőfokú építészeti ismeretekkel rendelkező szakembereket. Ezek a helyek közül kiemelkedő a budapesti Ybl Miklós és a pécsi Pollack Mihály Főiskolákon folyó oktatás.
A műemlékvédelem nem lehet teljes értékű a szakma alapvető, hagyományos mesterfogásait ismerő kétkezi mesteremberek és az ő munkájukat közvetlenül irányító, középfokú végzettségű technikusok közreműködése nélkül. A II. világháborút követő közel 50 év során csaknem teljesen elsorvasztották a hagyományos építéshez kapcsolódó alap- és középszintű ismereteke oktatását. A rendszerváltás idején országosan problémát jelentett hagyományos épületszerkezetek kivitelezésében jártas mesterek kiállítása egy-egy jelentős műemlék felújításánál. Az akkor megkongatott vészharang mára ha nem is változtatta meg gyökeresen a helyzetet, de mind több jó szakember működik a szakmában. Szakközépiskolák és szakmunkásképző intézetek lelkes oktatói ismerték föl az igényeket és szinte önszorgalomból hoztak létre olyan műhelyeket, ahol a hagyományos szerkezetek készítésének fortélyait oktathatják. Mindenek előtt a veszprémi Táncsics Mihály, a budapesti Pogány Frigyes és a győri szakközépiskolák erőfeszítését kell kiemelni.
A MŰEMLÉKVÉDELEM SZAKMÉRNÖKI TANFOLYAM
1-4. SZEMESZTERÉNEK ÓRATERVE ÉS KÖVETELMÉNYEI
1.
2.
3.
4.
Magyar építészettörténet
10a
10a
10a
10a
Történeti korok tervezési módszrei
és szerkezetei
10a
10a
10a
10a
A magyar falu építészete
20v
Magyar néprajz
20v
A kertépítészet elmélete és történet
10a
Történeti belső terek és társművészeti alkotások
10a
10v
10v
Műemlékvédelem elmélete és története
20v
10a
10v
A műemlékvédelem gyakorlata
20v
20a
20v
Korszerű konzerválási eljárások
10v
10v
20v
20v
Műemlékhelyreállítások tervezése
10a
20a
Történeti kertek védelme
10v
Képző és iparművészeti alkotások védelmének gyakorlata
10a
Történeti települések értékvédelme
10a
10v
Műemlékfelmérés
10a
Műemlékkutatás
10v
Múzeológia ('A' szak)
10v
Ikonográfia ('A' szak)
10v
A történelem forrásai és segédtudományai
('A' szak)
10a
10a
10v
10v
Építészeti alkotások esztétikája ('A' szak)
10v
Építési alapismeretek ('B' szak)
20v
20v
10v
20v
Összes óraszám
120
120
120
120
Követelmény
5v+5a
5v+5a
5v+5a
5v+4a
Jelmagyarázat: 'a' aláírás
'v' vizsga
Mezős Tamás