Page 8 - AH_vol17_no2_pp33-159_KrahlingFeherJobbikKollar_
P. 8

A német felsőfokú építészképző helyeknek – és ezen   Lehoczky A (1159.t.). A Műemlékek Országos
            belül a berlini Bauakademie-nek – a műegyetem     Bizottságának nagyított fotóit is használták (1075.t.)
            építészoktatásában Bécs előtt meghatározó szere-     A papírkép mellett nagyjából az 1910-es évekre
            pe volt.  A német építészképző helyek – ezen belül   datálhatóan megjelent a diapozitív – nyilván az előa-
                   33
            Berlin - fontosságát így a címjegyzék is megerősíti.  dások illusztrációjára – és a sztereofotó (707.tétel.) A
               A címjegyzékben olvasható – némely tételekhez   diák közt vásárolt kész képek is voltak – így az E. A.
            fűzött – megjegyzések arra utalnak, hogy az egyes   Seemann (Leipzig) kiadóé (1122.t.). A magyar (kö-
            könyveknek nagy szerepe volt az oktatásban illetve a   zépkori) építészet dia gyűjtemény az ezres darabszá-
            tanárok ismereteinek bővítésében. Az olyan megjegy-  mot is meghaladta (1130. , 1135.t., 1149.tétel) – ez
            zések, mint: „a középkori építészettörténet szempont-  utóbbi tétel diái Csányi Károly fotói alapján készültek.
            jából legérdekesebb czikke...” (130. tétel); „Érdekes   A gipszöntvények Steindl Imre – majd később
            centralis építkezések főleg barokk stílben” (192.t.),   Schulek Frigyes – professzorsága alatt lehettek fontos
            „Érdekes!” (701.t.), „Möllernél” (1081.t.), a könyv-  szemléltető eszközök (21 - 32., 56.-60., 198. tételek).
            tár fontos szerepéről tanúskodnak. Az előadások      A középkor építészetének alaktana a heti négy óra
            gyakran előre megírt szövegei a könyvtár műveiből   előadás mellett elvégzendő hat óra gyakorlat fontos
            merített tudásanyagra épültek, amelyeket az előadás   tematikai része volt, amely egyúttal a tervezés gya-
            során a hallgatóknak jegyzetelniük kellett. Az előa-  korlati oktatását is jelentette.  A stílusban tervezés-
                                                                                        35
            dás ábráit táblai rajzként adhatta át a professzor a   hez számos elméleti és gyakorlati művet őrzött a
            hallgatóságnak.                                   könyvtár. 36
               Az oktatás módszertanában a kezdetektől fontos    Az alaktan oktatás részeként a hallgatók is hasz-
            szerepet játszott a fénykép – vagy fényképen reprodu-  nálhatták a könyvtárat, benne a középkor építészetét
            kált rajz - mint szemléltető eszköz és mint rajzminta.   és régészetét,  továbbá szerkezeti kérdéseit tárgyaló
            Már a Steindl-tanszék oktatásában ennek nagy sze-  köteteit. A gyakorlatok lényegét mintalapok máso-
            repe volt.  A nevesített fotográfusok: Baudry (14.t.),   lása vagy azok alapján megoldandó feladatok je-
                     34
            Ducher (133.t.), Joseph Wlha (525.t.), Armand     lentették. A nem könyvként nevesített mintalapok
            Guérinet (742.t.) Müllner János (1080., 1135.t.),   (9. és 20.t) mellett a könyvtár állománya is jelentős
                                                              forrás volt a gyakorlatok elkészítéséhez, amely nyil-
                                                              ván nagy igénybevételt és elhasználódást jelentett
            Denkmäler der Baukunst 1877.;                     a  mintákat  tartalmazó  kötetek  esetében.  Ezt  bizo-
            96.t.: Architekten-Verein am kgl. Polytechnikum zu Stuttgart:   nyítják a címjegyzékben szerint azok a könyvek,
            Architektonische Studien.                         amelyeknek másodpéldányait „szétszedték”, hogy
            99.t.: Königl. Kunstgewebeschule in Nürnberg: Aus der
            Königlich  Bayerischen  Kunstgewerbeschule  Nürnberg.  könnyebben kezelhetők és a hallgatók számára ki-
            Originalphotographien nach den Studien. Entwürfen und ausge-  oszthatók legyenek. Ilyen sorsra jutott a bejegyzések
            führten künstlerischen Gegenständen der Kunstschule 1872.  szerint Oscar Mothes: Die Baukunst des Mittelalters
            225.t. Carl Schäfer: Die Bauhuette. Entwürfe im Stile des   in Italien (162.t.), Ungewitter-Mohrmann: Lehrbuch
            Mittelalters angefertigt von Studierenden der technischen
            Hochschule zu Berlin. 1883. 1886. 1895            der gotischen Constructionen (271.t), Max Hasak:
            240.t. Johannes Otzen: Baukunst des Mittelalters Entwürfe von   Die Kirchen Gross St. Martin und St. Aposteln in
            Studierenden der technischen Hochschule zu Berlin  Köln (353.t.),  Rivoira: Le origini della architettura
            600. Gustav Schönermark: Die Architektur der Hannoverschen
            Schule Moderne Werke der Baukunst und der Kunstgewerbes im   Lombarda  (442.t.), V. Statz  und G. Ungewitter (K.
            mittelalterlichem Stil Hannover 1889–1895.        Mohrmann) Gotisches Musterbuch 2. példányánál
            661. Dr. Friedrich Seelselberg: Helm und Mitra Akademische   „a  másodpéldány rajzmintának  van felhasználva”
            Entwürfe und Detailstudien von Studierenden der königlichen   (493.t.). A mappában közreadott fóliáns kötetek lap-
            technischen Hochschule zu Berlin. (in mittelalterlicher Kunst)
            Berlin 1906 előtt                                 jai is nagy igénybevételnek voltak kitéve, és a lapok
            718. C. Schaefer: Gót írás minta. (Technische Hochschule zu   hamar fogytak. Például Pannewitz :Formenlehre der
            Berlin C. Schaefer tanszékén készült) Berlin 1907 előtt.  romanischen Baukunst (342.t.) a „hiányos igen hiá-
            746. Friedrich Ostendorf: Entwürfe von Studierenden der königli-  nyos kiselejtezve...”, a 235. tételnél olvasható beírás:
            chen Technischen Hochschule zu Danzig k. folio mappa. Leipzig
            1906
            1062. Dülfer,- Gurlitt, -Högg, -Müller: Eine Studienreise d. techn.
            Hochschule zu Dresden.
            33  Sisa  2013,  341.;  illetve  Papp,  Gábor  György:
            Architektenausbildung nach Berliner Vorbild an der Tu Budapest.   35  Istvánfi 2010, 203.
            Acta Historiae Artium 49. évf. (2008) 417–431.    36  Például Adolf Göller (537.t.), Gustav Schönermark (600.t.),
            34  Az 52–55., 85., 104–109., 117., 118., 127., 183., 192., 197.,   Dr. Franz Josef Schwarz (673.t.), Othmar v. Leixner (703.t.)
            742., 1122. tételszámok alatt voltak fotók.       Martin Meyer (704.t.) művei.





            40 · Architectura Hungariae 17 (2018) 2
   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13