É P Í T É S Z E T T Ö R T É N E T
II. évf. 2. szám
Dr. Guzsik Tamás "Westwerk, nyugati kórus, nyugati karzat" című tanulmánya a keresztény templomépítészet történetének egy nagyon fontos, mégis elhanyagolt szegmensével, a középkori templomok - főleg a romanika korára jellemző - nyugati végződésének térrendszerével foglalkozik. Tanulmánya elvi-tisztázó jelentőségű, segítségével a magyar középkori templomépítészet ebben a vonatkozásban nehezen értelmezhető jelenségeihez is támpontot ad.
Dr. Kalmár Miklós tanulmánya a magyarországi romantika építészetét taglalja. Tárgyalásmódjában építészi megközelítés kerül előtérbe, ezért a tanulmány fő kérdései és szempontjai az általában alapul vett szempontoktól eltérnek. Megállapításai - amelyekkel néhol vitatkozni is lehet - egy másfajta, az épületekre jobban összpontosító szempontrendszerhez tanulságosak lehetnek.
Krähling János
Tartalom:
| Guzsik Tamás: Westwerk, nyugati kórus, nyugati karzat |
letöltés /33 kB/ Microsoft Word doc |
| Kalmár Miklós: A romantika építészete Magyarországon |
letöltés /1600 kB/ Microsoft Word doc |
DR. GUZSIK TAMÁS
WESTWERK, NYUGATI KÓRUS, NYUGATI KARZAT
A keresztény templomok vizsgálatánál a leggyakrabban a szorosan vett liturgikus tér, a szentély kialakításával szoktunk foglalkozni. A funkcionális különbözőségekből adódó apszis-formák alkalmasak tipológiai csoportosításra, esetenként az ott végzett egykori liturgia rekonstruálására. Ez az elemzési módszer annyiban jogos, hogy a keresztény templomokban a leggyakrabban végzett szertartás az Utolsó Vacsora emlékezete, a mise, melynek építészeti kerete, kiszolgáló tere a szentély. Jóval kevesebb figyelmet fordítunk a templom nyugati felének térképzésére, térkapcsolataira, holott ez is a liturgikus tér szerves része, s bizonyos szertartások színhelye lehet. A templomtengely kijelölése, az ú.n. keletelés, annak bonyolult szimbolikája egy külön tanulmány tárgyát képezné, így most csak az alapszimbólumra utalunk: a keleti (és a déli) oldal a "fény oldala" az életet, a feltámadást, általában a jót jelképezi, míg a nyugati (és északi) a "sötétség oldala", mely a halál, a bűn, és általában a rossz kifejezője. Több esetben éppen ez a meggondolás vezetett a nyugat-oldali szertartási helyszínhez. S itt ugyanúgy a megfelelő építészeti keretet ki kellett alakítani, mint a kelet-oldali apszisnál: vagy magán a templomon belül, vagy a templom nyugati oldalánál lévő önálló épületben.
A nyugati templomtérhez kötődő szertartások egy része már a keresztény liturgiák legkorábbi rétegében megtalálható. Az ősegyházban általános volt a katechumenátus, azaz a keresztelésre felkészítő idő, mely 2-3 év is lehetett. Ezalatt a hittanulók különböző fokozatok szerint tettek tanúbizonyságot felkészültségükről, s ennek alapján fokozatosan vehettek részt a közösség teljes istentiszteletén. Az új jelentkezők (flentes) csak a templomon kívül, a bejárat közelében tartózkodhattak, míg a már az első vizsgán (scrutinium) túljutottak (audientes) beléphettek a templomba, helyük a hátsó részben, a kapu közelében volt. Az ismert háztemplomokban (Dura Europosz, Qirqbiza) és a korai szír (Nuriyeh, Rbé'ah, Kfer, Srir, stb., IV. sz.) és örmény (Tanahat, Dvin, Karnut, Garni, IV-V. sz.) templomoknál a templomtér hosszoldalához csatlakozó külső tornác szolgált a katechumenek tartózkodási helyéül. A hittanulók intézménye igazán Rómában virágzott a IV-V. században: a nagy bazilikák nyugati felében esetenként kettős előcsarnok épült (exo- és endonarthex), külön helyet biztosítva a két "osztály" tagjainak. Ugyancsak Rómában vált általánossá a nyilvános vezeklés intézménye a IV. századtól. A főbenjáró bűnőkért a püspök által kirótt vezeklés Húsvét előtt 40 nappal, az ú.n. Hamvazószerdán kezdődött, amikor a vezeklőket hamuval megszórva a diakónus kivezette a templomból az előcsarnokba. A bőjt ideje alatt itt tartózkodtak, s csak Nagycsütörtökön fogadták vissza őket a gyülekezetbe. A szertartás szintén itt, a nyugati előcsarnokban folyt, míg a diakónus égő gyertyával visszavezette őket a szentély elé. A feloldozási liturgia legkorábbi szövege már a 430. k. keletkezett Sacramentarium Gelasianum-ban megtalálható. A további századokban keleten és nyugaton egyaránt építettek előcsarnokot a templomokhoz, függetlenül attól, hogy az eredeti funkciók részben megszűntek, részben módosultak. A bizánci szertartásrendben, a szerzetesi templomoknál a X. századtól új szerepet kapott az előcsarnok. A véglegesedett és terjedelmessé vált szerzetesi zsolozsmát, az imaórákat nem a templomban végezték, hanem erre a célra egy külön nagyméretű nyugati csarnokot hoztak létre (lité). Az építések időrendjét figyelembe véve az arche-típus az athoszi Megiszté Lavra nyugati csarnoka (963), az elterjedés a XI-XII. századra tehető (Megara, Daphni, Sztirisz, Khiosz, stb.). A bizánci szerzetesi szokás elterjedéseként az örmény kolostori templomokhoz is építettek hatalmas előcsarnokot (gavit) a X. századtól (Szanahin, Haghbat, Geghard, Haghardzin, stb.). Nyugaton is a szerzetesi intézményekkel van kapcsolatban az előcsarnok továbbfejlődése, de az előbbiektől eltérő módon. A többnyire a bencés szerzetesek által vezetett zarándoktemplomok főbejáratához építettek nagyméretű előteret (paradisum, galilea). Eredetileg a laikus szerzetesek helye volt az imaórák alatt (pl. Cluny II., 955-től, Paulinzella, 1102., Hirsau, 1082., stb.), a zarándok-funkció kiteljesedése során vált a templomba bejutni szándékozók várakozási, felkészülési helyévé (Tournus, 950-től, Cluny III., 1088., St. Benoit-sur-Loire, 1060-tól, stb.).
A nyugati oldalhoz kötődő másik fontos funkció a keresztelés. Már az apostoli liturgiák első építészeti tereinél, a háztemplomoknál is igazolható, hogy a keresztelő-tér, a baptisterium az épület nyugati felében volt. A nyugati fejlődés során - elsősorban Itáliában - a baptisterium külön épületté vált a templom tengelyében, tőle nyugatra (Firenze, Pisa, Parma). Korai és egyedi példa Torcello (639-től), ahol a baptisterium egybeépült a bazilikával, mintegy annak nyugati súlypontját kijelölve. Hasonló elrendezés a korai egyiptomi ókeresztény építészetre jellemző (Abu Menasz, 395-408., At-Mankabard, VII. sz.). A bizánci liturgikus tereknél szokásos, hogy a nyugati előcsarnokhoz délről csatlakozik a keresztelőkápolna, s a megkereszteltet a nyugati előcsarnokon keresztül vezetik be a templomba (Szunion, Szalona, Nikopolisz, stb., V-VI. sz.). E hagyomány folytatásának tekinthető, hogy ahol nem épült külön baptisterium, ott a keresztelőkutat a nyugati előtérben helyezték el.
Ideológiailag rokon funkció a temetés ill. a halotti szertartás: a keresztségben a jelölt meghal a bűnnek és újjászületik az életre, a halálban a testi halált váltja fel az örök élet, a feltámadás. A katakombai liturgiában szokás volt, hogy a keresztelést a vértanúk sírja mellett végezték, ennek gyakorlatát 578-ban szüntették meg. Mind a középkori sírok feltárása, mind az írott források bizonyítják, hogy a temetés is a keletelés szabálya szerint történt. Guillaume Durand (1230-1269) írta: "Miután a fejet nyugat felé helyezték el, a lábat kelet felé irányítják, amely helyzetben a halott mintegy maga mondja és helyesli, hogy kész arra, hogy a halálból a föltámadásba, a világból az örökkévalóságba siessen." (Dölger: Sol Salutis. Münster i.W. 1925. 136. p.). A VII-VIII. századtól nyugaton kialakult az a gyakorlat, hogy a papokat, szerzeteseket a templom hajójában vagy a szentélyben (tehát a keleti részben) temették el, míg a világi jótevők (alapítók, donátorok) sírja a nyugati részbe került. Mind az élők, mind a holtak világában cezurát húztak a "megszentelt szféra" (klerikusok) és a "bűnös szféra" (világiak) között, utóbbiak a templom "rossz" oldalán kaptak helyet. E téren változást csak a késő-középkor polgárosodó világa hozott, amikor a gazdag polgárok - a papokkal egyenrangúan - a szentélyben kaptak stallumot, majd sírhelyet (csarnokszentély). Addig azonban a nyugati templomrészben kellett nekik kiemelt helyet és sírhelyet biztosítani. A preromanika és a korai romanika szakrális építészetében létrejött egy olyan térforma, melyet ebbe a funkcióba is be lehetett vonni: ez volt a Westwerk.
A VII-VIII. századi nyugati, ú.n. gallikán liturgiákban jellegzetesen keveredett a római tanultságú térítő szerzetesek "rómavárosi liturgiája" a népvándorlás-kori, még pogány népek helyi szokásaival, s a kereskedelem révén a nyugati területre került keleti (bizánci, szír, örmény, stb.) diaspórák liturgikus hagyományaival. Dél-Európában (Ravenna környéke, Veneto, Lombardia, Hispánia) jelentős szerepet játszott a IV-V. században ariánus hitre tért gótok - a rómaitől némiképpen eltérő - szertartásrendje. A Brit szigetek első térítői viszont jelentős észak-afrikai kapcsolatokkal rendelkeztek, liturgiájuk szintén jelentősen különbözött a rómavárositól. Mindezek a hatások hozták létre azt a sokarcú, hibrid liturgikus alakulatot, melyet gyűjtőnéven gallikán liturgiáknak nevezünk. Területenként különböznek (mozarab rítus Hispániában, ambrozián liturgia Milánó környékén, ó-gall, ó-ír, stb. liturgiák), de közös jellemzőjük a keleti elemek átvétele, a lírai hangvételű himnuszok és magánimádságok a szertartási szövegekben, az "ábrázoló szimbólumok" alkalmazása a liturgia külsőségeiben és a templomépítésben. A legtöbb gallikán elemet a nagyheti szertartások őrizték meg az időközben egységesedő nyugati liturgiában - egészen a legutóbbi időig. Jézus szenvedése, kereszthalála és feltámadása, azaz a húsvéti ünnepkör fő mondanivalója szinte kínálta az alkalmat a szertartások "dramatizálására", az ábrázoló szimbólumok széleskörű alkalmazására. A húsvéti szertartások egyik színhelye így a templom nyugati része ("halál-oldal") lett, s e célra önálló térrész alakult ki, a Westwerk. Virágvasárnapon, Jézus jeruzsálemi bevonulásának az emlékére pálmát (barkát) szenteltek ebben a térben, innen indult a körmenet, majd visszatérve ezen a kapun "kopogtatott" a diakónus, majd a körmenet bevonult a keleti szentélybe (Zsolt.24,7-8.). Hasonló az örmény egyház virágvasárnapi szertartása. Nagycsütörtökön a főoltár terében őrzött Oltáriszentséget elviszik egy külön kápolnába (pasztophorion), s ott őrzik a nagyszombati feltámadási szertartásig ("Jézus elrejtőzött a szemük elől" - Lk.4,30.). A szentségőrzés színhelye szintén a nyugati épületrészben volt, rendszerint az emeleten. Nagypénteken a Passio-olvasás esetenként dramatizált változatban történt a Westwerk emeleti tereiben, majd a "kereszthódolat" szertartásában (Ecce lignum crucis...") magát a keresztre feszítést jelenítették meg, végül a "sírbatétel" helyszíne, az úrkoporsó szintén itt kapott helyet. Nagyszombaton a tűzszentelés részben római hagyományú (lucernarium), részben ősi germán szokás (Ostara és Balduin istenek máglyája), részben az ír szerzetesek 590-től bevezetett helyi liturgikus elem: a tüzet a templom nyugati kapujánál gyújtották, majd innen vitték a fényt a templom keleti felébe. A Nagycsütörtökön eltett Oltáriszentséget a feltámadási szertartás során vitték vissza az eredeti helyére, a főoltár terébe. Az úrkoporsóhoz kapcsolódott a később önálló szertartássá vált feltámadási körmenet is, amely szintén a nyugati térrészből indult. A nagypénteki és nagyszombati, a nyugati térrészben végzett szertartás máig él a bizánci liturgiában: Nagypénteken a templom nyugati részében egy szentsír-oltárt (epitáphion) állítanak, ide viszik el körmenetben az evangéliumos könyvet, itt végzik Nagyszombaton Sz. Vazul liturgiáját, végül Húsvét éjjel innen indul a föltámadási körmenet.
A bonyolult, és keleti elemekkel tarkított gallikán húsvéti szertartás tehát egy összetett teret igényelt a templom nyugati felében. Az építészeti kialakításban bizonyára előképként szolgált az ókeresztény bazilikák előcsarnoka is, de eredeti formájában alkalmatlan volt erre az új funkcióra. Ugyanakkor az "ábrázoló jelképek" teljességéhez az is hozzátartozott, hogy az adott templom húsvéti eseményeinek színhelye valahogyan utaljon az eredeti helyszínre is. Ez is közrejátszott abban, hogy a középkor folyamán a legtöbbször másolt épület a jeruzsálemi Szent Sír templom, annak centrális-körüljárós anasztaszisz tere volt. Több egykorú forrás beszámol arról, hogy az építtető elküldte a megbízottját Jeruzsálembe a Szentsír méreteinek és formájának lemásolására (pl. Cambrai-ból Lietbert püspök 1060 körül, Meinwerk paderborni püspök 1160 körül, Péter remete Liége környékéről, 1096., stb.). A Karoling-kortól kezdve a IX-X. század során sorra épültek az önálló Szentsír-kápolnák, vagy a templom nyugati végéhez csatoltak egy centrális, toronyszerű, többszintes épületrészt. A német elnevezés, a "Westwerk" (= nyugati mű) a fordításokban nem adja vissza jól a térforma lényegét és jellegét, ezért a szakirodalomban legtöbbször fordítás nélkül a német elnevezést használják. Az elterjedésben egy további jelképi áttétel is szerepet játszott: Nagy Károly császár aacheni palotatemploma (790-806) önmagában is a jeruzsálemi anasztaszisz-teret kívánta jelképezni és másolni. A Westwerk-ek egy részénél a közvetett, jeruzsálemi analógia mellett közvetlen utalás is van a karoling központ, Aachen térformájára (pl. Essen, Münster, X-XI. sz., Dijon, Saint-Bénigne, 1001-1018., stb.). A kétféle jelképi tartalom összekapcsolásában annak van szerepe, hogy a Westwerk egyben a templom kegyúri családjának a magánkápolnája és temetőhelye is volt. Aachenben máig áll a templom karzatának nyugati oldalán Nagy Károly császári trónja, az uralkodó innen részt vehetett a templomban folyó istentiszteleten anélkül, hogy kiváltságos elkülönülését feladta volna. A Westwerk továbbélésének egyik formája, a nyugati (kegyúri) karzat ezt a funkciót őrizte meg. Azt már kevesebben szokták megfigyelni és megemlíteni, hogy az aacheni trónus mögött áll egy oltár, amely viszont az említett húsvéti szertartásoknál játszik szerepet (repositiós oltár).
Nagyobb szerzetesi templomokban az aacheni példától független Westwerk-kialakítás vált általánossá. Mintegy a keleti keresztházat és négyezeti tornyot tükrözve a nyugati oldalon is egy keresztház-szerű, középtornyos, lépcsőtornyokkal közrefogott többszintes építményt emeltek (pl. Centula, S. Riquier apátság, 790-799., Corvey, apátság, 855-885., Limburg a.d. Hardt, káptalani templom, 1025-1042., Quedlinburg, St. Servatius káptalani templom, 1070. k., Paderborn, dóm, 1000. k., stb.). Valamennyi példánál a földszint egy többhajós csarnok, melyben sírhelyek vannak és halotti szertartásokat végeztek benne. Az emelet középrésze emelkedik ki toronyszerűen, itt van a húsvéti szertartások kápolnája és oltára. Ennek az emeleti kápolnának esetenként lehet külön nyugati karzata is a kegyúr számára (Centula, Corvey). Hispániában a karoling típusok nem terjedtek el, az itt végzett mozarab liturgia viszont szintén igényelte a nyugati önálló térrészt. Itt rendszerint a főhajó nyugati végében alakították ki a többszintes Westwerket az emeleti kápolnával (pl. Naranco, S. Miguel de Lillo, S. Cristina de Lena, Valdedios templomai, stb., IX-X. sz.). A templom nyugati oldalához kapcsolódó önálló szakrális tér nem volt ismeretlen a karoling-kor előtt sem. A nyugatról kapcsolódó baptisteriumokat már említettük akár Itáliában (Torcello), akár Egyiptomban (Abu Menasz). A halottkultusszal kapcsolatos ilyen térforma Rómában a SS. Marcellino e Pietro bazilika, melynek nyugati oldalához épült Sz. Ilona mauzóleuma (IV. sz. közepe). De az összetett rendeltetésű (halottkultusz, húsvéti szertartás, kegyúri funkció) nyugati építmény, a Westwerk jellegzetesen a gallikán liturgiák terméke.
Ellentmondásnak tűnik, hogy ez a gallikán forma éppen a karoling-korban teljesedett ki. Nagy Károly ugyanis a birodalmában a liturgiát is egységesíteni akarta, megszüntetve a gallikán rítusok sokféleségét. Már 785-ben elkérte a római, 600 körül keletkezett Sacramentarium Gregorianum-ot, melynek szertartásrendjét a birodalma területén egységesen be akarta vezetni. A sors iróniája, hogy a könyv ravennai közvetítéssel, átiratban jutott el Aachenbe, számos - Ravennában használatossá vált - keleti elemmel. Igy a frank birodalomban élő gallikán hagyományok és a szintén gallikán elemekkel bővült római (ravennai) Sacramentarium "egymásra találtak" az egységesnek kikiáltott, de sokszínűségét megtartó frank-római liturgiában. A Verduni Szerződés (843) után felbomlott birodalom különböző részein más-más néven élt tovább ez a liturgia (fuzionált Gregorianum, lotharingiai rítus, rajnai miserend, stb.), s benne a gallikán elemek - egészen az 1215-ös Lateráni Zsinat liturgikus változtatásáig.
A Westwerk összetett terében a húsvéti szertartások kiszolgálása mellett (vagy ahhoz kapcsolódva) lényegében két funkció ötvöződött: egy effektív szakrális tér-funkció az emeleti kápolna révén és a kegyúri funkció (alapító megkülönböztetett helye a templomban és halála után sírhelye a Westwerk földszintjén). Ennek megfelelően a karoling-kor után a Westwerk továbbfejlődésében két tendencia érvényesült. Az egyik fejlődési vonalon a térrész szakrális jellegét domborították ki, s a Westwerk emeleti kápolnájából önálló nyugati szentély, nyugati kórus alakult ki. Az átmenetet jól szemlélteti a fuldai kolostortemplom (791-810), vagy a csak tervrajz-szinten ismert Sankt-Galleni kolostor (IX. sz.). Mindkettőnél megfigyelhető, hogy a Westwerk emelt terének kápolnája már apszidiális záródást kapott, s megnyílt a templomhajó felé. Az ezredforduló nagy kulturális és művészeti központja, Hildesheim magáévá tette ezt az alapformát, s ezzel a német-római császárkori templomainak típusát teremtette meg. A hildesheimi Sz. Mihály templom (1010-1033) nyugati szentélye megőrizte a Westwerk kétszintes tagolását, az alsó részen körüljárós altemplommal, míg fölötte a Westwerk kápolna-tere önálló apszissá vált. Formai továbbélésként ezt a megoldást alkalmazták a XII-XIII. század nagy császári építkezéseinél (Mainz, Worms, Bamberg, Naumburg, stb.) épp úgy, mint nagyobb szerzetesi templomoknál (Maria-Laach, Drübeck, Knechtsteden, stb.). Érdekes módon nyugati szentélyek még akkor épültek, amikor a liturgia már nem igényelte a Westwerk használatát (Worms Sz. András-kórusa 1234-ben készült el - 20 évvel a Lateráni Zsinat liturgikus egységesítése után). Túl a hagyománytiszteleten és az egyszerű "divatjelenségen" ezeket a kései nyugati kórusokat csak a halotti istentisztelti funkcióval magyarázhatjuk. Ennek viszont távoli gyökerei és előzményei mutathatók ki. Az egyiptomi és a núbiai korai templomoknál gyakori, hogy nincs nyugati kapu, hanem a főhajó nyugati végében egy egyenes lezárású quasi-apszis alakul ki, a mellékhajók vonalában két melléktérrel (Kagerasz, Farasz, VI-VIII. sz., Szahaba, Abdallah-Nirqi, IX-X. sz.). Szahaba és Abdallah-Nirqi esetén az ásatás kimutatta, hogy ebben a nyugati térben sírhely vagy halotti oltár állt. Észak-Afrikában más kétapszisos ókeresztény templomok is ismertek, pl. Orléansville (Algéria, V. sz.), Sabrata (Líbia, 450 után), Leptis Magna (Líbia, 550. k.), stb. Ezeket azonban nem vonhatjuk be ebbe a vizsgálati körbe: valamennyi felsorolt templom korábbi, római épület (bazilika, fórum) átépítésével vált keresztény templommá, így a keleti-nyugati apszidiális bővület adottság volt, s nem a liturgia követelményéből született.
A Westwerk továbbélésének másik iránya bizonyos "elcsökevényesedés", amikor is a nyugati többszintes tér csupán a két toronyra és a köztük lévő karzatra zsugorodik. A nyugati karzatot szokták kegyúri karzatnak is nevezni, utalva arra, hogy ebben a fejlődési vonalban a nyugati építménynek elsősorban a kegyúri reprezentációval kapcsolatos szerepe domborodik ki. A nyugati kapu két toronyszerű építménnyel, pylonnal történő kiemelése a szír ókeresztény építészetben általános volt. A tornyok között a földszinten nyitott kapucsarnok volt (livan), az emeleti karzat is kifelé nyílt, a templomtérrel nem volt kapcsolatban (Turmanin, Qalb-Luzeh, 460-480. k.). A nők elkülönítésére szolgáló karzatok (emporium) a mellékhajók fölött húzódtak, ezek a templomtérbe nyíltak. A szír missziók nyomán az V. századtól elterjedt egy olyan templomtípus, ahol a kapu melletti két "torony" földszintje és a nyugati előcsarnok már szerves egységet alkotott. Az így létrejövő hármas térrész ismét csak a halotti szertartásokkal hozható kapcsolatba (Egyiptomban El-Ghazali, Old-Dongola, Farasz, Qasr-Ibrim, Nuri, Tamit, Amalika, stb., VI-VIII.sz., Etiópiában Axum, Lalibela, Abba Libanosz, V-VI. sz., stb.). Az örmény templomokban (pl. Avan, Hripszime, Szisszavan, Targmancsazvank, stb.) a VII. századtól szintén az ereklyekultusszal és a halottkultusszal kapcsolatban építettek ilyen tércsoportokat (zsamatun). A nyugati karzatnak, empóriumnak a középkori, nyugati rítus szerinti templomokban külön funkciója nem volt, orgonakarzatként csak a középkor késői szakaszában használták őket. A kegyúri alapítású templomnál viszont alkalmasak voltak arra, hogy a Westwerk kegyúri funkcióját redukált formában tovább folytassák. A normandiai Jumiéges apátsági templomában (1030-1067) a felszenteléskor Hódító Vilmos elkülönített uralkodói helye a nyugati karzaton volt, s ez az elrendezés típusalkotóvá vált a későbbi kegyúri templomoknál. Szintén a Westwerk redukciójaként a karzaton, vagy ahhoz kapcsolódva kegyúri magánkápolna is volt. A templomon belüli ilyen elkülönítés kiteljesedve a vár- és palotakápolnáknál jelentkezik: a kétszintes templom alsó része a köznép, az emelete a kegyúri család helye, a két szint között csak egy aknaszerű nyílás van középen (pl. Schwarz-Rheindorf, püspöki kápolna, 1151., Mainz, érseki palotakápolna, 1130. k., Nürnberg, palotatemplom, 1220. k., stb.).
A magyar egyházszervezés korában - a fennmaradt források szerint - többnyire az ú.n. "rajnai miserendet" követték a székesegyházak és a monostorok legtöbbje. Furcsa módon az ismertetett kétszentélyes (vagy Westwerk-es) templomtípus nem terjedt el Magyarországon. Feltárásokból mindössze két helyen tudunk nyugati szentélyről, Pannonhalmán és Szer-monostoránál (Pusztaszer) - utóbbi esetben a feltárást vezető Trogmayr Ottó régész közvetlen St.Gallen-i kapcsolatot feltételez. Zselicszentjakab korai (1061) nemzetségi monostoránál a nyugati oldalon sejthető egy Westwerk-re emlékeztető karzatos építmény, de erről hiteles rekonstrukció eddig nem készült. A későbbi, XIII. századi nemzetségi alapítású monostorok mindegyike nyugati, kegyúri karzattal épült. Több helyen kimutatható, hogy a karzaton önálló oltár is volt. A jáki bencés apátság templomában (1220. k.-1256.) a karzat mellvédjén, a kegyúri ülésekkel szemben egy konzolon állt a kis oltár, Zsámbékon (1220. k.-1258.) a déli torony emeleti helyisége volt a kápolna, a kegyúri karzat felől betekintő nyílással. Utóbbi esetben sajnos a folyó helyreállítás során ezt a tényt figyelmen kívül hagyták! A Westwerknek a halotti szertartásokkal kapcsolatos funkciója többször önálló, a monostortemplomtól nyugatra (vagy északra) álló centrális kápolna formájában valósult meg (Ják, Boldva, Zselicszentjakab Kisbény, stb.). A Westwerk kései és redukált változata maradt meg a felsőőrsi társaskáptalani (prépostsági) templomban (1230. k.). A vaskos torony földszintjén a lépcsőtér alatt kegyúri sírfülke volt, a toronyemelet két helyiségből állt. Egyik része volt a kegyúri karzat, mely ívezettel nyílt a hajóba, míg a másik, zárt helyiségben szentségőrző fülke volt. Ez a elrendezés megfelel a Westwerk követelményeinek, csupán anakronisztikus: a liturgiát szabályozó Lateráni Zsinat után 15 évvel miért építettek egy 2-300 évvel korábbi liturgiának megfelelő teret? Szinte azonos szituáció van a csallóközi Csütörtök (Stvrtok na Ostrove) egykori "fertály-káptalani" templomában (1250 körül épült ki a jelenlegi nyugati rész). Itt a kéttornyos nyugati oldal emelete, a karzatszint a hajó felé teljesen zárt volt, a hajóból felvezető lépcső emeleti kapuját 1976-ban sikerült feltárnunk. Az emelet egykori dispozíciója itt is kápolna létére utal, sajnos a szentségőrző fülkét nem tudtuk azonosítani. A XIII. század során épült, nemzetségi alapítású parochiális egyházaknál viszonylag gyakran találkozunk olyan torony- ill. karzatkialakítással, mely az egykori Westwerk-funkciót idézi. Alsódörgicsén a hajószélességű toronytest emelete, Zobor-Darázsban (Drazovce) és Nagytoronyán (Velká Toron a) a karzat-rész a hajó felé teljesen zárt, csupán néhány ablakkal kapcsolódik a hajóhoz. Zalaszentmihályfán, Szőcén, Kustányban, Csarodán, Fényeslitkén, stb. a hajó terébe benyúló toronytest emelete jelent zárt egységet. Ezek a XIII. századi példák felvetik annak a lehetőségét, hogy a XIII. század elején (1215) foganatosított liturgikus egyszerűsítések a magyar gyakorlatban csak nagyobb késéssel valósultak meg, s egyes helyeken még a század közepén, sőt második felében is végezték a korábbi, karoling hagyományokra visszavezethető "rajnai" liturgiát.
Az összefoglaló végén kötelességemnek tartom fölidézni, hogy ebben a témában a magyar szakirodalomban először Entz Géza professzor közölt összefoglaló és elemző munkát (Nyugati karzatok románkori építészetünkben. Művészettörténeti Értesítő 1959/2-3. 130-142. pp.). Munkájának megállapításait jelen tanlmány (és szerzője) teljes egészében elfogadja és magáévá teszi. Továbbfejlesztésként a vizsgálatot kiterjesztettük a Westwerk, a nyugati kórus (szentély), a nyugati karzat és nyugati előcsarnok összefüggéseire, időben és térben tágabb előképeire, valamint a különböző liturgikus cselekményekben betöltött szerepére.
Guzsik Tamás
KALMÁR MIKLÓS
A ROMANTIKA ÉPÍTÉSZETE MAGYARORSZÁGON
Az egyedülálló múlt századi magyar romantika egyrészt magas művészi színvonalon követte az európai eredményeket, másrészt a nemzeti romantika bemutatása terén kísérletet tett egy sajátos magyar építészeti stílus megfogalmazására. Mint építészeti stílus Magyarországon egy hosszantartó sikeres klasszicizmus s egy idejekorán jött pompás eklektika kora közé ékelődő, Európa számára keveset, számunkra annál többet jelentő korszak.
A romantika közismert kifejezés. A korabeli értelmezésben regényes és középkorias ízlést jelentett. A művészettörténet a kor festői előadásmódját, szubjektív véleményalkotását hangsúlyozza. A forradalmi hévvel telítettől a kispolgárian érzelgősig húzódik a korszak mai megítélése. Az építészettörténet a romantikát a klasszicizmushoz képest a historizálás nemzeti sajátosságainak keresésében érzi különbözőnek. Ebben eltér az őt követő eklektikától is. Van olyan felfogás is, mely szerint a klasszicizmushoz képest jobban eltér a romantika, mint az eklektikához viszonyítva. Ilyenkor az utóbbi kettőt megkülönböztetésül együttesen historizmusként is értelmezik. Ha a klasszicizmushoz hasonlítjuk, szembeötlő, hogy szintén történeti formákat alkalmaz, de ez nem a minden nép számára azonos jelentéstartalommal bíró görög, vagy római kultúra emléke, hanem az európai népek saját környezetében fellelhető régi épületek, építmények formai hagyatéka.
Megjelenésének több oka lehetett. Például a klasszicizmus elterjedésével mindenütt közel azonos stílusú épületek épültek. A XIX. század a nagy nemzetállamok megjelenésének is a korszaka. Többek között az egységes német állam létrejöttének igénye is a romantika európai elterjedését szolgálta. A kozmopolita korszerűség helyett a nemzeti öntudat vált fontossá. Európában, a nemzetek saját történelmére való hivatkozás, az európai építészettörténet kutatását eredményezte. A kutatás azért volt fontos, mert a század folyamán fokozódott az építési tevékenység s az átalakuló környezetben felmerült az értékeken alapuló intézményes műemlékvédelem igénye is. Ez ráirányította az érdeklődést a régi korokra.
Az építészeti romantika fogalmának értelmezése további nehézségeket is felvet. A romantika és a klasszicizmus fogalma nem válik tisztán szét angol, vagy amerikai felfogásban. Ezeken a területeken az európai átlagtól eltérő időben és módon játszódnak le a folyamatok. Angliában a középkor hatása a kontinensen tapasztaltnál erősebb és hosszabb ideig tart, a történelmi léptékben később kialakuló Egyesült Államokban s az amerikai kontinens többi részén sokszor az angolszász felfogás érvényesül.
A hagyományos, hazánkban is érthető romantika fogalom mintegy száz éve ismert a szakirodalomban. A magyar romantika kora viszonylag rövid és jól behatárolható. Szemben a nyugat-európai sok évtizedes stíluskorszakkal nálunk a múlt század negyvenes éveitől a hatvanas évekig tart. Politikai, társadalmi hátterét a 48-as események és az azt követő időszak jelentették.
Az európai fejlődéshez képest már a klasszicizmus késést szenvedett és meglepően magas szinten jött létre. A romantika is későn, virágzó klasszicista környezetben jelent meg, de nem terjedt el hasonló mértékben, mint ahogyan az eddigi korok alapján egy önálló stílustól elvárhattuk volna. A stílus alapját jelentő folyamatok gyorsan lejátszódtak. A romantika kora nálunk mintegy behatárolódott egy elhúzódó sikeres klasszicizmus s egy idejekorán jött, szintén rendkívül eredményes eklektika által.
A romantika mégis fontos számunkra, mert a klasszicizmus uniformisával szemben a korszerűen nemzetit, az egyéniség érvényesülését jelentette. A klasszicizmus típusmegoldásaival szemben eredeti megoldások születhettek.
Legérdekesebb hazai vonása a nemzeti formakincs keresése s mint ilyen, egyedülálló az építészet történetében. A saját, nemzeti építészetet a romantika értelmezésében szintén eredményes osztrák-német kultúrához képest próbálták megfogalmazni. A magyar középkor, elveiben nehezen különböztethető meg a jellemző európai irányzatoktól, szükség volt tehát tágabb értelmezést keresni. Az ekkorra már kifejlődött történeti kutatás a keleti eredetet tárta fel, mely során a keleti, népi motívumok lettek ismertek.
Természetesen, a tipikus és általános európai romantika is jelen volt hazánkban, különösen a müncheni félköríves stílus ismert, az ott járt magyarországi építészek közvetítése révén.
Hazánk romantikus építészetére ható történelmi, társadalmi és kulturális környezet. Az európai építészet jellemzői és hatása hazánkra.
A romantika korában hazánk építészei ellentmondásos helyzetbe kerültek. A nyitottságot követelő, rohamos gazdasági fejlődés a tépelődő és önmeghatározó magábafordulással társult. A fejlődő gazdasági, kulturális kapcsolatok az ország építészetét is Európához mérték. Az Európában tipikus példák azonban hazánkban ritkábban éreztették hatásukat. A hazai építészek szemében a fejlődő gazdasági, kulturális kapcsolatok az ország építészetét is Európához mérték. Az Európában tipikus példák azonban hazánkban ritkábban éreztették hatásukat. A hazai építészek egyedi megoldásokra törekedtek.
A korabeli Európa történelmében az események viharosan követték egymást. A franciaországi változások szinte folyamatosak voltak. A burzsoázia minden válsághelyzetből győztesen került ki. Angliában a világméretű gyarmatbirodalom kiépülése már az ipari forradalom kiteljesedésével járt együtt. Német nyelvterületen versengés indult a hegemóniáért. A soknemzetiségű Ausztriában a különböző fejlettségű, különböző identitású nemzeti közösségek harcoltak a polgári érvényesülésért. Európa évről-évre forradalmak színtere volt. A változások szabályozására létrejött a Szentszövetség.
Nyugat-Európában, különösen Angliában a tőkés szabad verseny érvényesült. Az utóbbi, gyarmataival együtt, már a nemzetközi kereskedelem 40%-át ellenőrizte. Lakosságának a fele már városi lakos volt s az arány növekedése a polgárság meghatározó szerepét jelezte. Németország politikai és gazdasági egységét a bajor-porosz ellentétből győztesen kikerülő Poroszország szervezte meg. Az ipari termelés itt is megtöbbszöröződött. Itália is az egyesítés útjára lépett, háborúba keveredve Ausztriával. Az Amerikai Egyesült Államok az amerikai kontinensen óriási területeket szerzett. A rabszolgatartás és a korlátlan fejlődés lehetőségének ellentéte hamarosan polgárháborúhoz vezetett.
Itthon az ismert 48-as forradalom és az azt követő szabadságharc egyszerre volt nemzeti és polgári. Az eseményeket követő Bach-korszak után a francia-olasz-osztrák háború, majd a porosz-osztrák háború osztrák veszteségei ismét felszították a nemzeti törekvéseket. A helyi, és központi politikai erők huzavonája újabb politikai változásokat sejtetett.
Hazánkban az iparosok számának növekedése mellett, már a negyvenes évektől egyre több hitelintézet, takarékpénztár, részvénytársaság alakult meg. A szabadságharc bukása után az ország területén az osztrák iparosítás volt a jellemző. Az abszolutisztikus kormányzás érvényesítésével a nagybirtok további gazdasági erősödése mellett az iparosok, ipari munkások száma hamarosan megkétszereződött. A hazai tőkés fejlődésre jellemzően a vasúthálózat növekedése volt tapasztalható.
A kor gazdasági eredményeire jellemző a vasgyártás intenzív fejlődése. Anglia már a század első évtizedében a világ nyersvas termelésének egyharmadát adta. 1856-ra Henry Bessemer eljárásával az addigi termelékenységet hetvenszeresére emelte. A vasút először Angliában 1830-ban létesült, de a század közepére a szigetország vasúthálózata már elérte a 10000 kilométert. A korszerű, szabályozott széntartalmú, hengersoros vasgyártás technológia Franciaország után, a harmincas évekre Németországban is elterjedt.
Az öntöttvas fontos építőanyaggá kezdett válni. Korábban is előfordult kovácsoltvas, vagy hengerelt szelvény alakjában, de mindig rejtett formában. A látható és építészetileg meghatározó vasszerkezet korai példája a Coalbrookdale mellett lévő Severn hídnál szerepelt először, már a XVIII. században. 1850-re az angliai Menai öböl felett Stephenson 142 méter fesztávú, korszerű, acélszerkezetű szekrénytartós hidat épített. Az 1851-es londoni kiállítás híressége, a Kristálypalota, az egyébként kertész Joseph Paxton alkotása, a vasszerkezet építészeti alkalmazásának áttörő sikerét hozta. Öntöttvas elemeket alkalmazott John Nash 1818-21. között a brightoni királyi palota építésénél, Henry Labrouste pedig Párizsban, a múlt század közepén, könyvtárépületei terezésénél.
Itthon Ganz Ábrahám gyára 1845-ben kezdett termelni európai színvonalon. Körülbelül ugyanebben az időben Maderspach Károly és társai vashídjai 1833 és 1842 között 18 és 56 m közötti fesztávval épültek. A klasszicizmus és romantika hazai stílusváltásakor 1839. és 1849. között létesült a dunai Lánchíd.
1839-ben a pillérek alapbetonjának készítéséhez a beocsini kolostor bányájának hazai mészmárgájából égettek és őröltek román cementet. Csak harminc év múlva, 1869-70 ben indult meg a rendszeres cementgyártás. A hídfő és a pillérek felmenőfalai cementhabarcsba rakott kőfalazattal, a külső részek faragott kőburkolattal készültek.
A híd a több, mint kétszáz méteres középső hídnyílásával, a tervező William Thierny Clark, a névrokon kivitelező Adam Clark és a mecénás politikus, Széchenyi István révén az angliai eredményeket ötvözte a magyarországi fejlődési törekvésekkel. A Ghiba Antal által tervezett makói megyeháza földszintjén már 1838-ban megjelent a kiváltó gerendát alátámasztó öntöttvas oszlop. Az öntöttvas és kovácsoltvas szerkezetek, erkély és lépcsőkorlátok meghatározó építészeti szerepet kaptak.
A 1858-tól a Hofman-féle körkemencével nagyiparivá vált téglagyártás sokáig a meghatározó építőanyagot termelte. A cement és a beton néhány további évtizedig csak kisegítő, speciális építőanyagként volt ismert. A kő és vakolat mellett a látszó téglafelület, a fa is egyre többször előfordult.
A később oly fontos másik építőanyag, a cement története kissé nehezebben indult. Aspdin 1824-ben állította elő az angliai Leeds-ben a portlandcementet, Franciaországban-ban 1840-ben létesült először cementgyár. A vasbeton ősét - mint virágtartót - egy francia kertész, Joseph Monier 1867-ben szabadalmaztatta. Ez az anyag nálunk a század második felétől terjedt el.
Az Európára jellemző általános polgári fejlődés, valamint többek között a német Fichte, vagy Schleiermacher gondolatai következtében a világpolgári eszményeket nemzetiek váltották fel. Újra ébredt a vallásos érzés. Ez az irodalomban is így van. A művészetben a nemzeti történelem témái mellett az érzelmek hatásos kifejezése is fontossá vált. A képzőművészetben a romantika születését - egyes művészettörténészek- 1819-re teszik, amikor Theodor Gericault Párizsban A Meduza tutaja című képét kiállította. Ez a festmény nem nemzeti jellegű, hanem egyéni érzéseket fejez ki. A szintén francia Eugéne Delacroix-ról terjedt el a vélemény, hogy csak érzelmileg felhevült állapotban tudott festeni. Az angol William Turner képei is a romantika érzéki oldaláról fogják meg a nézőt.
A nemzetközi művészeti áramlatokba bekapcsolódott hazai festők közül Madarász Viktor 1859-ben a Párizsi Szalon aranyérmét nyerte “Hunyadi László siratása” című képével. A magyar Pietának nevezték a Delacroix hatást is mutató megrázó művét. A Párizsban nevelkedett Székely Bertalan müncheni hatást kifejező alkotása, “II. Lajos holttestének megtalálása” programszerűbb mondanivalót ábrázolt.
Az építészet kortársa, a képzőművészet részben történeti hivatkozásokkal, többnyire érzelmi eszközökkel fejezte ki mondanivalóját. Az építészet szükségszerűen tárgyszerűbb maradt. A történelmi formák idézetében viszont az alkotás szabadságával élt s ritkán jutott el a megbéklyózó stílustisztaságig.
A romantika korának építészeti csúcsteljesítményei Nyugat-Európában valósultak meg, először Angliában. Már a XVIII. század során a gótika újjászületéséről beszélhetünk, de a középkor ismerete és emléke sohasem halt ki a szigetországban. Sir John Vanbrugh, katona, kalandor, színpadi szerző és építész a gótika férfias jellegét érzékelte s épületei a korszak újkori továbbélését jelentették. A XVIII. század második felében Horace Walpole, egyébként neves író és műgyűjtő, Strawberry Hill-i házánál a tökéletes gótikus részletekkel borította be épületét. Walpole a gótikát nem "férfias komolyságáért", mint Vanbrugh, hanem "elragadó, változatos és eredeti szépségéért" kedvelte.
A világbirodalommá nőtt Angliában, a napóleoni háborúk után megerősödött nemzeti öntudattal, nemzeti stílussá vált a XIV. századi perpendicular-gótika. Ez a gondolat öltött testet a londoni Parlament épületében, 1840 és 1850 között, Sir Charles Barry és August Welby Pugin művében, a Gothic Revival legnagyobb szabású alkotásában. Angliában tehát a fejlett ipar mellett egy középkori stílus-kontinuitás is volt érzékelhető.
Franciaországban a középkor az előbbiekhez képest kevésbé érvényesült. A klasszicizmus sikereire hamarosan a virágzó eklektika következett. Eugéne Emanuel Viollet-le-Duc, Pierrefonds középkori várának helyreállításánál, 1858-1862 között, mégis a középkori formák tökéletes ismeretéről tett tanúbizonyosságot. Tevékenysége az ország középkori épületeinek, építményeinek helyreállítását, védelmét célozta. Számtalan rekonstrukciója mellett az öntöttvas szerkezet teherhordó sajátosságait a gótikus szerkezet logikájával hasonlította össze.
A német területeken, Bajorországban, Münchenben fejlődött ki jelentős mértékű romantika. Maximilián, majd II. Lajos uralkodása alatt a bajor romantika maradandó értékeket eredményezett. A Friedrich Gärtner nevéhez fűződő müncheni félköríves stílus a romanizáló romantika fontos eszköze.
Ausztriában, Bécsben a romantika a nemzetközi irányokat követte. Még a Ring kiépülte előtt, a német származású Friedrich von Schmidt a középkori, gótikus formákat akadémikus tisztasággal alkalmazta.
A továbbiakban nézzük meg, hogy ezek az európai hatások milyen következményekkel jártak hazánkban.
Magyarország építészeti stílusokat tekintve a történelem folyamán többnyire európai hatás alatt állt. Így volt ez a romantika korában is. A reformkortól kezdve számtalan utazás hozott hírt az angol, francia és a német építészet eredményeiről. Már a klasszicizmus korában felmerült a kritikája, főleg az angliai utazások következtében. A városi lakóházak száma folyamatosan nőtt, a gazdag polgárcsaládok bérházai a legújabb stílust követték.
A romantikus homlokzatalakításban a klasszicizmushoz hasonlóan historikus elemeket alkalmaztak, de ezek középkori, vagy ahhoz hasonló, kitalált formák. A megszokott homlokzati elemek itt is megtalálhatók, de az építészek szabadabban alkalmazzák azokat. Míg a klasszicizmus esetében a tömegalakítás és a részletformák, bizonyos törvényszerűség mellett, összefüggésben voltak, addig a romantikus épületek, különösen a városi lakóházak esetében az épülettömeg tovább egyszerűsödött s ezen a majdnem sík homlokzati felületen kerültek bemutatásra a dekoratív középkori tagozatok, díszek. Természetesen a tájba illesztett tömegű romantikus épületek továbbra is kihasználták az összetett tömegforma festői hatását.
A városi lakóházak szintszáma legalább három-négy. A korai romantikában az épület alapvető homlokzatrendszere a klasszicizmus eredményeit követte. Romantikus részletformák jelentek meg. Kéttagú főpárkány esetén a nyílástengelyeket a képszék mezőben rozetta gazdagította. Ekkor még az ablakok egyenes záródásúak, a szemöldök felett ornamentikával. Gyakran alkalmaztak öntöttvas korlátokat.
A romantika fejlődésével valamely kiválasztott középkori stílus szerint történt a homlokzatalakítás. Például a romanizáló architektúra teljesen eltért a klasszicista hagyományoktól. Az gazdagon keretezett, íves záródású nyílások között lizénák tagolták a homlokzatot. A különböző szintek nyílássorai méretben, kiképzésben eltértek egymástól. A romanikára utaló részletek néha mór hatásúak voltak.
A gótizáló homlokzattípusnál a vízszintes osztópárkányok gyakran társultak gótikus záródású ablakokkal, ajtókkal. A párkány többször pártázatos kialakítású. A párkányok csúcsívsorosak, az ívek néha vakívek.
A belső téralakításnál a bérházak, paloták kapualjában a romanikának, vagy gótikus stílusnak megfelelő boltozatrendszert használták. A lépcső, függőfolyosó és erkélykorlátok esetében ornamentális, vagy függőleges pálcás és ornamentális formájú kovácsoltvas elemeket alkalmaztak.
A magyarországi romantikus építészet jellemző példái
A rövid ideig tartó, de mégis maradandót alkotó magyar romantika legismertebb alakja Feszl Frigyes volt. Rajta kívül az építészek két csoportja ismert. Egyrészt akik kisebb jelentőségű műveket tudtak felmutatni, másrészt - a jelentősebbek - akiknek az életműve áthúzódott az eklektika korára.
Feszl Frigyes 1821-ben született német anyanyelvű pesti család gyermekeként. Szélesebb családjában több kőművesmester, kőfaragó és ácsmester élt, több testvére tanult építésznek. Feszl is ezt a pályát kezdte inasként, majd legényként folytatta. Feszl Hild Józsefnél dolgozott, majd 1839-ben Münchenbe, az ottani Képzőművészeti Akadémiára ment tanulni. Mesterei Friedrich Gärtner és Friedrich Bürklein voltak. Dolgozott Leo von Klenze mellett is.
Tanulmányai után 1844-ben tért vissza Pestre. Feszl már külföldön és akadémián tanult szakemberként kezdte pályáját, ennek minden következményével együtt. Hazánkban a céhrendszer ekkorra már elvesztette előjogainak jelentős részét s egyre nyilvánvalóbb lett fejlődést hátráltató hatása. A fejlődő főváros növekvő számú megbízásai vonzották a fiatal és törekvő építészeket, de csak a céh tagjai tervezhettek. Gyakori eset volt a fekete munka, azaz egy céh tag írta alá a céhen kívüli által készített tervet. Sokak által ismert és bevett szokás volt a más néven való tervezés.
A céhbe való felvételt kérni, vagy mestermunkát készítve céhtaggá válni sokszor felesleges törekvésnek tűnt, mert sikeresen dolgozni a nélkül is lehetett. Feszl ekkor már társakkal dolgozott, az általa régóta ismert Kauser Lipóttal és Gerster Károllyal. Ez az alkotói csoport nem volt egyedül. A múlt század közepén már többször előfordult, hogy bizonyos érdekközösség szerint álltak össze különböző karakterű, képességű szakemberek. Például Feszl társai műszaki, szerkezeti és szervezési oldalról támogatták őt, aki így kiváló rajzkészségét, fantáziáját jobban érvényesíteni tudta. Feszl húzta-halasztotta a mester cím megszerzését s sokáig egy ismerősük, Zofahl Lőrinc írta alá munkáit. Feszl ebből a csoportból 1854-ben vált ki.
1844-ben pályázatot írtak ki a pesti Országháza terveinek elkészítésére. A kor szinte valamennyi fontos építésze indult rajta, de végül is hiába. A pályázatról dönteni hivatott országgyűlést idő előtt berekesztették, a következő, 1847-ben már nem foglalkozott vele. A pályázat tehát megmaradt tervgyűjteménynek. Jelentősége mégis nagy volt, mert az első olyan építészeti pályázat volt, ahol romantikus hangvételű pályamű is megjelenhetett. Az éppen akkor hazatért Feszl is indult rajta.
Feszl Frigyes Országház terve
Terve nagy feltűnést keltett, az újdonság a felfogásában volt, Feszl ugyanis sajátos romantikus stílusban tervezett. Münchenben, Friedrich Gärtner nyomán, a félköríves stílusban találták meg az építészet történelmi hagyományait. Hazánkban a klasszicizmus népszerűsége még javában tartott s csak kivételes esetekben tértek el tőle. Majd egy évtizeddel később valósultak meg az első hazai romantikus épületek.
A pályázat egyrészt először fogalmazta meg a hazai országház-épület típusát, másrészt éppen a klasszicizmus és romantika válaszútján történt mindez. Feszl épületének alaprajzát és homlokzatát vizsgálva érzékelhető ez az átalakulás. A klasszicizmusban is gyakran alkalmazott hármas tömegosztás, a középső és két oldalrizalit itt is megjelent. Az épület háromszintes lett volna, a palotahomlokzat ismert szerkesztési szabályai szerint. A sarokrizalitok is három-három nyílástengellyel rendelkeztek, a középrizaliton is érzékelhető volt a hármas osztás.
Mindez méltóságteljes és látványos épületet eredményezett. A tetőzet a terv szempontjából másodlagos volt. A lapos tetőhajlás magas attikával társult így a homlokzati sík maradéktalanul tudott érvényesülni. A félköríves stílus a földszinten zártabban, az emeleten nagyobb nyílásokkal jelent meg. A legfelső szinten összefüggő, egyenes záródású ablaksor készítette elő a csipkézett pártázatot. Az épület közepén hasonló pártázattal részben takart lapos ívű kupola volt látható.
Alaprajza kevésbé rejtett újdonságokat. A szimmetrikus tömeget és homlokzatot hasonló jellegű alaprajzi elrendezés követte. A reprezentatív központi, két szint belmagasságú kupolás tér a kompozíció meghatározó eleme volt. A tervlapokon sok olyan részlet tűnt fel, amelyek majd a későbbi Vigadó épületnél ismétlődtek meg.
Szintén romantikus, gótikus homlokzati elemeket alkalmazott a pest városi közgyűlés számára tervezett Képviselőház esetében. A változó politikai helyzetnek megfelelően a népképviselet igényét és lehetőségét figyelembe vevő épületeket kellett emelni. Ez volt a helyzet Pesten is, 1848-ban. Az építkezés elkezdődött ugyan, de a szabadságharc bukásával megszakadt.
Feszl Frigyes terve a Dohány utcai zsinagógához
Hasonlóan egységes stílusú volt a pesti Dohány utcai zsinagóga terve, 1851-ben. A két párhuzamos épületrész közé helyezett kupolás tömeg hatása egyszerre középkori, antik és mediterrán. Az íves nyílások keleties, vagy inkább mór hatású záródása, a sarkokon feltűnő minaret-szerű oszlopok, a pártázat csipkéje a kupolás épület magas és méltóságteljes megjelenésével együtt egy sohasem volt, de rendkívül kifejező stílust teremtett. Az épületet végül is a bécsi Ludwig Förster tervezte, azonban Feszl 1858-ban megkapta a megbízást a szentély berendezésére, többek között a frigyszekrény megtervezésére. Feszl stílusérzékenysége és dekoratív készsége kellett a magas művészi színvonalú részletek és berendezési tárgyak elkészítéséhez.
Az eddig felsorolt épületek valójában csak tervek maradtak, vagy jelentőségük nem volt nagy. Feszl romantikus építészetének érettségéhez nem fért kétség, de igazán a megvalósult példák mutatták minőségét. Két többszintes lakóépülete, az 1846 és 1848 között épült Oszvald-ház a pesti Nádor-utcában és az 1853-ban épült Fröchlich-ház a Sas utcában két közel azonos feladatra készített hasonló megoldásokat eredményezett.
Az Oszvald-ház, gazadag kereskedőcsalád négyszintes lakóépülete volt. Saroképület mivolta felvetette a sarokrizalit kérdését. Már a klasszicizmusban kialakult az alig érzékelhető homlokzati síkváltással, vagy lizénákkal jelzett rizalit, de ez hatás a romantikában tovább finomodott. Feszl konzolos, zárt erkélyekkel, mint látványos tömegmotívummal hangsúlyozta ki a homlokzat szélét, az épület sarkát. A zárt erkély a középkorra utalt vissza, de historizáló jellegű felhasználása korszerű volt. A nagy épülettömeg tagolására nem épületszárny, vagy rizalit, hanem karakteres, tömbszerű homlokzati elem szolgált. Ezzel az alap épületforma tovább egyszerűsödhetett. A többszintes erkély mellvédjén, nyílásai szemöldökén dús tagozatok fokozták az építészeti hatást. A homlokzat ablaksorai közül a földszinti árkádszerű és az emeleti félköríves, a második emelet kiemelt keretezésű s a legfelső visszafogott hatású. Ez az összhatásában jelentkező homlokzatképzés korábban ismeretlen volt, az ilyen mérvű tömeg egyszerűsítés a szemléletmód változását jelezte.
Feszl megépült lakóházai azért is érdekesek, mert meg nem valósult terveiről ezek nélkül csak kevés elképzelésünk lenne. A tervanyagokban ugyanis számtalan utalás volt a részletekre, az épület valóságos megjelenését azonban csak sejteni lehetett. Feszl életművében ezek a vázlatok, tervpályázatok, ötletek nagy jelentőséggel bírtak, mert ragyogó rajzkészségén keresztül a magyarországi romantikus stílus megszületése tanulmányozható rajta.
A Fröchlich-háznál hasonlóan gazdag mintázatú, plasztikus és sík felületek váltogatják egymást. A klasszikus tagozatok helyett a középkori eredetű ornamentikák foltszerű megjelenése határozta meg az architektúrát.
A romantika kedvenc területe volt a villaépítészet. A vagyonosodó pesti polgárság életmódjához - már hosszú évtizedek óta – hozzátartozott, hogy alkalmanként kimenekültek a zsúfolt városból a budai hegyekbe. Feszl kiváló érzékkel alkalmazta itt is a romantikus stílus adta lehetőségeket, A szimmetrikus tömegalakítás és alaprajz ellenére a tervek és a megvalósult épületek könnyedek, fantáziadúsak. A legnevezetesebb villaépülete az 1852-ben épült Kochmeister-villa, a Budakeszi úton. Faragott, fa oszlopos portikusza, szimmetrikus tömege szinte típusalkotó.
Feszl gótizáló romantikus tervei, épületei 1854. után születtek meg. Ekkor már Feszl különvált Kausertől és Gerstertől. Gótikus stílusú pályázatot készített 1855-ben a bécsi Votivkirche részére. A belvárosi plébánia épületét 1854 és 1855 között építették. A gótika vertikalitása a második és harmadik szint ablakkereteinek architektónikus összevonásának lehetőségét eredményezte.
Feszl Frigyes fő műve a pesti Vigadó volt. Szimbolikus jelentőségű épület, mert exponált helye, ismertsége révén sokak számára a magyar romantikus építészet megtestesülését jelenti, de az épület nemcsak a magyar, hanem az egyetemes romantika helyes értelmezéséhez is hozzá tud járulni.
A Vigadó Amman-féle terve
A Pollack féle pesti Vigadó, a Redoute 1849-ben, a vele összeépült Német Színház még előtte 1847-ben semmisült meg. Újjáépítésük az ötvenes években történhetett meg. 1853-ban Hild József is készített rá tervet, de végül is Feszl kapta meg a végleges tervezői megbízást.
A terv 1859-ben készült el és az elhúzódó, a tervet többször módosító építkezés 1865-ig tartott. Ez a romantikus stílusú alkotás - a hazai viszonyokra jellemzően - szinte beékelődött a klasszicizmus és az eklektika közé, hiszen befejezése évében még tartott a klasszicista Hild-féle lipótvárosi plébánia, a későbbi pesti bazilika építése, melynek eklektikus, neoreneszánsz áttervezését néhány év múlva Ybl Miklós végezte el.
Mint ahogy látható volt, az 1844-től 1859-ig tartó időszakban - többek között Feszlnek köszönhetően is - érzékelhető volt a középkori stílusok reneszánsza. Természetesen ez még nem stílustiszta historizálás, hiszen az esetek többségében sem funkció, sem forma, sem szerkezet szempontjából sem tudták, nem is akarták követni az egykori mestereket. Korszerű épületeket akartak tervezni s az épületek tagolására középkorra emlékeztető, vagy ténylegesen ismert középkori részleteket használtak. A tanulmányutak vázlatkönyveiben, a tankönyvekben megőrzött formagyűjtemény kitűnő mintául szolgált az egyre nagyobb városi épületek homlokzatalakításához. Egész Európa már évtizedek óta ezt tette.
A Vigadó Pollack-féle teve
Feszl nem csak az európai példákat követte - tárgyi ismerete alapos volt - hanem érzékenyen reagált a magyar viszonyokra is. Eddigi épületei is tipikusan csak Pesten és a múlt század közepén épülhettek, de mindig hűek maradtak a stílus nemzetközi áramlatához.
A Vigadó bonyolultságában, jelentőségében meghaladta minden eddigi próbálkozását. A romantika lényegi törekvését képviselte, ráadásul sajátosan magyar viszonyok között. Rajta keresztül érthetővé vált a klasszicizmussal szemben ébredt általános elégedetlenség, a romantika szükségszerűsége.
Feszl müncheni emlékei szerint a magyar föld a romantika végtelen lehetőségeit rejtette. A városi polgár tudatában a magyar puszta a természetközeli harmóniát jelentette. A magyar nép eredetéről szőtt történetek illeszkedtek a titokzatos és mesés kelet világába. A romantika középkori jellegű ornamentális díszítései könnyen voltak helyettesíthetők az ekkor még nem széles körben ismert, de már sokra becsült népi formai elemekkel.
Felmérve feladata fontosságát, épületének magyar stílust akart teremteni. Ez a forradalmi idők múltával és a szabadságharc bukásával különös jelentőségűvé vált. A pesti polgárság romantikus stílusválasztása elvetni látszott a nemzetközi jellegű, Bécsen keresztül érkezett klasszicismust s kíváncsian fordult saját környezete népi-romantikus formái felé.
A nemzeti stílus spekulatív keresése az építészettörténet izgalmas eseménye. A magyar stílus Feszl szerint egyrészt keleti, másrészt népi volt. Ez a keleti stílus - Münchenből nézve - spanyolföldi mór volt, másrészt a stílus népi jellege - érthetően - még rendkívül felületes volt. Mindehhez a bajor rundbogenstil, a félköríves stílus járult hozzá.
Az elkészített terveket igen tekintélyes bírálóbizottság vizsgálta meg. Tagja volt többek között Hild József, Wieser Ferenc és Ybl Miklós is. Az építés és a részletes tervezés elhúzódott, de Feszl mindvégig lelkesen és kitartóan dolgozott. Mintegy százötven tervlap s sok szabadkézi vázlat maradt ránk.
A Vigadó épülete az akkor meglévő állapotában is jelentősen befolyásolta a tervezési lehetőségeket. Adott volt a beépítés vonala, a főbb tartószerkezeti falak. A Pollack-féle Redoute főhomlokzata a Dunára nézett. Ellentétben a Dunára vezető utcavonal történelmileg kialakult irányával, kis szögben elfordult a Dunával párhuzamos homlokzat. A part vonalának felértékelődését jelentette ez akkor. A klasszicizmus, természetéhez híven, felfedezte a dunaparti térfal jelentőségét.
Feszl és a pesti romantika ezt kellően értékelte, sőt tovább fejlesztette. Szembeötlő volt a főhomlokzat kihangsúlyozottsága a mellékhomlokzatokhoz képest. A dunai panoráma az épület fő nézete volt. Pollack Vigadója klasszicizálóan középrizalitosnak épült. A középrizalittal kihangsúlyozott épület önmagában zárt geometriai rend szerint illeszkedett a térfalat alkotó homlokzatsorba. A romantika korában az épületek már egymás hatását növelve, egymást szervesen kiegészítve határolták le a külső teret. Feszl tehát elvetette a szellős, a budai panorámára tájolt teraszt, a ión oszloprendet és az alépítményszerű ívesen árkádos áthajtót.
Az első terveken a középső kiugratott épülettömeg még megvolt, az építész a hagyományoktól lassan szakadt el. A homlokzati hatást a megszokottól eltérően értelmezte. Középrizalit helyett sarokrizalitokat épített, melyek határozottan kijelölték az utcától utcáig tartó homlokzati felületet. Az egységes megjelenés érdekében a félköríves stílusú nyílások közötti falpilléreket a lehető legkisebbre csökkentette, a középkori városi árkádok, reneszánsz loggiák késői hatásaként. A homlokzat elsődleges tagolódása tehát egyszerűvé, két kiemelt sarok közötti homogén felületté vált. Ez a törekvés a budai oldalról nézve igazolódik be igazán, amikor a részletek már a távolba vesznek.
Feszl Frigyes Vigadó terve
A másik újszerű megoldás a hagyományos palotahomlokzattal való szakítás. A városi lakóépületek utcára néző homlokzatai a romantikában sem tudták különböző keretezésű ablaksorok alkalmazása nélkül megoldani a szintek szerinti magasságtagolást. A Vigadó fő nézetéből egész tömegében érvényesülőnek, egyszintesnek tűnt. Annyira meghatározóvá vált az emeleti nyílássora, hogy a többi mellékesnek tűnt. A földszinti árkádsor szinte a környezet folytatása volt, az emelet feletti magas pártázat az alatta lévő nyílássort emelte ki. Amit a klasszicista Vigadó középső portikusza el akart érni, azt a romantikus Vigadó egész homlokzata képviselte.
A Vigadó mai képe
A Vigadó a pesti Duna-parton
A meghatározó koncepció része volt az alaprajzi elrendezés. Már Pollack korában kialakult a dunaparti oldalon húzódó reprezentatív emeleti teremsor. Ezek enfilade szerűen összenyitható, de mégis különböző funkciókat szolgáló terek voltak. A klasszicista állapotban a térkapcsolat szűkebb nyílásokon keresztül történt. Feszl ezt hatást részletképzéssel fokozta, a belső összenyitás lehetőségét biztosította. A másik érdekes alaprajzi módosítás a középtengelyben megjelenített páholy volt, mely a nagyterem belső architektúráját egészítette ki. Ügyesen rejtette el a dunaparti épületrész elfordításából következő változó méreteket. Pollack e problémát a különböző falvastagsággal próbálta megoldani, Feszl ezt a maradék részt is hasznosítani tudta.
A Vigadó homlokzati részlete
Az építkezés során felmerült tervvázlatok számos más meglepő ötletet is felszínre hoztak. Például, a Pollack-féle épület főtengely irányú megközelítése mellett, Feszl az épületen átvezetett egy kocsiáthajtót. Mindez fedett utcaként, a két oldalhomlokzati bejárón keresztül, a két valódi utca között történt. A látogató vendég tehát kocsin, az épület közlekedési súlypontjába helyezett főlépcső aljához érkezhetett, fedett előtérben, az időjárástól védve. Ezzel kikerülte az alaprajz legjobb helyére helyezett főlépcső bonyolult megközelítésének problémáját.
A homlokzati, tömegformálási és alaprajzi elrendezési megoldások mellett, Feszl a részletek szintjén is egyedülállót alkotott. Vázlatai nagy mennyisége mutatta, hogy komolyan vette feladatát s a legapróbb részletet is ki akarta dolgozni. A homlokzati elemektől a belső falfelületek kialakításán keresztül a berendezési tárgyakig mindent azonos stílusban próbált tartani. Így az általa képviselt romantika teljes egészében érvényesülni tudott.
Feszl Frigyes Vigadó tervének egy részlete
Természetesen ez a hatalmas felelősség egyedül az ő vállán nyugodott s ez megtörte. Feszl számos elképzelése megvalósíthatatlanná vált. Bár az épületről mindenki elismerően nyilatkozott s teljes egészében építészi sikert jelentett, de utána Feszl már az ilyen jellegű tevékenységét megismételni, folytatni nem tudta.
A romantika, mint stílus is befejeződött. Az épületek léptéke tovább nőtt s a homlokzatképzés más elveket kezdett követni. Feszl élete hátralévő szakaszában visszavonultabban élt, építészi figyelmét inkább a pályázatokra irányította. Kitűnő rajzkészsége számos városrendezési pályaműve sikerét biztosította. Pest és Buda, hamarosan Óbudával egyesülve, világvárosi léptéket nyert s a megnövekedett lehetőségek és feladatok városrendezési léptékben vetődtek fel. Feszl ebben a témakörben is korszrűségével, ötletességével és alaposságával tünt fel. A középkori, romantikus formavilágot azonban már nem cserélte másra. Élete végéig a magyar romantika titokzatos mestere maradt.
Szkalnitzky Antal, a Pécs közeli kis faluban született tehetséges fiatalember, hamarosan Prágába, Bécsbe és Berlinbe került tanulni. Építészettel a porosz fővárosban ismerkedett meg, ahol többek között a nagytekintélyű Friedrich August Stühler tanítványa, majd munkatársa lett. Berlin ebben az időben már ismert a tanulni vágyó magyar építészek előtt. Szkalnitzky a berlini építészeti akadémián megismerkedhetett a Karl Friedrich Schinkel klasszicizmusával. Ekkorra a német nyelvterületen a középkorkutatás olyan szintre fejlődött, mely képes volt saját, nemzeti eredetű historizálásra késztetni. Szkalnitzky is részt vett ezekben a műemlékfelmérésekben. Fiatal pályakezdőként már Németországban elismert lett. Franciaországban és Angliában is járt, mindenütt a középkor volt rá nagy hatással.
1860-tól került vissza Magyarországra s egyre többször tűnt fel tervpályázatokon, majd megvalósuló épületeket is tervezett. Az Akadémia épületére kiírt pályázat megmozgatta a magyar közvéleményt. Ez volt az az épület, mely a romantika csúcsát jelenthette volna hazánkban, de a szintén pályázó berlini Stühler már a reneszánsz diadalát hozta. A tudomány palotájának tudatos stílusválasztása sikert jelentett a többi romantikus vagy klasszicista pályaművel szemben. Stühler győzelme Szkalnitzky érdeke is volt, hiszen jól ismerték egymást. Nem nyert ugyan a pályázaton, de az Akadémia építkezésében közreműködve itthon is ismertté lett. A szintén Bécsben és Berlinben tanult Koch Henrikkel társult, aki inkább a gyakorlati ügyek intézésében játszott szerepet.
Szkalnitzky korai korszakában még nem kötelezte el magát az eklektikának. Már az Akadémia pályázat írott anyagában is sokat foglalkozott a hazai középülettípus megfogalmazásával. Szerinte a csúcsíves forma nem vert igazán gyökeret a magyar közízlésben, nagyobb hatása volt a félköríves, vagy ahogy sokan kifejezték, a bizánci stílusnak. Feszl nemzeti stíluskeresése tehát nem volt annyira elszigetelt jelenség. Korában a romantika azt jelentette, hogy a funkciótól függetlenül idézték a stílust a középkorból. Gótikus stílusú historizáló templomot később is építettek, de romantikus stílusú színházat ritkán. Szkalnitzky korai, romantikus korszakát a debreceni színház jelentette. A későbbi munkáinál a stílust mindig a feladathoz válogatta.
A színház tervei készítéséhez 1860-ban fogott. Ybl Miklós is készítetett tervet, de végül is Szkalnitzkyét fogadták el. Az eredeti tervektől eltérő kivitelezés ellenére mind tömegében, mind részleteiben figyelemre méltó alkotás született. A mintegy 1200 férőhelyes nézőteret övező páholysor és a közlekedő folyosó megadja az épület alapvető szélességét, ebből csak a határozott tömegű oldalrizalitok állnak ki. Figyelemre méltó a színpadtér zárt tömege, valamint az előterek gazdag téralakítása. Az épület elé Szkalnitzky kocsiáthajtót tervezett. A belső téralakítás és az ezzel kapcsolatos tömegformálás fejlett színháztervező szemléletet mutat. Az öttengelyes középrizalit a többi épületrész elé tornyosul. A hagyományos tömegelrendezéssel szemben egységes megjelenésre törekszik. A bécsi Operát a nagypolgári társadalmi találkozóhely példájaként ebben az időben építik. Európa korszerű színházépítészete is ismerte és alkalmazta ezeket az elveket, így Szkalnitzky is.
A korszerű belső elrendezés és tömegalakítás mellett szót kell ejteni a homlokzati stílusjegyekről is. Szembeötlő, hogy mennyire tipikus elemeket alkalmazott. A középrizalit öt íves nyílástengelye a bajor fővárosban kifejlődött félköríves stílust követte. Az épület sarkainál és a széles, íves ablaknyílások között sokszögű háromnegyed oszlopok jelentek meg, a vertikális tagolást hangsúlyozva. Az emeleti födémmagasságban végigfutó osztópárkány és a koronázó párkány kiülése csekély, inkább ornamentális hatása érvényesült. Sok részlet a Feszl Frigyes által tervezett pesti Vigadót idézte. Ami azonban Feszl esetében egy egész élet, az Szkalnitzkynál csak egy gazdag életút eleje. Az ő életműve egy másik stíluskorszak jegyében a következő évtizedben teljesedett ki.
Wieser Ferenc által tervezett Pichler-ház
A Pichler-ház homlokzati részlete
A romantikus városi többszintes lakóépület különleges példája a Wieser Ferenc által 1855 és 1857 között tervezett, egykori Pichler-ház. A négyszintes épület a romantikus homlokzatszerkesztés szabályai szerint a gótika stílusjegyeit viselte. Az épület sarkán és végén páros és hármas nyílástengellyel kihangsúlyozott sarokrizalitok keretezték a hármas-négyes ablakcsoportokkal tagolt homlokzati mezőket, az ismert velencei Ca d'Oro palotára emlékeztető látványos részletekkel. Az épület például szolgált arra is, hogy a stílusidézet nemcsak történeti részletformák homlokzattagoló felhasználását jelentette, hanem - néha - teljes homlokzati rendszerek felhasználását is.
Pichler Ferenc és Máltás Hugó épületei
Pollack Ágoston, a Nemzeti Múzeum tervezőjének fia a klasszicizmusban kezdte tevékenységét, de élete során mégis a romantika egyik mesterévé vált. Milánóban és Berlinben tanult, ahol már a középkori részletek jelentették az építészet eszköztárát.
Pollack Mihály mellett dolgozott a Josephinum kivitelezésénél és tervezésénél. Feltehetően a félköríves homlokzati nyílások megválasztása már az ő hatása. Többször helyettesítette apját, bár 1834-től önálló mester lett. Életére nagy hatással volt még Ybl Miklós, akinek korai korszakába munkatársként kapcsolódhatott. Nevéhez fűződött a romantikus, 1847-ben készített, pesti egykori Pekáry-ház.
Itt kell megemlíteni az 1834-ben elhunyt Brein Ignác fiát, Brein Ferencet. Ignác a polgári, higgadt klasszicizmus mestere volt. Fia a szabadságharc után néhány neogót, romantikus stílusú épületet tervezett, többek között a volt Grünzweil-házat a pesti Hold utcában, 1854. és 1856. között, öntöttvas gyámú erkéllyel.
Gerster Károly 1857-ben Szegedre tervezte az egyemeletes, úgynevezett Fekete-házat, gótizáló romantikus stílusban. Saroképület volta jelentős szerepet játszott az utcaképben. A sarokmotívum egy toronyszerű zárt erkély volt, mely meghatározta az épület megjelenését. A gótika jellemzője, a pártázatos oromfal a mérműves faragásokkal gazdagon díszített főbejárat felett magasodott. Talán Szeged alacsonyabb beépítése játszott szerepet abban, hogy szemben a pesti sokszintes, tömbszerű megjelenésű romantikus épületekkel itt az épülettömeg látványosabb módon érvényesülhetett.
Pán József több bérház és palota tervezése mellett a martonvásári Brunswick kastélyt tervezte át, 1875-ben. Az angolkerttel övezett épület a vidéki, főúri rezidenciák esetében is végbement ízlésváltozást jelezte. A majd száz évvel korábban épült barokk épületegyüttes kívül-belül festői romantikus öltözéket nyert.
A kisvárosi romantikus építészet példáit alkotta meg Handler Ferdinánd Sopronban. 1857-ben tervezett Orsolyita templom és iskola Handler más épületeihez hasonlóan stílusában kiérlelt, egységes architektúrát képviselt.
Handler Ferdinánd által tervezett templom Sopronban
A romantika hazai mesterei és példái felsorolásából lehetetlen Ybl Miklóst kihagyni, aki korai, romantikus korszaka után az eklektika, a reneszánsz historizálás ragyogó mestere volt. Munkásságának jelentősebb része a század második felére esett. Történelmi jelentősége volt a viharos és egyedelülálló magyar romantika, valamint az európai hírű eklektika közötti átmenet biztosításában. Korai, útkereső épületei kezdetben a román stílusú, majd a reneszánsz ihletésű félköríves stílus jegyében születtek. A romantika megismerését külföldi útjai, tanulmányai is segítették. Például Prága, vagy München közvetlenül, Itália inkább áttételesen hatott rá.
A gazdag és művelt, Európát ismerő Károlyi család megbízásában készítette első alkotásait. A fóti kastély átépítésénél már a romantikus stílus jegyeit alkalmazta.
Ybl Miklós fóti temploma
A vallásos Károlyi István gróf kérésére a fóti templom 1845 és 1855 között készült, Ybl romantikus korszakának korai csúcsát jelentette. A háromhajós, famennyezetes templom négy torony közé zárt tömege újszerű és hagyományos egyszerre. A határozott geometriára törekvő, kubusszerű megjelenés szigorú és tömör megfogalmazású romanika stílusjegyei alkalmazásával járt együtt. Románkori kegyúri templomként próbált megjelenni. A hazai viszonylatban ismeretlen lapos toronyzáródások normann-angol emlékeket idéztek. A további megformálásban számos korabeli templomépítkezés is szerepet játszhatott. Schinkel híres berlini Werder temploma, vagy Gärtner alkotása, a müncheni Ludwigskirche is mutathatott példát. A részleteket tekintve ókeresztény, keleti hatások is felfedezhetők. Ismerve Ybl egész életművét, a fóti templom frissességében tűnik ki. A hagyományos részletek egy ízig-vérig XIX. századi épületet formáltak meg.
Ybl másik jelentős romantikus alkotása 1852-ből a pesti Múzeum körúton az Unger-ház. A szűk foghíjtelken háromszintes, kilenc nyílástengelyes főhomlokzattal emelt két utcára néző épületet tervezett. A félköríves stílust alkalmazta, ívsoros és keleties pártázatú főpárkánnyal. A földszint felett, szinte osztópárkányként, robosztus erkélysort tervezett, melyek sorát az egész homlokzatmagasságon végighaladó félköralaprajzú falpillérek szakították meg. A második emelet nyílássora alatt mindezt, az erkélyeket utánzó, erőteljes könyöklőpárkány ismételte meg.
Ybl az Unger-ház homlokzatánál bemutatta, hogy az architektúra hagyományos elemei - párkányok, nyílástengelyek - szabadon formálhatók, hatásuk a legváltozatosabb eszközökkel érhető el. A romantika egyik jelentős eredménye volt ez. Egyrészt tovább egyszerűsödött az épülettömeg, másrészt a középkor építészetének kötetlenebb szabálya az alkotó fantázia eszköze lett. Már csak egy lépésre volt a különböző korok stíluselemeinek célszerű kiválasztása, keverése, mely tovább fokozta az építész kifejező erejét, alkotó lehetőségeit.
Kalmár Miklós