É P Í T É S Z E T T Ö R T É N E T
II. évf. 1. szám
Az Architectura Hungariae internetes folyóirat a Milleniumi Évben megjelenő áprilisi építészettörténet számával a magyar építészettörténet európai mércével mérve is reprezentatív korszakaihoz, a középkorhoz, a korai reneszánszhoz, és a klasszicizmushoz kíván új adalékokkal szolgálni.
Guzsik Tamás "A pálos rend "születési anyakönyvi kivonata"" című cikkében eddigi kutatásait összefoglalva vázolja föl az 1263-as veszprémi egyházmegyei összeírásra alapozva - és a korabeli dokumentumok adataival szembesítve - a magyar alapítású pálos rend kialakulásának és első kolostorainak helyrajzát. A vizitáció lefolyásának topográfiai rekonstruálása 1977-81 között, az eredmények elemzése pontosítja a korábbi szakirodalom által eltűntnek vagy nem lokalizálhatónak hitt kolostoroknak számát. A detektív kitartásával, intuíciójával és magas szellemi felkészültségével lefolytatott "szembesítés", az egyházlátogatás rekonstruálása és a sokszor csak téglatörmelék-halmok értelmezése egyúttal az épületkutatás egyik izgalmas és nehéz módszerét is látványosan bemutatja.
Kalmás Miklósnak "A magyar klasszicizmus kevésbé ismert építészei" című írása a Pollack és Hild mellett kissé háttérbe szoruló, azonban alkotásaikkal mégis a hazai klasszicizmus karakterét alapvetően meghatározó építészek: Hofrichter József, Péchy Mihály, Páckh János, ifj. Zitterbarth Mátyás, Kasselik Fidél és Ferenc életművét vázolja.
Vukov Konstantin az esztergomi középkori királyi palota reneszánsz-kori enteriőrjeinek egyik legbecsesebb emlékét, a Vitéz János érsek építkezéseihez köthető Dolgozószobát - Studiolot - elemzi építészettörténeti és műemlékvédelmi szempontból. A korabeli kutatások és feltárások eredményeit összevetve, történeti, építészeti és művészettörténeti összefüggéssekbe helyezve, a korszerű épületkutatás interdiszciplináris módszereit is fölhasználva rekonstruálja az egykori pompás korareneszánsz enteriőrt. Elméleti rekonstrukciója a műemlékes szakma számára is tanulságos, eredménye a későbbi - remélhetően megvalósuló - helyreállításokhoz alapvető.
Krähling János
Tartalom:
| Guzsik Tamás: A pálos rend "születési anyakönyvi kivonata" |
letöltés /264 kB/ Microsoft Word doc |
| Kalmár Miklós: A magyar klasszicizmus kevésbé ismert építészei |
letöltés /1810 kB/ Microsoft Word doc |
| Vukov Konstantin: Vitéz János esztergomi Studiolója |
letöltés /7370 kB/ Microsoft Word doc |
DR. GUZSIK TAMÁS
A PÁLOS REND "SZÜLETÉSI ANYAKÖNYVI KIVONATA"
(Az l263-as kolostor-összeírás topográfiai és építészeti érdekességei)
Középkori eredetű szerzetesrendeknél nem ritka, hogy az alapítás körülményei és ideje pontosan nem meghatározhatók, a hagyományok homályából az utókor kegyes emlékezete jelöli ki az alapító személyét, az alapítás helyét és idejét. A magyar alapítású pálos rend névadó szentjének (Remete Sz. Pál, III-IV. századi thébai remete) természetesen semmi köze nincs a rendalapításhoz, a rend létrejötte után választották védőszentül. De a rendtörténeti szakirodalomban alapítóként megjelölt Özséb esztergomi kanonok (+1270) is csak egyike volt azoknak, akik a XIII. század folyamán remete-közösségeket hoztak létre Magyarországon. Ő maga 1245 körül a pilisi remetéket gyűjtötte össze a mai Kesztölc község határában lévő barlangokban, s szabályozta életüket. Kapcsolatba lépett más egyházmegyék remeteségeivel, azok vezetőivel. Biztos tudomása volt a Veszprémi egyházmegyében lévő telepekről s a Pécs melletti, 1225 körül Bertalan püspök által létesített jakabhegyi közösségről is. Saját közössége számára ezeknek a szabályzatát, a "Patacsi regulát" vette át 1252-ben. Rendalapítási szándékát jelzi az 1256-os esztergomi zsinat dokumentuma, melyet "Eusebius prior provincialis Ord. S. Pauli primi Eremitae" néven írt alá. Az önálló rend létrejöttének nem kedvezett, hogy éppen 1256-ban IV.Sándor pápa (1254-1261) a különböző helyeken és szabályok szerint élő remetéket "Ágostonos remeték rendje" néven egyesítette. Az önálló szerzetesrenddé nyilvánítás ezért késett, s Özséb név-választása sem vált általánosan elfogadottá. Még 1308-ban is, amikor Gentilis bíboros engedélyezi a terjeszkedést, az új kolostorok alapítását, "Eremitae S. Crucis"-nak nevezi őket. XXII. János pápa (1316-1334) a magyar püspökökhöz írt levelében "fratres S. Pauli primi Eremitae, alias dicti de S. Cruce in Eremo"-t említ. A végleges pápai megerősítés csak 1376-ban következett be, amikor V. Orbán pápa (1362-1370) ratifikálta és approbálta a rendet. A kezdeti renddé szerveződési törekvések során született 1263-ban a veszprémi egyházmegyében a remeteségek összeírása, mely - némi túlzással - az alakuló rend első "anyakönyvi bejegyzésének" is tekinthető.
Özséb, vagy megbízottjai 1262-63-ban Rómában jártak és kísérletet tettek a rend elfogadtatására. IV. Orbán pápa (1261-1264) a döntés előfeltételeként egyházlátogatást írt elő annak megállapítására, hogy a már meglévő remeteközösségek alkalmasak-e (anyagilag, szellemileg) Sz. Ágoston regulájának átvételére, megtartására. Az egyházlátogatást a veszprémi püspöknek kellett elvégeznie. Ez a megbízás már önmagában is bizonyos jogi rendezetlenséget enged sejteni. Az 1263-as összeírásban is szerepel a korábbi gyakorlat szentesítése, mely szerint minden eremitoriumnak 2-2 képviselőt kellett küldeni az egyházmegyei zsinatokra. Ilyen előírás ill. gyakorlat szerint vett részt Özséb 1256-ban az esztergomi zsinaton - ugyanis ekkor már nem volt esztergomi kanonok. Ez viszont azt jelenti, hogy Özséb első kolostora az esztergomi egyházmegyében feküdt. A Kesztölc határában lévő barlangok, valamint a mai Klastrompusztán feltárt első kolostor a Pilis-nyereg nyugati oldalán találhatók (a középkorban a Pilis-nyereg megyei és egyházmegyei határ is volt). Ennek a látszólag lényegtelen ténynek a további vizsgálatban nagy jelentősége van. Ugyanis az 1263-as összeírás csak a veszprémi egyházmegyében történt, holott Özséb kolostora az esztergomi, az Özséb által biztosan ismert patacsi (Pécs-Jakabhegy) kolostor pedig a pécsi egyházmegyében feküdt. Bár Pál veszprémi püspök 1263-ban, az összeírás idején országos méltóságot is viselt, vizitációs jegyzőkönyve kihangsúlyozza, hogy megbízását csak "in nostra diocesi", tehát saját egyházmegyéjében gyakorolta. Ez jogos kérdéseket vet fel: 1. Ha Özséb rendalapítási kérelmére a pápa a már működő kolostorok életét kívánta felülvizsgáltatni, akkor ez miért csak egy egyházmegyében történt? 2. Miért a veszprémi püspök vált illetékessé a felülvizsgálatra, ha a kérelmező Özséb kolostora az esztergomi egyházmegyében volt? A két kérdésre adható és elfogadható válasz az lehet, hogy a pilisi és a mecseki "szórvány" között a veszprémi egyházmegyében jóval több (7 vagy 8) remeteközösség működése volt ismert - és egyházjogilag rendezetlen. Így Özséb az általa elképzelt "provinciába" (rendtartományba) Pécs-Jakabhegy és Pilis mellett a többi dunántúli kolostort is integrálni akarta. Az összeírási okmánynak a rend- és kultúrtörténeti vonatkozásokon túl építészettörténeti jelentősége is van: az összeírásban szereplő kolostorok nagyobb részét a szakirodalom eltűntnek ill. nem lokalizálhatónak nyilvánította. Sőt a szerzők még abban sem értenek egyet, hogy hány kolostor szerepel a listán (eltérő értelmezések alapján 7 és 9 egyaránt lehet). A vizitáció lefolyásának, a kolostorok felsorolásának és topográfiai rendjének elemzése pontosíthatja a kolostorok számát, s legalább a lokalizálás szintjén ismertté teheti őket. Az elméleti vizsgálat alapját az jelentette, hogy az összeírás valamennyi átiratában azonos sorrendben szerepelnek a kolostorok, tehát ez a sorrend megegyezhet az eredeti látogatási sorrenddel. A felsorolásban különösebb szabályosság nincs, ellenben nagyjából topográfiai egymásutániság figyelhető meg. Így azt kell feltételezni, hogy ez a sorrend megfelel a tényleges látogatás útvonalának. E feltételezésből kiindulva próbáltuk meg 1977-1981 között (Fehérváry Rudolf kollégámmal) magának a vizitációnak a rekonstruálását. Ez egyben adalékokkal, bizonyítékokkal is szolgált az egyes kolostorok - sokat vitatott - lokalizálásához, s részben Veszprém, Zala és Somogy megyék középkori útviszonyaihoz.
Maga a kritikus szövegrész Gyöngyösi Gergely pálos szerzetes 1520-1526 között írt rendtörténeti összefoglalója (Vitae Fratrum Ordinis Heremitarum Sancti Pauli Primi Heremitae, cap.X.) szerint: "Paulus episcopus Wesprimiensis...fratres heremitae diversorum locorum nostrae dioecesis...numerum locorum, quae inhabitant, augmentare non possunt. Quorum nomina haec sunt: Insula Pilup Sanctae Helenae, Kewkwth Sanctae Mariae Magdalenae, Bohon Sancti Jacobi, Idegsyt Beatae Elisabeth, Bodochun Sancti Emerici, Insula prope Ewrmenyes, Elek Sanctae Mariae Magdalenae, Zakach Sancti Dominici." Ugyanez a Római Oklevéltárban közölt átirat szerint: "Numerum locorum, quae inhabitant, augmentare non possunt, quorum hec sunt nomina: insula Pilis Sancte Helene, Kőkút, sancte Marie Magdalene, Bokony sancti Jacobi, Idegzud beate Elisabethe, Patach (!) sancti Emerici, insula Elek prope Ermenyes sancte Marie Magdalene, Zakacs sancti Dominici". Eggerernél (Fragmen Panis Corvi...Viennae, 1663., 79.p.) pedig így olvasható: "Insula Pilup S.Helena, Keökuth S.M.Magdalenae, Bakony S.Jacobi, Idegsith B.Elizabeth, Bodochun S.Emerici, Insula prope Eörményes, Elek S.Mariae Magdalenae, Szakcsi, S.Dominici." A felsorolásból kitűnik, hogy számszerű eltérés csak az utolsó két (vagy négy) névben, annak értelmezéséből adódik. A korábbi szakirodalomban "ismeretlen helyű"-nek feltüntetett kolostorokat a középkori útviszonyok ismeretében, valamint az összeírás során a püspök számára biztonságos "bázis-pontok" (Veszprém, Tapolcai főesperesség, esetleg Sümeg, Szentgrót) figyelembe vételével viszonylag nagy biztonsággal sikerült lokalizálni. Sajnos értékelhető építészeti maradvány csak kevés helyen található. Az alap-feltételezés, hogy a kolostorokat a haladás sorrendjében írták össze, s a végleges szöveg (és minden átirata) megfelel ennek az eredeti sorrendnek, a helyszíni bejárások alapján is igazolódott. De a középkori úthálózatra vetített távolság-kimutatás sem mond ellent: Esztergom - (Szentkereszt) - Insula Pilup (Pomáz): 25 km, Insula Pilup (Székesfehérvár: 82 km, - Veszprém: 126 km) - Veszprém - Tapolca: 45 km, Veszprém - Kőkút (Salföld): 60 km, Kőkút - (Tapolca) - Szentjakab (Sáska): 25 km, Szentjakab - Idegsit (Nagyvázsony-Tálod): 36 km, Szentjakab - (Tapolca - Sümeg - Szentgrót) - Elek (Kehida-Barátsziget): 60 km, Elek - Örményes (Kehida): 5 km, Elek - Szakácsi (Nagy-szakácsi): 58 km, Szakácsi - (Tapolca) - Veszprém: 103 km. Az adott korban természetes követelmény volt, hogy az egyes állomások megfeleljenek az "egynapi járóföld" (lóháton vagy lovas fogattal megtett út) távolságnak. A feltételezett, és az egyházigazgatási központokat figyelembe vevő megállók és pihenők megfelelnek ennek a követelménynek.
A látogatás ill. összeírás első állomása a szakirodalomban máig sokat vitatott Insula Pilup. A gondot az jelenti, hogy a későbbiekben ilyen néven nem szerepel kolostor, az 1263-as összeíráson kívül csak 1291-ben egy felsorolásban említi Gyöngyösi idézett rendtörténete. Itt Benedek veszprémi püspök sorolja fel a pilisi kolostorokat: "Item nomina locorum sunt haec: in Pilisio ecclesiae S.Crucis, S.Ladislai in Kekes, Insula Pilup etc." Ez azért fontos, mert a XIII. század végén még Özséb Szentkereszt kolostora (Kesztölc-Klastrompuszta) és Insula Pilup együtt, külön remeteségként szerepel. A pálos rend okleveles forrásanyagát feldolgozó MTA kiadványban (Documenta artis paulinorum, I-III. Bp. l975-l978) Hervay Ferenc Insula Pilup-ot és Szentkeresztet azonos kolostornak tekinti a titulus rokonítása alapján (Sz. Ilona - Sz. Kereszt). Az eddig elmondottak alapján belátható, hogy ez a feltételezés nem helytálló: Ha Szentkereszt (= Insula Pilup) az esztergomi egyházmegyében feküdt, akkor hogyan szerepelhet Pál püspök veszprémi egyházmegyei összeírásában, ha pedig a veszprémi egyházmegyében volt, akkor Özséb miért az esztergomi zsinaton képviselte? Emellett az idézett 1291-es össze-írás egyértelműen két különböző kolostorként említi. Már az 1980 körül végzett lokalizálási kísérletünk során felmerült lehetséges helyszínként a Pomáz-Nagykovácsi puszta közelében emelkedő kisebb domb, rajta épületmaradványokkal. Az 1997-1998-ban Dr. Laszlovszky László vezetésével végzett régészeti feltárás során Ásztai Bálint és Szabó Beatrix építész-hallgatók elkészítették a terület ásatási anyagának felmérését és elvi rekonstrukcióját. Feldolgozásuk nyomán közelebb kerültünk Insula Pilup lokalizálásához. A romterület feltétele-sen azonosítható egy kisméretű, XIII. századi kolostorhellyel. Magja egy kisméretű, félkörös apsziszáródású templom volt (egy korábbi, parochiális egyház), mely köré három oldalról a szállásépületek települtek. Az itt feltárt, XIV. századi üveghuta viszont már arra mutat, hogy ekkor már nem a pálosok birtokolták, hanem a közeli ciszterci monostor majorsága lett.
(Ábra: Insula Pilup alaprajza és rekonstrukciója)
A Pomáz határában feltárt, Insula Piluppal azonosítható kolostorhely alaprajza és elvi rekonstrukciója
(Ásztai Bálint és Szabó Beatrix munkája)
Szinte magától adódik, hogy a vizitációt Pál püspök Esztergom környékén, ill. Özséb szentkereszti kolostoránál kezdte. Nincs adat arról, hogy maga járt volna Rómában, így az összeírásra vonatkozó pápai megbízást vagy egyházmegyei székhelyén, vagy a királyi és egyházi központban, Esztergomban kaphatta meg. Utóbbi mellett szól, hogy a püspök éppen 1263-tól töltött be közjogi méltóságot (királynéi kancellár), valamint az, hogy a rendalapítást kérelmező Özséb első kolostora is Esztergom szomszédságában állt. A vizitáció így kezdődött a közeli Insula Pilup kolostoránál. A további remeteségek viszont már ténylegesen a történeti Veszprém és Zala megyékben találhatók, részben a püspöki székhely, részben a tapolcai fő-esperesség környezetében. Így a püspök a napi kolostorlátogatások után egyszerűen visszatérhetett a biztonságot nyújtó igazgatási központokba.
Az összeírási sorrendben következő Kőkút (Köveskút) a vizsgálatunk szempontjából problémamentes. A mai Salföld község határában álló későgótikus kolostorrom régészeti feltárása során a mai templom hajójában előkerült a korai, egyhajós, félkörös apsziszáródású kis templom, mely a XIII. remeteség központja volt. A kolostorról kevés adat ismert: az l263-as összeírást követően 1307-ből tudunk egy birtokadományról. A köznemesi alapításra is csak következtetni lehet a "Kőkúti Saul-fia Turul" említéséből. 1475-ben már a pálosok nem lakták, a helyüket obszerváns ferencesek foglalták el. Ezért Gyöngyösi Gergely rendtörténete nem is említi. Mindazonáltal nem kizárt, hogy a XV. század végi késő-gótikus átépítés a tervezett pálos visszatelepülés reményében történt: az épület részletei az egykorú nagyvázsonyi pálos kolostor szerkezet- és formaalakításával mutatnak rokonságot. A XIII. századi állapotból csak a kis templom alapfalai ismertek, a szállás-épületről semmilyen adat nincs.
(Ábra: Köveskút, alaprajz)
A kőkúti kolostor későgótikus állapotának alaprajza (Sch. Pusztai I. felmérése).
Kőkút látogatása után logikusan következnék Badacsony vizitációja, a két helyszín közötti távolság légvonalban 5-6 km. A gyakorlatban nem ez történt. Feltehetően a középkori eredetű Tapolca-Zánka közötti útnak csak Zánkánál volt kijrata a Balaton-partra, az ott haladó "Via magna Vasarusvth dicta" vonalára. A mai térképeken létezik ugyan Salföld és Badacsony-tomaj között út (Tóti és Ábrahámhegy között), de ennek léte a középkorban nem igazolható. A többi látogatási célpontnál is valószínűbbnek tűnik, hogy egy-egy remeteségből a püspök (vagy megbízottja) mindíg visszatért Veszprémbe vagy Tapolcára. Ez mutatkozik a következő kolostor, Szentjakab (Sáska, Bakonyszentjakab) esetén is. Talán a bakonyszentjakabi kolostor lehetett a remeték birtokában olyan szálláshely, mely egy vizitációt végző püspök fogadására méltó és alkalmas volt. Legegyszerűbben Tapolcáról Sáska község érintésével érhető el. A nagy kiterjedésű kolostor alapfalai ma csak sejthetők az aljnövényzetben, csupán az egykori szentélytorony Dny-i sarokfala magasodik fel kb. 2-3 méterre. A múlt században a romoknál megfordult Rómer Flóris még látta és lerajzolta a templom akkor 7-8 m magasan álló szentélytornyát és a kolostor teljes alaprajzát (Rómer, Jegyzetkönyv, I., 5-7.pp.), de Ádám Iván 1888-ban készült leírása is ezt az állapotot jelzi. A romokat látva s a XIX. században még álló részleteket értékelve nehéz elfogadni Pál püspök vizitációjának a végkövetkeztetését, mely szerint a remeték anyagi feltételei nem biztosítottak ahhoz, hogy az ágostoni regula szerint éljenek. De ez a kétely fordítva is igaz: egy kialakuló, éppen renddé szerveződő remete-közösség hogyan hozhatott létre már a kezdetekkor ilyen méretű és igényességű épületet? Mert Szentjakab mind kiterjedésében, mind építészeti kvalitása alapján messze túllép az adott kor "szükségleti" építészetének a színvonalán. Korábbi kutatóknál (Benger, Rupp) felmerül az 1218-as alapítás, némi topográfiai zavarral tetézve: "Abb. S. Jacobi de Ziliz" vagy "Abb. S. Jacobi de Simigh" elnevezések egyértelműen az 1061-ben alapított zselicszentjakabi apátságra vonatkoznak de a névrontás (Simigh = Somogy, de = Sümeg) alapot teremthet egy Sümeg-környéki Sz. Jakab kolostor feltételezésére is. Más források (Thúróczy, Péterffy) pedig egy hasonló nevű ciszterci monostort említenek, "degunt ad S.Jacobi ecclesiam Cisterciensis" megjelöléssel, bár azt egyértelműen "de insula Danubii"-nek tartják. Mindenesetre a rajzokon szereplő bakonyszentjakabi szentélytornyos megoldás építészetileg is azt sugallja, hogy ezt az épületet nem a remeték hozták létre, hanem egy már meglévő, korábbi és ismeretlen eredetű kolostort vettek át és használtak az 1263-as összeírás idején. Maga a szentélytorony nem jellemző a magyar romanikában, de éppen Veszprém megyében néhány parochiális templomon fellelhető, s néhány korai pálos templomon is elképzelhető (Taliándörögd, Káptalantóti-Bács, Mindszentkálla-Veléte, Sáska-Dabas, ill. Badacsony, Vállus-Szentmiklóskút, Somogy megyében Gamás-Vetahida, stb.). Bakonyszentjakab is köznemesi alapítású volt, az alapító Rátót nembeli Keszi (Gyulakeszi) családról egy 1307-es oklevélből értesülünk. A kolostor a középkor folyamán végig működött, csak 1563 körül néptelenedett el. A környező falvakban számos hagyomány őrzi az egykori pálos kolostor emlékét - még a jelenlegi tanulmányunkban szereplő Pál püspökről is szól tavaszköszöntő rigmus. A múlt századi leírások és rajzok, valamint a helyszíni felmérések alapján az épület rekonstrukcióját el lehetett készíteni.
(Ábra: Bakonyszentjakab alaprajza és tömegvázlata)
A bakonyszentjakabi pálos kolostor alaprajza és elvi rekonstrukciója (szerző munkája).
Pál püspök útjának - topográfiai szempontból - legkritikusabb állomása az összeírás következő helyneve: Idegsyt, Beatae Elisabeth. A rendtörténeti irodalom meg sem kísérelte a lokalizálást, mert mindössze ez az egyetlen említése ismert. Helyére, esetleges más néven történt újraalapításáról csak feltételezéseink lehetnek. Sáska ill. Bakonyszentjakab környékén a helyi hagyomány egy "kiskolostorról" tud. Mint a helybeliekkel közösen tartott helyszíni bejárásokon kiderült, az egykori Dabas község templomromját ill. magát az eltűnt falut tartották a helybeliek "kiskolostornak". Ennek a hagyománynak történeti folytonossága nincs: 1771-ben a pápai pálosok az egykori szentjakabi kolostor birtokainak az ügyében helybeli lakosokat hallgattak meg. Ezekben szó esik a "Dobosi fundusról", de említés sem történik a "kiskolostorról". Ekkor tehát nincs néphagyomány! A mai hagyomány eredete viszont kimutatható a szakirodalom egyszerű tévedésében: még topográfiai szakíróink legjelesebbjei is gyakran keverték össze a dabasi templomromot és a szentjakabi kolostor nyomait (Békefi, Gerecze, Genthon). Más irányú feltételezéseknek adhat tápot a titulus és a birtokviszonyok vizsgálata. Idegsyt titulusa Sz.Erzsébet - használata ritka a megyében (Gyenesdiás-Falud, Mihályfa-Szent-erzsébet), s egyike sem hozható kapcsolatba a keresett hellyel. A pálosok tálódi (Pula mellett) kolostora viszont Sz.Erzsébet viseli. Erről annyit tudunk, hogy még 1324 előtt keletkezett, mert 1324-ben a Rátót nb. Keszi (Kesei) Lőrinc és László a kolostornak adta Tálod falut, melyről a kolostor - ettől kezdve - neveztetett. Kegyura tehát ugyanaz a Rátóti Keszi család, mely Szentjakabnak is donátora volt (1307-ben). Tálod tehát csak 1324-ben vált a kolostor névadójává (claustrum de Thalad), korábbi elnevezése nem ismert ill. nem azonosítható. Ezek alapján vetődött fel az a lehetőség, hogy az l263-ban összeírt Idegsyt kolostor az 1324-es újraalapításkor kapta a Tálod nevet. A helynév feloldása sem mond ellent ennek: Idegsyt leg-gyakoribb etimológiai feloldása "Hidegség", "Hidegkút", esetleg "Hideg-zug" vagy "Hideg-séd". A tálodi kolostortól nem messze folyik ma is a Vázsonyi Séd patak. A tálodi kolostor-romok, az egyenes szentélyzárású templom és a körablakos nyugati homlokzat is inkább valla-nak XIII.századi, mint későbbi építésre. E valószínű lokalizálás mellett vizsgálat alá kell venni a mai Várvölgy (korábban Zsid) falu környékét is. A helységnévben ugyanis szintén a "séd" (-syth, zsid) összetételt sejtjük. Vállus és Várvölgy községek között félúton, az erdőben szintén van egy pálos kolostorhely (alapfalai felismerhetők). Ennek adata csak 1429-től ismert, az elrendezés alapján viszont inkább XIII. századi eredetűnek tartjuk. Itt ellentmondást csak az jelent, hogy a vállusi kolostor titulusa Sz.Miklós volt.
(Ábra: A tálodi kolostor alaprajza éa homlokzata)
Az Idegsyth-tel feltételesen azonosított tálodi kolostorrom alaprajza és nyugati homlokzata
(szerző felmérése ill. Sedlmayr János rekonstrukciója).
Badacsony, a vizitáció következő állomása a topográfiai kutatás szempontjából teljesen egyértelmű. A jelek szerint itt szegényesebb, talán részben fából épült kolostor és kisméretű templom fogadta a püspököt. Története alig ismert. Az 1263-as összeírás után még 1313-ban említik, hogy "fratres heremitae habitabant in claustro Beati Emerici de latere montis Bodochun", utána azonban semmilyen adata nem ismert. 1851-ben Szeremley Miklós még kivehető romjait látta, 1888-ban Ádám Iván azonban már csak a - ma is élő - helynevek (Rózsakő, Klastromkút) alapján tudott tájékozódni, s a még kivehető részletekről leírást készíteni. Ezek szerint Badacsony temploma - Szentjakabhoz hasonlóan - egyhajós, félkörös szentélyű, szentélytornyos, kisméretű épület volt. Kolostora északról csatlakozott, részben talán fából épült. Az 1977-es helyszíni bejáráskor már csak a romok teljes megsemmisülését állapíthattuk meg. Az alig kivehető terepalakulatokból az alaprajzot lehet hozzávetőlegesen rekonstruálni.
(Ábra: Badacsony, alaprajz)
A badacsonyi kolostor feltételezett alaprajzi dispoziciója.
A felsorolásban következő két helynév, Elek és Örményes a vizitáció legkritikusabban értékelhető része. A vonatkozó feljegyzés Gyöngyösi szerint: Insula prope Ewrmenyes, Elek Sanctae Mariae Magdalenae, ill a római oklevéltár anyaga szerint: insula Elek prope Ermenyes sancte Marie Magdalene. Elek és Örményes a történelem során külön-külön létező kolostorok voltak. A nehézséget a szokatlan fogalmazás jelenti: az 1263-as összeíráskor már mindkét kolostor létezett-e, vagy csak Elek leírásában, értelmezésében használták Örményes nevét - utóbbi szokatlanul bonyolult körülírás. Elek egyetlen későbbi említésekor (1378) egyértelműen "Elek" ill. "Elek-Zygethe" élő helynévként szerepel, külön értelmezés nélkül. Korábban láttuk, hogy az "insula" nem feltétlen folyón vagy árterületen lévő kiemelkedést jelent, hanem kisebb dombvonulatra is alkalmazták (pl. Insula Pilup). Így esetünkben jelentheti az Örményes település melletti dombvonulatot, melyen a kolostor feküdt, de jelentheti a Zala folyó egykori szigetét is, amelyen viszont az eleki kolostor állt. Utóbbi esetben a sziget Örményeshez való viszonyítása indokolatlan, közelebbi települések (Kallósd, Kehida, Csány) ekkor már léteztek. Az is föltűnő, hogy - ellentétben az összeírásban szereplő többi kolostorral - Örményesnél nem adják meg a titulust (Örményes "Boldogasszony" titulusa csak 1378-tól ismert). Mindezek alapján arra gondolhatunk, hogy valamilyen okból az összeírásban érintett remetéknek valamilyen érdekük fűződött ahhoz, hogy a kolostorok listáján Örményes is szerepeljen. Ilyen érdek lehetett, hogy az összeírás idején már Örményesen is éltek remeték, de még nem volt templomuk és állandó szállásházuk. Ugyanis a vizitáció végeredményeként a püspök megtiltotta új telepek alapítását, sőt kifejezetten excommunicatiót helyezett kilátásba az új alapítóknak és lakóknak: "Qui vero in aliis locis quam in predictis in nostra diocesi sub habitu predictorum fratrum inventi fuerint, excommunicationis sententie ex nunc volumus subiiracere." Elekről a későbbiekben csak egy alkalommal, 1378-ban esik szó. Ekkor a már elnéptelenedett kolostort az örményesi perjel elcserélte egy Csány (Zalacsány) határában lévő birtokra. Ez jelzi, hogy az örményesi monostor már ezt megelőzően létezett, sőt Elek a fennhatósága alá tartozott. Ebből következtetünk arra, hogy az 1263-as összeíráskor a tényleges kolostor Eleken volt, s ennek valamilyen gazdasági fiók-intézménye lehetett Örményes. A kedvezőbb tájenergiai adottságok miatt idővel ez a szerep felcserélődött, az árvíztől rendszeresen fenyegetett eleki remeték átköltöztek a dombon lévő, biztonságosabb szálláshelyre. Az 1978-ban végzett helyszíni bejárás tapasztalata ezt látszik igazolni. Az eltűntnek hitt eleki kolostor lokalizálásánál az egyetlen támpontot az nyújtotta, hogy az említett birtokok a mai Kehida-Kustány-Kallósd-Zalacsány körzetben feküdtek. Kehida mellett, a Zala folyó partjánál ma is létezik egy Barátsziget nevű, néhány házból álló kis település. A helyben lakó idősek tudatában máig (az áttelepülés után 600 évvel!) él a történet, hogy "a barátok iskoláját mindíg elöntötte a víz, ezért elköltöztek a hegybe", sőt a "barátok iskolájának" a pontos helyét is tudták. A Zala árterén ma is látható egy kisebb domborulat, a folyószabályozás előtt ez egy kis sziget volt. A területen végzett helyszínelés során sikerült nagyobb mennyiségű tégla- és cseréptöredéket gyűjteni. A terület már hosszú ideje mezőgazdasági művelés alatt áll, így az egykori épületnek még a dispozícióját sem lehet már megállapítani. Örményesen más okból, de hasonló végeredménnyel zárult a helyszíni vizsgálat. A ma is meglévő, néhány házból álló Örményes hegyközségben a XX. századig álltak az egykori kolostor romjai. Helyi hagyomány szerint a Kehidán gyakran tartózkodó Deák Ferenc szívesen pihent az örményesi torony (!) tövében. A község idős lakói kérdéseinkre elmondták, hogy a házaik építésekor maguk termelték ki a hatalmas faragott köveket a kolostorépület alapfalaiból. Történetük igazolására több mai házban mutattak középkori faragású kváderköveket, sőt az egyik disznóól falában egy mérműves ablak könyöklő-rézsüjének egy fél-darabja is felismerhető. A kolostorhely jelenleg legelő, a szabálytalanul elhelyezkedő gödrök, mélyedések az egykori kő-kitermelés maradványai. A közelben viszont ma is jól kivehető az egykori halastó (halfogó medence) helye. A kolostor újkori összeírásakor, 1717-ben sem érthették pontosan Elek és Örményes kialakulásának bizonytalanságait, ezért már akkor felvetették Örményessel kapcsolatban az újraalapítás lehetőségét: "Monasterium Örvényes, ad Balaton, supra Kehida, iuxta fluvium Szala, in comitatu Szaladiensi fundatum fuit in honorem S. Mariae Magdalenae...postea dicatum honori B.M.V., 1266..."(Acta Paulinorum, 457,6.).
Az összeírás utolsó állomása, Szakácsi (Somogy megye, Nagyszakácsi) sajnos minden szempontból "problémamentes". A szakácsi nemesek által alapított remete-telep az alapító közösség falujáról kapta a nevét, a kolostor 1507-ig folyamatosan működött. 140l-ben a faluban Mindenszentekről nevezett (parociális) templom is állt, a kolostor titulusa Sz. Domonkos volt. Emiatt néha felbukkan a szakirodalomban itt is egy "duplikációs" lehetőség, melyet még az is erősít, hogy a kolostort időnként Marcali településhez tartozóként említették. A helyszíni bejárás és a helyi hagyományok alapján egyértelmű, hogy a területen egyetlen, Sz.Domonkosról nevezett pálos kolostor állt, a mai "Barátok-dűlőben". A jelzett területen jelenleg is van néhány házból álló tanya, s lakói tudnak az itt egykor létezett kolostorról. Pontos helyét azonban nem ismerik, s ezt a helyszíni bejárással sem sikerült pontosítani. Nehezíti a helyzetet, hogy az egykori kolostor helyén (és téglaanyagából) épült fel a XVIII. században a Véssey-uradalom épületegyüttese, melyet azóta szintén lebontottak. Emiatt az esetleges téglatörmelék vagy más kultúrréteg sem vezetett nyomra.
Szakácsi a vizitáció utolsó állomása volt, azonban itt további kérdés merül fel: a látogatáskor csak ez az egyetlen remeteség létezett-e Somogyban, vagy csak a püspöknek erről az egyről volt tudomása? A következő időszakban Somogy megye a pálosok egyik legsűrűbben lakott területe volt, a XIV. században további hét kolostor létezett itt. Az alapítások ideje - egy kivétellel (Szerdahely, 1335) - csak "ante quem" datálható. Kisbaté és Wetahida esetén jogos gyanú van egy XIII. századi alapításra. Wetahidán (Gamás-Vityapuszta) a terepalakulatokból kikövetkeztethető alaprajz megerősíti ezt a feltételezést. Szinte azonosan bizonytalan a helyzet a Zala megyei, már említett Szentmiklóskút (Vállus és Várvölgy-Zsid között), ahol a kivehető alaprajzi rendszer szintén a XIII. századi eredetre mutat, s lehetőségként fenntartjuk annak lehetőségét, hogy a XV. századtól ismert kolostor a XIII. századi összeírásban szereplő Idegsyt-tel azonos. Ugyanis a földrajzilag közeli, de bizonyíthatóan XIV. századi alapítású kolostorok méret és térarány tekintetében már más típust képviselnek.
Pál püspök látogatása, az első remeteségek összeírása negatív eredménnyel zárult: a püspök excommunicatio terhe mellett megtiltotta új kolostorok létesítését. Az átiratokban fennmaradt vizitációs okmány egyetlen szava sem utal arra a rejtett gondolatra, mely a tilalom egyetlen reális magyarázataként szolgálhatna: a kezdeti remeteközösségek nem rendelkeztek olyan teológiai felkészültséggel, hogy annak alapján a katolikus egyház szervezett közösségeként működjenek, s ne egy esetleges "rejtett eretnekség" melegágyai legyenek. Már az "alapítás" körülményei és ilyen irányba mutatnak, amikor is egy püspök (Bertalan, Pécsett) és egy főegyházmegyei jogszakértő (Özséb, Esztergom környékén) saját ellenőrzése alá vonta össze az általa ismert remetéket. Ezzel a kitétellel az 1263-as vizit negatív végeredménye is jobban érthető: a hatalma és befolyása teljében lévő Pál püspök nem kockáztathatta meg, hogy egy esetleges "látens-eretnekség" csírái felett vállaljon védnökséget - még a saját egyházmegyéjében sem. Így a "status quo" elfogadása, de a további terjedés megakadályozása volt az egyetlen diplomatikus megoldás.Az elzárkózás tényleges oka valószínűleg titok marad, de a következménye is vitatható sikerű volt. A többségében köznemesi alapítású korai kolostorok között rövidesen feltűnnek a királyi alapítások (Pilisszentlászló-Kékes, Pilisszentlélek, 1270-94. ill. 1287), melyeket már 1294-ben kivettek az egyházmegyei fennhatóság alól. Majd a XIV. század elejétől már a főurak és főpapok is kolostoralapítókká váltak, szerte az országban. Így a pálos rend első hivatalos okirata, "születési anyakönyvi kivonata" - az eleve kudarcot sugalló kezdet után - nem vált gátjává annak, hogy alig egy év-század alatt a pálosok Európa egyik legnépesebb és legvirágzóbb szerzetesrendjévé váljanak.
Guszik Tamás
KALMÁR MIKLÓS
A MAGYAR KLASSZICIZMUS KEVÉSBÉ ISMERT ÉPÍTÉSZEI
Hofrichter, Péchy, Páckh, Zitterbarth és a két Kasselik,
Pollack és Hild mellett, alkotásaik mennyiségét, jelentőségét ugyan el nem érve, de sokszínűségükben azt kiegészítve, több pesti és vidéki mester nyert halhatatlanságot a hazai építészettörténeti panteonban. Megismerésük nélkül a magyar klasszicizmus ismeretanyaga hiányos maradna.
Vitathatatlan, hogy a magyar klasszicizmus eszmei súlypontja Pesten volt. Ennek eredményeként, a pesti mesterek az országon belül másutt is fontos szerepet játszottak. A gyorsan fejlődő városban egymás előtt is bizonyítva, a stílus legjobb példáit hozták létre. Pest az ország gazdasági, kulturális központja lett s a várost ismerő vidéki megbízók is szívesen kérték fel a már bizonyított építészeket. A magyarországi klasszicizmus így magas színvonalon és egységes képpel tudott megjelenni az építészettörténetben.
A vidék építészei többnyire csak helyi jelentőséggel bírtak. Ringer József 1800 körül tervezte a nagycenki Széchenyi-kastély átépítését. Sopronban a Hild család egyik ágának képviselője, Vencel szerzett hírnevet. A bécsi Rigl Anton Pius nevéhez számos felvidéki épület fűzödik. Pozsonyban Feigler Ignác tervezte a megyeházat. 1849-ben fejezték be a jolsvai templomot Wünsch Frigyes vezetésével. Szinte vég nélkül lehetne sorolni a családi kapcsolatok révén, vagy a helyi viszonyok ismeretében feladathoz jutott építészeket. Még a kevéssé fejlett Alföld sem maradhatott ki az általános építészeti fejlődésből. Ismert a makói megyeháza tervezője,
Ghiba Antal, vagy a szintén erre tevékenykedő Czigler Antal.
Kapualj terv Brein Ferenctől
A két legjelentősebb építész, Hild és Pollack mellett tehát sokan mások is eredményesen dolgoztak, a megbízásokból nekik is bőven jutott. Pesten még meg kell említeni a Brein családot, számos pesti polgári lakóház tervezőit, Landherr Andrást, Ditrich-et és Dieschert. A névsort Zofahl Lőrinc egészíti ki. A fővárosban és vidéken több épület jelentőségében meghaladta az átlagot s alkotóikat külön is meg kell ismerni.
Hofrichter József
Hofrichter József szinte ismeretlen marad a nagy klasszicista mesterek mellett, de tehetségére fel kell figyelni. 1779-ben született Pesten, építő- és ácsmester családból. Bécsben tanult s 1801-ben jött újra Pestre. Mestermunkáját Pollack és Hild bírálta el. Kisebb jelentőségű épületeinek sorába tartozott több bérház, lakóépület, az egykori Magyar Király-szálló, s ő vezette a pesti Károlyi-palota építését is.
A Kálvin-téri templom
Hofrichter gyakran dolgozott más neve alatt, sokszor kivitelezte más tervét. Átlagos, hétköznapi megbízásokat kapva, mindig alapos, pontos munkát végzett. Önálló mesterként készített főműve, mely hírnevét joggal megteremtette a Kálvin-téri református templom, 1816-ból. Az építkezés elhúzódott s még halála után is tartott. A templommal kapcsolatban több más mester, például a Hild család több tagjának neve is felmerült, például az épület elé Hild József tervezett portikuszt. Hofrichter meghatározó szerepe, szerzősége azonban egyértelműen tisztázódott.
Kapualj kialakítás a pesti megyeházából
Terve szerint három boltozatszakaszú csarnoktemplom készült. Az épület külső megjelenése református templomhoz illően egyszerű. Alig tagolt nagy falsíkjai monumentális egyszerűséget kölcsönöztek. A főhomlokzat robosztus, baluszteres főpárkánya, néhány, egyszerű ablaknyílása nem osztotta, inkább fokozta a felületek megjelenésének hatását. A viszonylag rövid, de az épület egészéhez képest díszesebb torony egy más világot képvisel. A főpárkány feletti épületrésznél mintha a sziluett hatása jobban érdekelte volna az építészt. A klasszicista templomépületek főtömege és tornya között általában megvolt ez az ellentmondás.
Hofrichter egyszerűségre törekvő és alapos munkával hívta fel magára a figyelmet. Szerény egyénisége épületeiben is megmutatkozott.
Péchy Mihály
Az erdélyi származású Péchy Mihály érdekes és értékes építésze a kornak. Az idős, Bécsben végzett mérnökkari tiszt, fő művére, a debreceni református templom megtervezésére a megbízást a század elején kapta meg. Az 1802-es tűzvész után, 1804-ben kezdődött el az építkezés. Péchy az - alkalomhoz illően - kör alaprajzú, centrális épületet szeretett volna építeni, kupolával, a főhomlokzaton kiegészítő toronypárral. A megbízó inkább mást akart, sőt ennek érdekében másokat is megbízott a tervezéssel s az építész nehezen viselte el a vitákat. A végeredmény mégis egyedülálló lett.
A debreceni templom homlokzata és alaprajza
A magyar klasszicizmusban többször alkalmazott tömegforma itt is a méltóságteljes megjelenést, a templom előtti tér lezárását szolgálta. Péchy - módosításai során - megnövelte a keresztházat s a főtengelyt követő hosszház rövidítésével a korábbi elképzelését, a centrális hatást állította helyre. Erre a térformára az is vezethette, hogy a kelet-nyugat irányban, a debreceni Piac utcára merőlegesen elhelyezkedett régi templom alapfalait úgy kellett felhasználni, hogy az új épület főhomlokzata az utcára nézzen. Főleg anyagi megfontolásból a kupola elmaradt. A főhomlokzat végeit kijelölő, megépült toronypár így még határozottabb térfalat képzett. Ezt hangsúlyozta ki a tornyokat összekötő attika, a főpárkány, a széles, de a homlokzati síkban tartott portikusz is, a hatalmas timpanonnal.
A meglévő és a tervezett főhomlokzat
A homlokzati tagolást a széleken párosával alkalmazott, két szintet átfogó nyolc ión oszlop tagolta. A földszinten rusztikus homlokzatfelület íves nyílássorral társult. Súlyos arányok teremtettek harmóniát a debreceni környezetben.
Péchy Mihály tehát nagyvonalú, a korában tipikus tömegformából indult ki. Többnyire kényszerből, egy újszerű templomalaprajzhoz jutott el s talán egy még érdekesebb homlokzathoz. Bár az 1822-ben befejezett épület Bécstől, Pesttől távol épült, a magyar klasszicizmus korai korszakában mégis képes volt a stílus igazi céljait követni.
A debreceni templom alaprajza
A templom mellett a kollégium átépítését, a déli épületszárnyat is ő tervezte, hasonló műgonddal, a tömör és nehéz formákat az örökkévalóságnak szánva. A hatalmas, keretes beépítésű épület homlokzata, a klasszicista építés szabályai szerint, a szinteket összefogó lizénák, oszloprendek, párkányok segítségével tagolt. Debreceni épületeinek építéstörténete az idők során számos közreműködő mester nevével egészült ki, de Péchy azon érdemét, hogy a vidéki Magyarországon is tudott értékes módon építeni, nem vitathatta el senki.
Páckh János
Páckh János, ahogy korában nevezték, Johann Baptist Packh, az esztergomi bazilika építésénél segített rokonának, Kühnel Pálnak, aki Louis von Rémy tervező munkája után folytatta az építkezést. Végül is Páckh építette tovább, haláláig. A nagy jelentőségű építkezés gondjai közben megbízást kapott Pyrker János egri érsektől az egri székesegyház tervezésére, majd Pannonhalma következett. Szemben az esztergomi és egri épületeknél játszott mellékszereppel, az Engel József által megkezdett pannonhalmi kolostor könyvtártermének befejezése 1832-ben már az ő nevéhez fűződött. Engel a kismartoni Eszterházy-kastély átépítőjének, a francia Charles Moreau környezetéhez tartozott s 1824-ben készített tervet a pannonhalmi könyvtárszárnyhoz. A XVIII. és XIX. században több könyvtárépület, könyvtárterem létesült, többek között Zircen, Sárospatakon és Debrecenben. A klasszicizmus mestereinek kedves feladatot jelentett a teremkönyvtárak enteriőrjeinek a megalkotása. A magas polcok megközelítésére karzatok épültek, melyeket általában stílusos oszloprend hordott.
Kühnel Pál esztergomi bazilika terve
Páckh klasszicista előcsarnokkal és toronnyal látta el a pannonhalmi középkori kolostortemplomot, 1829. és 1832. között. Eredeti elgondolása szerint kéttornyú épület lett volna, de végül is a takarékosabb egytornyú változat mellett döntöttek. A torony hasábformájú alsó s egy köralaprajzú, oszlopsoros, kupolás felső részből állt. Az esztergomi bazilikához hasonlóan itt is a jól ismert Tempietto idézet került alkalmazásra.
Az esztergomi Szent Anna templom teljesen önálló műve volt, mely 1831-ben készült el. Szemmel láthatóan a római Pantheon inspirálhatta a kerek alaprajzú épület megtervezésénél. A kor érzékenységét a centrális téralkotás iránt több más példa is bizonyította. Szilvásvárad, Balatonfüred, Kismarton kerek templomai jól illeszkedtek be az európai alkotások sorába. A Szent Anna templom főtömege elé hatoszlopos dór portikusz került. A zárt homlokzati megjelenés, az arányok nehéz jellege a korai klasszicizmus törekvéseit követte. Hatással volt a későbbi centrális épületek megformálására.
Ifj. Zitterbarth Mátyás
Ifj. Zitterbarth Mátyás a család harmadik generációjaként az egyik legismertebb építésze lett a pesti klasszicizmusnak. A legidősebb Zitterbarth a XVIII. század végén tűnt fel. A következő, aki János volt, már Bécsben tanult s a múlt század első évtizedeiben több lakóépületet, templomot tervezett. Idősebb Ziterbarth Mátyás, Jánossal közel egyidős volt. 1804-ben kérte felvételét a pesti céhbe.
A pesti megyeháza
A pesti megyeháza udvara
Fia, Mátyás aki 1803-ban született, szintén az építészi pályát választotta. Egyszerű módon tervezett, de mégis látványosan. Legismertebb épülete az egykori pesti Nemzeti Színház volt. Megépítése sokak összefogásának eredménye.
Az egykori Nemzeti Szinház
Az első színház Pesten a német színház volt. A bécsi Aman kezdte tervezni, majd Pollack folytatta. A pesti magyar színházra több építész csinált tervet s több helyszínre, de egyik sem valósult meg. A Kirakodó-térre, a Dunapartra szánták, de végül is a falakon kívülre került. 1835-ben kapta Zitterbarth a megbízást, hogy a hatvani kapunál lévő telekre tervezze meg.
Nem érte el a Német Színház pompáját, de építészeti értéke egyszerűségében is meggyőző volt. A zárt tömegű épület főhomlokzata szoborfülkékkel, korinthoszi stílusú lizénákkal, domborműves frízzel és kocsi áthajtós előépítményen terasszal volt tagolt. Főpárkányán magas attika ült.
A pesti Vármegyeházát már a század elején elkezdték építeni s 1832-ben Hofrichter József közreműködésével elkészült az egyik épületszárny. Zitterbarth építészetileg legjobban értékelhető alkotása az 1838-tól tervezett továbbépítés volt. A nyugati oldalra néző részt tervezte, a főhomlokzatot. Ez az oldal nyugatra nézett s a délután beeső nap sokáig súrolt fényben érte. A szűk városi utcában a klasszicizmus hagyományos középrizalitos palotahomlokzat megoldása megoldhatatlannak tűnt, az építész mégis sikeresen dolgozott. A négy-négy tengelyes oldalhomlokzat elé, kis kiüléssel, nyolcoszlopos portikuszt helyezett. A Pesten elterjedt, szemöldökmagasságba helyezett ívsorral kapcsolt vállpárkánnyal díszített földszinti nyílássor felett határozott osztópárkány helyezkedett el. Felette a középrizaliton gazdagon tagolt korinthoszi oszlopok között korlátos erkélyek alakultak ki, stílusos főpárkány és timpanon alatt. Az így kialakuló fény-árnyékhatás teljes értékű középrizalitot varázsolt a szűkös körülmények ellenére is. A megyeház udvara méltó a külsőhöz. A földszinti, ívsoros nyílások felett nyitott oszlopokkal tagolt folyosó vonult körbe, további két szinten.
Kasselik Fidél és Ferenc
Kasselik Fidél és Ferenc - apa és fia - Pest sokat foglalkoztatott építészei. Fidél osztrák származású volt és a XVIII. század végén jött Pestre. Legfontosabb munkája a terézvárosi plébániatemplom. 1801-től készítette el a terveket. A korai időpont a tervben a barokk bizonyos mértékű továbbélését is igazolta. 1807-től a kéttornyos Józsefvárosi plébániatemplom következett. Az Ürményi családnak tervezett kastélyt Vereben, a tízes években s városi palotát Pesten.
Szoba alaprajz Kasselik Ferenctől
Fia, Ferenc már Pesten született. Bécsben tanult, 1827-ben kapott polgárjogot. Apja művészete nagy hatással volt rá. Sokat dolgozott, többek között a balassagyarmati megyeházát készítette, 1836-ban újratervezte az pesti városházát, mely munkálatokat később Hild folytatta. Nagy volumenű feladatnak bizonyult a pesti Mária Terézia-laktanya tervezése. Tervet nyújtott be a lipótvárosi plébániatemplom építésére, melyet később Hild kezdett el. Tevékenységének legnagyobb részét a polgárházai, bérházak jelentették.
Kapualj alaprajzok Kasselik Ferenctől
A magyar klasszicizmus tehát számos törekvő, igényes és tehetős építtetővel, valamint a korszerűségre érzékeny, eredményes építésszel rendelkezett. A stílus nem nálunk született, helyi változata kevésbé követte az európait, módja sem volt rá. Közvetlenül az elmaradottabb vidék gazdasági-társadalmi környezetéből fakadt. A sajátos, időben és területileg körülhatárolt környezet azonban képes volt a klasszicizmuson belül is jól megkülönböztethető, egységes képet mutató stílusirányzatot teremteni. Ezzel a gazdasági, politikai függetlenség vágya mellé helyezve, egy kissé az építészeti önállóság illúzióját is felcsillantotta.
Kalmár Miklós
Irodalom: Zádor Anna, Rados Jenő: A klasszicizmus építészete Magyarországon MTA kiadása, Budapest, 1948.
A képek az említett irodalomból és a szerzőtől származnak
VUKOV KONSTANTIN
VITÉZ JÁNOS ESZTERGOMI STUDIOLÓJA,
egy 12. századi terem reneszánsza
Az esztergomi királyi várban, a ma múzeumként látogatható termek közül a leginkább figyelemre méltó a négy erény freskóját tartalmazó terem, valójában egy régi terem töredéke. Az egykor ragyogó színvilágú freskókról már a feltárás idején elnevezték ezt a helyiséget Studiolónak, azaz Dolgozószobának, ahol a nagyméltóságú humanista tulajdonos tanulmányainak élve visszavonult vagy tudós társaságot fogadott.
Az esztergomi palota sokáig török kori ágyúbástya küllemét hordozta, míg Lepold Antal prelátus kanonok történeti kutatásai rá nem világítottak a késő középkori esztergomi érseki palota egykori pompájára.
1. kép. Az esztergomi vár lakótornya nyugat felől
(szerző fényképe)
Állagvédelmi célból indultak munkálatok 1934-ben, s a kezdetkor még nem is sejtették, milyen gazdag eredményű feltárás előtt állnak. Az ágyúbástya -akkor Lipót bástya volt a neve- feltöltésébe beleásva egy reneszánsz kőbábos korláttal ellátott lépcsőre bukkantak. Azonnal értesítették a Műemlékek Országos Bizottságát, amely ezután átvette a munkák irányítását. A lépcső végén előtűnt egy román kori bélletes kapuzat szinte épségben. Gerevich Tibor, a MOB elnöke szinte lázba jött, mivel éppen hazánk románkori emlékeinek nagy összefoglaló munkájának megírása előtt állt. Az esztergomi középkori királyi lakhely feltárása, törmelékből való kiszabadítása és egyúttal megindított restaurálása 1938-ig tartott, s Szent István király halálának 900. évfordulójára meg is történt. Lux Géza építész irányításával és tervei szerint készült a helyreállítás, mindez nem valósulhatott meg az állandóan a helyszínen dolgozó Várnai Dezső építész kitartó közreműködése nélkül. Munkájuk eredménye a ma is látható és Vármúzeumként bejárható palota. Az egykori magánkápolna mennyezetét a lehullott boltozati bordák visszaépítése segítségével hitelesen újra boltozták. A többi termet vasbeton mennyezettel fedték, be, amelynek nívója az egykori ágyúbástya teraszához igazodott. A megtalált faragott kőtöredékeket és lehullott freskódarabokat Deéd Dex Ferenc irányításával konzerválták, s Pellicioli olasz szakértővel a falon levő freskókat restaurálták. Így fogalmat alkothat a látogató az egykori palota egyes tereiről, szép, bélletes kapuzatairól és belső faldíszítéséről. Ennek a palotának a terme a bevezetőben említett Studiolo, másként Dolgozószoba, amelynek egykori belső teréről és a falak díszitéséről részletesen adunk a következőkben tájékoztatást a legújabb kutatási eredmények és hipotézisek fényében. ( A felfedezésről és a helyreállításról: Lux Géza, Az esztergomi ásatások építészeti feladatai, in. Építészet II. 1942 77-83 old., Dercsényi-Zolnay, Esztergom, Bp. 1956. 53-74. old., Dercsényi Dezső: Mai magyar műemlékvédelem. Gyorsuló Idő, Bp. 1980. 77-85.old.)
Először is érdemes megfigyelni, hogy a Studiolo hol helyezkedik el a feltárt palotán belül. Az Árpád-kori palota déli vége nem más, mint egy sziklaoromra épített vaskos lakótorony, amelyiknek eredetileg ötszögű alaprajza volt. A lakótorony a 15- században mint Fehér torony, "Weiss thurm" tűnik föl.
2. kép. Meyerpeck metszete 1595-ből
(publikálta Lepold Antal, Esztergom régi látképei, 1939)
A toronytestben egyetlen válaszfallal megosztottan két helyiség létezett szintenként. Ehhez a toronytesthez még építése idején alacsonyabb tömegű, lakó célú toldalékot építettek, egy másik toldalék révén pedig összekötötték a Kápolnával.
3. kép. Lux Géza alaprajza a feltárás-kori padlóburkolatokkal (OMvH tervtár, több helyen publikált), feltárás kori elnevezések: “S” -a Studiolo, “K” - könyvtár, “B”-Beatrix terem v. trónterem
Az építés folyamán a jelek szerint változott az építészeti elgondolás gyakorlati megvalósítása, fokozatosan alakult ki a megvalósult állapot. A lakótorony tömegében elhelyezkedő Dolgozószobába arról a kis folyosóról lehet belépni, amely a palotakapu előcsarnokával és a Kápolnával és egy középkori mértékkel nézve elég széles csigalépcsővel áll térkapcsolatban. Tehát egy igazi bejárati irány határozható meg az elosztó közlekedő terecske felől. Az egykori bejárás érzékelését elhomályosítja a mai múzeumi forgalom, amely gyakorlati okokból éppen ellenkező irányba vezet. Magából a Studiolóból újabb három irányba lehet tovább lépni. Először: Szinte szemközt a lakótorony másik helyiségébe lehetett átmenni, egyszerű, bélletes, egy oszloppáros kapun át. Másodszor: Ma is épségben meglevő, keskeny, félköríves ajtó vezet egy lépcsőhöz, amely a várhegy sasbércének sziklateraszához vezet le. A harmadik átjárás talán a legizgalmasabb, mivel ez a Studiolóhoz hasonlóan, igényesen kialakított terembe vezet, amelyet a feltárók "Beatrix teremnek" neveztek el. Az átjáró félkörívesen boltozott, azonban a Beatrix terem felől csodálatos kettős kapuzat szélesebb ívébe torkollik.
4. kép. A kettős kapu képe az ásatás idején (Várnai Dezső felvétele, Magyar Építészeti Múzeum archívuma) A kapuban a 15. századi emelt padozat látszik, elbontása előtt
A kettős kapuzat a kései 12. század román kori építészetének kiemelkedő jelentőségű emléke. A kettős kapu terme mai szóval zsákszoba volt, mert a mai bejárás egy későbbi, török kori belövés omlása nyomán jött létre.
A Dolgozószoba ránk maradt állapota töredékes. Láthatjuk, hogy a lakótorony választófala a helyreállításkor épült vasbeton mennyezetet (ezt Várnai Dezső méretezte 1937-ben, terve az OMvH tervtára gyűjteményében) sem éri el, nincs meg az egy oszloppáros bélletes kapu mindkét oldala, éppen csak lábazati szinten érzékelhető. Továbbá a helyiség végét darabos, tört kövekből épített fal szabálytalan alaprajzi kontúrral zárja le. Ezen kívül a nagy táblákból álló vörösmészkő padozati tömbök fölött kb. 50 centiméternyire, vörösre égetett téglapadló lapokból álló járószint maradványa mint "tanúfal" figyelhető meg. A mennyezetet modern födém képezi és néhány soros téglacsík mutatja a megmaradt fal és a kiegészítés határát. A falfelületeken freskókat látunk, amelyek töredékes határvonalakkal fejeződnek be vagy éppen csak foltokban maradtak meg. Ezek a töredékben levő maradványok is a mai kor művelt szemlélőjére élményt adó hatással vannak, s óhatatlanul felmerül a kérdés, milyen lehetett ez a terem jó ötszáz évvel ezelőtt. Az esztergomi Fehér toronyról 1990-ben készített kutatási dokumentáció a belső tér rekonstrukcióját is célul tűzte ki, s a továbbiakban megismerkedhetünk azokkal az adatokkal és szempontokkal, amelyek képesek elénk tárni az egykori értéket teljes pompájában. ( Esztergom, Vár, lakótorony-Fehér torony, Tudományos Dokumentáció, Horváth István-Prokopp Mária-Vukov Konstantin, kézirat OMvH Tudományos Osztálya, Balassa Múzeum 1990.)
Esztergom 12. század végi román stílusú palotájában a korban általánosan elterjedt boltozási technikákat alkalmaztak. Prágában megmaradtak eredeti formájában ilyen boltozatú terek, mint például az Óváros 16.sz. házának pincéjében 1160 körülire datálva.
5. kép. Prága, boltozat az Óváros 16.sz. házának pincéjében,1160 körül
(Román kori Prága képeslapsorozatból)
Az esztergomi palota helyiségei közül az alsó, egyoszlopos, ún. Szent István teremben tökéletesen megmaradt a holdsarló formájú hevederívek közötti ún. római keresztboltozat. Ez azt jelenti, hogy a boltozat záradéka nem magasabb az oldalfalon ill. a hevederíven kialakult vezérgörbe csúcspontjánál, tehát gyakorlatilag két félhengerfelület merőleges áthatásának geometriájáról van szó. (A Lux Géza által rajzolt keresztmetszeten ezt a boltozatot helytelenül, emelt záradékkal ábrázolta.) A szerző által készített alakhű felmérés szerint valóban római keresztboltozatot építettek. A keresztboltozat sarkában és a hevederívek vállánál egyszerű gyámkövek voltak. Ez azért fontos, mert -mint alább bebizonyosodik- a Studiolónak is ugyanilyen elven épített boltozata volt, s jó két és fél évszázaddal később ezt a szerkezetet és a belőle adódó formát korszerűnek fogadták el, az ilyenformán lefedett tér alkalmas volt modern, humanista felhasználásra.
Az egyoszlopos földszinti terem fölötti helyiségek, köztük a Studiolo boltozata beomlott, de sok olyan maradvány és részlet van ma is, amely iránymutató a régi épületszerkezet újragondolásához. A Studiolo keleti fala teljesen is leomlott az ostromok ágyúzásai során, de a nyugati oldalon a kettős kapu átjárója feletti sarokban eredeti helyén (in situ) megmaradt egy boltváll indító kőgyám.
6. kép. Az ásatáskor felbukkanó erényalakok falfestménye. A helyiség sarkában fönt a megmaradt boltozati kőgyám (Várnai Dezső felvétele, Magyar Építészeti Múzeum archívuma)
Ebből leolvasható, hogy borda nélküli római keresztboltozás szerkezeti része. Ugyanezen teremben elemeire széthullva találtak meg 1934-ben egy hevederívet, amelyen az állatöv jelképei festve sorakoztak. A zodiákus képeinek sorrendjéből Várnai Dezső előbb rajzban, majd 1972-ben, eredetiben összeállította ezt a szintén holdsarló, vagy kifli oldalnézetű ívet, amelynek alsó ívonala közel félkörív, a boltsüveg csatlakozásánál azonban a terem trapezoid formája miatt már kissé ellipszis.
7. kép. Várnai Dezső rekonstruktív rajza a Zodiákus ívről
(a rajz fotokópiája -OMvH fotótár)
Az 1605-ös török visszafoglalás idejére már szétlőtt Fehér tornyot sebtiben kijavítják, megfoldozzák az omladékok anyagából, de már az éleket lecsapva, azonban a torony tövében falcsonk tanúskodik az eredeti kiterjedésről, az egykori 12. századi ötszögű építmény konfigurációjáról. Ennek ismeretében a Studiolo eredeti térformája pontosan kiszerkeszthető
8. kép. A Studioló alaprajzának és a boltozati rendszerének rekonstrukciója: vastagon a megmaradt rész, pont-vonal a mai térelhatároló falazás vonala, vékony vonal , hipotetikus keleti ablakfülkével. Az ÉNY-i sarokban, a kettős kapuhoz vezető átjáró sarka felett van az in situ boltozati gyámkő.
A belső tér, mint a lakótoronyban levő középső választó fallal kettéosztott terek egyike, trapezoid alaprajzú volt. A boltozati nyomok és az alaprajz ismeretében a boltozás kifogástalanul, tíz centiméteres pontossággal rekonstruálható. A teret egyetlen hevederívvel vagyis a Zodiákus ívvel megosztottan, két mezőben római keresztboltozat fedte, s ez igazodott a nem szabályos négyszög alaprajzú formához úgy, hogy a vezérgörbe szabályos félkörívből ellipszissé nyomódik össze a szűkülő térben. A Zodiákus ív pontosan kettéosztotta a teret. Ma múzeumi bemutatásban átlósan elhelyezve láthatjuk. amely térélményben megtévesztő hatású, ugyanis az ívezet elvben jól elférhetne a terem két ajtaja közötti pillér felett, amely a meghatározható középvonal és a boltmezők kettéosztásának helye az eredeti helyiség terében.
Várnai Dezső a feltárás idején helyszínen készített felméréseket, s ezeket heti jelentésekben küldte Lux Gézának, a helyreállítás tervezőjének. Várnai a Studiolo alaprajzáról több rajzot is késztett. Az elsőkön még a jelenlegi, csonkított alaprajzi kiterjedéssel számol. Ebbe teszi bele az ásatás során fellelt boltozati omladékból kiásott freskótöredékek alapján a boltozatrészeken szereplő ábrázolásokat.
9. kép. Várnai Dezső vázlata a feltételezett boltozat bejelölésével, amikor még a 17. századi várfalat mint térelhatárolót vette figyelembe. A boltmezőkbe írt bolygóneveket az egykori boltozat leesett darabjain talált ábrázolás töredékek alapján írta fel, hipotetikusak a kérdőjelesek. Prokopp Mária rekonstrukciója szerint ezek az ábrázolások a lünettákon voltak, nem a boltsüvegeken. A rajz fontos, közvetett dokumentuma az ábrázolásos boltozatrészek lelőkörülményeinek.(OMvH könyvtár-kézirattár)
Később javít az alaprajzi rekonstrukción: a terem mennyezetét egykor a Zodiákus ív osztotta két mezőre, de először nem középen,
10. kép. A Zodiákus ív téves elhelyezése 5,8 m-es fesztávra. A valós fesztáv 5,4 m és így az ív a két ajtó közti helyre állítható, két, nagyjából azonos terjedelmű boltozatszakasz megosztásaként. Várnai Dezső rajza 1936
(a rajz fotokópiája - OMvH fotótár)
majd 1971-72-ben már a geometriának megfelelően, helyesen a hevederívet a két ajtó közötti falszakaszhoz, középre helyezi. A belső tér eredeti terjedelmének kiszerkeszthetőségét fentebb említettük.
A Studiolo felett kellett emeleti helyiségnek is lennie, hiszen kis csigalépcső indul, melyből 6 fellépő épen maradt. Csodák csodájára az íves oldalfal kváderkövein ugyanolyan oroszlános festés látható, mint amilyen a Kápolna oldalfalának legkorábbi rétegén!
11. kép. A kis csigalépcső töredékes maradványai a feltáráskor, 1934-ben (Várnai Dezső felvétele, Magyar Építészeti Múzeum archívuma). A lépcsőből 6 fellépő fok maradt meg, a többi részét a török kori ágyúzás leomlasztotta és 17. század eleji gyors elfalazással vágták el orsóterét. Az előtérben a tömbökben lezuhant boltozatdarabok. Jól észlelehető a boltsüveg egy nagyméretű téglányi szerkezeti vastagsága.
Ez az ábrázolás a 12. századi királyi lakosztálynak tartott használati célt támasztja alá. Ezen a kis csigalépcsőn a legbizalmasabb, legbensőbb forgalom zajlott le: A király szobái felett az asszonynép lakosztálya és a személyes kincsek tárolójának kellett lennie. Ha ez nem így lett volna, akkor nem lett volna szükség erre a kis lépcsőre, hiszen szinte mellette egy tágasabb csigalépcső van. Ezen ma felmehetnek a látogatók az egykori ágyúterasz nívójára, amelyet 1934-38-ban alakítottak ki a helyreállításokkal egyetemben. A terasz vasbeton födéme a 17. században elplanírozott ágyúterasz szintjéhez igazodott, így elvágta a boltozati rekonstrukció lehetőségét. A jelek azt mutatják, hogy Várnai Dezső, de maga Lux Géza is foglalkozott a rekonstrukció lehetőségével. A tényekhez tartozik, hogy Lux Géza később, 1942-ben az "Építészet"-ben megjelent cikkében ismertette a lehullott boltozati elemekből összeállított kápolnaboltozás munkáját. Gerevich és a Charta del Restauro hatására elméleti megfontolásból azonban az egyéb palotahelyiségek esetében kiállt a vasbeton födémek behúzása és a további rekonstrukciók elkerülése mellett. Várnai közzétett tanulmánya a Magyar Műemlékvédelem 1971-72 kötetében a Studiolo és a Beatrix terem egykori boltozatát már pontosan ábrázolja az általa rekonstruált és periodizált alaprajzokon. Lux Gézának szép rajza maradt meg fenn a kettős kapuzat és a Beatrix terem enteriőrjének rekonstruktív ábrázolásáról.
E cikk szerzője szerint érdemes lesz foglalkozni a Studoilo feletti ágyúbástya-nívó felülvizsgálatával (szép célkitűzés 2038-ra!). A terasz lapos födéme Várnai vallomása szerint már 1938 végén beázott (Kéziratos beszámoló, két variánsban, 1972-ből, OMvH Tervtárában őrzött anyag), azóta számtalanszor kellett szigetelni, de a beázás veszélye mindig kísért. Önmagában ez persze nem elégséges indok a revízióra. Valós érv a belső térélmény lehetőleg pontos és hiteles rekonstrukciójának megvalósítása. Ezáltal a Fehér toronyból lett Lipót-bástyából ismét valóságosan Fehér toronnyá lehet, az esztergomi Vár látképe cizelláltabbá, történetileg hitelesebbé válik. A rekonstruált boltozati szintek által meghatározott szintemelkedés 3,5 métert jelent, s ez után is javasolható, hogy a tornyot tetővel fedjék. Ezt Lux is kipróbálta egy 1937-ben készített fotomontázzsal!
12. kép. Lux Géza fotokollázsa a magastetős elképzelésről 1937-ből
(OMvH tervtár, Lux hagyaték)
A tudományos kutatással igazolt kiegészítésekkel a 65 évvel ezelőtt leállt munka méltón folytatható.
Visszatérve a Dolgozó szoba belső teréhez eljutunk az építészeti adottságok megismerésétől ahhoz a humanista tetthez, amely falfestészeti programmal a román kori térből új, reneszánsz architekturát teremtett! A terem leginkább az erények freskójának termeként ismert. A sors kegyelméből már 1934 őszén a törmelék kiemelése során -akkor még ragyogó színben- előbukkant a négy, ún. sarkalatos erény egész alakos allegorikus alakjának architekturális keretbe foglalt falképe.
13. kép. Az ásatáskor felbukkanó erényalakok falfestménye. A helyiség sarkában fönt a megmaradt boltozati kőgyám (Várnai Dezső felvétele, Magyar Építészeti Múzeum archívuma)
A helyiség többi fele sajnos nem maradt ép állapotban, de itt is kisebb-nagyobb festett vakolatdarabok találhatók értelemszerűen csak az alsó zónában. A feltáráskor az omladékban a boltozat tömbszerűen összecementálódott darabjain is fellelhetők voltak a festészeti program megfejtéséhez alapvetően jelentős értékű részletek.
14. kép. A leesett boltozat faltömb, amelyen Mars diadalszekér ferskó töredékét találták
(Várnai Dezső felvétele, Magyar Építészeti Múzeum archívuma)
A nagyobb felületű töredékeket restaurátorok megmentették, leválasztották a falazatról. A falfestés felfedezésével megváltozott a magyar művészettörténetírás eddig kialakított képe a honi reneszánsz művészetről, hiszen eredeti quattrocento murális munka vált ismertté és tanulmányozhatóvá.
15. kép. A sarkalatos erények freskósora ma (Mudrák Attila felvétele). A feltárás óta jelentékenyen kopott a felület.
A művészettörténet gyakran foglalkozott általánosságban az erény-képsorral, leginkább stílusuk alapján próbáltak datálást tenni. Általánosságban terjedt el Balogh Jolán meglátása alapján az a nézet, hogy az erényeket a 16. század elején festhették, legközelebbi stílus rokonság Filippino Lippi (1457-1504) művészetéhez kötődik. E tanulmány szerzője nem művészettörténész, így nem is mélyedhet bele stíluskritikai elemzésbe. A hagyomány, az ásatók meghatározásai Bonfini sugallatára tárgyunkat képező díszes termet Vitéz János esztergomi humanista érsek dolgozószobájának, azaz Studiolójának tartották.
Vitéz János, mint húsz esztendeig váradi püspök, kancellár, a Hunyadiak bizalmasa, s 1465-től esztergomi érsek és köréje csoportosult humanisták köre kétségtelenül kedvező légkört teremtett ilyen hatalmas ívű szellemiséget, magnificentiát tükröző alkotások létrejöttéhez már a 15. század harmadik negyedében. Vitéz csak 1470-ig, házi őrizetbe vételéig volt aktív gazdája az érseki palotának Esztergomban. Ez az időintervallum jelentősen eltér a freskók 16. század eleji keltezésétől. Lehet a művészettörténeti stíluskritikai elemzést más alapról és megfigyelésről is indítani. Prokopp Mária művészettörténész véleménye szerint az erények alakjain észlelhető stíluselemek felbukkanhatnak korábban is, igazából az apánál, Filippo Lippinél (1406-1469), így az időzavar feloldható, mégha vita árán is.
A stíluskritikai elemzésen kívül még más oldalról is megközelíthetjük a keletkezési idő kérdését: Ki lehetett a mecénás? Ki volt képes ilyen festészeti programot megalkotni és kivitelezni? Mi lehetett a Studiolónak nevezett terem festészeti ábrázolási programja?
Ha áttekintjük a szóba jöhető korszak esztergomi urait, vagyis az érsekeket, akkor az alábbi névsor alakul ki (nem számítva az inkább kifosztó mint építő Peckenschlagert):
Szécsi Dénes (1440-1465) , elkezdte a palota bővítését, de a freskósorozathoz túl korai,
Vitéz János (1465-1472), kiváló humanista felkészültsége alkalmassá tette a mecénási szerepre,
Aragonai János (1480-1485), Mátyás külön óhajára került posztjára, nem lehetett fejlesztési szándéka,
Estei Hippolit (1486-1497), egészen fiatalon, érdeklődés nélkül került székébe, nemigen tartózkodott a palotában, a Modenában fennmaradt számadáskönyvek és helyiségleltárak nem tanúskodnak udvari életről,
Bakócz Tamás (1497-1521), eleinte Beatrixnak "kölcsönözte" a palotát, a jelek szerint az Árpád-kori érseki házat fejlesztette sokkal érettebb stílusban, amelyről a Szent Adalbert bazilikához ragasztott sírkápolnája ma is tanúskodik,
Szatmári György (1522-1524) Farbaky Péter alapos kutatásai szerint Esztergomban inkább csak látványos fejlesztést végeztetett, pl. kőbábos, árkádos lépcsőt a kápolna előtt, amelynek anyaga és stílusa a budai és Buda környéki Ulászló építkezéseket idézik.
Megemlítik egyes kutatók, hogy az esztergomi reneszánsz falfestészeti hagyaték Beatrix itt-tartózkodásához kötődik. Azonban a megözvegyült Beatrix nem volt tulajdonos, végső soron átengedett palotában lakott, s életcélja szerint csak "ugródeszkának" tekinthető ez az állomása.
Bizonyára a fenti elemzés vitatható, de eszerint -kizárásos alapon- a legvalószerűbb mecénás Zrednai Vitéz János érsek lehetett. Bonfini így ír róla (Heltai Gáspár magyarításában): "Az érseki tisztre nagyon méltó volt. A várban ő építtetett tágas ebédlőt. Az ebédlő elé vörösmárványból pompás sétáló folyosót emeltetett kettős erkéllyel. Az ebédlő fejéhez a Sybillák boltozott kápolnáját építtette, ahol valamennyi Sybilla képét láthatjuk. Az ebédlő falán sorban nemcsak az összes magyar király, de a szkíta elődök képei is láthatók." Sajnos a nagyterem királygalériája és a Szibilla-kápolna végérvényesen elpusztult (A nagyterem azonosítását és kutatását Horváth István végezte el.). Az erények tanúskodnak e kor művészetének, a palota enteriőrjének színvonaláról. A stíluskritikai elemzésen alapuló datálást tehát más szempontok miatt valószínűleg át kell értékelni, s e szemponthalmaz Prokopp Mária meglátásait igazolja.
A szerző Vitéz Jánost tartja a Dolgozószoba átformálójának, szellemi megalkotójának. A tágas, monumentális román kori lakosztályi szobákat humanista programmal tette korszerűvé. A kortárs fejedelmek várkastélyaiban is készültek a fennkölt társasági élet és a régiek elmélyült tanulmányozására alkalmas helyiségek, "dolgozószobák". Ezeket a betöltött szerephez illő, azt kiemelő ábrázolások, falképek díszítették, amelyek az építtető nagyságát és humanista képzettségét bizonyították. Gyakori volt példaképek gyanánt az erények, híres személyek alakjainak megjelenítése. Urbinó, Gubbio hercegi palotáiban voltak ilyen példaértékű alkotások, hatásuk pedig jó nyolcvan éven át érvényesült (példa a telcsi várban levő sgraffitós terem 1550-60 körül).
16. kép. A telcsi várban levő sgraffitós szoba, 1550-60 körül
(J. Petrů, Telč, štatni zámek, Brno 1976)
A belső tér kialakítása többféle technológiával, anyaggal valósíthatta meg a humanista programot: intarzia, beillesztett festmény pannó, falfestmény, sgraffito.
17. kép. Soffiano, Villa Carducci diszterme a híres emberek ábrázolásával
(P. Rotondi, Il palazzo ducale di Urbino,1955)
A Studoilo reneszánsz térré formálásában az egészalakos freskósorozat a legjelentősebb. A fennmaradt négy sarkalatos erény, az Okosság, a Mértékletesség, az Erő, az Igazságosság allegórikus alakjai architekturális keretben állnak, ez a keret motívum a helyiség többi falára is kiterjedt, ahogy tenyérnyi freskómaradványok bizonyítják. Tehát a terem körös-körül alakokkal volt díszítve. A keretezés architektúrája pedig oszloptornácot mutat, amely nem minden egyes boltívében alakos ábrázolás volt.
18. kép. A Studiolo északi falának nézetrajza, az egészalakos erény figurák arhitekturális keretének, valamint az átjáró felmérésével
( a szerző rajza az 1990 évi tudományos dokumentáció "Raumbuch"-részéhez)
Az árkád íves nyílásai pilléreken nyugszanak, a pillérek közepén pilaszter szerűen korinthoszi oszlopok gerendázatot tartanak, gazdagos profilozott párkánnyal. Az ún. Beatrix terembe vezető átjárónál levő sarokban (itt van a magasban in situ a boltozás gyámköve) a pilaszter negyed-hengernyire zsugorodik, jelezve az árkád átfordulását a szomszédos falfelületre. A leírt rendszer Leon Battista Alberti építészeti eszméinek megfelelő architektúrát ábrázol. Alberti az építészetről írt tíz könyvében, traktátusában kifejtette, hogy boltozatot csak pillér hordhat, oszlop pedig csak gerendázatot tarthat. Alberti teóriája az antik római építészet megfigyelésére épül, különösen a kolosszeum-motívum érvényesítéséből.
19a. kép A vatikáni V. Miklós féle loggia a pápai palotában (ma már nem áll). Ezt Vitéz János is láthatta. Alberti hatására, vagy maga Alberti terve szerint a kolosszeum motívum tiszta alkalmazásával épült 1440 körül
A pilaszter elfogyása a sarokban a pillérvázas alaprajzi raszter-rendszer tipikus "albertis" felfogását tükrözi. Alberti a saját korában nem volt olyan általánosan értékelt és elfogadott, hiszen más kiváló művészek egészen más elvekre építve hoztak létre remekműveket. Például Brunelleschi bátran helyezett karcsú oszlopokra boltozást. Alberti stílusa néhány korabeli -s ezek közé tartozott Vitéz János is- alkalmazáson kívül csak mintegy nyolcvan évvel később, Palladio munkásságával érik be.
19b. kép. Az esztergomi falképen ábrázolthoz hasonló oszloptornác egy 16. századi urbinói majolikatálon. Az oszlopok nem állnak bázison, miként Esztergomban sem, azonban az oszlopok nem ragadnak pillérhez. (Atterbury-Thrap, Régiségek képe enciklopédiája, Bp.1995)
Az érsek elsőkézből ismerte Alberti teóriáit, a budai könyvtárban két Alberti kódex is volt, melyek közül az egyiket Vitéz széljegyzetekkel látott el.
Nemcsak az erények allegóriái és építészeti keretezése volt reneszánsz ízlésű, hanem a szomszédos helyiségek, átjáró szakaszok díszítőfestése is. A Beatrix terem felé vezető átjáró boltozatát rozettákkal díszített kazettás mennyezet ábrázolása borítja, s tér egyöntetű "átáramlása" érdekében levésték a 12. századi kapu szárkövét, de szerencsére a románkori bélletes rész nem sérült.
20. kép. A román kori kettős kapu a lábazatok elől elbontott 15. századi padozattal. Az átjáróban még látható a 15. századi padozat és terrakotta lapos járószintje. Sajnos a feltáráskor nem készült a feltöltés elbontásáról semmiféle régészeti dokumentáció! (Várnai Dezső felvétele, Magyar Építészeti Múzeum archívuma)
A Studiolo ikonográfiai programjának, a keletkezés szellemi hátterének elemzése hozzájárul felismerni a helyiség újjáformálásának nagyszerűségét.
21. kép. A Zodiákus ív muzeális bemutatása a tér rajzi rekonstrukciójában és a belső tér rekonstrukciója a Zodiákus ív eredeti helyével. (a szerző kollázsa)
Prokopp Mária 1990-ben készített tanulmányaiból idézzük: " A Vitéz stúdió oldalfalait a négy erényt ábrázoló freskókhoz hasonlóan, festett loggiás architektúra-festés díszítette körös-körül. Az árkádívek alatt, a négy erény allegóriájával rokon, álló alakok kaphattak helyet a következő rendben: Az északi falon, a kiegészítendő falfelületen ugyancsak négy allegorikus nőalak állhatott: Sapientia, Concordia, Pax és Magnanimitas, a keleti falon, az ablak két oldalán: Fides, Caritas, a déli fal keleti szélén a Spes, majd díszes kapuzat után a festett árkádívben 6 és a nyugati falon további 3 alak volt látható, akik Vitéz János levelei és könyvei alapján az érsek legfőbb példaképei voltak a teológia, a filozófia, a történet- és természettudományok és a költészet területén. Feltételezéseink szerint a következők: Arisztotelész, a nikomakhoszi etika szerzője, Szent Ágoston, a De moribus szerzője, akik az erény ábrázolások fő tartalmi forrásai voltak. Majd Szent Jeromos, Albertus Magnus, Dante, Livius következtek. A nyugati falon Cicero, Ptolemaiosz és Seneca kaphattak helyet. Az oldalfalakon a festett párkányzat felett a hat félköríves lunettában a bolygók diadalmenetes allegóriái lehettek. A keleti falon a Mars, mint hadisten, oroszlánok által húzott diadalkocsin állt, amint ezt a töredékekből Dex Ferenc 1935-ben meggyőzően rekonstruálta. (14. kép) A mintegy 2 x 3 méteres kompozició szinte teljesen betöltötte a lunettát. A déli falon a Nap és a Vénusz diadalmenete lehetett, a nyugati falon egyetlen lunettában a Merkúr és a Hold, az északi falon a Saturnus és a Jupiter diadalmenete külön-külön lunettában fogadta a belépőt. A Vitéz-studió boltozatának egyetlen biztos freskódísze a hevederív festése a két keresztboltozat között. Az ív alsó felületén a zodiákus csillagjegyek láthatók kék alapon piros mezőben, amelyet egymásba fonódó fehér szalagkeret övez. Várnai Dezső 1935. évi rekonstrukciós rajza szerint a következő sorrendben jelentek meg a csillagöv képei: bak, vízöntő, halak, kos, bika, ikrek, rák, oroszlán, szűz, mérleg, skorpió, nyilas,. Ma e sorrendben látható a hevederív megépítve a teremben. A képek tehát az északi faltól a január jegyével, a bakkal indultak, és nem a kossal, a március 25-i -Itáliában a reneszánszban is általános évkezdetnek megfelelően." "A studió két keresztboltozatának nyolc cikkelyében a csillagos ég festése lehetett: kék alapon fehér és arany csillagokkal. Igen valószínűnek tartjuk, hogy az egyik keresztboltozat a nyugati, Vitéz János horoszkópját ábrázolta az esztergomi érsek kinevezésének napján: 1465. május 15-én" a studió ikonográfiai programja főbb vonásokban az itáliai humanista studiók gyakorlatát követte, amelyet Filarete (1400-1469), a neves firenzei építész, szobrász és elméleti író "Trattato dell' Architettura" című művében fogalmazott meg E könyvben az ideális város, a Sforzinda leírását adja Francesco Sforza milánói herceg számára. Ajánlja, hogy a fejedelmi palota nagytermében az erényeket és az erényeket követő híres embereket, antik isteneket és hősöket, valamint a Szibillákat ábrázolják. A boltozatoknak a mennyhez kell hasonlítania, ahol a bolygók és az állócsillagok, valamint az ég jelei láthatók. Ezt a leírást követte Vitéz János is az esztergomi palotájának kialakításakor." Élénk, hol személyes, leginkább levelezési kapcsolatban állt Padova, Firenze Ferrara, Rimini humanista köreivel, ahonnan széles látókörű tudását szerezte és kialakíthatta magnificentiáját.
Az esztergomi vár palotájának egykori román stílusú terme a 15. század végére reneszánszát élte meg, amikor is az itáliai reneszánsz felvirágzásával egyidejüleg, nem importmunkával, hanem a legkorszerűbb kortárs áramlatokkal együtt fej-fej mellett haladva újjászületett.
22. kép. A belső tér látvány-rekonstrukciója a festészeti elemek hipotetikus bemutatásával. A maradványok azonban pontosan utalnak arra, hogy az erények falsikján kívül még a többi falfelületen is ugyanolyan architektúrális keret, vagyis tornácmotívum volt.
(a szerző rajza)
Tanulmányunk szerint ez a nagyszerű alkotás Vitéz János esztergomi érsek nevéhez köthető. Ténykedése példaként szolgálhat ma is, a legkorszerűbb tudás és művészet egyenrangú, egyidejű, okos alkalmazására.
- • -
FÜGGELÉK: A Vitéz Studiolo elméleti rekonsrtukciójának alapjai
A Studoilo boltozata pontosan kiszerkeszthető, a szerkesztés során megállapított záradék magasság átvihető a szomszédos helyiségekre (Beatrix terem, ún. Könyvtár, átjáró folyosó), szem előtt tartva az egyes helyiségekhez tartozó maradványokból leolvasható építési logikát.
23. kép. A Fehér torony izometrikus rajza a mai állapot és a rekonstruálható boltozatok ábrázolásával
(a szerző rajza)
1. hiteles maradványok:
a) A terem ÉK-i sarkában fennmaradt in situ gyámkő mutatja, hogy borda nélküli, élben érkező keresztboltozat indítása támaszkodott rá (Gratgewölbe). A falsík mellett a lunetta kis peremmel rendelkezett, ahova a boltsüveg csatlakozott. a boltváll magasága a jelenlegi padlószinttől mért relatív szintje +4, 29 m, a 15. századi padlónívótól +3, 83 m.
24. kép. Az északi fal nézetének rekonstrukciója
1 -12.századi vörösmészkő padlószint, 2-a 15. századi téglapadló nívója, 3-a freskókat hordozó vakolatmaradvány, 4-az in situ megmaradt gyámkő, 5- a középen osztó heveder ív a Zodiákus ábrázolásaival, 6- a terem jelenlegi határoló felületei, 7- a boltozat lünettái,a bolygók diadalszekeres allegóriáinak hordozója
(a szerző rajza)
b) A teremhez tartozó hevederívet, amelyet festett képei miatt Zodiákus ívnek neveznek, Várnai Dezső állította össze a darabjaiból. Az összerakott ív fesztávja (vagyis a látszó extrados sugarának kétszerese) 5, 8 m, a hevederborda szélessége 35 cm. A bordaelemek felső részén fészket alakítottak ki a boltsüveg falazatának részére.
c) A helyiség eredeti mérete a régészeti ásatással igazolt ÉK-i toronysarok segítségével pontosan megadható.
d) A toronysarok felvastagítása az ábrázolásokon észlelhető kémények helyére utal. A Studiolo ÉK-i sarkában egykor kandalló, majd a 15. században cserépkályha is állhatott, erre az alsó teraszon talált cseréplelet utal (Horváth István közlése az 1969 évi ásatásról) Galeotto Marzio utal arra, hogy Mátyás látogatásakor hideg idő volt s az összejövetel helyisége fűthető volt. Kézenfekvő, de nem bizonyított, hogy a Studiolóban volt a rendezvény.
2. szerkesztési elvek a maradványok alapján:
a) A terem eredeti mérete szerint reálisan csak két boltszakasz helyezkedett el, ezeket hevederív (a Zodiákus ív) válsztotta el.
b) A Zodiákus ív helyes fesztávja 5,40. Várnai rövid kőelemekből állapította meg az ívelést, ezért nem volt pontos. A múzeumi bemutatás az ő terve alapján készült - ezért is kellett átlósan elhelyezni. Az ív "elbírja" a 40 cm-es szűkítést. Ezért azonban nem szabályos félkörív az áthidalás (extrados) geometriája, hanem egy kissé emelt záradékú, elliptikus ív.
c.) A Zodiákus ív elliptikus vonalvezetése arra utal, hogy az északi falon (ez esik a kettős kapus helyiség felé) a lunetta szabályos félkörívet mutat, mivel ez a legszélesebb falfelület. A keskenyebb, hevederborda ív ezért már elliptikussá nyomódik, és ennek megfelelően a déli falvég (amely leomlott, csak a torony tövében van meg) a legkeskenyebb, s lunettájának még karcsúbb ellipszis jellegű ívezet formát kellett mutatnia.
Ha mindenütt szabályos félkörös ívek lennének a vezérgörbék, akkor a boltozat záradék a keskenyedő alaprajzi konfiguráció miatt változó lenne, amely előnytelen emeleti padozat kiképzéshez. Emelet létéről a kis csigalépcső tanúskodik.
d) A fenti megfontolásokból és a palota alsó szintjén épen maradt ún. Szent István terem boltozási stílusának analógiájaként igazolhatjuk, hogy a keresztboltozat borda nélküli ún. római keresztboltozat típusú volt, tehát boltsüvege nem emelkedett, záradéka azonos a lünetták záradékával. A Zodiakus ív látszó oldalfelülete holdsarló formájú, mint a Szent István terem hevederívének oldalai. Ez a megállapítás alátámasztja azt, hogy a palota lakótornya, benne a Studiolo egységes szerkezeti gondolkodással és tudással készült.
e) A kétszakaszos boltozati rendszerhez és kiadódó lunetták számához jól illeszkedik a valószínűsíthető ikonográfiai programja felületek festett ábrázolásokkal való kitöltése. (Dr. Prokopp Mária tanulmánya 1990. kéziratos tudományos dokumentációban.)
3. A rekonstrukció hatása a lakótorony járószintjeire
25. kép. A várfal (Fehér-torony) keleti nézete a mögöttes helyiségek boltozatainak kiszerkesztésével és a padlónívók jelölésével szemlélteti a hiteles adatokon nyugvó toronymagasítás meglapozottságát
(a szerző rajza)
a) A jelenlegi -román kori- padlónívó 159,8 m (Balti magasságok), a kiszerkesztett boltozati záradék magasság szintje 167,45 m, +- 10 cm
b) a födémvastagság a Beatrix terem és a Szent István terem közt 60-65 cm. Ezt analógnak véve a mai termek feletti padlónívó 168,10 m körül volt.
c) A Fehér torony mellvédjének szintje ma 166,3 méteren van, így a hiteles szintemelés kb. 1,80 métert jelent a padlószintig, a parapetig kb.2,80 métert jelent, amellyel az ágyúbástyává legyalult torony mégis toronyszerűvé kezd válni.
Budapest 2000. március.
Vukov Konstantin