Page 13 - AH_vol16_no3_pp81-96_CsakurdaSzabo
P. 13

5. AZ ABLAKOK KORÁNAK ÉS                          készültek el. Ahol a pallótok kiépítésére a beépített
            A KOLOSTOR TÖRTÉNETÉNEK                           rácsok miatt nem volt lehetőség, ott a káva két oldalá-
            ÖSSZEFÜGGÉSEI                                     ra gerébtokot illesztettek be. Ilyen a 10-es és a 12-es
                                                              ablak, melyek keretei valószínűleg ennél a felújítás-
               Miután megismertük a nyílászárók különböző     nál kerültek be. Hozzájuk nagyon hasonló – és így
            csoportjait, megkíséreljük elhelyezni ezeket a rend-  feltevésünket alátámasztja – még a kolostorhoz tarto-
            ház történetében. Ezt nehezíti, hogy konkrét nyílás-  zó Szent József templom egyrétegű toronyablakának
            zárócseréről az írott források nem tesznek említést.   tokja. A toronyról bizonyosan tudjuk, hogy szintén
            A kolostor történetében négy nagyobb felújítást isme-  1816-ra készült el.  Itt még fontos megjegyezni, hogy
                                                                              16
            rünk, az ablakok cseréjét is ezekhez célszerű társítani.  ennek az ablaknak a vasalata szintén korlenyomat, hi-
               Mindenek előtt érdemes megvizsgálni, hogy van-e   szen a rocaille díszítés még inkább a kései barokk,
            még építéskori ablaka a kolostornak. A rendházat   mint a későbbi korok jellemzője.  Ilyen sarokvassal
                                                                                           17
            1702-ben kezdték építeni, de a teljes kiépítés hosz-  találkozhatunk még a 07-es és a 11-es ablak belső
            szabban elhúzódhatott, és az első száz éve igencsak   szárnyain, melyekről még a későbbiekben lesz szó.
            hányattatott volt. Feltételezhető, hogy ebben az idő-  A kapcsolt gerébtok elterjedése az 1860-as évekre
            szakban a barokk kor szokásainak megfelelően egy-  tehető , így a kolostoron is a következő nagy felújí-
                                                                   18
            rétegű ablakokat szerelhettek be mély falfülkékbe.   táskor, 1892-ben jelenhettek meg. A kolostor törté-
            Eredeti, ép formában ilyen sajnos nem maradt fenn,   netében mind a mai napig ez lehetett a legnagyobb
            de a részletképzésben még találhatunk néhány építés-  volumenű felújítás, így nem zárhatjuk ki, hogy az
            kori elemet. A 07-es és a 11-es ablak külső tokjának   ablakcsere  átfogóbb homlokzatfelújítás része volt.
            tokosztó profilozása (pálcatagos díszítés, illetve koc-  Ahogy már említettük, a fűtött helyiségekkel kezd-
            kaidomos áthatás) a barokk asztalosmesterek sajátja.   hették korábban az ablak-kettőzést, így ebben a má-
            Említésre méltó az is, hogy ezeknek az ablakoknak   sodik ütemben kerülhetett sor a folyosó ablakaira is.
            az alsó káváját rézsűsen falazták. Ezen kívül a 10-es   Ahol már eleve volt egy gerébtok a földszinten, ott
            ablaknál találkozunk falba épített kovácsoltvas rá-  ezt toldották meg egy belső réteggel, például a 05-ös
            csokkal (fonadék-elv szerint az egyik szálon lyukat   és a 11-es ablakoknál. Az emeleti folyosóablakoknál
            képeztek, és a másik szálat azon húzták át),  melyek-  (06, 08) viszont minden bizonnyal a tok és a szárny is
                                                  13
            ről majdnem biztosan állíthatjuk, hogy a ház építé-  ebből a korból származik, így itt a teljes szerkezetet
            sekor kerültek be. A gerébtok a 18. század közepén   egykorúnak tekinthetjük. Érdemes megnézni a vasa-
            terjedt el,  így ezeket a tokokat, a század közepétől az   lati megoldásokat is: a sarokvasaknál már jóval egy-
                     14
            1816-os felújításig datálhatjuk. Egyrétegű gerébtokra   szerűbb stilizált formákat alkalmaztak. Igaz, ebben
            példák a 10-es és a 12-es ablakok belső keretei, me-  a korban a pipapántra helyezett hüvelypánt már egy
            lyeket az előbb említett szerkezeti megoldások után a   általában túlhaladott megoldás volt , bár ábragyűjte-
                                                                                             19
            második legidősebbnek tekintünk.                  mények későbbiekben is említést tesznek róla.
                                                                                                       20
               1808–16 között a vármegyei közgyűlés restaurálta   A kolostor életében a századforduló környéke
            először a kolostort. A 19. század elején kezdett el-  prosperáló időszak volt, ezért is valószínű, hogy az
            terjedni a kétrétegű pallótok, melynél a falkávát egy   1892-os renoválásnál elkezdték a már elavult palló-
            palló borítja, és erre illeszkednek a szárnyak kívül is,   tokokat szisztematikusan a fűtött helyiségekben is
            belül is.  Hőtechnikai okokból a kolostor celláinak   lecserélni.
                    15
            ablakait feltételezhetően így alakíthatták át ebben   Erre példa a már díszített bevésett diópánttal rög-
            az időszakban, de valószínűleg a kerengők ablakai-  zített, és belső rúdzárral zárható 13-as ablak, és a
            ra akkor már nem jutott forrás, vagy nem is tartották   10-es ablakok szárnyai. A cserék átfogó homlokzat-
            szükségesnek a cserét, hiszen azok fűtetlen helyisé-  felújítás részei lehettek, mivel a két ablaktípust szisz-
            gek voltak. Eredeti pallótoknak tekinthetjük esetleg a   tematikusan a nyugati homlokzatokon, és a kerengős
            05-ös 09-es típus, és a 02-es tokjait.            udvar déli oldalán használták.
               Ezt az állításunkat erősíti, hogy a 20. században,
            amikor  a  pallótok  már  nem  volt  elterjedt,  az  emlí-
            tett ablakok kicserélt szárnyai ilyen konstrukcióban
                                                              16  A toronyablak minden bizonnyal eredeti, semmilyen átalakí-
                                                              tásra vagy cserére utaló nyomot nem lehet felfedezni.
                                                              17  Vukov, 23.
            13  Vukov, 46–47.                                 18  Vukov, 31–32.
            14  Vukov, 26.                                    19  Vukov, 23.
            15  Vukov, 29.                                    20  Gábor, 158.; Széll, 179.




                                                                              Architectura Hungariae16 (2017) 3 · 93
   8   9   10   11   12   13   14   15   16