Csogazanbil

CSOGA-ZANBIL ELÁMI ZIKKURÁTJÁNAK

ÉPÍTÉSZETI JELLEGZETESSÉGEI

Lantos Zsolt Gábor

"Én Untas-Gal, Ansan és Szúza királyának a fia, hosszú életben részesültem,

egészségem kedvezett, ami nem lett volna, ha nem e nemzetségtől származnék.

Ezért egy téglaboltozattal ellátott szentélyt építettem, egy nagyszerű szentélyt;

Insusinak istennek, ennek a Szent Helynek az Urának felajánlva. Én egy zikkurátot

emeltem az ég felé. Műveimet és alkotásaimat fogadja adományként Insusinak isten."

(Csoga-Zanbil zikkurátjába beépített egyik ékírásos tégla felirata)

Mezopotámiától keletre létezett egy kr.e. XIV-ik és XII-ik század között virágzó, a Bibliából is ismert nagy kiterjedésű független kettős királyság, melynek területe nagyjából a mai Irán dél-nyugati részének felel meg. Témánk vizsgálatának a tárgya Untas-Gal, más néven Untas-Napirisa (kr.e 1340-1300), az elámi birodalom királya által alapított késő bronzkori templomvárosának zikkurátja lesz, amit a mezopotámiai toronytemplomokkal fogunk összehasonlítani. Elám alig félévszázadig fennálló királyi fővárosa, Dúr-Untas-Napirisa (azaz „Nagy Untas erődje”) mai neve Csoga-Zanbil, ami helyi nyelven „kosár-hegyet” jelent: ez a név a feltárások előtti állapotra utal. A lelőhely fontosságát jelzi, hogy 1979-ben felvették az UNESCO világörökségének listájára. E munkánkkal arra keressük pontosan a választ, hogy különbözik-e, s ha igen miben, Csoga-Zanbil elámi toronytemplom építészete mezopotámiai társaikétól.

1. kép Axis Mundi

A zikkurát sumer eredetű szó – elámi nyelven „zagratum” (Vallat, 1997) – ami „magasságos, házat” jelent. A más néven toronytemplomok saját nevet is viseltek: a Bábel tornya történetéből (I. Mózes 11. 4-5) ismert Etemenanki, vagyis a babiloni toronytemplom, szó szerinti jelentése az „Ég és a Föld Alapjának Háza”, amely kifejezés elvezet minket a zikkurát szimbolikus és kozmogónikus világához. Ez a mesterséges hegy az axis mundi, azaz a világmindenség központja, a „föld köldöke” (1. kép). Az ún. „redisztribúciós” templomgazdaság – ahol a termelést és a begyűjtött javak újraelosztását vagy cserekereskedelmét központilag szervezték meg (I. Mózes 41. 35-36) – gazdaság-politikai jelképe volt a toronytemplom, ami a hatni akarást, a nagyszerűséget és a hatalmat hívatott jelképezni (Margueron, 1992. 22). Méretüknél és kitüntetett szerepüknél fogva, a zikkurátok voltak a mezopotámiai városok[1] legfontosabb épületei: a több szintből álló toronytemplom égbe vezető lépcsősor volt, mely a város istenét a hívőkkel kötötte össze. Földre való eljövetelekor pedig az ún. „felső szentélyben” szállt meg. Egyes elképzelések szerint teraszait még fákkal is beültették. A lépcsőzetesen kialakított toronytemplomok csak formailag hasonlítottak az egyiptomi piramisokra, azonban rendeltetésük különbözött (Hajnóczi, 1991. 61). Előbbit szentélynek, utóbbit pedig sírhelynek szánták. A zikkurát eredeti méreteit tekintve igencsak feltűnő építmény lehetett a város központjában, annál is inkább, mert a tetején található felső szentély vakítóan ragyogott és úszott a napfényben. Az egyik ilyen építményt az asszír uralkodó, Assurbánapli (kr.e. 669-629?) hadai már messziről észrevették, hogy odaérvén megrohamozzák azt, hogy kirabolják és szétszedjék annak értékes részeit. Assurbánapli terjedelmes királyfelirata, az ún. Rassam-henger[2], így írt a kr.e. 646-os hadjáratáról: „Susa város ziqqurratuját, amely drágakővel (lapis-lazuli) volt kirakva, szétromboltam; leszedtem (róla) a szarvat, amely fénylő bronzból volt készítve” (ÓKTCh, 207). A történeti beszámolók csak közvetett módón tájékoztathatnak minket a toronytemplomok egyik lehetséges pusztulásának okáról, ezért azokat kritikával kell fogadnunk. Az iménti idézet tartalma például ellentétes a régészeti ásatások eredményeivel, hiszen Szúza város zikkurátját több mint 150 év ásatás után sem sikerült megtalálni[3] (Steve, Vallat, Gasche, 2002/2003. 468, 477, 542). Helyén „csak” Insusinak, Szúza város istenének ajánlott templomot tártak fel az akropolisz, azaz a templom-negyed területén (Steve, Vallat, Gasche, 2002/2003. 468, 542, 543, 545). Mindez semmit sem von le a forrás értékéből, ugyanis a támadás ténye valós marad, csupán a győztes fél kívánta ennek a hadjáratnak a sikerét is túlhangsúlyozni. Dúr-Untas régészeti leletei alapján – nyílhegyek, rongálások, erőszakos behatolások és fosztogatások nyomai a zikkurát helyiségeibe is – egyértelműen kiderült a kr.e. 646-os támadás ténye, ám érdekes módon a királyfelirat nem tett említést az impozáns zikkurátról a várost megemlítő beszámolóban (ÓKTCh, 206). Mi lehetett ennek az oka? Az asszíriai királyi propaganda elsősorban arra törekedett, hogy minél több meghódított várost soroljon fel a dicsőség növelése érdekében, olyanokat is melyek akkortájt már elhagyatottak voltak. Mivel ebben az időben Dúr-Untas már nem játszott politikai szerepet, a támadó hadak ellenállás hiányában hamar tovább álltak, annál is inkább, mert a mesés kincseket már korábban Szúzába vitték. Ezért Dúr-Untas városát lényegében érintetlenül hagyták meg az évszázadok során, hozzájárulva a romok máig fennmaradt jó állapotához. Nem kizárt, hogy a beszámolóban azért nem tettek róla említést, mert sem a városnak, sem a zikkurátnak nem tulajdonítottak már jelentőséget, Szúza kiemelkedő fontossága miatt[4] (ebben az időben az elámi birodalmat a politikai széttagoltság jellemezte, mert egyszerre három fővárosa is volt: Szúza, Madaktu és Hidalu[5]). Elsősorban nem a hadak támadásainak volt pusztító hatása. Az akkori és a mai helyi éghajlati viszonyok következménye, hogy az eróziós folyamatban nagy szerepet játszottak a heves esőzések, a szelek, a folyók áradásai, valamint a magas talajvíz, ami idővel szétmállasztotta a téglából emelt zikkurátokat[6]: a belső részük napon szárított vályogtéglából állt, a külső téglasorokat pedig égetett téglából építették (Csoga-Zanbil külső falát is két méter vastag égetett téglaréteggel látták el, ami megfelelt a mezopotámiai átlagnak). Ezek a fent említett okok járultak hozzá, hogy már néhány évszázad alatt felismerhetetlen agyagdombokká váltak a legvirágzóbb ókori közel-keleti városok, így a zikkurátok is: miután településeiket lakosaik elhagyták, a toronytemplom sem képezte tovább a rendszeres helyreállítás tárgyát. Az elmúlt évtizedekben az iraki Műemlékvédelmi Igazgatóság teljes városrészeket épített újjá, azzal a céllal, hogy bemutassa milyenek lehettek egykor ezek az ókori városok. Ezeket a megvalósult elképzeléseket kritikával kell fogadnunk, mind építészeti, mind esztétikai szempontból. Irak területén huszonkét városban több mint harmincnégy toronytemplomot tártak fel (Klíma, 1983. 218), melyek közül egyik sem maradt meg eredeti állapotában, mivel azok felsőbb emeletei a felső szentéllyel együtt mind elpusztultak. Napjainkra az egyiptomi piramisok java része is elvesztette eredeti, szigorúan vett geometrikus formáját és mesterséges dombbá alakultak, pedig többségüket tartósabb anyagokból, vagyis mészkőből és gránitból, építették. Nem jellemző a piramisoknál, de előfordult téglából épült változat is, mint például a dahsúri XII-ik dinasztiabeli (kr.e. 1991-1783) III. Szenuszert? (kr.e. 1878-1841) vagy a III. Amenemhet (kr.e. 1844-1797) fáraó „fekete piramisa” (Baines-Málek, 2000. 139-141). A zikkurát tetején lévő egykori felső szentély létezésének ténye azonban megnehezíti a teljes épület építészeti és rituális eseménysorának rekonstruálását, ugyanis mindössze az írott források, vázák, domborművek és pecséthengerek, valamint kisplasztikák ábrázolásai maradtak meg nekünk támpontnak. Képzelőerőrönkre tehát itt igencsak szükségünk van, ha rekonstruálni kívánjuk az épület egészét.

2 kép A zikkurát legkorábbi ábrázolása

A források tanulsága szerint a zikkurát eredetileg Mezopotámia keletre fekvő területeiről származik, ugyanis legkorábbi ábrázolását egy IV-ik évezredre keltezett Elámból való szúzai vázán (2. kép) és egy pecséthengeren (Amiet, 1969. 29 és 45) sikerült megtalálni. Ez a tény alátámasztja azt a feltevést, miszerint akár valóban Elámban emelhették a legelső toronytemplomokat (Vicari, 2000. 13). Mezopotámia déli részén való megjelenését követően, pedig Északra terjedt el. Emelvényekre épített templomokat már az Ubaid-korban, kr.e 5000 körül építettek Eriduban (a mai Abu Sahrein), valamint Urukban is.

3. kép A zikkurátok lelőhelyei

A toronytemplomok hasonló tervek szerint épültek, mégis a különböző korok jellegzetességei alapján három klasszikus értelemben vett zikkurát típust sikerült megkülönböztetni Mezopotámia térségében (3. kép): az első, Mezopotámia korábbi (Eufrátesz menti) déli típusa, amely négyszögletes alaprajzú egyre kisebb méretű emeletekből, illetve a felső szentélyhez vezető három egymást derékszögben metsző külső lépcsőfeljáróból állt. Az egész építmény szárazon maradását szivárgó nyílások, és aszfaltos kötőanyag biztosította[7]. A zikkurátokat a négy égtáj felé tájolták (Sauvage, 1998). Az imént ismertetett tervet használták Ur-Nammu királya (kr.e. 2113-2095) által épített Ur (a mai Mukadzsír), Uruk (a mai Warka), Nippur (a mai Niffer), valamint Hammurapi (kr.e. 1792-1750) idejében Babilon és a kr.e. 1375 körül épített Dúr-Kurigalzuban (a Bagdad mellett található Aqarkúf) álló zikkurát esetében is (4. kép).

4. kép Ur zikkurátja

A második a későbbi elámi típus: minden szint az előzőnél kisebb alapterületű és tájolt volt itt is, azonban Csoga-Zanbil zikkurátjának boltíves kapukkal induló lépcsőfeljáróit, Untas-Napirisa mérnökei nem kívülre, hanem következetesen és védett módon, belülre építették az épület falának mind a négy oldalába, lényegesen csökkentve ezzel a vizek által okozott erodáló pusztításokat (Ghirshman, 1966). Ez az ún. belső lépcsőfeljárós újítás is megkülönböztette az elsőként említett rokon típustól. A fent említett okok miatt tehát itt el kell vetnünk a külső lépcsőfeljárók alkalmazásának lehetőségét. Ez utóbbi túlságosan meghosszabbította volna a több tíz méteres magasságban lévő felső szentélyhez való feljutás megtételét. A külső lépcsőfeljárós megoldással ellentétben, a belső építésű lépcsők felfelé való folyamatos keskenyedése, nem kínálja a felső szentélyre való nagyszámú tömeg feljutásának lehetőségét. Legfeljebb a királyi udvar és a papság néhány kiválasztott tagja juthatott fel végig (Steve,Vallat, Gasche, 2002/2003. 544). Irán egyetlen máig feltárt valódi elámi zikkurátja Csoga-Zanbilban található. Az írott forrásokból, a dombok alakjából, valamint a régészeti ásatásokból előkerült építészeti és tárgyi leletek alapján többre is következtethetünk: Szúza (szöveges utalás, dombormű, váza, pecséthenger, bronz plasztika ábrázolás[8]), Deh-e No (az ókori Hupsen vagy Adamdun feltételezett zikkurátja) és a Szúzától 30 km-re észak-keleten fekvő Csoga-Pahn Kelet (Stolper and Wright, 1990). Ez utóbbi kettőről azonban nem tudjuk, hogy valóban az elámi típusba sorolhatók-e. A harmadik mezopotámiai későbbi (Tigris menti) északi típusnak nem lépcsőfeljáróik voltak, hanem spirális rámpavezetése (az iszlám alighanem ezt a mintát vette át (5. kép), amikor a Bagdad mellett található szamarrai Al-Muavakkil Nagymecset minaretjét kr.u. 848 és 852 között építették).

5 kép A szamarrai minaret

Itt az zikkurát gyakran egy nagyobb templom-együttes része volt és a csúcson álló szentélyt feltehetően az udvarral körülvett templom tetejéről lehetett megközelíteni. Ilyen volt az I. Samsi-Adad által kr.e 1800 körül épített Qatara (a mai tell-er-rimahi) temploma, valamint az asszír fővárosokban kr.e 1700 körül emelt Assur (a mai Qalaat Sergat) és a II. Assur-naszír-apli (kr.e. 883-859) által épített Kalhu (a mai Nimrud) zikkurátja is. Dúr-Sarrukinban (a mai Horszabad) kr.e. 710 táján is építettek egyet, mely az elsők között feltárt ilyen építmény volt a XIX-ik század közepén. Ninivében (a mai Kujundzsík) pedig mindössze egy szöveges utalás és egy széttört dombormű tanúsít minket valószínűleg a szúzai[9] zikkurátról (6. kép).

6. kép Zikkurátot ábrázoló ninivei dombormű

A Mezopotámiában elterjedt építészeti elképzelések szerint a zikkurát emeletei egymásra épített, teraszos elrendezésben elhelyezkedő szintek voltak. Minél magasabbak voltak ezek, annál kisebb méretű volt a következő emelet. A téglasorokat nádból készült gyékények segítségével erősítették meg, elérve azt, hogy az egész építményt ellenállóvá tegyék a horizontális és a vertikális erőhatásokkal szemben (Vicari, 2000. 31). Dúr-Kurigalzu zikkurátja erodálódott maradványainak tetején jól láthatók a minden hetedik sor tégla közé fektetett nádgyékények vízszintes rétegei. A kiugrásokkal tagolt dőlt homlokzatok alkalmazásának a gyakorlata pedig még stabilabbá tette a talapzatra épített építményt.

Látszólag Elám átvette, vagy visszavette (Nota Bene: ezek a területek a történelem folyamán erős kölcsönhatással voltak egymással) a mezopotámiai építészet mintáit (Hajnóczi, 1991. 68), mégis merőben más módszerrel épült fel Dúr-Untas-Napirisa toronytemploma a kr.e. XIV. század utolsó harmadában. A később részletezett technikai újításnak is köszönhető, hogy mindmáig a legjobb állapotban fennmaradt zikkurátot nem Mezopotámiában, hanem Elámban találták. A szárított és az égetett tégla mellett egy harmadik téglatípust is használtak Csoga-Zanbilban, amivel korábban még találkoztak a kutatók. Olyan szárított tégláról van szó, amely égetett tégladarabokkal volt összekeverve: ezzel a módszerrel ugyanis jobban tudták növelni a szilárdságot, mint egy hagyományosan készített napon szárított tégla esetében. Máshol nem tapasztalt módon a zikkurát falának minden tizenegyedik sorába (azaz szemmagasságban) ékírásos téglákat építettek be (7. kép)! Ezek a tényezők járultak hozzá, hogy a merőleges kiugrásokkal (8. kép) tagolt négy emeletéből a harmadik szintjéig még ma is állnak a falak (9. kép).

7-8-9. kép

Csaknem 28 méteres magasságával, teteje jelenleg is messze a város templomtere fölé emelkedik. Körpanorámája révén az észak-nyugati irányban 45 km-re fekvő Szúza városát lehet látni, ami Dúr-Untas-Napirisa-tól egy karavánútnyi távolságra van. A toronytemplom feltételezett eredeti magassága a számítások szerint (Ghirshman, 1966) a jelenlegi romoknál kétszer nagyobb volt. Megközelítőleg az 55 métert is elérte az ötödik emeletet képező felső szentéllyel együtt (első emelete 8, a második 20, a harmadik 32 és a negyedik 44 méter magasságú volt). Ez a lépcsőspiramishoz hasonló toronytemplom megközelítően azonos lehetett a III. dinasztiabeli Dzsószer fáraó (kr.e. 2630-2611) hatlépcsős piramisának 60 méteres magasságával! Csoga-Zanbil a Közel-Kelet valaha épített legnagyobb alapterületű zikkurátja is egyben (mint látni fogjuk, eredetileg nem is toronytemplomnak szánták), a maga 105,2 méteres oldalhosszúságával és a több mint 420 méteres kerületével (Ghirshman 1966). Összehasonlításképpen (10. kép): a III úri dinasztia idején Urban épített zikkurátnak, az eredetileg több mint 25 méter magas három szintjéből (nem számítva most ide a felső szentélyt), megmaradt első két emelete 17 méter magas és 62,5x43 méteres alapterületű (Hajnóczi, 1991. 61).

10. kép A zikkurátok arányai

Másfél évezreddel később falait még mindig helyreállították (Roaf, 1998. 101); Az első változatában XVIII. század körül épített és a több mint másfél éves fennállása alatt (Klíma, 1983. 219) többször restaurált, feltehetően 90 méter magas hét szintes babiloni toronytemplom mai megmaradt palacsintasütő alakú lenyomatának (11. kép) alapterülete is „csupán” 91x91 méter. Dúr-Kurigalzu kassú főváros zikkurátja a legnagyobb toronytemplomok közé tartozott a ma is látható több mint 40 méteres magasságával. Igaz, egy zikkurátra kevésbé emlékeztető vályogtégla magja maradt csak meg.

11. kép A babiloni toronytemplom lenyomata

Csoga-Zanbil zikkurátjának fejlődéstörténete szokatlan, ám nem egyedülálló: legalább három építési szakasz nyomait lehet felismerni csakúgy, mint Dzsószer fáraó impozáns négy, majd végső formájában kialakított hatlépcsős szakkarai piramisának esetében is, melyet folyamatosan alakíttatott át az eredetileg tervezett szerény masztabasírjából (12. kép).

12. kép A szakkarai piramis (Dzsószer)

Építése során összesen hat különböző terv szerint dolgoztak. Ez volt a világon a legrégebbi ilyen méretű kőépítmény. A IV-ik dinasztiabeli Sznofru fáraó (kr.e 2575-2465) valódi klasszikus piramisát is masztabasírnak szánták először, majd később hét, illetve nyolclépcsős piramisra, végül pedig gúla alakúra építették át (Baines, Málek, 2000. 138). Csoga-Zanbil templomterének magasságában fúrt északi-nyugati bejáratú kutatóalagútnak köszönhetően lehetőség nyílt megállapítani, hogy a zikkurát építését megelőzően létezett egy nagy, belső (bemélyített) udvarral ellátott épület, mert annak belsejében vályogtégla helyett egy bitumennel gondosan összeillesztett égetett téglából álló padlózatot találtak! Ez volt az első ilyen kutatóalagút, melyet egy zikkurát belsejébe fúrtak (13. kép).

13. kép Csoga-Zanbil zikkurátjának alaprajza I.

Ez utóbbinak köszönhetően az eredmény nem maradt el, ugyanis az építkezés szakaszainak mozzanatairól sikerült felvilágosítást kapni (14. kép): az építők először is egy központi udvarral rendelkező 105,2 méter oldalhosszúságú és 28 (raktár[10] és szentély) helyiséggel ellátott négyzetes alakú épületet terveztek, ami meghatározta a későbbi toronytemplom alapterületének határait.

14. kép Csoga-Zanbil zikkurátjának építési szakaszai I.

Ez az oka annak és egyben az első eset, hogy a későbbi zikkurát nem tömör masszív építmény lett, mint a mezopotámiai társai (Ghirshman, 1963. 11). A helyiségek létezése okán azonban nem kell feltétlenül egy elámi építészeti sajátosságra gondolni. Az épület mind a négy oldalának közepén volt bejárata a központi udvarra. A helyiségekhez pedig az udvarról nyíló bejáratok voltak használatosak.

15. kép Csoga-Zanbil zikkurátjának építési szakaszai II.

A terv második szakaszában azonban elkezdték feltölteni a belső udvart (15. kép) és az épület oldalainak közepén kiépíteni a két oldalt is tovább folytatódó négy lépcsőfeljárót, az első emelet tetejére való feljutás elérése érdekében (16. kép). Ezt követően készült el a négy szint. Végül a harmadik építési szakaszban készült el az ötödik szintet képező felső szentély (Roche, 1986. 193; Steve, Vallat, Gasche, 2002/2003. 533). Untas-Napirisa csak fokozatosan tudta megerősíteni és a szó szoros értelemben véve „kiépíteni” hatalmát: ez megmutatkozik az épület-együttes későbbi átalakításával. Ebből is láthatjuk, hogy az uralkodása elején járó király gyorsan „beérte” egy szerényebb külsejű épülettel (lásd Dzsószer példáját), majd amikor később sikerült megteremtenie a gazdasági és a politikai feltételeket, nagyobb méretű bővítésbe kezdett bele.

16. kép

A kutatások Csoga-Zanbilban mintegy huszonhat istenhez tartozó tizennégy szentélyt állapítottak meg (Steve, Vallat, Gasche, 2002/2003. 532). Ezeket Mezopotámiában nem tapasztalt módon rendezték el a templom-negyed területén. Egyedülálló módon, ezekből három tartozott szervesen a zikkurát részeihez: egyedül a Napirisa és Insusinak isteneknek felajánlott felső szentély semmisült meg teljes egészében, ám a toronytemplom tetején megtalált maradványok és az ékírásos téglák tanúsága szerint biztosan létezett. A felsőbb szintek falburkolataiból 70 ékírásos tégla került elő[11]. Nagyjából egyenlő módon szóródtak szét a törmelékek. A felső szentély négy oldaláról kerültek a lejtős szakaszokra. A zikkurát tetején elhelyezkedő felső szentély ékírásos téglái nagyobbak voltak, mint a legtöbb tégla (38,5 x 39 x 12 cm). A leletek tanúsága szerint a felső szentély falait kék és zöld téglák borították, ezüstös és aranyozott csillogással, melyeket rombusz és kerek formák ékesítettek. Elmondhatjuk tehát azt, hogy a felső szentély oldalainak színe mind-mind más volt. Ezt támasztják alá a romos lejtőkön található arányosan szétszórt zománcozott, illetve üvegmázas tégladarabok. Az aranyként ragyogók az észak-keleti és a dél-keleti, a zöldek az észak-nyugati és a dél-nyugati, a kékek pedig az észak-keleti és a dél-nyugati lejtőn voltak.

17. kép

A felső szentély külső homlokzataira rögzítve üvegmázas kerámia fallapok (17. kép) és zománcozott szögek voltak. Ez utóbbiak (más néven markolatgombok) „Én vagyok Untas-Gal” elámi nyelvű ékírásos felirattal voltak ellátva. Insusinak istennek két szentélyt ajánlottak fel, melyeket a toronytemplom első emeletének dél-keleti oldalfalába találtak beépítve. Az egyik az ún. „Insusinak A” (18. kép) szentélye.

18. kép Insusinak A axonometrikus rajza

Ez csak rövid ideig működött az első építési szakasz idején, addig ameddig az építés második szakaszában a központi udvarban el nem kezdték építeni a zikkurát emeleteit: A belső udvarból nyíló szentély bejáratát befalazták, így eredeti rendeltetése értelemszerűen megszűnt. Ezek a kész tények teljesen új helyzetbe állították a már több évtizede vitatkozó szakértőket, ugyanis a korábbi zikkurátok feltárása során felvetődött egy megfejtésre váró probléma, az ún. „gigunu rejtélye”. Különböző korú szövegek számolnak ugyanis be a gigunu épületének létezéséről, amely szoros kapcsolatban állt a zikkuráttal. Kiderült az is, hogy volt egy égi ragyogó „felső” és annak földi tükörképe, egy sötét „alsó” gigunu. Ez utóbbit több szövegben is „apsu” szóként említik meg, mely az alvilág óceánja. Ebben az összefüggésben néhány tudós arra a következtetésre jutott, hogy az alsó gigunu valójában síremlék. A zikkurát tehát síremlék is lett volna? Mindenesetre Fr. Thureau-Dangin jól látta, amikor kimutatta, hogy a gigunu kifejezés mögött a szentély áll (Ghirshman, 1966). Ez egy olyan illetéktelenektől elkülönített, viszonylag nehezen megközelíthető sötét helyiséget jelölt, ahol két megszemélyesített isten között Szent Nász zajlott le a gyönyörök szobájában[12]. A templomtéren megjelent hívők pedig várták az isten kinyilatkoztatását. A. Parrot is felvetette a síremlék lehetőségének gondolatát, csakúgy mint A. Leo Oppenheim (Ghirshman, 1966). A zikkurát oldalába befalazott szentély feltárása megerősítette az első építési szakasz idején épült alsó gigunu létezését, amely a zikkurát továbbépítésének ideje alatt továbbra is jelen volt, csak éppen más rendeltetéssel! A felső gigunu pedig a toronytemplom tetején lévő felső szentélyt jelölte, melynek zománcozott téglái hajdan vakítóan csillogtak a napfényben. Azok az ékírásos téglák, amelyek egykor díszítették az „Insusinak A” szentélyének hatalmas bejárati kapuját, azonosak a toronytemplom többi ékírásos téglájának tartalmával. Meglévő alsó falaiba beépített ékírásos téglák egyszerre tesznek említést két szentélyről – egy alsó és egy felső „kukunnum”-ról – ami azért érdekes, mert abban az időben a felső szentély még nem létezett és az alsó szentélyt sem alakították még át gigunuvá (Roche, 1986. 191)! Lehet, hogy eredetileg is számításba vették a későbbi szakasz építését? Tény, hogy az alsó szentély bejáratának befalazását megelőzően az ékírásos téglákat háromrétegű gipszhabarccsal vonták be. Végső soron minden bizonnyal megállapíthatjuk, a kutatások in situ és az írásos emlékek összeegyeztetését követően, hogy ugyanazt a helyiséget először szentélyként, majd az ismertetett okok miatt elvesztve annak rendeltetését, később sírhelyként használták.

19. kép Insusinak B képe

Az első emelet dél-keleti oldalfalába szintén ugyanannak az istennek tiszteletére szánt másik ún. Insusinak B szentélyt találtak (19. kép), melynek bejárata az előzővel ellentétben itt a templomtérre esett. Ez az oka annak, hogy a szentély megtarthatta eredeti rendeltetését a zikkurát ideje alatt is. A bejárat előtt egy minden oldalon öt lépéses, kis lépcsővel rendelkező zománcozott téglájú áldozati asztalt találtak. A szentély hosszanti elrendezésben elhelyezkedő öt helyiséget foglalt magában (20. kép).

20. kép Insusinak B II. axonometrikus rajza

Az előcsarnokban, a bejárattal szemben egy tíz sorban rendezett fehérre meszelt égetett téglákból álló 1,05 méter magas emelvény volt látható, amin valószínűleg a szentély istenségének felajánlott szobor állt. A bejárati ajtószárny fekete-fehér üveg rudakkal díszített (17. kép) belső része fából készült. Habár a feltáráskor még állt, állaga eléggé porózus volt. A hajdani fosztogatók erőszakos behatolásainak nyomaira bukkantak itt. Egy fejénél díszített hosszú és masszív bronz szöget is találtak. Lehetséges, hogy erre akasztották azt a kulcsot, amivel a szemközti ún. „uppu” helyiség ajtóját nyitották. A szentély bejáratától balra egy elkülönített helyiség (18-as szoba) volt található, amely csak az előcsarnokkal volt összekötve egy északi oldalról nyíló ajtó által. Ennek a helyiségnek a padlózata a nedvesség beszivárgásának megelőzése végett ki volt meszelve. Itt kell megjegyeznünk a kis szentély azon különlegességét, hogy a dél-keleti falának mentén egy nyerstéglából készült ágyat találtak. Ez a szövegek által belső szentélynek említett ún. „Tieftempel”, ahol a város földre szállt főistene megpihent. Ez az első olyan eset, amikor magában a zikkurát oldalfalában találtak egy ilyet beépítve. Ezzel ellentétben, Babilóniában és Asszíriában mindig is egy bizonyos távolságra volt a toronytemplomtól a szentély, de sohasem annak szerves részeként beépítve. Feltehetően a zikkurát tetején ékeskedő isten „háza”, vagyis felső szentély másolata volt. Egy ilyen létezett Csoga-Zanbilban is, de a toronytemplom felső emeleteivel együtt elpusztult. Azonban a szövegek által említett Gal és Insusinak istenek tiszteletére emelt szentély létezéséről az anyagi emlékeken kívül, többek között az ékírásos téglákon keresztül szereztünk tudomást.

ÖSSZEFOGLALÁS

A mezopotámiai és az elámi toronytemplom építészet összehasonlítását követően, egy több szempontból sajátosan elámi, továbbfejlesztett típusra hívja fel figyelmünket Csoga-Zanbil zikkurátja, amit a közép-elámi, ún klasszikus korban építettek. Erre az időszakra esett Elám fénykora, melyet az eredetiség és a pontos építészeti kivitelezés is jellemzett. A napjainkban sivatagi látványt nyújtó Szúziána síkság, az Ab-e Diz folyó szintje felett helyezkedik el egy 70 méteres magasságú fennsíkon. A zikkurát még romjaiban is a város legjellegzetesebb és leglátványosabb épülete. A templomépítő király életében méltán lehetett büszke elért eredményeire és fő művére, a zikkurátra. Habár a mezopotámiai toronytemplomok hasonlóak, a következő jellegzetes eltéréseket sikerült megállapítani a rendelkezésre álló valamennyi építészettörténeti, régészeti és történeti dokumentumok alátámasztásával: 1. A mezopotámiai zikkurátok korábbi déli rokon típusa a felső szentélyhez vezető három egymást derékszögben metsző külső lépcsőfeljáróból állt. A mi estünkben a toronytemplom nem külső, hanem négy oldalról nyíló belső lépcsőfeljáróval rendelkezik, amivel nem minden oldalról lehetett közvetlenül megközelíteni a felső szentélyt. A romok máig jó állapotban maradtak fenn (köszönhető egy új ellenállóbb téglatípusnak is), ennek segítségével sikerült elfogadhatóan rekonstruálni Bábel tornya épületét és a hozzá kapcsolódó felső szentélyre való jutás rituális eseménysorát. 2. A zikkurát megkülönböztető sajátossága az egyiptomi piramisokhoz képest az, hogy nem sírhelynek, hanem szentély céljából építették. A zikkurátok belső része nem rejtett sírhelyet. Ám egyedülálló módon Csoga-Zanbil kivételt képez az épületbe befalazott Insusinak A sírhely miatt. Első ízben találtak beépítve a zikkurát oldalfalába egy alsó szentélyt („Tieftempel”), az un Insusinak B-t. Babilóniában és Asszíriában a toronytemplom közelében helyezkedett el, de sohasem annak részeként. Itt egy épületben volt egyszerre jelen az alsó és a felső szentély. Ezt egy elámi sajátosságnak is értelmezhetjük, ami összefüggésben lehetett a rítusokkal is. Végeredményben egyszerre volt jelen szentély és sírhely is. Az első építési szakaszban csak szentély (Insusinak A), a másodikban viszont már egyszerre volt szentély (Insusinak B) és sírhely is egyben (Insusinak A). A harmadik szakaszban a felső szentély készült el Napirisa és Insusinak isteneknek szentelve. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy nem feltétlenül elámi sajátosságra kell gondolni a zikkurát első emeletében található szentélyek és egyéb rendeltetésű helyiségek esetében. Inkább Mallowan professzor szavaira hagyatkoznék, amikor azt mondja, hogy „mostantól az összes már feltárt zikkurátot minden szempontból újból át kell vizsgálni”.

TÁJÉKOZTATÓ SZAKIRODALOM

* AMIET P. (1977) L’art antique du proche-orient, Paris

* AMIET P. (1983) Elam, Auvers-Sur-Oise, Éditeur Archée

* AMIET P. (1992) Sur l’Histoire Élamite, Iranica Antiqua XXVII, p. 88

* Biblia (2002) Kálvin János kiadó, Budapest

* BAINES J., MÁLEK J. (2000) Az ókori Egyiptom atlasza, Helikon kiadó.

* BARTHEL, HROUDA (1991) L’orient ancien, Histoire et civilisation, Munich, p. 302-304.

* BENIT A. (2003) Art et archéologie: les civilisations du Proche-Orient ancien, Manuels de l’École du Louvre.

* BUSINK A. Th. (1969-70) L’origine et l’évolution de la ziggurat babylonienne JEOL, 21, p. 91-142.

* CAMPBELL J., PRYCE W. (2004) A tégla világtörténete, Kossuth kiadó

* DOAT P., HAYS A., HOUBEN H., MATUK S., VITOUX F. (1983), Construire en terre, Éditions Altérnatives

* Elam c. 1600-1200 B.C. (2000) In: The Cambridge Ancient History, II part 2, The Middle East and the Aegean Region c. 1380-1000 B.C., p 379-416. Cambridge University Press, New edition

* GHIRSHMAN R. (1955) La Ziggourat élamite de Tchoga-Zanbil près Suse. In: Acta Archaeologica, Academiae Scientiarum Hungaricae, p.53, tomus VI.

* GHIRSHMAN R. (1959) La Ziggourat de Tchoga-Zanbi près de Suse. In: Acta Archaeologica, Academiae Scientiarum Hungaricae, p.141, tomus X.

* GHIRSHMAN R. (1959) Fouilles de Tchoga-Zanbil près de Suse. Campagne de 1958/1959. In: Acta Archaeologica, Academiae Scientiarum Hungaricae, p.103, tomus XI.

* GHIRSHMAN R. (1963) L’Élam et les recherches ? Dur-Untashi (Tchoga-Zanbil), Iranica Antiqua III. (fasc. 1), p. 11.

* GHIRSHMAN R. (1966) Tchoga Zanbil (Dur-Untash), volume I., La Ziggurat, Mémoires de la Délégation Archéologique en Iran, Librairie Orientaliste Paul Geuthner

* GHIRSHMAN R. (1968) Tchoga Zanbil (Dur-Untash), volume II., Temenos, Temples, Palais, Tombes, Mémoires de la Délégation Archéologique en Iran, Librairie Orientaliste Paul Geuthner

* STEVE M. J. (1967) Tchoga Zanbil (Dur-Untash), volume III., Textes élamites et accadiens, Mémoires de la Délégation Archéologique en Iran, Librairie Orientaliste Paul Geuthner

* PORADA E. (1970) Tchoga Zanbil (Dur-Untash), volume IV., La glyptique, Mémoires de la Délégation Archéologique en Iran, Librairie Orientaliste Paul Geuthner

* GORDON C. (1959) A civilizáció bölcsője, Gondolat Kiadó

* GORDON C. (1968) Az ember önmaga alkotója, Kossuth Kiadó

* GWENDOLYN L. (2001) Mezopotámia, a városok evolúciója, Gold Book Kiadó

* HAJNÓCZI GY. (1991) Az építészet története - ókor, Tankönyvkiadó, Budapest

* HARMATTA J. (1999) Ókori keleti történeti chrestomathia (ÓKTCh), Nemzeti Tankönyv Kiadó, Budapest

* HEINRICH E. (1964) Von der Entstehung der Zikurrate. In: Vorderasiatische Archäologie. Studien und Aufsätze A. Moortgat… gewidmet, Berlin, p.113-125.

* KÁKOSY L. (1998) Az ókori Egyiptom története és kultúrája, Osiris kiadó.

* KLÍMA J. (1983) Mezopotámia, Budapest

* KOMORÓCZY G. (1991) Mezopotámia története az őskortól a perzsa hódításig. In: Az ókor története II., Az ókori kelet története, kézirat 21. változatlan kiadás, Tankönyvkiadó, Budapest

* KUHRT A. (2005) Az Ókori közel-kelet, Studia Orientalia, Pázmány Péter Katolikus Egyetem

* LENZEN H. J. (1966) Gedanken über die Entstehung der Zikurrat, Iranica Antiqua, 6, p. 25-33.

* LICSKÓ GY. szerk. (2000) Mit tudtak a régiek? Műegyetemi Kiadó

* MARGUERON J.-C. (1991) L'organisation architecturale du temple orientale, Colloque de Cartigny, Gen?ve, CEPOA

* MARGUERON J. C. (1992) Fondations et refondations ? l’âge du Bronze Récent au Proche Orient, Seminari di Orientalistica 4, Dipartimento di Scienze Storiche del Mondo Antico, Sezione di Egittologia e Scienze Storiche del Vicino Oriente, Universit? degli studi di Pisa, Atti del colloquio 4-6 dicembre 1991

* MATTHIAE P. (1999) Ninive. Die glanzvolle Hauptstadt Assyriens, München

* De MECQUENEM, R. (1953) Recherches ? Tchogha Zembil, Mémoires de la Mission Archéologique en Iran, Presses Universitaires de France

* MIEROOP M. van (1997) The Ancient Mesopotamian City, Oxford

* MIROSCHEDJI P. (1980) Le dieu élamite Napirisha, RA 74, p. 129-143.

* MOFIDI N. (2003) Untersuchungen zu Liedlungsstrukturen in der Peripherie von Čoga-Zanbil (Dur-Untas), AMIT 35-36, 241-265

* MOOREY P. R. S. (1975) Bibliai tájak, Helikon kiadó

* MUMFORD L. (1985) A város a történelemben (Létrejötte, változásai és jövőjének kilátásai), 9-118, 525-532, 577-610, Gondolat Kiadó, Budapest

* NISSEN H. J. (1999) Geschichte Altvoirderasiens, Oldenbourg

* OATES D. and J. (1976) A civilizáció hajnala, Helikon kiadó

* OPPENHEIM L. (1982) Az ókori Mezopotámia, Gondolat kiadó, Budapest, második javított kiadás

* PARROT A. (1949) Ziggurats et tour de Babel, Paris

* POSTGATE N. (1977) Az első birodalmak, Helikon kiadó

* RENFREW C., BAHN P. (1999) Régészet, Osiris kiadó, Budapest

* ROAF M. (1998) A mezopotámiai világ atlasza, Helikon - Magyar könyvklub, Budapest

* SAUVAGE Martin (1998) La construction des ziggurats sous la troisieme dynastie d'Ur. In: Iraq, British School of Archeologie in Iraq (London), volume LX

* SAUVAGE Martin (1998) La brique et sa mise en oeuvre en Mésopotamie des origines ? l’époque Achéménide, Minist?re des affaires étrang?res, Paris

* ST?VE M.-J., VALLAT F., GASCHE H. (2002-2003) Supplément au Dictionnaire de la Bible, Suse, Fascicules 73-74

* The Times Atlasz – Régészet (1994) Akadémiai kiadó, Budapest

* The Times Atlasz – Világtörténelem (1992) Akadémiai kiadó, Budapest

* STOLPER M. W., WRIGHT H. T. (1990) Elamite brick fragments from Chogha Pahn East and related fragments, Mélanges J. Perrot, Paris, p. 151-163.

* ROCHE C. (1986) Les ziggurats de Tchogha Zanbil. In: Fragmenta Historiae Elamicae, Paris, p. 191-197.

* TOUROVETS A. (1997) Observations concernant l’existance d’une ancienne voie cérémonielle au Nord-Est du site de Tchoga Zanbil, Iranica Antiqua, XXXII

* VALLAT F. (1980) Suse et l’Élam, Paris.

* VALLAT F. (?) Le complexe religieux de Tchogha Zanbil: le reflet d’une révolution politique

* VICARI J. (2006) Entre la vi(ll)e et la mort, Presses Universitaires de France, premi?re édition

* VICARI J. (2000) Que sais-je? La Tour de Babel, Presses Universitaires de France, premi?re édition

* VICARI J. et BRUSCHWEILER F. (1984) Les ziggurats de Tchoga-Zanbil (Dur-Untash) et de Babylone. In: Le dessin d'architecture dans les sociétés antiques (Actes du Colloque de Strasbourg, 26-8 janvier 1984), Université de Strasbourg, 1985.

* WOOLLEY C. L. (1939) Úr Excavations V. The Ziggurat and its Surrundings, Oxford University Press.

INTERNETES FORRÁSOK

* Metakeresők: www.origo.hu, www.startlap.hu, www.google.fr, www.yahoo.com (2007)

* Bibliográfia: www.uni-mainz.de/~mofidi/choghazanbil/references.html (2007)

FÉNYKÉPEK, TÉRKÉPEK ÉS MŰSZAKI RAJZOK FORRÁSA

1. Vicari, 2000; 2. Vicari, 2000; 3. Szerző, 2007 (Roaf, 1998 felhasználásával); 4. Szerző, 2007 (Woolley, 1939 felhasználásával); 5. Vicari, 2000; 6. Szerző, 2007 (Parrot, 1949 felhasználásával); 7. Szerző, 2003; 8. Szerző, 2003; 9. Szerző, 2003; 10. Szerző, 2007 (Ghirshman 1966, Zamarovsk? 1981, Hajnóczy 1991 felhasználásával); 11. Vicari, 2000; 12. (Renfrew, Bahn, 1998 felhasználásával); 13. Szerző, 2007 (Ghirshman, 1966 felhasználásával); 14. Vicari, 2000; 15. Szerző, 2007 (Ghirshman, 1966 felhasználásával); 16. Szerző, 2003; 17. Szerző, 2004 (Louvre); 18. Szerző, 2007 (Ghirshman, 1966 felhasználásával); 19. Szerző, 2003; 20. Szerző, 2007 (Ghirshman, 1966 felhasználásával.

Tördelés és html szerkesztés: Rabb Péter

[1] Építészeti szempontból a (bel)városias jelleg főbb ismérve ma is a vertikális irányú építkezés, ám az első mezopotámiai „felhőkarcolókat” földből építették! Ezek a zikkurátok az 50 és a 100 méter közötti magasságot is elérhették.

[2] Rawl. 5. 1-10 – M. Streck: Assurbanipal und die letzten assyrischen Könige. II. 2-91. 1. Leipzig 1916

[3] Először is Szúzában a zikkurát szó sohasem fordult elő, ám a kukunnum szó igen, ami viszont a felső szentélyt jelölte (azt tudjuk, hogy ez utóbbi a zikkurátok egyik, ha nem a legfontosabb része volt). Valójában Insusinak, Szúza város istenének volt a szentélye, ám a (megtévesztő) zikkurát szó használata tette lehetővé megkülönböztetni a szintén neki szentelt ún. külső szentélytől (kumpum kiduia), ami nem az Akropolisz dombján lévő templom negyedben (kizzum), hanem az Apadanán, a királyi palota mellett volt. Az Insusinak szentélyt tehát megkülönböztetés miatt a zikkurát szóval helyettesítették. Silhak-Insusinak (kr.e. 1150-1120) elámi király még említi, ám I. Dareiosz perzsa király idejére (kr.e. 521-486) már sem szöveges utalást, sem magát az épület együttest nem találtunk. Ugyanis nem Assurbánapli, asszír király (kr.e 669-629?) hadai (ők csak kifosztották a várost), hanem Dareiosz mérnökei rombolják le az Apadanát szándékosan gondosan megőrizve a lényeges elemeket, mint például az ékírásos téglákat a régi elámi királyok neveivel. Itt érdemes megemlíteni, hogy a IV-ik dinasztiabeli Szepszeszkaf (kr.e. 2472-2467) piramisát, ami valójában nem is az, hanem szarkofág alakú építmény, amelynek nevét időnként az egyiptomiak piramis jellel írták le (Baines, Málek, 2000. 140). Ezekből is látszik, hogy az elnevezések nem mindig klasszikus értelemben vett zikkurátot vagy piramist jelölnek.

[4] Ebben az időben Szúza már csak vallási központ volt. Előfordulhat, hogy Szúza városának nagyságát a történetíró vagy a Dúr-Untas-ban látott, vagy a környéken még fel nem tárt zikkurát „hozzáadásával” kívánta még inkább, a hadi tett dicsőségének érdekében, növelni. Szúza, főváros létére ugyanis érdekes módon nem rendelkezett klasszikus értelemben vett toronytemplommal.

[5] A gyakori háborúskodás legyengítette a magas szintű adminisztrációval rendelkező államot. Miroschedji, 1986, 217.

[6] Az uruki templomot ritka kivételként nem égetett téglából, hanem mészkőből emelték (Klíma, 1983. 218).

[7] Habarcs gyanánt a folyók vidékének természetes aszfaltja szolgált.

[8] Az in situ talált Silhak-Insusinak által felajánlott Sit Samsi (napfelkelte) nevű bronz makett az Akropoliszon lezajló szertartást ábrázol. Egy zikkurát alakú építményt is magába foglal (Steve, Vallat, Gasche, 2002/2003. 543).

[10] Az 1-es számú raktárban például búza és árpa maradványokra bukkantak.

[11] M.-J. Steve, „Texte élamites de Tchogha-Zanbil”, volume IV: