Bonyhád

Dolgozatom megfogalmazásában két dolog inspirált. Az egyik a Völgység sorsa a világháborúk idején, a másik a tanulmányaim, amin keresztül megközelítem a témát. A térség nagyon vegyes etnikummal rendelkezett, éltek itt svábok, németek, rácok, magyarok, zsidók. A németek szorgalmukról és a mezőgazdaságban való jártasságukról, a zsidók a kereskedelmükről voltak híresek. A nép több száz éves békés együttélését a háborúk és a vele járó kitelepítések zilálták szét teljesen. Nem csak a németeket telepítették ki, de a zsidóság sem maradhatott a Völgységben. A kereskedelemben pedig a legnagyobb szerepet a zsidó kereskedők játszották. Eltűnésük után nem csak a kereskedelem jellege, de a hozzá szorosan kötődő épületek, üzletek, portálok megjelenése is megváltozott. Az új lakók, tulajdonosok a saját ízlésük szerint alakították ki környezetüket. Erről az időszakról sokat hallottam és úgy gondoltam, kötelességem a körülményeit lejegyeznem, összegyűjtenem. A történelmi áttekintés ebből fakad.

Lakóhelyemen, Bonyhádon egyetemista lévén egyre kevesebbet tartózkodom. Talán ezért is szembetűnőbb, ha változás történik a házakon, utcaképeken. A leggyakoribb változást a tulajdonosait, bérlőit is igen sűrűn váltogató üzletek homlokzatai mutatták. Felmerült bennem a kérdés, vajon egykor is üzlet állt itt? Ha igen, milyen lehetett? Ki és hogyan alkalmazta a sikeres kereskedés íratlan szabályait, fortélyait?

Dolgozatomban ezekre a kérdésekre kerestem a választ.

2. Bevezetés

2.1. Kutatástörténet

Kutatásaim során sok könyv, nyomtatvány került a kezembe, amiket híres helytörténészek állítottak össze. Ezek közül számomra a Tanulmányok Bonyhád történetéből (szerkesztők: Ettig László, Kolta László, László Péter, Solymár Imre), a Bonyhád és környéke (szerkesztők: Bodor Árpád, Bucsányi György, Chlebovics Miklós, ifj. Csiszér Antal, Dománszky Zoltán, Rónai József, Solymár Imre, Szőts Zoltán, Tóth István Zsolt), a Bonyhád a 18-20. században (Kolta László) és a Bonyhádi arcképek (Kolta László) voltak a leghasznosabbak. Sok információt találtam a II. illetve a III. Völgységi konferencia anyagában, cím szerint: A Völgység ezeregyszáz éve/ a kultúra és az életmód változásainak tükrében, (Szita László, Szőts Zoltán) és A Völgység huszadik százada/ Struktúrák és konfliktusok-ban. (Szita László, Szőts Zoltán). Az üzlethomlokzatokról Ferkai András: Üzletportálok című könyvében néztem utána.

Szinte a teljes képanyagot, korábbi fotókat, iratokat, adatokat Hofmeister Lajosnak, egy részét digitalizálva pedig Losonczi Józsefnek köszönhetem. További képeket, könyveket Müller Józsefné Érdi Judittól kaptam. Felkeresve a Völgységi Múzeumot, annak igazgatója Szőts Zoltán volt a segítségemre. Kozma Anikó a Polgármesteri Hivatal építési osztályvezetője térképekkel, régi fényképekkel segítette munkámat. Az egyik választott épületem elemzéséhez pedig Künsztler Jánosné mesélt a korábbiakról, rajzokat, felméréseket adott. Térképekben, alaprajzokban a BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszék segédkezett: kataszteri térkép és az 1994-es bonyhádi felmérés rajzainak felajánlásával.

Nagyon sok segítséget kaptam szüleimtől, akik aktív résztvevői voltak a nyomozásomnak.

3. Ahogyan Illyés Gyula látta

„Tolnában a megye belső része, a híres Völgység, Vörösmarty tájképzeletének alakítója, teljesen német. Ez ...Vörösmarty tündér-világa... Ez a magyar költői előidő s a magyar romantika meseföldje. Egyszer egy sarok Svájcot látsz benne, egyszer egy égignyúló Corot-képet...Vörösmarty csak egyet feledett el, vagy nem akart tán megmondani róla - túlságosan fájdalmas lett volna épp annak a magyarságra eszmélő kornak. Hogy magyar falu már egyetlen egy sincs benne. A szomszédos Börzsöny, ahol Vörösmarty nevelősködött, ahol Hajna modellje élt, "hordva nehéz kötelét az elomló szőke hajaknak", az is tiszta német.

Elég vidéket bejártam, de Börzsöny, Cikó szép határaira most is örömmel emlékszem, ahol egykor annyit csatangoltam.”

4. Történeti áttekintés

4.1.1. Elhelyezkedés, nevek, törökök, újratelepítés

Bonyhád a Dél-Dunántúlon, Tolna megyében található. A város a hatos út Pécs és Szekszárd közé eső szakaszán fekszik. A Völgység fővárosa, a tájegység neve magáért beszél.

Bonyhád város neve személynév eredetű. Benne Szent István egyik unokatestvérének, Gyula fiának, Bonyhának a neve rejlik. Másolatban fennmaradt oklevélben olvasható először 1309-ben, mint Bohman, Bohmány. A török alatt többnyire Bonyhan néven szerepelt. 1554-ben 12 család adózott innen. A török kiűzését követően Bonyha néven ismert, az un. nádasdi kerületből.[1]

1683 után, a 150 éves török uralmat követően a Völgység falvai nagyrész elnéptelenedettek, 1700-ig pusztahely. 1702-ben utoljára nevezik hol Bonikának, hol Bonyhádnak.

Első lakosai a fokozatosan visszatérő magyar népesség voltak. Észak-Magyarországból is érkeztek családok a török elől menekülve, itt keresve menedéket.

1702-től már lakott, adózott. 1717-ben lakói megszöktek, néhány éven keresztül lakatlan. Azután ismét újratelepült. 1720-ban érkeznek első telepesei református magyarok Az évtized végén már tucatnyi magyar családot találunk lakói között.[2]

Az első németeket Kun Ferenc földesúr hívta ide, és 1724. augusztus 1-jén kötött velük letelepedési szerződést. Bonyhád újratelepítésére jellemző, hogy 1728-ban 42 magyar és 15 német család lakta, a következő két évtizedben azonban jelentős változásra került sor. A vallási türelmetlenség miatt a magyarok száma csökkent, újabb telepítések révén viszont nőtt a németeké.[3]

„Tolnában a magyarság olyan fogyásnak és olvadásnak indult, mint tavasszal a hó. Itt-ott egy folt, egy szigetecske még ellenáll, de sorsa nem lehet kétséges. Az olvadó, eltűnő magyarság helyén frissen, erőtől duzzadóan rajzanak és kanyarognak a németség előretörését jelző vonalak.” - írta később Illyés Gyula.

A Völgység vegyes népességű tájékká vált, négy etnikum és öt vallás adta meg a környék sajátos karakterét. A magyar és szerb lakosság nem volt elég az újratelepítéshez, így németeknek, sváboknak adtak letelepedési lehetőséget a birtokosok. Az egyes falvakba azonos vallásúakat telepítettek. A későbbi telepeshullámok más-más régiókból érkeztek, így német nyelvjárásuk is különbözött.[4]

A XVIII. század közepén Bonyhád két évszázadon át meghatározóan német és zsidó jellegű volt. A lélekszám folyamatosan nőtt.

1782. július 5-én mezővárosi privilégiumot és vásártartási jogot kapott József császártól. Ekkor már mintegy 400 zsidó lakosa volt a településnek, akik kereskedelemmel foglalkoztak. A XVIII. század utolsó két évtizede fejlődést hozott.[5]

Az 1786-os népszámláláson 3000 lélek élt itt.[6]

1820-ban már 4709-en laktak itt, a vallási megoszlás: 1631 zsidó, 1586 katolikus, 1132 evangélikus, 360 református. A város ekkor már tíz utcával rendelkezett.

A vegyes lakosú falvakban, úgy, mint Bonyhádon kialakultak elkülönített településrészek: Magyar-Bonyhád, Német-Bonyhád és Zsidó-rész.[7]

4.1.2. Fejlődés, Perczelek

Bonyhád meginduló fejlődését (XVIII. század) elsősorban földrajzi fekvésének köszönhette. A „kapu” szerepét töltötte be: fontos út haladt át rajta és rendelkezett két híddal is, ami az átkelést tette lehetővé az ingoványos területen, a „bonyhádi bozóton”. A falu területét növelte az is, hogy a környező települések nem népesültek újra. Kereskedelmi fellendülését pedig a Perczeleknek (Perczel II. Gábor 1774-1856) köszönhette azzal, hogy befogadták a zsidókat, felismerve azok kitűnő érzéküket a kereskedelemhez, támogatva azok üzleti tevékenységét.

A betelepült zsidóság több szinten űzte a kereskedelmet. Házalásuk a földesurakat és a jobbágyokat felesleg előállítására ösztönözte. Ezzel kezdetét vette a gazdasági fejlődés következő lépcsőfoka: az árutermelés.[8]

A dimbes-dombos vidék gabonatermesztésre kevésbé volt alkalmas. A német parasztság a piaci viszonyokhoz jobban alkalmazkodva dohány és szőlő termesztésével foglalkozott.[9]

Így az első pénzszerző növény a dohány lett. Két emberöltőn át rendkívüli jelentőségű volt Bonyhádon. Az állami dohánymonopólium elrendelése után (1851) maradt a szőlőművelés, a bor jó piaci lehetőségeket kínált.[10]

Az 1880-as években jelent meg a filoxéra. A filoxéra sokkja nemcsak a szőlőtermesztést vetette vissza, hanem kivándorlási hullámot is gerjesztett. A károk rendbe hozása során régi borvidékek keltek életre.[11]

Az állattenyésztés Bonyhád hírnevét az 1800-as évek végén alapozta meg. Kitűnő, hármas hasznosítású, pirostarka szarvasmarha állományt tenyésztettek ki.[12]

A tenyésztés körülményei, múltja nem teljesen tisztázódott napjainkig. Feltevések szerint a szarvasmarha az első német parasztsággal érkezhetett, de már most ellentmondásba keveredünk, hiszen a telepesek földszerzés reményében érkeztek. Ilyen mérvű szegénység mellett nem valószínű, hogy teheneket hoztak volna magukkal. Viszont az állattenyésztésben való jártasságuk megemlítendő. Szorgalmuk is elengedhetetlen volt a tenyésztéssel kapcsolatos munkák elvégzéséhez.[13]

Ennek a szakértelemnek és hangyaszorgalomnak köszönhette a „bonyhádi tájfajta” azt az országos elismerést, amit az 1890-es bécsi mezőgazdasági, majd 1896. évi budapesti millenáris kiállításon nyert el.[14]

Az iparosodás az 1840-es évek végén kezdődött. A Kohn család növényi olajgyárat alapított, 1863-ban megkezdte működését az első hengermalom. A 90-es években a szeszgyárat gőzmalommá alakították. A villamos energia megjelenése felgyorsította a gyáralapítást. Tolna megyében először Bonyhádon gyulladt ki a villany 1902. május 31-én Forberger László bonyhádi áramfejlesztő magánvállalkozásának köszönhetően.

Perczel Béla 1909-1913 között dominó- és játékgyártást folytatott, majd 1913-tól „Magyar Zománcmű és Fémárugyár, Perczel Béla-cég” néven működött. (Mi köze a dominónak a zománcgyártáshoz? –merült fel bennem a kérdés. Egy gyárlátogatás során derült fény a rejtélyre: a dominó gombjait zománcból készítették.)[15]

Pétermann Jakab cipészmester Bonyhádon cipőgyárat indított 1917-ben. Később sógorával társtulajdonos lesz, ettől kezdve „Pétermann és Glaser” néven futnak, mely a „Glória” márkanevet használta cipőin.

4.2. Bonyhád kereskedelmének történeti kialakulása

4.2.1. A kereskedelem eszközei

4.2.1.1. Kereskedelem

Az olyan társadalom, ahol az önellátás elsődleges jelentőségű, ahol az árucsere leginkább közvetlen módon folyik, az iparosok saját termékeikkel saját maguk kereskednek, kevés lehetőséget kínál egy önálló kereskedői réteg kialakulásához. Az olyan társadalomban viszont, ahol a piac törvényei határozzák meg a gazdaság működését, ahol a termelés és az árucsere időbeli és térbeli színhelye elkülönül egymástól, szükségessé válik a – kettő között átjárást biztosító társadalmi csoport – kereskedők tevékenysége.

A különböző javak cseréjében, vagyis a kereskedelemben a társadalom sokféle rétege vállal szerepet.

A kereskedő tehát az a személy, aki számára a kereskedelmi tevékenység a fő megélhetési forrást jelenti, elsősorban nem saját termékeit árulja, hanem valahol beszerzi és valamilyen formában tovább adja a megszerzett javakat.

A már a középkorban Magyarországon megtelepedett zsidóság a török hódoltság miatt fokozatosan kiszorult a Dunántúl és a királyi Magyarország területére, ahol elsősorban a falusi kereskedelemben vett részt és a mezőgazdasági termények – gabona, bor, állat, gyapjú, nyersbőr, dohány – felvásárlója lett. Szerepe azonban csak a 18. század második felétől vált igazán meghatározóvá. A hagyományos gazdálkodási ágakból kiszorított, területileg is letelepedési korlátok közé kényszerített zsidóság elsősorban a kereskedelem és pénzforgalom terén kapcsolódhatott be a magyarországi gazdasági életbe. Első képviselői leginkább földesúri kocsmabérletekkel, boltok árendálásával, házalással kezdték tevékenységüket, majd fokozatosan terjesztették ki érdekszférájukat a malombérlet, vásárpénz, út- és vámbérlet, terménykereskedelem, borkivitel területére is. Bonyhádon a 19. század első felében a helyi földesurak védőszárnyai alatt szatócsként, vándorárusként vagy regálébérlő „házizsidóként” keresték meg maguk és népes családjuk kenyerét.

A 19. század második felének Magyarországa, az Osztrák–Magyar Monarchia kedvező feltételeket biztosított a zsidóság számára. A kereskedelem révén ténylegesen meglévő űrt voltak képesek betölteni, egyszerre értékesítették a mezőgazdasági terményeket, bonyolították az árucsere-forgalmat Magyarország és a Monarchia államai között, ellátták iparcikkekkel a falusi lakosságot, hitelben árultak, hitelt adtak, sőt külkapcsolataik révén még nemzetközi pénzügyleteket is bonyolítottak egy olyan országban, ahol a bankrendszer elemei sem léteztek még. Mindezek következtében a kelet-európai zsidóság nagyarányú bevándorlása kezdődött meg Magyarországra, ahol – elsősorban – királyi és főúri birtokokon látták szívesen őket. Ezzel a folyamattal együtt járt a zsidóság erőteljes asszimilációja: magyarul beszéltek, magyar neveket vettek föl, s általában igyekeztek mindent elkövetni annak érdekében, hogy az ország egyenrangú polgáraivá váljanak.

Helyzetük megszilárdulását, a kereskedelemben betöltött szerepük további fokozódását 1867-től, a zsidó emancipáció kinyilvánításától tapasztalhatjuk. Egy részük a falvakból beköltözik a városokba, belső társadalmi rétegzettségük is differenciálódik. Megtaláljuk közöttük a házaló, batyuzó, kocsmatartással foglalkozó, igénytelen, szerény életmódot folytató kereskedőket csakúgy, mint a tőkés nagykereskedelem úttörőit, akik mentalitásuk, szorgalmuk, összetartásuk, ügyességük eredményeként a lassan kialakuló polgári társadalom meghatározó tagjaivá váltak.[16]

A bonyhádi kereskedelem nagy valószínűséggel korábbi keletű, mint annak fennmaradt emlékei bizonyítják. Írásos emlékek csak a XVIII. század első feléből maradtak ránk, de egészen biztos, hogy már sok száz évvel korábban jártak Bonyhádon vándorkereskedők, hiszen a Hunyadiak korában már tartottak itt vásárokat.[17]

A XVIII. században Bonyhád története sok tekintetben elölről kezdődött. Az 1740-es évek elején figyelhető meg a zsidó kereskedők térhódítása. Ezt III. Károly 1726-os rendelete magyarázza, mely szerint Cseh-, és Morvaországbéli zsidó családok első szülött fia alapíthatott csak családot. Az első négy férfi, aki elsőként jelent meg Bonyhád falai között az 1741-es összeírás szerint: Salamon, Marcus, Wolf és Paul. Foglalkozásuk: szatócs és pálinkafőző. 1745-re már hatan kereskedtek. Magukkal hozták családjaikat is. A hat kolóniából kettő egy háztartásban élt. A XVIII. században megalkotott zsidóellenes rendeletek Bonyhádot is elérik, mely szerint el kell hagyniuk Magyarországot. A törvény alól sikerült kibújniuk, miután a rendeletet nem tudták véghezvinni. Földesuraik ennek ellenére behajtották rajtuk az oltalompénzt, hiszen mint földönfutó, törvényen kívülinek éltek a köztudatban. A türelmi rendelet után, „tolerantia-taxa” befizetésével nyerhették el a király oltalmát. Ezen felül földesuraik és tiszttartóik jóindulatát is meg kellett vásárolniuk. Bonyhádon nem volt ennyire kiélezett a helyzet, sőt! Miután magyarok nem foglalkoztak kereskedelemmel, így átengedték az idegeneknek: rácoknak, zsidóknak, görögöknek. 1750 körül Bonyhádon 20 család bérelt lakást Perczeltől és Kliegltől. (Foglalkozásuk szerint: Abraham Wolf pálinkaégető, Marcus Mandl földműves, mások: számvevők, raktárosok, borkimérők, dohány-, bor-, gyapjú-, és bőrkereskedők). Az 1754-es összeírás tájékoztat 22 család foglalkozásáról, újdonság a bőrkereskedők, tímárok és szűcsök megjelenése. Ezen összeírás során már 12 kereskedőből heten bőrt vásároltak. Tudomást szerzünk két szabóról is, valamint Jacab Abraham borbélyról, aki sebész is volt. Két évszádon keresztül a bonyhádi kereskedő családok létszámaránya meghaladta az országos átlagot. Nagykereskedelme a mezővárost Dél- Dunántúl árubeszerzési központjává avatta. A dohány mellett jelentős volt a gabona-, bor- és bőrkereskedelem is. A hozzá nem értő fölbirtokosok bérbe adták a zsidóknak a pálinkafőzést, a kocsmát, a mészárszéket, sőt magát a kilenced-, és a tizedszedést is.[18]

4.2.1.2. A házaló kereskedelem

Ez a kereskedési forma, amely sokféle árucikk terjesztését és sokféle, különböző etnikumú, társadalmi helyzetű kereskedő tevékenységét foglalja magába, a 19–20. századi Magyarország árucsere-forgalmában igen jelentős szerepet játszott. Ezek a kereskedők árucikkeikkel járták az országot vagy annak bizonyos területeit, más szóval házhoz, vevőhöz vitték a termékeket. Kihasználták a közellátás szervezetlenségéből, hiányosságaiból, a szállítás fejletlenségéből adódó lehetőségeket, a szükség által kialakult keresletet elégítették ki és ennek megfelelő kínálatot biztosítottak. Áruikat többnyire valamilyen faluközösségtől, manufaktúrától, gyártól szerezték be, és azután eljuttatták az ország minden részébe. Tulajdonképpen közvetítő vándorkereskedelmet folytattak, ami állandó mozgást, kitartást és sokszor igénytelen életmódot jelentett.[19]

4.2.1.3. Bolti kereskedelem

A kereskedelemnek legfejlettebb változata az, amikor a kereskedők letelepedve üzletet nyitnak, és már csak a vevőnek kell egy meghatározott helyre az áruért elmennie. A 19. század végén, 20. század elején a falvakban, kisvárosokban általában vegyesboltok, úgynevezett szatócsüzletek működtek. Az első boltok a 18–19. század fordulóján általában földesúri vagy községi bérleményekként üzemeltek, és csak fokozatosan kerültek át a bérlők tulajdonába. A 19. század elején gyakori lehetett a házaknál való engedély nélküli boltnyitás is. A kereskedelem szakosodásáról a falvak, kisvárosok szintjén a 20. század közepéig alig beszélhetünk. A kereskedők a legkisebb üzlethelyiségekben árultak, és a legkisebb mennyiségben mérték ki az árut, mindenkor a vevő igénye szerint.[20]

Az emberek kis tételben szerezték be a mindennapi igényeikhez szükséges árucikkeket. A bolthelyiségek általában a lakóépületek szerves részét alkották, sokszor valamelyik lakóhelyiségből alakították ki őket, s az utcára nyíltak. Természetesen nagyobb városokban ezek mellett az üzletek mellett megjelentek a rőfös, divatáru, s egyéb ruházati cikket árusító üzletek is.[21]

4.2.1.4. A felvásárló és a közvetítő kereskedelem

A felvásárló kereskedelem jellemzője általában a nagymértékű szakosodás, tehát az, hogy egy vagy legfeljebb néhány árucikkel foglalkoznak.

A gabonakereskedelem közvetítői a 19. század közepétől fokozatosan kiemelkedtek a kiskereskedők soraiból, s közülük sokan a magyar polgárosodás jellegzetes képviselőivé váltak (Bonyhádon részben Davidovicsék képviselték ezt a réteget). A gabonával – mint az ország egyik legfontosabb exportképes termékével – való kereskedelmet már nagykereskedelmi szinten folytatták. Elsősorban az ország nagy viziútjai mentén vált ez meghatározó foglalkozási ággá.

A gabonakereskedőkhöz hasonló szervezettséggel működtek a dohány-nagykereskedők, s közöttük is jelentős kereskedődinasztiák jöttek létre.[22]

4.2.2. Bonyhád kereskedelme

Bonyhád 1780-as összeírásai kifejezetten a dohány kereskedelmére hívják fel a figyelmet. Négy jelentős dohánykereskedő mellet 18 boltos és vásári kereskedő profiljában is szerepel ugyanez a foglalkozás.

Bonyhádon a bőrkereskedők játszottak kiemelkedő szerepet. A bonyhádi zsidó kereskedők a 19. század végétől, vállalva a nyersbőr fáradságos begyűjtését, felvirágoztatták ezt a kereskedelmi ágat. A konkurencia csak a zsidó kereskedők között jöhetett létre, mert a magyar és a német lakosság igen erőtlenül végezte ezt a munkát. A zsidó kereskedők a vidéket járva fontos piaci ismeretekhez jutottak, amit megosztottak otthon maradott társaikkal is. Így a nyersbőrt felvásárló zsidóktól a bonyhádi szatócsok megtudhatták, milyen a környékbeli konkurencia, s mi az, amivel érdemes kereskedni.[23]

Általában a nagykereskedők is tartottak fenn üzleteket, ahol kis tételben lehetett vásárolni. A kereskedők tevékenysége akkor volt számukra gyümölcsöző, vállalkozásuk jól menő, ha pontosan ismerték vevőik igényeit. A bonyhádi vaskereskedők például, pontosan felmérték az igényeket a járomszögtől a kocsitengelyig, kínálatukat is ehhez igazították. Példaként említhetjük az egyik legáltalánosabb munkaeszközt, a kapát: Bonyhádon és környékén a Grácból hozott kapákat használták. A vevők évtizedeken keresztül a megszokott fajtájú és minőségű kapákat keresték. A kereskedők, hogy kielégítsék az igényeket, akár a világ végére is elmentek volna. Az „eszi – nem eszi – nincs más” elvet nem alkalmazták. A tulajdonosok pontos áruismeretet követeltek meg segédeiktől, akik között a legfontosabbak az üzletvezetők voltak, akik az áru rendelését végezték.

A kereskedők más módon is igyekeztek a vevők kedvében járni. Udvariasak, kedvesek voltak vásárlóikkal, az üzletek szinte bármikor nyitva álltak a vevők előtt. A következő bonyhádi anekdota is ennek bizonyítéka: „Kérem, a férjem egyszer fogadást kötött. A Kaszinó-kertből jöttek haza éjfél körül. Arra fogadtak, hogy a Brauer kereskedő éjfélkor is kikel az ágyából, hogy adjon egy csomag Levente cigarettát. A férjem nyert.”[24]

A 19. századi magyar nyelvben azután a zsidó szó a kereskedő szinonimájává vált, a vásárlók nem a boltba mentek, hanem a „zsidóhoz”.

A 20. század elejére a magyarországi falvak szinte mindegyikében legalább egy zsidó család élt, övék volt a falusi bolt, legtöbb esetben a kocsma is. Ennél jelentősebb szerepet töltöttek be azokon a településeken, amelyek például fő közlekedési utak csomópontjában helyezkedtek el vagy valamiféle gazdasági monokultúrát alakítottak ki, esetleg más kulturális, az átlagtól elütő jellemző jegyekkel rendelkeztek.[25]

4.2.2.1. Zsidó kereskedők

„Ez az álomföld, a Völgység szíve. Úgy is, hogy ez a legelragadóbb.

A félig zsidó, félig sváb kisváros bennszülötteire mint emberfeletti lényekre néztem; ha megszólítottak, elakadt a szavam, már nem tudom, babonás tiszteletből, vagy a pusztalakók még babonásabb félelméből-e?

A kereskedők másutt egy-egy faluval kereskedtek: ezek itt egymás közt adták, vették az árut az iparosok is egymásnak dolgoztak. A lebujszerű, bebújszerű kis boltok fölött a fölösleges sok cégtábla. Nem volt könnyű dolgom velük

Tetszett nekem ez a tarkaság is. A múltnak ezt a mozaikszerűségét nem összevisszaságnak éreztem, hanem valamiféle demokráciának.” – írta Illyés Gyula

„A zsidóság birtokolta Bonyhádon a nyers termékekkeli kereskedést. De ők voltak a fő kereskedők a gyári cikkekkel, vászonnal, posztóval, selyem szövetekkel, varró szerekkel és átaljában mind ama iparművekkel, minők más vidékről, illetőleg külföldről hozattak be. Bécsből vették és hozták be portékáikat és azokat házalóik a -Hausierek- szegényebb hitsorosaik által küldték szerte, és adták el. Bonyhádon élt dúsgazdag és ritka becsületességű ilyen kereskedő: Kraus, Singer, Engel, Hirschfeld, Sauerwein, Roth, Adler, kiknek 40-50 házalójuk. volt Ezek szétjárták az egész vidéket, a szomszéd Baranya és Somogy megye is vásárterük volt, sőt kiterjeszkedtek még Szlavóniára ás Horvátországra is ”- írta Perczel Mór 1881-ben.[26]

Bárányék, Davidovicsék és Englmannék három-négy megyére kiterjedő nagykereskedelmi tevékenységet folytatnak. A fizetési kedvezmények nyújtása sem jelent gondot, hatalmas készletekkel rendelkeznek. (gyarmatáru: fűszer, déligyümölcs; ernyő, raffia.) Így vált Bonyhád Tolna megye vas-, üveg-, és porcelánáru nagykereskedelmi központjává.[27]

Akik még sokan mások mellett jelentős kereskedelem bonyolítottak Bonyhádon:

Streicher Benő vaskereskedő, Novotny Rezső vaskereskedő, Rieger Andor, vaskereskedő és Englmann Adolf, üveg- és porcelánáru kereskedő.

4.3. Kitelepítések, deportálások

1930-ban a Völgységi járás 39 230 fős lakosságából 28 548 volt német, 10539 volt magyar. Az idősebb korosztályhoz tartozó németség, főleg a falusi asszonyok nem beszéltek magyarul. A három fő vallás: a római katolikus, ágoston hitvallású evangélikus és az izraelita volt.

A bonyhádi zsidóság a reformkorban a lakosság harminc százalékát tette ki, de a születéscsökkenés és a nagyobb városba kiszivárgás következtében ez az arány 1930-ban tizenöt százalékra csökkent (1022 fő). A térség kereskedelmi monopóliumát azonban továbbra is ők gyakorolták. Hetven nagy- és kiskereskedés tulajdonosai voltak: 20 divat,- rövid- és rőfösáruda, 20 fűszer, élelmiszer- és vegyeskereskedés, 15 terménybolt, 5 üveg-, bőr- és cipőüzlet, 5 gép-, fa és tüzelőtelep, 3 könyv-papírbolt és nyomda, 2 órás és ékszerbolt volt a birtokukban.[28]

A többféle vallás, etnikumok sokasága békében élt egymás mellett. Törekvésük folyamatos volt a többiek közé való beilleszkedésre.

Mutatkozott a polgárosodás, s a kisvárosi németség sajátos - magyar érzelmű asszimilációja. 1939-ben megtartotta az országos zászlóbontó nagygyűlését a Volksbund, a magyarországi németség fasiszta szervezete.

A Bonyhád vidéki „németajkú magyarok" 1942 februárjában megalkották a Hűséggel a Hazához mozgalmat. 1943. március 15-én bocsátották ki felhívásukat, ez az ellenállás országos jellegűvé szélesült. A magyarországi német népcsoport 1944-ben tartotta nagygyűlését.[29]

A Horty-rendszer képtelen volt megoldani a Völgységben élő népesség gondjait. Nem lépett fel a nemzetellenes szólamokat hangoztató Volksbund ellen, tudomásul vette, kitért előle. 1944. március 19-ét követően az ország német megszállása után érte el tetőpontját a káosz. Veszélybe kerültek a nem fasiszta pártok és szakszervezetek tagjai, de a magyarsággal lojális németajkúak is. Mindennapossá vált a deportálás, meghurcolás és az SS- Wermacht kényszersorozás. A Hűségmozgalom egyes vezetőit a Gestapo elhurcolta, Perczel Béla a mozgalom mártírja lett.

Ezekben a napokban pecsételődött meg véglegesen a bonyhádi zsidók sorsa is. A zsidó lakosság jogkorlátozása - az ún. Fajvédelmi törvény – meghatározta, hogy a zsidók mikor tartózkodhattak az utcán, nem hagyhatták el a zsidó község határait. Kötelesek voltak az üzleteikre a „Judengescheft” alatta „Zsidóüzlet” feliratot kihelyezni. Kötelezővé tették a sárga csillag viselését. Kialakították a gettót, ahova beterelték a bonyhádi zsidókat. Csupán a legszükségesebb holmijukat vihették magukkal. Ezután a futballpályára terelték őket, itt töltötték az éjszakát a vagonokra várva. Szörnyű körülmények között Pécs és Kassa érintésével érkeztek július 9-én Auschwitzba. A július 1-jei deportálás 1177 bonyhádi, összesen a környékről behurcoltakkal 1344 zsidót érintett. 1945 tavaszán, a koncentrációs táborok felszabadulása után csak néhány fő tért haza. 1946-ban a bonyhádi zsidók száma 205 fő volt.[30]

A felszabadítás után színre lépő demokratikus pártok elhatárolták magukat a németség kollektív felelősségre vonásának elvétől azért is, mert tapasztalták, hogy éppen a fasizálódott németek követtek el mindent a különbségek elmosására. A saját bűnösségük csökkentése érdekében a német fasizmus vereségét a németség egyetemes katasztrófájaként állították be. A felszabadítás után is terrorizálták azokat a németeket, akik szerepet vállaltak a közéletben. Nem volt ritka eset, hogy a népi bizottságokban funkciót vállaló németajkúakat a volt volksbundosok megfenyegették. Felmerült az igény a németek cselekedeteinek differenciált elbírálásaira. Az új népi hatalomtó mindenki azt várta, hogy megbünteti a háborús bűnösöket és megvédi a vétleneket. Az 1944-ben létrehozott Ideiglenes Nemzeti Kormány egyik legfontosabb feladata a fasiszta tömb leválasztása az országról.

A németek felszabadulás utáni első összeírását a szovjet parancsnokság rendelte el 1944 telén. A népmozgalmi adatokból kiíratta azokat a 18-30 év közötti nőket és 17-45 év közötti férfiakat, akik németes hangzású nevet viseltek. A közülük elérhetőket 1866 főt, 1945 januárjában helyreállítási munkára, „málenkij robot”-ra a Szovjetunióba szállítottak. A kiválogatások során nem tettek különbséget a háborús bűnös és vétlen németek között. Az elszállított 215 bonyhádi lakosból 40 fő volt a Volksbund tagja, 154 semleges magatartást tanúsított, 21 pedig a volksbundosok által üldözött németajkú volt. Január 30-án kezdtek visszatérni az első hadifoglyok.[31]

Az 1945. július 1-jén megjelenő rendelet meghatározta egy ún. hármas bizottság megalakulását. Feladatuk az volt hogy a lakosságot egyenként megvizsgálják a nemzethűségük szempontjából. Nem volt-e volksbundista, hitlerista, nyilas, stb. Több száz családot telepítettek ki, akik tagjai voltak a Volksbundnak, akiket erőszakkal soroztak be az SS-be, vagy támogattak fasiszta szervezetet. Olyan családokat is kitelepítettek, akik politikailag semlegesek voltak. A kitelepített német családok mentesítési kérelme elárasztotta a legkülönbözőbb állami és politikai szerveket. Az indokok nagyon sokrétűek voltak, így felállítottak egy Mentesítési Bizottságot.[32]

Mindenekelőtt azokat mentesítették, akik ugyan német anyanyelvűnek de magyar nemzetiségűnek vallották magukat. Mentesíthető volt az, akinek a házastársa magyar. Itt maradhatott, aki igazolni tudta, hogy szakszervezetnek vagy valamely baloldali pártnak legalább 1940 óta tagja. Külön védelem illette azokat a németeket, akiket a Volksbund üldözött.[33]

1945 tavaszától 1948-ig tartott a lakosságcsere. A három lépcsőben végrehajtott német kitelepítés 13299 főt érintett, tehát völgységi németek csaknem felét. A betelepített családok száma 3298, ennek kétharmada bukovinai székely volt. A több erdélyi, bácskai, anyaországi. 1947 és 1948-ban került sor a felvidékiek letelepítésére, 495 család érkezett a Mátyusföldről.

A lakosságcsere teljesen megváltoztatta a város addig kialakult gazdasági szerkezetét. Az új lakók új szokásokat hoztak magukkal, nem folytatták az eddigi hagyományokat. Hosszú időbe telt, amíg az új telepesek és a régi bonyhádiak összecsiszolódtak. A kereskedelmi tevékenységet másképpen, más mentalitással végezték.

5. Üzletek, portálok

5.1.1. Üzletportálokról, mint olyan

Városaink képéhez, sőt a városiasság fogalmához is szervesen hozzátartoznak a nyüzsgő üzletnegyedek, ahol kirakat kirakatot ér, ahol régi és új, elegáns és hétköznapi, ízléses és harsány üzletek sorakoznak egymás mellett. A „város földszintje" nap mint nap szemünk előtt van, közérzetünkre sokkal erősebben hat, mint maguk az épületek. Az üzletek kirakatait viszont mindenki szívesen megnézi. A bámészkodás célja ilyenkor maga az áru, de közben észleljük és értékeljük az árucikkek elrendezését, tálalásának módját, sőt építészeti keretüket is. A kirakat rendezése és az üzlet homlokzata fontos szerepet játszik abban, hogy egy bolt fölkelti-e érdeklődésünket, bizalmunkat, vagy közönyösen megyünk el mellette.

Az üzletportál tünékeny műfaj. Ahogy változnak az igények, a divatok, ahogyan cserélődnek az üzletek tulajdonosai, úgy épülnek át, cserélődnek a portálok is. Nem az örökkévalóságnak készülnek, sorsuk mindig is összekapcsolódott a kereskedelem felívelésével, hanyatlásával.[34]A portál hű tükre egy-egy korszak kereskedelmi kultúrájának és általános tárgykultúrájának is. Leolvasható róla a készítő szakértelme, munkakultúrája, igényessége - vagy éppen igénytelensége.

5.1.2. A boltozattól az üzletportálokig

A portál a kereskedelem fejlődésének csak egy bizonyos fokán, Kelet-Európában a XIX. század közepén jelent meg. Korábban az üzleteket boltkapuzat kapcsolta az utcához. Miként a bolt szó etimológiája jelzi, a kereskedők valamikor a középkorban az épületek boltíves árkádjai alá, a bolthajtásos földszinti terekbe húzódtak a piactérről. Az üzletet az utcával ajtó vagy ablak kötötte össze, gyakori volt, hogy a félköríves nyílás felét ajtónak, felét kirakatablaknak használták, s az egészet leakasztható (később felhajtható és kitámasztható) fatáblával zárták. Ebben az időben a kereskedők kovácsoltvas cégérrel vagy falra festett felirattal jelezték, hogy mit lehet kapni az egymásra nagyon hasonlító boltkapuk mögött. Több cégjegyet, szimbólumot azóta is használnak, ilyen a gyógyszertárak Aesculapius-kígyója, a borbélyok fémtányérja vagy a trafikok dohánylevele.

A barokk kor és a klasszicizmus csupán annyi változást hozott, hogy a boltkapuzatok az emeleti nyílások rendjéhez igazodtak, és zárásukat szép kovácsoltvas pántokon (kivetőpántokon) forduló fatáblákkal, illetve vaslemez spalettával oldották meg.

Az üzleti élet föllendülésével a kereskedőket már nem elégítette ki a szűk ajtónyílás és kirakatablak. A konkurencia miatt igyekeztek áruikból minél többet megmutatni, az utcán járók figyelmét minden úton-módon felkelteni. Először a spaletták kihajtott felületére akasztott, naiv bájjal festett cég- és reklámtáblák és a közvetlenül a falra pingált feliratok, képek jelentek meg, majd a falpillérre épített lapos kirakatszekrények. A kereskedők fokozatosan minden szabad helyet elfoglaltak az épületek földszintjén.

A mai értelemben vett portál egy hatósági rendelet nyomán született, amely megengedte, hogy a kirakatok homloksíkja harminc centiméterrel az épület homlokzata elé léphessen, így lehetőség nyílott a korábban különálló nyílások és a falpillérekre helyezett kirakatszekrények összefogására egyetlen architektonikus kompozícióba. Ez a homlokzatra rátett faépítmény - a portál - egybefoglalta az üzlet bejáratát, a kirakatokat, a cégtáblát, magába rejtette a napvédő ponyva és az üzletet lezáró redőny vagy detektívrács szerkezetét.

A cégtáblák anarchiájával szemben a portál magasabb fejlődési fokot jelentett: rendezte az egy üzlethez tartozó elemeket. Ezt az építményt a történeti építészetből vett formákkal öltöztették föl. Volt lábazata és párkánya, melynek képszéke adott helyet a cégtáblának. Az alsó és felső sávot faragott fapillérekkel vagy féloszlopokkal kötötték össze, ezek keretezték a kirakatokat és a bejáratot. A faportál általában tisztes iparosmunka volt: asztalosmesterek tervezték és kivitelezték. A múlt század utolsó negyedében azonban már építészek is terveztek portált, főként azokat, melyek a házzal együtt épültek.

5.1.3. A múlt század vége

A szaporodó üzletportálokat később sok kritika érte, mert sem egymásra, sem az épülethomlokzatokra nem voltak tekintettel. Az épületre utólag rátett portál valóban öntörvényű alkotás, ellentmondása a ház architektúrájával alig oldható fel. Kérdés, hogy ha az épületek lábára utólag rárakódott rétegeket lehántjuk, nem veszítünk-e többet a réven, mint amennyit nyerünk a vámon? „A házak alsó síkja a lüktető városi életé; az abba beépített portál minél élesebben válik el a felette unalmaskodó lakóháztól, minél határozottabban hangsúlyozza önmagát, annál jobban felel meg életelemének és annál szebbé teszi az utcát" - vélte Szirmai József, a portálépítés egyik kiváló mestere és teoretikusa. A régi fotók tanúsítják, hogy az eklektikus faportálok valóban elevenné, látványossá tették a korábban egységes, ám kissé egyhangú városképet. Mai állapotukból nehéz hajdani szépségüket rekonstruálni: az épületdíszekkel vetélkedő faragványaik megkoptak, durva mázolás, primitív feliratok, műanyag matricák takarják az egykor műbútorasztalos szinten elkészített portálszekrényeket. Az olcsóbb, puhafa portálokat régen is mázolták, de a keményfa borításúakat bútorhoz hasonlóan kezelték, pácolták. A cégtáblák antikva betűit általában vastag üveglapba csiszolták hátulról, a betűt aranyozták, a hátteret pedig feketére festették. Ez a mesterség réges-rég kihalt, remekeiből mutatóba is alig maradt néhány. Figyelemre méltók az olyan apró részletek, mint a ponyva díszes öntöttvas kitámasztórúdja és a kirakatokat megvilágító, konzolra szerelt külső lámpák.

5.1.4. Az 1920-as évek

Az első világháború utáni nehéz időkben újra az olcsó faportál terjedt el. A nemes fafelületeket silány redőnylécekkel helyettesítették, ellensúlyozásul barokk volutákat aggattak a fakeretre. A húszas évek közepétől egy-két, főként luxuscikkekkel kereskedő cég már megengedhette magának a drágább, nemesebb anyagból készült, iparművész tervezte portált.[35]

5.2. Üzletek, elemzések

„Bonyhád zárt telepén a cégtáblák nevének egy tagja se volt magyar, s fordított sorrendben álltak. A kínált áruk is németül. Volt héberbetűs felirat is. Szórakoztató volt, nem riasztó. A telepről jobb oldalra, a katolikus templomtól le messze az evangélikus templomig éppoly zárt nyelvegységben svábok éltek. A cégtáblák a városka többi részén nem kínáltak tán egyetlen magyar eredetű nevet. Az állomásról jövő főútvonal beszálló vendéglőjét ez hirdette: Gasthaus.”- írta Illyés Gyula

5.2.1. Ami már elveszett

Braun Vilmos üzlete a központban foglalt helyet, a posta mellett volt megtalálható. A vegyeskereskedés helyén üzletház épült. A bejárat fölé elhelyezett tábla jelzi a tulajdonos nevét és üzlete jellegét. A helyiség teljesen nyitott az utca felé, egy dupla szárnyú ajtón keresztül tárul fel. A másik nyílás azonos szélességű az ajtóval, de ez nem nyitható: ez egy teljes üvegezésű kirakat. A nyílások védelmét kifelé nyíló zsalutáblák biztosítják. Ezek a táblák adnak helyet az üzletben kapható áruk reklámjának. Innen megtudhatjuk, hogy dohányáru, okmánybélyeg és még sok minden más mellett Frank kávé is kapható. Az ajtótok külméret feletti szakasza mind a két nyílás esetében üvegezett. A négy kisebb ablakosztás gondos asztalosmunkára utal.

Kohn Márkusz ószeres háza. Az épület (Rákóczi út 12) összeomlott. A helyén ma park található, a II. világháború bonyhádi áldozatainak emlékműve áll itt.

Singer Vilmos vegyeskereskedő háza, Széchenyi tér 17.

Szembetűnő magas tetőszerkezete, padlása kitűnő volt termények tárolására.

Vajda János, majd Peichs kereskedése, Horthy tér 4. Eleinte szögletes, majd íves homlokzatú parasztház. Ugyanitt volt Zeif Géza rövidáru kereskedése (három üzlethelyiség), Krum István könyvelő irodája, Engelmann Leó és Sándor üveg és porcelán nagy- és kiskereskedő boltja.

Spiesz Ádám vendéglője (étterem és halászcsárda)

Felirata példa Illyés Gyula soraira: GASTHAUS-SPIESZ-ÁDÁM-VENDÉGLŐ

Hoffer József üzlete. Díszmű és rövidáru raktár.

Az épületet csak a fenti díszes képeslapon találtam meg.

Rózsa Lajos üzlete Rózsa fűszeres vagy Rajczi könyvesként volt ismert. Joggal nevezhetjük az ő üzletét a környék legvegyesebb kereskedésnek. Lábazattól a fogsoros párkányzatig találunk a homlokzaton táblákat. Könnyen megfért egymás mellett a Fűszer, csemege, déligyümölcs; Hentesáruk-friss felvágott; a Kaldont- legjobb fog-Créme és a Csokoládé-Bonbon-cukor-kávé-tea; Ásványvizek-tea-rum kognack; a Flora-terpentin szappan és a Diana a Frank kávé. Itt zajlott a Postaértékjegyek és újságok árusítása. Megtudhatjuk hogy Itt kapató az újság, sőt újság-előfizetőknek nagy kedvezmény. De találunk egy nagybani kocsma feliratot is.

Homlokzatát három nyílás tagolja. A bal oldali kocsibehajtó, a középső képezi a bolt bejáratát, a jobb oldali pedig kirakat. A kétszárnyú behajtó részletesen kidolgozott faberakásos kapu, egyenes záródású. Kapubéllete már íves, ezzel is hangsúlyozva azt. A bejárat nyílása három osztatú, középen egyszárnyú üvegezett ajtó, két szélesebb kirakattal közrefogva. Az üvegezés míves fakeretezést kapott, a kirakatok sarkai csipkézetten lekerekítettek. A nyílások felső területe követi a vezérszint ritmusát: három részre osztott, üvegezett. A kirakatok nyüzsögnek a kiállított áruktól, lábazatukat mindenhol táblák fedik. Táblák borítják a nyílások közötti falsávokat is. Az ember nagyságú reklámok teljesen ellepik a homlokzatot, csak a nyílások záró magassága felett tapasztalunk először hézagosságot. Még az árnyékoló ponyva sem úszhatta meg, teljes szélességében olvashatjuk rajta az édességeket reklámozó feliratot. Központi helyet foglal el a névtábla Rózsa Lajos nevével, és további eladásra kínált termékkel. Ha még így sem tudta felkelteni az üzlet a figyelmünket, akkor a kerek, több sorban szövegezett, és még két másik, hentesárukat ábrázoló rajzokkal ellátott tábla gondoskodik róla, hogy mindenképp betérjünk venni valamit.

5.2.2. Ami fennmaradt, őrzi egykori jegyeit

A következő épületek fennmaradtak, rajtuk a tulajdonosok csak keveset változtattak. Az épületek közül néhányat később részletesen elemzek.

Eppel József szabómester háza. Perczel utca 18.

A baloldali épület Warum Ignácné üvegező műhelye volt, most péküzlet.

A jobboldali ház egykor Kuszka Dezső órásmesteré, Stoll mézeskalácsosé majd Süket Laci ószeresé volt, most Künsztler Jánosné virágboltja.

Davidovics család vegyeskereskedése a Rákóczi u. 6. szám alatt volt megtalálható.

Az épületet azóta is sokféle üzletnek és irodának használják.

Ermel Adolf üzlete a Perczel u. 3. szám alatt volt. Flesch Hermann itt működtette rövidáru boltját. Azóta „Iparosok háza” néven ismert.

5.2.3. Ami fennmaradt, de átalakult

Englmann Adolf uralta az üveg- és porcelánáru-kereskedelmet. A cég évszázados múltra tekint vissza. Első ízben az 1828. évi összeírás jelzi a családot, majd 1851-ben és 1859-ben találkozunk a névvel. Az Englmann-testvérek varrógép kereskedésének cégjegyzése révén 1909-ben szerepel ismét a család neve. A két világháború között hat testvér három városban foglalkozott a családi vállalkozással (Budapest, Bonyhád, Szombathely). Speciális termékeik országszerte keresettek voltak, mint például a gyógyszeres üvegek és tégelyek.[36]

Streicher Benő 1885-ben vásárolt üzletet a Főtéren, a mai Szabadság tér 8. alatt. A ház Perczel Mór feleségétől kerül a család birtokába. Korábban az üzletet a Fisher és Kalivoda vegyeskereskedő társas cég bérelte. Streicher Benő bár bőrös szakmát tanult, mégis vaskereskedést nyitott. A vevőket a „Vasemberhez” feliratú cégtáblával és emblémával csalogatta új üzletébe. Árukínálata elsősorban jobbágyfelszabadítással önállósodó parasztgazdaságok felszerelési igényeit szolgálta.[37] Igaz vaskereskedőként említik, de vasárun kívül más árucikket is árult. Karácsony és húsvét előtt kínálata vetekedett bármely fűszer és édességkereskedés áruválasztékával, de húsvét másnapján már százszámra adta el a kaszát. Ebben a boltban lehetett megtalálni a lőtt vadak teljes skáláját, de a borválaszték sem maradt el más üzletek árukínálatától. Kocsiszámra árusította a marhasót éppúgy, mint az autógumit. A svájci Susák-cég csokoládéja húsvét előtt, a Jugoszláviából származó rézgálic húsvét után, majd egy másik szezonban a keményítő, az ekevas, a kártya és a pipa adta meg a kínálat alaptónusát. A Streicher-cég híres vas- és fűszeráru nagykereskedése erőteljesen a vegyeskereskedés látszatát keltette.[38]

Fia, ifjabb Benő továbbfejlesztette az üzletet. 1910-től a már távbeszélővel is rendelkezett, a bolt a „Vas- és Fűszerkereskedő, Magyar Királyi Dohány Tőzsde és Lőpor áruda, Bonyhád” cégmegjelöléssel szerepelt. 1918 után egyrészt áruhiány, másrész a vásárlóerő-csökkenés, valamint a pénz elértéktelenedése révén az üzlet gyenge lábakon állt, eladósodás miatt a Takarékpénztár kezébe került. Később az üzlet visszakerült a családhoz és Streicher Zoltán vezetésével ismét egyenesbe került a bolt anyagi helyzete. Vas és fűszer mellett fegyver, vadhús- és borkereskedéssel is foglalkozott. Az 1930-40-es években a bolt színvonala hanyatlott, végül a csőd szélére jutott.[39]

Az épület homlokzata szimmetrikus, középen a kapu, két oldalt pedig a két kereskedő egy-egy üzlete található. Englmann a bal oldali boltot birtokolta. Mind a két ajtónyílást funkciójának megfelelően alkalmazta. Straicher Benő –aki a jobboldali üzlet tulajdonosa- az egyik ajtónyílásba a portékáit helyezte ki. Az áru a zsalugáterek tábláira volt kifüggesztve. A két nyílás felett látható közel félkör alakú, kovácsoltvas díszítésű ablak ma is látható. Ezeket Englmann árnyékot adó ponyvája eltakarta. Mind a két üzlet hirdette tulajdonosa nevét a bejáratok felett.

Ma a kapun keresztül sétáló utca vezet a Bajcsy-Zsilinszky utca felé, ahol a rendelőintézet található. A két üzlet helyén ma is boltok vannak. A baloldali kávézóként működik, aminek boltíves árkádja a kapu melletti nyílás felől közelíthető meg. A jobboldali virágboltként üzemel. A tulajdonosok ügyeltek az egykori jelleg megtartására. Az íves ablakok és díszítésük ma is látható. A kapu keretezésében a felújítás során megtartották a kőből készült áthidalót. Az egykor szobrot tartalmazó fülke ma üresen áll.

Helbich János kocsmája helyén most is üzletet találunk (változó profillal).

Hirschfeld Testvérek, divatárubolt, Szent Imre u. 1. Az utóbbi években kínai üzlet volt, most könyvesbolttá alakították.

5.2.4. Ami lakóházból mára vált üzletté

Most olyan épületeket vizsgálok meg, amik egykor nem rendelkeztek üzlethelyiségekkel, mára azonban kibővültek vagy átalakultak kereskedelmi funkció kiszolgálására. Ezek az épületek többségében lakóházak voltak. Utcafontra néző lakószobáik alakultak át üzlethelyiségekké és a hozzá tartozó raktárakká. Nem ritka, hogy új fal szeli ketté a szobákat. Nagyobb probléma hogy ez a homlokzaton is megmutatkozik. Az új teret bejárattal, ablakokkal is ellátják, roncsolva az eredeti homlokzat nyílás architektúráját. Az új ablakok minősége, anyaga, osztatúsága csak a legritkább esetekben alkalmazkodik a már meglévőkhöz. Vegyük például a kapcsolt gerébtokos vagy a hevedertokos ablakok felépítését. Újragyártásuk meglehetősen költséges vállalkozás, mégis fontos lenne a homlokzat sajátos jellegének a megőrzése. Manapság nagyon kevesen veszik a fáradságot nyílászáró felújítások alkalmával, hogy az eredeti állapotokat állítsák helyre. Ezzel nemcsak a külső megjelenés torzul el, de az épület klímája is megváltozhat. A fa ablakok biztosította természetes filtráció könnyen elveszhet párabiztos műanyag nyílászárók beépítésével. Lehet hogy így a megoldott a hangszigetelés, de a penészképződés is.

A Perczel utcában sok lakóházat alakítottak bolttá. Az egykor egységes homlokzatú, szigorú nyílásritmusú oromzatok erősen átalakultak az idő során. Némelyik ablakból ajtó lett, anyagában, osztatúságában is eltérő. Szerencsére az ablakok feletti vakolatdíszeket megkímélték. A padlószint és a járda szintje különböző. A nagy eltérés miatt belső lépcsőket alkalmaztak. A boltok bérlői gyakran változnak, az új funkciók új formai megoldásokat követelnek, ezért sokszor átépítik őket. A három üzlethelyiséget magába foglaló épület Szolárium stúdió, Adidas márkabolt, Farmer szaküzlet, 100 forintos bolt, húsbolt és még sok minden egyéb volt már. Jelenleg használt ruhabolt üzemel benne. Reklámjaik nemcsak a homlokzatot, de az ablak üvegezéseit is ellepték. Az összhang mára már elveszett, homlokzata zilált, kusza hatást kelt.

Hasonló jelenséggel találkozunk a Szent Imre utcában. A klinker téglás lakóházból üzleteket alakítottak ki. Az egyik ablakból bejáratot készítettek a bolt számára. A másik bejárat az épület jobb oldalán az eredeti állapotot tükrözi. Szép az ablakok felett látható növényi motívumokkal díszített épületkerámia, amit valószínűleg a pécsi Zsolnay-gyárban készítettek. Bonyhádon elszórtan találunk még sárga klinkertégla homlokzatú házakat. Jellemző rájuk, hogy téglák az ablakok közti területet, vagy a homlokzatdíszítés által kihagyott üres részeket töltik ki. A nemes vakolatok mellett ez a rusztikus felület érdekes hatást kelt. A sárgás-barnás árnyalatú téglák messziről egységes felületnek tűnnek, a náluk világosabb homlokzatdíszeknek így hátteréül szolgálnak, kiemelve őket. Nemcsak dekoratívak, hanem időtállóak is.

A következőkben egy olyan épületet veszünk szemügyre, amelyeknek a funkciója megváltozott: lakóházból üzletté vált, de az átalakítás során ügyeltek a megjelenésre, a hagyományos forma megtartására.

Példaértékű Hofmeister Lajos méretáru üzlete. A bolt bejáratát nem egy ablaknyílás kivágásával oldották meg, hanem a kocsibehajtón keresztül alakítottak ki egy ajtónyílást. A homlokzat így nem sérült, megtartotta eredeti jellegét. Az ablakkeretezésre is ügyeltek, a formák nem egyszerűsödtek le, a homlokzatdíszek nem vesztek el. Az ajtó feletti cégér egyszerű, homlokzatra illő, egyértelműen kifejezi az üzletben zajló tevékenységet. Reklámtáblák sem rontják az összképet. Követendő példaként szolgálhat más, hasonló jellegű épületek felújítása során.

6. Épületelemzés

A fennmaradt kereskedőházak közül olyan épületeket választottam részletesebb elemzésre, amelyek még őrzik az egykori jegyeket, vagy megjelenésükben, történetükben, múltjukban érdekesek.

6.1.1. Ipar kávéház

A egykor Iparosok otthonaként, majd Ipar kávéházként ismert épület elhelyezkedése kiváló, hiszen a város központjában, nem messze a templomtól található, a főutca kereszteződésében (Perczel utca 18. és a Ady utca sarok). A földszintes, nyeregtetővel fedett oromzatos ház az 1900-as évektől Eppel József családi háza, ahol a mester a szabóműhelyét is berendezte. Az elmúlt években játékbolt, majd kocsma működött benne. Homlokzata elárulja a ház kereskedelmi múltját, ajtaja az utcára nyílik. Az egykori lakórészt a hátsó udvar felől lehetett megközelíteni a mellékutcáról. Tömege nem változott, tetőformája viszont átalakult, az oromzatos tetőt csonka tető váltotta fel. Környezetébe most is jól beilleszkedik. Jellegzetes a kissé kiugró középrizalitja, amely részben még őrzi barázdás díszítését. A nyílászárók mérete nem változott. Ajtónyílása viszont jobboldalról baloldalra került, a homlokzat a tükörképére változott. Ablakai egykor a homlokzat síkjában voltak, kifelé nyíló szárnyakkal, ezzel világos, tiszta homlokzatot biztosítva. Ma a fal szoba felöli belső síkjához igazodnak befelé nyíló ablakszárnyakkal, erős árnyékhatást létrehozva a homlokzaton. Az ablakokat kicserélték, de az újak megtartották elődeik T-osztatúságát. Az ablakkeretezés nagyrészt megtartotta eredeti vonalvezetését, az ablakkötény csipkés díszítése is őrzi a jegyeket. A párkányzat teljesen hiányzik, és az ereszcsatorna is alacsonyabban helyezkedik el díszesebb elődjénél, így az az érzésünk támad a két képet összehasonlítva, mintha az épület vesztett volna magasságából, a tekintélyéből. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a korábbi fotókon még fellelhető cégéreket, táblákat. Az ajtó melletti tábla jelzi az épület rendeltetését: Iparosok otthona. Az egyszerű italos üvegeket ábrázoló rajzok a tábla két oldalán, a feliratokat szegélyezve helyezkednek el. A bejáratot hangsúlyozza a járda fölé helyezett finom vonalvezetésű lámpa, valamint a süllyesztett ajtónyílás sötét árnyékhatása. A tábla alatt újságok, hirdetmények vannak a homlokzatra erősítve, ezzel is megállásra késztetve a járókelőt. Az újságon a művész szó olvasható címként, valószínűleg valamelyik színjátszó kör előadását hirdethette. Az épület mellékutcára néző homlokzatán is találunk táblákat. Ezek már nem ezt az üzletet reklámozzák, talán más kereskedők kívánták eligazítani boltjaik felé az utcán sétálókat. A tábla valószínűleg a helyi zománcgyárban készült, ahol nemcsak edényeket, hanem reklámtáblákat is készítettek. Az épület karbantartottsága példaszerű, ügyelnek a korábbi jegyekre, sajátosságokra.

6.1.2. Zukker-ház

A következő épületet a bonyhádiak Zukker-házként ismerik. A ház szintén a központban, az egykori zsidónegyed szívében helyezkedik el. A címe Rákóczi utca 10. Az utcát régen Budai utcának hívták. Korabeli telefonkönyvekből és más adatokból bukkantam rá az épületben egykor működő üzlet használóira. Nevük: Englmann Mórné (1896), valamint Hirschfeld Miksa divatáru kereskedő. (A felkutatott iratok nem szólnak dátumról, így a használat sorrendjét nem tudom pontosan megállapítani.) Az épület az utcafronton helyezkedik el, földszint és egy emelet, valamint az oromzatos nyeregető adja a magasságát. Tekintélyt parancsoló mérete nem volt szokatlan a környéken, az egykor szomszédságában álló Kohn-ház hasonló jegyekkel rendelkezett. Egyszerű tömegével könnyen beilleszkedett a környezetébe, mára leegyszerűsödött a külseje, elvesztette egykori jellegzetességeit. Most is bele illik a környezetébe, mert a szomszédos új épületek idomultak hozzá. Az épület szállodaként üzemelt, Hotel Walter néven ismerték, nevét az oromfalra írva hirdette. 1930-tól új tulajdonos vette át, és ettől kezdve Zukker Szállónak hívták. Színháztermében sok műkedvelő előadást tartottak. A 30-as években nagy versengés folyt közte és az Erdős-féle Aranyoroszlán szálló között. A szálloda reprezentatív jellegét az emeleten sorakozó hat magas ablak és a középen elhelyezkedő ajtó is hangsúlyozza. Az ajtónál kicsit szélesebb kovácsoltvas erkély még a Walter Szálló idején került a homlokzatra. A két kép összehasonlítása is bizonyítja ezt. Régen az erkélyre erősítették a cégtáblákat: Zukker Szálló, Utazók Otthona, Hotel Zukker. Ma már nincs erkélye az épületnek, egy átalakítás során lebontották. Elképzelhető, hogy a homlokzata valaha szimmetrikus volt egy utca felöli bejárattal középen. Az ablakok nagy belmagasságú szobákról árulkodnak, egykor reprezentatív belső tere lehetett, méltóan ellátva szálloda funkcióját. A nagy belmagasság nemcsak az ablakokból sejthető. A most szomszédságában álló háromszintes lakóház magassága épphogy meghaladja ennek az épületnek a két szintjét. Az emeleti hat nyílás ritmusát a földszinten is megtaláljuk, viszont a jobb oldali három ablak helyén egy üzlethelyiség és egy kapu töri meg a ritmust. Nyílásai egykor T-osztatúak voltak, a „felújítások” során nem tartották meg ezt a jellegzetességet. A szimmetriatengelyben elhelyezett ajtót az erkély megszüntetésekor ablakká falazták fel. A homlokzat erősen díszített, ablakkeretezései gazdagok. Az emeleti nyílások szögletes, a fölszintiek félköríves vakolatdíszítést kaptak. Az emeleti ablak függőleges keretezése csigavonalban kapcsolódik a könyöklőhöz. A körívek síkja bemélyedt, közöttük félúton kör alakú virágmotívum figyelhető meg. Az emeleti díszítés erősen kiemelkedő. A könyöklőpárkány szaggatott, az ablakoknál magasabb, az ablakok között néhány centiméterrel alacsonyabban helyezkedik el. Ez erősen mozgalmassá teszi a homlokzatot. Az emeleten, az épület két szélén az ablakok sávjában 2 pilaszter található. A homlokzatdíszek később kerültek az épületre, ugyanis a díszítés megszakad a kapu vonalában, így az üzlet és a kapu körüli terület teljesen dísztelen. Az enyhén ívelt kapu és az egyenes záródású üzlet nehezen illeszkedik a homlokzat fegyelmezett rendjébe. Mai arculata erősen leegyszerűsödött korábbi megjelenéséhez képest. Lyukarchitektúrája ugyan megmaradt, de más egyezést már nem találunk a homlokzatán. Homlokzatdíszei, ablakkeretezései megsemmisültek, csupán egyszerű vakolatdísz utal rájuk. Könyöklő és főpárkánya nincs, a homlokzat színezésétől megkülönböztetett, világosabb árnyalatú egyszerű, jelentéktelen vonalvezetésű sávot találunk helyettük. Az üzlet is íves záródást kapott, idomulva a kapu vonalvezetéséhez. Fémtokos, rácsos ablakai rideg érzetet keltenek, átgondolatlanul teszik még zavarosabbá a homlokzatot. Az ablakok körüli vakolatdíszek kontrasztos festéssel helyettesítették.

6.1.3. Rákóczi utcai házak

Ez a ház szintén a zsidó negyedben található. Korábbi adatokból tudjuk, hogy Fuksz Dezső és Fuksz Sándorné terménykereskedelmet folytatott benne. Majd Réder János borbélyé volt.

A keskeny telken két épület található. Mind a kettő parasztház, a közös szalagtelek két hosszanti határvonalán húzódik. Keskeny udvarra néznek tornácaik. Mind a két ház földszintes, arányos nyeregtetővel, utcavonalra illeszkedő homlokzattal épült. Egy korábbi fotó tanúskodik a bal oldali ház egyszerű, nyeregtetős, oromfalas homlokzatáról. Ekkor már állt a jobb oldali ház is (bár ez az épület már nem látszik a fotón, így homlokzatáról sincsenek ismereteink), a kettőt kő boltív kötötte össze.

A következő fényképek már íves homlokzatokkal mutatják be a két épületet. A jobb oldali (nevezzük ezek után a mai funkciója alapján virágboltnak, a bal oldalit pedig üvegezőnek) ház homlokzatára a pálcaíves dísz az 1850-70-es éveken kerülhetett, kiemelve a padlástéri két kis ablaknyílást. Ez a két félkörív a romantikus stílusra utal. Ezt a homlokzattípust sokan paraszt barokk stílusúnak gondolják, tévesen! Felfedezzük a barokk ismertetőjeleit ugyan: pilaszter és faltükör együttese. Ám közelebbről szemügyre véve a sajátosságokat, feltűnik, hogy míg a barokkban a pilaszter és a faltükör két különböző területet foglal el az épület homlokzatán, itt a pilaszter rendelkezik saját, ellipszis alakú „belső” faltükörrel. Ettől kezdve eklektizálódásról beszélünk. Mára ezek a jegyek eltűntek, barokkos nyíláskeretezés és oszlopfők tarkítják a homlokzatot. Az nyílás architektúra teljesen átalakult. A fölszint teljesen nyitott az utca fele. Egykor szintén üzlet volt itt: Kuszka Dezső órásmester, hirdette az egyszerű tábla a bejárat felett. A ház hátsó részében laktak, ma inkább a bolthoz tartozó raktárként funkcionál. A tömeg és a funkció egységet képezett/ képez. A bal oldali épület az üvegező Warum Ignácné tulajdona. A Sári néni üvegezője-ként is ismert üzlet homlokzata az átalakítás óta nem sokat változott, egészen az elmúlt hetekig. Míg eddig csak a vakolat színe alakult, úgy most a nyílások is új formát öltöttek. Eddig a három osztatú nyíláson középen találtuk a bejáratot, mellette egy-egy ugyanakkora kirakat volt. A két kirakat helyébe két ablakot tettek. Hangsúlyozásul ablakkeretezés is került az oromzatra. Egykor íves, fából készült üzletportál várta vevőit, kihajtható zsalugáterrel védve azt. A két ház íves homlokzatával érdekes színfoltja a városközpontnak. Valaha több hasonló homlokzatú ház is ékesítette a központot. Mára csak kevés maradt belőlük. Ezt a homlokzattípust „zsidó-homlokzatnak” is nevezik.

Bizonyítékul arra, hogy milyen sűrűn változnak a homlokzatok és a portálok, az általam elemzett épület átalakult miközben a dolgozatomat írtam! Az üvegező épületét markáns behatások érték. A tető rozsdabarna színű hullámlemezfedést kapott, az épület jellegéhez illő, egyszerű cserepezés helyett. Az élénk napsárgára színezett homlokzat feltűnőségét már csak a vörös színű lábazat tudja felülmúlni. Az új bérlő élénk színekkel és erős színkontrasztokkal kívánja felhívni a járókelők figyelmét üzletére.

A homlokzat színének megválasztása nehéz kérdés. Különösen, ha a színminták mérete körülbelül egy háromszor négy centiméteres kártya. A festékgyárak katalógusai nem kínálnak nagyobbat, ebből az apró mintából nehéz elképzelni egy egész homlokzatnyit. Mennyire lesz élénk, hogyan illeszkedik a környezetbe, milyen hatást kelt majd? Ezekre a kérdésekre nemcsak az elkészült épület adhat választ. Sok számítógépes program alkalmas lenne ilyen próbák elvégzésére. A kiválasztott színnel egy kattintás után a szemünk elé tárul az új homlokzat. Modellezni lehetne a fény- és színviszonyokat. Az utcakép kialakulása is könnyen megjeleníthető lenne. Így elkerülhetnénk az extrém élénk színek kiválasztását és alkalmazását a homlokzaton. Az új, gépi technológiájú színkeverés a színskála bármely színét képes kikeverni. Ezek az árnyalatok színtartóak, nem számíthatunk rá, hogy idővel halványabbak lesznek. Ezért is fontos átgondolni a kiválasztott szín hatását, színtanulmányokat végezni. Régen csak minimális számú szín közül választhattunk, így az utcahomlokzat csak abban a kevés árnyalatban térhetett el, ami a rendelkezésünkre állott. Könnyebb volt elkerülni a kirívó szélsőségeket, a homlokzatoknak nem volt lehetőségük ilyen úton szerzett „pompára”, mint ma.

6.1.4. Davidovics-ház

A következő épületet az elhelyezkedése és az egykori tulajdonosai miatt említem meg. A Davidovics-féle ház a fentebb elemzett Zukker szálló és az üvegező között helyezkedik el, az utóbbi közvetlen szomszédjaként. Megtalálható a Rákóczi utca 6. szám alatt. A szállótól egy újonnan épült lakóház választja el. A szalagtelek teljes szélességét elfoglalja, ezzel folytatva a zártsorú beépítést. Érdekessége hogy a ház homlokzatsíkja a két szomszédos épület vonalától kissé előre ugrik, mintha ezzel is a figyelmet akarná magára vonni. Földszint és egy emelet képezi a magasságát. A nyeregtető az utca vonalát követi. A magassági viszonyok éppúgy érvényesek rá, mint a Zukker szálló esetében, a szomszédságában álló új háromszintes lakóház magassága épphogy meghaladja ennek a két szintjét. Homlokzata egyedi a környéken, ugyanis felemelkedik a tető magasságába, ezzel eltakarva azt. Ezzel a nagy homlokvonallal magyarázható tekintélyt parancsoló megjelenése. Reprezentatív, figyelmet keltő homlokzata felhívja a figyelmet az épület földszintjén működő üzletre. A földszinten üzlethelyiség és kocsibehajtó, az emeleten a lakórész található.

A vegyes és üvegáru boltot Davidovics Emánuel majd két fia, József és Pál vezették. Kereskedelmi tevékenységükről első ízben 1883-ban hallhattunk. Kezdetben vegyesáruval foglalkoznak, nagyban és kicsiben. Nem egy alkalmazottjuk vallotta iskolájának Davidovicsék egykori nagykereskedését. Itt tanulhatták meg a kereskedés fortélyait, a vevő megszerzésének és megtartásának íratlan szabályait, az árubeszerzés és árukezelés mesterségét, és egyéb fontos tudnivalókat. Például Davidovicséknak az ötletük támadt, hogy a megrendelőleveleket postagalambokra bízzák. A megrendeléseket befőttes gumival erősítették a galambok lábához, így a kiéheztetett madarak gyorsan Bonyhádra repítették azt.[40]

Nagykereskedelmi tevékenységük mellett a Davidovics-testvéreknek nyíltárusítású üzlete is volt. Itt még jobban dominált a vegyes jelleg: a fűszerek mellett vetőmag, üvegáru, szeg, festék, lakk és ecset, méhészeti és tejgazdasági eszközök, benzin, kenőolaj és gócsoscsapágy is megtalálható volt. A Futor –takarmánymész és a Pekk (mindkettőből főlerakatuk volt), a zsák és ponyva, a növényvédő szer és az olaj egyaránt megkapható volt náluk. Mindig találhattak a vevők az üzletben mézet, diót, felsőnánai mákot, vagy Salbach Mátyás mórágyi szilvóriumát.

Davidovicsék nagyon gazdag emberek lévén könnyen adtak hitelt. Így a mellettük eltörpülő kiskereskedők lehúzhatták a redőnyt. Néhány, kivételes képességű kiskereskedő Davidovics-testvérek bizalmát élvezhették. Boltjuk a Davidovics-nagyraktár képét tükrözte: a só, a petróleum, a rézgálic és a raffia akkor is tetszés szerinti mennyiségben, mázsaszámra volt készletükben, amikor mások már dekáztak.[41]

Davidovicsék üzlethomlokzatán ebből nem sok mutatkozott, csupán egy tábla hirdette a gabonaátvételt. Mai homlokzata viszont aktívan reklámozza az épületben zajló tevékenységeket: Villamossági szaküzlet, Központi iroda és még sok apró tábla kelti fel figyelmünket. Az egykori üzletportál egyszerű, három osztatú. A középen megtalálható bejáratot kétoldalt kirakat övezi. Egyetlen névtábla árválkodik a homlokzaton, semmi egyéb. Ebből is látszik, hogy Davidovicséknak nem az üzlethomlokzat és reklámjai szerezték az ismeretséget. A bolt előtt benzintöltő állomás is volt. A földszint jobb oldalán találjuk a kocsibehajtót. Kapuszárnyai gazdagon díszítettek. A kapu keskenyebb az üzlet nyílásánál, de homlokzatdíszítésében alkalmazkodott hozzá. A bolt bejáratának felső üvegezett szakasza ismétlődik meg a kapu felett, igaz csak jelzés értékkel, funkció nélkül. Egykori vakolatdíszítése visszafogott, mégis nemes volt. Szemöldökpárkánya, ami a homlokzat középső szakaszán megszakad, erősen tagolt, izgalmas fény-árnyékhatást keltve. A középső részen hullámvonal helyettesíti, amire a kor szellemét idéző vörös csillag került. Nyíláskeretezései egyszerűek, az emeleten az ablakok felső vonalában négyzet alapú, kis kiemelkedésű gúlákat találunk. A nyílászárók: középen két ajtó és tőlük jobbra és balra egy-egy ablak mind T-osztatúak, ezen a mai napig nem változtattak. Az emeleten két erkélyajtó vezet a gyönyörű kovácsoltvas erkélyre, ami a homlokzatnak ma is szerves része. Az erkélylemezt tartó konzolok díszítettsége figyelemre méltó. Eben a sávban egykor fogsoros párkány húzódott, elválasztva a két szintet egymástól. Ma egy sablonos festett sáv emlékeztet a helyére. Összességében az épület erősen leegyszerűsödött. Az ablakkeretezéseket egyszerű vakolatdísz képezi. Az üzlet és a behajtó magassága sem egyezik. Az üzletet vasráccsal védik, elszórtan táblák helyezkednek el rajta.

6.1.5. Perczel-ház

Vegyük szemügyre az egyik bonyhádi Perczel-házat. A főutcában (név szerint Perczel Mór utca) a rendszerváltás után több ház átalakult, utcafrontjukon üzleteket alakítottak ki. Az épület három helyisége esett áldozatul az új igényeknek. Érdekessége az épületnek, hogy csak a homlokzathossz harmadán követi (balról) a járda vonalát. Az üzletek már csak ösvényeken keresztül közelíthetők meg. Átalakításuk során a megközelítést már nem oldották meg. A reprezentatív, különleges homlokzat egyedi a környezetében. A földszintes épület könnyen kiemelkedik szomszédjai közül. A nagy belmagasságra utaló T-osztatú nyolcas üvegezésű ablakai a járda szintjétől körülbelül 1,60 métertől magasodnak. A középső traktus felhúzódik a tető vonalába. Ez a szakasz foglalja magába az átalakított üzletbejáratokat és a kaput bal oldalon. Az egykor csak ablakokat tartalmazó szakasz most csak ajtókkal rendelkezik, egy kivétellel. A kiemelkedő homlokzat három részre osztódik. A két szélső eleme a középsővel azonos formavilágú, de kisebb. A homlokzat ugyan átalakult, de legalább ritmusára ügyeltek. A kimagasló traktus három íves ablakot foglal magába. Ezek egykor egyenes záródással rendelkeztek, csupán vakolatdíszítésében mutatkozott az íves záródás. Új „stílus” is megfigyelhető a homlokzaton. Valószínűleg a felújítások során került rá a barna alapon fehér rombusz és zárókőforma dekoráció. Az ajtók fehér keretezést kaptak. Oromzatán a kör/kerék motívum megmaradt, de leegyszerűsödve. A középtagozatok záródását övező pálcadíszítés mára már elveszett. Párkányzata is csak jelzésszerű. A középső terület-ami négy ablakot foglal magába-volt valaha a legdíszesebb része az épületnek. A nyílások körüli vakolatbarázdák nagy kváderkövekre emlékeztettek. Fogsoros párkánya csak kis sávban díszítette a homlokzatot, de annál gazdagabban, ékesebben tette azt. A homlokzat ezen része ma egyszerűen vakolt.

Fontos megemlíteni a három Zsolnay-kerámiát, amik a három traktust koronázzák meg.

Zsolnay pirogránit tárgyakat a Zsolnay gyár az 1890-es évek óta készít. A pirogránit kiváló tulajdonságaira mutat rá az elnevezése is: a „piro” előtag a magas hőfokon való égetésre, míg a „gránit” szó a termékek rendkívüli szilárdságára utal. A porózus szerkezetű anyag sav- és fagyálló, ezért sem a nedvesség, sem a hideg, sem pedig a városok gázokkal szennyezett levegője nem támadja meg. Ezért kiválóan alkalmas épületdíszítő kerámiák készítésére.[42]

Az épület ablakait egykor zsalugáterek árnyékolták, ezek ma már nem részei a homlokzatnak. A két szélső szárny ablakai díszes zárópárkánnyal rendelkeztek. Ezeket ma már nem találjuk a homlokzaton. Az üzleteket fák takarják, így a feltűnést a homlokzatra festett ábrákkal, feliratokkal, színes táblákkal érik el. Az 1994-es műegyetemes felmérés még nem árulkodik átalakítás nyomairól. Az üzletekbe betérve az ajtók megnyitásán kívül sok változást nem tapasztaltam, bár felmérésre nem volt lehetőségem.

7. Összefoglalás

Dolgozatomban az üzletportálok változását kutattam végig a történelem tükrében. Megfigyeltem, hogyan alakulnak az idő során, a történelmi események hogyan befolyásolják külalakjukat. A kereskedelem kezdeti formáitól egészen a felvásárló kereskedelemig példák alapján kaptam egységes képet. Sorba állítottam homlokzat alakulását egészen az egyszerű bejáratoktól a teljes oromzatot elfoglaló reklámtáblákig.

Jó például szolgálhatnak ezek porták, egykori homlokzatok a mai kereskedőknek, eladóknak. Különösen a bevásárlóközpontok, szupermarketek világában. Ahol a drága csillogás, fényűzés, pompa könnyen elcsalja a vevőt a kisebb, kevésbé látványosabb üzletekből Ezért fontos ügyelni a kialakuló, változó üzletek megjelenésére. Ne csak a porta legyen igényes, a kirakatra, és annak elrendezésére is ügyelni kell. Egy látványos, de nem hivalkodó kirakat előtt bárki szívesen megáll nézelődni. A megtorpant vevő könnyebben a boltba téved, mint az, akinek elhaladva a bolt előtt fel sem tűnik a kirakat. Mindez igaz a bolt berendezésére és az áruk, portékák elhelyezésére is.

Ne hagyjuk elveszni ezeket az értékeket, hagyományokat! Egy eredeti kapuszárny, egy névtábla kulcsfontosságú lehet egy épület történetében. Megőrizve, helyreállítva ezeket a történelem egy darabját tarthatjuk magunk között. Ennek az eszmei értéke felbecsülhetetlen lehet azoknak, akik emlékeznek rá, vagy az unokáiknak, akiknek meséltek róla.

Meséljük mi is tovább.

7.1 Források:

Hofmeister Lajos képei, gyűjteményei, történetei
Künsztler Jánosné képei, történetei
Losonczi József Hofmeister Lajos képei digitalizált formában
Müller Józsefné képei, könyvei

Kozma Anikó térképei

7.2 Irodalom:

Bonyhád a 18-20. században. -Tanulmányok- Szerkesztette: Dr. Kolta László. Bonyhád Nagyközség Tanácsa, 1975

Bonyhád és környéke. Szerkesztők: Bodor Árpád, Bucsányi György, Chlebovics Miklós, ifj. Csiszér Antal, Dománszky Zoltán, Rónai József, Solymár Imre, Szőts Zoltán, Tóth István Zsolt. Völgység Turista Egyesület, Völgység Tájkutató Alapítvány, Völgység Múzeum

Bonyhád, 2000.

Bonyhádi arcképek. Szerkesztette: Dr. Kolta László Városi Könyvtár Bonyhád, 2000.

Magyarország Régiói – Dél-dunántúli Régió - Tolna Megye Kézikönyve. Szerkesztette: Dr. Kasza Sándor. Ceba 2005. http://mek.oszk.hu/02100/02152/html/08/172.html

A Völgység ezeregyszáz éve - a kultúra és az életmód változásainak tükrében II. Völgységi konferencia. Szerkesztették: Szita László, Szőts Zoltán Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémia Bizottsága, a Magyar történelmi Társulat Dél-Dunántúli Csoportja, Völgység Múzeum, Bonyhád, 1996

A Völgység huszadik százada - Struktúrák és konfliktusok. III. Völgységi konferencia. Szerkesztették: Szita László, Szőts Zoltán. Magyar Történelmi Társulat Dél-Dunántúli Csoportja, MTA Pécsi Akadémiai Város- és Helytörténeti Munkabizottsága, Völgység Múzeum, Bonyhád, 2001

BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszék felmérési anyaga

Tördelés és HTML-szerkesztés: Rabb Péter

[1] Tolna Megye Kézikönyve - Dr. Kasza Sándor p. 260.

[4] Tolna Megye Kézikönyve - Dr. Kasza Sándor

[5] Bonyhád a 18-20. században - Dr. Kolta László p. 12.

[13] Bonyhád a 18-20. században - Dr. Kolta László p. 39.

[17] Bonyhád a 18-20. században - Dr. Kolta László p. 61.

[18] Bonyhád a 18-20. században - Dr. Kolta László p. 71.

[21] Bonyhád a 18-20. században - Dr. Kolta László p. 93.

[23] Bonyhád a 18-20. században - Dr. Kolta László p. 80.

[26] Bonyhádi arcképek - Dr. Kolta László p. 205.

[27] Bonyhád a 18-20. században - Dr. Kolta László p. 91.

[28] Bonyhádi arcképek - Dr. Kolta László p. 205.

[30] Tanulmányok Bonyhád történetéből - Bábel Ernő, László Péter p. 165.

[32] Tanulmányok Bonyhád történetéből - Bábel Ernő, László Péter p. 178.

[36] Bonyhád a 18-20. században - Dr. Kolta László p. 94

[37] Bonyhádi Arcképek – Dr. Kolta László p. 187.

[40] Bonyhád a 18-20. században - Dr. Kolta László p. 96.

[41] Bonyhád a 18-20. században - Dr. Kolta László p. 97.

[42] www.baranya.hu, népszabadság online - opciót a városnak, 2005.10.14.