Kőérberek-Tóváros

Ahol a Tétényi fennsík észak felé a Budapestet megközelítő útvonalakat is hordozó lapályba szakad, másfél év óta építkezés zajlik. A korábban városszéli, bozótos, szemetes terület helyén hirtelen magas betonfalak, középületek és lakóházak emelkednek. A Trigránit Rt. megbízásából és beruházásában a Finta stúdió tervezett ide „minden igényt kielégítő” lakóparkot. A vállalkozás nem kicsi, több ütemben épül meg. Első ütemét 2005. novemberében adták át.

A hely, bár látszólag zöldmezős beruházásnak tűnik, mégis sok évezrednyi múltra tekint vissza. A régészeti leletek tanúsága szerint a középső neolitikumban falut építettek ide, a rézkorban a területet egyfajta szent ligetként használták. De a XII. századtól kezdve Árpád népe telepedett itt le, s egészen a török dúlásig virágzó települést hozott létre. Mindebből azonban semmi sem maradt, illetve semmi, ami a mai kor építész tervezőjét bármilyen gondolatra, a hely szellemének követésére késztette volna. Igaz, a régészeti feltárás az építkezés megkezdésével szinte párhuzamosan történt, de a település meglétéről korábban is lehetett – volna – tudni.

A terület határait sokkal inkább meghatározza a korábbi Bécs felé vezető vasútvonal – később, az 1930-as években kiegyenesített, de a töltés által megőrzött – kanyargós vonalvezetése.

Térkép az 1910-es évekből Légifelvétel az ezredfordulóról, az

építkezés megkezdése előtt

A beépítésre kijelölt területen egy önálló városrészt képzeltek el, mely a benne lakókat teljes egészében kiszolgálja, lényegében csak a munkahelyet nem teremti meg, ezen kívül minden kívánalomnak megfelel. Mint ilyent, tulajdonképpen önálló településnek lehet tekinteni, és tekintik is a tervezők – befektetők. A területen nemcsak lakások, hanem az élethez fontos dolgok: bevásárlóközpont, kulturális központ, pihenést és kikapcsolódást biztosító egységek kapnak helyet. Már csak az óvoda, iskola hiányzik, de ezeket a közeli Őrmező intézményei pótolják. A terv nagyszabású.

Finta József elmondása szerint a tervezésnél elsősorban az épületek változatos arculati megjelenítése volt a legnagyobb kihívás. Olyan életteret kívántak létrehozni, mely az egységes tervezés ”ellenére” is változatos, egyedi arculatot mutat, ha a TÉR terminológiájával élünk: egyedi, sajátnak tekinthető hely-eket hoz létre. A tervezett épületek a rendelkezésre álló területen lazán, elszórtan helyezkednek el – a tervek szerint. A valóság azonban kissé másképp sikerült, menet közben a minimális 20 méterre csökkent az épületek közötti távolság, és ez sajnos a deklarált „zöldterületi dominancia” rovására megy. Az elkészült épületekről készített fotók is inkább zsúfolt, zárt térfalú utcaképet mutatnak.

A területet több egységre osztották fel – délről a helyenként tóvá duzzasztott(!) Kő –ér (vagy Hosszúréti) patak határolja, meglehetősen idegen elemet alkotva ezen a területen. A tó látványelemként, és – a tervek szerint – horgásztóként funkcionál majd, de építészetileg alig van kapcsolatban az épített környezettel. A lakóépületek közül csak a legszélsők egyikéből lehet rálátni, az új sportközpont is meglehetősen távol húzódik tőle. Különálló egységet képeznek a fás ligetben „szigetként” álló lakóházak tömbjei, a sportközpont, és egy két épületből álló társasház tömb.

Az egész lakópark, bár város a városban, mégsem él e tény hangsúlyozásának lehetőségével. Nincs jól megfogható határa, láthatólag követi az utóbbi évek lakópark-építéseinek jól bevált irányvonalát: a zöldben, a természet lágy ölén divatos ma élni. Ennek érdekében készült a patak tóvá duzzasztása, a lakóterület „ligetesítése”, a terület határainak egybeolvasztása a környező – még – zöld területekkel.

„Hasznos és használható, megépíthető és megfizethető házakat csinálunk – mert hisszük, hogy az építészet primer feladata a szolgálat és szolgáltatás – amely szerencsés esetben (s ezt majd a jövő dönti el) a művészet és a „JEL” szintjére emelkedhet” írja Dr. Finta József tervezőirodájának internetes honlapján. „Ha az építészeti alkotásnak sikerül megformálnia az életvilág térbeliségét, műalkotássá válik” – írja Christian Norberg-Schulz norvég építészetteoretikus.

Az újkori tudományban általában háromféle teret különböztetnek meg: a matematikai, a képzetes (imaginárius) és a fizikai tér fogalmát.[1] A fizikai tér az a világ, amelyben élünk és mozgunk, amely mérhető és adott esetben tapintható, valós kiterjedésű. Ezzel szemben a képzetes tér „képzeletünk alkotása, és képzeletünk tárgyainak megjelenési „helye”.[2]

A középkori filozófusok – elsősorban Aquinói Szent Tamás - a görög Arisztotelész nyomdokain haladtak. Arisztotelész a „hely” (toposz) problémájával foglalkozott, melyet a test fogalmának segítségével igyekezett leírni. Ennek kapcsán értekezett a mai értelemben vett térrel is. Tagadta az „üres hely” (gör. kenon, lat. vacuum) létezését. A térre is többféle kifejezést használ (mékosz, pléresz, diasztéma-rés, hézag), ebből is látszik, hogy a tér fogalma, egyáltalán: észlelése is még igencsak gyermekcipőben járt. Aquinói Szent Tamás és kora már előrébb haladt ezen a téren. A tér (spatium = tér, terület, extensio = kiterjedés, longitudo = hosszirányú kiterjedés, dimensio = méretarány, distantia = távolság, távköz) kifejezést gyakorta már a modern kinematikával megegyező értelemben használták, azaz távolságot, hosszúságot, mindenképpen két létező valami, két test közötti távolságot, kiterjedést értettek alatta. „Gyorsnak azt nevezzük, ami nagy teret fut be rövid idő alatt, lassúnak ezzel szemben azt, ami kis teret fut be hosszú idő alatt”.[3] Máshol az üres teret, azaz „a fizikai anyagtól elkülönült dimenziókat – dimensiones separatae” nevezik térnek. A skolasztika ily módon a teret egyfajta hiánynak, de mégiscsak megmérhető hiánynak fogta fel, sőt kifejezetten a képzelőerő szüleményének tekintette.[4]

Descartes még előrébb jutott. Szerinte a tér minősége azonos a testével, ugyanúgy a három dimenzió a „hosszúságba, szélességbe és a mélységbe való kiterjedés”[5] érvényes mind a kettőre, mint ahogy azonos vizsgálati módszerek érvényesek mind a kettőre is. Ily módon a tér fogalmát tulajdonképpen a testekre is kiterjesztette, és megállapította, hogy a benne elhelyezkedő anyagi valósággal rendelkező testek a tér részét képezik.

Ha csak a tér filozófiai meghatározásának történetét figyeljük, világosan kitetszik, hogy a tér tudatos érzékelése milyen nehézségekbe ütközik, milyen lassan alakult ki a tér fogalma, szemben például akár az idő, a fizikai idő fogalmával. Ha a körülöttünk levő tárgyak közötti tér, vagy a falak által körbezárt tér megfogalmazása ilyen nehézségekbe ütközött, még nehezebb lehetett a végtelen vagy éppen véges teret érzékelni vagy elképzelni. Ennek ellenére az európai kultúra – benne a magyar is – nyelvei azt bizonyítják, hogy az egyes ember számára igenis fontos volt a térben való ilyen tájékozódás, a tér nagysága, érzékeltetése. Gondoljunk csak a rengeteg térrel kapcsolatos kifejezésre: alatta, felette, mellette, üres, teli, tág, szűk, szoba, terem, kint, bent stb. Mindazonáltal E. T. Hall megjegyzi, hogy a nyugati ember a tárgyakat érzékeli, a közöttük levő teret azonban nem.[6]

A tér érzelmi érzékelése azonban többet jelent a fentiek. Kőérberek Tóvárosban azt várnánk, hogy valami konkrét utalást kapunk az erősen meghatározott múltra. A tervezők azonban látszólag nyitva hagyják ezt a kérdést.

Finta József az arab kasbahokat nevezi meg előképnek egyik interjújában,[7] bár ezt elsősorban az alkalmazott, költségkímélő színes homlokzatarchitektúrára vonatkoztja. A magyarázat számomra részben érthető, részben furcsa. Furcsa, hiszen a kasbah erődített lakóépítményt jelent. Eredetileg négyszög alapú magas, tapasztott építmény volt, négy sarkán négy szögletes toronnyal, melynek építéséhez több család fogott hozzá, hogy javait biztonságban tudja a Szahara felől érkező ellenséges – arab – törzsek támadásaival szemben. A kőérberki lakópark minden, csak nem erődített, fallal körülvett, hangsúlyosan lehatárolt épületegyüttes. Másrészt viszont érthető, amennyiben a terület településszerkezetét tekintjük. A kasbah a halmazos településszövet tipikus példája[8]. A házak, építmények szabadon, egymástól függetlenül, minden kötöttség nélkül kapnak helyet a térben. Ha megfigyeljük a látványterveket, látható, hogy a lakóépületek is hasonlóan elszórtan, egymástól függetlenül helyezkednek el. Közöttük a tér szabad, nincsen kijelölve fő útirány, megközelítési mód. Ez nem a strukturalisták labirintus világossága, nem szövetszerű halmaz, hanem az organikusan növő európai településmagok visszfénye, a magyar mezővárosok halmazos településrendszerének rokona. Mindenhonnan mindenhova el lehet jutni. Ha valamiben, hát ebben lehet tetten érni – ki nem mondottan – a hely szellemét. A középkori település ugyanilyen halmazszerűen épült egymás mellé, hasonlóan homogén képet mutatva, ahol kiemelt építményt csak a templom faragott kövekből épült falai jelentették, valahol a most felépült sportközpont közelében.

Ez a térszervezés tehát visszanyúlik egy ősibb, egyszerűbb világba, ahol a magántér még nem volt általános, az emberek egy nagy közösségben éltek. A lakópark ezt a közös életteret igyekszik hangsúlyozni, olyan életteret igyekszik létrehozni, amelyhez az emberek kötődnek, de nem az épületekhez magukhoz, nem az épített környezethez, hanem az épületeken belül létrejövő kapcsolatokhoz: az utcán való beszélgetésekhez, a szomszédi viszonyhoz a gyógyszertárban és a teniszpályán, a közös horgászáshoz, biciklizéshez egyszóval a közös „történésekhez”. Kérdés, vajon a mai világ magánteresedése, az emberi elmagányosodás, a mikrokozmosz beszűkülése, a családok atomizálódása, a társas kapcsolatok felszínesedése nem mond-e ellent ennek a térképzésnek. Az épületeken belül ugyanazok a garzonlakások kapnak helyet mint máshol, ahol a bejárati ajtó bezárásával megteremtik a magánteret, kívül rekesztik a világot. S az épületek közötti közös tér a senki földje lesz. Képesek-e az épületek színes homlokzatai, a különböző építész irodák által tervezett lakótömbök elégséges egyediséget hozni, ahol a tulajdonos megállva az utcán öntudatosan rá tud bökni a megfelelő ablakra: a mögött lakom?

Tartok tőle, hogy ez a lakópark is csak egy lesz a sok közül. Túl nagyok az épületek, túl zsúfolt a beépítés. A befektető kemény feltételeket diktált. A liget már nem liget, hanem szigorú kőépületek közötti megmaradó zöldfelületek laza szövevénye. Az arány megfordult. Már nem házak állnak elszórva a természetben, hanem fák állnak elszórva a házak között. A bevásárlóközpontok és a sportlétesítmények hasonlóan funkcionalista-kulisszaszerűen-idegenek lesznek, mint mindenhol máshol. A törekvés, hogy történések helyét hozzuk létre, megint csak elv marad.

Vadász Bence lakóház-terve

A térforma és a világkép között szoros összefüggés van. Az ókor és a középkor világszemlélete statikus. A moderné dinamikus. A lakóhelyünk része a világnak, benne pontosan meghatározott helye van, de ezer szállal kapcsolódik hozzá, miközben szűntelen változásban is van. A formák ennek megfelelően változatosak. Vízszintes szalagablakok, elnyúló épülettömegek. A tetőn visszaugratott dobozok. A tér ki és betüremkedései, a változatos, hol lebegő, hol a földdel kapcsolatot tartó részek egységet alkotnak. Minden “evilági”, ismerős, biztonságot ad. A típus, hely, forma hármas egysége értékelhető, de nem szövődik szerves egésszé. Vajon Vadász Bence háza barátságos lakóház, vagy tömegek izgalmas összjátéka csupán? Az itt majdan megtelepedők egy életre szóló kapcsolatot kötnek a hellyel, vagy továbbállnak, ahogy a világ változik? Fontosak-e számukra a történelmi gyökerek, érzékelhető-e a folytonosság, vagy a felszín vakolat-architektúráját múló divatnak élik meg csupán? Ezekre a kérdésekre a választ nem ismerem, csak sejthetem.

Most is, mint minden építészetelméleti kérdésre a választ az idő adja meg - helyettünk.

[1] Turay Alfréd: Az ember és a Kozmosz. - Kozmológiai antropológia 2., A kozmosz egészére reflektáló ember

[2] Turay Alfréd: Az ember és a Kozmosz. - Kozmológiai antropológia 2., A kozmosz egészére reflektáló ember

[3] Commentarium in IV. Physicorum, lectio 16. In. : Turay Alfréd, Az ember és a Kozmosz.

[4] Fr. Suarez (1548-1617) Disputationes Metaphysicae

[6] E.T.Hall: Rejtett Dimenziók, Gondolat 1980., 116.

[8] Meggyesi Tamás: Települési szövettan II., BME Urbanisztikai Tanszék, www.sze.hu/ep/arc/irod/MT2002_TelepulesiSzovettan-2.pdf, 2006.01.18.