Budavár

Hauszmann Alajos (1847-1926) építész, nyugalmazott műegyetemi tanár, amikor 1911-ben „A magyar királyi vár”-ról kiadta albumát, alig sejthette, hogy reprezentatív alkotásának, a budavári királyi palotának négy évtized után már csak ez az ismertető album, néhány publikáció szemléletes leírása és számtalan fényképfelvétel marad hiteles tanúja.[1] A palota gazdag és összetett funkcionális elrendezésének egyik meghatározó vonását Hauszmann Alajos így fogalmazta meg: „…A beosztást oly módon létesítettem, hogy … a hosszanti tengely irányában 200 méter hosszúságú teremsor keletkezett, minővel Versailles kivételével egyetlen egy kontinentális királyi lak sem rendelkezik.” Tanulmányomban az építész-tervező leírásait és ismertetéseit alapul véve, korabeli fényképfelvételek alaprajzi lokalizálásának segítségével igyekeztem rekonstruálni a magyar főúri lakóhelyépítészet rendeltetéskompozíciójának eme európai rangú példáját.[2]

A palota a reprezentatív feltárású, korabeli nagy társasági funkciókat felfűző hossztengelye észak-déli irányú volt, mely a XVIII. századi barokk királyi palota[3] tömegének megkettőzésével jött létre.[4] A barokk palota erre merőleges, kelet-nyugati szimmetriatengelyében a társasági rendeltetéseket kiegészítő fejedelmi lakosztályok épülettömbje, valamint az egész épületet átható kiszolgáló rendeltetések központja került. A királyi palota kertjei és új épületei [télikert, magyar ház (78, 79), a központi melegvízfűtéssel ellátott nagy pálmaház (82, 83) és narancspavilon az üvegházakkal] nem a lakosztályok felől, hanem a keleti homlokzat előtti teraszokon és déli rézsükön, a várkertben helyezkedtek el. Az északi és a nyugati oldalon szerveződő udvarokon, az ún. Palota út és a királyi magánút mentén, további új kiszolgáló épületek [istállók (43) az átalakított kocsiszínekkel, palotaőrség háza (44), új lovarda (80, 81)] emelkedtek.

A palota épületszárnyai négy zárt és egy U-alakban elrendezett, nyitott díszudvar köré szerveződtek, melyeket további két zárt kiszolgáló udvar egészített ki. Ezen összetett elrendezésből és a különböző korú épületrészek felhasználásából, illetve ezek szerves egységbe foglalásából következően a palota különböző rendeltetésű részeinek rendkívül összetett – jellemzően hármas, illetve négyes – rendszerű, kétirányú reprezentatív és egy-kétirányú kiszolgáló feltárása valósulhatott meg.

Az építészeti feladatok sorában az ünnepi vendégforgalom vezetése, tehát a palota kocsival történő feltárása és a vendégtömeg fogadása a legfontosabbak egyike volt. Hauszmann a Szent György tér felől, az új terepkialakítás szintjén, közvetlenül nyitotta meg a fogadó térsort, ezért új Palota utat szabályozott.[5] A palota új társasági tereinek fedett áthajtón át megközelíthető főbejárata a térre néző keskeny, kilenctengelyes északi homlokzat axisában nyílt. A kocsibehajtó haránttengelyben csarnokká bővült, melyhez egy haránttengelyes előtér kapcsolódott. Innen lehetett megközelíteni a négyszakaszos nagy előcsarnokot (64), amely a dunai teremsor első reprezentatív tereként a nagy bálterem hatásos előtereként szolgált. Az alacsony, oszlopokkal tagolt, a terepből adódó kisebb szintkülönbséget lépcsősorral felvevő, hosszan elnyúló terem a bevonulás szertartását szolgálta. Tengelyében két előszoba nyílt, majd az új épülettömb udvari középrizalitját elfoglaló, kétszintes, páholyokkal és zenefülkével kialakított ünnepi (nagy bál)terem (65) következett. Ez három ajtóval a dunai traktust teljes szélességében átfogó, három részre tagolt buffet-galériához (66) kapcsolódott biztosítva a terem többcélú (bál és fogadás, díszebéd stb.) használatát. Az ünnepi termek komfortját a közelükben elhelyezett garderobe és toilette-helyiségek biztosították. A nagyterem után következő három előszoba, a kupola alatti újabb nagyterembe, az ún. Habsburg-terembe (67) vezetett át. Ebből a teremből egy kétkarú szabadlépcső közvetlenül a palotakert felső teraszára vezetett le. A Habsburg-terem már a barokk palotaszárnyban helyezkedett el, de kialakítása új volt. Kis előterme a XVIII. századi Mária Terézia-lakosztályt feltáró reprezentatív főlépcső előteréből származott. Ezen a ponton forrt össze a XVIII. és a XX. század eleji királyipalota-enteriőrje, megadva a nagy ünnepi terem e déli irányú reprezentatív feltárásának lehetőségét is a zárt és nyitott udvarokon való kocsiáthajtás révén.[6]

A barokk palotaszárny egykarú főlépcsője – melyet Hauszmann stílusosan újjáépíttetett – szintén kocsibehajtóból nyílt, s a nyitott fogadóudvarról, és észak felől is egyaránt megközelíthető volt már a XVIII. században is. Az első emelet – mely a palota fő társasági- és lakószintje, „bel étage” volt – első előtermét (21) a zentai csata egész falat kitöltő festményével díszítették. Az 1840. évi leltár szerint>[7] ez a terem volt Mária Terézia királynő (1740–1780) lakosztályának első előszobája, szimmetrikus párja, pedig Lotharingiai Ferenc (1708–1765) császáré. A XVIII-XIX. században fennálló császári-királyi lakosztály rendeltetését az épületrész a XX. század elején elvesztette, mivel a palota nyugati részén új Habsburg-lakosztályok készültek. A XVIII. századi két, közel szimmetrikus elrendezésű császári lakosztályt korszerűsítve a királyi fogadó (audienciális) és dolgozó rendeltetésekkel módosították. A császárnő belső előszobája a XX. században fogadási váróterem (22) lett. A császárnő korában ez a terem tárta fel egyrészt a palota axisában, a nyugat felé néző tróntermet – mely később a palota első többfunkciós ünnepi nagyterme[8] (31) lett – másrészt Mária Terézia lakosztályának belső szobáit. A hajdani kihallgatási terem ekkor alakult át kis trónteremmé (23), melyet változatlan funkcióval a sarokszoba, a „circle” szalon (24) követett. A következő három szoba előzőleg Mária Terézia lakosztályának belső szobái voltak, az öltöző, az írókabinet végül a közös császári hálószoba nyílt a palota keleti axisában. E szobák közül az első a XX. század elején előszoba (25) volt, a hajdani hálószobát dohányzó szalonként (26) rendezték be. Lotharingiai Ferenc császár lakosztályát nemcsak funkcionálisan, de térbeosztásában is módosították. A korábbi öltözőszoba, fogadószoba, írókabinet sorából észak felől írószoba (27) és az épület sarkán társalkodó terem (28) lett. A császári kihallgatási terem előszobává (29) vált, melyet a fehér előterem (30) és a „koronázás” festménnyel gazdagított első előterem (32) tárt fel, ahová a déli oldal főlépcsőházából lehetett belépni.

A XVIII. században nyitott palotaudvar az új krisztinavárosi lakosztályszárny felépítésével zárttá vált. Ebből a tágas, hármas nyílású diadalkapuval megnyitott udvarból volt megközelíthető nemcsak a lakosztályok tömbje, hanem a palota kápolnája is. A háromszintes, karzatokkal kialakított, 1769-ben felszentelt Szent Zsigmond-kápolnát (33) – alatta a nádori kriptával – Hauszmann megtartotta, de részben átalakította és újonnan felszerelte. A korábban mellette fekvő, ekkor lebontott Szent Jobb (Szent István) kápolna helyett a palotakápolna szentélye mögött létesített új fülkét (68) a becses ereklye számára.

A hajdani XVIII. századi császári lakosztályok mintegy pandantjaként létesültek az új, korszerűen felszerelt fejedelmi Habsburg- és királyi vendéglakosztályok. Az épületszárny első emeletén Ferenc József első fejedelmi lakosztálya, két koronás vendég lakosztályával, alatta a földszintjén 1902-ben József Ágost (1872–1962) főherceg és Wittelsbach Auguszta (1875–1964) bajor királyi hercegnő számára berendezett közös fejedelmi lakosztály került kialakításra. Mindkettő az udvaron álló kocsialáhajtóból nyíló előcsarnokon (50) át volt megközelíthető.

Az első fejedelmi és az uralkodói vendéglakosztály első emeleti szintjére egy felülvilágított lépcsőházcsarnokban (51-53) elhelyezett háromkarú, monumentális lépcső vezetett fel. Az emeleti pihenőről északi és déli irányban a szimmetrikus elrendezésű lakosztályok előterei nyíltak, s a lakosztályok történelmi személyeket idéző termekben egyesültek – „Mátyás”–, illetve zárultak – „Szent István”.[9] Az emelet délnyugati, a Naphegyre és a Gellérthegyre páratlan kilátással nyíló részének lakosztályát I. Ferenc József számára rendezték be. A lépcsőházcsarnokból nyíló kis előteret egy széles folyosó követte, a három részre tagolt belső előterembe (54) vezetett. Ez az első fejedelmi lakosztály ebédlőjét (57) és előszobáját (58) egyszerre tárta fel, de összeköttetésben állt a fejedelmi hálószoba mögötti higiénés kiszolgáló rendeltetésű terekkel is. A lakosztály déli oldalának első terme a már említett Szent István-terem (55) volt, melyet egy előszoba és egy folyosó a dunai oldal kihallgatási termeivel és előszobáival kötött össze, forgalmi kapcsolatban a hajdani császári lakosztály főlépcsőjén át a zárt udvarokkal. Az első fejedelmi lakosztály második terme a Szent István-termet követő, ún. circle-terem (56) volt, melyet a király új ebédlője, majd a már említett előszoba követett. A sarokszoba volt a fogadószoba (59), melyben az enfilade-térkompozíció tengelyben északnak fordult. A fogadószoba után következő három terem szalonok és középen írószoba (60) volt, majd az első fejedelmi hálószoba (61) következett, végül az épület axisában lévő ún. Mátyás-terem (62) kapcsolta a lakosztályt az északi részbe átnyúló uralkodói vendéglakosztályhoz. A fejedelmi hálószoba mögött öltözőszoba volt, közvetlen kapcsolatban különálló fürdőszobával és clossette-helyiséggel, melyet a komornyik és öltöztető személyzet kis szobái egészítettek ki. A lakosztály e higiénés csoportja önálló melléklépcső fogata révén, a többi épületszinttel állt összekötetésben, illetve egy folyosón keresztül a lépcsőházcsarnok előtereivel is kapcsolatban állt. A lakosztály tehát összesen két reprezentatív irányból és két kiszolgáló irányból volt feltárható, illetve kiszolgálható.

Az emelet nyugati és északi oldalra két koronás vendég lakosztálya került külön ebédlővel (63). Az uralkodói vendéglakosztályhoz tartozott egy előterem, egy nagy és egy kisebb fogadó-, író, háló- és toilette-szoba. Ehhez járult fürdő, garderobe, teakonyha, a komornyik, a vadász és a huszár szobája, végül 3-4 szoba a testőrnek vagy az inasnak fenntartva következett. Az északi és keleti frontot, pedig a kíséret és az udvarhölgyek helyiségei és szobái foglalták el.

A földszinten, a főhercegi pár közös lakosztálya felé, az előcsarnokból és a lépcsősor elől egy kisebb előterem nyílt, mely – az első fejedelmi lakosztály feltárását követve – széles folyosóban folytatódott. Innen nyílt a reprezentatív szobák sorának első tagjaként a fogadószoba (69). Ezt a nagyszalon (70) azután a kisszalon (71) követte. A sarokterem ebédlő volt (72), folytatásában József Ágost dolgozószobája (74) következett, azután egymás mellett a főherceg és felesége különálló hálószobája (74, 75), majd Auguszta főhercegnő dolgozószobája (76), végül a reggeliző szalon (77) folytatta a térsort. Ezután a két kis főhercegi gyermek, valamint Zsófia főhercegkisasszony szobái következtek. Utóbbi három helyiségből, nappali és hálószobákból állt. A kis főhercegeknek nevelőjükkel együtt szintén három szoba jutott. A szülői hálószobák mögött kialakításában az első fejedelmi lakosztályéval azonos higiénés felszerelés volt megtalálható, egy fürdőszobával és closette-helyiséggel. Ezen a szinten voltak még a főhercegi pár kísérete számára szükséges helyiségek, valamint I. Ferenc József kabinetirodája, a posta- és telegráfhivatal.

A második emelet – ahová a főlépcső két oldalán csak egy-egy melléklépcső vezetett fel – nagy részét a kíséreti személyzet, hadsegédek egyenként 3-3 szobával, titkárok 2-2 szobával, katonai vagy politikai kíséret 5-6 szobával, valamint a főudvarmester 3-4 szobás lakása, szolgaszemélyzetük további szükséges szobáival foglalta el. Az északi fronton eredetileg a Szent Korona és koronázási jelvényeknek a magyar udvari kincstárral együtt való őrzését szolgáló helyiségek kerültek volna, de a kincstár létesítése elmaradt. A koronázási jelvények tervezett helyiségei mellett, de külön előcsarnok közvetítésével volt elhelyezve az 1898-ban meggyilkolt Erzsébet királynő emlékmúzeuma. E néhány szalonból (84) és szobából álló múzeum emléktárgyait és ereklyéit Pallavicini Ede őrgrófné, Batthyány Ilona grófné és Ferenczy Ida, a királynő felolvasónőjének kezdeményezése és buzgalma gyűjtötte össze.

A királyi palota kiszolgálásának és technológiai rendeltetéseinek, korszerű épületgépészeti és higiénés felszereléseinek bonyolult rendszerét Hauszmann részletesen és többször ismertette. Az átalakítás és bővítés során a XVIII. századi palota egyetlen ilyen, kiszolgáló felszerelése, vagy ilyen rendeltetésű helyisége sem őrizte meg eredeti funkcióját. A barokk épület délnyugati szárnyának földszintjét teljes egészében korábban elfoglaló udvari nagykonyha és sütőház, valamint a cukrászat tereit átalakítva e funkciókat megszüntették. Felszámolták az épület valamennyi szintjén elhelyezett kisebb kávékonyhát is, a szűk retirade-fülkék és a szobacloset (Leibstuhl) kabinetek helyett célszerű elrendezéssel és folyóvízzel felszerelt closetteket és fürdőszobákat létesítettek. A palota társasági tereit és lakosztályait helyi légfűtő és szellőztető berendezésekkel láttál el. A termeket, a lakosztályokat, a lépcsőket és a folyosókat kisnyomású gőzfűtéssel szerelték fel. A lakosztályok szobái nemcsak kizárólag meleglevegővel, hanem hagyományosan kandallóval is fűthetők voltak, a társasági termek a légfűtésen kívül még csöves fűtés útján sugárzó meleget is kaptak. A fűtési rendszer helyiségcsoportok szerint szakaszokra volt osztva, aszerint, hogy a palotának lakott vagy használt részeit mindenkor külön lehessen fűteni. A palotában összesen öt kazánház volt, 19 db kazánnal, emellett tágas és világos helyiségeket létesítettek a levegő keverésére, tisztítására.

Az új, nagyobb léptékű kiszolgáló rendeltetések csoportját a krisztinavárosi szárny alépítményeiben helyezték el. Az épülettömb támaszfala mögött, annak párkánya alatti részében volt két pinceemelet, melyek egyike – a legalsó – fa- és kőszén, valamint egyéb tárgyak raktározására szolgált, a felette lévőben, pedig a fűtőszerkezetek helyiségei voltak megtalálhatók.

A támaszfal koronája felett két alagsor volt. Az elsőbe kerültek a konyhák, összesen négy konyhacsoport: a nagy udvari konyha, I. Ferenc József személyes konyhája, egy főhercegi és egy személyzeti, ún. menage-konyha. Mindezekhez a konyhákhoz külön mellékhelyiségek létesültek szükség szerint, mint dolgozók, mosogatók, szakácsszobák, kamrák és tálalók. A konyhák között még helyet foglalt a nagy és kis cukrászkonyha, valamint az élelmiszer raktár. Ugyanebbe az emeletsorban voltak még a pincekezelő helyiségek, valamint az edény- és üvegraktárak, végül a jégvermekkel kapcsolatos hűtőkamrák. Az ételek szállítása villamos liftek segítségével részben, pedig alagúton át történt, amely alagút a királyi palotának ezt a részét a régi palotával kötötte össze. Ehhez a gazdasági emelethez külön kocsiút vezetett, amely várbéli új Palota úttól elágazott. A második alagsorban voltak beosztva a gazdasági hivatalok, a konyhaszemélyzet lakásai, valamint a fehérneműek és az ezüstneműek raktárai.

Funkcionális szempontból a budavári királyi palota Hauszmann Alajos építészi tevékenységéhez köthető bővítési korszakának nemcsak hazai, de európai viszonyai között is a legösszetettebb és legtagoltabb főúri – uralkodói – háztartás programját kellett számos építészeti kötöttség, épített előzmény felhasználása és hagyományos rendeltetéselemek – pl. kápolna – megőrzése mellett korszerűen megvalósítani. A palotában elhelyezett rendeltetések nagyobb egységeinek – ünnepi társasági funkciók és kiszolgálása, lakosztályok és lakrészek valamint kiszolgálása, hivatalok és technológiák – horizontális illetve vertikális differenciálása és csoportosítása reprezentatívan és hagyományosan valósult meg. Hagyományos diszpozíciós megoldásnak tekinthető a lakosztályok társadalmi rang szerinti hierarchikus elhelyezése, a rendeltetések funkcionális jelleg (társasági, lakó, kiszolgáló stb.) szerinti elkülönítése és csoportosítása. Ez tükröződik a főúri hálószobák nemek szerinti elkülönítésében is, melynek újszerű vonása, hogy a különálló hálószobák nem a lakosztály két szélén, hanem egymás mellett, a kiszolgáló higiénés felszerelésekkel csoportot alkotva helyezkedtek el. A reprezentáció legfőbb eszközét szintén egy hagyományos megoldás, a funkcionális csoporton belüli lineáris sorolás, az egy tengelyre fűzött, egymásba nyíló helyiségek enfilade-kompozíciója adta, és hasonlóan hagyományos volt a helyiségsorokat kísérő, lépcsőkkel tagolt és fogatolt, kiszolgáló forgalmat levezető folyosók célszerű elrendezése és kialakítása is. Hagyományos reprezentációs eszköz volt továbbá, a feltáró helyiségek számának növelése az ünnepi társasági rendeltetések nagyszámú, egymásba nyíló előterében, ugyanakkor újszerű megoldás valósult meg a nagyfokú komfort biztosításával az ünnepi nagyterem többfunkciós használatában és kiszolgálásában. Az uralkodói igényekhez igazodó lakosztályok egységein belül, pedig már nemcsak előterek, hanem a közösségi rendeltetések (fogadószobák, szalonok, ebédlő és reggeliző termek stb.) nagyszámú tereinek integrálódását, mint a jellegzetes funkcionális gazdagodás hagyományának korszerű folytatását látjuk. Végezetül a XIX. századi historizmus egy sajátos jelenségére, a történelmi múlt reprezentációjára kell felhívni a figyelmet, mely a palota funkcionális programjában szerepet kapott. Eszerint a stílusosan kialakított történelmi emléktermek nemcsak építészeti szempontból, hanem funkcionális szempontból is az első emelet hangsúlyos helyeire kerültek, az új és a régi társasági-audienciális funkciócsoport, valamint az első fejedelmi és uralkodói vendéglakosztály határára, tagolva, elválasztva vagy éppen ellenkezőleg, összekötve azokat.

Képek forrásainak jegyzéke:

1. A budavári palota romjainak látképe 1698-ban. Metszet. Österreichische Nationalbibliothek, Wien. Közli: Balogh Jolán: A budai királyi várpalota rekonstrukciója történeti források alapján. In: Művészettörténeti Értesítő. I. évf. (1952) 38. p.

2. A III. Károly idején Hölbig János által 1722-ben tervezett déli palotaszárny alaprajza és metszete. Johann Matthey mérnökszázados felvételi rajza. 1742. Hofkammerarchiv Sammlung von Karten und Plänen. G. 33. VI. 1742. Wien. Közli: Gerő László: A budai várpalota története 1541-től napjainkig. In: Magyarország műemléki topográfiája. 6/1. köt. Szerk.: Dercsényi Dezső. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955.; Voit Pál: Barokk tervek és vázlatok 1650-1760. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 1980. (Katalógus) 30, 92. p. Kat. 37.; Kelényi György: A királyi udvar építkezései Pest-Budán a XVIII. században. Budapest 2005. 19. kép. (Művészettörténeti füzetek 28.)

3. A palota idealizált látképe a Duna felől, 1737 előtt. Mikovinyi Sámuel és J. Schmutzer rajza. Publ.: Bél Mátyás: Notitia Hungariae Novae. 1737.; Közli: Kelényi 2005. 20. kép.

4. Jean Nicolas Jadot alaprajzi vázlata a palota földszintjéről. 1749 (?) Bibliothèque d’ Art et d’ Archeologie, Paris. Közli: Voit 1955 223. p. 1. kép; Gál 1992 68. p. 2. ábra.; Kelényi 2005. 21. kép.

5. Földszinti, első és második emeleti alaprajzok a királyi palotához. Én. Sign. nélk. Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum, Budapest. Közli: Gál 1992 70. p. 5. ábra.

6. Földszinti, első és második emeleti alaprajzok másolata ismeretlen szerző után. Sebastian Zeller, 1758. Magyar Országos Levéltár. Közli: Kelényi György: Franz Anton Hillebrandt 1719-1797. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1976. 24. kép; Gál 1992 71. p. 6. ábra.; Kelényi 2005. 24. kép.

7. A palota és környező épületek helyszínrajza. Közli: Kelényi 1976. 25. kép. (Művészettörténeti füzetek 10.)

8. A palota keleti és nyugati homlokzata. Sebastian Zeller másolata ismeretlen szerző rajzáról, 1758. Feliratok: „Die ganze Lange der Faciada gegen den grossen Hof” „Die ganze Lange der Faciada gegen der Donau” Jelz.: „Imitatus est Seb. Zeller.. Cam. Calcogr.” Hofkammerarchiv, Wien. Közli: Gerő 1955 290. p. 211. ábra; Kelényi 1976 21. kép; Voit 1980 44-45, 143. p. Kat. 100.; Gál 1992 71. p. 7. ábra.; Kelényi 2005. 23. kép.

9. A palota északi oldalhomlokzata. Sebastian Zeller másolata ismeretlen szerző rajzáról, 1758. MOL Közli: Gerő 1955 289. p. 210. ábra; Gál 1992 72. p. 9. ábra.; Kelényi 2005. 25. kép.

10. A palota keresztmetszete és homlokzata. Nedeczky Pál másolata ismeretlen szerző rajza után, 1779. Piarista Levéltár, Budapest. Közli: Gál 1992 75. p. 14. ábra.; Kelényi 2005. 34. kép.

11. A Szent Zsigmond-kápolna hosszmetszete. Sign. „I.H.” Közli: Kelényi 1976 26. kép.; Kelényi 2005. 30. kép.

12. Az ún. Királylépcső hossz- és keresztmetszetei, alaprajza. Sebastian Zeller másolata ismeretlen szerző rajzáról, 1758. Felirat: „Die Haupt-Stiegen deren zwei gemacht werden. 1758.” Pecsét: „Archiv des. K.K. Reichs Finanzministerium” Jelz.: „Imitatus est Seb. Zeller.. Cam. Calcogr.” Hofkammerarchiv, Wien. Közli: Voit 1955 224. p. 3. kép; Gerő 1955 289. p. 210. ábra; Voit 1980 44, 142. p. Kat. 99.; Gál 1992 72. p. 8. ábra.; Kelényi 2005. 26. kép.

13. A palota pince, földszinti, első és második emeleti alaprajza. Franz Anton Hillebrandt (?), 1765. MOL Közli: Gál 1992 73-74. p. 10-13. ábra.; Kelényi 2005. 27-28. kép.

14. A palota pince, földszinti, első és második emeleti alaprajza. Franz Anton Hillebrandt, 1770. Elpusztult. Fotókópiáját közli: Kelényi 1976 222-23. kép; Gál 1992 75. p. 15. ábra.

15. A palota első emeletének 1815. évi felmérési alaprajza. Közli: Voit 1955 223. p. 2. kép.

16. A palota első emeletének alaprajza. Weiss-Neuwirth-Holzer. Közli: Gerő 1955 291. p. 212. ábra.

17. A régi királyi vár első emeleti alaprajza. Közli: Hauszmann 1911 21. p.

18. A palota kiépítésének helyszínrajza a földszint alaprajzával. 1885 körül. Sign. jobbra lent: Ybl Miklós. BTM Kiscell F314. Közli: Ybl Ervin: Ybl Miklós. Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1956. 186. ábra; Ybl Miklós építész. Szerk.: Hild-Ybl Alapítvány munkatársai. Budapest, Hild-Ybl Alapítvány, 1991. (Katalógus) 263. p. Kat. 68.1.1.

19. A palota dunai látképe az 1890-es években. Klösz György fényképfelvétele. BFL XI. 916. 1021, 1963, 1966.

20. Az ún. Királylépcső bejárata 1903-ban. In: Vasárnapi Újság. L. évf. (1903) 36. sz. 590. p.

21. A Zenta-előterem. Klösz György fényképfelvétele. BFL XI. 916. 891.

22. Fogadási váróterem. In: Vasárnapi Lapok. I. évf. (1897) 24. sz. 448. p.

23. A kis trónterem. Klösz György fényképfelvétele. BFL XI. 916. 849.

24. „Circle” teaszalon. Klösz György fényképfelvétele. BFL XI. 916. 919.

25. Előszoba képe. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény, Budapest.

26. Mária Terézia és férje hajdani hálószobája, később dohányzó szalon. Klösz György fényképfelvétele. BFL XI. 916. 918.

27. Írószoba. In: VasLapok. I. évf. (1897) 24. sz. 449. p.

28. Társalkodó terem. Klösz György fényképfelvétele. BFL XI. 916. 903.

29. Előszoba. Klösz György fényképfelvétele. BFL XI. 916. 741.

30. Fehér előterem. In: VasLapok. I. évf. (1897) 24. sz. 449. p.

31. A hajdani trónterem átalakított, majd másodszor kibővített állapotában 1900 körül. In: VasLapok. I. évf. (1897) 24. sz. 448. p.; és: Hauszmann 1911.

32. A Koronázás-előterem. Klösz György fényképfelvétele. BFL XI. 916. 1024, 1964, 1968.

33. A Szent Zsigmond-, később Szent István-kápolna belső képe. Az ún. Szent István terem. In: VU. L. évf. (1903) 36. sz. 590. p.; Közli: Hauszmann 1911.

34. A kibővített királyi palota földszinti alaprajza. Közli: Hauszmann 1911 22. p.

35. A kibővített királyi palota első emeleti alaprajza. Közli: Hauszmann 1911 23. p.

36. A kibővített királyi palota második emeleti alaprajza. Közli: Hauszmann 1911 25. p.

37. A kibővített királyi palota harmadi emeleti alaprajza. Közli: Hauszmann 1911 26. p.

38. A palota délnyugati látképe átalakításának idején. Klösz György fényképfelvétele. BFL XI. 916. 1022, 1962.

39. A palota délnyugati látképe a Krisztinavárosból. Közli: Hauszmann 1911.

40. A királyi palota dunai látképe 1910 körül. Képes levelezőlap a szerző gyűjteményéből.

41. A keleti homlokzat középrésze a Habsburg-terembe vezető szabadlépcsővel. In: VU. L. évf. (1903) 36. sz. 588. p.; Közli: Hauszmann 1911.

42. A Szent György térre néző főbejárati kapu. In: Magyar Szalon. XX. évf. (1902-03) 1253. p.; Közli: Hauszmann 1911 30. p.

43. Az istállóépület homlokzata. Közli: Hauszmann 1911 49. p.

44. A Fő-őrségi épület homlokzata. Közli: Hauszmann 1911.

45. Az új udvar részlete az ünnepi terem homlokzatával. Közli: Hauszmann 1911.

46. A nagy zárt udvar főkapuja észak felől. Közli: Hauszmann 1911 30. p.

47. A régi trónterem átalakított zártudvari homlokzata. Közli: Hauszmann 1911 29. p.

48. A nagy zárt udvar déli átjárója a palotakertbe. In: VU. L. évf. (1903) 36. sz. 590. p.; Közli: Hauszmann 1911 31. p.

49. A fejedelmi és uralkodói vendéglakosztályok főbejárata. In: Szalon Újság. VII. évf. (1902) 24. sz. 5. p.

50. Előcsarnok a krisztinavárosi új épületszárnyban. In: SzU. VII. évf. (1902) 24. sz. 11. p.

51. Előcsarnok és lépcső a főhercegi lakosztály felé. In: SzU. VII. évf. (1902) 24. sz. 10. p.

52. Főlépcsőház az első fejedelmi és vendéglakosztályok felé. Közli: Hauszmann 1911 38. p.

53. Főlépcsőház első emeleti érkezése az uralkodói vendéglakosztály előtt. Közli: Hauszmann 1911.

54. Az első fejedelmi lakosztály előterme. Közli: Hauszmann 1911.

55. Az ún. Szent István terem. In: VU. L. évf. (1903) 36. sz. 589. p.; Közli: Hauszmann 1911.

56. „Circle”-terem az első fejedelmi lakosztályban. In: VU. L. évf. (1903) 35. sz. 571. p.; Közli: Hauszmann 1911 40. p.

57. Fejedelmi ebédlő. In: MSz. XX. évf. (1902-03) 1256. p.; VU. L. évf. (1903) 35. sz. 571. p.; Közli: Hauszmann 1911.

58. Előterem az első fejedelmi lakosztályhoz. In: MSz. XX. évf. (1902-03) 1270. p.

59. Az első fejedelmi lakosztály fogadószobája. In: MSz. XX. évf. (1902-03) 1271. p.; VU. L. évf. (1903) 35. sz. 572. p.

60. Az első fejedelmi lakosztály írószobája. In: MSz. XX. évf. (1902-03) 1257. p.

61. Az első fejedelmi lakosztály hálószobája. In: MSz. XX. évf. (1902-03) 1259. p.; VU. L. évf. (1903) 35. sz. 573. p.

62. Az ún. Mátyás-terem. Közli: Hauszmann 1911.

63. Az uralkodói vendéglakosztály ebédlője. Közli: Hauszmann 1911.

64. Az új ünnepi termek előcsarnoka. Közli: Hauszmann 1911.

65. Az új ünnepi nagyterem. Közli: Hauszmann 1911.

66. A buffet-galéria. Közli: Hauszmann 1911.

67. Az ún. Habsburg-terem. Közli: Hauszmann 1911.

68. Az új Szent Jobb kápolna. Közli: Hauszmann 1911 53. p.

69. A főhercegi pár lakosztályának fogadószobája. In: SzU. VII. évf. (1902) 24. sz. 8. p.

70. Nagyszalon a főhercegi lakosztályban. In: SzU. VII. évf. (1902) 24. sz. 6. p.

71. Szalon képe. In: SzU. VII. évf. (1902) 24. sz. 8. p.

72. Főhercegi ebédlő. In: SzU. VII. évf. (1902) 24. sz. 6. p.

73. József Ágost dolgozószobája. In: SzU. VII. évf. (1902) 24. sz. 7. p.

74. A főherceg hálószobája. In: SzU. VII. évf. (1902) 24. sz. 10. p.

75. Auguszta főhercegnő hálószobája. In: SzU. VII. évf. (1902) 24. sz. 9. p.

76. A főhercegnő dolgozószobája. In: SzU. VII. évf. (1902) 24. sz. 7. p.

77. Reggeliző szalon a főhercegi pár lakosztályában. In: SzU. VII. évf. (1902) 24. sz. 9. p.

78. Szalonrészlet Erzsébet királynő emlékmúzeumában. In: SzU. XII. évf. (1907) 24. sz. 3. p.

79. Az ún. magyar ház a kertben. In: MSz. XX. évf. (1902-03) 1279. p.; VU. L. évf. (1903) 35. sz. 573. p.

80. Magyar szoba a kerti házban. In: VU. L. évf. (1903) 35. sz. 571. p.

81. Az új lovarda épülete. In: VU. L. évf. (1903) 36. sz. 589. p.; Közli: Hauszmann 1911 50. p.

82. Az új lovarda épületének belső képe. Közli: Hauszmann 1911 51. p.

83. A télikert külső képe. In: VU. LIII. évf. (1906) 34. sz. 552. p.

84. Részlet a nagy pálmaházból. In: VU. LIII. évf. (1906) 34. sz. 552. p.

[1] Hauszmann Alajos: A kir. vár építésének története. I-II. In: Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye. XXXIV. köt. (1900) X. füzet. 217-238. p.; XI. füzet. 245-260. p.; „József Ágost főherceg új otthona.” In: Szalon Ujság. VII. évf. (1902) 24. sz. 5-11. p.; Hauszmann Alajos: A királyi palota berendezése. In: Magyar Szalon. XX. évf. (1902-03) 39. sz. 1249-1261. p.; Hauszmann Alajos: A magyar királyi vár. Budapest, 1911. Továbbá Klösz György (1844-1913) fényképfelvételei BFL XI.916. 729, 741, 849, 880, 889, 891, 910, 918-919. 986, 1023-1024, 1041 07/001, 07/007, 07/061, 07/076, 07/081, 07/091, 07/095, 08/029, 08/048, 08/058. továbbá BFL XI.916. 1962-1968. 12/109-110., 13/008-009.

[2] A budai királyi palota építéstörténetével számos tanulmány foglalkozott a XIX. század első harmadától napjainkig, így jelen tanulmány építéstörténeti vonatkozásokra csak a történeti rendeltetésrekonstrukció szempontjából fontos momentumokra tér ki. A palota királyi háztartását a XVIII. század óta sem rendezték állandó uralkodói itt tartózkodásra. Mária Terézia királynő (1740-1780) például csak egyszer lakott a palotában, de II. József király (1780–1790) azonban többször időzött benne, majd 1791-ben Sándor Lipót főherceg királyi helytartó (1790–1795) székhelye, utóbb pedig József nádor (1796-1847) rezidenciája lett. A XVIII. századi rendeltetés és térkompozíció számottevően csak 1849 után változott meg, amikor a Buda ostromában kiégett palotát 1856-ig helyreállították. 1856-, 1857-, majd 1867-ben I. Ferenc József császár és király (1867–1916) látogatásainak, fényes koronázási, majd jubileumi ünnepségek színhelye volt, de a királyi főhercegek és az udvari méltóságok és szolgaszemélyzetük ekkor már nem a palotában, hanem magánházakban és szállodákban laktak. Andrássy Gyula (1823-1890) gróf kezdeményezésére a palota bővítésének gondolata, melyet később Erzsébet királynő (1837-1898) is szorgalmazott ekkor merült fel. 1871-ben a főváros szabályozási tervének programjában a palota bővítése már szerepelt, de I. Ferenc József király (1867-1916) csak 1882-ben határozta el a budai királyi rezidencia átépítését, s Ybl Miklós (1814-1891) építész kapta meg az átalakításra-bővítésre szóló megbízást és művezetői feladatokat. Eszerint gondoskodni kellett koronás vendégek és azok kísérete számára szükséges helyiségekről, Rudolf trónörökös (1858-1889) és neje, Coburg Stefánia főhercegnő (1864-1945), valamint főudvarmestereik és más udvari méltóságok lakosztályáról, végül, pedig a hivatalokról és gazdasági helyiségekről. A program megkötése szerint azonban a régi királyi palota teljes egészében fenntartandó, az új palota stílusára és építészeti elrendezésére (épületszintek és belmagasságok) mértékadó volt. Így Ybl legelső terve még a régi palotát hosszanti tengelyének irányában, észak felé folytatta volna, a Zeughaus helyén egy különálló trónörökösi palota létesítésével. Az építési program szerinti szükségletek kielégítéséhez mutatkozó kevés hely, valamint Rudolf főherceg 1889. évi öngyilkossága miatt e tervétől elállt, s a palotát a nyugati irányba, egy új alépítményre („Újvilág”) bővítette, s a trónörökösi palota helyére a testőrség egyszersmind a palota katonai őrsége számára tervezett kisebb pavilont egy, a főépületig tartó kollonád összekötéssel. Ybl 1891. évi halálakor csupán a Krisztinaváros felőli új támaszfalak készültek el, melyek főbb elrendezését az átalakítás és bővítés új tervező építésze és művezetője Hauszmann Alajos (1847-1926) megtartotta.

[3] A barokk palota építéstörténetének rajzi forrásait Gál Tibor elemezte legújabban, (Gál Tibor: Adalékok a budai királyi palota 18. századi építéstörténetéhez. In: Művészettörténeti Értesítő. XLI. évf. (1992) 1-4. sz. 67-78. p.) a palota XVIII. századi belső tereit és részben rendeltetéseit az 1856-tal bezárólag Voit Pál dolgozta fel 1955-ben. (Voit Pál: A budai várpalota interieurjei. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1955. (Budapest régiségei. XVI.) A budavári királyi palota bővítése 1749–55 között Jean Nicolas Jadot (1710–1761) császári főépítész és Oraschek Ignác (+1767) tervezői és kivitelezői munkásságához kötődik, majd kisebb leállás után Nicolaus Paccassi (1716–1790) császári főépítész működött itt 1753–1758 között. Franz Anton Hillebrandt (1719–1797) császári főépítész 1765–1769-ben és 1770-ben készített felméréseket és újabb terveket, melyeket 1791-ig valósítottak meg.

[4] Nagyméretű és fényes, új ünnepi helyiségek létesítéséről a bővítés során feltétlenül gondoskodni kellett, és mert az új krisztinavárosi szárny keretében ilyeneket beosztani nem lehetett – az épületszárnyak lakórendeltetése volt – tehát csakis északi irányba lehetett terjeszkedni, mely felvetette először a belső beosztás és célszerű összeköttetés, valamint a kocsiforgalom lebonyolításának építészeti feladatát.

[5] Mivel a meglévő Palota útra terelt, fogadóudvar felőli feltárás esetén a kocsiforgalmat keresztezés nélkül nem lehetett volna lebonyolítani, továbbá az udvar alacsonyabb fekvése miatt az emeleti termekhez egy új főlépcső létesítése túl nagy helyet vett volna el a belső térből, más megoldást volt célszerű keresni. A Palota útnak a Szent György térről a nagy udvar főkapujáig 3,5 % esése volt, és az első emeleti új ünnepi helyiségek padlómagassága a Szent György tér járószinttel majdnem egy vonalba esett, főlépcsőnek alkalmazása szükségtelenné válik, ha a vendégforgalom a Szent György térről közvetlenül vezethető a palotába.

[6] A második zárt udvarban, a palota Szent Zsigmond kápolnája mellett, a XVIII. század második felében épült, a „Szent Jobb” őrzését szolgáló oldalkápolnát, mivel az útját állta a kocsiközlekedésnek és csak kitérővel lehetett volna az udvaron áthajtani, Hauszmann lebontatta és a behajtó kapukat azonos vonalba helyeztette át. Ezzel az egyenes irányú közlekedést, a déli épületrész reprezentatív feltárását tudta biztosítani.

[7] Az 1777. évi és 1840. évi leltárakat Voit Pál értelmezte tanulmányában (Voit 1955), melyre azért különösen fontos támaszkodni, mivel a leltárak hivatkozott forrása ma már részben nem lelhető fel. MOL E44 (22. cs.) b. 1777. máj. 917. sz. valamint MOL E324 (3. cs.) a. 3597. 1840 664/22.

[8] Az 1892. évi, a koronázás 25. évfordulója alkalmából rendezett udvari ünnepségek során kiderült, hogy a terem befogadóképessége túl kicsi, s a millenniumra a terem megnagyobbítását végezték el. Mivel a terem két oldalfala és keleti hosszfala a márványozással és díszítéssel megtartandó volt, csakis az udvar felé, egy árkádos, folyosószerű bővítménnyel lehetett megtoldani. A két évig tartó munkák eredményeként a terem fafödém mennyezete helyére – a harmadik emelet megtartása mellett – vastartók közötti boltozat került. Az 1896. évi millenniumi ünnepségek során azonban kiderült, hogy a régi palota kibővített nagyterme mégsem elégítette ki a követelményeket, nemcsak továbbra is csekély méreténél fogva, hanem azért sem mert egyedüli termét képezve a palotának, a különféle céloknak – mint trónterem, nagy fogadó-, ebédlő- és táncterem – később nem felelhetett meg, másrészt pedig a mellékhelyiségei sem voltak kielégítők, és azokban buffet-et felállítani mindig nehézséggel járt. A termet így újból átépítették – megmagasították, a mögötte húzódó világítóudvar részbeni beépítésével jóval kedvezőbb kiszolgáló forgalmi viszonyokat teremtve az épületszárnyban.

[9] Az építési program szerint a királyi vár történelmi múltja egyenesen megkövetelte, hogy a magyarság nemzeti léte elmúlt korszakainak kimagasló királyi alakjai megörökíttessenek. Így az Árpádok, a Hunyadiak és a Habsburgok korszaka jutott kifejezésre a Szent István, Hunyadi Mátyás és a Habsburg-ház termében, melyek mindegyike a palota belső beosztásában egy-egy központot alkotott.