A SZÉKESFEHÉRVÁRI HIEMER-FONT-CARAFFA TÖMB VIZSGÁLATA

CSERVENKA JUDIT

Előszó

A dolgozatomban a Székesfehérvár történelmi belvárosában található barokk épületegyüttes, a copf stílusban épített Hiemer-Font-Caraffa tömb vizsgálatával foglalkozom. Ez a tömb a város főterétől nem messze, a Városház tér nyugati oldalán, a Jókai utca, Oskola utca és Goldziher Ignác köz által körülzárt területen fekszik.

Az itt található házak Székesfehérvár főterének meghatározó városképi elemei, annak ellenére, hogy már évtizedek óta kifogásolható állapotban vannak. Ez az állapot nagyrészt a rajtuk elvégzett falkutatásoknak köszönhető, valamint annak, hogy a város önkormányzatának tulajdonában lévő ingatlanegyüttest, kisebb szerkezeti javításoktól eltekintve, 1958 óta nem újították fel. Elsősorban emiatt kezdett érdekelni a terület. Kíváncsi voltam, milyen alternatívák születtek eddig a hasznosítással és a helyreállítással kapcsolatban.

Alaposabb utánajárást követően derült ki, hogy az épületek több meglepetést tartogatnak belül, mint amennyit az ember elsőre feltételezne. A házak részletes vizsgálata során két középkori épület szerkezeti falait találták meg a falkutatók. További régészeti kutatások során számos középkori pincét és alapfalat tártak fel a területen.

A fennmaradt részleteket megtekintve már inkább az kezdett el foglalkoztatni, hogyan is nézhettek ki ezek a házak eredetileg, és milyen lehetett a tömb beépítése a középkorban.

Ahhoz, hogy egy elméleti rekonstrukciót fel tudjak rajzolni, szükség volt a terület építéstörténetének megismerésére. Korábban, egy a Mérmű Stúdió által 1992-ben készült felmérést és tanulmányt megelőzően már folytak levéltári kutatások, ezek azonban csak az 1698-ban történő első telekösszeírásig tudták visszavezetni az épülettömb történetét.

A törökök kiűzését megelőző korokról (1688 előttről) semmilyen irat nem maradt fenn, csupán a régészeti feltárások és művészettörténeti falkutatások nyújtottak némi támpontot. Annak ellenére, hogy engem elsősorban a tömb középkori beépítése érdekelt, fontosnak tartottam, hogy a meglévő levéltári adatokat felhasználva átfogó képet adjak az itt található épületek építés- és tulajdonostörténetéről. Ezért a dolgozatom tartalmazza a jelenlegi telekfelosztás szerint elkülönített lakóházak topográfiáját is.

Az épületek részletes elemzése után készítettem el a terület több építési periódusának elméleti rekonstrukcióját, melyhez sok segítséget nyújtottak a Sedlmayr János által készített soproni lakóház-rekonstrukciók, a már említett tanulmány a Mérmű Stúdiótól, valamint a tömb szomszédságában álló Oskola utca 6. számú ház homlokzatának középkori részletei.

 

1. Bevezetés

A Hiemer-Font-Caraffa tömb Székesfehérvár műemlékileg védett övezetében fekszik. A területet nyugatról a Jókai utca, északról a Goldziher Ignác köz, keletről az Oskola utca, délről pedig a Városház tér határolja. A tömbben négy különálló telek található, a rajtuk álló házak azonban az idők folyamán összeépültek. Elsősorban emiatt, valamint az egységes homlokzatkialakításnak köszönhetően az egyes épületek ma már alig különíthetőek el egymástól. Építés-és tulajdonostörténetük szorosan összefügg egymással.

A tömb délnyugati sarkában a Hiemer ház (Jókai utca 1), délkeleten a Font ház található (Oskola utca 2), északkeleti részét a Caraffa ház (Oskola utca 4), az északnyugatit pedig a volt Zeneiskola foglalja el (Jókai utca 3)

 

1. ábra Székesfehérvár műemlékileg védett övezete, és ezen belül a Hiemer-Font-Caraffa tömb elhelyezkedése

 

 

2. ábra A tömb jelenlegi beépítése

 

Jelenlegi állapotukban az itt található házak mindegyike magas tetős, földszint + egy emeletes kialakítású, homlokzataik barokk tagolásúak. A tömb legjellegzetesebb része a Városház tér felé néző Hiemer ház, melynek gazdagon díszített zárt sarokerkélye az épületet a város egyik legszebb műemlékévé teszi.

A házak mindegyikében - egészen az 1990-ben megtörtént kiürítésig - a földszinten üzletek, az emeleten pedig lakások voltak kialakítva. Kivétel ez alól a Jókai utca 3. számú épület, amelyben a városi Zeneiskola működött -

A terület, központi elhelyezkedése miatt mindig is meghatározó szerepet töltött be a város életében.

 

 

2. A tömb elhelyezkedése a történeti városszövetben

 

2.1. A tömb építéstörténete

A Hiemer-Font-Caraffa tömbben található lakóházak részletes ismertetése előtt szeretném bemutatni, milyen fejlődésen ment keresztül a terület Székesfehérvár története folyamán.

 

3. ábra Az 1241 előtti belváros képe

 

A város elődje a IX-X. század környékén, a területet ekkortájt uraló mocsarak által körülvett szigeteken alakult ki. A település legkorábbi magját - mint az a mellékelt ábrán is látható - a mai belváros területén találjuk. A XIII. század vége felé az itt található királyi vár és a bazilika körül létrejött települést fallal vették körül, ezáltal kialakult a jellegzetes, elnyújtott formájú, zárt, központi városrész.

 

4. ábra  A város a XIII-XIV: században

 

A hosszúkás városmagban az utcaszerkezetet nagyban meghatározta a megépített városfal. Többnyire a fal vonalát követő, észak-déli irányú utcák jöttek létre, kevés helyen átjárást biztosító keresztutcákkal. Az így kialakult tömbök formája is igazodott a városalaprajzhoz; jórészt keskeny, hosszúkás területek alakultak ki. Ilyen, bár kevésbé elnyújtott formájú az általam vizsgált telek is.

 

A X. század végétől egészen a XIII. századig az itt végbemenő egyházi és uralkodói építkezések határozták meg a terület beépítését.  A tömbök, gondosan elkerülve a már meglévő intézményeket, ezektől kicsit távolabb alakultak ki.

A Hiemer-Font-Caraffa tömb szerencsésnek mondható abból a szempontból, hogy a város központjában, a nagyszabású építkezésektől (királyi palota, bazilika) mégis távol fejlődhetett. A terület régészeti feltárását, Siklósi Gyula végezte 1990-től 1995-ig. Ezek a kutatások azt támasztják alá, hogy itt már a kora középkorban álltak házak, ugyanis előkerültek a XIII. századi épületek alapfalai illetve a pinceszinti beépítés.

Egyértelműen meghatározható az Oskola utca középkori beépítési vonala, - melyet az Oskola u. 6. számú épület már korábban is jelzett - valamint a fésűs-fűrészfogas beépítés, amelynek során a házakat az utcára merőlegesen helyezték el. Ez a beépítési forma a XV-XVI. században sem változott.

 A Jókai utcai oldalon is előkerültek a középkori beépítés pincéi és alapfalai, valamint a városi erődítés alapozása. Az ásatások eredményeként azonban a középkori telekhatárokat a tömbön belül nem lehet minden esetben egyértelműen meghatározni.

Ebből a korból leginkább a régészek ásatásai során előkerült adatok állnak rendelkezésre. A területen, különböző periódusokban, hat-hét középkori ház álhatott. Méreteik és a hozzájuk tartozó telkek mérete is különbözik egymástól.

A megtalált középkori épületek keletkezése Székesfehérváron a tatárjárás utáni időkre tehető. Akkoriban – a XIII-XIV. század fordulóján - építették a Jókai u. 3 és az Oskola u. 4 területén feltárt téglalap alakú házakat. Méreteiket is ismerjük: az Oskola utcai ház külső mérete 10 x 8 m, belső mérete 8,3 x 6,3 m. A Jókai utcai valamivel nagyobb: 15 x 6,7 m kívülről, 13 x 6 m belülről. Mindkét ház alápincézett, pincéjükbe az utcáról lehetett lejutni. (BAUFORSCHUNG)

 

5. ábra A vizsgált tömb beépítése a XIII-XIV. században

 

A területen épült házak funkciójáról pontosabb képet alkothatunk akkor, ha tudjuk, hogy a XIII. század közepétől a városban élénk kereskedelem és virágzó ipar bontakozott ki. Rendszeresek voltak a törvénylátó napok, melyeket eredetileg Nagyboldogasszony napján (augusztus 15-én), később pedig István király szentté avatásának napján (augusztus 20-án) tartottak meg. Híresek voltak Fehérvár országos vásárai is, melyeknek a tömbhöz közel eső piactér adott otthont. A környező házak, ennek megfelelően, valamilyen kereskedelmi vagy raktárfunkciót is betölthettek.

A vásárok és az ekkor lezajlott nagyszabású építkezések mind azt bizonyítják, hogy város ekkor élte virágkorát. A sors fintora, hogy ebből a korszakból alig maradt ránk valami emlék, ami bizonyíthatná a hajdani gazdagságot.

 

III. Béla korára tehető Székesfehérvár középkori városképének végleges kialakulása, melyen a később épült gótikus házak és átépített templomok nem sokat változtattak. Körülbelül a tatárjárás idején zárultak le a nagy építkezések, ezután már nem volt olyan nagyütemű a fejlődés, mint korábban. Ebben az időben - a többi dunántúli várossal ellentétben - Fehérvárt megvédték az olvadó mocsarak a tatárok betörésétől, a külvárosok azonban elpusztultak. (FITZ 1966)

 

6. ábra A város a XV-XVI. században

 

A tatárjárást követően a város veszíteni kezdett jelentőségéből, ugyanis IV. Béla Budát tette meg az ország politikai központjává. A város fejlődésének gátat szabtak a körülötte lévő mocsarak is, mivel ezek korlátozták a terület növekedését. Hanyatlásához az is hozzájárult, hogy meggyengült a nemzetközi kereskedelemben betöltött szerepe; az addigi zarándokutak, amelyek fellendítették a város gazdaságát, a XIII. század közepén már másfelé irányultak.

A város ennek ellenére terjeszkedni kezdett. A lakosság XV-XVI században a központi városrész falain túl, az addig csak szórványosan lakott külvárosi részeket (Civitas Exterior (Budai külváros), Nova Villa (Újfalu), Nova Civitas (Sziget)) vette birtokba.

                                                                                 

A vizsgált tömb elhelyezkedése, mérete, funkciója azonban ezalatt nem sokat változhatott. Leginkább az itt található házak mérete és a felhasznált építőanyag (fa helyett a kő) jellege módosult.

 

A XIV-XV. századból származó házakról több adatunk is van. A Jókai utcában ott, ahol az 1. és 3. számú ház összeér, egy szabálytalan téglalap alakú középkori házat tártak fel a kb. 100 cm széles L-alakú kerítésfallal együtt. A ház pincéje és földszintje középkori. Azonos korú teherhordó falak azonban az emeleten is találhatóak. Az épület építészeti részletei a XV. század második feléből származnak.

Az ásatások során megállapították, hogy a ház a törökkor végéig ilyen szabálytalan téglalap formában létezett. Az épület méretei a következők voltak: kívülről 15,5 x 6,5 , belülről 13,5 x 5 méter. Falai kb. 100 cm vastagok, a bejárata az északi oldalon helyezkedett el. A földszinten két utcára néző, és három udvar felé néző, befalazott nyílása van.

Az Oskola utca 2-4 területén zajló leletmentő ásatások során a tömb déli oldalán két párhuzamosan futó falat tártak fel. Ezek nagy valószínűséggel egy házhoz tartoztak. Falai 100-105 cm vastagok, és szabálytalan alakú kövekből állnak. A ház belső mérete 5,5 méter.

 Ott, ahol az Oskola u. 2 és 4. számú házak csatlakoznak, egy kéthelyiséges középkori épület hevederívvel ellátott pincéjét tárták fel. A pince hossztengelye kelet-nyugati tájolású, 80 cm vastag falai különböző méretű fehér habarcsba rakott terméskőből állnak. Valószínűleg a török korból származik a ház észak-nyugati sarkán található, nagy, falazott verem, melynek belmérete 3,2 x 2,5 méter. A ház külmérete 12,5 x 7,5 méter, a pince belmérete 10,8 x 6 méter.

Az Oskola utca 4. számú telken egy feltételezhetően téglalap alaprajzú épület falait tárták fel, amelyek a megtalált részletek alapján kb. 80 cm vastagok voltak.

Egy, a XV. században emelt ház sarkának alapfala egy törökkori kút kiemelése közben megsemmisült. Falazatát fehér habarcsba rakott alaktalan mészkődarabok felhasználásával készítették. Az épület szélessége kívül 7 m, belül 5,5 m.

 

7. ábra A tömb beépítése a XV-XVI. században

 

A korábban már említett, az Oskola utca 4. – Goldziher Ignác köz sarkán feltárt, a XIII-XIV. század fordulóján épített házat a XV. században tovább folytatták. Ekkor az eredeti, nyugati homlokzatot, vagy mindenesetre annak egy részét feltehetően változatlanul hagyták. A XV. századi épületet négy, belső pilléreken nyugvó boltív négy kisebb nagyobb részre tagolja. Az északnyugati sarkán egy falazott, négyzetes alaprajzzal (1,5 x 1,5 m) rendelkező gödröt helyeztek el, amelynek a falai 70 cm szélesek voltak. Az eredeti boltívekkel illetve boltív részletekkel, pillérekkel, pilléralapokkal és ablak kávaköveivel fennmaradó épület külmérete 22 x 8,2 m, belmérete 20,9 x 7 m. Falainak vastagsága kb. 110 cm.

A keskenyebb, nyugati házrész - amely egészen a Jókai utcáig kiér (belmérete 16,5 x 5,2 m), és amelynek létrejötte nyilvánvalóan egy telekbővítéssel köthető össze - építése a házat Székesfehérvár leghosszabb középkori épületévé tette. A bővítés megkezdése előtt az itt álló, a XIII-XIV. században keletkezett házat lebontották. Az átépítés kora a padlószint alatti rétegben talált, a XV-XVI. századból származó kerámiák segítségével pontosítható. Az épület alaprajza nem szokványos; 146,3 m2-es oszlopos, boltíves belső tere egy impozáns, nagy csarnok, amely a piactér közelségét tekintve elképzelhető, hogy valamiféle vásárcsarnok lehetett. Pusztulásának oka egy barokk ház építése volt. (BAUFORSCHUNG)

 

A maradéktalanul fennmaradt középkori utcarend és a török uralom megszűnése ellenére a városban egyetlen, eredeti formájában meghagyott, középkori lakóház sincsen. Ennek okát azonban nemcsak a török kori ostromokban kell keresnünk. A középkor végéig a házak nagy része fából épült, melyeket 1490-ben maguk a lakosok, 1601-ben a törökök gyújtottak fel. Az 1688-ban megtörténő végleges kivonulást követően Székesfehérvár elhanyagolt, romos állapotban volt. A házak egy része fából épült, kevés volt teljes mértékben lakható. Ez csak az 1686-ban lezajlott nagy tűzvésszel magyarázható, hiszen a várost a császári csapatok a törököktől ostrom nélkül foglalták vissza.

A felszabadult és az újonnan beköltöző lakók a „megmaradt” házakat átalakították. Ez a magyarázata annak, hogyan tűnhetett el oly nyomtalanul a törökvilágban még meglevő középkori város a XVIII. században, anélkül, hogy valóban megsemmisült volna. (FITZ 1966)

 

 

8. ábra 1689-es hadmérnöki felmérés La Vergne-től

 

Egy 1689-ből fennmaradt, La Vergne által készített hadmérnöki felmérés, a  középkorból fennmaradt belvárosi tömböket is ábrázolta. Hiemer tömb is jól kivehető ezen a városalaprajzon.

 

1991-től Bartos György, Mezey Alice és Mentényi Klára művészettörténészek végeztek falkutatást az épületekben. A vizsgálatok eredményeként leolvashatóak a megmaradt falazatokon a többszöri átépítések nyomai.

A város többszöri ostroma alatt, és a török uralom alóli felszabadítás következtében a tömb területén akkor álló épületek erősen megrongálódtak. Az újjáépítéskor csak a feltárt középkori épületmaradványokat lehetett felhasználni az új házak építéséhez. (MÉRMŰ STÚDIÓ)

 

A törökök elűzése után azonnal megkezdődött a fennmaradt épületek összeírása. Három ilyen összeírás készült a visszafoglalás után. Az első közvetlenül az 1688. májusában. Ez 258 ingatlant tartalmazott a telek számával, és a tulajdonosok nevével. A második, valamivel részletesebb dokumentum ugyanebben az évben, júniusban keletkezett. A fentebb említett adatokon kívül tartalmazott még jegyzeteket arról, hogy a telek üres-e vagy nem, illetve, hogy milyen állapotú a rajta található lakóház illetve egyéb épület. Az ez év októberéből származó harmadik összeírás, összehasonlítva az előző kettővel, azt is tartalmazta, hogy melyik házat vette birtokába egykori feltételezett lakója, és melyik tulajdonos jelentkezett a tanácsnál, hogy tulajdonjogát érvényesítse. Az 1712-ben keletkezett utolsó összeírás végül magában foglalja a telek ölben és lábban megadott méretét, valamint a szomszédos ingatlanok tulajdonosainak nevét.

 

9. ábra.  XVII. sz. végi telekhatárok

 

Ezek alapján az adatok alapján több, jól elkülöníthető telek jött létre az egykori, több házat is magában foglaló középkori tömb területén.

Az első a délkeleti sarokban álló Font háznak nevezett épület, mely nevét egykori tulajdonosáról (Pfund Mátyásról) kapta. A második, a  Font házhoz észak felől csatlakozó Caraffa ház területe. Harmadik a tömb északnyugati sarkában elhelyezkedő, kis Caraffa háznak is nevezett épületrészt magába foglaló telek. A nyugati oldalon lévő következő két telek rövid ideig létezett ilyen önálló formában. Történetük szervesen kapcsolódik a Hiemer ház területéhez, amely a tömb délnyugati sarkában található. Ez az egyetlen telek, amely az évek során méreteiben is változott, ugyanis a tulajdonosok, ahogy vagyonuk gyarapodott, megvásárolták a területtől északra eső telkeket, hogy arrafelé bővítsék házukat. Így az egykori kis saroktelek később már egészen a Caraffa ház déli oldaláig ért el, ezáltal lehetőséget teremtett a jelenleg is látható, reprezentatívabb, U alakú lakóházforma kialakítására. (BAUFORSCHUNG)

 

Székesfehérvár a felszabadulás után újszerzeményi területként a városi parancsnok irányítása alá került. A város gazdasági fellendülését előbb a török uralom, majd a Rákóczi szabadságharc hátráltatta. A XVIII. század első két évtizedében nem is tudunk nagyobb szabású építkezésről. A régi helyén kibontakozó új város rangosabb alkotásai mind egyházi jellegűek.

A város mai arculata a XVIII. század közepén megindult barokk, rokokó, majd copf stílusú építkezések során alakult ki. A belváros megőrizte középkori utcaszerkezetét, s a vár két megmaradt kapuján keresztül kapcsolódott a külvárosokhoz. Zártsága a XIX. század első harmadában szűnt meg, mikor a városmag addig megmaradt részleteit (a Palotai és a Budai kaput) is lebontották.

A jelentősebb építkezésekkel egy időben kezdték el a várost körülvevő mocsarak lecsapolását is. (FITZ 1966) Ebből a korból, 1779-ből maradt ránk az első olyan alaprajz, amely ezt a területet ábrázolja. Johann Michael Grabner építőmestertől származik, és az épülettömb Goldziher köz felöli szárnyát ábrázolja (földszinti, emeleti alaprajz, homlokzat).

 

 

 

 

10-11. ábra Grabner féle tervrajz 1779-bőla Caraffa ház egy részének átalakításáról

 

A Megyei Levéltár adattárában is találhatóak olyan tervrajzok, amelyekről megállapíthatóak a különböző építési periódusok. Az első rajz, mely nincs évszám, az 1780-as évek közepére datálható. Ez a tervlap nagyon kevés eltéréssel megegyezik a bécsi Hofkammerarchivban találhatóval. Fellelhető még az átalakítási terv alapját képező „felmérési rajz” is. Ezekről egyértelműen leolvashatók a Jókai u. 3. és az Oskola u. 4. bejáratai és kapualjai. A terv a földszinten megtartotta a lakásokat. Az emeleten az iskolatermek bővítését, a két épület egy tető alatti összefogását, és a homlokzatok egységesítését mutatja.

 A Jókai utcai nyílások kiosztásából és a Goldziher köz felöli homlokzatból látszik, hogy a terv nem valósult meg.

 

 

12-13. ábra 1800-as évek elejéről származói alaprajz a telken található házakról

 

A későbbi 1800-as évek elejéről származó tervlap (földszint, emeleti alaprajz) már a teljes épülettömböt ábrázolja. A Jókai u. 1. alaprajza megegyezik a ma ismerttel. Az udvari szárny árkádos, részben nyitott szakasszal. A Jókai u. 3. számú házban előkerült középkori ház déli oldalán kialakított loggiára lépcső vezetett fel az udvarról. A kerítéssel lezárt udvarra vezető utcai kapu közvetlenül a Jókai u. 1. számú ház északi falánál helyezkedik el. A Jókai u. 3. barokk szárnyában megváltozik a bejárat helye, a Jókai utcából a Goldziher közbe helyezik át, a régi kapualjat a mellette lévő teremhez csatolják, a kapu nyílását befalazzák, és egy ikerablakkal helyettesítik. Jól látható, hogy a középkori ház északi fala birtokhatár volt, mert nyílásait befalazták. A földszinten az utcai helyiség déli falába az árkádnyílással egyező, nagyméretű ajtót vágtak, a választófalban lévő középkori ajtót befalazták. Az udvar felé eső, a középkorban valószínűleg fa válaszfallal elválasztott helyiségeket összenyitották. Az emeleten hármas helyiségosztást látunk, mely megfelelhetett a középkorinak. Az utcai homlokzaton a leomlott középkori fal helyére húzott falba ikerablakot helyeztek. Az udvari homlokzati falban a rajz nem jelöl nyílásokat. Az Oskola u. 2. alaprajzán a kapualj mellett a közlekedősávban, és a kapualjtól jobbra a fő traktusban is lépcsőházat látunk. A hosszúkás belső udvart egy udvari szárny osztja ketté a birtokhatáron középfőfallal.

Az Oskola u. 4. alaprajzán a traktus szélessége nem folytatódik, nem egyezik meg a 2. számú házéval. A Goldziher köz felöli szárny közlekedő sávjában a korábbi alaprajzhoz képest előbbre húzott egykarú lépcsőt, valamint az árkádok és a loggianyílások beüvegezését láthatjuk.

 

 

 

14. ábra 1826-ból származó telekfelmérés a tömbről az akkori telekhatárokkal

(49 – Font ház, 50 – Hiemer ház, 51 – kis. Caraffa ház, 52 – Caraffa ház)

 

A XIX. század második feléből származó, a valóságos épületkontúrokat legjobban ábrázoló, helyiségbeírásokkal ellátott alaprajzokból az alábbiak állapíthatóak meg: a Hiemer ház alaprajza kisebb válaszfal különbségektől eltekintve változatlan, és káptalanlakás van benne. Az udvari szárny már a mai formájában is ismert módon van kialakítva, istállónak és fészernek használják. A kapu helye változatlanul az épület mellett van, folytatásában a középkori házig fészer épül az emeleti loggiára vezető lépcső elbontásával. A barokk kori árkádok nyílásait beszűkítik. A földszinti bejáratot a Jókai utca felől adják meg, káptalanlakást, és istállót alakítanak ki benne. Ezen kívül a tömb belsejében az udvarról megközelíthető fáskamrával bővítik a középkori ház teljes szélességében. A barokk közlekedő sáv folytatásában pincébe vezető lépcső készül. A Jókai u. 3. barokk szárnyának iskola funkciója változatlan. Keleti határoló falában megszüntetik a korábbi alaprajzról ismert nyílásokat. Az egykarú lépcsőt is átalakítják. Az emeleten a középkori ház válaszfalait elbontva, nagyméretű osztálytermet alakítanak ki. Az Oskola u. 4. számú házon látjuk a legtöbb változtatást. A földszinten új beosztású lakások vannak. A lépcsőházat kétkarúvá alakítják, a loggia íveket befalazzák. A korábbi udvari megközelítésű WC csoportot kibővítik. Az emeleten a válaszfalak elbontásával nagyméretű osztálytermeket hoznak létre. Az udvari loggiát befalazzák, és egy, a WC csoporthoz vezető, kőlapokból álló konzolos függőfolyosót építenek. A Goldziher köz felöli épületrészben a ház teljes szélességében osztályterem készül, a nagy fesztávolság miatt kőoszlopon nyugvó, fa mestergerendákkal megosztott födémmel. (MÉRMŰ STÚDIÓ)

 

 

 

15-16. ábra XIX: századi alaprajzok helyiségbeírásokkal

 

A tömb ebben az időben nyeri el végleges, ma is látható külső formáját. Ezután már csak az épületen belül történnek kisebb szerkezeti módosítások , amelyek a telek formáját és méreteit már nem befolyásolják. A XIX. század második harmadától (konkrétan 1828-tól) már mindegyik épület a város tulajdonában van, egységes homlokzatkialakításuk is ekkor készül el.

 

3. Az épülettömb jelenlegi állapota

Az épületek teljes felújítására legutoljára 1958-ban került sor. Azóta csak részleges átalakítások (födémcsere, fedélszék cseréje és javítása, zárterkély aládúcolása) történtek.

 A tömbben a nyolcvanas évek végéig folyt a zeneoktatás, működött a plébánia, és laktak családok. Bezárását követően, 1990-ben indultak meg a művészettörténeti és régészeti kutatások, amelyek 1995-ig tartottak. Ennek során a földszinten és az emeleten a padozat nagy részét felbontották, és a falkutatás alkalmával a vakolatleveréseken túl kibontották a nyílásokat, valamint a másodlagosan beépített, faragott köveket.

A régészeti feltárás folyamán a kutatóárkokban megfigyelhető alapfalak vegyes kő és tégla anyagúak, korszakonként változó vastagságban és falazástechnikával készültek, a kedvezőtlen mocsaras altalaj miatt 4-5 méter mélységig lenyúlnak. Az épületben jelenleg öt külön-külön egységet alkotó pincerész található. A pincék fala részben kő, részben tégla anyagú, dongaboltozatuk téglából készült. A régészeti feltárások során előkerült pincék boltozatai hiányoznak, csak az Oskola utca középkori beépítéséből származó, részben a mai udvar alá nyúló helyiség boltozati indítását ismerjük. A feltárás után a sok beszakadt, sérült boltozatú pincét visszatöltötték.

A függőleges teherhordó rendszer eleme az Oskola utca 4 számú épület Goldziher Ignác köz felöli szárnyának Oskola utca felé eső részén feltárt középkori kőpillér.

A Jókai utcai háromhelyiséges középkori ház falai szintén épen maradtak. A középkori épületeknél kő falazat készült, a XVII. század végétől induló építkezések téglát használtak. Vegyes falazat a Jókai u. 1. sz. alatti Hiemer háznál található. A földszinten a boltozási technikából adódóan a helyiségek közötti válaszfalak egyben szerkezeti falak is. A Hiemer ház udvari szárnyában, a Jókai u. 3. számú házban és az Oskola utcai Caraffa házban a két háború közötti, és a II. világháború utáni átalakításoknál 10 cm illetve 12 cm széles válaszfalak épültek, elsősorban a vizes helyiségek lehatárolására. A török kiűzése után meginduló helyreállítások során a XVII. század végén, majd a XVIII. században épültek az emeleti épületrészek, melyek tégla anyagúak. Kivétel csak a Jókai u. 3. számú házban előkerült középkori ház emeleti falának maradványa, amely kőfalazat, és az északnyugati sarka majdnem teljes magasságig, a párkányig megmaradt. A további kutatások feladata, hogy a padlás búvóterében felkutassa az északi falkoronát, illetve a párkány lenyomatát vagy maradványait. Az emeleten, a Hiemer ház kivételével, a legutolsó átalakításból származó 10 cm illetve 12 cm-es válaszfalak vannak, melyek jelentős részét a falkutatás során elbontották. A teherhordó rendszer érdekes részét alkotja a Goldziher köz felöli szárny emeletén lévő klasszicista pillér, amely jelenleg be van falazva.

 Az áthidalók, kiváltók jó része szintén téglaboltozatos szerkezetű. A sok átalakítás miatt igen sok befalazott, áthelyezett, egymásba metsző tégla kiváltó fedezhető fel a vakolattól letisztított falazatokon. A belső udvarra néző barokk loggiák boltívei befalazásra kerültek, csakúgy, mint a Hiemer ház eredeti külső loggiái. A belső udvar Goldziher köz felöli homlokzatán 90 cm széles függőfolyosó található, melynek kő járólapjai kő konzolokra ülnek fel.

A földszint feletti födémek barokk kori cseh, donga és teknő téglaboltozatok, kivéve a Jókai u. 3. sz. alatti háromhelyiséges középkori ház boltozatait, melyek feltehetőleg korábbiak, török koriak. Ezen épület Goldziher Ignác köz és Jókai utca sarkán lévő helyiségsorának boltozatát a két háború között acélgerendás poroszsüveg födémre cserélték. Valamennyi zárófödém eredetileg fából készült, csapos gerenda illetve borított gerendás fa födém volt. Ezt 1963-ban a Jókai u. 3 emeletén előre gyártott vasbeton födémre cserélték. A Jókai utca felőli loggiák, folyosók, és az Oskola utcai szárny udvari árkádsora, hevederek közötti cseh süvegboltozat. A fafödémek állapota a Hiemer ház fölötti szakasztól eltekintve nem megfelelő, melyre a többszöri ideiglenes jellegű acélgerendás megerősítés is utal.

Eredetileg a teljes tömbön barokk, dőltszékes, feszítőműves, kettős szelemenes, kötőgerendás fedélszék volt, a szarufák között merevítő rácsozással. A tetőidom mind a négy épületszárnynál nyeregidom. Az 1963-as födémcsere után a Jókai u. 3. számú ház fedélszékét kétállószékes, torokgerendás szerkezetre cserélték. Szép a Jókai u. 1. (Hiemer ház) barokk tetőszerkezete. A Hiemer átkötő szárny tetőszerkezete egy állószékes, torokgerendás, alacsony hajlásszögű nyeregtető. Az Oskola utcai szárny (Font és Caraffa ház) tetőszékei rossz állapotúak. A középkori háromhelyiséges ház felett javított fedélszerkezet van, a szarufák cseréltek, jó állapotúak, az állószékek régiek. A cserépfedés magán viseli a többszöri javítások nyomait.

A ház ablakainak nagy részét a II. világháború utáni helyreállítás során kicserélték, vagy kijavították a vasalatok egy részének megtartásával. A Városház téri homlokzati nyílászárókat az 1958-as helyreállítás során javították, részben kicserélték, és külső tömör táblákkal szerelték fel. XIX. századi nyílászárók a Hiemer ház emeletén, és az Oskola utcai 4. számú épület lépcsőházában találhatók. Az Oskola u. 4. kétszárnyú, barokk kapuja viszonylag jó állapotú.

Az épülettömbön legépebben a Városház téri rokokó stílusú, díszes vakolat maradt meg. A homlokzat meghatározó eleme az íves záródású falfülkében álló Szt. Sebestyén szobor, és a kő konzolokon nyugvó, növényi ornamentikával díszített, kőkeretes, zárt sarokerkély. A földszint egységes kőkeretes nyílássorát a két világháború között alakították ki, melyet az 1958-as helyreállítás során felújítottak. A megrongálódott kőlábazat valószínűleg másodlagosan felhasznált kőanyag lehet, melynek profilozott oldalát befelé fordíthatták. A Jókai utcai homlokzaton szinte megismétlődik a Hiemer ház zárt erkélye a volt plébánia hivatal kőkeretes bejárati ajtaja fölött. A Jókai u. 1. és 3. számú ház közötti kerítéssel lezárt udvarra néző homlokzatok emeleti loggia íveit részben befalazták, majd a lecsökkentett nyílásokba üvegezett ablakokat tettek. A Jókai u. 3. számú ház homlokzatán, a falkutatás során a sarokarmírozással közrefogott falfelületen előkerültek a középkori nyílások.

A Goldziher Ignác közben a vakolatleverés után a földszinten láthatóak a befalazott középkori ablakok, és felfedezhetőek a többszörösen átalakított barokk nyílások, áthidalások.

Az Oskola utcai egységes homlokzat már a múlt század második felében kialakult a Font ház (Oskola utca 2.) kapualjának befalazásával, és az emeleti ablakok megmagasításával. A belső udvari homlokzatok a befalazott árkádsorral, és a különböző toldalékokkal magukon viselik az utóbbi száz év tulajdonos és funkcióváltozásait. A homlokzatok egységes színüket a legutóbbi, 1958-as helyreállításkor kapták. (MÉRMŰ STÚDIÓ)

 

Az épületek jelenlegi állapota elengedhetetlenné teszi a felújítást, amire talán ennyi év után idén végre sor kerülhet. Tudomásom szerint 2005 október közepén elkezdődtek a tömb Városház tér felőli harmadának (vagyis a Font és Hiemer háznak) rekonstrukciói. Korábban is számtalan terv született a házak hasznosításával és átalakításával kapcsolatban, de vagy a terv nem volt elfogadható vagy financiális problémák akadályozták a megvalósítást. Remélem, hogy a rekonstrukció során sikerül megfelelő funkciót elhelyezni ebbe a műemlékileg is értékes, szép épületbe. Másrészről bízom benne, hogy a felújítás nem akad el ennek a tömbrésznek a rekonstrukciójánál, és idővel a Caraffa házat, a Jókai utcai zeneiskolát, valamint a benne található középkori részleteket is helyreállítják.

 

17.kép Az épületek jelenlegi állapota

 

4. Az épülettömb topográfiája

Levéltári adatok a területről sajnos csak a törökök kiűzése utáni időkből (1698-tól) maradtak ránk, amikor is első lépésben megtörtént a telkek és a fennmaradt házak összeírása. Ezekbe az iratokba - amelyek általában tartalmazzák a telekméretet, tulajdonost, esetleg az ott lakó bérlők nevét, valamint a házra ill. lakókra kivetett adó mennyiségét, a ház funkcióját -, nem sikerült betekintenem. Viszont szerencsémre a székesfehérvári önkormányzatnál található, a belváros rekonstrukciójához készült feltáró lapok ugyanúgy 1698-ig visszamenőleg tartalmazták a fent említett adatok nagy részét, így ez alapján fogtam neki az elemzésnek. Ezen kívül a vizsgálat során segítséget nyújtottak Székesfehérváron a Megyei Levéltárában található, a városról készült német és francia térképek, metszetek és ábrázolások, melyeken a tömb egyértelműen felismerhető.

A tömb 1698. előtti korszakának építéstörténetének megismeréséhez nagyban hozzájárultak a falkutató művészettörténész - Mentényi Klára -, valamint a régész - Siklósi Gyula - által írt publikációk.

 

Az Hiemer-Font-Caraffa tömbben található épületek műemléki besorolása a következő:

 

Jókai utca 1.                   – Lakóház                      MŰEMLÉK

Jókai utca 3.                   – Zeneiskola                   MŰEMLÉK

Oskola utca 2. – 4.          – Lakóház                     MŰEMLÉK JELLEGŰ

 

A tömböt határoló utcák és terek korábbi elnevezései:

Jókai utca                                                          Városház tér

Vicus Canonicalis           (1477)                            Theatrum civitatis

Szent Bertalan utca?        (1278)                            Nagytemplom városrész

Káptalan utca                 (1546)                            Parade Platz

Szent Imre utca                                                    Fazekas Piac

                                                                           Károly király tér

                                                                           Szabadság tér

Oskola utca                                                       Goldziher Ignác köz

Közép utsza                   (1783)                            Juhász Gyula köz

Oskola utca                    (1826)

Iskola utca                     (1879, 1880, 1909)

Ybl Miklós utca              (1926)

Szent Imre utca              (1930-1949)

Zalka Máté utca

 

4.1. Jókai utca 1. - HIEMER HÁZ

 

 

 

2-3.kép

 

ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI LEÍRÁS

A Hiemer ház a tömb délnyugati sarkán álló épület, amely kiugró, zárt erkélyével, szoborfülkéjével, az ablakpárkány változatos, finom rokokódíszítésével egyike a barokk a korból származó legszebb épületeknek.

1715-től Hiemer Mihály városbíró tulajdona volt, később évtizedeken át örököseié - nevét is innen kapta. Később belvárosi plébánia lett. Mai formáját a XVIII. század második felében (1760-70 körül) kapta, ekkor barokk-rokokó stílusban alakították át.

A Jókai utcai homlokzat 3+4+1 tengelyes. A Városház téri homlokzat 3 tengelyes, az itt található gazdagon díszített, zárt sarokerkélye az épület hangsúlyos eleme. Az épületet horizontálisan a kőlábazat, az övpárkány és dús profilképzésű, koronázó részből álló főpárkány tagolja.

A Jókai utcai oldal homlokzata mértéktartó barokk, kőkeretes bejárata szegmensíves. Az egyenes záródású, földszinti ablakok keretezetlenek, a bejárattól balra és jobbra két-két ablak van. A jobb oldaliak között közel négyzetes, keretezett falmélyítés látható. Az emeleti ablakok keretezettek, könyöklőpárkányuk alatt enyhén mélyített, négyszöges tükörparapet található; az ablakok felett egyenes szemöldökpárkány van.

 

4. kép

 

Az emeleten a bal oldali saroknál lévő egyetlen, rokokó díszes falpillér a Városház téri díszesebb homlokzatra utal. A bejárat felett két kőkonzolon nyugvó zárterkély ad erőteljes hangsúlyt a homlokzatnak.

 

5. kép

 

Az épülethez a Jókai utca felé árkádos kis udvar csatlakozik. Ennek magas kerítését a kapunál ívesen átfutó párkány zárja. A kosáríves záródású, kőkeretes, kerékvetős, vállpárkányos kapu zárókövében a Hiemer-címer látható. Az épület ékessége a Városház téri homlokzat. A földszinten egy keretezetlen, egyenes záródású ablak, egy kőkeretes, záróköves, üzleti bejáró, és egy kőkeretes, záróköves kirakatablak található.

 

6. kép

 

Egyszerű, tartózkodó megjelenésükkel még jobban kiemelik az emelet gazdag kiképzését, amelynek hangsúlyos motívuma a két szélső, szakállas emberfejjel díszített, középső levéldíszes, volutás kőkonzolon nyugvó, zárt sarokerkély. Az erkély parapetje, az ablakközök, és a szemöldökpárkány alatti rész dús rokokó díszítésűek. Az erkély mellett és a homlokzat szélén egy-egy ugyancsak gazdag rokokó díszítésű, enyhén kiülő falpillér van. Ezek felett díszes, golyvázott tagozat simul a zárópárkány alá. A szalagkeretes, egyenes záródású két emeleti ablak könyöklője alatt, négyszöges, enyhén bemélyített parapet található. Az egyenes szemöldökű párkány alatti egész mező gazdagon díszített.

A két ablak között félköríves fülke van, amelynek felső részében kagylódísz, alsó párkányánál volutás, indaszerű díszítés látható. A fülke felett íves párkány található, ahonnan dús redőzetű drapériadíszítés indul, és keretezi a fülkét két oldalról. A fülke felett két angyalfejet ábrázoló dombormű van, a fülkében Szt. Sebestyén szobra helyezkedik el. A fához kötözött, nyilakkal sebzett szent szobra kőből faragott, szép XVIII. századi plasztika. A szobor feje és a stukkódísz (különösen a fülke alatt) sérült, hiányos. (FITZ 1966) A házban lévő szobák stukkódíszesek voltak, ennek jelenleg csak az erkélyfülkében maradtak nyomai. Az épület lépcsőházának szép, egynyílású kovácsoltvas ajtaja a Hiemer címerrel ma az István Király Múzeum történeti kiállításán látható. (FITZ 1959)

 

7. kép

 

TULAJDONOSTÖRTÉNET

1698-ban Locherer Rudolf lakatos a telek tulajdonosa, aki maga építette a rajta álló házat. Ekkor a terület szélessége 67 láb, hosszúsága 1 láb, hátul 4 láb. (T1)

Feleségével, Mária Magdolnával vették használatba a 84-es számú házat az 1712-es telekösszeírás szerint. Az éves telekadó 1 Ft (Gulden), amely Szt. Mihály napig fizetendő. A jobb oldali szomszéd Übermann András molnármester, baloldalról egy utcával határos, hátulról a Cheverell házzal szomszédos. Ebben az összeírásban a nagysága a hozzátartozó udvarral együtt szemben 3 öl 2 láb, hátul 7 öl 1 láb széles, balról 8 öl 4bláb hosszú, jobbról 7 öl.

1715-ben Hiemer Mihály vette meg 240 forintért, ezután több mint száz évig a család birtokában volt. Hiemer Mihály bíróval 1692-ben került hatalomra a család. 1702-ben nemességet kapott, mint fehérvári bíró, ezt a tisztséget egyébként hatszor viselte. (BT)

1727-ben az épület már a fiáé, Hiemer Sebestyéné, és feleségéé, Erzsébeté. A telek határai jobbról: Pfund Mátyás, balról: az utca felé szabad, hátul: a volt Cheverelle ház. Nagysága ugyanakkora, mint 1712-ben, a fizetendő telekadó 1 Gulden 4 dénár. (T1) 1737-ben egy tanácsülési jegyzőkönyv Hiemer Sebestyén építkezésével foglalkozik. Azzal a feltétellel kap engedélyt háza bővítésére, illetve hozzáépítésre, ha az utcát kikövezteti az épület előtt, és ha a téren készíttet egy oszlopot. A házzal szemben volt a Salétrom-Malom. Hiemer Sebestyén 1745-ben az 5000 Ft-ra értékelt belvárosi házról, külvárosi és hídvégi házról, szőlőkről, 126 ökörről, 226 tehénről, 46 lóról végrendelkezett. (H) 1746-ban, a halála után felvett vagyonleltár szerint a tulajdonában lévő belvárosi ház értéke 200 Ft volt, amikor apjától megkapta. Sebestyén annyit javított rajta (berendezéssel együtt), hogy halálakor 5000 Ft-ot ért. (A1) Hiemer Ignác anyjának (szül Gindly) 1756-ban keletkezett végrendeletéből tudjuk, hogy a belvárosi Hiemer házról még férje úgy rendelkezett, hogy az a fia kapja, aki legtöbb vigaszt nyújtotta anyjának, és aki képes a gazdaság folytatására. Ha fiú utód nélkül hal meg, másik fiútestvére vagy annak fiága kapja meg. (H)

Végül a belvárosi házat Ignác nevű fia örökölte, aki Fejér megye alispánja és Tolna megye táblabírája volt, 1781-ben pedig tanácsosi címet kapott. 1762-ben megveszi a sarokházuktól balra eső házat a várostól 1000 Ft-ért, amely 1712-ben az akkor 84. számmal jelzett ingatlanhoz csatolt, 97. számmal jelölt ház egy része. (A telek nagysága: szélessége szemben 6 4/1/2 öl, hátul (4 1/6)/6 öl. Hosszúsága jobbról a saját háza felé 9 3/6 öl, balról az első rész 7 /2/6 öl (amelybe a Caraffa ház telke 2 (2 ½)/6 ölre belefut, és ezért ennek szélessége keskenyebb és csak 4 1/6 öl). Ez az oldal hosszában kifelé 3 öl. Összesen 58 öl. A határok jobbról saját házuk, balról az úgynevezett Caraffa ház, amely a város tulajdona. (T1) 1775-ben az ingatlan területe összesen 171 négyszögöl. (T2)

Adóbeszedési könyvek szerint 1815-ben már Hiemer János a ház tulajdonosa, egészen 1826-ig.

Ekkor a telek szélessége elöl 23 öl, hátul meghatározatlan. A telek hosszúsága északi irányban meghatározhatatlan, déli irányban 4 5/6 öl. A telek nagysága négyszögökben 186 2/6. (A5, A6)

1828-ban a tulajdonosok Hiemer János örökösei voltak. A házadó 10 rajnai forint 10 pengő. (N2) Ők, egy tanácsülési jegyzőkönyv szerint (TJ) a rájuk maradt belvárosi házakat, a hozzátartozó kültelekkel együtt eladnák. A tanács úgy látta, hogy azon a területen, ahol a ház fekszik már úgyis három szöglet a városé, s ha ezt is megveszik, a többi épületet is jobban ki lehetne használni. (pl. iskolákat lehetne bennük elhelyezni) Ezután a Magyar Kamara engedélyezi, hogy a házat a város 20000 Ft-ért megvegye. (TJ) A vételárból 12000 Ft-ot fizettek ki készpénzben, a többivel adósak maradtak, de erről az összegről kötelezvényt adtak. Az épületet, a Jókai u. 3-hoz hasonlóan, iskolának akarják használni, de még ez meg nem valósul, addig katonatiszteket szállásolnak el benne. Az ez évi tanácsülési jegyzőkönyv jelentése szerint a házat a bíró és egy tanácsos átvette, a kulcsokat bemutatják. Végül ebben helyezték el a nemzeti iskola osztályait. Az épület adóját az átvétel napjától törölték (TJ)

Érdekesség, hogy a házban Ybl Miklós boltot bérelt ebben az évben, évi 300 Ft-ért.

 

Később felmerült az a gondolat, hogy a plébánia, amely a Hiemer ház mögötti kis Caraffa házban volt elhelyezve, cseréljen helyet az iskolával. Pontos adatot nem találtam az átköltözésről. Ami biztos, hogy 1829-ben a város el akarja adni a telket, és a boltot bérbe adni, ami a beköltöző plébánosnak nem tetszett. Ekkoriban került tehát át a plébánia az épületbe. A két emeleti szobát azonban az iskola bővítésére használják. A ház egészen XX. század közepéig volt otthona a plébániának. A telekkönyvben a birtoklás nem lett átvezetve a birtoklapra, mivel a tulajdonos (a város) nem változott. A háború után a ház állami tulajdonban van, de városi kezelésben működik. Bérházként funkcionál, három lakás található benne. Az épület földszintjén boltok vannak, melyeket a várostól bérlik használóik.

 

ÉPÍTÉSTÖRTÉNET

Ezzel a házzal kapcsolatban a legtöbb rendelkezésre álló építéstörténeti adat a törökök kiűzése utáni időkből, vagyis a XVII. századtól maradtak ránk. A régészeti kutatások során előkerült leletekből az állapítható meg, hogy 1689 előtt, a tömbnek ezen a részén egészen más volt az utcavonal, mint ami ma is látható.

 

Ezt bizonyítja az épületen belül, a Jókai utca és a Városház tér sarkán megtalált középkori utcakő, valamint a Jókai u. 3. számú épületben talált középkori házhoz tartozó, határfal vonalvezetése is. Ebből az a következtetés vonható le, hogy az első itt álló ház közvetlenül a török alóli felszabadulás után épülhetett. A bonyolult építés és birtoklástörténet összefügg a szomszédos házakkal – Oskola u. 2. és Jókai u. 3. – is.

 

 

 

8-11 kép

 

A földszinten előkerült adatokból megállapítható, hogy a több periódusban épült ház legkorábbi magja a Jókai utcával kishajlású szöget bezáró, loggiával ill. tornáccal kísért egytraktusos épület volt. A tornác pillérei a mai középfolyosó utca felőli falában kerültek elő. A középkori falakra épített házat a XVII. században felújították és kibővítették. Az új traktus közvetlenül a Font ház telkének határán épült, L alakban csatlakozik a régi épülethez. Az alaprajza hagyományos és nagyon egyszerű: egy szobából, egy konyhából és egy kamrából állt. Ezt az épületet az 1712-es adatok szerint Locherer Rudolf építette.

 

Az elkészült házat, nem sokkal befejezése után Hiemer Mihály városbíró vette meg. Ő a kis, terméskő építmény előtt egy árkádos folyosót készíttetett, és később emeletet építtetett rá. Az emeleten egy nyitott kéménnyel ellátott tágas konyha helyezkedett el, amely mindkét rövidebb végfalán túl elhelyezkedő, a szomszédos szobában lévő kályhát is fűtötte. Az átépítéshez már nem a középkorban valamint a törökkorban elterjedt terméskövet, hanem az újkori építkezésekhez általánosan használt téglát alkalmazták.

Hiemer Mihály halála után a ház századokon keresztül utódainak tulajdonában volt. Ahogy a család vagyonosodott, a házat átépítették, telekvásárlással és toldással bővítették több szakaszban. A keskeny telken álló épület bővítésének egyik legfontosabb mozzanata természetesen a szomszédos telek megvásárlása volt. A terület a tér felé nagyon szabálytalan határral rendelkezett. Hiemer Sebestyén, a városbíró fia, 1737-ben engedélyt kapott a háza bővítéséhez, ezáltal lehetősége nyílt a telek kiegyenesítésére is. Emellett az új épület előtt ki kellett köveztetnie az utcát. Maga a ház északi irányban az egykori Cheverelle házig lett kibővítve.

 

12. kép

 

Az új épületszárny kétszintes, egytraktusú, melynek nyugati homlokzata előtt eredetileg mindkét szinten nyitott, árkádos folyosó futott végig.

A földszinti helyiségek gazdasági célokra szolgáltak, az emeleten lakószobák voltak. A régészeti ásatások eredményeivel összehasonlítva, az így létrejövő telkek még a középkori telekhatárokkal azonosak voltak.

A következő házvásárlás során, 1775-ben a Hiemer ház az egykori Cheverelle ház délnyugati része felé bővült, ezáltal a kétszintes középkori ház északi végfaláig ért.

A XIX. századi északi birtokhatár vitatott kérdés.   Egy akkoriban készült összeírás szerint a középkorból származó ház emelete az iskolához tartozott, a földszintet viszont a plébánia lakta.

 

13. kép

 

A kelet-nyugat irányban elhelyezkedő épületrész, amely egykor a kis Caraffa házhoz tartozott, a Hiemer ház északi szárnyává alakult. Déli homlokzata előtt ugyanolyan árkádos folyosót létesítettek, mint a derékszögben elhelyezkedő régi épület előtt. Az oszlopok építőanyagául az a jellegzetes fehér mészkő szolgált, amelyet az emelet keleti helyiségében lévő boltozatok bontásakor nyertek. Az azonos formájú kőoszlopok egyik oldalán található koromréteg egyértelműen erről árulkodik.                   

Az átépítés során alakult ki a ma is látható, U alakú Hiemer ház által körbevett, masszív fallal elválasztott belső udvar.

A fal közepén egy, a Hiemer család címerével ellátott kapubejáró található. Vele szemben állt az istálló és a kocsiszín.

 

14. kép

 

Az épület lakószobáit valamint mindkét erkélyét a XVIII. században fehérre meszelték, és stukkókkal díszítették. Az erkéllyel rendelkező kisebb szobában megtalálták a stukkók maradványait, a nagyobb szobában, amelynek ablakai a térre néznek, viszont sajnos már korábban leverték őket. A fehérre meszelt falak akkoriban tapétázva voltak.

 

 

 

 

15-18 kép

 

A XVIII. század második felében az addig fehér falakat az emeleten későbarokk freskókkal, a XIX. században pedig különösen szép, nívós, klasszicista falfestéssel díszítették. A földszinten ilyeneket nem találtak.

 

 

 

 

19-22. kép

 

A XIX. századi részletekhez tartozik még az emeleti folyosón, egy nyílásbefalazásban talált ép, faragott, levéldíszes szárnyú ablak, (melyet valószínűleg a hozzátoldott, kis épületrész építésekor falaztak el.)

                                                                                                                     

 

4.2. Jókai utca 3. - ZENEISKOLA

 

23.kép

 

24. kép

 

ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI LEÍRÁS

A tömb északnyugati sarkán álló épület egy egyemeletes, barokk sarokház a XVII. századból. A Jókai u. 1. számú Hiemer ház díszességével nem vetekedhet, de homlokzata azzal mégis összefüggő építészeti együttest alkot.

A homlokzat rendszere áttekinthető, egyszerű, 3+kapu+1 tengelyes. Az épület a Goldziher köz felöli oldal földszintjén három, az emeleten négy ablakos.

A kőlábazatos Jókai utcai homlokzatot övpárkány osztja, és szépen tagolt koronázó részből álló főpárkány zárja le.

25. kép

 

A földszinten az épület egyetlen dísze a széles, kerékvetős, kőkeretes, vállpárkányos, kosáríves kapu, melynek zárókövében a városi címer látható. Az itt található ablakok keretezés nélküliek. Az emeleti homlokzatot az enyhe kiülésű lizénák osztják vertikálisan. Az egyenes záródású, könyöklőpárkányos ablakok alatt lesarkított, négyszöges tábladísz ad a nyílástengelyeknek hangsúlyt (FITZ 1966) Ebben a házban működött az Állami Zeneiskola, amelyben több száz hallgató szerzett az idők folyamán magas fokú zenei műveltséget. (FITZ 1959)

 

Az egyetlen, csehboltozatos kapualjában két emléktábla van. A jobbra lévő szövege a következő: „Ezen intézet dr. Schlamadinger Jenő, a székesfehérvári zenekedvelők egyesülete elnökének kezdeményezésére, és a város társadalmának áldozatkészségéből 1913. szeptember 1-jén kezdte meg működését.” A balra lévő emléktáblán ez áll: „Ezt az épületet Fricsay Richárd honvéd zeneügyi igazgató, a székesfehérvári zenekedvelők egyesülete kiváló karmesterének alapítványából 1932. júniusában alakították át zeneiskolává. (FITZ 1966)

 

TulajdonOSTÖRTÉNET

Az első írásos adat a törökök kiűzése után, 1712-ben keletkezett összeírásból nyerhető. Ekkor a telekkönyv Cheverelle házként említi a mai Oskola u. 2. és Jókai u. 1-től északra néző részt.

1727-ben, Marshall Rafael szerint, a ház tulajdonosa Karancsics Erzsébet. Tőle Vörös Pál, Fejér megye jurassora vásárolja meg.

1742-ben Zichy János veszi bérbe, később az épületet a mindenkori városkapitány számára tartja fenn a város.

1762-ben ennek a teleknek egy részét veszi meg Hiemer Ignác, és csatolja a mai Jókai 1-hez. (T1)

Az 1784-89-es összeíráskor a terület a város tulajdonában van, és elemi iskola működik a rajta álló épületben. (N1) A terület értéke 1787-ben 7699 Ft 50 dénár. (P)

Az évek folyamán (konkrét adat 1826-ból van) a ház tulajdonosa Székesfehérvár marad, és funkciója is változatlan. Szélessége elöl 9 3/6 öl, hátul 8 1/6. Hossza jobbról 9 öl, balról 9 5/12 öl. 80 4/6 négyszögöl. (B)

1828-ban Fried Károly iskolamester és felesége lakja. A ház adómentes. (N2)

1842-ben egy közgyűlés alkalmával készült kimutatás szerint az épület jó állapotú lelkészház, értéke 22644 Ft. (TI2)

1850-es adókönyv szerint Jáhni József tanító lakik itt.

Az ezt követő évekből (konkrét évszám nélkül) fennmaradt városi és járási Földhivatali iratok szerint a telek mérete és a ház funkciója kisebb mértékben változik. Kezdetben csak iskola van benne, és csak a tanító valamint családja lakik itt. Később egyemeletes lakóházként említik, amelynek nagysága 198 négyszögöl, helyrajzi száma 227, és az Iskola utca 12. számmal jelzik. Egy újabb irat egyemeletes városi iskolaépületként tartja számon, mérete 162 négyszögöl, helyrajzi száma 224, száma pedig Iskola utca 13-ra változik. További irat, mely szerint a telek nagysága 72 négyszögöl, helyrajzi száma 226, házszáma Szent Imre utca 2., az épületben pedig városi leányiskola működik.

A következő adat már a XX. századból származik. 1909-ben 21 tanterem, 4 iroda, 3 szertár, 2 könyvtár és 2 tanári szoba található itt. A tulajdonos a város, az épületben plébánia, belvárosi elemi fiú, lány valamint felsőbb lány és ipariskola található.

 

ÉPÍTÉSTÖRTÉNET

Az elvégzett régészeti és falkutatói vizsgálatok során kiderült, hogy ezen a területen már a XIII-XIV. század fordulóján állt egy téglalap alakú ház. Méreteit is ismerjük: kívülről 15 x 6,7 m, belülről 13 x 6 méter. Az épület hossztengelye az utcával párhuzamos volt.

A területen több, a XIV-XV. századból származó lelet is van. A Jókai utcában, ott, ahol az 1. és 3. számú ház összeér, egy szabálytalan téglalap alakú, középkori házat tártak fel egy kb. 100 cm széles, hosszan elnyúló, L-alakú fallal együtt. Az ásatások során állapították meg, hogy ez a ház a törökkor végéig ilyen formában létezett. Az épület méretei a következők voltak: kívülről 15,5 x 6,5 , belülről 13,5 x 5 méter.

A falkutatások jelentős építészeti részleteket hoztak napvilágra.

 

26. kép

 

Szinte teljes épségében megmaradt a pince, mely- nek dongaboltozatát kes- keny, középkori téglákból (méretük 26,5 x 12,5 (13) x 4,5 cm) készítették. Az épülettel egy idős pince a földszinti három helyiség alatt egy egységes, hoszszanti teret alkot.

                                                                                                                                            

Felmenő falai nagy terméskövekből állnak, melyeket szürkés, csekély mértékben meszes, kovakővel kevert habarcsba raktak. Körülbelül a nyugati harmadban, a boltozattal egy idős, nagy kőlapokból álló hevederív látható, amely a boltív megerősítéseként szolgál, ebben a vonalban ugyanis a földszinten egy válaszfalat helyeztek el.

                                       

27. kép

 

28. kép

 

Az utcai bütüfalon egy befalazott, az udvarin pedig egy kőkeretes pincelejárati ajtót találtak, amely azt bizonyítja, hogy a helyiséget csak kívülről lehetett megközelíteni. Az utcára néző, nyugati falban található nyílás egy 240 cm magas és 160 cm széles, befalazott ajtó, amelynek eltávolított küszöbe egykor a mai pince padlószintjével azonos szintben fekhetett. A pincelépcső belső fala kicsi kőkváderekből állt.

29. kép

 

Boltozatát, amelynek déli oldala szerencsére megmaradt, hosszú, keskeny téglákból építették. A bejárat befalazásakor nagy termésköveket használtak. A pincével megegyező korú területet egyértelműen el lehet különíteni, mert a habarcs színe ott sötétebb, és nagyobb kovakődarabokat tartalmaz.

A pince keleti oldalának udvari homlokzatában, 312 cm-re a déli faltól egy faltöredék látható, ettől délre a fal különbözik az eddig leírt külsőtől. Itt nagytéglákkal (29,5 x 15 x 6,5 ) kevert falazat alkotja a pincének ezen a részén feltárt második, befalazott pincelépcső kőfalát. Az élszedett, minden bizonnyal középkori nyíláskeretet, szabálytalan fugákkal illesztették össze.

A Jókai utcai homlokzaton egy középkori pinceablak került elő, melyet kívülről egy későbbi, barokk pillér takar. Az északi oldalon egy eredeti, kis téglákból összeillesztett pinceablak található, amelynek derékszögű kőkeretét a régészeti ásatások során találták meg.

 

  

30-31. kép

 

A földszinten az utcára néző helyiség falazata keskeny középkori téglákkal kevert terméskő, a habarcs szürke, porózus, kovakővel és mészszemcsékkel kevert.

Ezen a homlokzaton, a mai padlószint fölött 2 méterrel, két, félköríves záródású, rézsűs ablak, és a két ablak között többszörösen átalakított, a középkorban valószínűleg ajtóként funkcionáló nyílás rézsűjének igen csekély maradványa került elő. Az ablakok káváit terméskőből alakították ki, a vállkövet szintén. A jobb kávánál a vállkő egy kis töredéke maradt fenn, mert a későbbi boltozás során a felső részek eltűntek.                                            

Körülbelül a mai, újkori ablak északi kávájának közepénél egy apró, összességében 5 téglával körbevett résznél egy, az utcára néző, feltehetően középkori ablaknyílás maradványát lehet észrevenni. A téglák közötti habarcs itt szürkés, mészszemcsékkel összekevert, de nem egyezik meg az első építési szakaszéval, mert lényegesen szilárdabb. Az eredeti terméskő-falazat felületén, és az ablak káváján viszonylag nagy felületén megmaradt a középkori vakolat és meszelés.

Az utcai helyiség fiókos donga boltozata a második, későközépkori építési periódusból származik, keleti falában a középkori nyílás kávájának maradványai találhatók. A déli falban nagyobb méretű barokk kori nyílás van. A helyiség északi falán a padlószinttől egészen 130 cm-es magasságig folytatódik a terméskő falazat. Ebben a magasságban három, ferdén befalazott, később pedig lefaragott téglasor utal a lebontott boltozatra. A téglák vörösek és keskenyek, a habarcsuk megfelel az ablakkáva öt középkori téglájánál említettével.

A szemben fekvő déli fal – eltekintve az újkori nyílásoktól – felépítésében megegyezik az északi fallal. A keleti fal közepén egy, a középkori terméskő-falazattal egy idős ajtónyílás jobb kávája és a jobb felső sarkának befelé forduló habarcs maradványa került elő. A fal másik oldalán az eltávolított kőfal eredeti állapotában található.

 

  

32-33. kép

 

A földszinti, középső, keskeny helyiség északi falában egy teljesen sértetlen középkori, kőkeretes ajtó maradt fenn.

 A 210 cm magas, 1m széles ajtó kávája a külső kőkeretig nagyrészt faragott kőkváderekből áll és kőboltozattal van befedve. A kőfalon, a bejárati oldalon, körbefutó, ferde élkialakítás indul el. Alul a küszöb sértetlenül megmaradt. A nyílást befogadó falra sárgás, meszes, nagy kovakövekkel összekevert, szilárd habarcs jellemző. Szervesen illeszkedik az őt körülvevő terméskő falba, amelynek külső, északi oldalának vizsgálatakor derült ki, hogy a bejáratot az eredeti, egykor mindenütt szürke habarcsot mutató falazat nagy részének kibontásával építették be.

 

Ugyanebben a helyiségben egy, az éppen leírt ajtóval egyidős, hasonló kinézetű és anyagú, nagy homokkőkváderekből kirakott, eredetileg nyitott, később téglákkal befalazott, vésett kőlapokból álló széles ív alkotja a keleti falat. Az ív felületén, és a hozzá kapcsolódó falazaton egy azonos korú, fa síkfödém nyoma látható.

 

  

34-35. kép

 

Az udvari helyiség felől, az emeleti válaszfal terhét hordó hevederív határolja a helyiséget.

A nyugati falon a már bemutatott kőív fölött a síkfödémhez tartozó gerenda nyoma látható, valamint az egykori emelethez tartozó, meszelt vakolat. Ugyanebben a magasságban található az egykori födémgerenda fészke a szemközt lévő oldalon.

Ez alatt három nyílás került napvilágra: A szabálytalanul összeillesztett terméskő fal szélén két ablak volt, középen pedig egy ajtó. Káváik és támaszaik durván megmunkált faragott kőből készültek, a köztük lévő habarcs szürkésfehér, szilárd, és meszes.

 

  

17. ábra és 36. kép

 

Az északi ablaknyílás kifelé szűkül, az élszedett kávák közül a bal majdnem sértetlenül megmaradt, a másikat az ablak befalazása során lebontották. A külső oldalon egy csúcsív töredékkel rendelkező, 115 cm magas, gótikus ablak tartozik hozzá, amelynek felső kőkeretét a helyszínen megtalálták.

A kb. 150 cm széles ajtónyílás jobboldali kávájának kialakításához kisebb kváderköveket használtak. A mindkét oldalon megmaradt, egykor feltehetően szegmensívvel ellátott ívtöredéket szintén hosszú, keskeny terméskövekből készítették, ugyanúgy, mint az utcai homlokzat nyílásait.

 

   

37-38. kép

 

Ezzel a nyílással egy idős a déli ablak, amelynek a formája teljesen eltér északi párjáétól.

 Az élszedett könyöklő felett ugyanis, – a feltételezett burkolat felső töredékének alapján – ellentétben az előző, alacsony nyílással, egy kb. négyzetes, faragott lezárás található.                           

 

   

18. ábra és 39. kép

 

Az északi ablak és az északi ajtó befalazása még a középkorban megtörtént. A bal oldali ajtónyílás alsó részénél az eredeti káva sarkát a befalazás során lebontották. Az itt látható síkfödém gerendafészke már a nyílások befalazása után keletkezett. Ezen túl megmaradt a déli ablak, amelynek a kávájában – a korábbi meszelésnyomok felett - az a durva, egyenetlen vakolat látható, amely a többi nyílás befalazásán mindenhol ott van. Ez biztos, hogy korábbról származik, mint a mai födém, mert a boltváll mögött is végigfut.

A helyiség északi fala egy rossz állapotban lévő, nyílás nélküli terméskő fal. A déli oldalon a középkorban szintén nem volt nyílás.

A helyiség, illetve az egész épület nagy kváderekből kialakított dél-keleti sarkát az egykori külső oldalon találták meg. Ugyanezen a helyen megfigyelhető a földszinten közvetlenül az egyenetlen terméskő falazatra vakolat nélkül felhordott meszelésréteg.

 

A középkori ház emeleti falaiból és nyílásaiból csak töredékek maradtak a későbbi nagy átépítések miatt. A déli homlokzatból maradt meg tulajdonképpen a legtöbb minden, habár az itt épített barokk folyosóra nyíló árkádívek jelentős károkat okoztak. Az itteni habarcs különbözik a földszintitől, szilárdabb, rózsaszínű, sárgás, magas kovatartalmú. Itt a meszelésrétegek közvetlenül a kőfal felületére kerültek.

A nyugati homlokzat Jókai utca felé eső részén mindkét oldalon megmaradtak a sarok kváderek. Az északi oldalon, ahol a barokk átépítések az eredeti felület egy kis darabját megkímélték, megfigyelhető, hogy az emelet sarokkialakítása más, kisebb kövekből áll, mint földszinté.

 

   

40-41. kép

 

A kötőanyaga is eltérő, inkább a félkörív lezárással kialakított kis ablak befalazásánál használttal egyezik meg.

A mai emeleten, az északi részen található ablak könyöklőjénél két, különböző korból származó falcsatlakozás figyelhető meg, amelyek az emelet korábbi időszakához tartoznak. Az északi falban továbbá az előfalazás elbontása után horonytagos kő párkány és boltozatindítás került elő. A kő boltozat faragott darabjaiból készültek a déli oldal földszinti árkád pillérei.

 

42. kép

A földszint északi homlokzata elé barokk helyiségeket építettek, de a falfelületek tanulmányozása nagyrészt így is lehetővé vált. Kb. középen került napvilágra az a már korábban is említett, élszedett, kőboltozatú bejárat, amely a küszöbével együtt teljesen sértetlenül megmaradt. A bejárat nyugati szakaszának vizsgálata során állapították meg, hogy a falazat, amelyben az ajtó elhelyezkedik, és amely szintén sárga, kovatartalmú habarccsal összeillesztett keskeny, középkori téglákat tartalmaz, egy későbbi korból származik. A hátsó keleti szakasz északi részén fekszik a csatorna, amelynek az árkát az épületalappal összeköttetésben falazták.

 

   

43-44. kép

 

Az északi fal nyugati sarkát a toldott barokk ház miatt az emeleten belülről nem tudták feltárni. Az erős téglafal lebontása után vált láthatóvá a terméskő falazat, amelynek építéséhez mészcsomókat tartalmazó világosszürke kötőanyagot használtak. A felületén olyan habarcsot alkalmaztak, amelynek anyaga megegyezik a vakolathabarccsal, amelyet ólomoxiddal együtt hordtak fel, és így egy kékes-szürke felület jött létre. Ez a vakolatréteg úgy lett a sarokra rákenve, mintha az egy korábban itt lévő házsarokhoz tartozna. A középső helyiség északi szakaszának emeletén, az előfalazás és a durva, késői vakolat alatt csak kevés sértetlen felület maradt épségben. Egy kis helyen megállapítható, hogy az alsó vakolatréteg érdes, sárgás, mészcsomó tartalmú felületű, amely olyan, mintha a vakolókanál hátuljával hordták volna fel. Ehhez tartozik egy közvetlenül erre helyezett fagerenda, amelynek a korhadt maradványai még a jelenlegi falazatban is megtalálhatóak. A mellette látható, kb. kéttenyérnyi, simított, meszelt sáv, amely egy egykori övpárkány töredéke, egy másik, későbbi szerkezet részét képezi. A nyugati szakaszon egy belülről csatlakozó, agyagba ágyazott tűzhelyet tártak fel, amely még a barokk időszak előtt keletkezett.

 

A keleti részen, az emeleten egy keretezetlen ajtónyílás került elő, amelynek a küszöbét, és a boltvállát egy tölgygerenda alkotja. A nyílás valamikor egy belső helyiségbe vezethetett, mert a kávájának bal alsó része többrétegű fehér meszelést, és fekete lábazati festést kapott. A házsarkon lévő falszakasz nagyon rossz állapotban van, habár a sarkot jól építették meg, és a nem túl nagy kváderkövei is megmaradtak. Ezek a 10-12 cm széles homokkőkváderek, amelyeken fehér meszelésnyomok láthatóak, a mai padláson is folytatódnak. A párkány helyére utaló nyom sajnos nem maradt, mert a közte eltelt időben lebontották.

 

   

45-46. kép

 

Az egykor három helyiségre osztott emelet ma egyetlen helyiséget alkot. A keleti végfala már nem látható, mert lebontották, amikor a XX. század második felében az itt működő zeneiskola számára egy megemelt színpadteret alakítottak ki.

 

Az északi fal nyugati sarkán, több mint két méter magasan középkori, szürke, mészcsomókkal kevert habarccsal készített fal található. Mellette a boltozat feltöltésében a síkfödém korához tartozó vakolat- és meszelésrétegek láthatóak. Ettől jobbra kerültek elő a már említett, fakerettel együtt elfalazott ajtónyílások, amelyeknek a hozzátartozó téglapadlóját szintén megtalálták. Az ajtó még a földszint boltozata előtt készült. A következő, egészen új nyílás alatt tárták fel a lebontott nyugati válaszfal töredékét.

 

19. ábra

 

A középső szakaszon a fal a falazathoz másodlagosan, de keskeny, középkori téglákból épített kémény miatt kiégett. A mai födém alatt újkori boltozat toldása látható. A mostani padló alól kerültek elő a keleti válaszfal vakolt és meszelt maradványai, melynek lenyomata az északi falon folyamatosan nyomon követhető. Közvetlenül tőle jobbra, kb. 230 cm-es magasságban három, szabályos kősor látható, melyek 20 cm magas, négyszögű, puha, fehér mészkőből vannak összeillesztve.

 

47. kép

 

Ugyanilyen kősorok figyelhetők meg a fal keleti szakaszán, amelyek között fehér, vékony, mésztartalmú habarcsrétegek helyezkednek el. A legalsó sor hornyolt profilú, amely egy párkányra emlékezetet. A fennmaradó felülete meszelt, azonban erős, fekete koromréteg fedi. Itt is biztosan egy boltív maradványával van dolgunk.

 

48. kép

    

A kősorok közti részen a kívülről már leírt, keret nélküli ajtónyílás került elő, melynek faküszöbe, és egy feltűnően erős, 18 cm vastag tölgygerendából lévő boltválla maradt a falazatban. A kb. 2 méter magas ajtó fala a terméskő fallal összehasonítva egy másodlagos beépítés első periódusából származik. Sárgás, kissé rózsaszínű, kovatartalmú kötőanyaga miatt jól elkülöníthető. A bejárathoz tartozó padló 25 cm-rel alacsonyabban helyezkedik el. A nyílást még a földszint beboltozása előtt befalazták, a helyén pedig egy falfülkét alakítottak ki, melynek meszelt felülete a rávakolás alatt is megmaradt. Építőanyagnak puha mészkőtömböket használtak, amelyek biztosan ennek az épületnek a felső kősorából származnak.

 

49. kép

 

Az épület déli sarka az emeleten már nincs meg. Egyébként az egész déli falazat korábbi időszakára jellemző, hogy sárgás, rózsaszínes, szilárd, kovatartalmú habarcs tartja össze. Keleten, egy későbbi falfülkétől jobbra került elő egy középkori ablaknyílás valódi, meszelt kávája. A nyílás felül itt is egy mélyen a falba bevezetett tölgygerendával van áthidalva, alul a könyöklőt szintén ezzel borították be. A déli falban két egyforma ablak nyugati kávája maradt épségben. A két utolsótól balra fent, hasonlóan a túloldali kősorokhoz, egy puha, fehér mészkő-vállkő sáv látható.

Ezek a középkori ablakok 140 cm magasak. A lebontott, függőleges válaszfalban egy egykorú ablaknyílás maradványait tárták fel. (BAUFORSCHUNG)

 

      

 

     

50-54. kép

 

A ház újkori történetére nem sok adat utal, ugyanis az épülettömbnek ez a része a második világháborúban megsérült, így csak a háború utáni időszak javításaira valamint a 60-as évek felújítási munkálataira támaszkodhatunk. Ezek során azonban valószínűleg fontos épületrészletek tűntek el. Annyit biztosan tudni lehet, hogy a házat a tömb egységes kialakításának érdekében 1828-ban a Hiemer házhoz hasonló, de kevésbé díszes homlokzattal látták el. A barokk kori, utcával párhuzamos épületszárny földszintjén megvannak a cseh süvegboltozat nyomai, melyet a 30-as években bontottak el, és acélgerendás poroszsüveg födémmel helyettesítették. (MÉRMŰ STÚDIÓ)

 

4.3. Oskola utca 2. – FONT HÁZ

 

 

   

56-57. kép

                                                                                                                                   

 

ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI LEÍRÁS                                                                                      

Az úgynevezett Font ház a tömb délkeleti részén elhelyezkedő, egyemeletes, késő barokk sarokház, melynek jelenlegi formája 1780 körül alakult ki. Az Oskola utcai oldalon 17 tengelyes, a Városház tér felé 5 tengelyes, két kapuval. Kőlábazatos homlokzatát profilos övpárkány tagolja, valamint koronázó részből álló, mély profilú főpárkány zárja le. Az egyenes záródású, kőkeretes kapu valószínűleg eredetileg bolthelyiség volt. (FITZ 1966)

Az épület 1698-ban Übermann András, 1727-ben Pfund Mátyás kereskedő tulajdona. Az utóbbiról kapta nevét – magyarra fordított alakban (Pfund = font). A XVIII. század végén a város tulajdonába került, amit a sarkon elhelyezett városi címer is mutat. Mai formájában XVIII. század végi, rokokó átalakítását őrzi. Ez az átépítés akkor történt meg, mikor a ház városi tulajdonba került.

Erre a szomszédos, szintén városi birtokban lévő Caraffa házzal való egységes kialakítás is utal. Mindkét homlokzatán, az ablakok fölött gazdag, kagylós, rokokó stukkódíszítés található. Az ablakokat két oldalról ion fejezetű, rokokódíszes lapos falpillérek keretezik. Az emeleti helyiségekben egyszerű stukkó mennyezetdíszítés található. (FITZ 1957)

 

   

58-59. kép

 

 

TulajdonosTÖRTÉNET

A falaiban középkori előzményeket is őrző épületről az első írásos adat 1698-ból származik. Ekkor a ház Träxler (Drechsler) András és felesége, Gertrud tulajdona. A terület nagysága a következő: szélessége 79 láb, hosszúsága 56 láb. Telekadó: 1 Ft (Gulden) 15 krajcár, amely évente Szt. Mihály napig fizetendő. (T1)

Az 1712-es telekkönyv szerint a 98 sz. ház Übermann András molnáré, aki Träxler özvegyét vette feleségül. Az ingatlan tehát örökség révén került Übermann valamint felesége és örökösei tulajdonába. Szeptember 1-jén veszik használatba az épületet. (BT) Ekkor a jobb oldalon a tér határolja, baloldalon Locherer Rudolf lakatos ingatlanával, hátul a Cheverelle házzal szomszédos. A hozzátartozó udvarral együtt szemben 8 öl 5 láb, hátul 8 öl széles. Jobb és bal felől egyformán 13 öl hosszú.

1725-ben Pfund Mátyás és felesége Éva tulajdonában áll a terület. A Belvárosban balról Hiemer Sebestyén házával, jobbról az utcával szomszédos. Pfund Mátyás felesége, özvegy Übermanné vérszerinti leánya, a társörökösök egyike, így kerül Pfundék kezébe az épület. Ők magukra vállalták az eladósodott ház terheit, valamint a hitelezők és a többi társörökös kifizetését. Az ingatlan méretei ugyanazok, mint 1712. szept. 1-én, adója sem változik az évek alatt. (BT)

1755-ben a város, a tanács határozatának megfelelően, 1800 Ft-ért megveszi tiszti szállás és borkimérés céljára. (TJ)

1777-ben Zutrungh György bérel boltot a Hiemer ház felőli oldalon, amelyért Szent György naptól számítva egy évre 20 Ft-ot fizet. (TJ)

Az 1784-89-es összeíráskor a város tulajdona, egy család lakik benne. (N1)

1800-ban az itt lévő városi bormérést Schwartz Jozefa bérli, 131 Ft-ért. (TJ)

1803-ban a bormérés új bérlője Augsperger Jakab, aki 3 évre 190 Ft-ot fizet. (TJ)

1806-ban a házban lévő egyik bolt bérlője Pauer József. 330 Ft 30 krajcárt fizet Kopelek Kajetán kereskedő részére. A házban lévő további boltok bérlői Friedl János, Lechner Ferenc és Kirovits György. (TJ)

1811-ben a Font ház alatt lévő bolt használója Kopelek Kajetán, aki 2947 Ft-ért bérli a helyiséget. (TJ)

1816-ban a ház alatti kis sarokboltot özv. Hübner Istvánné 162 Ft-ért, kis bolt melletti boltot özv. Priedl Jánosné, 350 Ft-ért, a harmadik boltot pedig Lechner Ferenc 311 Ft-ért bérli. (TJ)

1822-ben a tanács felmérte a Font házban lévő szabad szobákat, ahová a rajziskolát akarták áttelepíteni. Megállapították, hogy nem éri meg az átalakítást, mert csak két négyszögöllel lenne nagyobb a hely. A falakat is bontani kellene, és a szerkezetet is. Ebben az évben a földszinti helyiségeket a következők bérlik: 1. bolt: Lang András, 80 Ft-ért; 2. bolt Török, 146 Ft-ért; 3. bolt: Lechner Ferenc, 100 Ft-ért. (TJ)

1823-ban a boltok bérletét hat évre a következők kapják meg: nagy bolt, a szegleten: Kappalik Kajetán, 100 Ft-ért; kis bolt: Kirovits Sándor, 20 Ft-ért. (TJ)

1826-ban tulajdonos a város. A telek szélessége elől 17 öl, hátul 17 2/6 öl. A telek hosszúsága északi irányban 8 öl, déli irányban 9 3/12 öl. A telek nagysága négyszögölekben: 152 3/6 (B)

1828-ban a boltok bérlői: nagy bolt: Kopálek Kajetán, 100 Ft-ért; kisebb bolt: Lukits Demeter, 34 Ft-ért. Egy ebből az évből származó adóösszeírás Nagy Ferenc zsellért jelöli meg a ház tulajdonosaként. (N2, TJ)

1831-ben a sarokboltot változatlanul Kopalek Kajetán bérli, 128 Ft-ért; a kisebb bolt: Lukits Judit, Lukits Demeter rokona 40 Ft-ért. (TJ)

1836-ban a Font ház alatti kis boltok bérlői: Gruber Tamás, 42 ezüst Ft-ért; Lechner Ferenc, 60 ezüst Ft-ért, Haumann Ferenc, 60 ezüst Ft-ért. (TJ)

1841-ben a bérlők és a bérleti díjak változatlanok: nyugati bolt: Lechner Ferenc, évi 60 Ft-ért; középső bolt: Haumann Ferenc, 60 Ft-ért; keleti bolt: Gruber Tamás volt, új: Neuvelt Márton 42 Ft-ért. (TJ)

1842-ben sarokboltot Spehár Balázs, 167 ezüst Ft-ért; második boltot Lukits Demeterné, 40 ezüst Ft-ért a kis boltot pedig Lechner Ferenc bérli. (TJ)

1847-ben a ház alatti szeglet boltot Svalm János, 82 Ft-ért; plébánia melletti és a középső boltot is Lechner Ferenc bérli. (TJ)

1850-1851-ben adózók neve: Stanschich József 4 Ft 30kr, Stánsits Sándor 40kr, Ámon Jeromos 7 Ft, Feld Antal 3 Ft 30kr (AK1)

1857. évi népszámlálás során a ház városi tulajdon, két család lakja: 1. család: Szombathy Ignác, nemes reáliskolai tanár; 2. család: Feld Antal. (N3)

1894-ig itt működött a reáliskola, míg 1894-ben átköltözött végleges helyére, az Ady Endre u. 17. számú új épületbe. Ezután leánylíceum lett

1935-ban a tulajdonos Kohn Ignác. Ebből az évből ismert egy lakás átalakítási terve.

 

 

 

ÉPÍTÉSTÖRTÉNET

A házról először 1698-ból találhatóak adatok. Az építési periódusokra leginkább a falkutatások eredményeiből következtethetünk. A területen a régészeti kutatások tártak fel középkori – XIV-XV. századi – maradványokat, de ezek a későbbi építkezések szempontjából jelentéktelen emlékek. A területen a jelenlegi beépítés a XVIII. században keletkezhetett, de a ház építtetőjét nem ismerjük.

A falkutatás tisztázta az épület eredeti alaprajzát, igazolta a Városház tér felőli homlokzati nyílások többszöri átalakítását, a lépcsőház elhelyezkedését a legkorábbi állapotban, valamint a kapualj helyét. Az emeleten, a feltárás során megállapították az Oskola utcai homlokzati nyílások eredeti magasságát.

 

 

 

4.4. Oskola utca 4. - CARAFFA HÁZ

 

  

60-61. kép

 

 

ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI LEÍRÁS

A tömb északkeleti sarkán álló Caraffa ház, egy egyemeletes, késő barokk épület, melyet 1780 körül építettek. A kosáríves kapuja kőkeretes, az utca szintemelése miatt alig látszó kerékvetőkkel. A földszinten kőkeretes üzletnyílások vannak. A homlokzatok földszintje sávozott, az emeletet pedig ión fejezetes, golyvázott párkányrészt hordó falpillérekkel tagolták.

 

62. kép

 

A falpillérek közötti, egyenes záródású ablakok az igen enyhén mélyített főpárkánytól az övpárkányig terjedő falmezőben helyezkednek el. A könyöklőpárkány alatti parapet kiálló vakolatdíszes. A falmezőben a szemöldök feletti lendületes, változó rokokó stukkódíszítés, a széles tengelytávolságú ablakok, a finom elosztású falpillérek a homlokzatot ünnepélyessé teszik. A Goldziher Ignác köz felé eső homlokzat 8 tengelyes, a földszinti ablakok keretezetlenek. Az emelet rendszere azonos a főhomlokzatéval. (FITZ 1966) A török alóli felszabadulás után (a Jókai utca 3, sőt 1 szám egy részével együtt) Cheverelle városparancsnok birtokában volt. Később Caraffa gróf tulajdonába kerül, akitől a XVIII. század elején a város szerezte meg. 1727-ben már mint Stadt Hauss szerepel, később Stadt Meierhofnak is nevezték.

 

A város kezdetben bérbe adta. Így 1742-ben Zichy János 6 szobát, istállót és pincét bérelt benne, a bérszerződésben azonban 14 napi felmondási időt kötött ki a város arra az esetre, ha a katonaság elszállásolása miatt szükség lenne rá. Később iskolai célra használták, - elemi iskolának, 1855-től a reáliskola, majd leánygimnázium volt benne.

Oskola utcai homlokzatát annyira összehangolták a szomszédos – bár díszesebb Font házzal, hogy a két épület alig választható el. Hasonló, bár kevésbé tökéletes az összehangolás a Jókai utca 3. számú házzal. (FITZ 1957)

 

63. kép

 

TULAJDONOSTÖRTÉNET

Az első adat a házról 1698-ból származik. Egy ekkor bejegyzett szerződés szerint az épület szabad ház, amelyet tulajdonosnője a hozzátartozó szántókkal, rétekkel és telekkel együtt Don Carl Caraffa di Stigliano birodalmi grófnak - ő császári és királyi fensége kamarásának és udvari tanácsosnak - adott el. (T1)

1712-es telekkönyv szerint azonban a telek báró Cheverelle Ferenc Károly katonai parancsnok valamint Johanna Rosina von Cheverelle bárónő tulajdona. Ez év szeptember 1-jén vették használatba a belvárosban a 97-es számmal jelölt házat. Az ingatlan jobb oldali határa egy kis köz, balról Übermann András polgár és molnármester, és Locherer Rudolf polgár, lakatos, hátsó határa szintén az utca. A hozzátartozó udvarral együtt 21 öl 5 láb széles, hátul 20 öl 3 és ½ láb. Jobb kéz felöl 22 öl 7 láb, balról 16 öl hosszú. Ekkor a terület magába foglalta a mai Oskola utca 4-et, a Jókai utca 3-at és a Jókai utca 1 egy részét is. (BT)

1727-ben már a város tulajdonában van a ház. A telekszomszédok balról Pfund Mátyás és Hiemer Sebestyén. Jobbról egy köz (a mai Goldziher Ignác köz), elöl és hátul a mai Jókai és Oskola utca határolja. (T1)                  

1742-ben a város bérbe ad a ház hátsó részében hat szobát, istállókkal együtt, havi 15 Ft-ért, gróf Zichy Jánosnak. Ha katonaság jön a városba, 14 napi felmondással ki kell ürítenie. (TJ)

1744-ben a kis-Caraffa házban lévő alkalmatosságot havi 2000-ért Wieder Józsefnek adják bérbe. (TJ)

Egy 1753-as tanácsülési jegyzőkönyv szerint a királyi biztos rendeletére a város szállást épít a házban a katonai parancsnok részére. (TJ)

1761-ből származó irat szerint a házban a városi bábának volt szállása (TJ)

1762-ben a telek egy részét (a Hiemer ház felé eső, már korábban említett telekdarabot) Hiemer Ignác megvásárolja a várostól, és a mai Jókai u. 1-hez csatolja.

1784-89-es összeíráskor a város tulajdonában van, plébániaként funkcionál. A házban 1784-ben Vajnai Ferenc, 1786-ban Pfájfer Vencel, özvegy napszámos lakik. (N1)

1787-től 1848-ig az adóbeszedési könyvek plébániaként tartják számon. (A2-A9)

1826-os irat szerint a telek szélessége elöl 16 öl, hátul meghatározhatatlan. Hosszúsága északi irányban 14 öl, déli irányban szintén meghatározhatatlan. Nagysága négyszögökben mérve 186 5/6. (B)

Egy 1844-es tanácsülési jegyzőkönyv szerint a belvárosi plébánia alatti bolt bérlője Ybl Miklós, aki évi 120 ezüst forintot fizet a helyiségért. (TJ)

Az 1850-es adókönyv szerint az adózók neve: Zalay Ferenc, Friedl Károly, Schultz Ferenc (AK1)

1857-ben három család lakik benne: Greizinger Márton, főelemi iskolai főtanító; Schultz Ferenc, rajztanár; Geiner Ignác, csizmadia mester.

 

 

ÉPÍTÉSTÖRTÉNET

Az Oskola utca 4 területén a régészeti kutatások során több középkori házmaradvány került elő. A legtöbbnek csak a pincéje maradt meg eredeti állapotban. A területen megtalált kőépületek keletkezése a tatárjárás utáni időkre tehető.

 

  

64-65. kép

 

A tömb északkeleti sarkán (Oskola utca – Goldziher köz) folytatott feltárási munkálatok meglepő eredményeket hoztak. Két, egymás melletti helyiség válaszfalában egy egykor szabadon álló, nyolcszögű, gótikus, oszlopfővel rendelkező pillér került elő, amelynek az alsó sarka le van faragva. A pillér 155 cm magas 52 cm széles. A hozzátartozó padlószint 20-25 cm-rel mélyebben található, mint a jelenlegi.

 

  

66-67. kép

 

Az alapra vízszintesen egy nagyobb kőlapot helyeztek. A magas lábazattal rendelkező oszlop most is ott áll, ahol eredetileg.

Észak-déli irányban rátámaszkodik egy ugyanolyan korú, homokkőből kialakított, szintén szabadon álló boltív, amely egy félkör alakú nyílást képez. Az ív szélessége megfelel az oszlopfő szélességének (63 cm), a sarkain kb. 30 cm–es magasságban lefaragás található.

Az északi boltválla oszlopfő nélkül támaszkodik fel a falazatra. Alatta sötétvörös, égetett, keskeny, középkori téglák (26,5 x 4,5 x ? ) találhatóak. A habarcs, ami még szintén a középkori kemény, sárgás és kovakővel kevert. A boltíven és a vele egykorú falazaton vékony, fehér meszelésnyomok figyelhetők meg.

 

      

68-70. kép

 

A pillér déli ívének egy része   is  megmaradt.  Ez egykor ugyanúgy a helyiség  déli falában nyugodott, mint a   másik     az      északi      oldalon.

Feltehetőleg a XVII. század végén falazták el az addig még nyitott, íves állásokat egy nagy törmelékekből és sötét sárga, porózus, nagy mészcsomókból, és kovakőtartalmú habarcsból álló falazatba.

Az oszlopfejezet keleti oldala feletti, részben középkori falazatot, és a pillérhez csatlakozó oldalsó ívkezdetet utólagosan befalazták, hogy ide egy téglákból összeillesztett nyíláskiváltót helyezhessenek el.

 

      

71-73. kép

 

Ezen az oldalon a nyitott ívek befalazásával egyidejűleg egy konyhát is kialakítottak, méghozzá úgy, hogy a fűtőnyílás – biztos nem véletlenül – a kőpillérek két oldalán került elhelyezésre. A hozzátartozó nyitott kémény a helyiség délnyugati sarkába került.

1779-ben, amikor a két, teljes hosszában a mai Goldziher közön végighúzódó, mindeközben összefüggő épületet városi plébániává illetve általános iskolává alakították át, új boltozatok keletkeztek. Ebben az időben bontották le a falazatban nagyrészt még fennmaradt kőíveket, amit aztán az emeleti helyiség boltozatfeltöltésének felszedésekor találtak meg.

A helyszínen megmaradt pillér, és a tőle kiinduló, nyitott, kettős árkádívek az oldalfalakra merőlegesen álltak, és a hozzátartozó helyiséget teljes szélességében elválasztották. A termet eredetileg egy sima lemezfödém borította.

A székesfehérvári levéltárban kettő 1779-ből származó színes rajzot őriztek meg Michael Grabner városi építőmestertől, amelyeket a már említett átépítéshez készítettek. A kettő közül az egyik felmérésként értékelhető, amely dokumentálja az akkori állapotot. Ezen csak egy további pillér látható, a szaggatott vonalak feltehetőleg az akkor még létező íveket jelzik.

 

 

  

10-11. ábra

 

A déli fal e szakaszán a falazatból kiemelkedik egy nagyobb (63,5 cm hosszú, 25 cm magas) kődarab, amely egyértelműen az ívkezdemény alsó részével azonosítható. Ez mérésekkel is igazolható, ugyanis a fennmaradt ív szélessége 63 cm, az alsó része 33 cm magas. Ezt a feltevést később Siklósi Gyula feltárása erősítette meg, amely ezen a helyen az egykori pillér alapját hozta napvilágra.

 

74. kép

                                                                                                                                

A harmadik helyiségben, ott, ahol a fennmaradt pillér előkerült, közvetlenül a nyugati fal előtti gödörben, az előzőkkel pontosan egy sorban tárták fel a harmadik pilléralapot. Ez itt szintén egy 25 cm vastag, legalább 87 cm hosszú kőlappal volt befedve. A rajta lévő 13 cm hosszú csapolás a pillér rögzítésének módját mutatta meg.

 

  

75-76. kép A ma látható fennmaradt kőlap a helyiség második pilléréhez tartozott,

a harmadik pilléralapot a régészeti feltárások után visszatemették

 

A kutatás következő lépéseként a közepesen nagy és nagyobb törmelékekből emelt, összefüggő határfalat vizsgálták meg. Ennek során beigazolódott, hogy a több periódusban átalakított barokk épületegyüttesnek ezen a sarkán, a földszinten, a mai Jókai utca irányában a telek mélységéig kiterjedő, egy későbbi válaszfalakkal négy részre osztott, de az eredeti állapotában páratlanul nagy, csupán szabadon álló oszlopokkal tagolt, csarnokszerű, síkfödémmel fedett helyiség található.

 

 A Goldziher Ignác köz felöli homlokzaton épülettoldás figyelhető meg, amely ebben az esetben nem jelent különböző építési periódust, mert a falazat egységesen folytatódik. Ugyanez a helyzet a nyugati homlokzatszakasznál, az épület nyugati végfalánál. Itt egyértelműen bebizonyítható, hogy nemcsak a későközépkori ház falazatáról van szó, hanem egyidejűleg a vele együtt ugyanabból az anyagból épített, a telket határoló falról.

 

 

Az Oskola utca – Goldziher köz sarkát a későbbi időkben nagyméretű, égetett téglákból (28 x 5,5 x 16 ) újrafalazták, viszont a mai napig fennmaradt középkori ház keleti lezárása a pillérekkel egyidősnek tekinthető. Ezt a mindenhol jól kimutatható, szilárd, sárgás kovakővel és kis mészcsomókkal kevert habarcs, valamint a másik oldalon, az Oskola utcánál lévő, jellegzetes, nagy kövekből álló fal is bizonyítja.

 

77. kép

 

A megtalált pillérek eltérő távolsága arra enged következtetni, hogy nem szándékosan építették így őket. Ugyanis a fennmaradt és a feltárt oszlopok közötti távolság 4,5 m, de a két külső pillér és a keleti illetve nyugati zárófal közötti távolság 6,5 m. Ezért feltételezhető, hogy az utcai bejárattal kialakított pince keleti homlokfala - amely a régészeti ásatások során került elő - régebbi, mint az előbb bemutatott ház.

A pincefalat a csarnokterem építésekor már lebontották, és a ház, illetve a telek határait a mai utcafrontra helyezték át. Bizonyos, hogy ez az építkezés vonta maga után a padlószint megemelését. Korábbi kutatásokból ismert ugyanis, hogy az Oskola utca és a Goldziher köz kereszteződésében lévő útburkolat 70 cm-rel a mai utcaszint alatt található, mialatt az itt meghagyott későbbi épületek padlószintje csak 20-25 cm-rel van mélyebben, mint a jelenlegi.

 

A földszinti nagy terem bejáratát, melynek boltvállmagassága 189 cm, a déli oldal keleti harmadában találták meg.

Csupán a jobb, élszedett, homokkövekből álló keret maradt fenn a terem irányában. Hátrébb keskeny, 4 cm vastag középkori téglákból áll. A feltehetően szegmensívvel, szintén keskeny, vörösre égetett téglákból épített boltozat nyugati darabját szerencsére nem bontották le.

A nyílás befalazása a pilléres helyiség felszámolásával, és a válaszfalak beépítésével egy időben történt meg.

 

78. kép

 

Az északi falban három későközépkori nyílást tártak fel. Az első ablak a keleti részen a mai első helyiség közepén található. A keleti, homokkő, profilozás nélkül kialakított belső kerete és a kávái épségben maradtak fenn. A befalazás hátsó oldala a helyiség felé megmunkálatlan, a közöttük megfigyelhető világossárga, szilárd habarcs azonos a kőívek habarcsával. Az utca felé eső ferde káván két fehér meszelésű vakolatréteg található. Az ablakok megszűntetésekor a nyugati káva köveit kiszedték és beépítették. Jellemző megoldás az ablak könyöklőjéül szolgáló, 6,5 cm vastag, a nyílással egyidős, széles deszka, amely a homlokzatig kifut (bár ez kívülről nem látható), és amelyre a keleti káva fennmaradt elemei ülnek fel.

 

       

79-81. kép

 

A következő ablak ma már a második újkori helyiségben található. Érdekes módon közvetlenül nyugaton, a megmaradt kőívek északi boltválla mellett helyezkedik el. A keleti, élszedett káváját keskeny, középkori téglákból falazták, kötőanyagként ugyanazt a habarcsot használták, mint az íveknél. Megfigyelhető, hogy ebben az időszakban a külső falra felhordott habarcs egyúttal külső vakolatként is szolgált, amelyet azután vékony rétegben bemeszeltek. Sajnos az ablak másik kávája hiányzik.

A homlokzaton a boltváll és az ablak tölgyfából készült könyöklői jól láthatóak.

 

82. kép

 

Az északi fal keleti sarkában, a következő újkori szobában került elő a harmadik, az épülettel egyidős ablak kávája. Az élszedett ablakkeretet a jelenlegi válaszfal építésekor, valószínűleg a XVII. század végén, lerombolták. A falazata megmunkált homokkőből áll, amelyre a már gyakran említett habarcsot, mint vakolatot hordták fel, és amelynek a felületét lecsiszolták, és végül lemeszelték. Könyöklőjének magassága, amelynél két, sötétvörösre égetett, középkori téglát falaztak be, egyértelműen leolvasható. Már a helyiség válaszfalával egy időben építették, de egy későbbi időpontban helyezték el a XVIII. század végi cseh boltozat konzolját. A középkori ablak belülről már nem látható. (BAUFORSCHUNG)

 

        

83-85. kép

 

A középkorból származó épület déli homlokzata előtt a XVIII. században történő első átalakítás illetve bővítés során egy árkádíves folyosót létesítettek, egy egykarú lépcsővel, amely az emeletre vezetett.  Az emeleten megtalálták annak az átépítésnek a nyomait, melynek során tantermeket alakítottak ki az iskola számára. Akkoriban bontották le a válaszfalakat, és támasztották alá oszlopokkal a födémgerendákat, így elég nagy osztálytermek jöttek létre. A XIX. század közepén a hosszú, keskeny belső udvart középen egy kétszintes épületrésszel osztották ketté.

 

 

5. A középkori tömb és lakóházak elméleti rekonstrukciója

 

TÖMBREKONSTRUKCIÓ

A Hiemer-Font-Caraffa tömb területén található házak építéstörténetét a régészeti kutatások alapján egészen a XIII. századig lehet visszavezetni. Mivel írásos adatot az épületekről csak a törökök kivonulását követő évektől találhatunk, ezért a középkori állapotok elméleti rekonstrukciója során többnyire az említett kutatásokra támaszkodtam. Siklósi Gyula régész, aki a területen a feltárásokat végezte, egy német nyelvű publikációjában rajzokat közölt az általa feltárt, különböző periódusokból származó pince- és alapfalakról. Ezeket alapul véve vázoltam fel négy, a XIII-tól a XV. század végéig terjedő időszak épületeinek rekonstrukcióját

 

Feltételezésem szerint a XIII. században ezen a területen főként faházak állhattak, némelyikhez kőfallal épített pince tartozott. A főtér, amely többnyire a vásárok helyszínéül is szolgált, közelsége miatt valószínű, hogy ezeket az épületeket kereskedelmi célra használták, pincéikben árut raktározhattak. Mivel ezeknek a házaknak a föld feletti szerkezetéről, formájáról semmilyen adat nem maradt fenn, ezért méreteiket a feltárt pincefalak méretei alapján próbáltam meghatározni.

Valószínű, hogy az itt álló épületek egy vagy kéthelyiségesek, földszintesek voltak és nyeregtetővel fedték őket. Tömegüket nyílás nélkül ábrázoltam, magasságukat a szomszédos tömbben feltárt, szintén középkori részleteket tartalmazó Oskola u. 6. számú épület felújított homlokzata alapján becsültem meg.

 

5. ábra A Hiemer-Font-Caraffa tömb beépítése a XIII-XIV. században

 

7. ábra A Hiemer-Font-Caraffa tömb beépítése a XIV-XV. században

 

A következő ábrázolt építési periódus már a XIV-XV. századhoz köthető. Egyre több épület esetén található boltozott pince, melyet csak kívülről, többnyire az utcáról lehetett megközelíteni. Ezek fölé egy kezdetben két, később válaszfalakkal három helyiségre osztott, egyszintes, nyeregtetős ház épült. A középső helyiségben helyezkedhetett el a konyha, amelyhez valamilyen tüzelőberendezés, valamint kémény is tartozott. Ezt az Oskola utca 4. számú házban megtalált maradványok is igazolják. Emiatt a házak kéményeit a tömbrekonstrukción kivétel nélkül az épületek középső harmadában ábrázoltam.

Az épületek magasságát a beépítési vázlatokon igyekeztem arányhelyesen, de lépték nélkül megrajzolni. Azokat a házakat, amelyeknél csak a pince vagy alapfalak maradtak fenn egységes, nyílások nélküli tömegként ábrázoltam; amelyekben több középkori részletet is találtak, igyekeztem részletesebben megjeleníteni azokkal a nyílásokkal együtt, amelyek feltételezésem szerint az adott korban megtalálhatóak voltak a házon. Az épületek tetőformáját, homlokzatát többnyire a Mérmű Stúdió által készített tanulmányban található homlokzatrekonstrukció, a szomszédos területen álló szintén középkori maradványokat őrző Oskola u. 6. számú ház kialakítása, valamint Sedlmayr János által megrajzolt soproni középkori lakóháztípusok homlokzatai alapján vázoltam fel.

A rajzokon ezen kívül még ábrázoltam a terület jelenlegi beépítési vonalát, hogy érzékelni lehessen, a tömb melyik részén találhatóak a középkori házak.

 

 

 

 

 

LAKÓHÁZ-REKONSTRUKCIÓ

A tömbrekonstrukció mellett fontosnak tartottam, hogy a részleteiben is fennmaradó, a Jókai u. 3 és Oskola utca 4 területén található két középkori házat egyenként is ábrázoljam. M 1:200-as rajzokon keresztül mutatom be a régész és a falkutatók által feltárt maradványokat. Folytonos vonal jelzi - az épületkontúrokon kívül – a homlokzatok fennmaradt, ma is látható nyílásait, pontvonal a Mérmű Stúdiótól átvett rekonstrukciót, és szaggatott vonal az általam feltételezett részleteket, valamint a föld szintje alatt található helyiségeket.

 

A topográfiában már leírt építéstörténeti adatok alapján a Jókai utca 3. számú házban feltárt középkori épületről a következő mondható el.

Az első periódus lakóháza egy kezdetben csupán kéthelyiséges, oromfalas, nyeregtetővel ellátott épület volt. Terméskő falait, melyeket kváderkövekkel erősítettek meg, mésztartalmú, szürkésfehér habarccsal falazták. Homlokzatain megmaradtak az egykori nyílások. Az utcára két ablak, az udvar felé szintén két ablak és egy ajtó néz. A mai szemlélő számára különösnek hathatnak magasra helyezett ablaknyílásai. Kialakításuk azzal magyarázható, hogy az épület ebben az időben csak földszinttel rendelkezett. Az ablakok közös ismertetőjegye a hosszúkás terméskövekből formált vállkő. A két ablak közötti udvari bejárat mellett nem ismerünk további ajtónyílást.

A házhoz pince is tartozik, amelyet akkoriban az utcáról lehetett megközelíteni. Ez az utcáról induló pincelépcső kizárja a lehetőségét, hogy ezen az oldalon bejárat lett volna a földszinten. Az épület lezárása és a tető formája ismeretlen. A házhoz tartozott valamiféle csatorna, ez az épület északi oldalának keleti sarkán fekszik.

A következő periódusban erre az alaprajzra ráépítettek egy emeletet. Ez a bővítés a földszinten is változásokat okozott. A módosítások azzal magyarázhatóak, hogy a mindennapi élet színtere az emelet lett, míg az alsó rész kiszolgáló funkciót töltött be. A Jókai utcára néző ablakokat egy új, általunk ismeretlen, az eredeti födémnél alacsonyabb dongaboltozat miatt elfalazták, és középen egy téglakávájú új nyílást hoztak létre, a hátsó helyiség érintetlenül maradt. Az utcafrontra néző szoba ezután az emeleten már boltozatot kapott. Sajnos ebből a korból túl kevés felület maradt épen ahhoz, hogy bármilyen konkrét következtetést lehessen levonni, így az általam rajzolt homlokzat hipotézis. Emeletre vezető feljáróról nincs adat, lehetséges, hogy külső falépcsővel látták el az épületet.

Ezt a házat a középkor végén még egyszer átépítették. A terméskövek közti habarcsot abban az időben sok kovakővel keverték, szilárd, sárga és itt-ott rózsaszínű volt. A földszint hátsó helyiségét kőívvel tagolták, és az így létrejött keskeny helyiségek mindkét oldalán kőfalazatba helyezett íves ajtókat építettek.

 Később az utcáról induló pincelépcsőt befalazták, az udvari nyílások közül csak az íves ablak maradt szabadon. Az addigi középső bejárat alatt egy új pincelépcsőt létesítettek. A hátsó helyiség új síkfödémet kapott.

Ezzel egyidejűleg az emeleten nagyobb munkálatokat vittek végbe; az északi fal kivételével majdnem az egész emeletet átépítették. A keleti válaszfalat kőívre helyezték. Ebből az időből származnak a déli oldalon lévő tölgyfagerendás ablakok. Ez a beépítési mód egyébként az északi fal keleti ajtajánál is megfigyelhető.

 Az emelet keleti végfaláról sajnos nem tudunk semmit. Majdnem ugyanilyen keveset lehet elmondani a nyugati utcahomlokzatról. Minden esetre nagyon valószínű, hogy ez is lényeges változásokon esett keresztül, erre utalnak a homlokzat teljes szélességében megtalált, sárgás, kovatartalmú habarccsal, falazott téglarétegek. A boltozásnál a megelőző korok építőelemeit újra felhasználták.

 

A régészeti és falkutatói eredmények alapján az Oskola 4 számú házról azt állapíthatjuk meg, hogy ezen a telken egy olyan későközépkori épületet találtak, melynek elődjét– a pince kivételével, amely állandó használatban volt – lebontották. Az alaprajz kontúrját megnézve megállapítható, hogy egy keskeny, hosszú téglalap alakú, mélyen a telek belsejébe nyúló egytraktusos házról van szó

Feltételezésem szerint ez is hasonlóan fejlődhetett, mint a Jókai utcafronton elhelyezkedő ház. Kezdetben csak egy, legfeljebb kéthelyiséges épület állhatott itt, amely csak földszinttel rendelkezett. Később ennek a háznak a lebontása után építették a pillérekkel tagolt, földszintes házat. Végül a megnövekedett igények miatt erre az alaprajzra ráhúztak egy emeleti szintet is.

Az első építési periódusról nagyon keveset tudunk. Csak az itt feltárt pince alapján lehet a XIII-XIV. századi lakóház méreteire következtetni.

A második építési periódusban egy földszintes, három kőpillérrel és a rá támaszkodó nyitott ívekkel négy részre tagolt nagy, csarnokterem jött létre. Az itt magtalált építészeti részletek alapján – a nyolcszögű pillér élszedett oszlopfővel, és ék alakú sarokkal kialakított lábazattal, valamint a szegmensívvel ellátott bejárat alapján – valószínű, hogy a ház vagy a XV. század második felében, vagy csak a XVI. század elején épült. Ebből a korból maradt fenn a Goldziher Ignác köz felé eső oldalon három, fa könyöklővel és élszedett kávával kialakított ablaknyílás. Falazatán még megfigyelhető az ebben az időszakban a külső falra felhordott habarcs, ami egyúttal külső vakolatként is szolgált. Ezt vékony rétegben bemeszelték. A falkutatások során az épület déli falában találtak még egy befalazott ajtót is, amely feltételezésem szerint egy hátsó bejárat lehetett, mivel az Oskola utca felől feltárt pincefalak előtt megtalált rövid alapfalak arra engedtek következtetni, hogy itt egy fedett előtérrésszel rendelkező bejárati nyílás volt.

A harmadik építési periódusban kerülhetett a házra egy második szint is. Sajnos azonban ennek létezését nem lehet igazolni, mert a mai emeleten nem található semmilyen erre utaló nyom. A szomszédos, Oskola utca 6. szám alatti háznál megtalált emeleti nyílások alapján jutottam arra a gondolatra, hogy hasonló kialakítású lehetett ez az épület is. Funkcióját tekintve a földszint valószínűleg  eladótérként és egyúttal egy kereskedőház raktárhelyiségeként is szolgált, az emeleten pedig lakószobák lettek kialakítva.

 

 

 

 

 

 

ÖSSZEGZÉS

 

Röviden összefoglalva a következő mondható el a fennmaradt lakóházakkal kapcsolatban.

A téglalap alaprajzzal és nyeregtetővel, illetve kontyolt nyeregtetővel rendelkező középkori házak általában egytraktusú, két vagy háromhelyiséges épületek voltak, amelyeknek a középső részében helyezkedett el a konyha. Ezt az is megerősíti, hogy a kéményeket majdnem minden esetben a házak közepén találták meg. A kutatások szerint az épületekhez tartozott csatorna, amely a házak hátsó falánál helyezkedett el. Majdnem minden épületet teljesen vagy részben alápincéztek. A pincéket általában az utcáról lehetett megközelíteni egy széles bejáraton keresztül.

Az épületek falai jórészt habarcsba rakott termés- illetve görgetegkőből, vagy faragott kövekből, a sarkokon kváderkő kialakítással készültek. A falak vastagsága 70 és 110 cm között mozog.

Az építéshez használt habarcs sárga, sárgásfehér, fehér vagy barna volt, a vakolat sárga és fehér színű. A fennmaradt ajtó és ablakkeretek a korabeli magyar formákhoz hasonló kialakításúak.

 

Zárszóként annyit szeretnék még elmondani, hogy a város középkori viszontagságait megismerve (számos ostrom a több, mint 150 évig tartó idegen uralom alatt, több tűzvész, a bazilika felrobbanása és ennek következtében a királyi palota valamint a környező lakóházak leégése stb.) csoda, hogy egyáltalán ennyi megmaradt a hajdani beépítésből. Másrészt sajnálatos, hogy a törökök kiűzése előtti korból semmilyen írásos adat nem maradt fenn a belvárosról, amely alapján akár csak feltételezni lehetne, hogyan nézett ki a terület a város fénykorában.

Habár keveset tudunk az itt álló házak funkciójáról és a városszövetben betöltött szerepéről, mégis fontosnak tartom, hogy megőrizzük azt, ami mégis fennmaradt belőlük. A feltárt építészeti részletek műemléki helyreállítása, vagy az épületek megfelelő hasznosítása akár egy további tdk dolgozat témája is lehetne.

Most azonban csak röviden szeretném érinteni a felújítás kérdését. Számos terv született a hányattatott sorsú épületegyüttes kihasználásával és felújításával kapcsolatban – ezek közé tartozik a többször is említett Mérmű Stúdió által elkészített felmérés és beépítési javaslat is. Eddig ez a felmérés foglalkozott legalaposabban a területtel, az utána született alternatívák mindegyike felhasználta az általuk készített javaslatok egy-egy részét. Megvalósulni azonban egyik sem valósult meg eddig. Idén, 2005-ben, felcsillant a remény, hogy az épületegyüttes újra visszanyeri régi fényét, ugyanis sikeres tervpályázatot követően októberben megkezdődött a tömb első harmadának, konkrétan a Hiemer és Font háznak, a felújítása. Csak remélni tudom, hogy a rekonstrukció nem akad el a területnek ezen a részén, és idővel megfelelő módon bemutatásra kerülnek a ház hátsó kétharmadában található középkori részletek is.

 

 

FORRÁSOK

 

Szfvár. Önk. Irattár                  Székesfehérvári Önkormányzatnál található,

a belváros rekonstrukciójához készült feltáró

lapok 

Szfvár. V. Lt.                          1826-ból származó telekösszeírás és felmérés

Mérmű Stúdió                  1992-ben készült felmérés és tanulmány

 

IRODALOM

 

FITZ 1979                               Fitz Jenő : Székesfehérvár (1979).

FITZ 1966                               Fitz J. – Császár L. – Papp I. :Székesfehérvár (1966)

FITZ 1957                               Fitz Jenő: Székesfehérvár (1957)

FITZ 1956                               Fitz Jenő: A középkori Székesfehérvár (1956)

FITZ 1980                               Fitz Jenő: Székesfehérvár (1980)

SAY                                        Say Géza: A barokk Székesfehérvár

MAROSI                                Marosi Arnold: Székesfehérvár műemlékei (1927)

KÁLLAY                                Kállay I.: A székesfehérvári városi kormányzat

szervei és személyei 1688-1790

Fm.Tört.Évk.6.109.p.

MARSCHALL                        Marschall Rafael: Székesfehérvár 1930

BAUFORSCHUNG                Bauforschung und Hausforschung in Ungarn,                                                                                                      Jahrbuch für Hausforschung,

                                               Band 47, Marburg 2004

CSURGAI                              Csurgai Horváth József :

„…dicsőség helyén emelkedő emlék” Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára Kézirat 2002.

SEDLMAYR                           Sedlmayr János: Soproni műemlék lakóházak

                                               kutatásának és helyreállításának kérdései

                                               Magyar Építőművészet 1971/1 50.o

 

Ábrák jegyzéke

 

  1. ábra                      A műemlékileg védett övezet és azon belül a vizsgált tömb elhelyezkedése

A székesfehérvári önkormányzat honlapján található, a belváros

területének szabályozási tervét tartalmazó térkép

(www.szekesfehervar.hu/onkormanyzat/page.php?id=518 B4 szelvény)

  2. ábra                      A tömb jelenlegi beépítése

A székesfehérvári önkormányzat honlapján található, a belváros

területének szabályozási tervét tartalmazó térkép

(www.szekesfehervar.hu/onkormanyzat/page.php?id=518 B4 szelvény)

  3. ábra                      A belváros 1241 előtti térképe

(Bauforschung und Hausforschung in Ungarn 46. o)

 4.ábra                       A város alaprajza a XIII-XIV. században

(Bauforschung und Hausforschung in Ungarn 47. o)

 5. ábra                       A Hiemer-Font-Caraffa tömb beépítése a XIII-XIV. században

(Bauforschung und Hausforschung in Ungarn 63. o)

 6.ábra                       A város alaprajza a XV-XVI. században

(Bauforschung und Hausforschung in Ungarn 48. o)

 7. ábra                       A Hiemer-Font-Caraffa tömb beépítése a XIV-XV. században

(Bauforschung und Hausforschung in Ungarn 63. o)

 8. ábra                       1698-ból származó, La Vergne francia hadmérnök által készített felmérés a

 törökök kiűzése utáni Székesfehérvárról

(Bauforschung und Hausforschung in Ungarn 62. o)

 9. ábra                       A tömb jelenlegi alaprajzán jelölt XVII:századi telekhatárok

(Bauforschung und Hausforschung in Ungarn 130. o)

10. ábra                      Johann Michael Grabner építőmestertől származó

                                   felmérési rajz 1779-ből (földszint, emelet)

(Fejér Megyei Levéltár, Tervtár)

11. ábra                      Johann Michael Grabner építőmestertől származó

                                   tervrajz 1779-ből (földszint, emelet, homlokzat)

(Fejér Megyei Levéltár, Tervtár)

12. ábra                      1800-as évek elejéről származó, a teljes tömböt ábrázoló földszinti alaprajz

(Fejér Megyei Levéltár, Tervtár)

13. ábra                      1800-as évek elejéről származó, a teljes tömböt ábrázoló emeleti alaprajz

(Fejér Megyei Levéltár, Tervtár)

14. ábra                      1826-ból származó felmérés a tömbről

                                   (Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára)

15. ábra                      A XIX. század második feléből származó, az épülettömböt teljes

nagyságában ábrázoló földszinti alaprajz, helyiségbeírásokkal

(Fejér Megyei Levéltár, Tervtár)

16. ábra                      A XIX. század második feléből származó, az épülettömböt teljes

nagyságában ábrázoló emeleti alaprajz, helyiségbeírásokkal

(Fejér Megyei Levéltár, Tervtár)

17. ábra                      Jókai utca 3. számú házban található középkori ház földszinti, keleti

határolófala és nyílásai a fal nyugati oldala felől

(Bauforschung und Hausforschung in Ungarn 114. o)

18. ábra                      Jókai utca 3. számú ház ban található középkori ház földszinti, keleti

határolófala és nyílásai a fal keleti oldala felől

(Bauforschung und Hausforschung in Ungarn 116. o)

19. ábra                      Jókai utca 3. számú házban található emeleti helyiség (egykor a

zeneiskola színházterme) belső, északi fala

(Bauforschung und Hausforschung in Ungarn 120. o)

 

FÜGGELÉK

 

Képek jegyzéke:

 

A dolgozatban közölt képek többnyire saját fotók, egy részüket viszont az alább felsorolt forrásokból szereztem:

 

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára              (2, 23, 56 számú képek)

Bauforschung und Hausforschung in Ungarn                 (28, 33, 49, 74, 78 számú képek)

Igari Antal                                                                   (13, 37, 38, 45, 66, 75 számú képek)

Nagy György                                                              (4, 15, 44, 59, 60, 68, 69 számú képek)

Vállalkozási, Kereskedelmi és Turisztikai Bizottság      (12, 43, 46, 50 számú képek)

megbízásából készült információs  honlap

 

A könnyebb tájékozódás érdekében a tömb jelenlegi alaprajzán bejelöltem, hogy hol készültek ezek a fotók. Ezek az alaprajzok (földszint és emelet) a dolgozat végén találhatók.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(kép-, szöveg- és HTML-szerkesztés: Rabb Péter)

 

 

 

CONTACT