EGY JAPÁN TEMPLOM - KENCHON HATTO

BODA PÉTER

 

BEVEZETÉS

Napjaink felgyorsult információáramlása elkerülhetetlenné teszi a találkozást más régiók társadalmával, ami esetenként teljesen eltérő kultúrák közötti kapcsolatot eredményez. A különböző forrásokból származó információmorzsák apró részleteket közölnek számunkra, aminek hitelességéről sokszor nincs lehetőségünk meggyőződni. A köztudatban rögzült sztereotípiák mindenki számára ismerősek, hol negatív képet festenek, hol mitikus magasságokba emelnek dolgokat. Ahhoz, hogy a lehetőségekhez mérten pontos képpel rendelkezzünk a megismerni vágyott területről, vagy csak eddigi ismereteinket szeretnénk kibővíteni, ahhoz részletes vizsgálat szükséges. Az így nyert információk segítségével az adott kultúrának mélyebb rétegei tárulhatnak fel előttünk, amelyek megmutatják a gondolkodásbeli különbségeket, elősegítik a megértést.

Építészhallgatóként több szempontból hasznos a „világ” vizsgálata. Ahogyan az építészeti tér a kultúra igen fontos része, meghatározó erővel bír a gondolkodásmód leképezésében. Találkozni a megszokottól eltérő „nyelvezettel” érdekes élmény, az egyes tapasztalatok elraktározásával tudásunk bővül, és nyitottabbak leszünk az új felé. Több perspektívából vizsgálódva (szakirodalom, személyes élmény) egyre pontosabb képet kaphatunk. Teljes megértésre ugyan nincs lehetőségünk, de sok olyan gondolattal gazdagodhatunk, amelyek formálják személyiségünket, elősegítik fejlődésünket. Fontos momentumnak tartom a külföldi szemlélődés során szükségszerűen adódó összehasonlító gondolatokat. Ezáltal szembesülünk saját kultúránk jellegzetességeivel, segítséget kapunk annak megismeréséhez és megértéséhez. Így elkerülhető „az új” feltétel nélküli akceptálása, esetleg reprodukálása.

Az általam választott kis egység a Japán templomépítészet egy szelete volt, aminek feltérképezéséhez a szakirodalom tanulmányozásán felül személyes tapasztalatok is hozzájárultak. 2005 nyarán ismét lehetőségem nyílt több hónapot Japánban eltölteni, ahol bővíthettem ismereteimet. Az összegyűjtött anyagot rendszerezve, jelen TDK dolgozat formájában szeretném megosztani, és hozzájárulni ahhoz, hogy minden érdeklődő a számára fontosnak tartott részek segítségével a saját magában kialakított képet tovább formálja.

A japán térfelfogás erősen kötődik az ősi shintō valláshoz és a buddhizmushoz, az épületek ezek térbeli megfogalmazásai, ezért úgy gondolom, hogy nem lehet őket kizárni a vizsgálatból. Hatásuk a mai napig meghatározó, ezért szükségszerű, hogy valamilyen képpel rendelkezzünk róluk.

A dolgozatban egy konkrét japán templom virtuális rekonstrukcióján keresztül megismerhetjük a japán építészeti tér strukturális elemeinek szerepét. Az egyes részletek bemutatásával kitérek a közöttük lévő kapcsolatokra, és az egész épületre vonatkozó hatásukra. A vizsgálat a tágabb külső térből vezet a belső tér központjáig, és felöleli mind a látható és takart elemeket, ezáltal alkot egészet. Rámutatok más templomokkal való összefüggésekre, kitérek az általános érvényű irányelvekre is, ami által a dolgozat túlmutat egy épületelemzésen, sokkal inkább az adott épületet, mint szemléltető eszközt kívánja alkalmazni a jellemző vonások bemutatásához.

 

 

A VÁLASZTOTT ÉPÜLET ÉS KÖRNYEZETE – KENCHŌJI, HATTŌ

A dolgozat során végigvonuló templom egy Zen kolostor-együttes épülete, ami az egykoron közigazgatási központként funkcionáló Kamakura nevű városban található. Az 1192 és 1392 közötti periódust Kamakura-korszaknak nevezik. Ez az időszak sok fontos történelmi esemény idejéül szolgált, számunkra a zen buddhizmus Japánban való meghonosodása kiemelkedő jelentőségű. A város ma a Tōkyō-Yokohama metropolisz vonzáskörzetében található, nyugati irányban a tengerparton. Nagy számú megmaradt történelmi emléke miatt hírneve Kyōto-val vetekszik. Itt található például Japán második legnagyobb Buddha-szobra, a „Daibutsu”.

A legrégebbi zen kolostor Japánban az 1250-es években létrehozott Kenchōji együttese. Alapítása egy Lan-shi Tao-lung (japán nevén Rankei Dōryū) nevű kínai paphoz fűződik, aki több helyszínen tanítva (pl. Kyūshū, Kyōto) végül Kamakura-ban telepedett le. Kamakura öt legnagyobb és leghíresebb temploma (un. „Kamakura-gozan”) közül hivatalosan ez szerepel az első helyen – 1386 óta. A többi négy „nagy” sorrendben: Engakuji, Jufukuji, Jōchiji és Jōmyōji.

A történelem során a komplexum területéből vesztett, tűzvészek miatt többször újjáépítették, de kiemelt szerepét a mai napig őrzi. Jelenleg 7 épülete „látogatható”, a szerzetesek lakóhelye és különböző szentélyek a nyilvánosság elől el vannak zárva. Bár a domborzati viszonyok ellenére is területét fokozatosan körbeépítik, a természet védelmére és a zöldfelületek megtartására törekednek.

Az 1-2. ábrán az együttes vázlatos helyszínrajza látható, a fontosabb építmények betűvel jelölve.

 

 

1-2.  ábra: a Kenchōji együttes épületeinek rendszere alaprajz és tömeg vonatkoztatásában

 

 

A főbejárat kapuja (A) az un. „Sōmon”, egy jellegzetes zen kapu, ami eredetileg Kyōto területén állt, később helyezték át Kamakurába (3. ábra). Belépve két oldalán található a jegykezelő és információ („Uketsuke”) (B₁) ill. pihenő helység és ajándékbolt (B₂).

 

3. ábra: a Kenchōji komplexum főbejárata, a „Sōmon”

 

Tengelyre fűzve állnak az együttes fontosabb épületei, melyek közül az 1754-ben újjáépített jelképes főkapu („Sanmon”) fogadja a látogatót (C) (4-5. ábra).

 

4. ábra:  a Főkapu („Sanmon”) tömege kívülről, a gazdasági bejárat felől

 

5. ábra: a Főkapu látványa a templom területére lépve

 

Mellette található Japán nemzeti kincseként számon tartott harangozó épület („Shōrō”), amit 1255-ben állítottak (D) (6. ábra)! A harang súlya 2,7 tonna. Az (E) betűvel jelölt helyen egy kapu áll, ami elválasztja a belső kolostorrészt a látogathatótól. Beljebb több épület van (szállás, stb.) a térképen a meditáció oktatására szolgáló épület, un. „Zendō” látható (F).

 

 

6. ábra: a közel 800 éves harang és épülete

 

7. ábra: az alapítás-korabeli fák egyike

 

A főtengely súlypontjában található a Buddha-csarnok patinás épülete („Butsuden”) (G) (11. ábra).  A (J) jellel jelölt kapuval („Karamon”) együtt eredetileg egy Tōkyō területén található templomban voltak, de 1647-ben az akkori shōgun (katonai vezető) parancsára alkotóelemeire bontva ide szállították őket, majd újból felépítették. A Buddha-csarnok előtti kis parkban 7 db 750 éves, nemzeti kincsnek számító borókafenyő van, amelyek magjait Kínából hozta a templom alapítója (7. ábra).

Szorosan a Buddha-csarnok mögött helyezkedik el az un. „Hattō”, ami különböző zen szertartások helyszínéül szolgál 1814-es újjáépítése óta (H) (12-13. ábra). Kelet-Japán legnagyobb Buddhista faépülete. Jelenleg egy „ezer karú Buddha szobor” („sente kannonzō”) nyugszik a belsejében. A belső tér nem látogatható. A dolgozat során ennek az épületnek a részeivel ismertetem meg az olvasót.

Mögötte L-alakban összekapcsolt tömeggel található a kétszintes irodaépület („Kuri”) (I) és a Fő-csarnok („Hōjō”) (K) (8. ábra), ahol lehetőség nyílik részt venni teaceremónián, vallási szertartáson.　Belső tere tatamival borított (9. ábra), körülfutó tornácával a tipikus japán „külső-belső térkapcsolatok” jól megfigyelhetőek.

 

8. ábra: a Fő-csarnok látképe

 

9. ábra: a Fő-csarnok belső terének részlete

 

Előtte egy díszes kapu („Karamon”) (G) és egy kaviccsal borított dísztér található (J) (13. ábra). A Fő-csarnok mögött egy csodálatos japánkert kapott helyet (10. ábra), és beljebb egy belső használatú szentély (L), ami a kolostor védelmét hivatott szolgálni („Hansōbō”).

 

10. ábra: kert és épület harmóniája

 

A Hattō, mint épület kiválasztásához a bemutatott történelmi és funkcióbeli szempontok járultak hozzá. Ezenfelül természetesen az a szerencsés tény is, hogy abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy – egyedülálló módon – beengedtek az épület legvédettebb területeire, beleértve a szoborfülkét is! Ezáltal minden fontosnak ítélt részletet meg tudtam figyelni, ami nagy segítségnek bizonyult az épület és a japán építészeti gondolkodásmód rendszerének vizsgálatához. A soron következő fejezetek felölelik az összes fontosabb alkotóelemet, amelyek által a Hely, az Épület és a Tér egysége előáll.

 

11. ábra: a Buddha csarnok („Butsuden”) és az előtte kialakított tér összhangja

 

12. ábra: a zen szertartások helyszíne, a „Hattō” épülete

 

13. ábra: kép a Fő-csarnok („Hōjō”) tornácáról, előtérben a kavicsos tér és kapu („Karamon”), háttérben a „Hattō” tömege

 

 

14. ábra: az irodaépület („Kuri”) rövidebb homlokzata

 

1.  KIDAN –  AZ ÉPÜLET KÖRÜLI TALAPZAT

Ahhoz, hogy egy épületet az esőtől és egyéb vizektől megvédjenek, ill. a magasztosabb, erőteljesebb megjelenést érjenek el, általában talapzatot alkalmaznak. Kivitelezési formája az építés idejétől és helyétől függően változik, de jól csoportosítható.

A Kínából átvett un. „hanchiku” kialakítású talapzat jellegzetessége, hogy agyag, homok és kavics keverékéből álló 10 cm-enként tömörített rétegek segítségével áll elő a magasítás (A Hōryūji esetén ez 150 cm). A szétesés ellen körben kövekkel támasztják ki, majd a tetejére is egy réteg kőborítás kerül. Az Asuka és Nara korszakot követően (~800 után) ezt az építési módot nem használják, helyette kövekkel és mésszel is erősített magot alakítanak ki, majd kővel burkolják.

 Megjelenési formájában többfajta talapzatot különböztetnek meg az elhelyezett kövek rendszere alapján. Létezik természetes alakú kövekkel határolt („shizenishidzumi”), vágott kövekkel határolt („kiriishidzumi”) talapzat. Az 15. ábrán egy elterjedt, harmadik változat látható („danjōdzumi”), melynek jellegzetessége, hogy a belső földmagot körülölelő talpkősávra „oszlopköveket” állítanak, melyek közét ugyancsak kövekkel kitöltik, végül egy felső peremet is kiraknak kövekből. A talapzathoz lépcsőket csatlakoztatnak, melynek határoló kövét „fülkő”-nek nevezik. A 16. ábrán egy kétszintes kialakítású talapzat (nijūkidan) látható.

 

15. ábra: Engakuji, Kamakura

 

16. ábra: Hōryūji, Nara

 

Még egy jellegzetes rendszer méltó az említésre: az ún. „tenkőshas” kialakítás („kamebara”), amely a tornáccal ellátott templomépületek esetén alkalmazott leginkább. A földhányást mésszel levakolják, és elhagyják a kőborítást. Az épület lábakra állítottsága ezáltal jobban érvényesül. Ez az építési mód a Heian korszaktól terjedt el.

 

17. ábra: Ninnaji, Kyōto

 

A bemutatandó épület talapzata a már említett „kiriishidsumi” változattal írható le, egy vízelvezető kavicságy árokkal bővítve. (A felújítások során a talapzat beton erősítést kapott és a szegély felé kb. 2%-os lejtésű)

 

 

18-19. ábra: Hattō

 

 

(01+51 persp. kép)

 

 

2.  SOSEKI, SOBAN –  TALPKÖVEK

A japán templomok szinte kivétel nélkül vázas szerkezetűek. A nyersanyagban való hiány és a földrengések miatt az előnyösen felhasználható építőanyag a fa, amelynek minden kedvező tulajdonságát kihasználják az építészetben. Az oszlopokra jutó hatalmas erők talapzatra való levezetését és elosztását mégis jórészt kövek segítségével oldják meg, megvédve ezzel a faanyagot a korhadástól.

Az oszlopok pontos helyének kitűzéséért, az oszlopraszter felállításáért és a süllyedés elkerüléséért is felelős talpkövek alapvetően két csoportba oszthatóak.

A korábban épített épületeknél – mint például a már említett Hōryūji együttes – az un. „soseki” talpköveket használták. Alakja természetes kő vagy vágott elem is lehetett.  A talapzatba ásott lyuk aljára kődarabokat majd kavicsokat szórtak, és erre helyezték a talpkövet, aminek felső részét megmunkálva állították be az oszlopok pontos magassági és síkbeli helyét. A talpkő tetején lévő lyuk segítségével az oszlopok elmozdulását gátolták meg.

A zen buddhizmus építészeti jegyeinek átvételével elterjedt egy új típusú talpkő, a „soban”. Ez teljes egészében kiemelkedik a földből, általában a „soseki” tetejére helyezik. Jellemzően egy konvex és konkáv ívszakasz kontúrral leírt forgástest, amibe belecsapolják az oszlopot. Általában már előre kialakítják a csatlakozó talpgerendák bemetszéseit is. (21-22.ábra). A talpkövek anyagát tekintve andezitből és gránitból, esetleg tufából készültek. Néhány esetben kő „soseki” és fa „soban” kombinációja is előfordul. (23. ábra). Az Edo korszakban a talpkövek „húsosodnak”, és díszítéseket helyeznek el rajtuk (pl. Sōfukuji, Nagasaki).

 

20-21. ábra: Myōryūji, Kamakura, fedett-kézmosó talpkövei, felújítás alatt)

 

22. ábra: Kenchōji, Hattō, Kamakura – a feldolgozott épület talpcsatlakozása

 

23. ábra:  Kenchōji, Kamakura – a komplexum kapuépítményének (Sanmon) kő-fa talpcsatlakozása

 

A oszloptalp-összekötő gerendák ill. az emelvény padlósíkkal való találkozása szintén védelemre szorul korhadás ellen, ezért ezeket a vonalakat is kirakják kövekkel. Négyzetes pillérek esetén a talpkövek már megismert formája megmarad, de poligonizálódik:

 

24. ábra Hiruko jinja, Kamakura (shintō szentély)

 

 

(02+52 persp. kép)

 

 

3.  HASHIRA – AZ OSZLOPOK

A buddhista építészetben négyszög keresztmetszetű oszlopokat csak alacsony prioritású helyeken alkalmaztak. Ezzel szemben a shintō szentélyeknél – az új hozzáépítéseket is beleértve – előszeretettel használják. Ha maga a szentélyépület kör keresztmetszetű oszlopokból készül is, az előtetőt alátámasztó oszloppár általában négyzetes (25. ábra).

 

25. ábra: négyzetes oszlop példája : Honkakuji, Kamakura	26. ábra: kör keresztmetszetű oszlop: Kenchōj (Hattō), Kamakura

 

A templomok kör keresztmetszetű oszlopainak alakja jellegzetes: a talpkő csatlakozásnál kissé lekerekítettek és talpkőbe illesztett csappal rendelkeznek. Az oszlopok középső részén vastagodás is felfedezhető (entázis, un. „dōbari”), bár ennek mértéke a történelem során csökkent. Az oszlopok fejénél egy erőteljesebb szűkülés és lekerekítés kerül kialakításra (un. „chimaki”), amibe az oszlop pozíciójától függően a vízszintes merevítő szerkezetek csatlakozásához szükséges bemetszés található (27. ábra).

 

27. ábra: az oszlopvégek kétfajta kialakítása (sarok ill. közbenső oszlop esetén)

 

A feldolgozott épület kétfajta oszlopcsoportra osztható, amely az alaprajzi elrendezésből fakad: A külső oszlopgyűrű („mokoshi hashira”) alacsonyabb (3,90 m), a belső oszlopok („omoya hashira”) magasabbra nyúlnak (9,00 m) és tartják a tető második szintjét is, ezért átmérőjük valamivel nagyobb (42,4 cm-ről 48,5 cm-re változik). Az oszlopon a vízszintes merevítő szerkezetek csatlakozása miatt jelentős számú gyengítés található, a modellen ezeknek a helyeit az oszlopfő kivételével elhagytam.

Az oszlopok rasztere egyértelműen meghatározza a belső tér felosztását, ami alapján elkülöníthetjük a középső magot – a legfontosabb és legszentebb térrészt – és az azt körülölelő gyűrűt. Ezt „moya-hisashi” rendszernek nevezik. Kialakulásának folyamatát a 28. ábra mutatja.

A középső négy oszlop elhagyásával a belső tér kiterjed, ezáltal nemcsak funkcionális lehetőségei, de hatása is megnő. Azzal, hogy a két teret nem határolják el, egymásra hatva, egymást kiegészítve biztosítják a kapcsolatot mind a belső, mind a külső tér felé a nyílászárók megnyitásával.

 

28. ábra: az alaprajzi térfejlődés szakaszai

 

29. ábra: a Hattō alaprajzi rendszere

 

 

(03+53 persp. kép)

 

 

4.  JIKUBU – VÍZSZINTES MEREVÍTŐ SZERKEZETEK

A Nara korszak elejéig a legtöbb oszlopot az átmérőjénél kb. háromszor mélyebb ásott lyukba helyezve, konzolos kialakítással állították fel – kínai tapasztalatok alapján. A talpkövek elterjedésével azonban szükségessé vált megtámasztásuk. A vízszintes merevítő fák alkalmazása terjedt el leginkább, azonban alkalmazták az oszlopok ferde rudakkal történő összekötését is, ennek legkorábbi példája 1219-ből való a Hōryūji egyik épületében.

Attól függően, hogy magassági szempontból hol helyezkednek el, különböző nevei vannak a rudaknak. A teljes „repertoárból” négy fajta található az elemzett épületen, illesztésüknek vázlatos módját a 30. ábra mutatja.

 

30. ábra: oszlopok és merevítések kapcsolatrendszere (Kenchōji, Hattō)

 

Az oszlop tetejébe eresztik a „fejösszekötőt” („kashiranuki”). Általános toldási csomópontjai a 31. ábrán láthatóak. Jellemzően nem lóg túl a sarokoszlopon (A), de a fejösszekötő (B) meghosszabbítását imitálva egy díszített taggal illetik a sarkot, amit „faorr”-nak neveznek („kibana”) - (C). Az elemek biztosításához keményfa hengereket (D) ill. ékeket (E) használnak. Pontos illesztés esetén az épület stabilitásához jelentősen hozzájárul.

 

31. ábra: a „kashiranuki” toldási megoldása sarok és közbenső oszlop esetén

 

Az oszlop középső felső szakaszán található az un. „uchinorinuki”. Segítségével felette kialakul egy keskenyebb perforált kiképzésű sáv, amely a belső tér megvilágításában kap szerepet (lsd. később). Az alsó harmadban a „hátösszekötő” („koshinuki”) található. Megadja az ablakok parapetmagasságát is. Jelüknek jelentéséhez híven – „valamit átfűzni” – az oszloppal való kapcsolatuk biztosításához lyukakra van szükség. Rögzítésük a sarkokon ékek segítségével történik (32. ábra).

 

32. ábra: a „koshinuki” kiékelése végleges helyzetbe az illesztés után (Kenchōji, Hattō)

 

A talpkövek síkjában található az un. „jifuku”. A tökéletes illeszkedés és zárás érdekében a talpkövek kissé faragottak. Az illesztés jól látható a 22. ábrán.

 

 

(04+54 persp. kép)

 

 

5.  MOKOSHI KUMIMONO – AZ ALSÓ ERESZT TARTÓ SZERKEZET 1.

A tető és egyéb szerkezetek súlyából következő erők oszlopokra történő levezetéséért felelős alkotóelemeket gyűjtőnéven „kumimono”-nak nevezik. (A jelek jelentése: összekapcsol, összekulcsol). A különböző egységek alkotta rendszer adja a japán templomok egyik meghatározó homlokzati díszítését is. A következőkben az egyes tagok formai kiképzéséről, funkciójukról, elfoglalt helyükről és kapcsolódási variációjukról esik szó.

Az oszlop és „fejösszekötő” (kashiranuki) kapcsolatát lezárva és kiegészítve vízszintes téglalap keresztmetszetű gerendákat – un. „daiwa” – helyeznek el körben, ami koszorúként funkcionál. Ezzel elegendő felületet biztosítanak a „kumimono” elemeinek biztonságos elhelyezéséhez is (ez a „koszorú” egyes templomoknál – pl. Jufukuji – hiányzik).

A „kumimono” rendszer alapvetően két típusú elemből áll: az erőt átadó ill. koncentráló szerkezetekből. Jellemzően rendkívül pontosan faragottak a tökéletes illesztések elérése érdekében.

Az un. „masu” jelöli az erőátadó elemeket (A). Neve onnan következett, hogy alakja hasonlít az egykori rizs és olaj mérésére használt edényekhez. Kehelyként fogadják magukba a vízszintes kiképzésű un. „hijiki” fákat, melynek jelentése: „könyökfa” (B). Az ábrán merőleges kapcsolásuk látható. A könyökfákra újabb kelyhek illeszthetőek, ami ismételhető rendszert jelent.

Betöltött funkciójuk alapján két csoportba oszthatóak a kelyhek: A legalul elhelyezett elemek neve „daito” – „nagy kehely” (A), az alatta lévő szerkezethez facsappal kapcsolják. Valamilyen típusú könyökfára helyezik az un. „makito” kelyheket (C-D). (A „maku” szó jelentése „beteker, beköt”) Jellegzetessége, hogy talpának szélessége megegyezik a felül kialakított vájattal (és a könyökfák méretével), ezáltal válik teljesen kompatibilissé a rendszer.

Pozíciójáról függően fogadhat egy könyökfát (C), ill. két merőleges könyökfát is (D), ekkor neve „hōto”.  További variációiról a későbbiekben szó esik.

Az elemek kombinálásának célja, hogy az alsó szarufákat tartó szelement fogadja és az erőket levezesse. Attól függően, hogy ezt milyen alaki és szerkezeti kialakítással oldják meg, többfajta „kumimono”-típust különböztetünk meg. Az elemzett épületen nem megtalálható megoldásokra egy-egy példa erejéig kitérek.

 

33. ábra: a „kumimono” részei axonometriában

 

 

(05+55 persp. kép)

 

 

 

6.  MOKOSHI KUMIMONO – AZ ALSÓ ERESZT TARTÓ SZEREZET 2.

A legegyszerűbb esetben az oszlop tetejére egy könyökfa kerül, és erre a szelemen (34. ábra). Elnevezése: funahijiki”, azaz „hajó-alakú könyökfa”. Tipikus elrendezést mutat a 35. kép: „hiramitsudo”, három „makito” sorakozik a könyökfán, amit a „daito” támaszt alá. Csupán díszítésként kerül bele egy rövidebb merőleges könyökfa („kobushibana”) (36.kép), amit Kínából vettek és használják a zen buddhista építészetben. Ezzel elérik, hogy az épület sarkai nem kerülnek különleges helyzetbe, és minden „daito” egyforma alakú maradhat – merőleges könyökfák fogadása.

 

34. ábra: „funahijiki”: Hachimangū, Kamakura

 

35. ábra: „hiramitsudo”: Kenchōji, Hattō

 

36. ábra: „kobushibana”: Kenchōji, Hattō

 

Az elemzett épület alsó ereszét tartó „kumimono” két csoportra bontható. A szélső oszlopközök kivételével minden oszlopközben „hiramitsudo” alátámasztás, az oszloptengelyeken pedig un. „demitsudo” található, melyeknek felépítési módját a 37. ábra, a kész szerkezetet a 38. ábra mutatja. Jól látható, hogy mind a 32 db „daito” azonos. A kétfajta rendszerre azért van szükség, mert egyrészt a sarkok miatt ki kell lépni a sík szerkesztésből, másrészt a külső és belső oszlopokat összekötő gerenda alátámasztására és díszített túlfuttatására is szerkezetileg megoldandó. Ennek a fának az elnevezése „tsunagi kōryō”, ami annyit tesz: „szivárvány alakú összekötő gerenda". Bár alakjában ez már nem nyilvánul meg, első alkalmazásakor még ténylegesen íves elem volt (az esetleges lehajlás vizuális érvényesülésének elkerüléséhez köthető). Egyes templomok előtető bekötésekor is találkozatunk vele (39. ábra).

A gerendákkal, szelemenekkel közvetlenül érintkező könyökfák kiképzése kissé eltér az általánostól. Magasságuk kisebb és díszesebben faragottak. Speciális nevük „sane hijiki”, azaz „tényleges könyökfa”.

 

37. ábra: „hiramitsudo” és „demitsudo” szerkesztése

 

38. ábra: az illesztett rendszerek

 

39. ábra: szivárvány gerenda (Jissōji, Kamakura)

 

 

(06+56 persp. kép)

 

 

7.  MARUGETA – AZ OSZLOP FELETTI SZELEMEN

A legfelső könyökfákra helyezett körbefutó szelement „marugeta” vagy „gagyō” néven hívja a szakma. Erre kerülnek majd az eresz belső oldalát meghatározó szarufák (lásd később). A szelemen alakja nyomatékbíró keresztmetszet – függőleges téglalap – kialakítású, hiszen a mély eresz nagy súlyát viseli. Mivel vonala minden oszlop tengelye felett metszi az oszlopgyűrűket összekötő gerenda („tsunagi kōryō”) vonalát, azért össze kell őket kapcsolni. Merőleges találkozásuk a „kumimono” felett ideális helyzetű: alsó síkjuk az alattuk elhelyezett legfölső könyékfák („sanehijiki”) tetejére fekszik fel, amelyek az öt „makito” kehely révén egy másik könyökfa-páron keresztül adják át a súlyt a legalsó kehelyre („daito”), majd a „daiwa” és „kashiranuki” T-szelvényére, végül az oszlopra (40. ábra).

 

40. ábra: „marugeta” illesztése a rendszerhez

 

Az épület négy sarkán két „marugeta” találkozásával pontosan ugyanez az erőjáték figyelhető meg (41. ábra).

 

41. ábra: sarokmegoldás: Kenchōji, Hattō

 

Az oszlopközökben elhelyezett „kumimono” a korábban leírtak alapján követi a „marugeta”  vonalát, és feladata az oszlopközben kialakuló lehajlás megelőzése, és a súlyok továbbítása a „kashiranuki” felé – ami mérete révén az ebből kialakuló nyomatékot elbírja.

Érdekességképpen kívánom megjegyezni, hogy a „marugeta” szó jelentése: „kör keresztmetszetű gerenda”. Ez a látszólagos ellentmondás abból fakad, hogy a 8. században épült Hōryūji együttes első épületeinek rendszerében ez az elem ténylegesen hengeres formában szerepelt. (Ez természetesen azt jelenti, hogy a legfelső könyékfa kifaragásakor homorú felső lapot alakítottak ki.) Később hasáb formát alkalmaztak, de a név megmaradt.

Bár kizárólag a külső és belső tér elválasztásában van szerepe, lényeges, hogy a „daiwa” és „marugeta” között fellépő rést befedjék. Ez egyszerű deszkaréteget jelent, a „kumimono” formai alakja miatt ennek kivitelezése meglehetősen nehézkes. Az illesztést a „kumimono” elemeibe vésett nútokkal oldják meg (42. ábra).

 

42. ábra: oszlop feletti „kumimono” belső képe

 

Eddig részleteiben nem bemutatott egység a „tsunagi kōryō” belső oszlophoz való rögzítése. Az oszlopből kinyúló fél könyékfára (ennek neve „nehijiki”) kerül egy kehely, amit egy ugyancsak fél „sanehijiki” követ. Az eddig ismertetett rendszerbe tökéletesen beleillik, az oszloppal semmilyen zavaró összemetsződés sincs.

 

43. ábra: támogatás és „kumimono” a belső oszlopon

 

 

(07+57 persp. kép)

 

 

8.  OMOYA ITAKABE  –　A BELSŐ ELVÁLASZTÓ FAL

A Kenchōji komplexum Hattō épületének alaprajzi struktúrája a már említett térfejlődés eredményét mutatja. Ez a letisztult rendszer azonban esetenként tovább egészül extra rétegekkel, mint ahogyan a Daihōonji templom főépülete Kyōto-ban. Ennek az épületnek a belső magja – hasonlóan az elemzett Hattō-hoz – 3x3 egységű belső mag köré szerveződik, azonban négyzetes formában. Ezt a „moya” vagy „omoya” nevű központi térrészt 3 oldalról egy oszloptávnyi, a főhomlokzat irányából pedig 2 egység vastag körítő terület – „hisashi” vagy „mokoshi” – határolja. A teljes kompozíciót még egy egység „hisashi” veszi körbe, ez utóbbi már tornácként funkcionálva.

A bemutatott épület belső tere azonban mégsem mondható egyszerűnek. A 12 oszlopból álló gyűrű beleáll a térbe, óvatosan sugallva a központi rész kiemelt szerepét. Bár szerkezetileg még nem került bemutatásra, de a külső gyűrű belmagassága kisebb, mint a belső mag. A kettőt elválasztandó, egy kellemes arányú, 4,00 m magasra emelt falszakasz ékelődik az oszlopok vonalába. Ezáltal a középső térrész még bensőségesebbé válik anélkül, hogy a kifelé történő kommunikációt elvágnák.

Kialakítása jellegzetes „zen-stílusú”: két peremgerenda közé állított deszkák sorolása nútolt illesztéssel (44. ábra). Ezek a peremgerendák vízszintes merevítő szerkezetként is felfoghatóak („koshinuki”), oszlopra erősítésük is pontosan ugyanúgy, ékek segítségével történik. Magassági koordinátáit az eddig bemutatott „kumimono” belső oszlopon elfoglalt helye befolyásolta.

 

44. ábra: a „fal” sarokcsatlakozása

 

A „moya” főbejárattal szemben lévő homlokzata egyedi kialakítású, egy faragott sötét peremgerenda által előkészíti egy fülke megjelenését (45. ábra). Eredetileg mindössze kulissza-háttérként a később bemutatandó szertartási emelvényt egészítette volna ki, de jelenleg ideiglenes céllal egy „ezerkezű” Buddha szobor kapott helyet az épületben, a hátsó bejárat felett lévő fülkéjéhez nyit kaput az ív.

 

45. ábra: díszítőmotívum a hátsó belső homlokzaton

 

Kiegészítésként belülről egy függöny borítja és lóg túl a bemutatott falon, a buddhizmus fő színeit reprezentálva (46. ábra). A faragott motívum megjelenik más Zen központok épületeiben is, pl. egy belső ajtó a Daiyūzan zen buddhista kolostor-együttes (Ashigara-város) főépületének tatamival borított látogatható csarnokában (47. ábra).

 

46. ábra: a Buddhizmus öt színének körfüggönye

 

47. ábra: belső tér: Daiyūzan főépület

 

(08+58 persp. kép)

 

 

9.  MOYA-KUMIMONO – BELSŐ DÍSZÍTÉS 1.

Az épület egységes külső és belső megjelenését az alkalmazott homlokzati elemek azonossága nagyban befolyásolja. Az ereszt tartó „kumimono” elsődleges célja, hogy a tartószerkezeti követelményeket kiegészítse. A belső térben alkalmazott „kumimono” funkciója kettős: statikai szempontból a mennyezet súlyának közvetítéséért felelős, valamint – ill. főként – díszítő elemként a tér hatását növeli. Az alkalmazott elemi alkotóelemei nagyrészt megegyeznek, egy fokozattal azonban bonyolultabb kombinációban jelentkeznek. Nemcsak magassági, de mélységi szempontból is változások vannak, amelynek eredménye egy igen elegáns mennyezet-csatlakozás (49. ábra).

 

48. ábra: a belső térben megjelenő „kumimono” robbantott ábrája

 

49. ábra: a mennyezetbe való átfutás megjelenése és a belső világítás megoldása

 

Mielőtt rátérnék a „puzzle” részletes illesztési leírására, rávilágítanék, hogy a belső „kumimono” nem közvetlenül az előző oldalon bemutatott deszkafal peremgerendáira terhel rá, hanem az azon található kicsit nagyobb keresztmetszetű másik körbefutó gerendára (az előző lap képein szürkével ábrázolva). Ez a gerenda nem pontosan illeszkedik az oszlopok tengelyét összekötő vonalra, kicsit behúzzák, mert rögzítése nem az oszlopokon át, hanem kívülről ráerősített formában történik (aminek hatása az, hogy az oszlopokat eltakarva egységesíti a belső teret). Természetesen azt biztosítják, hogy a felültetett „kumimono” pontosan az oszlop tengelyének vonalába essen, és szorosan együttdolgozzon azzal.

 

50. ábra: egy azonos szerkezet külső téri alkalmazása: Hachimangū, Kamakura

 

A robbantott ábra középső részén ill. a 49. ábrán látható rendszer neve: „degumi”. Lényege, hogy egy „makito-tengelytávval” beljebb hozza a legfelső gerendát. Látható, hogy a kicsit más alakú „daito” tetejére T alakban kerül könyökfa, és a merőleges kinyúló részre „hōto” típusú kehely kerül. Ennek tetejébe nagyszerűen illik a már bemutatott „hiramitsudo” rendszer ( „kumimono” az eresz oszlopközeiben). Az eredeti síkon egy végigfutó könyékfa köti össze az egységeket (ezt „tōshi-hijiki”-nek hívják; „tōsu” = ”átmegy”). Az így kialakult vázra pontosan elhelyezhető a 6 egyforma kehely, és végül két párhuzamos gerenda tölti be a lezáró könyökfák funkcióját („sanehijiki”).

 

 

(09+59 persp. kép)

 

 

10.  MOYA-KUMIMONO – BELSŐ DÍSZÍTÉS 2.

A belső „kumimono” általános felépítését tehát már ismerjük. Az alsó eresznél azonban az oszlopok tetejére helyezett egységeket vizsgáltunk, ami néhány összemetsződési problémát megspórolt nekünk. Jelen esetben a belső oszlopgyűrű szerves részét képezi a „kumimono” egészének, ezért néhány apró részletre szeretném felhívni a figyelmet.

A közbenső 8 oszlop megoldása annyiban tér el, hogy az oszlop tengelyébe helyezendő „daito” és a felette lévő két „makito” kimarad. Emiatt minden könyökfát bele kell erősíteni az oszlopba. Ez konzolos megoldást eredményez az alsó három könyökfánál, valamint a merőleges kinyúlásnál egy szinttel feljebb. A többi csatlakozás a többtámaszú végigfutó könyökfák („tōshi-hijiki”) elmozdulás elleni felerősítése. (48. ábra jobb oldal)

A sarok kialakítása minden épületnél fejtörést okozhat. A japán templomépítészetben hasonlóan kezelik a pozitív és negatív sarkok problémakörét: 45°-ban lépnek ki. Erre ereszkialakításkor egyébként szükség is van, hiszen az élszarukat alá kell majd támasztani. Ahhoz, hogy az eddig nagyszerűen működő derékszögű rendszer 45°-ot elfordulhasson, szükség van egy speciális elemre (51. ábra). Ezt formája után „kikuto” („krizantén-kehely”) vagy „onito” („szörny-kehely”) néven hívják.

 

51. ábra: „onito” modellje axonometriában

 

Talpa és teteje egymáshoz képest 45°-ban áll, és úgy van faragva, hogy merőleges és 45°-os könyökfákat is fogadni tudjon. A 8 db alul kialakuló felület leírható egy egyenes kúp palástjának darabjával, ezáltal a modell egyszerű szilárdtest műveletek segítségével előállítható.

 

52. ábra: a belső sarokkialakítás a Hattō-ban

 

A sarokban tehát 3 db konzolos félkönyökfa („nehijiki”) található, rajtuk 2 „hōto” és 1 „onito”, Erre kerül egy merőleges „hijiki”-pár, és 45°-ban egy díszített fa („kobushibana”). A második kehelyszint érdekes: az oszlop helyén nincs, a két mellette lévő a helyén van kehely, 45°-ban bár elvileg odaillik, de üres hely van! Az „onito”-n lévő könyökfák végein található két kehely, amelyek síkja már még egy egységgel kijjebb van a többi kehelynél (48. ábra)!

Hogy a blokkok közötti hely ne maradjon üresen és csökkenjen az alátámasztások köze, un. „nakazonae” kerül beiktatásra (53. ábra). Ez áll egy „közbenső kehely-alátámasztó oszlopból” („kentodsuka”), és oldaltól függően néhány „makito”-ból.

 

53. ábra: a „nakazonae” kialakítási változatai

 

54. ábra: a komplett belső „kumimono” alulról

 

 

(10+60 persp. kép)

 

 

11.  WARIAI, TENJŌ – ARÁNYOK, MENNYEZET

A belső térbe helyezett „kumimono” ékelődik tehát be az elválasztó fal és mennyezet szerkezeti elemei közé. Teszi ezt a lehető legtisztább rendszerben: a legfelső körben átfutó könyökfát a kelyhek bámulatos sora fogadja (jobb oldali ábra). A sorolás olyannyira pontosnak tűnik, hogy megkérdőjeleződik, vajon nem a „makito” nagyságához találták-e ki az oszloptengelyek raszterét? Ezt alátámasztandó, az előbbiekben részletezett sarokmegoldás váratlanul kinyúló két „makito” eleme pontosan egybeesik a szomszédos közbenső kiegészítő szerkezetek („nakazonae”) adott magasságú kelyhének ortogonális nézetével mindkét irányban!! Mivel a rövidebb és hosszabb oldal „nakazonae” kialakítása más (53. ábra), ezért ebből arra lehet következtetni, hogy a teljes templomépület oldalaránya a 2 x 3 = 6 db „+1 makito” tengelytáv miatt adódik arra, ami! Ha a konkrét méretadatokat tüzetesebben megnézzük, döbbenetes eredményt kapunk: az épület alaprajzi szerkesztésének alapja az az 1,47 „shaku” (446 mm), ami két „makito” tengelytávolságának felel meg!

Ezt a távolságot modulként használva és a mért oszlopközökkel leosztva szinte kerekítés nélkül az 55. ábrán látható számsort kapjuk! Ezzel bizonyítást nyer a feltételezés: az épület alkotóelemei átgondolt rendszer szerint lettek kialakítva, és ezzel esztétikus végeredményt kaptak. Mivel a „kumimono” nagyon sokszor ismétlődő eleméhez igazítottak, a pontos sorolás természetszerűleg következett. Saját megnyugtatásunkra a 43 – 37 = 6 oldalarány-eredmény is kialakul, amire első az feltételezés épült. (56. ábra).

 

55. ábra: az alaprajz modulrendszere

 

56. ábra: a belső tér virtuális modelljének képe

 

Ez a modulrendszer még egy szinten jelentkezik: a szarufák kiosztásánál (lsd. később). Egy „makito” hossza pontosan két szarufa és a közöttük lévő távolságnak felel meg. A „makito”-k közötti távolság egyenlő a szarufák közötti távolsággal, ezért nyilvánvaló, hogy az épület rendkívül szabályos méretrend-elvű tervezés eredménye.

Térjünk vissza az épület további „összerakásához”! A mennyezetet két megoldású függesztés tartja a helyén: Egyrészt nagyméretű keresztgerendákhoz kapcsolták (57. ábra), másrészt hosszirányban található 6 db áthidaló és egy kétirányú merevítő bordázat, ami a „kumimono” elemeire terhel rá. Ezzel a kétirányú ellensúlyozással a mennyezet lehajlása kívánt értéken belül tartható. A legutóbbi néhány felújítás óta zongorahúrokra függesztett pallóborítás adja a födémet, amit utólag belülről lefestettek (58. ábra).

 

57. ábra: mennyezet és gerenda csatlakozása

 

58. ábra: a motívummal ellátott mennyezet

 

 

(11+61 persp. kép)

 

 

12.  TŌSHO KOYABARI – ALSÓ TETŐGERENDÁK

A japán templomépítészetben nem mindig alkalmaznak tetőszerkezeteket eltakaró mennyezetet. Ezeknél az épületeknél a „fedélszék” látszik, a tető az alsó szaruzatig a belső tér részévé válik. Éppen ezért a tetőszerkezet minden szem előtt lévő elemét kifogástalan anyagból és tökéletes megmunkálással kell elkészíteni. Az ilyen kialakítású szerkezeteket szellemesen „keshō-yane-ura” néven hívják, ami szó szerinti fordításban annyit tesz: „a tető sminkelt hátoldala”. Jó példa erre ismét a Hōryūji számos épülete (60. ábra).

Többfajta plafonkialakítás létezik, a zen buddhizmus építészetére kifejezetten jellemző az elemzett épület révén említett szoros illesztésű pallósorolás. Ez a többi típushoz képest sík hatású, ezért „tükörmennyezetnek” („kagamitenjō”) nevezik. Csak nagy jelentőségű templomépületek központi magjánál alkalmazzák. Sikerült egy festményt találnom a Hattō mennyezetét borító motívumról (59. ábra). Később megtudtam, hogy a felhők között hullámzó fekete-fehér sárkány („unryū”) képe ugyancsak a zen építészet jellemzője volt a Kamakura és Muromachi korszakokban (13-16. század).

 

59. ábra: a Hattō sárkányának teljes képe

 

60. ábra: Hōryūji, Shokudō

 

A címben szereplő gerendázat kívülről és belülről sem látható, sőt a felújítás során nem bontották vissza eddig a pontig az épületet, ezért metszeteken kívül a gerendák elhelyezkedésére utaló anyagot nem találtam. Az „általános” metszet nem adott minden kérdésemre választ, a modellben a felette lévő szerkezet (függőleges oszlopok) raszterére alapozva egészítettem ki a rendelkezésre álló adatokat.

A gerendára helyezett négyzetes oszlopocskák nagy hányada ~150 cm-re található a határoló belső oszlopgyűrűtől. Minden oszlophoz (beleértve a sarkokat is) és oszlopközhöz tartozik 1-1 db. Ezenfelül a középpont körül további 8 db található (61. ábra)

 

61. ábra: tartóoszlopok rasztere

 

Ahogyan a perspektív képeken, valamint 62. ábrán látható, a két fő áthidaló gerenda haránt irányú. Erre merőlegesen van elhelyezve két vékonyabb, majd keresztirányban újabb gerendák vannak, beleértve a magasítást szolgáló 4 rövidebbet a főgerendák felett (63. ábra). Ennek a gerendarácsnak a tetőszerkezet támogatásában és mennyezet függesztésében jut szerep.

 

62. ábra: a gerendázat alaprajzi megjelenése

 

63. ábra: axonometrikus vázlat az oszlopokkal együtt

 

 

(12+62 persp. kép)

 

 

13.  OMOYA-KUMIMONO – A FELSŐ ERESZ 1.

Hasonlóan a külső oszlopgyűrűhöz („mokoshi hashira”) a központi magot határoló oszlopok („omoya hashira”) tetejére is kerül egy dekoratív tartószerkezeti egység, ami immáron ténylegesen arra lesz hivatott, hogy a hatalmas ereszkiülés okozta igénybevételek levezetését megoldja. A most soron következő „kumimono” tehát a harmadik réteg (az alsó eresz ill. belső téri rendszer után) ami az épületre kerül. Kivitelezésében bonyolultabb az alsó eresznél, ami jellemző építészeti megoldás kétszintes épületeknél.

Az eddigiekben részletezett „kumimono” kiterjedése és bonyolultsági foka akkora volt, hogy robbantott axonometrikus ábrán zavaró takarásoktól mentesen tudtam őket ábrázolni (37. és 48. ábrák). Jelen esetben célravezetőbbnek láttam az egyes magassági rétegeket széthúzni és jól értelmezhető felülnézeti képen az egymásra épülést négyzetháló segítségével érzékeltetni (64. ábra)

Az ábrázolt rendszer neve „futatesaki”, ami arra utal, hogy a kész szerkezet két „makito” tengelytávval nyúlik az oszlopok síkján túlra, ennyivel csökkentve az eresz teljes kinyúlásának konzolosságát (ami 0,89 m a teljes 4,36 méterből).

Nézzük tehát milyen hasonlóságok és különbségek fedezhetőek fel az eddig bemutatottakon felül!

Ellentétben a belső térrel és hasonlóan az alsó ereszhez, az oszlopokra helyezett „kashiranuki” és „daiwa” (fejösszekötő gerenda és az azon nyugvó fekvő téglalap keresztmetszetű elem) tetején, körben sík felületen kezdhetjük az építkezést. Ezáltal kedvező módon a sarkok kivételével minden „állás” azonos felépítésű lehet. Az oszlopok tengelyébe, ill. az állásközökbe kerülnek az általános egységek (3x3 db), közéjük pedig a már ismerős „nakazonae” (közbenső alátámasztási egység) kerül hosszú és rövid oldal függvényében (6 db oldalanként).

Láttunk már negatív sarokmegoldást 45°-ban az oszlopból kinyúló könyökfa („nehijiki”) segítségével. Itt a talpkehely („daito”) feladata hogy az alátámasztást biztosítja, azért a sarkokra az eddigiektől eltérő „daito” kerül (A). Az első könyökfák (B) után minden szélső és középső pontjukra „makito”-t raknak (C). Ahol további keresztező könyökfák elhelyezésére van szükség, oda „hōto” kerül, ill. a sarkon a további 45°-os kinyílás biztosítására a már előleg bemutatott „onito” (37. ábra) elhelyezése történik. A szemközti oldal képei ezt a fázist mutatják a teljes épületre vetítve.

 

64. ábra: a „futatesaki” rendszer sémája

 

 

(13+63 persp. kép)

 

 

 

14.  OMOYA-KUMIMONO – A FELSŐ ERESZ 2.

A szemközti oldalon a „kumimono-építés” következő fázisa látszik, a leírásban az előző oldal folytatásaként a lépéseket részletezném (a hivatkozások az 64. ábrára vonatkoznak).

A második réteg „hijiki” (D) érdekessége, hogy bár általános helyen ugyanazon elemek fedezhetőek fel, mint a belső téri „kumimono” azonos részén (egy végigfutó könyökfa és egy vele párhuzamos „hijiki”), a rájuk merőleges tag nem egyszerű összekötő és díszítő funkciójú, hanem a második egységnyi kinyúlásért felelős könyökfa szerepét tölti be, valamint beköt a már bemutatott gerendákon nyugvó oszlopocskákba is! Ez védi a szerkezetet a külpontos nyomóerő miatti leborulástól. Talán itt válik világossá a 47. ábrán közölt raszter jelentése és kiosztása. Mivel ezek az oszlopocskák vízszintesen össze vannak kötve (kisegít a középső 8 darab), ezért a „kumimono” egységek egymást merevítik. Az összekötő rudakban („tōsho nuki”) fellépő húzóerő biztosítja az egyensúlyt. A sarkokon hasonló a helyzet, hisz ennek a 4 egységnek is van külön oszlopocskája. Megfigyelhetjük ezenkívül azt is, hogy a különböző metsződések miatt az egy egység távolságban lévő könyökfák nem három, hanem négy kehely felülésére szerkesztettek!

A szemközti ábrán a második réteg „makito” felhelyezése utáni állapot látható (E). Minden könyökfa által definiált helyre kerül kehely, azonban a sarkon, 45°-os vonalba a második „onito”-n kívül nem kerül semmi (ez már a C fázisnál is megfigyelhető). A kimaradás okát négy tényező együttes hatásának gondolom:

1) A kész szerkezet esetén ezek az elemek „körbeépítődnek” és egyáltalán nem látszanak majd, ezért elhagyhatóak.

2) A kihagyott elemek helyén a különböző szinten lévő könyökfák és bekötések megvastagított elemei helyet kaphanak, sőt egymásba kapcsolhatóak, előnyösebb erőjátékot eredményezve a nagyobb terhelést kapó saroknál.

3) Minden „makito” felülről téglalap alakú (kivéve: „onito”), ezért a kritikus hely kihagyásával elkerülhető az aszimmetria, amit a téglalap behelyezése okozna. A földszinti eresz sarokmegoldásakor viszont ez megjelenik (37. ábra), és az oszloptengelybe helyezett „hōto” hosszabbik oldala kerül az épület ugyancsak hosszabbik homlokzata felé.

 

 

65-66. ábra: modell és valóság (sarokszerkezet)

 

 

67-68. ábra: modell és valóság (általános szerk.)

 

 

(14+64 persp. kép)

 

 

15.  OMOYA-KUMIMONO  – A FELSŐ ERESZ 3.

Az 64. ábra (E) fázisával ismételten kialakul a belső térben hosszan részletezett „makito” sorolás, amely tálcaként fogadja a rá illeszkedő végigfutó könyökfát.

A harmadik réteg könyökfa a vártaknak megfelelően két párhuzamos végigfutó és blokkonként egy újabb, három kehely helyét biztosító „hijiki” hálózatát alkotja. (F) Általános helyen a merőleges elem díszített véggel jelenik meg („kobushibana”) és hozzákapcsolódik az alatta lévő összekötő fához. A sarokmegoldás az előző szintjén is túlmutat: két merőleges 5 egység hosszú könyökfa találkozásához egy vastagabb 45°-os kinyúlás kapcsolódik. Ide egy 45°-ba állított a többinél nagyobb (de magasságilag azonos) „makito” kerül, ami a sarokfa (un. „sumiki”) alátámasztására hivatott. A harmadik és egyben utolsó „makito” réteg csak a legkülső (+2.) síkban jelenik meg, ami egységenként 3-3 db, a sarkon pedig összesen 10 (G).

Mindezek után már csak a körben végigfutó „sanehijiki” elhelyezésére van szükség (H), hogy a szarufákat közvetlenül fogadó szelemen („marugeta”), valamint a sarokfát („sumigi”) támasztó elem helye biztosítva legyen (I). Ez utóbbi fázis teljes épületre vonatkoztatott megjelenése a következő oldalon található, ahol részletesen foglalkozok a „marugeta” alakjával is. A bemutatott szerkezet összerakott állapotban az 65-68. ábrán látható.

Ha visszatekintünk az előző néhány oldalra, akkor azt tapasztaljuk, hogy a „kumimono” rendszerek fejlődése egyértelműen a konzolosság mértékének növelésével függ össze. Az elemzett épület azért nagyon jó példa, mert az egyszerűbb megoldások szinte minden válfaját érinti:

·        „hiramitsudo” – 35. ábra – kizárólag síkban történő alátámasztást adnak 3 „makito” vagy egy könyökfa révén (ez utóbbi a „funahijiki” rendszer).

·        „demitsudo” – 38. ábra – az eresz kiülését egy egységgel növeli meg, másik elterjedt neve:  „hitotesaki”.

·        „futatesaki” – 65-68. ábra – két egységnyi konzolosság

Említhető rendszer még a „mitesaki” – 71. ábra – ez három egységnyi konzolt eredményez, a Hattō épületén nem szerepel, de elterjedt megoldás (pl. Kōmyōji).

 

 

 

69-71. ábra: a Kōmyōji kapujának alsó és felső szerkezete („futatesaki”,”mitesaki”)

 

 

(15+65 persp. kép)

 

 

16.  MARUGETA, NOKITENJŌ – LEZÁRÁS, ERESZMENNYEZET

Biztos sokakban felmerült már a kérdés, hogy a kínai és japán épületeknél hogyan alakul ki az a bizonyos íves formájú tető. Az ereszvonal-vezetésének egyik fontos momentuma a címben szereplő – és már sokat emlegetett – „,marugeta” szelemenhez kapcsolódik.

Ahogyan azt már többször is említettem, a „kumimono” tetejére helyezett szelemenre csatlakoztatják a szarufákat (ez a megfogalmazás azért nem pontos, mert megkülönböztetünk többfajta helyzetű szarufát, és ezek közül az eresz alsó formáját meghatározó szarufák egyike az, amelyik ténylegesen kapcsolatban lesz a „marugeta” nevű szelemennel).

A szelemen magassága meghatározza a szarufák helyzetét. Ezért ha keresztmetszeti méretét változtatjuk, egyúttal az eresz és áttételesen a tető alakját is alakítjuk! Pontosan ez figyelhető meg a Hattō, de más épület esetében is: a sarkok felé a „marugeta” vastagszik (72. ábra)! Azzal, hogy nem lineárisan, hanem egy ív mentén történik ez, a tető a sarkai felé felkunkorodó hatást keltenek! Az alsó eresznél ez a sarok melletti oszloptól indul és kb. 10 cm-t jelent az oszloptengelyig. A sarokfa átveszi ezt az ívet és tovább hajlítja majd a tetőt. A felső eresznél a keresztmetszet-vastagodás az oszlopköz utolsó harmadánál kezdődik és hasonló mértékben nő, de hatása erőteljesebb (kisebb sugár).

 

72. ábra: a „marugeta” keresztmetszet-változása lent

 

73. ábra: a felső „kumimono”, a vastagodó szelemen és a deszkakitöltés ábrázolása a virtuális 3D modellen

 

Ahogyan az alsó eresznél, úgy fent is szükség van az elválasztó deszkaréteg „kumimono” közé helyezésére. A síkváltások miatt azonban vízszintes ill. ferde lefedésre is (jobb oldal). A vízszintes deszkázatot „nokitenjō” néven hívják („ereszmennyezet”), a felső, ferde, általában íves réteg szakszava pedig „nokishirin”. A 74-76. ábrák egyéb épületek megoldásait mutatják be.

 

 

 

74-76. ábra: ereszmennyezetek (Hachimangū, Kamakura (60.); Ninnaji, Kyōto (61-62.)

 

 

(16+66 persp. kép)

 

 

17.  SUMIGI, KOYABARI– A SAROKFA, GERENDÁK

A szaruzat és eresz súlyát a bemutatott szerkezetek általános helyen fel tudják venni és közvetítik az épület talapzata felé. A sarkokon (összesen 8 db a kétszintes tető miatt) azonban egy-egy 45°-ban kinyúló, kiegészítő gerendára van szükség, ennek hivatalos neve: „sumigi”.  A tetőidom-összemetsződés miatt egyre rövidülő szarufák csatlakoztatási helyéül szolgál. Mivel az ereszek kiülése igen jelentős (az alsó szinten 2,70 m, a felsőn 4,50 m), ezért csak igen hosszú és nagy keresztmetszetű fából lehet megoldani, valamint végleges helyére emelés előtt minden szükséges faragási munkát meg el kell végezni (77. ábra).  A képen az is jól látható, hogy milyen kiegészítő keresztmetszet-növelést alkalmaznak a keletkező hatalmas nyomatékok felvételére (az ábra a csatlakoztatás előtti fázist mutatja)

Az alsó eresz sarokfái közvetlenül a belső oszlopgyűrű sarokoszlopaiba csatlakoznak, míg fent ilyen lehetőség nem lévén a fedélszerkezet alkotóelemei fogják a belső végét megfogni (jobb oldali ábrák). Középső része minden esetben a „marugetá”-k találkozási pontjára támaszkodik. A „sumigi” konzolos hossza innen kezdődik: ~4,00 ill. ~6,50 m!

Kialakítása íves vonalvetetésű, hiszen alakjától függ a tető „felhajlása” – a merőleges „marugeta”-pár egyesített meghosszabbításaként szolgál. Szerkesztésekor a tető ortogonális nézetekor tapasztalható ív hatását (45°!) ill. a szarufa-rövidülésből származó magasság-csökkentést veszik alapul (az így kapott ív mentén helyezkednek majd el a beillesztendő rövidülő szarufák véglapjai). Alakját befolyásolja hogy, két különböző dőlésszögű szarufa réteg csatlakozását kell megoldani (77. ábra).

 

77. ábra: „sumiki” beépítésre előkészítve

 

78. ábra: a felső eresz sarok-konzolja

 

A tetőszerkezet összefogására, a nagy távolságok áthidalására és feltámaszkodási helyek biztosítására egy erőteljes gerendarács kerül a „marugeta” által előkészített téglalap befoglaló formába. Neve „ichijū koyabari”, „az első réteg gerendázat”. A „kumimono” síkváltásai kedvező helyzetet teremtenek: a két koncentrikus koronázó gyűrű alkalmas a feltámaszkodás (belső, alsó) és csatlakozás (külső, felső) kialakítására a gerendákkal (79. ábra). A két fő gerendán (kb. 80 cm magas!) kívül az elemek toldottak, a faanyagok természetes görbeségét kihasználva építették be őket. A gerendák metszéspontjaiba ismét oszlopocskák kerülnek, amelyeken átfűzött rudak szolgálnak majd a szarufák belső végeinek megtámasztására (80. ábra). A rövid, 45°-ban illesztett gerendák végpontjainál nagyobb méretű oszlopok találhatóak, amelyek a „sumiki” támogatásában is részt vesznek.

 

79. ábra: a gerendák feltámaszkodása és rendszere

 

80. ábra: „ichijū koyabari” alaprajzi séma

 

 

(17+67 persp. kép)

 

 

18.  JIDARUKI – AZ ALSÓ SZARUFA-RÉTEG

Minden előkészület készen áll, hogy a sokat emlegetett szarufák a helyükre kerüljenek. Az érthetőség miatt, azonban elkerülhetetlen, hogy a szarufák csoportjait említsük. A japánban a „taruki” szó jelenti a szarufát. Az ereszszerkezet sajátosságából kifolyólag ezt nem használhatjuk általánosságban, mert különböző funkciójú típusokat különböztetnek meg: A címben szereplő „jidaruki” elnevezés vonatkozik az eresz alsó vonalát meghatározó szaruzatra. Ez helyezkedik el legalul, közvetlenül a „marugetá”-n. Az un. „hiendaruki” – „repülő szaru” – az eresz mélységét növelő kiegészítő szaruzat a „jidaruki” tetejére helyezve, ugyancsak az eresz hátának meghatározó eleme. Végül megkülönböztetnek egy „nodaruki” típust, amely a tető végső alakját határozza majd meg – tényleges szaruzatként.

A perspektív ábrákon a „jidaruki” elhelyezkedése, valamint a második réteg gerendázat („nijū koyabari”) figyelhető meg.

A felső ereszénél csak minden második szarufa „akasztódik be” a dúcokat összekötő rudakba, a rövidebbekkel az együttdolgozást a deszkázat és egyéb rákerülő szerkezetek segítségével oldják meg. Az épület alsó felében minden szarufa azonos hosszúságú, a belső oszlopokat összekötő gerenda és „marugeta” révén marad a helyén (81. ábra). A szarufák egyben a belső tér alakításában is részt vesznek: a külső gyűrű mennyezetét alkotják (82. ábra). A láthatóság miatt anyagában és megjelenésében kifogástalannak kell lennie, ezért az ilyen helyzetű szaruzatot „keshōdaruki” néven is emlegetik (a 32. oldalon említett „sminkelt tető” analógiájára).

 

81. ábra: a szaruzat első rétegének rendszere

 

82. ábra: a „mokoshi” rész mennyezeti megoldása

 

A Hattō téglalap alaprajza felé nyeregtető kerül, ennek előkészítésére a gerendázatok kialakítása is harántrendszerré alakul, ami az eddig is jelentkező 7 gerenda (4 oszlop + 3 oszlopköz) következő szinteken való megjelenését hozza magával. A rövidebbik oldalon a dúcok és hosszanti irányú gerendák száma fokozatosan csökkenni kezd, hogy a tetőforma kialakulhasson (83. ábra).

A gerendák toldási csomópontjai a modellen ábrázoltak, egy jelenleg folyó szentélyfelújítás (2005) során látott hasonló megoldás illusztrálásával szeretném bemutatni – 84. ábra (Myōryūji, Kamakura)

 

83. ábra: a második  gerendázat („nijūkoyabari”)

 

84. ábra: gerendák hossztoldása

 

 

(18+68 persp. kép)

 

 

19.  JIDARUKI URAITA – ALSÓ ERESZ-DESZKÁZAT

A szarufák („jidaruki”) tetejét deszkaborítással látják el, amit „jinoki uraita” néven hívnak. Ebből a „ji” hivatkozik a szarufa típusára („jidaruki”), a „noki” ereszt jelent, az „uraita” pedig arra utal, hogy a deszkázat háta, alsó fele látható. Attól függően természetesen, hogy az épület mely tetőrészén található mindez („mokoshi” vagy „omoya”), további kategóriák állíthatóak fel.

Kettős szerepet tölt be:

Egyrészről a belső tér mennyezetének alkotóeleme, kiegészíti a szarufák által meghatározott teret és elválaszt. A szarufák közének kitöltésével megakadályozza a fedélszék elemeire való belátást, egységesítő hatású. A deszkákat a szarufákkal párhuzamosan rakják és azok felső lapján illesztik, ezért alulról homogén hatást kelt a kész felület. Legalább egyik – látható – felületükön szépen megmunkált elemek szükségesek („keshō uraita”), amelyek közül ha egy véletlenül hiányzik vagy megsérül, az sajnos azonnal feltűnik…(85. ábra)

 

85. ábra: „keshō uraita” és „sumigi” a belső térben

 

Másrészről felső felülete sík, ezáltal kiválóan hasznosítható a tető egyéb szerkezeteinek felültetésére (oszlopok, stb.). A deszkalapok révén a szarufák kapcsolatba kerülnek, együtt tudnak dolgozni, ki tudnak váltódni (pl. rövidebb elemek).

Nem szabad megfeledkeznünk a szarufák közeit kitöltő lapocskákról, nélkülük a tető lyukas lenne! (86. ábra). A képen az is gyönyörűen látszik, hogy a szarufák kiosztása pontosan követi a „makito” helyzetét (párosával felettük), ami teljesen szabályos kiosztású tetőt eredményez!

 

86. ábra: szerkezetek csatlakozása, a kettős eresz

 

A Hattō épületének „dupla” kialakítású eresze van („futanoki”), ami azt jelenti, hogy a kívánt mélységű ereszt még egy réteg szaruzat alkalmazásával érik el. A két szarufa közötti elválasztó sávot „kioi” néven hívja az építészet (87. ábra). Elhelyezkedését tekintve a „jidaruki” alsó vonalától néhány cm-re visszahúzva található. Fogas kialakítása révén alkalmas a következő szarufaréteg fogadására, és a két szarufatípus közötti szögtörés megadására.  Ezenfelül segít összefogni a „jidaruki”-t és elősegíti együttdolgozásukat. Körbefut a tetőn, toldási megoldása a 88. ábrán látható.

 

87. ábra: deszkázat és „kioi” a szaruzaton

 

88. ábra: rúdtoldás „libanyak” módra

 

 

(19+69 persp. kép)

 

 

20.  HIENDARUKI  – A „REPÜLŐ SZARUZAT”

Az eresz második rétege a „repülő szaruzat” nevet kapta („tobu” = repülni; „hisashi” = eresz; „taruki” = szarufa).

Illeszkedését tekintve az előző oldalon részletezett „kioi” fogaiba ültetik be. Csak (nagyjából) minden harmadik szarufa olyan hosszú, hogy a „jidaruki” réteghez kapcsolni lehessen, e darabok viselik a többiek súlyát is – együttdolgozás. A rövidebb egységek csak a „kioi” vonalából indulnak, ez a kialakításból következően a kész épületet kívülről szemlélőnek természetesen nem tűnik, és nem tűnhet fel. (A modellen az alsó ereszt egységes hosszal kezeltem, mert arról nem sikerült elég információt szereznem) (89. ábra) A „hiendaruki” síkkal bezárt szögét általában úgy határozzák meg, hogy az eresz magasságát már ne csökkentse.

 

89. ábra: a „hiendaruki” elhelyezkedése a Hattō-n

 

A sarokfán („sumigi”) a két szarutípus közötti váltás szépen nyomon követhető, a rövidülő szarufák konzolosan állnak ki belőle (az összefogó deszkázat és egyéb elemek miatt azonban a letörés, kiesés veszélye nem áll fenn). A tető sarkainak vonalvezetését a „hiendaruki” is befolyásolja, a felhajlás ívét a sarokfa határozza meg. (90. ábra)

 

90. ábra: sarokkialakítás

 

A szarufák végét egy „kayaoi”  nevű elem zárja le (jobb oldali ábrák) A „kioi”-tól való különbsége mindössze annyi, hogy nincsenek rajta fogak, összefogó funkcióját tekintve ugyanaz. Hogy a tető kiülését még egy kicsit növeljék, és az eresz fáit megvédjék az esőtől, ezért egy laposabb keresztmetszetű végigfutó elemet is alkalmaznak a 10. századtól, ez az „uragō”.

Ha egy épület bejárata elé előtetőt alakítanak ki, akkor azt úgy is megoldhatják, hogy a „hiendaruki”-t meghosszabbítva oszloppal alátámasztják (ekkor „jidaruki” lesz), és még egy réteg szaruzatot helyeznek rá (új „hiendaruki”). (91. ábra: a Daiyūzan egyik épülete)

 

91. ábra: hármas eresz, mint előtető szélső oldala

 

A 92. ábrán a felső eresz eddig bemutatott elemei láthatóak: (A) „marugeta” a „kumimono” tetejére illesztve; (B) „jidaruki”; (C) „kioi”; (D) „hiendaruki” végén „kayaoi” és „uragō”; (E) a tető majdani vonalvezetése; (F) „ichijū koyabari; (G) nijū koyabari; ill. „uragō”.

 

92. ábra: általános metszet eddigi elemekkel

 

 

(20+70 persp. kép)

 

 

21.  KOYADSUKA + NUKI – DÚCOK ÉS MEREVÍTÉS

Azzal, hogy az eresz alsó és a tető felső kontúrja eltérő vonal mentén szerkesztett, a közöttük fellépő teret a tetőt tartó szerkezetekkel kell megtölteni. Ezek kétfajta elemekből állnak: függőleges oszlopokból („tsuka”) valamint az oszlopokat merevítő vízszintes rudakból („nuki”). Hogy egyéb szerkezetektől megkülönböztessék őket (pl. „kashiranuki”, stb.), ezért a fedélszékre utaló szóval egészítik ki: „koya-”.

Hasonlóan az alsó eresz szarufáihoz („jidaruki”), a repülő szaruzat tetejére is kerül egy deszkaborítás, aminek funkciója is azonos: alulról lehatárolni az ereszt, elősegíteni a szaruk összedolgozását ill. felületet biztosítani az oszlopok elhelyezésére. Ennek neve „hiennoki uraita”) az eddigiek analógiája alapján.

A tető szerkezete csak formavilágában jelent újdonságot, hisz az oszlopok tetejére szelemenek kerülnek, majd merőlegesen rá szaruzat, amit a fedés miatt teljes felületű deszkázat követ majd.

A tető vonala íves szerkesztésű. Nemcsak a szaruzat irányában görbül, hanem a tető sarkai felé is felhajlik, ezért az egyes oszlopok magassága gondos számítások után határozható csak meg. Az oszlopokat minden esetben egy széles talpfára helyezik, amivel egyrészt függőlegesbe állításuk is megoldható, másrészt a terhek szétosztásában kap szerepet. Ez alól kivételt képeznek a sarkokon elhelyezkedő oszlopok, ezeket a sarokfára („sumigi”) helyezik el.

Az alsó tetőszerkezet négy oszlopsor / oszlopgyűrű segítségével épül fel (93. ábra). A merevítés keresztirányban rudak alkalmazásával valósul meg, amelyeket kedvező helyzetben az épület oszlopaiba bekötnek. A hosszirányú merevség biztosítása a szelemenek feladata lesz, ezért ezek az állások nincsenek összekötve.

 

93. ábra: az alsó eresz tetőszerkezetének állásai

 

A felső tetőszerkezet eresz része természetesen körülöleli a készülő félben lévő nyeregtetőt, és annak szerkezetébe kapcsolódik be (94. ábra). Hasonlóan az alsó részhez, az állások merevségét és bekötését a vízszintes rudak („nuki”) adják. A felújítások során a tető fedési szerkezetén változtattak, ami új magasságú oszlopokat kívánt. Ez eredményezi azt az érdekesnek tűnő szerkezetet, amiben túlfutó rudak találhatóak (81. ábra). Nem váltak meg azonban minden régi oszloptól, ezeket kiegészítették, ahogy az ábrákon is látható.

 

94. ábra:  a felső eresz tetőszerkezete és kapcso-lódása a fedélszékhez

 

95. ábra: az elemek a beépítés alatt, régi egységek felhasználásával

 

 

(21+71 persp. kép)

 

 

22.  HANEGI – AZ ERESZT TÁMOGATÓ FAELEMEK

A japán építészetben (vallási és lakóépületek esetén egyaránt) fontos megoldandó problémának számított a minél nagyobb kiülésű eresz létrehozása. Ezzel elkerülhető, hogy az épület falát ill. tornácát eső érje, és megfelelő árnyékolást nyújt tűző nap esetén. Természetesen az épület tömegének megjelenését is kedvezően befolyásolja, ami szintén szempont minden korban. Az eresz „mélységének” növeléséhez két eszköz áll rendelkezésre: komplikált „kumimono” alkalmazása, valamint a szarufák rendszerének átalakítása.

A szarufa hossza nem növelhető tetszőlegesen, mert az elemek toldása elkerülhetetlen lenne. Ezenfelül a lejtésből következően kedvezőtlen mélységig belógna a térbe, eltakarva egyik irányból a kilátást, másik irányból az épület homlokzatát. Ezért hozták létre a kettős ereszt („futanoki”), ami a bemutatott „jidaruki” és „hiendaruki” szarufákból áll. A két réteggel mindkét probléma megoldódik: nagyobb lesz a tetőkinyúlás és a lejtés csökkenésével további lelógás is elkerülhető. Kisebb tetőszerkezet esetén megfelelő vastagságú szaruzattal a tető konzolossága ezzel a szerkesztéssel megoldható.

Ha a tető kontúrjának vonalvezetése nem egyenlő az eresz aljának vonalával – pl. a Hattō esetén -, akkor közöttük fellép egy rés, amit „nogoya” néven hívnak. Ezzel ismét két legyet ütnek egy csapással: az épület hőterhelése jelentősen csökken (ez a forró nyarakon létfontosságú), ill. lehetőség nyílik kiegészítő szerkezetek behelyezésére, amelyek funkciója az eresz támogatása. Ezeknek a vastagabb fáknak a neve „hanegi”.

Statikai működésének lényege (96. ábra), hogy az eresz súlya által okozott nyomaték (A) és a tetőszerkezet leterhelő hatása (B) kiegyensúlyozódik, felhasználva, hogy a külső oszlopok síkjában a „hanegi” erőt tud átadni (C). Ezáltal az eresz kiülése a szarufák karcsúsága esetén is megoldható ill. „kumimono” alkalmazásával növelhető.

 

96. ábra: a „hanegi” erőjátéka (Hōryūji)

 

A Hattō ereszeinél mindkét szinten alkalmazzák a „hanegi”-t. Beépítésével a teljes ereszfelületet „lefedik”, ezért a sarkokon sugaras szerkezet lép fel (97. ábra). Az alkalmazott fák nagy keresztmetszetűek, hosszúak és alakjuk szabálytalan, az eresz széle felé vastagodnak. Az elhelyezési alaprajzból (98. ábra) kitűnik, hogy bonyolult rendszert alkotnak, aminek kritikus pontjai a sarkok.

 

97. ábra: beépítés a Hattō tetőszerkezetébe

 

98. ábra: a felső eresz „hanegi-alaprajza”

 

99. ábra: megjelenése a virtuális modellben

 

 

(22+72 persp. kép)

 

 

23.  KETA – SZELEMENEK 1.

A szelemenek csapolással ülnek fel az oszlopokra (100. ábra). A kialakítás elősegíti a szelemen-irányú merevítés biztosítását. Az épület mérete miatt a szelemen toldása elengedhetetlen. A japán faépítészetre jellemzően itt is rendkívül pontos faragásokkal oldják meg a feladatot. Kivitelezésében hasonló a 88. ábrán bemutatottakhoz, de kétirányú erőátadást jobban kielégítő kapcsolatot alkalmaznak. A toldások helye jellemzően az oszlopokhoz közel található.

 

100. ábra: oszlop és szelemen csatlakozása ill. szelementoldás fakapcsolattal

 

Az eresz felett elhelyezkedő szelemenek körbefutnak az épületen (101. ábra). A sarkok oszloppal való alátámasztása a sarokfán („sumigi”) keresztül történik. A szelemenek merőleges találkozása feles lapolás útján valósul meg.

Ahhoz, hogy a tető egyszerű látványú, de bonyolult felülete kialakulhasson, a különböző síkban elhelyezett szelemenek alakja más és más. Az eresz szélén található a legerőteljesebb ív, ami nemcsak a „marugeta” vastagodásának tudható be (40. oldal), hanem a felső szaruzatot összefogó elemnek („kayaoi”) is változik a keresztmetszete. Ezenfelül a tetőkontúrt közvetlenül meghatározó bordázott deszkaréteg magassága is változik (101-102. ábra). Az alsó és felső tetőrészen 4-4 szelemen fut végig az eresz területén. Ezek közül a legbelsők már „egyenesek”, felveszik a belső oszlopgyűrű („omoya hashira”) vonalát. A többi szelemennek tehát az eresz szélénél található legnagyobb ív és a belül futó egyenes szelemen közötti egyenletes eloszlást kell biztosítania. Ennek szerkesztési nehézségét az adja, hogy a tetőkontúr szelemenekkel párhuzamos és azokra merőleges irányban is íves. Az általuk definiált tetőalak rendkívül elegáns hatású, jellegzetesen távolkeleti épületet eredményez.

 

101. ábra: a Hattō ereszének sarokkialakítása

 

102. ábra: a szelemenek íveinek összefüggése a virtuális modellen

 

Néhány szó erejéig meg kívánok emlékezni az épületek rekonstrukcióinál alkalmazott jelenlegi merevítő szerkezetekről. Ezek közül az egyik a dúcok közötti kapcsolatot erősíti (103. ábra). A dúcok oldalára erősített rudakkal és fűzőcsavarokkal a terhelés irányának megfelelő kötés alakítható ki. Elhelyezkedési rendszere a perspektív ábrákon látható.

 

103. ábra: eresz-merevítő szerkezet állásának modellje

 

A Hattō tetőszerkezetének összefogására jelenleg egy szegecselt toldású acélszelvény-koszorút is beépítettek. Ennek modellezésétől eltekintettem.

 

 

(23+73 persp. kép)

 

 

24.  KETA – SZELEMENEK 2.

Az alsó tetőrész mindössze az ereszből („hisashi”) és a belső tér külső gyűrűjének („mokoshi”) lefedéséből áll, távolról az épület kétszintesnek hat. Közelebbről azonban nyilvánvalóvá válik, hogy a „második szinten” nincsenek nyílások, a homlokzati sáv az eresz támasztószerkezetére korlátozódik („kumimono”). A tetőszintek elválasztása a belső tér felosztását jelképezheti: hiszen a külső sáv („mokoshi”) körülöleli a belső, magasabb belmagasságú központi térrészt („omoya”), pontosan úgy, ahogyan az alsó eresz a felső tetőt.

Hasonló tető-felépítményű, de ténylegesen kétszintesek a templomok főbejáratánál elhelyezett un. „Sanmon” típusú épületek. Nevük abból származik, hogy jellemzően három nyílás található rajtuk, ami 6 x 4 oszlopos rasztert eredményez. Szép fennmaradt kapuk pl. Ninnaji (Kyōto) (104. ábra), Kōmyōji (Kamakura) (69. ábra), Engakuji (Kamakura), Kenchōji (Kamakura).

 

104. ábra: Ninnaji Sanmon, Kyōto

 

A Hattō tetőszerkezetét vizsgálva feltűnik, hogy nemcsak az eresz vonalában, hanem a teljes tetőszerkezetben egy kettős rendszer fedezhető fel (105. ábra). Ez a kettősség abból adódik, hogy az építés-korabeli tető fedési módja eltért a jelenlegitől. A felújítások során a gerendázat („hari”) elemeit maradéktalanul újra alkalmazták a hozzájuk tartozó dúcokkal („tsuka”) együtt. A szelemenek helyzete azonban megváltozott, ezért magasításokkal kellett élni. (A magasságváltozás oka az volt, hogy a megelőző korszakokban deszkapalánkolás („sanbuki”), majd zsúpfedés („kayabuki”) zárta az épületet, a ma is látható rézlemez fedés („dōbuki”) csak 1953-ban került rá.) Az új fedési anyaghasználatból szerkezeti részlet változása következik a kontúrforma megtartásának érdekében. Ezáltal a jelenlegi tető igen bonyolult szerkezetté alakult, a gerinc közelében mindkét réteg szelemen megtalálható (106. ábra ill. perspektív képek).

 

105. ábra: tetőkeresztmetszet-változás, Hattō

 

106. ábra: a majdnem kész tetőszerkezet a valóságban

 

A tető kontúrját adó szaruzat tényleges alátámasztásában a 107. ábrán látható szelemenek és élszaruk vesznek részt.

 

107. ábra: a tető szelemenjei

 

 

(24+74 persp. kép)

 

 

25.  NODARUKI  – A TETŐ SZARUZATA

A tető kontúrját meghatározó szaruzat neve „nodaruki”. A már megismert két szarufa-típus („jidaruki” és „hiendaruki”) mellett ez a harmadik, amelyik megjelenik a fejlettebb templomépületeken. A nevében jelentkező „no” szócska jelentése: „mező, síkság, természetes”, ami arra utal, hogy ez a szaruzat a kész épületen nem látható, ezért nem szükséges kiváló minőségű anyagból készíteni, és felületét szépen megmunkálni – a látható szarufák „keshō” (smink) ellenpárjaként. A Hattō léptékű épületek esetében is karcsú (4,5 x 6 cm keresztmetszetű) szemben az eresz visszáján látható szaruzatokhoz képest (11 x 15 cm). Ez a különbség természetesen a különböző igénybevételeknek köszönhető.

A „nodaruki” kiosztása is ritkább a többi szaruzaténál. Az egyes elemek merőlegesen kapcsolódnak a szelemenekhez, szabályos hálós rendszert alkotva (108. ábra). A szarufák a tető vonalának megfelelően ívesek, hajlított elemekből állnak. Az ereszeknél a szarufák hossza mindössze 6-6,5 méter, ez a tető gerincének vonalában megközelítőleg 13 méterre változik, ezért toldás szükséges.

 

108. ábra: a „nodaruki” alaprajzi elrendezése

 

A belső oszlopgyűrű mentén azonos elemekből állnak a szarufák, azonban a sarkok kialakítása az ívek és összemetsződések miatt bonyolult feladat. Az egyre rövidülő szarufák a megnövelt keresztmetszetű élszaruba („sumi nodaruki”) csatlakoznak be (109. ábra).

 

109. ábra: élszaru és rövidülő szarufák, tetőív

 

A szarufák elhelyezésével a végleges tetőalak kirajzolódik. A japán épületekre jellemző 4 alapformát mutatja a 110. ábra. A legegyszerűbb eset a nyeregtető (A) („kiridzumadzukuri”). A rövidebb homlokzatokon a fedélszék díszes állása található általában (pl. Hōryūji, Shokudō). A kontyolt tető (B) („yosemunedzukuri”) jellemző ugyancsak egyszerű belső térrel rendelkező épületekre. Japán nevét a gerinccel hasonló kialakítású 4 ferde élről kapta. Ennek változata a középpontosan szimmetrikus épületek jellemző fedése (C) („hōgyōdsukuri”). Készülhet hat- vagy nyolcszögre szerkesztéssel is, ilyenkor az épület tartóoszlopai is rendszerint hat- ill. nyolcszög keresztmetszetűre faragottak. A nevében szereplő „takara” jel jelentése: „kincs”, ezen épületekben valóban értékes ereklyéket, szobrokat helyeznek el). A Hattō-ra is jellemző tetőforma az „irimoyadzukuri” (D). A tető előrevetíti a belső tér kialakítását, neve is mutatja: belső maggal („moya”) ellátott épület. Formai szempontból az (A) és (B) alak kombinációja.

 

110. ábra: a hagyományos japán épületek tetőformái

 

 

(25+75 persp. kép)

 

 

6.  TSUMAKAZARI – OROMFALI DÍSZÍTÉS 1.

A templomépület funkciója, fontossága tehát kivetül a tető szerkesztésmódjára is. Ezt az okfejtést jól szimbolizálja a következő példa is: a Kenchōji komplexum bejáratánál található kisméretű kapuk és jegyváltó épület nyeregtetővel rendelkeznek. A „Sanmon” kapu és a harangépület („Shōrō”) azonban már a Hattō mintájára kombinált tetőszerkezetet kaptak (a magyar „füstlikas” tetőre nagyon hasonlító (D) betűjelű forma). Az előtte elhelyezkedő „Buddha-csarnok” („butsuden”) közel négyzetes alaprajzú, itt található a főszobor, és nem meglepő módon (C) jelű fedése van. Az irodaépületen ismételten nyeregtető fedezhető fel (111. ábra), annak ellenére, hogy belső terei bonyolult láncolatot alkotnak! A rövid homlokzat kialakításakor jól láthatóan a szerkezet megjelenítésére törekedtek.

 

111. ábra: a Kenchōji irodaépülete („Kuri”)

 

A Hattō (és más hasonló tetőformájú épület) esetén a rövidebb homlokzaton kialakul egy háromszög alakú oromfal, amit „tsuma” néven hívnak (a jel általános jelentése „feleség”, az építészetben a gerincre merőleges háromszögletű oromfalat jelöli). Kialakítása az épület többi részéhez képest díszes. Fából faragott ornamentikák is helyet kapnak rajta. Felépítése párhuzamba vonható az oszlopok tetejére helyezett „kumimono” rendszerrel. Sokfajta kialakítási lehetőség ismert, az egyszerűség kedvéért a Hattō példáját szeretném bemutatni.

A szerkezet robbantott modellje a 112.ábrán látható. Egy vízszintes gerenda adja az alapot („tsumakazari-zenpō”), amely érintkezik az eresz szaruzatával, de nem terhel rá. Erre egy érdekes alakú támasz kerül: „kaerumata”, ami „békalábat” jelent. Ez a „nakazonae”  egyik variánsa, oromfalakon, előtetőkön, látszó fedélszékek esetén jellemző (113. ábra). Rájuk a már jól ismert „daito” és „hijiki” (talpkehely és könyékfa) párosítás illeszkedik, amit tetőszerkezetbe bekötő gerendák ill. azokra merőleges „szivárvány gerenda” („tsumakōryō”) követ. Egy, a zen építészetben használatos nagy átmérőjű tömzsi oszlopot („taiheidzuka”) helyeznek el rá, amit faragott deszkákkal díszítenek (114. ábra). Ez az oszlop hordja a rá kerülő szerkezetek súlyát. A további részek két csoportja: erőközvetítő (kelyhek) ill. fedélszékbe bekötő (könyökfák) elemek. A szarufák feltámaszkodásáért felelős gerenda az un. „keshō-munagi”, vagyis a „látható gerincszelemen”. Az épület valódi gerinc-szelemenje természetesen nem látható. (Megjegyzés: az előbbi is takart állapotba kerül majd a kész épületen.)

 

112. ábra: robbantott ábra a „tsuma” kialakításáról

 

113. ábra: „kaerumata” (Hachimangū, Kamakura)

 

114. ábra: „taiheidsuka” (Kōtokuji, Yokosuka)

 

 

(26+76 persp. kép)

 

 

27.  TSUMAKAZARI – OROMFALI DÍSZÍTÉS 2.

Az oromfal kialakításának célja, hogy a különböző gerendák bütüjét lezárják, repedéseit elrejtsék, illetve a szaruzatot oldalról eltakarják. Az eddig felépített háromszög-szerkezet mindössze háttérként szolgál a fő motívumok előtt! Ez vizuálisan a síkok játékában nyilvánul meg: a kiugratott takarólécek és egyéb elemek plasztikusan elválnak a tényleges oromfaltól.

A 115. ábrán az eddigi elemeken felül az újakat is megjelenítettem és jelöltem. Az oromfali szerkezet első mélységét a 3-3 lefutó szarufa adja (A). Felülről az eddigiekhez azonos módon deszkaréteg borítja (külső-belső térelválasztás). A szarufák elé egy széles, mindig íves takaróléc („hafuita”) kerül (B). Elnevezésével a szél által okozott sérülés elkerülésére utalnak. Az alsó gerendák bütüje elé un. „ketakakushi” (=„gerendatakaró”) elemet erősítenek fel (C). A csúcsba rakott és egyben legdíszesebb rész a „gegyo”. Többfajta kialakítási formája létezik, a Hattō-n található típus az un. „nijuu gegyo”, a kettős visszacsavarodó motívumára utalva (116. ábra). A „gegyo”, mint épületdíszítő elem a 7. században kerülhetett át Kínából, de mivel korróziónak kitett helyen található, nem maradtak fent, csak korabeli rajzokról következtethetünk. Eredetileg hal formájúra volt kifaragva (elnevezése szó szerint „(fel)akasztott halat” jelent), és amulettként szolgált a tűzvészek ellen. Felkerült szentélyek, templomok, várak, sőt még lakóházak tetőire is (mivel szinte minden fából készült, egy apró tűz sokszor katasztrófához vezetett). A Hattō épületén további mélységet adó deszkázatok találhatóak (E), végül az oromfal átfordul a fémlemez fedésbe.

 

115. ábra: a teljes „tsumakazari” szerkezet

 

116. ábra: részlet a Hattō oromfalából

 

117. ábra: elfoglalt helye az épület tömegében

 

Az épület arányaiba nagyszerűen beleillő és a fedésbe csodálatosan átvezetődő „oromfal” méltóságteljesen uralja a tetőt (117. ábra). Az épület közvetlen közelében a hatalmas ereszek miatt nem érvényesül, de távolabbról kiemelt szerepe azonnal érződik, formai jelentősséggel bír.

 

 

(27+77 persp. kép)

 

 

28.  ŌMUNE – GERINCKIALAKÍTÁS

Az tetőszerkezet koronáját alkotó gerinc vázának kiképzése a következő fázis, amit a jobb oldali ábrák mutatnak. A gerinc a tető lezárása, többfajta igényt kell kielégítenie. Épületszerkezetileg legfontosabb szempont a csapadék útjának elzárása a kritikus tetőrészen. Formailag pedig az épület legmagasabb pontjának kijelölése, a tömeg lezárása, ezért mindig kihangsúlyozott elemként jelentkezik.

A Hattō gerincvonala komoly szerkezeti háttérrel rendelkezik (118. ábra). A tető csúcsában elhelyezkedő oszlopok és szelemenek (A) fogadják a szarufákat (B). A gerinc szerkezetének állásai oszlopból, lécekből állnak (C), amit egy végigfutó elem fog össze hosszanti irányban. Erre deszkaborítás kerül (D) (119. ábra). Az eső ellen egy gallér egészíti ki a szerkezetet (E).  A kompozíció tetejét egy végigfutó hengeresre faragott rúd foglalja el, ami a tető szélein felhajlik (F) (106. ábra) A gerinc két bütüjének eltakarására díszes cserépelem kerül, ami épületenként egyedi kialakítású (120. és 121. ábra), szelleműző és társművészeti elem egyben.

 

118. ábra: a magasított gerinc szerkezeti megoldása fémlemez fedés esetén (Hattō)

 

119. ábra: deszkaburkolat felerősítése a gerinc vázára

 

120. ábra: a gerinc lezárása végelem alkalmazásával (Hattō)

 

121. ábra: végelem variáció cserépfedés esetén (Hongakuji, Kamakura)

 

Az épület legbonyolultabb felülete az a rész, ahol a tető átfordul a háromszög alakú oromfalra. Ez egy lekerekített rész, amelynek határoló élei térgörbék. A deszkaborítás alátámasztására speciális alakúra faragott bordákat helyeznek el (122. ábra). A végeredmény egy lágyan ívelő tetődarab, amely nagyszerűen csatlakoztatja az általános tetőfelületet az oromfallal. A modell fedésének készítésekor ezt az alakzatot több csatlakozó darabból lehetett csak összeállítani, mert nem transzlációs felület.

 

122. ábra: a tető átfordulásának íves kialakítása alátámasztó bordázattal  (Hattō)

 

 

(28+78 persp. kép)

 

 

29. DŌBUKI – AZ ÉPÜLET FEDÉSE (RÉZLEMEZ)

A japán épületek fedésére többfajta módszer alakult ki az idők folyamán. A hagyományos fedésmódok közül hármat említenék meg: a rizsszalma („kayabuki”) lakó és vallási épületek fedéseként is szolgált (123. ábra). Kiemelt épületeket a „hinoki” fa kérgével borítottak („hinokikawabuki”), ami a környezeti hatásoknak is jól ellenállt (110. ábra). (A "hinoki" a japáncédrusra („sugi”) hasonlító igen drága fafajta.) Faépületeket megfelelően megvédő borításnak bizonyult az égetett cserépfedés is (125. ábra). Az „ősi” típusa az itthon kolostorfedésnek ismert elrendezéshez hasonlít, de az alsó cserepek laposabbak („hongawarabuki”). A cserepek mintázata kihangsúlyozza a tető formáját. A tető készítésének vázlatos folyamata a következő: a szaruzatra deszkaborítást raknak, amit egy földréteggel egészítenek ki („fukutsuchi”). Ebbe illesztik a laposabb ívű homorú cserepeket („hiragawara”). A domború lezáró cserepek sora kerül rájuk („marugawara”). Cserépfedéses épület gerincképzésekor a magasítást sok réteg cserép egymásra helyezésével érik el (126. ábra).

 

123. ábra: rizsszalma fedés, Enkakuji, Kamakura

 

124. ábra: hinoki-kéreg fedés, Ninnaji, Kyōto

 

125. ábra: hagyományos cserépfedés, Kōtokuji, Yokosuka

 

A fémlemez fedések közül a rézlemez a legelterjedtebb („dōbuki”). Készülhet lécek beiktatásával, ekkor ismét sávos hatású tetőt kapunk (127. ábra). Ha a teljes felületű deszkázásra vékony csíkokban illesztik a lemezeket, és fekvőkorcokat alkalmaznak, akkor egy homogén hatású tetőfelületet kapnak (128. ábra). A Hattō esetén tökéletes kivitelezés biztosítja a hatást: a bonyolult tetőalak egységes burkolatot kap, a szinte minden irányban jelentkező ívek ellenére sehol sem találunk törésvonalat (leszámítva a sarkok éleit), minden lekerekítés és felhajlás az előre kiszámított mértékben alakul ki. Ahhoz, hogy ez az eredmény alakulhasson ki, szükséges az összes eddig bemutatott szerkezet tökéletes kialakítása.

 

126. ábra: élképzés cseréphalmozással, hornyolt cserépfedés, Honkakuji, Kamakura

 

127. ábra: lécbetéses fémfedés, Shūgenji, Kamakura

 

128. ábra: rézlemez fedés, Kenchōji, Hattō , Kamakura

 

 

(29+79 persp. kép)

 

 

30. SANKARADO, KATŌMADO – NYÍLÁSZÁRÓK

Végére hagytam az épület falainak és nyílászáróinak a bemutatását, bár ez nem tükrözi a valós építési sorrendet. Ennek oka a zavaró takarások elkerülése volt a modellképeken.

A külső-belső tér japán módra történő összekapcsolása jellemzi a bemutatott épületet is: a homlokzatok jelentős hányadát meg lehet nyitni, ezzel a különböző terek kapcsolata rétegződik, kontextus jön létre. Az épület homlokzatait figyelve megállapítható az épület belső felépítése is: a megnyitási felületek nagysága támpontot ad a hangsúlyokra (129. ábra). Látható, hogy minden oldalon található ajtó, helyzetük ugyancsak árulkodó. Az oldalsó ajtók szélső helyzetben vannak, ami utal alárendelt szerepükre. (130. ábra). A főhomlokzatot 3 nagyméretű ajtó található, az ablakokkal kiegészítve szinte a teljes homlokzat felszakad, a külső és belső tér összekapcsolható. A hátsó homlokzat ajtaja központi helyzetű, a belső tér berendezései miatt takart helyzetbe kerül. Az ablakok kiegészítik az ajtókat, a belső teret megfelelő irányú és mennyiségű fénnyel látják el.

 

129. ábra: a nyílászárók alaprajzi struktúrája és a kihatása a térkapcsolatokra (Hattō)

 

130. ábra: a terek áthatása és a szellőzés biztosítása a felületek megnyitásával

 

131. ábra: az ablak kialakítási formája, un. „katōmado”

 

A homlokzat három vízszintes sávra tagolt a merevítéseknek köszönhetően. A felső sávot a hátsó homlokzat kivételével egy sűrű lécezésű finom fényáteresztő sáv foglalja el, un. „ranma”. Az egyéb felületek kitöltése nútolással illesztett deszkalapok alkotta fal (kialakítása megegyezik a belső elválasztó faléval, 9. old.). Ahogy a modellképeken is látható, kétfajta méretű, és hasonló kialakítású ablak került elhelyezésre („katōmado”), ezek belülről rizspapír tolóablakkal ellátottak (131-132. ábra). Az ajtókat a „jifuku” és „uchinorinuki” (24. old.) felületére illesztett keményfa elembe ültetik be (un. „waraza”), amiben szabadon elfordulva szinte 180°-ban nyithatóvá válnak (132. ábra). Az ajtólap kialakítási módja Kínából származik, a zen építészet jegyeit viseli: a merőleges elemekből álló váz deszkalapokkal kitöltött („sankarado”). A szélesebb ajtók harmonika-szerűen nyithatók, a lapok közötti kapcsolatot fém pántok biztosítják. Üvegezett megoldása látható a 133. ábrán.

 

132. ábra: kapcsolat ajtólap és „waraza” között

 

133. ábra: ajtó a Kōmyōji egyik épületén, Kamakura

 

 

(30+80 persp. kép)

 

 

31. SUMIDAN – A BELSŐ TÉR EMELVÉNYE

Az épület elemzésének és bemutatásának zárásaként a belső tér legmeghatározóbb felépítményéről ejtek szót. Az épület keresztirányú szimmetriatengelyében, a belső mag („moya”) hátsó vonalára helyezik el az emelvényt („sumidan”). Ez az a pozíció, ahol legjobban kifejezésre juthat kiemelt szerepe, a látogató érkezési irányára szerkesztették, pontosan olyan mélységbe, hogy a homlokzati síkig engedett ember ráláthasson de kellő távolságban maradjon.

Jelenleg hármas funkció tölt be a Hattō emelvénye, ami közül eredeti alkalmazása mindössze egy. A Hattō-t, mint épületet szerzetesek szertartásainak helyszínéül használják. Az elöljáró az emelvényről vagy előtte állva olvas fel. Ideiglenes jelleggel egy jelentősebb Buddha szobor kapott helyet az épületben, amit a hátsó bejárat feletti fülkében helyeztek el, az emelvény ennek megközelítését és téri előkészítését is megoldja. A harmadik, praktikus funkció a hátsó bejárat felőli oldalának megnyitásával alakul ki: szertárként használják (134. ábra). Az emelvény helyzetével nagyszerűen elrejti a hátsó bejáratot, anélkül, hogy bármilyen zavaró, térbe beálló elemet helyeznének el az épületbelsőben (135. ábra).

 

134. ábra: a hátsó bejárat kapcsolata a belső térrel

 

135. ábra: az emelvény és kiegészítői a bejárati síkból

 

Maga az emelvény faragott deszkaelemekből fakapcsolatokkal összeállított „bútor”, három lépcsőkarral, melyek közül a középsőt sosem használják. A szobor fülkéjét a ceremóniák alatt függönnyel letakarják (hisz igazából nem idevaló). Kifejezetten szobor számára emelt épületeknél a hangsúlyt a szobor és környezete kapja (136. ábra). A szobor mérete nem mindig reprezentatív jellegű, az aprótól (137. ábra) a 14,98 méteres Nagy Buddháig.

 

136. ábra: Buddha Csarnok, Kenchōji

 

Az épületbelsőben egyéb, a zen buddhista épületekre jellemző kiegészítők találhatóak. A szertartásokon közös imák hangzanak el, amit ritmusos kiejtéssel adnak elő szinte azonos hangszínen. Az egységek közötti átmenetet kongatással jelzi az egyik szerzetes. A hangadó szerkezet valamilyen fémből készült üst vagy edény, változatos formát ölthet (138. ábra). Rendszerint található egy vízszintes tengelyű dob is, ezt használaton kívül a hátsó sarokban tárolják. Az emelvény előtt őrzőszoborral ékesített asztalka található, gyertyatartókkal és füstölőkkel. A főbejáratnál adományládát helyeznek el.

 

137. ábra: főépület, Kōmyōji, Kamakura

 

138. ábra: templombelső, kiegészítő berendezések

 

 

(31+81 persp. kép)

 

 

ÖSSZEFOGLALÁS, ZÁRÓ GONDOLATOK

Az épület segítségével a japán – de különösen a zen buddhista típusú – vallásos építészeti gondolkodásmód részleteivel ismerkedhettünk meg. Ez épületek bizonyos alkotóelemei hasonlóak a hazai építészeti formavilághoz, de jelentős számú olyan egység fedezhető fel, amiről csak nagyon keveset, vagy egyáltalán nem hallhatunk itthon. Japán templomok, szentélyek képeivel egyre többet találkozunk, azonban nagyrészükön a részletek nem vehetők ki. A dolgozat képanyaga ezt az „űrt” próbálja csökkenteni. A leírt kapcsolatok egyéb templomokra is rávezethetőek (ereszképzés, tartószerkezet, stb.), ezáltal mindenki találhat benne hasznosítható részeket.

A zen valláshoz köthető meditáció, egyszerűség, logika korunk építészetében mind gyakrabban feltűnik. Ahhoz, hogy olyan nagy építészek alkotásainak mondanivalóját, célzásait felfedezhessük, akik tudatosan alkalmazzák a zen gondolkodás építészeti kifejezését, elengedhetetlen, hogy megismerjük annak hátterét. Ezt pedig az „eredeti” templomok segítségével tehetjük meg, ahol tiszta formában találkozunk vele. A Hely, Épület és Tér alkotta egység átélése személyes kontaktussal érződhet leginkább, de remélem a bemutatott képek és a rövid magyarázatok által az Olvasó közelebbi kapcsolatba kerülhetett velük.

Szeretnék köszönetet mondani konzulenseimnek – Kaszás Károly DLA és dr. Szoboszlai Mihály Tanár Uraknak, valamint Tanszéküknek –, hogy folyamatosan támogattak a dolgozat készítése során.

Köszönet illeti Az Építés Fejlődéséért Alapítványt, ami japán tanulmányutam útiköltségének egy részének fedezésével hozzájárult a kiutazáshoz.

Kint tartózkodásom során a Matsuoka-család és a Yamanouchi-család  támogatásának köszönhetően juthattam el számos helyszínre, ezúton szeretném kifejezni hálámat a felém tanúsított kedvességük iránt.

Külön szeretnék köszönetet mondani Takai Úrnak, a Kenchōji együttes egyik vezető szerzetesének, aki magyarázatokkal, irodalommal segített, ezenfelül nem látogatható helyeken körbevezetett és a fényképezést is engedélyezte. Remélem az összeállított anyag elnyeri tetszését.

Bár a részletek bemutatásával az összes fontos elem említésre került, a munka közel sem tekinthető befejezettnek. További kérdések várnak megválaszolásra, úgymint:

·          az épületek tényleges építési folyamata, és azok kivitelezési munkálatai (korabeli és jelen kori eszközökkel),

·          a kolostor mindennapjai, a szertartások folyamata és azok kihatása az épületekre,

·          különbségek és hasonlóságok egyéb zen ill. más buddhista templomokkal,

·          a shintō vallás és a buddhizmus kölcsönös egymásra hatásának építészeti megjelenése

·          a hagyományos japán építészet jelen kori megnyilvánulása, hatása a kor építészeire

E kérdések megválaszolásához újabb vizsgálatok szükségesek, amelyek egy másik dolgozat témáját adhatják a jövőben.

 

FELHASZNÁLT IRODALOM

magyar nyelven:

 

YAMAJI Masanori [1989]:  Japán - Történelem és hagyományok, Gondolat Kiadó, Budapest

Wolfgang HAMADITZKY - KAZÁR Lajos [1980]: Kanji és Kana – A japán írásrendszer kézikönyve és szótára, Scholastica Kiadó, Budapest

 

angol nyelven:

 

SUMIYOSHI Torashichi; MATSUI Gengo [1989]: Wood joints in classical Japanese architeture, Kajima Institute Publishing Co., Ltd., Japan

NATIONAL MUSEUM, Tokyo [2003]:  The Art of Zen Buddhism, Nihon Keizai Shimbun, Inc., Japan

HIRAI Kyoshi [1998]: The Japanese house then and now, Ichigaya Publications, Japan

ENDO Noboyuki [2005]: The Architectural Map of Kyoto, TOTO Shuppan, Dai Nippon Printing Co., Ltd.

 

japán nyelven:

 

japán karakterek miatt törölve, 7 könyv

 

 

ÁBRAJEGYZÉK

 

1. ábra	a Kenchōji együttes épületeinek rendszere – helyszínrajz	*	6
2. ábra	a Kenchōji együttes épületeinek rendszere – tömegek	*	6
3. ábra	a Kenchōji komplexum főbejárata, a „Sōmon”		7
4. ábra	a Főkapu („Sanmon”) tömege kívülről, a gazdasági bejárat felől		7
5. ábra	a Főkapu látványa a templom területére lépve		7
6. ábra	a közel 800 éves harang és épülete („Bonshō”)		7
7. ábra	az alapítás-korabeli fák egyike		8
8. ábra	a Fő-csarnok látképe		8
9. ábra	a Fő-csarnok belső terének részlete		8
10. ábra	kert és épület harmóniája		8
11. ábra	a Buddha csarnok („Butsuden”) és az előtte kialakított tér összhangja		9
12. ábra	a zen szertartások helyszíne, a „Hattō” épülete		9
13. ábra	kép a Fő-csarnok („Hōjō”) tornácáról, előtérben a kavicsos tér és kapu („Karamon”)		9
14. ábra	az irodaépület („Kuri”) rövidebb homlokzata		9
15. ábra	talapzat, Engakuji, Kamakura		10
16. ábra	talapzat, Hōryūji, Nara		10
17. ábra	talapzat, Ninnaji, Kyōto		10
18. ábra	talapzat, Hattō		10
19. ábra	talapzat, Hattō		10
20. ábra	Myōryūji, Kamakura, fedett-kézmosó talpkövei, felújítás alatt)		12
			12
21. ábra	Myōryūji, Kamakura, fedett-kézmosó talpkövei, felújítás alatt)		12
22. ábra	Kenchōji, Hattō, Kamakura – a feldolgozott épület talpcsatlakozása		12
23. ábra	a Kenchōji  komplexum kapuépítményének (Sanmon) kő-fa talpcsatlakozása		12
24. ábra	pillér, Hiruko jinja, Kamakura (shintō szentély)		12
25. ábra	négyzetes oszlop példája : Honkakuji, Kamakura		14
26. ábra	kör keresztmetszetű oszlop: Kenchōj (Hattō), Kamakura		14
27. ábra	az oszlopvégek kétfajta kialakítása (sarok ill. közbenső oszlop esetén)	**	14
28. ábra	az alaprajzi térfejlődés szakaszai	**	14
29. ábra	a Hattō alaprajzi rendszere	**	14
30. ábra	oszlopok és merevítések kapcsolatrendszere (Kenchōji, Hattō)	**	16
31. ábra	a „kashiranuki” toldási megoldása sarok és közbenső oszlop esetén	**	16
32. ábra	a „koshinuki” kiékelése végleges helyzetbe az illesztés után (Kencōji, Hattō)		16
33. ábra	a „kumimono” részei axonometriában	**	18
34. ábra	„funahijiki”: Hachimangū, Kamakura		20
35. ábra	„hiramitsudo”: Kenchōji, Hattō		20
36. ábra	„kobushibana”: Kenchōji, Hattō		20
37. ábra	„hiramitsudo” és „demitsudo” szerkesztése	**	20
38. ábra	az illesztett rendszerek	**	20
39. ábra	szivárvány gerenda (Jissōji, Kamakura)		20
40. ábra	„marugeta” illesztése a rendszerhez	**	22
41. ábra	sarokmegoldás: Kenchōji, Hattō		22
42. ábra	oszlop feletti „kumimono” belső képe		22
43. ábra	támogatás és „kumimono” a belső oszlopon		22
44. ábra	a „fal” sarokcsatlakozása		24
45. ábra	díszítőmotívum a hátsó belső homlokzaton		24
46. ábra	a Buddhizmus öt színének körfüggönye		24
47. ábra	belső tér: Daiyūzan főépület		24
48. ábra	a belső térben megjelenő „kumimono” robbantott ábrája	**	26
49. ábra	a mennyezetbe való átfutás megjelenése és a belső világítás megoldása		26
50. ábra	egy azonos szerkezet külső téri alkalmazása: Hachimangū, Kamakura		26
51. ábra	„onito” modellje axonometriában	**	28
52. ábra	a belső sarokkialakítás a Hattō-ban		28
53. ábra	a „nakazonae” kialakítási változatai	**	28
54. ábra	a komplett belső „kumimono” alulról	**	28
55. ábra	az alaprajz modulrendszere	**	30
56. ábra	a belső tér virtuális modelljének képe	**	30
57. ábra	mennyezet és gerenda csatlakozása	X	30
58. ábra	a motívummal ellátott mennyezet		30
59. ábra	a Hattō sárkányának teljes képe		32
60. ábra	Hōryūji, Shokudō	XX	32
61. ábra	tartóoszlopok rasztere	**	32
62. ábra	a gerendázat alaprajzi megjelenése	**	32
63. ábra	axonometrikus vázlat az oszlopokkal együtt	**	32
64. ábra	a „futatesaki” rendszer sémája	**	34
65. ábra	modell és valóság (sarokszerkezet)	**	36
66. ábra	modell és valóság (sarokszerkezet)		36
67. ábra	modell és valóság (általános szerk.)	**	36
68. ábra	modell és valóság (általános szerk.)		36
69. ábra	a Kōmyōji kapujának alsó és felső szerkezete („futatesaki”,”mitesaki”)		38
70. ábra	a Kōmyōji kapujának alsó és felső szerkezete („futatesaki”,”mitesaki”)		38
71. ábra	a Kōmyōji kapujának alsó és felső szerkezete („futatesaki”,”mitesaki”)		38
72. ábra	a „marugeta” keresztmetszetváltozása lent		40
73. ábra	a felső „kumimono”, a vastagodó szelemen  és a deszkakitöltés a virtuális 3D modellen	**	40
74. ábra	ereszmennyezetek (Hachimangū, Kamakura)		40
75. ábra	ereszmennyezetek (Ninnaji, Kyōto)		40
76. ábra	ereszmennyezetek (Ninnaji, Kyōto)		40
77. ábra	„sumiki” beépítésre előkészítve	X	42
78. ábra	a felső eresz sarok-konzolja		42
79. ábra	a gerendák feltámaszkodása és rendszere	**	42
80. ábra	„ichijū koyabari” alaprajzi séma	**	42
81. ábra	a szaruzat első rétegének rendszere	**	44
82. ábra	a „mokoshi” rész mennyezeti megoldása		44
83. ábra	a második  gerendázat („nijūkoyabari”)	**	44
84. ábra	gerendák hossztoldása		44
85. ábra	„keshō uraita” és „sumigi” a belső térben		46
86. ábra	szerkezetek csatlakozása, a kettős eresz		46
87. ábra	deszkázat és „kioi” a szaruzaton	**	46
88. ábra	rúdtoldás „libanyak” módra	**	46
89. ábra	a „hiendaruki” elhelyezkedése a Hattō-n	**	48
90. ábra	sarokkialakítás		48
91. ábra	hármas eresz, mint előtető szélső oldala		48
92. ábra	általános metszet eddigi elemekkel	X	48
93. ábra	az alsó eresz tetőszerkezetének állásai	**	50
94. ábra	a felső eresz tetőszerkezete és kapcsolódása a fedélszékhez	**	50
95. ábra	az elemek a beépítés alatt, régi egységek felhasználásával	X	50
96. ábra	a „hanegi” erőjátéka (Hōryūji)	XX	52
97. ábra	beépítés a Hattō tetőszerkezetébe	X	52
98. ábra	a felső eresz „hanegi-alaprajza”	X	52
99. ábra	megjelenése a virtuális modellben	**	52
100. ábra	oszlop és szelemen csatlakozása ill. szelementoldás fakapcsolattal	**	54
101. ábra	a Hattō ereszének sarokkialakítása	X	54
102. ábra	a szelemenek íveinek összefüggése a virtuális modellen	**	54
103. ábra	eresz-merevítő szerkezet állásának modellje	**	54
104. ábra	Ninnaji Sanmon, Kyōto		56
105. ábra	tetőkeresztmetszet-változás, Hattō	X	56
106. ábra	a majdnem kész tetőszerkezet a valóságban	X	56
107. ábra	a tető szelemenjei	**	56
108. ábra	a „nodaruki” alaprajzi elrendezése	**	58
109. ábra	élszaru és rövidülő szarufák, tetőív	X	58
110. ábra	a hagyományos japán épületek tetőformái	XX	58
111. ábra	a Kenchōji irodaépülete („Kuri”)		60
112. ábra	robbantott ábra a „tsuma” kialakításáról	**	60
113. ábra	„kaerumata” (Hachimangū, Kamakura)		60
114. ábra	„taiheidsuka” (Kōtokuji, Yokosuka)		60
115. ábra	a teljes „tsumakazari” szerkezet	**	62
116. ábra	részlet a Hattō oromfalából		62
117. ábra	elfoglalt helye az épület tömegében		62
118. ábra	a magasított gerinc szerkezeti megoldása fémlemez fedés esetén (Hattō)	**	64
119. ábra	deszkaburkolat felerősítése a gerinc vázára	X	64
120. ábra	a gerinc lezárása végelem alkalmazásával (Hattō)		64
121. ábra	végelem variáció cserépfedés esetén (Hongakuji, Kamakura		64
122. ábra	a tető átfordulásának íves kialakítása alátámasztó bordázattal  (Hattō)	X	64
123. ábra	rizsszalma fedés, Enkakuji, Kamakura		66
124. ábra	hinoki-kéreg fedés, Ninnaji, Kyōto		66
125. ábra	hagyományos cserépfedés, Kōtokuji, Yokosuka		66
126. ábra	élképzés cseréphalmozással, hornyolt cserépfedés, Honkakuji, Kamakura		66
127. ábra	lécbetéses fémfedés, Shūgenji, Kamakura		66
128. ábra	rézlemez fedés, Kenchōji, Hattō , Kamakura		66
129. ábra	a nyílászárók alaprajzi struktúrája és a kihatása a térkapcsolatokra (Hattō)	**	68
130. ábra	a terek áthatása és a szellőzés biztosítása a felületek megnyitásával		68
131. ábra	az ablak kialakítási formája, un. „katōmado”		68
132. ábra	kapcsolat ajtólap és „waraza” között		68
133. ábra	ajtó a Kōmyōji egyik épületén, Kamakura		68
134. ábra	a hátsó bejárat kapcsolata a belső térrel		70
135. ábra	az emelvény és kiegészítői a bejárati síkból		70
136. ábra	Buddha Csarnok, Kenchōji		70
137. ábra	főépület, Kōmyōji, Kamakura		70
138. ábra	templombelső, kiegészítő berendezések		70

 

A fázisokat mutató képek nem kerültek számozásra (összesen 62 darab). Mindegyik AutoCAD segítségével készített renderelt kép, szerző: Boda Péter

 

A jelölés nélküli képek Fuji Finepix S5000 típusú digitális fényképezőgép segítségével készültek. Helyszín: Japán, időpont: 2005. június-augusztus, szerző: Boda Péter

 

A 16. ábra forrása: JAANUS (Japanese Architecture and Art Net Users System)

 

*  jelölés: a Kenchōji pamfletjének angol és japán verziójáról származó részletek átalakítva

 

**  jelölés: a virtuális modell részeinek felhasználásával készített képek, szerző: Boda Péter

 

X  jelölés: ábrák a Kenchōji Hattō tetőfelújításáról szóló könyvből (japán)

 

XX  jelölés: ábrák a „Kapu a hagyományos japán építészethez” c. könyből (japán)

 

 

(kép-, szöveg- és HTML-szerkesztés: Rabb Péter)

 

 

 

CONTACT