Hitelességésdidaktika

Hitelesség és didaktika, avagy elmélet és gyakorlat

középkori műemlékeink bemutatásán

Bevezető

A modern műemlékvédelem elvei és módszerei lassan ugyanúgy építészettörténetünk szerves részét képezik, mint helyreállított vagy helyreállítandó műemlékeink. E kérdéskörben egyre gyakrabban fellángoló szakmai vitáink is jól mutatják: eljött az idő, hogy számot vessünk modern műemlékvédelmünkkel. Erre több szempontból is szükségünk van. Egyrészt csak így láthatjuk meg biztosan a jövőben előttünk álló újabb problémákat, másrészt a felmerülő megoldásokat e nélkül helyesen nem tudjuk értékelni. Ahogy a nemrég elhunyt Sedlmyr János is megfogalmazta, építészeti emlékek jó helyreállítását a gyakorlatban többek között az objektív utólagos értékelés és bírálatok segítik elő.[1] E ránk váró számvetés természetesen egy hosszabb folyamat, ráadásul az is bonyolítja, hogy az épített örökség állapota, kora területenként igen eltérő. Egészen más megközelítést és módszert igényel ugyanis egy ókori illetve egy középkori vagy egy újkori műemlék, különösen az adott ország gazdasági, történelmi – és ma már kikerülhetetlenül a politikai – adottságainak tükrében. Mindehhez objektíven kell megvizsgálni és összevetni hazai gyakorlatunkat az európai gyakorlattal, valamint olyan kérdésekre is választ keresni, hogy miként védhetőek műemlékeink a jelenlegi gazdasági és természeti viszonyok között.[2] Ez az új revideálási igény véleményem szerint különbözik attól, amit az ún. „posztmodern vita” keltett, ezen a kérdésen már nem lehet egyszerűen felülhelyezni a műemlékvédelmet.[3]

Milyen metodika alapján kellene elvégeznünk e feladatunkat? Erre akkor kapunk megfelelő választ, ha már ismerjük a feldolgozandó munka teljességét, vagyis rendelkezésünkre áll egy egységes és folyamatosan frissített lista, mely nemcsak a meglévő vagy éppen a pusztulás szélén álló műemléki épületállományt, hanem a helyreállításokat is összegyűjti. Ez a műemlékek utóéletének vizsgálatára is kiterjedő inventarizációs feladat is még előttünk tornyosul. Talán egy ilyen átfogó munka melléktermékeként elkészülhetne a már régóta áhított műemléki topográfia is.[4] Ha a műemlék leírása során annak utóélete is feltárásra kerül, az már lehetőséget ad az elvégzett helyreállítási munkák rendszerezésére és vizsgálatára is, és ez vezethet el azután az elmélet felülvizsgálatához, amit először természetesen hazai körben kell megtennünk.

Az egyik ilyen sarkalatos vita napjainkban éppen a karták körül forog, vagyis hogy olyan elméleti és sokszor szubjektívnek hangzó fogalmak, mint hitelesség, műemléki érték, vagy restaurálás mennyire fektethetők le írott, objektív és széles körben egységesen alkalmazható karták formájában, és egyáltalán mit fednek pontosan ezek a fogalmak? Magyarország műemlékállományának sajátossága okozza például, hogy nálunk a restaurálás kartája, a velencei karta más nyugati országokkal ellentétben olyan különös hangsúlyt kapott és kap ma is a műemlék helyreállítási gyakorlatban. E kérdés objektív megválaszolása is csak a már elvégzett munkák ismeretében és azok tanulságainak levonása után lehetséges.

E cikk keretein belül nem vállalkozom, és nem is vállalkozhatom egy metodika kidolgozására, csupán egy szűk minta felvételével igyekszem bemutatni annak egyik lehetséges útját, és adalékokkal szolgálok ahhoz a gyűjtőmunkához, amit mihamarabb el kell végezni.

A vizsgálat tárgya és egyedi módszerei

A fenti kérdéskört a középkori egyházi műemlékek szempontjából érintem, egy olyan mintán keresztül, mely majd a fent említett topográfiai hiányosságok pótlásához is segítséget nyújthat. Ez a minta közvetlen lakókörnyezetem, Komárom-Esztergom megye középkori templomait és kolostorait öleli fel, melyeket 2005 elején látogattam meg, elemezve műemlékvédelmi helyzetüket.[5] Mivel ezek az építészeti emlékek jórészt romok formájában maradtak ránk, így műemléki bemutatásukon jól vizsgálhatók műemlékvédelmi restaurálási elveink gyakorlatba való átültetésének kísérletei. Jelen cikkben 15 különböző állapotú és kvalitású középkori épített emlék műemléki bemutatását vizsgálom. Természetesen – például Esztergom esetében – ennél több épületnek tudjuk pontos helyét, azonban ezek még nem kerültek feltárásra. A bemutatott és megvizsgált helyreállításokat több csoportra oszthatjuk, az épületek középkori részeinek állapota szerint: nagyrészt középkori állapotukban álló de sokszoros átalakításon átesett épületek, erősen kiegészített épületmaradványok, romemlékek. Ez utóbbiakat két további csoportra oszthatjuk: városi szövetben lévő és a természeti környezetben lévő romok.

A romok vizsgálata és helyreállítása sajátos szempontrendszert, és metodikát igényel. Más az építészeti eszköztára egy épület kiegészítésnek, mint egy rombemutatásnak. Ez utóbbinál a helyreállítás során ugyanis óhatatlanul új építészeti alkotás születik, mely az eredeti emléknek csupán az anyagát és annak elképzelt formáját használja fel. A helyreállítás során használt anyagok és a beavatkozás reverzibilitásának kérdése ismét sok vita forrása. Alapvető problematikája az ilyen bemutatásoknak még a beavatkozás mértékének a helyes megállapítása illetve a bemutatásnak a nagyközönség számára érthetővé tétele. Az értelmezhetőség véleményem szerint az egyik legfontosabb kritérium egy ilyen bemutatásnál. Szintén fontos megvizsgálni a helyreállítás életképességét, ugyanis az ilyen „holt” műemlékeknek élő funkciót kell találni. Ez műemlékvédelmünk történetében sokszor az emlék beolvasztását jelentette egy modern koncepcióba.[6] Az erősen átépített formában ránk maradt középkori épületen azonban már maguk a középkori részek is hátrébb szorulnak, ugyanis a későbbi korok rárakódott rétegeit ugyanúgy védendőnek és bemutatandónak tartjuk. Ezek tehát különböző korú de egymás mellett élő értékek, melyeket egyidejűleg kell láthatóvá tennünk. Ez legalább olyan gondot okoz, és legalább annyi kétes megoldást szült, mint a romok kiegészítése.[7] Alapszabály ilyenkor, hogy a nagyobb értéket képviselő rész kerüljön elsősorban bemutatásra. Valamennyi csoportnál azonban elmondható, hogy alapvető igénye e helyreállításoknak azok hihetősége és jó megjelenítése, vagyis leegyszerűsítve ezeket legjobban a hitelesség és a didaktika szempontjából elemezhetjük.

A hitelességről és didaktikáról röviden

A vizsgálat megkezdése előtt összefoglaló jelleggel tisztázzuk ezt a két fogalmat, amelyek szempontjából a továbbiakban elemezzük a helyreállításokat, és amelyek napjainkig sok vita tárgyát képezik.

A műemléki bemutatások legfontosabb fokmérője talán a hitelesség. Bár a hitelesség fogalmának tisztázására 1994 novemberében Japánban külön konferenciát szerveztek, ennek pontos megfogalmazása az ún. Nárai dokumentumban nem történt meg. Itthon a japán konferenciát megelőzően a műemlékvédelem szakemberei konferenciát tartottak a magyar álláspont megfogalmazására. Már itt is kirajzolódott az a szerteágazó szempontrendszer, melyet egy ilyen nehezen megfogható kérdés helyes vizsgálatakor figyelembe kell venni. A hitelesség fogalmának minden szempontból való tisztázására összefoglaló írás azóta sem készült. A hazai konferencia írásos anyagán kívül[8] jó kísérlet volt erre Mezős Tamás 1994-es kandidátusi értekezése.[9] Az elmúlt évtized feladata volt többek között e fogalom pontosítása is. Konkrét vizsgálatunkhoz tehát megpróbálkozunk a fogalom sommás meghatározásával.

Ahogy Fejérdy Tamás fogalmaz, a műemléki örökség elsősorban érték, a hitelesség ennek az értéknek a hordozója. Önmagában tehát a hitelesség nem értelmezhető; analóg fogalom, vagyis több fokozata van: materiális, formai és tartalmi. Ezek közül kultúránként mindig valamelyik erősebb a többinél,[10] tehát nincs rá általános recept. Mindezek ellenére nem szabad szubjektíven kezelni és nem lehet kultúrák közt transzformálni.[11] Mezős Tamás az európai fogalomhasználat figyelembevételével és számos bemutatás összevetésével a következőképpen határozza meg a hitelesség fogalmát: „A helyreállítás legfontosabb ismérvének a látvány hitelességét tekintem. Hitelesség alatt a bemutatott rom építészeti, anyagi és eszmei jellemzőinek igazolható kapcsolatát értem az eredeti alkotással.”[12] A mai városok szövetében felbukkanó középkori romemlék bemutatásának kérdése, főleg ha az műemléki környezetben van, érinti az organikusan fejlődött város azon részének hitelességét is. Mindezek a megállapítások így egyszerre igazak a hitelességre, az egyes emlékek vizsgálatánál azonban konkretizálható az arra alkalmazandó megfogalmazása.

A didaktika megfogalmazásával könnyebb helyzetben vagyunk, ez tulajdonképpen nem más, mint az adott romemlék hiteles bemutatásának metodikája. Vagyis ha a hitelesség az adott emlék anyagi és eszmei értékein alapuló elméleti kritérium, a didaktika ennek a gyakorlati elmondása, közvetítése. A didaktika azonban nem leírt módszerek halmaza, inkább azt mondhatjuk, a helyreállító tevékenység során kialakult és folyamatosan változó megoldások eszköztára. Természetesen ha dokumentum formájában nem is létezik leírva, a didaktikának mint gyakorlatnak szintén vannak elfogadott saját alapszabályai. A választandó eljárást azonban mindig a konkrét emlék által megkívánt módon kell alkalmazni.

A konkrét helyreállítások vizsgálata

A vizsgált épületek a következő csoportokba sorolhatók:

- jórészt álló de többszörösen átépített épületek: Bajna, Bajót, Bakonybánk, Csatka, Lábatlan, Neszmély, Tata, Esztergom: Várkápolna;

- kisebb-nagyobb kiegészítést megélt természeti környezetben álló romok: Dömös, Klastrompuszta, Pilisszentlélek, Vértesszentkereszt;

- városi környezetben feltárt romok: Esztergom: Kovácsi templomrom, Esztergom: Johannita konvent, Esztergom: Szt. Lőrinc templom.

Az épületek történetének és valamennyi középkori elemének részletes bemutatására e cikk keretein belül nincs hely.[13] Vizsgálatunk szempontjából ez feltétlenül nem is szükséges.

Azoknak az épületeknek az esetében, melyek a többszöri átépítések ellenére a középkori elődjük jelentős részeit tartalmazzák külön hangsúlyt kap a későbbi egységes tömeg megtartása mellett az eredeti tömeg érzékeltetése. Ez mindig kompromisszumokra kényszeríti a helyreállító építészt, ami egy idő után bizonyos didaktikai eszköztár általános felhasználásához vezet. Az egyedi épületek bemutatásánál felmerülő egyedi problémák megoldása tesz itt különbséget jó vagy kevésbé jó műemlék-bemutatás között.

Bajna mai Szt. Adalbert katolikus plébániatemploma XV. századi elődjének jelentős maradványait rejti. Jóllehet a templomot két ízben is átépítették, középkori értékeinek és terének bemutatása jól megoldható volt. Ennek során a templom különböző korú épülettömegeit eltérően színezték, így jól elkülönülnek az eredeti és a későbbi átépítések utáni épületrészek, valamint a szépen bemutatott két nyugati pillér jól érzékelteti a középkori épület eredeti hosszát. Az új templom terében a régi nyugati kapu zavaró lett volna, ezt a jelenlegi déli mellékhajó falába építették át, ez akárcsak a szentély in situ északi sekrestye bejárata, a mai épület díszeként bemutatásra került. A templom belsejében az eredeti szépségében látható reneszánsz szentségtartó, és az imént említett sekrestyeajtó mellett bemutatásra került a szentély déli falának két gótikus ablaka is. Tagozataik azonban vastagon le vannak vakolva, színezésük sem tér el a falétól.

A templom belső értékeinek bemutatása

A szentély külső megjelenése nem túl egységes. Míg támpillérének tégla kiegészítése szép megoldás, a gótikus ablakokra való utalás téglafelülete már zavaró. Az eredeti ablakkeret részeket tartalmazó nyílás ilyen mérvű kifalazására nem lett volna szükség, főleg a keleti ablak esetében, ahol a felület kővel vegyesen került kialakításra. Érdekes azonban, hogy a szentély ablakai közül csak kettő van bemutatva, a harmadikról nem tudunk semmit. A két kisebb ablaknyílás vélhetően az újkori átépítés eredménye, ám az épületben erre vonatkozó információs táblát, elvi rekonstrukciós rajzokat nem találunk. Összességében a bemutatásnál didaktikusan elválik az eredeti és a kiegészített rész, az emlék látványa hiteles, a nagyközönség számára is jól értelmezhető.

A szentély külső megjelenése a helyreállítás után

Bajót Szt. Simon és Júda katolikus plébániatemploma a község közepén emelkedő domb tetején áll, tornya és hajójának egy része a XIII. századból való. A régészeti topográfia a szentély formájából és abból, hogy a XVII-XVIII. században ez a rész volt végig használatban arra következtet, hogy a templom keleti fele és a szentély is legalább alapjaiban XIV-XV. századi építmény.[14]

A templom külső és belső képe

A későbbi helyreállítás során a templomot új részekkel nem bővítették, így lényegében középkori tömege megmaradt. A bizonyíthatóan középkori részek a templomhajóban finom felületváltással de egységes fehér meszeléssel válnak el vizuálisan a későbbi hozzáépítésektől. Kissé zavaró, hogy a toronynál ez nem így történt, jóllehet annak tömege, sarok támpillérei és a bemutatott középkori ablakkeretek jól érzékeltetik középkori mivoltát. A torony É-i oldalán előkerült gótikus eredetű gyámköves ajtónyílás és az emeleti lőrés illetve ikerablakok bemutatása sokkal érzékenyebb, mint a bajnai templomnál. A felület színe és anyaga itt nem változik, csupán az eltérő síkok jelzik az ablakok méretét. A templom sárga lábazata azonban zavaróan fut végig, megtörve a finom felületváltoztatással bemutatott részek egységét. A későbbi átépítések itt szerencsésebben alakultak az előző példához képest, ezért sokkal egységesebb középkori épülettömeget lehetett létrehozni, ehhez persze kellettek a fent említett érzékeny bemutatások. Elvi és gyakorlati szempontból az egyik legszebb példa a helyes műemlék-bemutatásra.

Középkori részletek bemutatása az épületen

Bakonybánk templomáról sajnos nem tudunk sokat. A XV. században épült templom 1870 körül leégett. 1900 körül állították helyre, hajója, a szentély síkmennyezete és a torony ekkor készültek. Középkori jellegét egyedül támpilléres szentélye őrzi. A templom arányai és alaprajza valószínűsíti, hogy annak középkori alapjain építették újjá, szentélyének ablakai, ha voltak is, nem kerültek bemutatásra. A templom ott jártamkor elhagyott épület képét mutatta, bejárata rendezetlen volt, nem volt látogatható sem. Részletes falkutatással az esetleges eredeti értékek bizonyosan feltárhatók és bemutathatók lennének.

A templom középkori állapotait megőrző tömege és szentélye

Csatka Sarlós Boldogasszony katolikus temploma, az egykori pálos templom a megye legépebben megmaradt középkori belső terét rejti. Azért is értékes, mert ilyen alaprajzi és szerkezeti megoldást ismereteink szerint csak az azóta már elpusztult tüskevári pálos templomban alkalmaztak. A több mint két évszázadig romosan álló templomot maradványainak felhasználásával az 1780-as években építik újjá későbarokk stílusban. A templom restaurálására és műemléki értékeinek bemutatására 1966-68-ban került sor.

A templom külső megjelenése a bemutatott eredeti részekkel

A belső térben az eredeti részek bemutatása érzékeny, szép megoldás. Jól értelmezhetőek és kiemeltek a középkori részek, mégis az eredetihez képest alacsonyabb boltozatú barokk térrel egységes képet alkotnak. A szentély északi falában található reneszánsz sírkő restaurálása sajnos nem megfelelő, ráadásul a virágok rossz elrendezése következtében a dombormű nem is vehető észre. Lám ilyen apró dolgok is megzavarhatják az eredeti részek bemutatását. A külsőben az épület és a támpillérek sarkán az eredeti kőfelületet láthatóvá tették. Az ilyen megoldásoknál általában nem érzékeljük az egykori falfelület kiterjedését, nem derül ki egyértelműen, hogy miért pont ott és azokat a kvádereket mutatták be. Az eredeti középkori tagozatok egységes megjelenését azonban az egyszerűen színezett sima falfelületek mind a külsőben, mind a belsőben elősegítik. A templom déli falán bemutatott középkori elemek és a templom teljes képe a déli részét kerítő kis kert nagyra nőtt fái miatt már szinte nem is láthatók. Ez a probléma a fák kiszedésével megoldható.

A templom bemutatott középkori értékei

Az esztergomi Várkápolna, III. Béla részben ma is álló palotájának e remekműve az európai építészet egyik gyöngyszeme. 1185 és 1205 között épült, így a gótika Franciaországon kívüli egyik első emléke. Megtalálása után 1934-38-ban és 1968-ban végeztek az épületen és főleg a falképeken restaurálásokat. Azóta szinte semmilyen helyreállítás nem történt rajta egészen a közelmúltig. Teljes körű és szakszerű restaurálása jelenleg is folyik.

Főbejárata a nyugati oldalon, valamint hajója félmagasságig eredeti állapotában megmaradt. A kápolna 1934-38 közötti anastylosissal való kiépítése máig a hazai műemléki bemutatások egyik iskolapéldája. A Lux-Várnai-féle helyreállításakor a kápolna sok freskótöredéke és köve nem került vissza tervezett helyére, és ez a munka mindeddig váratott magára. A kiegészítéseknél alkalmazott egységes téglafelületbe ekkor elszórtan kőelemek másolatát helyezték be, az eredeti festett részeket tartalmazó elemeket most restaurálják és illesztik be ezek helyére. A Wierdl Zsuzsa vezette nemzetközi csapat munkája folytán a kápolna eddig nem látott falkép részletei kerülnek vissza eredeti helyükre, a már végveszélybe került eddig bemutatottak felújítása mellett. Az épületrész harmincas években beépített vasbeton födéme az egykori Fehér-torony helyén lévő lapos tetős rész azonban már többször meghibásodott, ezért sok a beázás a szomszédos termekben, ami szerencsére a kápolnát még nem fenyegeti, de ez már csak idő kérdése. Úgy tudom, ennek kijavítására az illetékesek máig nem tettek megnyugtató lépéseket. Érthetetlen, hogy egy ilyen világhírű falképekkel ellátott nemzeti kinccsel ez ma megeshet!

A kápolna belseje az átalakítás előtt

Lábatlan középkori eredetű református temploma a község déli felében emelkedő dombtetőn áll. Bár a templom tornya első ránézésre középkorinak tűnik, azt a hozzá északról kapcsolódó kis bővítménnyel együtt 1788-ban építették. A jelenlegi, középkori részleteket ismét feltáró felújítás 2000-2001-ben készült.

A templom külső megjelenése a helyreállítás után

A templom hajója a fedélszékig középkori. A XIX. századi átépítés során egységes ablakkiosztást kialakítva eredeti ablakait részben kivésték illetve elfalazták, déli kapuját is kettévágja egy falpillér. Mivel a szentély ablakait csupán elfalazták, négy eredeti ablakkerete bemutatható volt, ebből kettőn még a mérművek indítása is látható. A templom 2001-es felújítása annak valamennyi középkori részét a lehetőségek szerint bemutatta. A templombelsőben a középkori részekből azonban semmi nem látható, ám nyilván ezt a jellegzetes múlt századi belső zavaró megbontása nélkül nem is lehetett volna megmutatni. A templom külsejének egységes színezése miatt a középkori részeket rusztikusabb felületük különbözteti meg a későbbi hozzáépítésektől. Az egykori épület sarkain és támpillérein az armírozás nagyon jól érzékelteti a templomtest eredeti kiterjedését. A kő falfelületek sima meszelése és a kiemelt kváderek közti átmenet már finomabb, mint Csatka esetében, de a látvány hitelessége szempontjából ugyanúgy felmerül a kérdés, hogy az egykor valószínűleg egységesen vakolt felület sarkainak ilyen bemutatása célszerű-e. A neogótikus formájú új ablakok kiemelt keretezése azonban egyértelműen zavaró, akárcsak a szentély északi falán külön felületképzéssel érzékeltetett középkori rész, melynek különbözősége a szintén középkori falszakasztól nem egyértelmű. E didaktikai zavaroktól eltekintve örvendetes így látni a templomot. Sajnos a falak nedvesedéséből adódó lábazati felfagyások itt is rontják az esztétikus megjelenést. Kiemelném azonban a templom környezetének rendezettségét, mely igen kultúrált környezetet biztosít a szépen rendben tartott műemléknek.

A feltárt és bemutatott középkori részek

Neszmély kerített középkori templomának építési idejét alaprajzi kialakítása és formavilága alapján a XIII-XIV. századra tehetjük. Eredeti románkori állapotát a zömök torony és keskeny lőrésszerű ablakai mutatják, szentélye már gótikus stílusú. A templom középkori értékeit feltáró helyreállítás 2003-ban történt Máté Géza tervei szerint.

A templom külső képe a helyreállítás után

A vaskos torony egészen a barokk sisakig középkori. Sarokarmírozása és keskeny lőrésszerű ablakai eredeti helyükön kerültek bemutatásra. A szentély a fedélszékig, valamint annak támpillérei és négy ablakának keretezése szintén eredeti formájában került bemutatásra. Nagy értéke a templomnak az jórészt eredeti vonalában megmaradt középkori kerítőfala, mely még jobban kiemeli a templom erőd jelegét. A templombelsőben, akárcsak Lábatlan esetében, semmi sem utal a középkori eredetre. A templom külső része azonban mindenhol a középkori tömeget mutatja. A kiemelt középkori részek közül didaktikailag nagyon zavaró a templom északi felének kettős nyílásának bemutatása, mely egyáltalán nem értelmezhető. A templom, bár csak pár éve hozták rendbe nagyon erősen nedvesedik, és így a rendezett kert ellenére is elhanyagolt képet mutat.

A nemrégen helyreállított épület károsodott részei

Tata kisméretű, a nyolcszög három oldalával záródó szentélyű kálváriakápolnája 1350. környékén épülhetett. A kis középkori templomot 1755-ben Fellner Jakab alakítja kápolnává, szentélyének meghagyásával. Az épület festői elhelyezkedése észak-kelet felől érvényesül igazán, innen középkori arcát mutatja. Az épület valószínűleg megtartotta eredeti tömegét. A támpilléres szentély a tetőindításig középkori, négy ablakának gótikus kerete jól értelmezhetően bemutatásra került. A kápolna és környezetének állapota rendezett, az épület állaga jó, kissé nedvesedik a középkori szentélyrész.

A kápolna külső képe

A felsorolt épületek műemléki bemutatása nagyjából ugyanazt a metodikát követte, tömegük jól érzékelhetően elválik a későbbi ráépítésekétől. A sarokarmírozások bemutatásánál a bajnai teljesen nyersen bemutatott kőfelületeket jobbnak tartom a többinél alkalmazott vakolt felületből kiugratott kőfelületnél. A középkori elemek homlokzaton való megjelenítése a lábatlani példán kívül szinte sehol sem esik zavaróan egybe a későbbi nyílásokkal. A falfelületen lenyomatban megmaradt részek önmagukért való bemutatását azonban, mint azt a neszmélyi templomnál is láthattuk értelmetlennek tartom. Megjelenésükkel inkább bizonytalanná, mint egységessé teszik a homlokzatokat. Általánosságban elmondható, hogy a látvány hitelessége e bemutatásoknál megfelelően alakult.

A természeti környezetben előkerült romok bemutatását a városi szövetben feltártakéval szemben nagyban megkönnyíti az, hogy bemutatásuk nem veti fel a későbbi korok lenyomatát hordozó egységes terekhez való illeszkedés kérdését. Műemléki bemutatásuk során jóval kevesebb kompromisszumra kényszerítik a tervezőt. Ezzel szemben azonban nagy hátrányuk, hogy megfelelő funkció nélkül egyedi látványosságként életképtelenek. Ezek az romemlékek sokkal sérülékenyebbek is, hiszen nincsenek annyira szem előtt, mint városi társaik.

Helyreállításuknál azonban jobban előtérbe kerül a didaktikusság. A romok értelmezhető kiegészítése több eszközt ad a helyreállító kezébe, ugyanakkor sokkal nehezebb építészeti feladatot jelent. Elsődleges probléma az épületmaradványok magassági méreteinek érzékeltetése. Örök kérdés a kiegészítés mértékének megállapítása, főleg a hitelesség szempontjából. A műemlék helyreállításoknak tehát igazán ez az ága az, amelynek alapos vizsgálatra van szüksége, hiszen óhatatlanul minden ilyen munka a rombemutatás korának építészeti alkotása és korlenyomata. A tanulságok levonása kikerülhetetlen feladatunk lesz.

Dömös Szent Margitról elnevezett prépostságát Álmos herceg alapította 1107-ben, valószínűleg az egykori királyi vadászkastély épületének felhasználásával. A törökkorban elpusztult épületnek a XVIII. században még jelentős romjai állnak, a romok feltárását követően az altemplom részleges rekonstrukcióját az OMF 1988-89-ben végezte el, Nándori Klára tervei alapján.

A bemutatott altemplom madártávlatból és belülről

A templom és a hozzá tartozó szállásépület szinte teljesen elpusztult, alapfalainak bemutatása máig nem készült el. A prépostság DK-i sarokpillérének romjai eredeti magasságukban állnak. Az altemplom terét tudományos alapon készített elvi rekonstrukció alapján a boltozatok visszaidézése nélkül is sikerült hitelesen érzékeltetni. A bemutatott oszlopfők közül az egyik legértékesebb faragvány in situ visszahelyezése máig nem történt meg. Az 1989-es bemutatás ma is megállja helyét – bár épített részeinek állapota már néhol hagy kívánnivalót maga után, az üvegbetétes betonfödém üvegszemeit sok helyen betörték. A tájépítészeti elemekkel bemutatott templomhajó mára sajnos az elhanyagoltság miatt nem vehető ki pontosan. A romterület összképe egységes, de a műemlékre és környezetének fenntartására többet kéne áldozni. A helyreállítás nagy értéke, hogy az egykori altemplomtér továbbra is szakrális térként működik.

A romterület képe napjainkban

Klastrompuszta (Kesztölc) középkori romjai a pálosok Szent keresztről nevezett alapító kolostorának maradványai. A XIX. században még jórészt álló romok a XX. század elejére eltűntek a föld színéről. 1961-ben Méri István végezte el a romok igen részletesen feldolgozott feltárását. Ekkor került elő a kb. 80x80 m-es kiterjedésű, kőfallal övezett területen egykor álló kisméretű gótikus szerzetesi templom, a hozzá északi irányból csatlakozó monostorépület és egy kisebb kápolna maradványa. A kolostor egészének feltárására azóta sem volt mód. A monostor 1250 táján épülhetett, majd a XIV. sz végén vagy a XV. század elején újjáépítették, a többi pilisi monostorral együtt valószínűleg már 1526-ban felégette a török.

Az elhanyanygolt, omladozó védőtető a kápolna felett, és a kápolna középkori részei

A romterületen lévő alapfalak között nincsen faragott kő, a kápolna néhány köve azonban faragott. Az értékesebb kőfaragványokat a feltárás során a Nemzeti Múzeumba szállították. A romterület elhanyagolt, a magas fű miatt a templom bemutatott konzervált alapfalai nem láthatók. A kápolna fölé emelt egyszerű sátortető formájú fa szerkezetű védőtető életveszélyes állapotban van. A romterületet övező kerítésen a méltán kíváncsi turisták szétfeszítették, így lehet bejutni. Kezelője, fenntartója nincsen. Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend alapító kolostorát, mely minden bizonnyal boldog Özséb sírját is rejti rossz ilyen állapotban látni. A klastrompusztai kolostor romjai a dömösihez hasonlóan közel esnek a lakott településrészhez, ennek ellenére senki sem érzi sajátjának, jobb lett volna talán a feltárást követően visszatemetni.

Pilisszentlélek (Esztergom) pálos kolostorának maradványaival szerencsére más a helyzet. Szentlélek kolostorának története a XIII. századra nyúlik vissza, a kolostor 1526-43 között pusztulhatott el. 1928-33 között majd 1963-ban végeztek itt feltárásokat. A romok jelenlegi állapotát 1985 és 1990 között Dr. Horváth István régész és Dr. Szeifert Ferenc plébános vezetésével alakították ki.

A szépen rendben tartott romterület, és a templom belső terének képe

A kápolna északi mellékterének egyetlen faragott bordaindításán kívül a romnak faragott köve nincsen. Az egykori épületeket ma már csak felfalazott alapfalak érzékeltetik, délnyugati végén egy falsarok viszont elég magasan megmaradt, benne a középkori falazáskor készített állvány bekötőlyukait ma is láthatjuk. 1985-ben helyi kezdeményezésre készült el a rom bemutatása, a falakat egységesen kő koronával látták el az ásatásnál kitermelt eredeti kőanyagból. A rom templomterének két helyreállított oltárát már 1975-ben kialakították, sőt a főoltár márványköve alá ereklyét is tettek, és felszentelték. Idén volt harminc éve, hogy minden Pünkösd hajnalban napfelkeltekor misét celebrálnak a kolostor egykori templomának megmaradt falai közt. A műemlék állapota jó, folyamatos rendben tartásáról helyi lakosok gondoskodnak. A romok magasabb felfalazása jobban érzékelhetővé teszi a belső tereket, mint a minimálisan kiegészített alapfalak. A belső terek kavicsterítését mára már fű váltotta fel, ami a külső és belső terek érzékeltetésénél hátrányt jelent. A rom kiegészítése sehol sem ölt zavaró mértéket, nem veszélyezteti a kialakult látvány hitelességét.

Vértesszentkereszt bencés apátsági templom- és kolostorromja az egyik legtöbb vitát kavaró rombemutatásunk. A műkő túlzott használata miatt nemes egyszerűséggel „műkőbányának” is nevezett helyreállítás igazából sohasem fejeződött be. A romterület sorsa nagyon jól mutatja a lakott területektől messze eső, funkció nélkül bemutatott romkert életképtelenségét. Az információs táblák hiánya miatt a romterület az erdő közepén alig található meg. Az épület saját kőtára az ott hagyott faragványokkal elhagyatottan áll.

A romterület felülnézetből, és a templom a déli oldalról

Az egykor kéttornyos nagyméretű XII. századi alapítású apátsági templom fénykorát a XIII. század első harmadában élte. A kolostor a templom nyugati előcsarnokával egy időben épült hozzá a templomhoz a XIII. század közepe felé. 1543-ban Tata török kézre kerülésekor néptelenedett el. Az épület legfőbb értéke abban rejlik, hogy romjait kutatva végig lehetett követni egy kolostor XII-XVI. századi történelmét. Gazdagon faragott kőanyaga jórészt múzeumokban található, a legértékesebb helyszíni darabja gazdagon faragott nyugati kapuja. A jelentős romokat 1994-ben egészítették ki. Jelenlegi állapotában elhanyagolt, a romterület le van zárva, védelméről senki nem gondoskodik. Ahogy azt Klastrompuszta esetében elmondhatjuk, itt is igen szomorú látvány hazánk egyik legjelentősebb középkori emlékének és környezetének elhagyatottsága.

A templom középkori részleteinek bemutatása

A bemutatásnál a legzavaróbb, hogy a kiegészített épülettömeg nem ad egységes képet. Az elindított rekonstruált boltozatok, a sokszoros kiegészítések egyáltalán nem keltik egy hiteles rombemutatás hatását. Az eredeti és a rekonstruált elemek nem mindig különböztethetőek meg egyértelműen, a klinkertégla és műkő kiegészítések együttes használata pedig didaktikailag teszi értelmezhetetlenné a bemutatott részeket. A helyreállítás jól mutatja azt a veszélyt, amit a rom rekonstrukciók alapján való túlzott kiépítése jelent. Az anyaghasználat mellett sokkal zavaróbb a közérthetőség hiánya. A helyszínen a látottakon kívül a besurranó látogatót semmi információ nem segíti. Műemlékvédelmünk nagy feladata lesz ennek a problémának a megoldása.

A bemutatott példák is jól mutatják, hogy a környékbeli lakosok törődése nélkül ezek az emlékek a helyreállítás után gyorsan pusztulásnak indulnak. Eredeti funkciójuk megszűnésével igazán jó rendeltetést nem tudunk nekik találni. Élő és jó példa Pilisszentlélek esete, valamint a dömösi altemplom ideiglenes használata is még megfelelő (a nyári időszakban több templomi esküvőt is tartanak itt). Azoknak a romoknak a bemutatása, melyeknek eredeti állapotáról keveset tudunk és így minimális kiegészítéssel nem túl látványosan tudjuk csak konzerválni őket, e szándék nélkül biztosan életképtelen lesz. Ezeknél szinte semmilyen építészeti eszközzel nem tudunk „többet kihozni” a romokból. Az olyan esetekben viszont, amikor igen sok adatunk van, és Vértesszentkereszt példája ilyen, nem szabad a túlzott kiépítés hibájába esni. A látogató számára a didaktikai jelzések ilyen kavalkádja ugyanis teljes bizonytalanságot kelt. Csupán építészeti eszközökkel nem lehet hitelesen elmesélni egy ilyen emlék történetét, egyre jobban előtérbe kerülnek inkább napjaink vizuális információs eszközei, amelyek helyet kell biztosítanunk az ilyen bemutatásoknál. Biztos vagyok benne, hogy jó reklámmal, irányított turisztikai vonalakkal és a helyszínen fenntartott információs eszközökkel élővé lehet tenni egy ilyen területet. De ha egy romkertnek nincsen gazdája, a legjobb szándék is kevés.

Végül vizsgáljuk meg a városban bemutatásra szánt templom vagy kolostorromok nem kevésbé bonyolult helyzetét. Komárom-Esztergom megyében erre csak esztergomi példákat találunk. Esztergom középkori templomainak nagy részét már lokalizálták, több feltárásra is került. Itt most csak azokkal foglalkozunk, ahol a bemutatásra lehetőség adódott. Mivel középkori város kiterjedése nagyobb volt a mai településénél, a példák közt van a történelmi belvárosban és van a peremrészeken bemutatott emlék is.

A középkori Esztergom Kovácsi városrészének Szt. János evangélistáról nevezett temploma érdekes példa a műemlék be nem mutatására. A templom hajójának nagy része és szentélye benyúlik az esztergomi pályaudvar vasúti töltései alá. A templomot 1270-ben említik először de nagy valószínűséggel Szt. István korabeli és a XVI. században pusztult el.

A romok nagy része jelenleg a töltés alatt található, a feltárt rész alapfalai kb. 1 m magasságban szabadon állnak – bár e jelenlegi növényzet miatt nem láthatóak. Mivel az ásatások nem terjedtek ki nagy területre, egy esetleges kiterjedt ásatás során várható értékes kőanyag előkerülése. Az eddig feltárt épületrész és régészeti leletek alapján jelentős méretű templom romjainak bemutatása fontos feladat lenne. Ma a területen semmi sem látszik. A jelenleg Magyarország egyik legforgalmasabb vasúti vonalának végállomásán található nagyméretű románkori templom megkutatásával és műemléki bemutatásával a város méltó déli kapuja lehetne. Azt mondanunk sem kell, hogy a rombemutatás mennyi izgalmas és megválaszolandó elvi és gyakorlati kérdést vetne fel.

A romok helye és a korábbi feltárások összesített rajza

A Szent Kereszt plébániatemplom és johannita konvent egyes részei Esztergom főutcáján az egykori szerb templom elbontott parókiája alatt kerültek elő. A középkori Szt. Kereszt-egyház, mely valószínűleg a már a középkori város falain kívül eső lovagházról a johanniták Szt. Keresztről nevezett konventjéről kapta nevét a XIII-XIV. században épült, és Esztergom 1594-1595. évi ostroma idején pusztult el. A régi szerb templomot 2000-ben a görög katolikus egyház kapta meg, a régi utcafronti düledező paplak helyére két éve új plébániaépületet kezdtek építeni. Az ezt megelőző ásatás során előkerült falmaradványok és a részben középkori padlótéglával fedett ú.n. „kandallós helyiség” az új épület pinceszintjében bemutatásra került (Horváth István és Mújdricza Ferenc munkája).

A konvent épületének feltárása, és az új „védőépület”, a paplak.

A romok megtekintésére korlátozott lehetőség van, és sajnos még hiányzik a megfelelő információs háttér is. A pincetérben bemutatott romok e nélkül minden jó szándék ellenére értelmezhetetlenek. Az épület földszintjének megemelésével az eredeti tervek szerint az utcáról is látható lenne a bemutatás, melynek kiterjedését a pince mérete behatárolta. Jelenleg azonban a drótüveges ablakok miatt csak az épület belsejéből lejutva látogatható.

A pincében bemutatott maradványok: egy boltozatindítás és egy kandalló talpa

Esztergom jelenleg is feltárás alatt lévő fontos középkori temploma a mai főtér északi végében található Szt. Lőrinc templom. A főtér 2006-ra tervezett átépítése során ennek a templomnak a műemléki bemutatása is meg fog történni. Mivel jelenleg még folyik a kutatás, és a bemutatás végső megoldása is tervezés alatt van, a helyreállítást vizsgálni nem tudjuk. A történeti belvárosban egy egységes barokk-klasszicista téren megjelenő rom bemutatásának kérdése azonban nagyon izgalmas műemlékvédelmi feladat. A székesfehérvári romkert hírhedté vált esete jól mutatja ennek buktatóit. A templom eddigi kutatási eredményeiről és a műemlék bemutatási lehetőségeiről másik cikk keretein belül már részletesen írtam.[15] Az ilyen emlékek bemutatása során is sok kompromisszumot kell kötni, ahogy azt feljebb láthattuk a középkori elemek későbbi és megtartandó homlokzaton való bemutatásánál is.

Összegzés

Középkori építészeti emlékeink bemutatásának hitelessége nagyban függ a gyakorlattól. Ennek eszköztára pedig az épület eredeti és feltárandó elemeinek állapotától függően változik. Műemlékvédelmi gyakorlatunk felülvizsgálatakor a fenti csoportosítás szerint kellene elemeznünk az eddig elvégzett bemutatásokat az ország többi területén, természetesen más épülettípusokra is. Amint az előző fejezet végén láthattuk, a jövőben lesz még mit bemutatnunk. Az egyre fejlődő városok új építési igényei mind több földmunkával járnak, ami régészeinknek egyre több információt szolgáltat. Az esetlegesen így előkerült építészeti emlékek bemutatását mindig racionálisan kell mérlegelni. Az új igények új helyzeteket teremtenek, műemlékvédelmünk feladata ezeknek minél jobb kezelése. Főleg a romok bemutatásánál egészen új, vagy inkább kibővített eszköztárra van szükség. Az elmúlt évtizedekben jól kirajzolódtak a pusztán építészeti eszközökkel való bemutatások korlátai. A lehetőségek szerint ezt már ki kell egészítenünk egyre jobb vizuális információs eszközökkel, és ha lehet a helyszínen. Vagyis úgy vélem, hamarosan a hitelesség és a didaktika kérdése más dimenziókban is vizsgálandó lesz.