AZ INTELLIGENS OTTHON ÉPÍTÉSZETI VONATKOZÁSAIRÓL
Kérdések és válaszok az intelligens otthonnal kapcsolatban
Az intelligens otthon fogalmáról
Korunk egyik érdekes jelensége, az „intelligens otthon”, mint fogalom, lassan közismertté válik. Az elnevezés első pillanatban és látszólag, egyszerűen az otthonra, mint épített környezetre utal, azonban belegondolva, összetettebb problémának tűnik. Az építészet mellett jelentős és meghatározó mértékű elektronika, gépészet és technika, a technológia képzete is kapcsolódik hozzá. A köznyelv az intelligens otthont, mint komputervezérelt, magas technikai színvonalú lakóhelyet értelmezi. A kellő tudományosság igénye azonban megköveteli e fogalom részletesebb – talán kissé filozofikus – vizsgálatát is.
Ez az igény, elsősorban építészeti szempontból fontos, mert az ismert architektúra szóhoz kapcsolódó érzések, elképzelések tudatában az „intelligens épület”, „intelligens otthon” felületes fogalomhalmozásnak, sőt ellentmondásosnak tűnik. Ugyanakkor a gondolatkör a jövőbe mutat, felveti a jövő építészetének néhány várható kérdését is. Ráadásul az elnevezésnek van valami „reklám íze”, hiszen feltételezhető, hogy az utóbbi években üzleti sikert sikerre halmozó informatikai érdekek is meghúzódnak a fogalom széleskörű elfogadtatása mögött.
Általában az épületek használható terekből, állékonyságukat biztosító szerkezetekből és a művészetre törekvő megjelenésből állnak. Az építészek számára az épületgépészet, beleértve az automatizmusokat irányító elektronikát is, elsősorban kiegészítő jellegűek, csak az épületek használhatóságát árnyalják, segítik.
A szóban forgó fogalmak ellentmondásosságára jellemző, hogy a köznyelvben ismert építészet és az annak megfelelő architektúra fogalom bizonyos mértékben szófordításából eredeztethető, de mindkettő hordoz sajátos jelentést is. A görög „archi”[1], a szóösszetételek előtagjaként régiséget, ősiséget jelent, a „tektura”[2] szórész is a görög építő szóból eredeztethető. Mindkettő latin közvetítéssel terjedt el. Tehát a más népek által is értelmezett „architektúra” szó ősi gyökerekre visszavezethető építést, építészetet jelent. Az ősiségben pedig mindig rejlik valami varázslatos, vagy csak szellemi szinten értelmezhető.
A magyar „épít” szóból viszont kitűnik egy sajátos világszemlélet, miszerint az „ép” az tökéletes, és aki épít, az egy előre megálmodott, vagy korábban megvolt tökéletességet teremt meg. Az építészet tehát egy megfelelő és tökéletes környezet létrehozásáért van, de érezhető egy múltra utaló vonása is, miszerint a „csorbát”, sérültet ki lehet javítani, éppé lehet tenni.
Amíg tehát a görög eredetű szó szerint a múltból, a hagyományokból eredeztetve, addig a magyar változat módján egy kívánt (esetleg korábban tökéletes formában volt) jövőt elképzelve hozunk létre alkotásainkat. Mindkét gondolat vállalható, mert az építészet egy-egy lényegi vonását hangsúlyozza ki.
Probléma akkor vetődhet fel, ha az „intelligens” jelzőt az előbbi fogalmakkal együtt, hangsúlyozottan alkalmazzuk. Ezzel a jelzetlen, tehát a nem „intelligens” épület fogalmát olyasmitől fosztjuk meg, mely annak lényegi velejárója, azaz, hogy magas szintű szellemi termék. Másképp kell tehát a vitatott szókapcsolatot értelmeznünk. A szintén latin segítséggel elterjedt „intelligencia”[3] fogalom ugyanis értelmi felfogóképességet, ítélőképességet jelent.
Átvitt értelemben az intelligens ember az értelmes. Az ismert fejlődéstan szerint, az értelmes ember kiválóan alkalmazkodott folyton változó környezetéhez és a tápláléklánc csúcsára került. Ezek után akadálytalanul fejthette ki, fejtheti ki ma is szellemi értékeit. Az intelligens szó tehát egyértelműen az alkalmazkodó és a pozitív módon folyton megújuló embert jellemzi, de viszonylagos, átvihető értelemben másra is vonatkozik.[4]
Ma, az épületek esetében sajátos a helyzet. Hiszen az építmények, természetüknél fogva hosszú időtartamra (évtizedekre, sőt évszázadokra) készülnek. Értékük állékonyságukban is rejlik és évezredek során – valljuk be – kevésbé módosultak. Ha összevetjük az ember – szinte katasztrofális mértékű - természet átalakító tevékenységét saját építészeti alkotásaival, az utóbbiak szinte változatlanok. Fal, födém, ajtó ablak, mind évezredek óta változatlan fogalmak. Az építési technika, az építészeti forma, az épített környezet egésze ugyan folyamatosan változik, de sokkal kisebb mértékben, mint a közlekedés, a tudomány, vagy éppen az emberi alkotások által is jelentősen befolyásolt bioszféra.
Nem lenne talán az egyik legnagyszerűbb emberi tevékenység, az építészet, általános értelemben elég változás érzékeny, azaz intelligens? De igen - lehet a válaszunk - ha végiggondoljuk, hogy az emberi intelligencia, minden jó és rossz következményével, elsősorban a természeti és társadalmi környezetre irányul. Az ember ugyan elszenvedi a ráható környezeti változásokat, de igyekszik megtartani biológiai függetlenségét, hiszen ez a túlélése értelme. Ma az említett építészeti változás mozgatója nem más, mint az emberi intelligencia által létrehozott természeti és társadalmi változások viszontagságaira adott intelligens emberi válasz.
Általában, az intelligencia, mint alapvető emberi kategória, tehát az építészetre is vonatkozik. Csak az épület nem lehet – az ember nélkül – intelligens.
Az „intelligens otthon” kényszeredett szókapcsolata tehát csak a benne rejlő emberi tevékenységen keresztül értelmezhető. Vitathatatlan, a korunkra jellemző, hirtelen változó igények felvetik a gyors társadalmi és természeti változásoknak megfelelő építészeti reakciók szükségességét is. Ezeket az eddigi, hagyományokon alapuló architektúra már nem tudja kielégíteni. Felismerhető, hogy az eddigiek mellett a jövőben meg kell jelennie egy könnyebben változó építészetnek is, mely az ember „valós idejű” közvetlen beavatkozása nélkül is, beépített automatizmusai segítségével eredményesen képes reagálni a társadalmi és természeti környezet mind gyorsabban változó hatásaira.
Ez lehet az egyik forrása és megteremtője az „intelligens épület” fogalma mögött felsejlő, egyfajta sajátos, jövőbeni mesterséges környezetnek.
Összefoglalva: ez utóbbi értelemben lehet csak szerepe az „intelligens otthon” elnevezésnek és csak az építészet további változása mellett képzelhető el. Bár nem fogja módosítani a hagyományos építészeti értékeket, de csak jelentős, tudományos alapokon nyugvó, technikai eszköztárral valósítható meg.
A változóképes építészeti alkotás igényének kialakulása
A fogalmak tisztázásakor felmerülhet a kérdés, hogy mennyire új fogalom a változó, változtatható otthon. Mint ismert, az építészet sajátszerűségében rejlik, hogy egyrészt használható, másrészt művészi hatással bír. Ma a gyorsan változó igények elsősorban a használhatóságot érinthetik. A művészi eredmény kérdése viszont inkább sokáig érvényes, féltendő, vagy egyre inkább hiányzó értékként merül fel.
Az építészeti tevékenység sokrétű. A földrajzi léptékű beavatkozásoktól kezdve az interieur részletéig feszül az a feladatsor, mely az építészet eszközeivel megoldható.
Az emberi társadalmak építészetének a XVIII-XIX. századig terjedő korszaka – jellemző módon - a változatlanságot képviselte. Ma viszont a változások ritmusának időtartama tört része az emberöltő mértékében rejlő, ugyanazon személy által összehasonlítható időszaknak.[5]Ez a változás felismerését szolgálja.
Az emberi lakást szolgáló épületek is – sokáig változatlan módon - csak cellaszerű tereket, kisebb-nagyobb „szobákat” tartalmaztak, melyek a szabadból, vagy egymásból nyíltak, és csoportos feltárásukra hosszú közlekedőket, folyosókat építettek.[6]
Az átfogóbb rendszerű térkapcsolatokra építő, vagy nagy társadalmi összefogással létesülő templom és palotaépítészet, a hozzá fűződő eszmei tartalomból következően ugyancsak a funkcionális változatlanságot hirdette. Az egykori technika bravúrja azonban időről időre biztosítani tudott bizonyos belső, térbeli variabilitást.
A változások hatása elsősorban a stílusok módosulásában volt érzékelhető. A középkor stílusai, a templomépítészetben, az egyszerre áttekinthető tér növelésére törekedtek. Az antik kor utáni időszak a félkörívek adta statikai lehetőségeken belül próbálta az áthidalandó fesztávot növelni. Ismert, hogy a kőanyag szilárdsága és súlya közötti összefüggés ezt sokáig behatárolta. Így a gótika csúcsíve, a többhajós tereket elválasztó oszlopsor karcsúságát szolgálva, a szerkesztés módjával törekedett a nagyobb egyterűségre. A reneszánsz kupolákkal, centrális téralakítással, barokk térsorokkal, a támasznélküli, bonyolult barokk fedélszékekkel folytatta ezt a folyamatot. Az így biztosított egyterűség nemcsak látványos léptéket adott, hanem ugyanazon belső funkció többféle szolgálatát is lehetővé tette.[7]
A XVIII. század végétől sűrűsödnek úgy az egyes ember számára is jól érzékelhető, változó események, hogy az ugyanazon személy számára – egy emberöltőn belül - lényegesen új felismeréshez vezethettek. A változás lassan részévé vált az életnek. Az örökösnek vélt igazságok kiüresedtek, az ellentmondások nyilvánvalóvá váltak. A tervezés már nemcsak egy végleges feladatra szólt, hanem az építész feladatává vált a funkció időnkénti átalakíthatósága is. Az ember, miután elszakadt a természettől a problémáit a természettel szemben oldotta meg.
A XIX. század közepén elterjedt öntöttvas vázszerkezet feloldotta a fesztávok adta korlátokat. A falak, pillérek térosztó hatásának multával, az építész a funkció és tér mind harmonikusabb kapcsolatára koncentrálhatott. A modernkor küszöbén, a funkció nemcsak alkalmazkodott a körülményekhez, hanem képes volt az épület további formálására is.
A XIX. és XX. század fordulóján született meg a gondolat, miszerint a formát a funkció határozza meg. Logikusan következne belőle, hogy a funkció időnkénti változásával maga a forma is változna. A modern építészet azonban sokáig ellenállt ennek a gondolatnak – ugyanis - mindig a legegyszerűbb tömegformálásra törekedett. Egyrészt átgondolt szerkesztésmóddal, másrészt az új szerkezetek széleskörű alkalmazásával kerülték el a változó funkció formamódosító hatását.
A modern életforma változó lakóigényének kiszolgálására – először - az egy épületen belüli gazdag lakásválaszték tűnt a jó megoldásnak.[8] A többlakásos épületek minden várható igényt megpróbáltak kielégíteni. A rendelkezésre álló közösségi funkciók mellett, szabadon lehetett választani a lakások belső elrendezését, szobaszámot, sőt a tájolást is. Tehát nem az épület változott, hanem a körülményeket költözéssel lehetett „szabadon” változtatni. A hely maradt, az épület formája is maradt, a lakás pedig változott.
A lakásegységen belüli variabilitást – először - a pillérvázas tartószerkezet és a lemezszerkezetű födémek biztosították. A homlokzaton megjelenő ablaknyílások már nem homlokzati nyílástengelyek mentén szerveződtek, hanem – például - a szerkezeti rendszertől független szalagablakok szerint. Így az alaprajz tehát – térben és időben - szabadon szervezhető lett.
1. ábra
Ludwig Mies van der Rohe: Crown Hall, IIT. Chicago (USA), 1950-1956. A modern építészet tipikus példájaként, szerkesztéséből adódóan alkalmas a belső variabilitásra. A nagyfesztávú lefedés alatt a válaszfalak szabadon vezethetők. (Forrás: www.bluffton.edu)
Ez utóbbi lehetőség átalakította a térszemléletet is. A falak által behatárolt cella-forma helyett a téráram[9] elve érvényesült, azaz a szobák által befolyásolt funkciórészek helyett egymással rugalmas kapcsolatban lévő részfunkciók halmaza képezte az igények kielégítését. Tehát az étkező és a társalgó, dolgozó helyiséget felváltotta a többcélú, többterű nappali szoba.
Megfigyelhető, hogy az egyterűség irányába történő fejlődést kiegészítette a funkciók gazdagodásának, differenciálódásának igénye. Ez felvetette a gazdaságosság kérdését, azaz a nagyvonalú, modern téralakítás csak kevesek kiváltsága maradt. A szociális lakásproblémák megoldására a modern építészet többnyire mennyiségi kategóriákkal tudott válaszolni.
A modern építészet, a XX. századi technikai szintjén, ezt az ellentmondást még nem tudta feloldani. A XXI. században is élő probléma és igény maradt, hogy az alacsony költségtényezők mellett mind magasabb lakóérték keletkezzék. Az építés továbbra is az egyik legdrágább tevékenység, a lakóértéket csak hozzáadott eszközökkel lehet növelni. Ilyen eszköz lehet például, a korábban említett, magas szintű technika is. Bár az épületgépészeti költségek az utóbbi évszázadban rohamosan nőttek, az említett szempont a gépészeti lehetőségeket mégis ígéretes tartalékként tünteti fel. Elképzelhető, hogy az egy négyzetméterre vetített mai bekerülési összeg növelhető lenne (vagy relatív módon olcsónak tűnne) ha az épület minden jövőben változó, funkcionális igényt kielégítene. Nem lenne szükség, ugyanis lakáscserére, átalakításra, bővítésre, stb. Ha beleszámítjuk a járulékos előnyöket, a vásárlóképes kereslet bizonyosan megtalálná számítását.
A múlt század hatvanas-hetvenes[10] éveiben, a modern építészet említett ellentmondásait oldva, több kísérletező építész, alkotócsoport próbálkozott a megszokott hagyományoktól eltérni. Ez az irányzat még a modernkor optimizmusát vallotta, de már mentes volt annak kötöttségeitől. Bár egyfajta idealizmussal, de ezekben az alkotásokban már megjelent a magas szintű technika. Elméleti, filozofikus gondolatok mentén, de valójában az építészet anyagi kötöttségeit vitatták. A nyolcvanas-kilencvenes évek trendjei ugyan ezt átmenetileg a háttérbe szorították, de a jelenség a jövőre nézve továbbra is iránymutató maradt.
Összefoglalva, az előbbiekből is kiderült, hogy az építészettörténetben a változás, a változtathatóság problémája nem teljesen új kérdés. Az építészet fejlődésében, különösen az utolsó száz-százötven évben, ez jól nyomon követhető.
Egy átlagos funkció (például lakótér), speciális funkció (például nappali szoba) és egyfajta variábilis funkció (például különböző nappali tevékenységek) fejlődése az épületek szerkesztését is befolyásolta. Érzékelhető, hogyan vált igénnyé az egyterűség, a vázas építésmód. A szerkezettörténetben a korlátozott fesztávról áttértek a „korlátlan” fesztáv elképzelésére, majd a „strukturalista” gondolkozásban is kifejthető alá és fölérendelt statikai rendszerekre.
A történelem folyamán a funkciók specializálódása tehát együtt járt a fesztáv növekedésével. Ugyanez a jelenség a formaképzés történetében az egyszerű formától, az összetett formavilágon keresztül az átlagos formáig, a formarendszerek kibontakozásáig terjed. A funkcionális rendszerek a variálhatóságig, a szerkezetek, a tér és tömegalakítás teljes felszabadításáig jutnak el. Ez a történelmi folyamat mindvégig megelőlegezte az „intelligencia” fogalma mögé képzelt változtathatóságot, a mai digitális technológiában rejlő lehetőségeket.
Melyek lehetnek ma – a XXI. században - az építészet és a belsőépítészet meghatározó szempontjai? Felvet-e a lakóépület, az otthon, különleges feladatokat, lehetőségeket? Végül is miben különbözünk – ebben a kérdésben - elődeinktől?
Először a gyorsan változó igények sajátosságait kell szemügyre vennünk. Ma egy „intelligens” lakással szemben támasztott követelményrendszer nagyon bonyolult és hagyományos épületszerkezetekkel nehezen lehet követni. Egyszerre jelentkezik a megfizethetőség, a könnyű kivitel és a tökéletesség igénye.
Ha az otthon fogalmára koncentrálunk, akkor a használható otthon a mai ember mindennapi életének felel meg. Ez függ a természeti körülményektől, úgymint az időjárástól, a napszaktól, vagy a társadalmi viszonyok változásitól, mint például a család változó létszámától, a lakók különböző társadalmi igényeitől. Mindezek változása okozta problémákat eddig különböző épületszerkezetekkel, épületgépészeti eszközökkel, időben végrehajtott építészeti átalakításokkal, esetleg költözéssel oldották meg. Létezik az a kellemetlen kölcsönhatás is, amikor a változásokra nincs lehetőség és az épületet használók, a lakók alkalmazkodtak a meglévő körülményekhez, a szükséges változás legkisebb esélye nélkül. Ez olyan lélektani, szociológiai feszültségeket teremtett meg, mely az emberi lét fejlődését sokszor rossz irányba módosította. Nyilvánvaló tehát, hogy a lakótereket képessé kell tenni ezeknek a változó igények mind jobb kiszolgálására.
Az épület használatának humán szempontjaihoz kapcsolódva a művészeti kérdések is nagyon fontosak. A természeti és társadalmi környezet folyamatosan hat ránk, ennek tudatos karbantartása és befolyásolása az építészet művészi oldala. A művészet szempontjából a kérdés úgy vetődik fel, hogy az építőművészeti alkotás az egyszeri és örök, vagy pedig folyamatos változásra képes. Ha a képzőművészet és más művészeti analógiák alapján az építészet, mint egyfajta művészet, szabadon változik ekkor a spontaneitás, vagy a programozott változás is művészi értékkel bírhat. Az előző évszázad hetvenes éveiben már több kísérlet történt erre és a XXI. század ismét megteremtheti az alkotói szabadságban rejlő esztétikai értéket, a változó világ változó művészettel való ábrázolását.[11]
Felvetődhet a kérdés, hogy lehet-e mintaházakkal előkészíteni és segíteni a korszerű elvek kidolgozását?
Az építészettel – széles körben - lakásunkban kerülünk közvetlen kapcsolatban. Bár középületek, ipari létesítmények esetében indokoltabbnak tűnik a magasabb technikai színvonal, de az otthonok száma nagyságrenddel nagyobb. Ezért a magántőke bevonása sokszínű fejlesztést válthat ki. Ehhez hasonló törekvésre a közelmúlt[12] számos példát mutat.
Korunk „intelligens” épületei nemcsak lakóépületek. Szinte bármely feladatkörben meg lehet találni az új lehetőségeket. A problémafelvetés ma elsősorban a profitkérdésre és az életminőségek összevetésére irányul. Az épület, mint egyfajta életkeret jelenik meg s a használhatósága reklám értékű. A mintaház lakóépület jellege a közérthetőséget szolgálja. Hiszen mindenki lakott, lakik valahol, s saját életébe tudja integrálni ezt a kérdéskört.
Az intelligens mintalakás, mint egyfajta funkcionális feladat
Az intelligens otthon és az építészet kapcsolatát elsősorban funkcionális szempontból vizsgálhatjuk. A kortárs építészet ilyen irányú változásai kétirányúak. Egyrészt egyre takarékosabb alapterületet alakít ki, melyet gazdasági szempontok diktálnak, másrészt mind differenciáltabb igénysort elégít ki, mely változó és gazdagodó igényeinkből származik. Ezek a feltételek egymásnak ellentmondanak s a hagyományos felfogással nehéz a szempontokat egymásnak megfeleltetni.
A lakhatás, mint egyfajta szociális jog, egyre szélesebb népréteg igényét szolgálja. A lakásigényt sok tényező generálhatja. Ilyen például a népesség növekedése, a családmodell változása, a mobilitás fokozódása, az igények kiegyenlítődése. A népesség sűrűségét a városiasodás is növeli. A vidék elnéptelenedése a város, vagy körzetének zsúfoltságát eredményezi. A család atomizálódik. A több generáció békés egymás mellett élését nem gazdasági kényszer, hanem csupán megmaradó érzelmi okok követelik meg.
A gyors közlekedést, vagy a ”virtuális” kapcsolatfeltételt a kor embere egyfajta szabadságként éli meg. A gyorsan változó gazdasági élet (vagy a katasztrófák) a tömegek jelentős átcsoportosítását eredményezik s ez bizonyos helyeken gyors és nagymérvű lakásigényt teremt. Az elektronikán alapuló információáramlás következtében „globális” igényszint alakul ki, mely a meglévő, hagyományos életformát újszerűvé, uniformmá változtatja.
Ugyanekkor beszűkültek lehetőségeink. A gazdasági fejlődés dinamikája szükségszerűen elmaradt a kívánttól. Az igények és lehetőségek közötti egyensúly egyre alacsonyabb szinten, növekedő egységárakban, sematikus megoldásokban valósul meg. Az előbbi az átlagos lakásterület csökkenését, az utóbbi virtuális helyettesítőként, gépi megoldásokat eredményezi. A lakáskultúra folyamatos átalakulása várható.
Természetesen a társadalmi különbségek növekedésével elkülönül egy vagyonos réteg, mely kifinomult környezetet teremthet magának. Bár a csúcstechnika szempontjából ez húzó erejű lehet, azonban az általános igényeket nem befolyásolja jelentősen. Már ma észrevehető, hogy kialakul egy új lakástípus, mely a lehető legkisebb alapterületű, s a legkorszerűbb technikával felszerelt. Több korábbi lakásfunkciót a közösségi épületek veszik át. Megnő a jelentősége a komfortos „városi tereknek”, a szolgáltatásoknak.
A felvázolt változások elsősorban a többcélúság, a variabilitás irányában hatnak. A korlátozott lehetőségek között ez csak úgy lehetséges, ha a hagyományos funkciók megszűnnek, vagy újrafogalmazzák. Az ember elemi szükségletei évezredek óta változatlanok. Az alvás, evés, tisztálkodás, társalgás, munka, tájékozódás, stb. részfunkciók mindig a kor társadalmi fejlettségi szintjén formálódnak.
Például az ókor elterjedt alvóeszköze, a gyékény és a fejtámasz, korunkra klimatizált, berendezett hálószobává változott, mely tele van elektronikával. Egykor ez a szoba nemcsak a háló, hanem általános értelemben vett lakófunkciójú is volt. Egy ember (vagy egy család) egy szobában élte le az életét. A differenciált helyiségek korában, ma a hőmérsékletszabályozáson túl, telefon, televízió, sőt az egészségügyi megfigyelő műszer is része lehet a hálóhelynek. A berendezett szoba mérete a jövőben jelentősen csökkenhet, hiszen az alvás helyigénye csupán „emberméretű” s az eddigi területtöbblet más funkciókkal társítható. A szűk tér pedig felveti a további szellőztető-klímatizáló s más életfunkciót segítő gépek, műszerek beépítését. A háló igény tehát a történelem folyamán egy specializált szobába került, mely a jövőben magas technikájú fülkévé változhat.
Például a konyha a főzés, étkezés színtere, kiválóan alkalmas az automatizálásra, de az információcserére is. A mosogatás gépi megoldása már ismert, a bevásárlás, tárolás, nyilvántartás számítógépes vezérlése ígéretes. A jövőben tovább nőhet a konyha gépesítése. Nehézségként merül fel viszont az ételkészítés, mint hagyományos technológia egyeztetése a gépek diktálta körülményekkel. Az étkezésnél is ugyanott kell biztosítanunk az egyéni és csoportos étkezést, ráadásul különböző bútorzattal.
Az étkezés közösségi jellegét társadalmi törvények teremtették meg. A közösen szerzett élelem elfogyasztása nyilvánosságot követelt. A polgári életforma étkezése családi jellegű, társadalomszervező értékű lett. A ma emberének étkezése inkább a munkahelyén történik, vagy ritkábban vendéglőben. A gyors étkezőhelyek elterjedése jelzi, hogy a hagyományos, konyha-étkező kapcsolatnak lassan vége, az ember a jövőben, otthon csak kiegészítő jellegű étkezést folytat. Elmúlik a kamra jelentősége, a jól összeválogatott félkész ételsort, szinte automata gépsoron keresztül juttatják az otthoni asztalra. A családi étkezés (ha lesz) közösségi terekben történik majd. A jövő étkezője tehát csak néhány embert szolgál ki, gyorsan, különösebb élelmiszertárolás, főzés, mosogatás, szemetelés nélkül.
A tisztálkodás színtere a XVIII-XIX. században került a lakásokba. Azelőtt a természetes vizek, közfürdők álltak rendelkezésre. A fürdőszoba ma egészségügyi eszközök tára s a jövőben is az lesz. A további koncentráció az eszközök kialakításában lehetséges. Miután a tisztálkodás – általában – magányos tevékenység, a többcélú eszközöké a jövő. A bidet, a wc, vagy a zuhanyzó és a fürdőkád egyesítése már ismert. Ma a fürdőszoba méretét az eszközök egyenkénti helyigénye növeli. A tisztálkodás speciális eszközeit a jövő fürdőszobája összecsomagolja s igény szerint – sorban – kibontja, és a felhasználó rendelkezésére bocsátja.
A fürdő az automatizálható tisztálkodás mellett a szórakozás, a rekreáció, valamint egyfajta magas technikai szintű egészségvédelem színtere. A mosás, szárítás szintén gépesített napjainkban. A változó funkciók sorába illeszthető az előszoba is, ahol az érkezés-távozás, különböző közlekedési információk igényelhetik a technikát.
A legösszetettebb feladatú azonban az úgynevezett nappali szoba. Az egyéni és kollektív szórakozás, társalgás, kultúra, videó, zene, mind felvetik a változó berendezés kérdését, a távkapcsolatokat. A hálószoba az alvás mellett az alvásfelügyeletet, a betegágyból, betegfelügyeletből, betegápolásból származó feladatokat vetheti fel. A különböző élettani funkciók, emelés, mozgatás, betegfoglalkoztatás lehet a további technikai kihívás okozója.
A társalgás akkor nagy helyigényű, ha sokan vesznek benn részt. A magas szintű szolgáltatás korában már ez a helyiség is bérelhető. A csökkenő családlétszám a lakás társalgóját is minimalizálja. A helyét az elektronikus kommunikáció veszi át. Nemcsak a „tudatformáló” televíziók, hanem a kapcsolatfelvételre alkalmas képernyők, hangforrások is helyettesítik, átalakítják ezt az életfunkciót.
Nem szabad megfeledkeznünk a dolgozóhelyről sem. A különböző tevékenységi körökhöz kapcsolódó egyéni szellemi és fizikai munka a munkaeszközöket és bonyolult hírkapcsolatokat tekintve rejt magában fejlesztési lehetőségeket. Feltehetően a jövőben megváltoznak munkába járási szokásaink is, s otthoni munkánk az elektronika közvetítésével válik csoportossá. Az utóbbi tíz évben az íróasztal, sőt az egész iroda is, egyszerű számítógépes munkahellyé változott. A gépek közötti hálózati kapcsolat helyettesíti a közös munkahelyet. A termelés, kereskedelem nagy része automatizált. A szolgáltatások technikai színvonala is emelkedik. Ez egy olyan folyamat, mely a haszonteremtés érdekében könyörtelenül végbemegy. A modern idők lakása elkülönült a termelő tevékenységtől. Ma a folyamat ellentétes. Lehetséges, hogy a számítógépes kapcsolatokon keresztül kialakuló termelő, szolgáltató jellegű hálózatok segítségével otthonról termelik meg a gazdasági haszon jelentős részét.
A kert, a kertészet is átgondolandó. Az öntözés, árnyékolás, napoztatás, a változó kerti látvány (világítás, mozgatás, átrendezés) gazdagíthatják a kerti funkciókat. A kert a „nappali” része lehet, színtere a technikával támogatott rekreációnak (fürdés-úszás, szauna, aerobic, testépítés, stb.).
A fenti funkcionális „víziókat” nem ötletként, vagy minőségi ajánlatként kell értelmezni. A problémákra adott válaszokat a változó körülmények kényszerítő ereje hozza majd létre. A „víziók” megvalósulása az építészet egyfajta öncsonkítása, szakmailag fájdalmas, de szükségszerű. Az építészet eddigi, „funkcionális” története is csupa nehéz döntés következménye volt, ezután sem lesz másképp.
A korszerűség és a történelmi környezet problémája nagyon izgalmas kérdés, hiszen az épületrekonstrukció, a műemlékvédelem felveti a hagyományos és a korszerű ellentmondását. A régi, műemlék épületek épületszerkezeti szempontból is ellenállni látszanak az ilyen „korszerűsítésnek”.
Jelenleg, a történelmi környezetben való építésnek két szempontrendszere érvényesül. Az egyik szerint – ez egyfajta „modern” felfogás – a régi és az új kontrasztja elegendő a kölcsönös felértékelődéshez, hiszen a gyorsan változó modern világban a régiség ékszerként különül el. A másik, a modern illúzióinak multával, a régit mind teljesebben birtokolni, átalakítani szeretné. Heves ellentmondás ébred tehát a korszerű technika és az egyre hiányzóbb történelmi hangulat között. Ez vagy a modern technika mellőzéséhez vezet, vagy pedig az építészet legfontosabb feladata lesz az említett ellentmondás hatásos feloldása.
A tökéletes történelmi hangulat sokszor a legmagasabb technika felhasználásának lehetőségével párosul. Ez a fejlődés tág perspektíváját veti fel. Egyrészt meg kell oldani a technika teljes elrejtésének kérdését, ugyanakkor az illúziókeltő, művészi hatások mind fontosabbá válnak. Ez ismételten fokozza az intelligens technika szerepét.
Az igényes értékvédelem ma, inkább a hagyományos hangulati hatásokra koncentrál. Ugyanakkor meg kell teremteni a korszerű élet körülményeit is. A technika, rejtettsége mellett, akadálytalanul kell, hogy érvényesüljön. Ma is élő probléma a műemléki épületek számítógépes hálózatának megjelenése, a megvilágítás, a felvonó látványa, stb.
A lakásban lévő épületgépészet, bútor, berendezés is része lehet az „intelligenciának”. Az építészeti térnél egyszerűbben, talán a legkönnyebben módosítható. A bútorozás, a változó bútorzat, tevékenység-, létszám-, méret- és mennyiségfüggő. Az eszközök lehetnek beépítettek, vagy mobil (hordozható) jellegűek.
Feltehetően a jövőben is megmaradnak kedves tárgyaink, de a berendezés karaktere – talán a folyamatos változás miatt – inkább az építészeti térbe simuló lesz. Az épületekhez fűződő ragaszkodásunk is megváltozhat. Hiszen ha minden épület változóképes, akkor az általa biztosított lakókörnyezet is bárhol rekonstruálható.
Gondolatok egy intelligens mintaotthon elképzeléshez
Egy majdan elkészülő mintalakás tehát az „intelligens épület” egyik markáns próbáját szolgáltathatja. Probléma csak akkor merül fel, ha az épület, mint építészeti alkotás csupán hordozója lesz az „intelligenciát” képviselő rendszereknek. Ekkor csak épületszerkezeti kérdésekkel találkozunk, és ez egyfajta felületes megközelítés, amire ma már számos példa található.
Ezek tulajdonképpen „eszközraktárak”. Födémekben, falakban vezetett csatornákban halad az információ az érzékelőktől a jelzőkészülékekig. Maga az épület változatlan, az eszközök viszont cserélhetők. Korát megelőző jelenségként – elsősorban - üzleti szempontokat hirdet. Az építészethez különösebb köze nincs.[13]
2. ábra
Intelligens elektronikai rendszerek prospektusa. Az épület jellegtelen, a lényeg a beépített technika. Miután ilyen épülete mindenkinek lehet, a technika is jobban eladható. Racionális és célravezető, „naprakész” megoldás. (Forrás: www.fun-aktion.de/fun/eib-programmieren/home.html)
Látványosabb jövőképet rajzol ma is egy tudományos fantasztikumba illő irányzat. Az ábrázolt épületek űrbe illő megjelenésével sejteti a belefoglalt technikát, de a formában megjelenő stíluskérdéssé silányítja a problémakört. Ez az építészet fejlődése számára veszélyes jelenség könnyen álmegoldásokat eredményez. Tulajdonképpen nem különbözik az előzőtől, csupán az építész lehetőségeit szűkíti be.[14]
3. ábra
Egy épület látképe, a „The Venus projekt” (The World of Jacque Fresco) weblapról. A tudományos fantasztikum meséjébe illő tájkép, és nincs köze az építészethez, sem pedig az intelligens technikai rendszerekhez. Vágyat keltő, népszerűsítő hatása viszont vitathatatlan.
(Forrás: www.thevenusprojekt.com)
Láthatjuk, hogy az igazán jó megoldástól még távol vagyunk. A folyamatok megértéséhez először az elméleti kérdéseket kellene tisztázni. Mint korábban kifejtésre került, ma ismét érzékelhető a változatlan és a változó építészetről alkotott vélemények ütközése. A szemlélet egyfajta ingaszerű jelenségeként, korunkban ismét felmerült a mozgás, mozgathatóság, a módosíthatóság igénye.
Valamikor, a múlt század utolsó harmadában az épületről kialakult közvélemény alaposan megváltozott. Az érvényesülésért harcoló útkeresők mindent megtettek gondolataik publikálásáért. Az első, látványos jelenség az építészetről alkotott hagyományos elképzelés lerombolása volt.[15] Kiderült, hogy a hagyomány, a meglévő környezet tükröződéseként, sokszor visszaveti az újszerű próbálkozásokat. Ha valaki görbe tükröt tartva, a megszokottat érdektelennek minősítette, segítette azon felismerés kialakulását, miszerint a megszokott és a szokatlan, mint esztétikai kategóriák nem minőségi, inkább fantáziabeli különbséget jelentenek. Tehát a megújulás egyik feltétele a korlátlan és kötetlen elképzelés.
4. ábra
Hans Hollein korai, meghökkentő elképzeléseivel eredményesen rombolta a hagyományos, sztereotip építészeti elképzeléseket. Az ércszállító vasúti kocsi épületnyi léptékével és formájával szinte mindent lehetővé tett. (Forrás: www.hollein.com)
Ilyen volt a vízszintes-függőleges irány és a sík adta kötöttségeinek tagadása. A megvalósult épületek, mint térbeli tárgyak, mozgalmas és formagazdag kibontakozása méltán hitelesítette ezeket a törekvéseket.[16]Ez a folyamat napjainkban is tart,[17]sőt korunk kísérletező próbálkozásai szervesen integrálják magukban akár a komputer vezérelte mikromotorok térváltoztató hatását is.[18]
5. ábra
Peter Cook és Colin Fournier: Kunsthaus Graz (2000-2003, „friendly alien”). Az élénk internetes vitát kiváltó épület a hatvanas években érzékelt experimentális folyamatok (lásd.: az Archigram munkacsoport korábbi tevékenysége) és a XXI. század kapcsolatát hirdeti. Elveti a hagyományos értékrendet, helyette az intenzív változás illúzióját adja. (Forrás: http://www.archinform.net/projekte/12111.htm?ID=m8UJDyiYJ6JdFDAS)
6. ábra
Kas Oosterhuis változtatható belső teret alkotott, melyben ugyanaz a helyiség többfajta funkcióra alkalmas aszerint, hogy a belső felületet hogy alakítják. Természetesen ez – ma még - csupán egyfajta építészeti kísérlet. (Programmable Skin, Space Station (in Meeting mode). Asztronauták által módosítható űrállomás belső, mint flexibilis belső felület. (Forrás: Kas Oosterhuis idézett művében.)
A hazai realitásaink attól függnek, hogy a nemzetközi színtéren zajló próbálkozások milyen sikerrel járnak. Külföldi példák után megyünk, sajátos magyar viszonyok között. A jelenlegi helyzetben különböző hátrányok és előnyök merülnek fel és bizonyos fáziskésés tapasztalható. Azonban a korunk adta, élénken változó körülményeink megteremtik a lehetőségeket, felzárkózásunk biztosított.
Elképzelhető az intelligens otthon egyfajta minimális programja. Egyelőre csak a „doboz-szerű” igények, és lehetőségek elsődlegessége látszik. Ez azt jelenti, hogy az „intelligens” technológia ma még valóban csak egyfajta keretnek használja az épületet. Az építész feladata csekély, csupán a szükséges gépészeti szereléseket lehetővé tevő szerepre szorítkozik.
Ez várhatóan változni fog. Az üzleti élet ma az igényteremtésre koncentrál, az építész pedig az igényeket követi. Ha az említett igényteremtés szerint változó életforma olyan mértékben módosul, hogy új programot ad az építésznek, csak akkor beszélhetünk „intelligens” épületről a maga teljes értelmében.
Kalmár Miklós
Irodalom:
Bonta János: Modern építészet 1911-2000, Budapest, Terc, 2002
Kas Oosterhuis: Architecture Goes Wild, 010 Publishers, Rotterdam 2002
Az intelligens ház, ill. otthon témakörben az internet számos példát mutat be.
[1] Idegen szavak szótára (szerkesztette: Bakos Ferenc), Terra, Budapest, 1975. „archi-„ szócikk
[2] Építészettörténeti és építészetelméleti értelmező szótár (szerkesztette: Major Máté), Akadémia Kiadó, Budapest, 1983. „tektonikus” szócikk
[3] Idegen szavak szótára (szerkesztette: Bakos Ferenc), Terra, Budapest, 1975. „intelligencia„ szócikk
[4] Például, lehet intelligens egy baktérium, mert gyorsan alkalmazkodik az antibiotikumhoz, vagy egy vírus, mert kijátssza az élőlények biológiai ellenállást. Hallunk állati intelligenciáról is, amikor majmokról, kutyákról, vagy delfinekről beszélünk.
[5] Például ma már az űrből is érzékelhető a Kínai Nagy Fal, vagy a lassan összeérő városszövetek világító foltrendszere az éjszakába forduló Földön. Nyilvánvaló, hogy a Kínai Nagy Falat nem az űrből feltárulkozó látvány szempontjából komponálták. Mégis, az a tudat, hogy léptéke kozmikus, ma is sajátos, emberi büszkeséggel tölt el bennünket. A gizehi gúlák léte is a változatlant és örök értékűt juttatja eszünkbe, s inkább boldogan alkalmazkodunk hozzá, mintsem a használhatóságát firtassuk. A történelem során ez volt az építészethez kapcsolódó meghatározó hozzáállás.
[6] Például az antik, görög-római háztípus mediterrán jellegéből fakadóan tért csak el az északi területek „ház-a-házban” elvétől. A belső, centrális helyzetű udvarra szervezett, napvédett átriumos ház kialakítása éppen úgy az alkalmazott építőtechnika korlátaitól függött, mint az említett, energiatakarékos skandináv háztípus. Ez pedig behatárolva az áthidalható fesztávot (6-10 m), lényegében konzerválta az ismert cellarendszert.
[7] 7. Jól ismert a különböző vallásokat kiszolgáló templomépületek esete. Például a római Pantheon a szükséges térigényt változékony, és rugalmas módon elégítette ki. A Hagia Sophia bizánci rítusának terét ma a mohamedán vallás is tudja használni. A török hódoltság óta hazánkban is több példát láthatunk a keresztény és iszlám igények ugyanazon épület által történő kiszolgálására. Ez azt bizonyítja, hogy az építészeti tér, a történelem során, többször alkalmas volt a változó feladatok megoldására. Ellenpéldaként is sok mindent meg lehetne említeni. Például a vár- és erődépítést, amikor a tűzfegyverek elterjedése – fellebbezhetetlenül - lényegi változást okozott. Tehát az igények és lehetőségek diktálta, változó jellegű kényszer folyamatosan befolyásolta az építészetet.
[8] Maga Le Corbusier adott erre építészeti választ az Unité d’Habitation épületeivel a múlt század közepén.
[9] Ludwig Mies van der Rohe barcelonai pavilonja, 1928-1929. volt az első példa erre.
[10] Elsősorban az 1960-as évek experimentalizmusát vállaló munkacsoportok között az Archigram, és a Superstudio tevékenységét kell megemlíteni.
[11] Ilyen művészi erővel bírhat – például - a gyors közlekedésből származó mozgás, mely a mozdulatlan tárgyakat is folyamatos változásban mutatja be. Egy épületet eddig is körbejárva, belülről megtekintve ismerhettünk meg. Tehát az említett mozgás művészi hatása az épületet tekintve is régóta ismert. Az építészet alapvető eszköze, a tér is változtatható - viszonylag egyszerű eszközökkel. Ha a tér érzékelése elsősorban a látható valóságon alapul, akkor - például a fény és a megvilágítás változásai, könnyen képviselik a művészeti szándékok gyors és könnyű módosulását. Van számos példa a súlyos épületszerkezetek mozgatására is. Bár ezek elsősorban a használhatóságot szolgálják, de további, művészeti szerepük is lehet. Ismertek például a színpadtechnikai mozgatások. A sportcsarnokok esetében is felmerülhet a mozgó tetőzet, sőt a küzdőtér módosítása is. Természetesen mindezek csak vázlatos felvetések, de jelzik, hogy az építészet jóval általánosabb fogalom annál, mintsem csak változatlanságában élvezzük, helyet kell adni a megújító gondolatoknak.
[12] Intelligens otthonok létesítését jelenleg az elektronikai és a számítástechnikával foglalkozó ipar és kereskedelem finanszírozza. Éppen ezért építészeti kérdések nem merülnek fel.
[13] Például: www.fun-aktion.de/fun/eib-programmieren/home.html
[14] Például: www.thevenusprojekt.com
[15] Hans Hollein „Ércszállító vasúti kocsi” (1963) című kollázsa termékeny léptékzavart okozva módosította az építészetről alkotott előítéleteinket. (www.hollein.com)
[16] Günter Domenig: „Z” Bank, Bécs, 1975-1979
[17] Coop Himmelblau, Peter Cook, Frank O. Gehry, Peter Eisenman, Daniel Libeskind tevékenységére utalva.
[18] Például Kas Oosterhuis több munkájában többször próbálkozott meg a komputer vezérelt formaalakítással. (Lásd az irodalmi hivatkozást)