KÖZBEN
Bojár Iván András( szerk.):
Közben. A magyar építészet 15 éve a rendszerváltástól az EU-ba lépésig (1989-2004)
Octogon Könyvek 4
Közben. A magyar építészet 15 éve a rendszerváltástól az EU-ba lépésig (1989-2004) volt a címe annak az építészeti kiállításnak, melyet 2003. október 3. és november 10. között rendeztek a Műcsarnokban. „Az eseményt az építészet iránt korábban nem tapasztalt mértékű érdeklődés övezte; szakmai és nem szakmai körökből tizennégyezer látogató kereste fel.” – olvashatjuk az adatot a sikerről a kiállítás katalógusának a hátsó borítóján. Mielőtt meglepődnénk, honnan tudták előre: volt idő az összegzésre, a katalógus épp fél évvel a kiállítás bezárása után jelent meg. Ebből adódik az első, a műfajt illető kérdés, vajon kiállítási katalógust, vagy egy a hazai építészet elmúlt tizenöt évét feldolgozó könyvet tartunk-e a kezünkben? A külső megjelenés az első verziót látszik igazolni: puhakötés, fényes fóliázott borító a felület nagyobb részét betöltő épületfotóval, melyen a felhőtlen ég domináns kékjének a narancsszín felirat az ellenpontja. Átpörgetve az oldalakat, a belső is hasonló benyomást kelt: sok, változó méretű, de viszonylag kicsi, színes kép, jegyzetszerű szövegek és az építészek nevét kiemelő, a lapszélig kifutó vastag színes sávok. Mindez 146 oldalon, 5490 forintért. Katalógusnak az ár kissé borsos, s valóban, a címlapon is olvasható, hogy a kiadvány az Octogon Könyvek 4. kötete. Vagyis mégis könyv. Akkor viszont a szerkesztőtől a többnyire időre és rohammunkában készülő katalógusoknál nagyobb gondosságot várhatunk el. Például azt, hogy az egyes épületek átadásának évét azonos méretű körökbe írt azonos betűtípusú és betűméretű számok jelezzék; például azt, hogy az építész nevét kétszer egymás után ugyanúgy írják le (57. old.); például azt – s ez már tartalmi kérdés is –, hogy a címlap egyértelműen mutassa, Bojár Iván András kurátor-szerkesztőként, vagy egyedüli szerzőként jegyzi-e a könyvet.
A műfaji bizonytalanságokon túllépve, olvassuk tovább a hátsó borító szövegét! „Ez a kötet a KÖZBEN kiállítás dokumentuma.” Nem katalógus, nem könyv, hanem kötet – a továbbiakban maradunk is ennél a meghatározásnál –, amely dokumentál. A kiállítás a magyar építészet tizenöt évét mutatta be, ennek képi-szöveges rögzítését jelenti a dokumentáció. Valóban, a kötet kétharmada, mintegy száz oldal szól az épületekről, összesen 87 megépült házat vagy együttest és 28 tervet, pályázatot bemutatva. Gazdag anyag, a tizenöt évre számítva átlagosan évi hét-nyolc munka kerülhetett be a válogatásba, de az átadás évét nézve, elvétve találunk tíz évnél régebbi épületet, sőt a többség egészen friss, alig néhány éve készült el. Ennyire felpörgött volna a hazai építészet minőségileg a közelmúltban? A bemutatott épületek és a bemutatásra szánt oldalak számát összevetve az is kiderül, hogy egy-egy házra legfeljebb fél oldal jut, ami önmagában még nem is lenne kevés, hiszen ekkora helyen – az építészeti kalauzok hagyományát követve – elfér egy kép, sok adat, s még némi ismertető vagy értékelés is. A Közben kötet másként súlyoz. Az épületekről megtudjuk funkciójukat és a települést, ahol találhatóak, de a szöveges rész ebben ki is merül. Van helyette egy, kettő, legfeljebb négy színes fotó, olykor apró alaprajz vagy homlokzat. Az építészek személye mintha sokkal fontosabb lenne. Az oldalakat grafikailag az építészek neve uralja, s azt is megtudhatjuk róluk, hol tanultak, mikor és hol dolgoztak, milyen díjakat nyertek el, s melyeket tartják legfontosabb munkáiknak, igaz, a terjedelmi korlátok miatt minden adatsor szükségszerűen válogatás. Az építészek kiemelt szerepét a kötet más elemei is megerősítik. A tartalomjegyzékből az építészek kereshetőek vissza, nem az épületek, s a bemutatott anyagot is az ő szövegeikből – a kiállítást megelőzően feltett nem túl eredeti kérdésekre adott nem túl eredeti válaszaikból – készült rövid összeállítások színesítik. A kötet valóban dokumentál, de szigorúan azt, és annyit adva, amennyit a kiállításon is láthattunk: villanásnyi információkat épületekről és főleg építészekről.
Többet, alaposabb elemzést ezek után a kötet írásaitól várhatunk, amelyek – ugyancsak a borító szövege szerint – „segítenek eligazodni a későbbi korok, illetve a külföldi kutató számára a rendszerváltást követő időszak magyar építészetében.” A vállalásnak leginkább a kurátor-szerkesztő Bojár Iván András írása felel meg. A tizenöt év személyes emlékekkel indított történetében helyet kapnak a szakmára ható, azt olykor sokkoló változások, a piacosodás és a globalizáció kihívása, s az erre adott többé-kevésbé sikeres válaszok, a reprezentáció és az identitás formáinak keresése, de nem marad el a szakma kritikája sem, a pályázatok hiánya, a kamara „közveszélyes közönye”. A hazai építészetben való eligazodást segítendő Bojár Iván András a jól bevált irányzatok szerint rendezi a képet, és – a múlt-jövő tengelyhez való viszony alapján - az anyagot négyfele osztja: a vernakuláris/kritikai regionális irányzat, a modernek, az organikusok és a posztmodernek csoportja. A gond, hogy a konfekció nem minden építészre és nem minden épületre passzol, vannak nevek, amelyek már a kezdetben kiemelődnek a tömegből, s vannak alkotók, akiknek minden épülete más tendenciába sorolódik. Anthony Gall eligazító írásának meghatározó eleme a személyes emlékezés, bár a közelmúlt rendezésére ő is tesz kísérletet. A hazai építészek szemléletében két kategóriát állít fel: vannak, akiknél a funkció és a hely az elsődleges, s vannak, akiknél a progresszió, az avantgárd megközelítés. Mivel azonban e két szempont aligha nevezhető egymás ellentettjének, a besorolást nem igen segíti, ki ide tartozik, ki oda, de a legtöbben ide is, oda is. A harmadik írás szerzője, Pazár Béla nem vállalkozik arra, hogy eligazítson a hazai építészet gyakorlatában. Felülemelkedve a problémán (vagy megkerülve azt?) nála nincs teletömve a szöveg építészek nevével, csak filozófusok és néhány klasszikus szerepel, egy építész hitvallását olvashatjuk a minőségi építészetről, felelősségről és szolgálatról.
A Közben kötet sokat ígér, végigolvasva csalódást kelt, mégis vannak érdemei. A benne felsorolt épületek listája – ha nem is adja az elmúlt tizenöt év teljes képét (van-e olyan egyáltalán?) – széleskörű, s konszenzusos válogatás eredményeként született, s mivel a kötet kétnyelvű, azon kevés építészeti kiadványok közé tartozik, melyek külföldre is elviszik a hazai építészet hírét. S hogy milyen képet kap rólunk általa a külföld? A kötet címe – Közben – találó. A hazai építészet úton van, csak még nem dolgozta fel a múltat, ahonnan jött, s nem tudja, hová szeretne eljutni. Az úton építészek toporognak, néha megindulnak, bizonytalanul ide-oda tekintgetnek, miközben – talán az egzisztenciális bizonytalanság miatt – leginkább magukra és egymásra figyelnek, az építészetről kevés szó esik. Az úton teoretikusok is toporognak…
Simon Mariann