MAGYARLUKAFA KÖZSÉG ÉRTÉKVÉDELMI TANULMÁNYA
Az 1997-ben elfogadott kormányrendelet, az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK) minden önkormányzat számára előírta a Rendezési terv elkészítését, melynek jogszabályban előírt módon tartalmaznia kell az Örökségvédelmi Hatástanulmányt is. A mai napig számos önkormányzat adós még e kötelezettség teljesítésével, és a legnehezebb helyzetben természetesen a kistelepülések vannak. Viszont gyakran éppen ezek a falvak azok, ahol a hagyományos népi építészetnek sok emléke fellelhető. E falvakban - de sok esetben a szlömös belvárosi negyedekben is - végső soron a szegénység konzerválta a régi épületünket, kulturális örökségünk emlékeit. Eléggé problematikus helyzet ez, hiszen az emberek kollektív tudatában ily módon az épített örökség negatív képzetekkel társul. Értékes régi parasztházak tulajdonosai ingatlanjukat gyakran elsősorban értéktelennek, elavultnak, sőt, szégyellni valónak tartják. Hosszú és sokrétű folyamat vezethet oda, hogy büszkeséggel gondoljanak a tulajdonukban rejlő értékre, de addig is, az érték védelme sürgető feladat. Ezt szolgálhatja egy olyan gazdasági támogatási rendszer, mellyel a tulajdonosokat érdekeltté teszi az értékvédelemben, a lakosságnak biztosított elérhető szakértői tanácsadás, és a szigorú szabályozás, mely megakadályozza a további káros beavatkozásokat.
Magyarlukafa esete példa arra, hogyan kezelhető a népi építészeti örökség Magyarország elmaradott térségeiben. Az olyan kis falvak, mint Lukafa is, a gazdaság hanyatlása mellett súlyos társadalmi problémákkal küszködnek: a munkaképes lakosság elvándorlása, az elöregedés, a munkanélküliség és alkoholizmus magas százaléka. A munkanélküliek nagy száma egy-egy falucskában a munkaképes korúaknak akár 80-90 százalékát is jelentheti. Hosszú távú következményei ezek többek között a mezőgazdaság szétzilálásának és az erőszakos iparosításnak az elmúlt rendszerben. A legtöbb ilyen faluban fejletlen az infrastruktúra. Magyarlukafán nincs csatornahálózat, néhány házban nincs vezetékes víz, sokban nincs még telefon. A főutcán kívül aszfaltozott út sincs a községben.
magyarlukafai tájkép
A népi építészeti örökség védelmében ilyen körülmények között szükség van az önkormányzat féltő gondoskodására, és a műemlékvédő szakma gyakran önkéntes - ha tetszik, karitatív - munkájára. Magyarlukafán a megoldás alapja a helyi önkormányzat és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke között létrejött együttműködés volt. 2000 és 2001 nyarán építészhallgatók csoportjai Szalai András adjunktus vezetésével a falu csaknem valamennyi épületét felmérték. Kékes Tóbiás polgármester, és a lukafai önkormányzat az épített örökség végelmének fontosságát felismerve adott megbízást a rendezési terv elkészítésére. A budapesti Teampannon építészirodában megszületett terv mely messzemenően figyelembe veszi a település-értékvédelmi tanulmányt, melyet Szalai András, Marótzy Kata és Halmos Balázs készített, Bányai Éva építészhallgató közreműködésével a BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszéken. A tanulmányban alaposan vizsgáltuk a falu építéstörténetét, és a házak karakterét, hogy felismerjük a védendő értékeket a település-szerkezet szintjétől egészen az egyes épületek legfinomabb építészeti részleteiig.
Magyarlukafa története
Magyarlukafa mindössze 120 lelket számláló kis község Baranya megyében. Bár soha nem volt jelentős történelmi események helyszíne, figyelemre méltó múlttal büszkélkedhet: első ismert említése (Villa Luca néven) 1234-ből való. Magyar és német jobbágyok lakták a századok során a falut, mely egyes történeti források szerint egy időben ketté is vált e két etnikum két külön településére (Magyarlukafa és Német Lukafa szerepel az I. katonai felmérés térképén a XVIII. század hetvenes éveiben). A három katonai felmérés térképei - a magyarországi településtörténeti kutatás alapforrásai, melyek az osztrák udvar megbízásából készültek az 1780-as, 1850-es, végül az 1870-es években - azt mutatják, hogy Lukafán a tipikus magyar utcás falu szerkezet a XVIII. század második felére már mai formájában kialakult, és azóta alig változott. Az I. világháború előtt a település lélekszáma meghaladta a 400 főt, a II. világháború óta - a magyar falvak többségéhez hasonlóan - Magyarlukafa hanyatlásnak indult.
Magyarlukafa 1865-ös térképe
A népi építészet korszakai Magyarlukafán
Az utolsó fellendülés a település életében a XIX-XX. század fordulóján az épületállomány szinte teljes kicserélődésével járt. Korábban a falura tapasztott sövényfonattal kitöltött talpas keretvázas falszerkezetű, náddal vagy szalmával fedett lakóházak voltak jellemzők fehérre meszelt homlokzattal, és az oldaltornác mellett gyakran homloktornáccal is. Ez nagyjából megfelel a dél-magyarországi háztípus közép-somogyi vagy zselici formájának. A ház mögött sorakozó melléképületek rendszerint zsilipelt faszerkezetűek voltak, gyakran tapasztva, általában almafedéssel. A telekhasználat egy feltűnő jelensége volt a keskeny telken a leghátsó épületként elhelyezett, keresztbe fordított pajta vagy istálló, mely elválasztotta a gazdasági udvart a hátsó kerttől. Az épülettömegek mind önállóak, amire tűzvédelmi okokból is szükség volt. A telekhasználatnak ez a módja jól megfigyelhető Magyarlukafa és környéke 1865-ben készült színes térképén, mely a XIX. századi magyar kartográfia értékes ritkasága.
a tájház (Fő utca 16.)
A régi építési módnak mára kevés emléke maradt. Az egyetlen teljes porta a Fő utca 16. szám alatt álló, 1979-ben felújított, azóta tájházként működő együttes. Ezen kívül csak néhány épület, vagy inkább épületrész lehet régebbi száz évesnél, de ezek között lakóház már nincsen, csak szerényebb melléképületek. Mégis, a falu sokat megőrzött a hagyományos népi építészet értékeiből. A századfordulón csaknem teljesen eltűnt ugyan az eredeti épületállomány, de a település-szerkezet mit sem változott. Az utcára merőleges hosszú nadrágszíjtelkek a XVIII. századi, vagy még korábbi birtokviszonyok emlékét őrzik. A falu központjában, a főúttól kissé feljebb még megmaradt néhány nagyobb épület, az egykori földesúri major nyomai is. A lukafaiak a régi intézőházat a mai napig kastélynak nevezik, noha az épület jelentős építészeti minőséget nem képvisel. Erőszakos beavatkozás a településszerkezetbe csak később, a mezőgazdaság kollektivizálása idején történt az 1960-as években, éppen itt, a major területén.
Az építésmód a XX. század elején is a népi építészeti hagyományon alapult, a falu hagyományos gazdálkodási rendszerével összhangban. Bár a házakat modernizálták, semmi ok nem volt a településszerkezet megváltoztatására. A táj alig veszített karakteréből. Az oldalhatáron álló, véghomlokzatával az utcára néző hosszúház, és a mögötte a telekhatáron sorakozó gazdasági épületek elhelyezése, vagy a kert és a gazdasági udvar elkülönítése mélyen beleivódott a helyiek építési szokásaiba. A házformának is csak kisebb változásai figyelhetők meg, nagyrészt a tégla, és vele az új kézműiparos szerkezetek, a megjelenésének köszönhetően, mely a korábbi, kalákában épített fa anyagú szerkezeteket váltotta fel. Annak ellenére, hogy ezeket a házakat többnyire hivatásos kőművesek és ácsok építették, és tanult pallérok tervezték, az eredmény népi építészetnek tekinthető. Ne felejtsük el, hogy Magyarország megmaradt hagyományos parasztházainak legnagyobb része így épült, és ebből az időből származik. A korábbi időkből nagyon kevés őrződött meg.
magyarlukafai utcakép
A Magyarlukafa karakterét adó XX. század eleji épületei oldalhatáron álló hosszú lakóházak, oromzatos homlokzattal az utca felé. Akad néhány példa a beforduló, utca felé hosszú párkányzatos homlokzatot mutató házakra is - a parasztháznak a városi lakóházak hatására megindult spontán fejlődésének eredményei. Népies historizáló főhomlokzatukon a történeti építészet elemei jelennek meg eklektikus kompozíciókban. A melléképületek a főépülethez és egymáshoz tapadnak, macskalépcsős oromfalakkal elválasztva. A tömegek már nem különállóak, de tűzfalak akadályozzák a lángok továbbterjedését tűzvész esetén. A tűzvédelem egyébként is fontos szerepet játszik a parasztházak fejlődésében a XIX. század második felében. A hatóságok szigorú előírásai vonatkoznak tűzfalak elhelyezésére, tűzhelyekre, a kéményekre és a fedés anyagára is. Ezek is közrejátszanak a hagyományos nyitott tüzelőberendezések és sok szalma- vagy nádtető eltűnésében.
beforduló ház párkányzatos historizáló utcai homlokzattal
A magyarlukafai táj fontos jellegzetessége a terep lejtése. A főutca északi oldalán emelkednek, a délin lejtenek a telkek az utca felől. Ez azt jelenti, hogy a melléképületek tömegeit lépcsőzetesen tudták elhelyezni egymás után. A pajták, istállók, ólak és tárolóépületek általában szintén téglából készültek, de homlokzataikat ritkábban tapasztották vagy vakolták. Ehelyett eléggé magas színvonalú téglaarchitektúrával tagolták a felületeket, melyek a macskalépcsős oromfalakkal együtt a századforduló környékének ipari épületeit idézik. Újabb szál ez, mely szorosan összeköti a falusi építészetet kora műépítészetével.
téglahomlokzatos melléképület
A táj képét veszélyeztető jelenségek
A hagyományos karakter elvesztésének folyamata csak a II. világháborút követő egy-két évtized elmúltával kezdett felerősödni. Az úgynevezett TSZ-házak a helyi termelőszövetkezet vezetői számára épültek, és az 1960-as évektől megjelenő sátortetős, nagyablakos kockaházak mindenfelé megjelenő típusát követik. Szerencsére Magyarlukafán csak kis számban, és nem elszórtan, hanem egy csoportban épültek ilyenek, és bár a régi lakóházat elbontották a helyükről, de a hagyományos melléképületek többnyire érintetlenül maradtak. Más telkeken azonban épp ez utóbbiak váltak szükségtelenné, vagy mert a tulajdonos nem volt eléggé jómódú, hogy fenntartsa őket, vagy mert a kollektivizált mezőgazdaság amúgy is elsorvasztotta a háztáji gazdálkodást. Az 1850-ben, 1964-ben és 1977-ben készült légifelvételeken végigkövethető, hogyan tűntek el fokozatosan a melléképületek az udvarokból. Eközben a megmaradt házak is sok kártékony beavatkozáson estek át. Divatos modernizálás volt a hagyományos két homlokzati ablak helyettesítése a háromrészes TÜZÉP-ablakkal, mely a parasztházak jól ismert ábrázatát furcsa Küklopsz-arcokká silányította - ráadásul a bevilágító felület is alig nőtt általa. A homlokzat felújítása gyakran a historizáló vakolatarchitektúrát is eltüntette. Néhány átgondolatlan beavatkozás, melyet a komfort növelése érdekében végeztek, még szerkezeti károkat is okozhatott. Például a döngölt padló helyett készített beton aljzatok a megfelelő kiegészítő szerkezetek nélkül elzárta a talajpára útját, és falnedvesedéshez vezetett.
jellegzetes díszített oromzatos, melléképületeitől megfosztott ház
A hivatalos vezetés sem kedvezett a falusi épített örökség védelmének az 1990 előtti évtizedekben, még ha egy-két kirívóan értékes parasztházat műemlékké nyilvánítottak és tájházzá, falumúzeummá alakítottak vagy szabadtéri múzeumba szállítottak is. Az érvényben lévő támogatási rendszer jelentős pénzösszeggel segítette az új házak építését (mely rendszerint sátortetős kockaházat jelentett), de csak jelképes támogatást nyújtott régi ház falújítására és korszerűsítésére, még a komfortfokozat és vele az életminőség jelentős emelését célozta is. Súlyos következményekkel járt ez a rendszer, hiszen a támogatás arra ösztönözte a tulajdonosokat, hogy bontsák le a hagyományos parasztházakat.
a TSZ-házak egyike
A rendszerváltás után a helyzet bizonyos tekintetben tovább romlott. Magyarlukafán szerencsére csak egy-két ház épült az utóbbi években, főleg a falu többi lakójához viszonyítva jómódú új betelepülők házai. Bár az rendkívül olcsó telek és a nyugodt életforma mellett talán épp a vidéki atmoszféra vonzza őket, építtetőként teljesen figyelmen kívül hagyják a falu építészeti hagyományát. Inkább a népszerű magazinok által propagált individualista és exhibicionista, "trendi" családi ház építészet divatját követik. Ezek az új házak bontják meg leginkább a falukép harmóniáját.
tájidegen új lakóház
Az örökségvédelem lehetőségei
Magyarlukafa lakónak csak nagyon kis része lehet képes a tulajdonában lévő hagyományos lakóház megfelelő karbantartására, felújítására. Sok az idős tulajdonos, és a lehetséges örökösök, akik elszármaztak a faluból, aligha törődnek majd az épületek fenntartásával. A házak jelentős részét adhatják el hétvégi háznak, vagy a falusi turizmus céljára az elkövetkező egy-két évtizedben. Egyrészt ez esélyt ad felújításukra, védelmükre. Másrészt biztosítani kell, hogy a tulajdonviszonyok esetleges alapvető változása nem ad majd újabb teret a település karakterét veszélyeztető tendenciáknak.
Az örökségvédelmi javaslat, mely az említett tanulmányon alapul, a hazai gyakorlatban talán példátlanul szigorú szabályozást is tartalmaz. Magába foglalja a területhasználatra, telekalakításra, beépítésre, az épülettömegek méretére és formájára , a homlokzat elemeire és arányaira, szerkezetekre és anyagokra vonatkozó előírásokat. Magyarlukafa fejlődése folytatója lehet annak a hagyománynak, mely környezet és település harmonikus viszonyából ered. Ez az egyetlen esély a jövőre nézve is.
lehetséges beépítés változatai az emelkedő-oldali telkeken
A rendezési terv
A telkek beépítése figyelembe kell vegye a falu négy negyedének terepviszonyait, ezért két különböző kialakítást dolgoztunk ki. A ritmikus utcakép megőrzése érdekében a főépületet - mint hagyományosan - kis előkerttel az oldalhatáron állva kell elhelyezni. Mindazonáltal megengedett az utcavonallal párhuzamos ereszvonalú elhelyezés is, mint a 7-es és 12-es számú házak esetében. Az épülettömegek hossza, szélessége és magassága csak a megadott keretek között lehet, hogy a hagyományos léptékhez illeszkedjenek. Minden tömegelem magassága szabályozandó az elölő és hátsó homlokzaton is, a terep lejtése miatt. A tömegek elhelyezhetők egymáshoz kapcsolva, vagy teraszt illetve udvart közrefogva. E szabályozás keretei között megmarad a lehetőség arra, hogy tágas, a modern kényelmi igényeket kielégítő házakat építsenek, vagy újítsanak fel.
A tetőformára és a homlokzatalakításra vonatkozó előírások túlzottan szigorúnak tűnhetnek. A magyar népi építészetben azonban éppen ezen tulajdonságok különbségei adják egy-egy tájegység vagy kistérség jellegzetességét. A Magyarlukafai szabályozás csak 42o és 45o közötti nyeregtetőt engedélyez. A régió népi építészetében nincs példa jelentés eltérésre ezektől az értékektől.
Az utcai homlokzat szokásos formája a két ablakos oromzatos homlokzat. Az ablakok mérete és aránya alapvető fontosságú az összhang megőrzésére az építészeti örökséggel való. A népi építészet e spontán kialakult korlátok között is képes volt a házak színes, változatos sorait létrehozni. A hagyományok és szokások diktálta szabályok nyitva hagyják a variáció lehetőségét, amire a kockaházak tipizált építészete képtelen volt.
javasolt előírások a homlokzatalkításra és beépítésre
A védelem szintjei
A megadott előírások új építésre és felújításra, átalakításra, bővítésre egyaránt érvényesek. Nagyon fontos azonban meghatároznunk, mely épületek esetében milyen változtatásokat engedünk meg. Be kell látnunk, hogy Magyarlukafa legtöbb háza önálló épületként nem hordoznak különösebb építészeti értéket. Az értéknek a műemlék épülettől a csak szempontból (pl. a hagyományos tömegalakítás szempontjából) értékesekig különböző szintjei vannak, így a védelemnek is különböző szinteken kell megvalósulnia. Az egyetlen hivatalosan műemlékké nyilvánított porta a tájház. Az önkormányzat korábban nem élt azzal a lehetőséggel, hogy helyi védelem alá helyezzen épületeket. Tanulmányunkban erre is tettünk javaslatokat, melyeket Magyarlukafa Község Önkormányzata elfogadott. 16 telek esetében az egész együttest, 5 telek esetében a melléképületeket, egy telek esetében csak a lakóépületet tartottuk helyi védelemre érdemesnek. A listán nem szereplő épületekre bontási tilalom nem vonatkozik, de az új épület, vagy az átalakítás természetesen meg kell feleljen a szabályozásban rögzítetteknek.
A példa fontossága
Alapvető jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy példát szolgáltassunk: a hagyományos falusi házforma nincs ellentétben a modern életformával. Ennek érdekében tervjavaslatokat is mellékeltünk tanulmányunkhoz. Ezek - szeretnénk hangsúlyozni - nem szolgálhatnak adaptálható típustervekként az esetleges építtetők számára. Hiszünk abban, hogy a falu minden egyes telke és minden egyes lakója együtt olyan igényeket és adottságokat jelent, melyre nem lehet kétszer egyforma választ adni.
egy példa korszerű lakásra hagyományos házformában (Szalai András terve)
Magyarlukafa esete példa arra, hogy a falu építészeti örökségének védelme nem csak - és talán nem is elsősorban - a megmaradt házak megőrzésén múlik. Még fontosabbnak tűnik a hagyományos karakter megőrzése - vagy helyreállítása. Ebben a munkában a modern építészet módszerei és az egyszerű parasztemberek évszázados tapasztalatai együtt jelenthetnek megoldást.
Halmos Balázs
Felhasznált irodalom:
Magyarország vármegyéi és városai – Somogy vármegye. Szerk.: Csánky Dezső. Országos Monográfia Társaság, Budapest, 1914. p. 106-107.
Bodor Ferenc: Városkapu. Szerk.: Bodor Katalin. Magyar Iparművészeti Egyetem, Budapest, 2001. p. 64-66.
Tarján Gábor: Fáziskülönbségek a Dél-Dunántúli népi építkezés XVIII.-XIX. századi történetében. In: Dél – Dunántúl népi építészete. Szerk.: Cseri Miklós, Imre Mária, Szentendre – Pécs, 1991.
Zentai Tünde: A parasztház története a Dél-Dunántúlon. Pannónia könyvek, 1991.
http://www.extra.hu/magyarlukafa
Felhasznált történeti térképek:
Magyarlukafa, 1865, Magyarlukafa falu Magyarországban Somogy megye Szigetvár adóhivatal, Szerkesztette 2. osztályu segéd Leopold Kreupl, Felvette 4. osztályu mérnök Franz Schöbitz
1.. katonai felmérés, colonna IX., sectio 27., 1784.
2. katonai felmérés, colonna XXVII., sectio 63., 1856-60
3. katonai felmérés, 5560/1, 1870-80