Feltaraselott

BEVEZETŐ GONDOLATOK

Esztergom lakossága talán nem is tudja, hol található városában a Szent Lőrinc plébániatemplom. Pedig valószínűleg sokuk már járt a közelében – illetve felette – mivel e középkori egyház romjai a város mai főterének északi oldalán, a Széchenyi tér 26. számú ház, az egykori Kereskedelmi és Iparbank épülete előtt a jelenlegi járószinttől mintegy 1,5-2 méterrel a föld alatt húzódnak. Amíg a tér átalakítása nem került napirendre a múlt évben, a templomról szinte alig esett szó a városban. (A térrendezéssel kapcsolatban egyébként sajnos továbbra sem esik szó az egykori templom közelében található ún. Lőrinc-kapuról. A középkori királyi város északi kapujának 1980-as évek elején készült burkolatban való rögzítése ugyanis az utóbbi évek útmunkálatai során szinte teljesen eltűnt.)

A Széchenyi tér díszburkolatának megújítására 2001-ben kiírt tervpályázat lezajlott, az átalakítás tervei elkészültek és jóváhagyásuk is megtörtént. A pályázat keretében a pályázók feladata volt a térszín alatt található középkori templomnak „a tér hangulatához illeszkedő bemutatása”. A győztes tervnek sem bemutatása, sem értékelése nem célom, azt azonban mindenképpen ki kell hangsúlyozni, hogy a templom műemléki bemutatását e terv nem oldotta, vagyis nem oldhatta meg. Hiszen a föld alatt pihenő plébánia pontos, minden részletre kiterjedő kutatása még meg sem történt, így a kiírásban közölt adatok nem voltak elégségesek, még egy jelzésszerű bemutatás pontos megtervezéséhez sem. Sem a templom helyét pontosan meghatározó 1892-es feltárás, sem az 1980-as kisebb leletmentő ásatás során nem volt lehetőség olyan területet feltárni, hogy a régészeti adatszolgáltatás építészetileg kielégítő lenne.

Jelen cikk megírásának célja az eddigi kutatások rövid összegzése mellett néhány új eredmény ismertetése, valamint a hiányzó adatok felsorolásával a további kutatás irányának kijelölése. Véleményem szerint mihamarabb tisztáznunk kellene azokat a kérdéseket, melyekre egy jövőbeni ásatás során választ kell kapnunk. Ezek nélkül felelősen dönteni nem tudunk a templomrom bemutatásáról. Mit tudhatunk tehát az egykori középkori „metropolis” Szent Lőrinc plébániájáról?

A TEMPLOM RÖVID TÖRTÉNETE

A középkori templom és a tőle nem messze állott városkapu emlékét ma csupán a főteret északi irányból lezáró Lőrinc utca őrzi. A középkori Esztergomról, erről a mai városnál jóval nagyobb kiterjedésű összefüggő településhalmazról bőséges irodalom áll rendelkezésre.[1] Mi most csak a vizsgálatunk szempontjából fontos királyi városrészre koncentrálunk, melynek történelme természetesen szorosan összefügg a vizsgált temploméval.

A középkori Esztergom magját a Vár, az attól délre, a Kis-Duna mentén fekvő Királyi város valamint a várhegy lábánál, a Duna partján kiépült érseki Viziváros alkotta. A Királyi város a XI-XII. században lényegében két városrészből állt. Az északi végén található korai román Szent Lőrinc vértanú nevét viselő templom plébániakerületét a királyi udvarnokok lakták, míg a mai városháza közelében állott Szent Miklós plébánia templom kerülete a zömmel francia, itáliai és flandriai kereskedők, az úgynevezett latinusok városrésze volt. Bár a két kerület találkozása társadalmilag éles határvonalat jelentett, a XIII. század elejétől közös városfal védte a királyi várost, melynek területén a középkorban 10 templom és három kolostor állott.[2]

A Szent Lőrinc templom helyének pontos meghatározása 1892-ben történt meg, amikor a Széchenyi tér csatornázási munkái során középkori falmaradványok kerültek elő. Récsei Viktor végzett a helyszínen ásatásokat, ekkor kerültek elő a keletelt, a nyolcszög három oldalával záródó szentélyű, háromhajós XIV századi gótikus templom maradványai.[3]

A templomot első ízben, 1202-ben Imre király egyik oklevele említi, melyben határait is leírja. Itt minden bizonnyal a Récsei által feltárt és Szt. Lőrinc templomként azonosított épület románkori elődjéről van szó, melynek félköríves szentélye is előkerült. Építését a – civil foglakozását tekintve főgimnáziumi tanár – régész a XI. századra datálta. 1264-ben IV. Béla király egyik oklevelében találkozunk ismét a templom nevével, egy 1288-as oklevél pedig a templom környékét, az egykori udvarnokok városrészét Szent-Lőrinc kerületnek nevezi. 1291 és 1337 között az oklevelek még mintegy hat alkalommal említik a plébániát, leginkább adásvételekkel, összeírásokkal kapcsolatban. A templom megújításáról okleveles adat nem található, átépítésének lépéseit, pontos idejét nem tudjuk. Récsei ásatásakor a megtalált boltozati zárókövek faragásai alapján a XIV. század második felére datálták az új templom építését.

Későbbi sorsáról sajnos igen kevés adatunk van. A templom 1332 és 1528 közötti említéseiben csupán plébánosai nevét ismerjük. Esztergomot, több hullámban érkező támadások után 1543-ban a török elfoglalja. A templom ekkor valószínűleg károkat szenvedett, de még állt, erre utalnak a város 1543. évi ostromáról készült metszetek is. 1548-ban egy érdekes okleveles adat arról számol be, hogy több elmenekült esztergomi polgár a török betörésekor elásott templomi kincsek kiásására és a megszállt városból való kihozatalára kér engedélyt Ferdinánd királytól, sőt hamarosan értesülünk a vállalkozás sikeréről is. Az egytornyú templomot utoljára az 1594-95-ös, a város visszafoglalására indított hatalmas pusztítással járó ostrom előtt készült metszeteken ábrázolták. A plébánia pusztulásának az idejét megerősíti Houfnagel György ostrom utáni metszete is, melyen a templomot már nem tüntette fel. Romjait Bél Mátyás 1730-ban még látta, a város legkorábbi 1777-es térképén azonban helyén már házak állnak.

A TEMPLOM KUTATÁSA, ÚJ EREDMÉNYEK

Récsei 1893-as publikációja mára dokumentum értékű munkává vált. A templom feltárási munkái során „Szilágyi Ferencz fővárosi mérnök és a Széchényi-tér munkálatainak vezetője eszközölt pontos felméréseket”, ennek Schédl Arnulf, bencés főgimnáziumi rajztanár által készített reprodukcióját csupán Récsei írása közli. Szintén ő mellékel olyan kövekről készült képeket és rajzokat, melyek ma már nem találhatók meg. A templomra vonatkozó valamennyi irodalom egytől egyig átveszi ezt a felmérési rajzot. Bár utalás van rá, az eredeti rajz már nem található meg a városi levéltárban. Szilágyi műleírást is mellékelt a munkához, melyet teljes egészében szintén csak Récsei közléséből ismerünk. Ez jórészt azoknak az adatoknak a leírását tartalmazza, melyek a rajzon szerepelnek. A további kutatások leginkább az épület történetére fókuszáltak.

1. ábra: Az 1892-es ásatás képe

Az 1892-es feltárás óta csak egy kisebb leletmentő ásatás történt, amely annál nagyobb eredménnyel szolgált. Dr. Horváth István, régész-múzeumigazgatónak 1980-ban az egykori Iparbank kapubejárójában a csatornázási munkák megkezdése előtt nyílt alkalma gyors ásatást végezni. A kapualjban ugyanis az általa kéttornyúnak vélt templom déli falának folytatását remélte feltárni, mivel Récsei ezen a helyen nem végzett ásatásokat. Meglepetésére azonban megtalálta és bemérte a templom délnyugati sarokpillérét, mely a korábban jóval hosszabbnak feltételezett templom nyugati kiterjedését meghatározta. (Az ezt követő csatornázási munkálatok során a pillér egy része sajnos elpusztult.) A 2001-es pályázatban térképmellékletként közölt régészeti emlékeket bemutató helyszínrajzon egyébként még a kéttornyos változat van feltüntetve, holott a fenti adatok ekkor már húsz éve ismertek voltak.

A felmérések összerajzolása

A történeti és topográfiai kutatások építészettörténeti kiegészítés nélkül hiányosak. Első lépéseként tehát a rendelkezésre álló felmérési rajzok és a meglévő leírás összevetésére vállalkoztam. A számítógép segítségével a mai helyszínrajzra kielégítő pontossággal szerkeszthetők fel a felmérési rajzok. Első lépésben a Récsei által közölt alaprajz pontos átrajzolása történt meg, melyet a mellékelt műleírásban megadott adatok tettek lehetővé. Kiindulásként a pontosan rögzített hossz-tengely és az épület találkozási pontját használtam fel. (2. ábra 1.). Ezután a Szilágyi-féle műleírást követve próbáltam meg felszerkeszteni az alaprajz lényeges pontjait, valamennyi lekövethető adatot felszerkesztve (2. ábra 2.). Ott, ahol pontos méretet a műleírás nem rögzített megálltam, ennek köszönhető az ábra befejezetlensége. Végül az 1980-as leletmentő ásatás adatait szerkesztettem fel a helyszínrajzra (2. ábra 3.). Ez a felmérési rajz az épület kapujának két pontjához viszonyított méreteket adott meg, ezért a kapu pontjait a helyszínrajzon saját mérések alapján rögzítettem. (A felmérést Dr. Horváth István bocsátotta rendelkezésemre, melyet ezúton is megköszönök.) Ezután a három felmérés egy rajzra való ábrázolása következett, mely – ha nem is meglepő – mindenesetre tanulságos eredményekkel szolgált.

2. ábra: Szerkesztések összerajzolása

A Récsei által közölt felmérés nem tűnt megbízhatónak, mivel igen kevés és rosszul rögzített méretet közöl. Ugyanakkor maga a leközölt rajz precíz tengelyfelvételével (melynek érdekességeiről később esik szó) és szögtöréseivel valóban egy „pontos” felmérésnek tűnhet. Ennek a felmérésnek a legpontosabb adata, melyhez minden továbbit viszonyítottak, a mai épület sarkától 3,00 méterre lévő pont, mely az épület és a hossz-tengely találkozását jelzi. A tengely pontos kitűzéséről Récsei azonban nem szól. A digitalizált Récsei-féle alaprajzot ezért ráigazítottam a jelenlegi digitalizált helyszínrajzra, majd az épület északi sarkától 3,00 méterre kitűzött ponthoz igazítottam a rajz tengelyét és ezáltal méreteit is. A Szilágyi-féle műleírás azonban, a 2. ábrán láthatóan ezt a rajzot nem igazolta. A legpontosabban talán az 1980-as feltárás rajzait lehetett a helyszínrajzra szerkeszteni, itt azonban a viszonylag keskeny kutatóárok miatt a hossz-tengely kitűzését csak fenntartásokkal fogadhatjuk el pontosnak. Ez sem indokolja azonban a két felvétel tengelye között adódó mintegy 12°os eltérést a pontos felszerkesztésnél. Ugyanígy, ha az 1980-ban bemért sarokpillértől az 1893-ban meghatározott tengely vonalában beforgatjuk a déli fal vonalát, itt is jelentős eltéréseket tapasztalhatunk.

A dilemma feloldását csak egy hitelesítő ásatástól, és modern technikával készített precíz felméréstől remélhetjük. Az anomáliák viszont figyelmeztetnek arra, hogy a fentiek figyelembevételével csupán elvi, legfeljebb vázlattervi javaslatok születhetnek.

A tájolás vizsgálata

A középkori templomok tájolási rendellenességeinek vizsgálatához a hazai irodalomban Guzsik Tamás – sajnos torzóban maradt – munkássága ad támpontot. Egyik írásában ő jelöli meg azt az öt, bizonyítható keletelési alapesetet, melynek egyike nagy valószínűséggel a Szt. Lőrinc templom kitűzésénél is szerepet játszott.[4] A mai számítógépes technika már több CAD programnál lehetővé tette a benapozás pontos vizsgálatát, mely igen pontos adatokkal szolgál, ugyanakkor kiküszöböli a hosszas és bonyolult számításokat. A templom keletelését először az 1980-as felmérés adatai, majd az 1893-as rajzon feltüntetett Ny-K-i tengelyvonal segítségével vizsgáltam. A topográfiai és okleveles adatok alapján Récsei a feltárt templomot a királyi város Szt. Lőrinc templomával azonosította, melyet a további kutatások is jóváhagytak. Ennek lehet újabb és talán végleges megerősítése a templom tájolásának pontos vizsgálata, mely a következő érdekes eredményeket hozta.

Az 1980-as felmérés felszerkesztésekor adódott tengely -0,4°-kal tért el csupán a csillagászati kelettől (ez a mért tágasság értéke), vagyis ez alapján egyértelműen adódna az aequinoctialis (napéjegyenlőségi) tájolás. Ennek azonban két tény is ellentmond. Az egyik a már fent említett pontatlanság, melyet a kutatóárok keskeny volta miatt már elég nagynak kell feltételeznünk, a másik pedig, hogy a templomtól keletre magasabb hegyek emelkednek, ami a síkvidéki tájolással ellentétben túlságosan megnehezíti az ilyen pontos kitűzést, akárcsak a nyugati irányba eső Duna-sziget erdős részének magas fái.

Valószínűbbnek tűnt tehát, hogy a védszent napján tűzték ki a templomot. A Récsei-féle rajzon a tágasság mért értéke -12,1°. A Julián naptár szerint Szent Lőrinc napja augusztus 4-ére esett a középkorban. Ezen a napon sík területen a napfelkelte mért azimut értéke -26,06°, vagyis templomunk tájolása 13,96°-kal tér el a síkvidéki tájolástól. Ennek magyarázata, hogy a nap a város ezen pontjáról nézve, augusztusban a Pilis Vaskapu nevű hegycsúcsától kissé délkeletre, vagyis a síkvidéki napkeltéhez képest később bukkan elő. Számunkra tehát a tisztázandó kérdés, hogy mennyi utat tesz meg a Nap a hegy mögött. Egy Pilis domborzati térképre rávetítve a mért tágasságot, valóban a Vaskapu melletti nyeregnél mutatja a napfelkeltét, ahol a nyereg magassága mintegy 395 méter. Ebből levonva a tér mintegy 105 méteres magassági értékét, a tér és a napfelkelte helye között közelítőleg 290 méteres a szintkülönbség, a két pont síkra vetített távolsága pedig mintegy 1400 méter. Ezeket az értékeket alapul véve az így számított napmagasság szöge napfelkeltekor 11,94°. A mért tágasságértékhez tartozó napmagasság pedig a számítógép adatai szerint 12,52°-ra adódik. Vagyis csupán 0,56°-os az eltérés! Fenti cikkben közöltek szerint „a két bottal távoli célpontra (Nap) végzett kitűzés – átlagos templomhossznak 15-20 métert feltételezve – ± 0,5-1,5°-os pontatlanságot mutat”. A fentiekből tehát megállapítható, hogy nominalis oriens (patrocinium-napi napkeleti irányú) tájolásról van szó, vagyis a védszent napján, napfelkeltekor jelölték ki a templomtengelyt, valószínűleg az ekkor szokásos eljárással: két rúd és a napkorong „összenézésével”.

A Récsei által 1893-ban közölt alaprajzon a megtalált románkori szentély is látható, mely a rajz tanúsága szerint ugyanilyen szögben áll. Vagyis a gótikus templom a szintén Szt. Lőrinc nevét viselő plébánia átalakításával jött létre.

Elveszett adatok nyomában

A templom megtalálásáról és a Széchenyi tér csatornázása folyamán előkerülő érdekességekről a város máig élő lapja az Esztergom és Vidéke folyamatosan tájékoztatott. A lap 1892. október 6-i száma ad hírt a felmérés elkészültéről, valamint arról, hogy egy példánya a város levéltárában helyeztetik el. Ennek az archívumba helyezett rajznak a megtalálása azonban hosszas levéltári kutatás után sem sikerült.

Ugyanez a helyzet azokkal a felmérési rajzokkal, melyeket szintén a fent említett lap 1898. március 27-i számának tanúsága szerint akkor készítettek, amikor a szomszéd ház alapozásánál megtalálták a templom északi mellékhajóját. (Récsei egyébként ezt nem tárhatta fel, ezért a templomot kéthajósnak vélte.) A rajzokat, ha egyáltalán valaha is elkészültek, a lap tanúsága szerint szintén Schédl Arnulf készítette. Megtalálásuk szintén sokat segítene.

Az 1893-as leírás több faragott követ – boltozati záróköveket, kapuzat faragott elemeit – említ, sőt egy közös fotót is közöl róluk. A leleteket akkor a bencés főgimnázium udvarán helyezték el, ám ezután sorsuk ismeretlen. Csupán a legértékesebb darab, a szentély boltozati záróköveként azonosított faragvány[5] látható ma az Esztergomi Balassa Múzeumban. Egy részük még az Esztergomi Vármúzeum egyébként meglehetősen összekevert kőtárában hever, jelenleg visszakereshetetlenül.

ELVI REKONSTRUKCIÓ ÉS KÉRDÉSEK

Ahhoz, hogy végiggondolhassuk a rom esetleges bemutatásának lehetőségeit, meg kellett kísérelnünk a rendelkezésekre álló adatok alapján az elvi rekonstrukció elkészítését, mely újabb kérdéseket is felvet. A kutatás egészét, és a gondolatokat, amik a templom most bemutatott elvi alaprajzi rekonstrukciójához (3. ábra) vezettek a cikk rövid terjedelme okán nem tudom részletekbe menően közölni. Néhány kérdést azonban a feltárás megkezdése előtt meg kell fogalmaznunk.

3. ábra: Alaprajz elvi rekonstrukciója

Bár Récsei az általa feltárt kövek profiljait a fehérvári, a szepesváraljai, a csütörtöki és a zágrábi gótikus templomok hasonló faragványaihoz érzi a legközelebb állónak, a templom alaprajzához analógiát nehéz találni. A bártfai Szent Egyed templom alaprajza és építéstörténetének egyes részei azonban mutatnak némi rokonságot. A Szt. Lőrinc templomot románkori elődjéből alakították át, a környezet beépítettsége miatt azonban méreteit nem tudták minden irányban szabadon növelni. Ez okozhatja például, hogy a szentély a korabeli háromhajós templomoknál látottakkal ellentétben nem bővül kórussal. Bár ismerve a zárókő korai gótikus részletformáit az sem lehetetlen, hogy első lépésben az egyhajós templomot gótikus szentéllyel bővítették, majd ezután készült el a két mellékhajó. Ez lehet a magyarázata a déli mellékhajó keleti végfalához furcsán odatapadó, félig befalazottnak tűnő támpillérnek.

Bár az északi mellékhajóra csak a fent idézett újságcikk utal – mely egyébként a déli mellékhajóban levő sírral megegyező helyen feltárt hasonló sírról is tudósít –, nagy valószínűséggel valóban létezett. Récsei még a főhajó északi falának nagy vastagságával indokolja a harmadik templomhajó hiányát, az ásatási fényképeken azonban jól látszik, hogy ezt a részt már nem tudta feltárni. A templom északi mellékhajójának méreteit a templom körítőfala bizonyosan befolyásolta, így az 1893-as felmérésen jelölt félköríves faltól északra a nyugati irányba meginduló falcsonk lehet annak északi zárófal-részlete. A félköríves építményt Récsei még őrtoronynak véli, mivel lépcsőfokokat is találtak itt, nagy valószínűséggel azonban a sekrestye lépcsőfeljárójáról van szó. A déli fal két támpillére nagyjából meghatározza a boltozati rendszert, mely elég szabálytalan boltmezőket mutat.

A kutatás egyik legérdekesebb része a torony helyének lokalizálása. A legmegbízhatóbbnak tűnő metszetek tanúsága szerint egy épített tornya volt a templomnak, mely láthatóan a tömeg nyugati vagy délnyugati végében állt (4. ábra). Az 1893-as rajzon szembetűnő a déli kapu utáni falrész erős visszavastagodása, melyet azután az épület alatt már nem követhetünk. Ez alapján, és utalva a bártfai Szent Egyed templomra, melynek elhelyezkedése is hasonló, a torony valószínű helyének a templom délnyugati sarkát tartom. A templomtesthez nyugati irányból csatlakozó, a templom melletti térről így nem látszó tornyot az épületet körülvevő, és északon bizonyosan fallal kerített temető felé nem tartom valószínűnek. Minderre választ adhat – a tisztázó feltárás előtt, a megfelelő engedélyek birtokában – az egykori banképület pincéjében való feltárás, illetve az épület utcafrontjának földszintjén a jelenlegi üzlet raktárhelyiségeiben való kisebb ásatás.

4. ábra: 1543-as metszet

TANULSÁGOK

Az ismertetett eredmények csupán egy nagyobb lélegzetű kutatás részei, melynek bemutatásával fel szeretném hívni a figyelmet a még elvégzendő munka nagyságára. E rövid vizsgálat is azt mutatja, hogy a tér rendezése előtt még sok pontos kérdést kell feltennünk, melyre egy átfogó, pontosan dokumentált ásatásnak kell majd választ adnia. A helyszíni munka során – amely a legszerényebb becslések szerint is tavasztól őszig eltartana – nem feledkezhetünk meg a Szt. Lőrinc templom közelében állott, az oklevelekben „Zeniapalotaia” néven említett egykori pénzverde románkori épületének romjairól sem.[6] Lokalizálása és részletes feltárása igen fontos és új tudományos eredményekkel is szolgálhat.

Véleményem szerint egy ilyen fokozottan védett területen a bemutatásra szánt két emlék „élményeztetése” részletes kutatás és feltárás nélkül felelősen nem tervezhető meg.

JEGYZETEK