Variációktéglára

A francia, osztrák és a magyar újrokokó stílus

III. Napóleon (Louis Bonaparte holland király fia, I. Napóleon unokaöccse) császársága idején (1852-1870) a romantikus szellemű francia építészet virágkorát élte.
A belpolitikájában diktatórikus kormányzati módszerekkel élő császár főként a hadseregre s a jómódú konzervatív nagypolgárságra támaszkodott. Az ennek következtében megerősödött francia pénzarisztokrácia és nagypolgárság demonstratív szándékkal építkezett. A politikai jelentőségű múltidézés a "grandeur et la gloire" – a „nagyság és dicsőség” I. Napóleon által kitalált fogalma III. Napóleon alatt új minőségben vált általánossá és kifejezővé.[1] Franciaországban ezzel kapott új lendületet a dicső múlt emlékeit felidéző nagyszabású építkezési hullám ugyanakkor, amikor a külpolitikában az ország évszázados nagyhatalmi helyzete már hanyatlani látszott.

A korszak nagyléptékű építészeti beruházásai Párizs teljes átformálására összpontosultak, melyet más európai nagyvárosok, Bécs, Budapest hasonló szellemű rendezése követett. Az építkezések összehangolásával Georges Eugéne Haussmann (1809-1891) bárót, Párizs prefektusát bízták meg. Az eseményeket a császár személyesen is befolyásolta, melyre jó példa a párizsi Operaház tervpályázata. A megbízást elnyerő Charles Garnier (1825-1898) építész kezét az uralkodócsalád szinte megkötötte.[2] Az Opera épülete így szimbolikussá vált, benne a polgárság mecénási nagyvonalúsága manifesztálódott, ugyanakkor benne az uralkodó is a leglátványosabban ünnepelhette önmagát.

Nem sokkal később, 1857-ben Eugéne-Emmanuel Violet-le Duc (1814-1879) kapott megbízást a romantikus szellemű császártól a Pierrefonds-i várkastély helyreállítására, majd teljes kiépítésére. Az uralkodói rezidenciát megvalósító épülethelyreállítás a korszak jellegzetes, szintén példaadó alkotása lett.

A korabeli francia historizmus két-három gyökérből táplálkozott. A legdicsőbbnek tartott korszakok – François 1er, Henri II. – stílusai éledtek újjá, illetve keveredve jelentek meg a későbbi irányzatokkal. A belső terek falfelületeit nagyon gazdagon, Louis XV. és Louis XVI. királyok stílusában, ezek jegyeit keverve képezték ki, általában faburkolattal (boiserie), aranyozott profilokkal, a természetből vett dekoratív növényi formákkal, tapéta-pannókkal és egyéb textilekkel ékesítve.

A korabeli francia bútorművesség alapját Henri II. reneszánsz bútorainak másolása képezte, melyet Louis XIII. és Louis XIV. bútorai – utóbbiak között a Boulle-féle berendezési tárgyak – újragyártása jelentette. A korszak jelentősebb bútorkészítői és bútorfestői (a párizsi ébenisták újabb generációja) Millet, Riboullier; Louis Soubrier; Louis-Auguste Beurdeley (1802-1882) és fia, Alfred Beurdeley (1847-1919); Michel-Victor Cruchet (1815u.-1855) és Claude-Philippe Cruchet (1841u.-1900); Henry Dasson (1825-1896); Charles-Guillaume Diehl (1855-1885); Louis Durand (1752-1840); Alexandre Fourdinois (1799-1871) és Henri Fourdinois (1830k.-1865); Guillaume Grohé (1808-1885); Charles Jeanselme (1856-1930); Antoine Krieger (1800-1860). François Linke (1855-1946); Claude Mercier (1803-1870); Auguste-Hippolyte Sauvrezy (1815-1854); Paul Sormani (1817-1877); Jean-Pierre Tahan (1813-1870); Charles Winckelsen (1812-1871); Joseph Emmanuel Zwiener (1849-1900k.) a Wassmuss-fivérek; valamint Frédéric Schmidt voltak.[3]

A reneszánsz szerkesztettség és a barokk díszítettség sajátos együttesét mutató III. Napóleon stílusból – melyet állítólag Charles Garnier nevezett először így[4] –, mint korábban a XVII. századi francia barokk párizsi divatteremtéséből, ismét európai divat lett, mely Bécsen keresztül Magyarországot is gyorsan elérte. A francia barokk irányzatokhoz („királystílusok”) mindig is az elegancia és az arisztokratikus élet képzete kötődött, így főuraink a XIX. században is gyakran ebben a stílusban alakíttatták ki bécsi vagy pesti palotáikat.

A tolnai Festetics grófok is mindig igyekeztek lépést tartani a legújabb divatirányzatokkal. Az 1858-60 között épült bécsi palotájuk a Ringstrasse első szakaszának kiépítéséhez kapcsolódott, mely a város legnagyobb városrendezési eseményének kezdete volt a XIX. század második felében. A Bergstrasse 16. szám alatt álló kétemeletes palota – melyet Johann Romano Ritter von Ringe (1812-1882) és August Schwendenwein Ritter von Lonauberg tervezett – belső terei a XVII-XVIII. századi francia barokk stílusok jegyeit mutatják. A házra vonatkozó elszámolások szerint a belsőépítész, Friedrich Flohr az építtető Festetics II. György (1815-1883) gróf nejével, Erdődy Eugénia (1826-1894) grófnővel konzultált az építészeti kialakítás részleteit illetően.[5]

Pesten, a Belső-Józsefvárosban, a Nemzeti Múzeum mögött elnyúló tér északi végén álló újabb Festetics-palotát II. György gróf, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület elnöke a korszak legígéretesebb tehetségű magyar építészével, Ybl Miklóssal (1814-1891) terveztette meg. A palota 1865-ig tartó kivitelezését Ybl kedvelt pallérja, Wechselmann Ignác (1828-1903) vezette, 1867-ben a díszkert kialakítása, és feltételezhetően a belső terek francia mintákat követő dekorálása is a már említett Friedrich Flohr építész (3. kép) nevéhez köthető.[6]

Festetics II. György gróf pesti palotája

A sarokteleken, a mai Pollack Mihály tér felé szabadon állóan, a Bródy Sándor utca felé, pedig zártsorú beépítésben emelkedik az egyemeletes palotaépület. (9. kép) Az utcai homlokzatok zártsága, felfelé enyhülő kváderosztású vakolata, az épülettömeg tömbszerű megjelenése, az attika mögé rejtett kishajlású tető, a markáns főpárkány az itáliai reneszánsz paloták szerkesztését idézik emlékezetünkbe. A kilenctengelyes térre néző főhomlokzat síkszerűségét elegánsan töri meg a középtengelybe állított, a főkaput hangsúlyozó, enyhén ívelt vonalú erkély. Ez, mint homlokzati hangsúlyt teremtő elem, a gazdag faragású székre állított négy toszkán oszlopával, a tobzódó növénymotívumos öntöttvas rácskorlátjával barokk kastélymotívum. Az állótéglány ablakokat jellegzetes kettős keretezés hangsúlyozza. A primer keret mindenhol azonos profilozású, egyszerű szalagkeret. A szekunder keretezést a földszinten finom plasztikával kialakított, állókonzolon nyugvó, felfelé szélesedő, tölgyleveles, medalionos pilaszterek adják. Az ablakszemöldök itt az osztópárkány síkjából előreugró tagozat, mely egyben az emeleti ablakkeretezés alapzatául is szolgál. Az emeleti ablaksort egyforma, állókonzolon nyugvó, antikizáló íves szemöldökpárkányok hangsúlyozzák (10. kép). Kétoldalt az ablaknyílást itt is felfelé szélesedő, medalionos pilaszterek kísérik. A homlokzatot lezáró főpárkány az egymás mellett sűrűn álló konzolsoron és kisebb fogazaton nyugszik. Utóbbiakat alul vízszintes tagozat köti össze, miáltal együttes megjelenésük frízszerű.

A Fővárosi Levéltárban őrzött – Wechselmann szignójával ellátott – 1862. évi homlokzattervlap[7] ismeretében (1. kép) válnak láthatóvá az Ybl-féle terv és a megvalósulás közötti különbségek. Eszerint eltérések csak a részletekben, az egyszerűsítés javára érzékelhetők. A homlokzati erkély eredetileg kőbábos korláttal készült volna, mellyel összhangban valamennyi emeleti ablak kötényén balusztrád került volna kialakításra. Ezek elmaradtak, helyettük az ablaksor alatt tömör kötényfal készült pozitív kváderbetéttel. Az emeleti szemöldökpárkányok tükrét díszítő ornamensbetétek szintén elmaradtak, melynek révén a tagozatok geometrikus hatása jobban érvényesül.

A főkapun belépve a három csegelyes, kupolás boltozattal lefedett kocsiáthajtóba érkezünk. Balra nyílik a nagyvonalú lépcsőház csarnoka. A palotabelső a korabeli funkciók szerint artikulált, jól működő belső rendszer volt, mely a főnemesi rang és a szokások megkövetelte életformához tökéletesen alkalmazkodó alaprajzi és térrendszerét nagyvonalakban máig megőrizte. (7-8. kép) A három alapvető rendeltetés – a reprezentáció, a magánélet és a kiszolgálás – terei a palotában korszerűen szerveződtek (határozottan elkülönültek, máshol épp ellenkezőleg, szervesen kapcsolódtak) tércsoporttá.

A palotabelső bemutatása előtt érdekes tanulságokkal szolgál egy tervlap[8] tanulmányozása. A rajz a palota pinceszintjét mutatja, s azt a mai állapottal összevetve, a különbségekből látható, hogy egy nem megvalósult formát mutat. G. Lászay Judit érvelését és észrevételeit elfogadva – hogy ez egy korai, egy meg nem valósult koncepcióról tanúskodó tervváltozat – a falak ábrázolt elrendezéséből érdekes következtetések vonhatók le a földszint tervezett téralakítását illetően. Ezek szerint az Ybl-féle koncepció nem egy hagyományos kocsiáthajtós közlekedési rendszer volt. Eredeti elképzelése egy a főhomlokzat előtt teraszként kialakított, háromszakaszos kocsifelhajtó, s az onnan axisban nyíló gyalogos főbejárat lehetett. A belső térben, pedig egy szintén háromszakaszos, középen négy oszloppal – a négy alépítmény jól látható a rajzon a főhomlokzat és a középfőfal között – kilenc részre osztott előcsarnokot, majd annak folytatásaként, egy középen induló, szimmetrikus elrendezésű, háromkarú emeleti díszlépcsőt tervezett. Nyilvánvaló, hogy e változat szerint a szimmetriára törekvő, a bejárati axisra szervezett belső térfűzés és az épületkülső, a tömeg, illetve a szimmetrikus főhomlokzat teljes építészeti összhangban és nagyvonalú megfelelésben állt volna egymással.

Az első koncepció- és a megvalósított terv között látható különbségek a megrendelő kívánságaiból, funkcionális vagy stiláris programjából erednek. Ybl bizonyosan figyelembe vette főúri megbízójának igényeit, sőt talán ehhez is köthető Ybl nyugat-európai tanulmányútja, melynek során 1862 novemberében Londonban időzött, de bizonyára Párizsba is ellátogatott.[9] Első tervét tehát mindezekhez igazítva dolgozta át.

A kocsiáthajtóhoz (11-12. kép) észak felől kapcsolódik a háromkarú lebegőlépcsőt magába foglaló csarnoktér, amelynek járószintjére egy rövid egyeneskarú lépcső vezet fel. A földszinten innen nyílik a hajdani férfi lakosztály[10] és a hátsó, régen istállót tartalmazó épületszárnyba vezető oldalfolyosó. Ez utóbbi feltárását egy oldalkapu és kapualj is biztosítja.

Az előszobából, úriszobákból, hálóból, closette-ből és a kapualj melletti, különbejáratú inasszobából álló grófi lakosztálynak belső kialakítása elpusztult. A hajdani belsőépítészet egyetlen eleme, a volt úri dolgozószoba kazettás famennyezete (16. kép) maradt csak fent, mely ma restaurálva látható. A mennyezet profilozott kazettázata és az alatta körbefutó fríz fából készült díszburkolat. A mezőket festett selyem tapétabetétek díszítik, melyen levél és indamotívumos groteszk kifestés látható. A négy sarokban lévő kazettát egy-egy levélpárnán heverő puttóalak tölti ki. (Sajnos a falak elpusztult kárpitjait és a keret- illetve lábazatburkolatot nem rekonstruálták, így azok hiánya a szoba összképében igen zavaróan hat.)

A földszinten kapott még helyet több cselédszoba és kiszolgáló helyiség, a déli épületrészen egy melegítőkonyha, kétállásos kocsiszín.

A két szintet nagyvonalúan átfogó lépcsőház csarnoka (13-14. kép) a reprezentatív közlekedő terek legfontosabb, s így legdekoratívabb hatással kialakított eleme, a palota egyik leghatalmasabb és legünnepélyesebb tere. A belső architektúra a francia barokk „régence-stílusát” követi. A szabadon „lebegő”, háromkarú márványlépcső méltóságteljesen érkezik a palota utcai frontját elfoglaló reprezentatív közösségi termekhez és a női lakosztályhoz. A lépcsőt kísérő kovácsoltvas korlát a sarkokon nem törik meg, hanem merőlegesen ívelődve fordul át. Az emeleti pihenőt alul két jón oszlop tartja, itt a falakat pilaszterek ritmizálják. Fent a falakat gipszprofilos faltükrök tagolják, melyek között egyet nagyméretű tükör tölt ki. A szárnyas ajtók keretezettek, e fölött íves szemöldökpárkány látható egy-egy gazdag kartussal. A fény a mélyített és ívelt béllettel kialakított három ablakon az udvar felől árad be. A mennyezetről középen lanterna függ le. „A mennyezet megoldása különösen pazar és szellemes” méltatja Ybl Ervin.[11] A párkányt valóságos „törpegaléria” alkotja, ahol a páros állókonzolokon nyugvó áttört és körbefutó balusztrád, füzéres vázákkal látható. A tükörboltozatos, gazdag növénygirlandos és kartusdíszes ornamentikával ékesített stukkómennyezet a galéria fölött borul a lépcsőházra.

A lépcsőházból dél felé, a francia romantikus klasszicizmus hűvösebb, „Louis XVI. stílusában” megformált előszobába (17. kép) léphetünk. Az egyszerű profilos kazettákkal tagolt falakat, az ajtók keretezését világos műmárvány stukkó borítja. Jobbra a falon egy nagyméretű tükör látható Festetics I. György 1772. évi grófi címerének szép faragásával. Az ajtók fölötti egyenes-íves szemöldökpárkány, középen fonatos kartussal látható. A főpárkányt páros konzolsor gyámolítja, fölötte a tükörboltozatos, sarkain címeres stukkómennyezet középen felülvilágítóval nyílik meg.

Az előszobából a nagyszalonba (20. kép) léphetünk. A háromaxisos terem falait tapétabetétes világos faburkolat (boiserie) borítja. A részletképzések, díszítések és az ajtószárnyak faragásai a francia rokokó „Louis XV.” stílusát követik. A törtvonalú, növényi indákkal gazdagon keretezett szupraporták monokróm festett fabetétjein a barokk szalonélet kellékeiként zeneeszközök (lant, síp, duda stb.) láthatók. A pannókat Friedrich Smidt bécsi akadémiai tanár festette.[12] (Sajnos a terem mennyezetstukkói elpusztultak.)

A nagyszalontól délre a szintén faburkolatos hajdani ebédlő helyezkedett el. Ennek belső kialakítása a rádió 1956-os ostromakor támadt tűzben hamvadt el, s később maradványait teljesen elbontották. Kialakításáról így Ybl Ervin leírásából csak annyit tudunk, hogy Louis IV. stílusát mutatta. (A jelenlegi felújítás során nem rekonstruálták.) Az ebédlő mellett, a sarkon a tálaló helyezkedett el, melyből közvetlenül vezetett egy (ma már nem látható) melléklépcső az alagsorban itt megtalálható hajdani konyhához.

A palota nagy bálterme (19. kép) az ebédlőből közvetlenül, a már említett előszobából egy keresztfolyosó közbeiktatásával közelíthető meg. A hatalmas, négy axisos francia rokokó „Louis XV. stílusú” díszterem fehér tónusban tartott tábladíszes falait stukkókkal keretezett tükrök és a régen palotakertre nyíló bélletes ablakok tagolják. A tükröket és a kétszárnyú ajtókat szegmensíves szemöldökpárkányok koronázzák. A főpárkány páros gyámokon nyugszik, a síkmennyezet nagy holkerrel, füzér- és kartusdíszekkel, s az ornamentikába rejtett szellőztető rácsokkal borul a teremre. A mennyezetről középen és a négy sarokban egy-egy nagyméretű üvegcsillár ereszkedett le. (Jelenleg a négy szélső helyett kisebb üvegcsillárok pótlása látható.)

Visszatérve a bejárati kocsiáthajtó fölött húzódó nagyszalonba, abból észak felé nyílik a hajdani női lakosztály. Az első kéttengelyes szoba (külön előtérrel és kijárattal a lépcsőház felé) a kisszalon (21. kép) volt, melynek falait tapétabetétes „Louis XV. stílusú” rokokó faburkolat (boiserie) borítja. A törtvonalú, növényi indákkal itt is gazdagon keretezett szupraporták színes festett fabetétjein játszó amorettek láthatók (19. kép). Ilyen található a sarokban álló fehérmárvány kandalló tükörmezője (sajnos a tükör nélkül) fölött is. (A terem mennyezetstukkói sajnos szintén elpusztultak.)

A sarokszoba volt a női háló, melyből egy fürdőszoba volt megközelíthető. A női lakosztályhoz közvetlenül két nagyobb vendégszoba, valamint egy három szobából és cselédszobából álló vendéglakosztály kapcsolódott, majd a házi kápolna következett. (Ennek belső kialakítása mára szintén elpusztult.) A régi alaprajzokról látható, hogy a férfi és a női lakosztályokat egy belső csigalépcső közvetlenül kötötte össze. (Sajnos ez utóbbi – hasonlóan a vendégszobákhoz – mára már hiányzik.)

A Festetics-palota meghatározó stílusa a részletképzést, a dekorációt, a bonyolult és az összetett elemeket, a részletekből összeálló kompozíciót részesíti előnyben. Ez a stílus a külsőben inkább reneszánsz, mint barokk hatású, de a belső térben a részletek gazdagsága, a felületek tagolása, a profilvonalak dinamikája a XVIII. századi francia barokk, illetve rokokó stílusának III. Napóleon-kori historizáló felidézését hozta látványos és korszerű eredménnyel. A historizálás módja itt stílustiszta, melyben egy-egy terem vagy tércsoport képviselte azonos stílus a falburkolattól a kárpitokon át a berendezéssel összhangban (ensemble) jelent meg.

A megújított Festetics-palota

A Festetics-palota elemzésének aktualitását a közelmúltban lezárult építészeti felújítás (vezető tervező: Gál Tibor ÁMRK), valamint a falai között elhelyezett Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem megnyitása indokolja. Közel fél évszázados lehasználás és pusztulás után a palota megújított formájában látogatható.

Az Egyetem közel négyezer négyzetmétert vesz igénybe. A palota reprezentatív közlekedő és közösségi tereit szinte változatlan rendeltetés mellett, a műemlékvédelem modern eszközeivel, a fennmaradt történeti burkolatok és részletek konzerválásával és pótlásával, de rekonstrukció nélkül újították fel.

A nagyszalonból „Andrássy-terem” néven fogadótér lett, a hajdani ebédlő ma a „Festetics-terem” nevet viseli, s szenátusi ülésteremként működik, a régi női kisszalonba a rektor dolgozószobája került. A tulajdonosi és vendég lakosztályokba az Egyetem adminisztratív irodái, valamint az oktatók szobái kerültek. A hajdani istálló pedig szakkönyvtárként, egy a nagybelmagasságú teret megosztó galériás repozitórium elhelyezésével hasznosult újra.

A régi tetőtér hasznosításával épültek be az Egyetem korszerűen felszerelt, modern kialakítású oktatási helyiségei a nagy- és kiselőadók (22. kép), valamint a szeminárium és a számítógépterem. (belsőépítész Hefkó Mihály.)

A történeti terekben helyreállításra (tisztítás, konzerválás, új felületkezelés) kerültek a gipsz, kismértékben fa, a bálteremben pedig papírmassé stukkók, a neorokokó fa falburkolatok a festett pannókkal, az ajtó és ablakszárnyak, a csillagmotívumos táblás faparketták. Restauráltak néhány régi üvegcsillárt is. A textiltapéták újonnan készültek, a hiányzó falikarok és csillárok pótlását stílusban tartott új gyártmányokkal végezték el. Pótolták a hiányzó nagyméretű tükröket, felújították aranyozott keretezésüket. A főlépcsőházban a faragott kelheimi kőburkolat felújítása, a kő lépcsőfokok sallérozásának helyreállítása is megtörtént, mint ahogy a kovácsoltvas, fafogódzójú korláté is.

A hajdani főúri palotában elhelyezett Egyetem működésével a közép-európai sok évszázados német nyelvű felsőoktatási hagyományok éledtek újjá, annak érdekében, hogy a közép-európai kapcsolatok erősödjenek, és a neves hazai és külföldi professzorok által garantált interdiszciplináris szemlélet segítse a hallgatók felkészülését az Európai Unió kihívásaira.[13]

Fekete J. Csaba

1.kép: A Festetics-palota főhomlokzata Ybl 1862. évi tervén (BFL XV. 312. ÉBN 391/1862d.)

2. kép: A Festetics-palota főhomlokzata 1863-ban (Publ. In. Ybl Miklós építész. Katalógus. (Szerk.) Kemény Mária.)

3. kép: A Palota kerítésének Friedrich Flohr-féle terve 1867-ből (Repro.)

4. kép: A kerítés „előképe” César Daly formakönyvének 1872. évi újabb kiadásában (Repro.)

5-6. kép: A kapu műrészletei mai állapotukban (2003)

7. kép: A Festetics-palota emeleti alaprajza Ybl 1862. évi tervén (BFL XV. 312. ÉBN 391/1862c.)

8. kép: A Festetics-palota emeleti alaprajza a jelenlegi rendeltetésekkel (Publ. In. Alaprajz. X. évf. 8. sz. p47.)

9. kép: A palota főhomlokzata a mai Pollack Mihály tér felől (2003)

10. kép: Homlokzatrészlet, szemöldökpárkány (2003)

11-12. kép: A kocsiáthajtó részletei (2003)

13-14. kép: Főlépcsőház csarnoka „Régence stílusban” (2003)

15. kép: Mennyezet César Daly formakönyvének 1877. évi újabb kiadásában (Repro.)

16. kép: Dolgozószoba a földszinten, a volt grófi lakosztályban (2003)

17. kép: Emeleti előszoba „Louis XVI. stílusában” (2003)

18. kép: Mennyezet César Daly formakönyvének 1877. évi újabb kiadásában (Repro.)

19. kép: Nagy bálterem „Louis XV. stílusban”, ma rendezvényterem (2003)

20. kép: Nagyszalon „Louis XV. stílusában”, ma Andrássy-fogadóterem (2003)

21. kép: A hajdani grófnői kisszalon „Louis XV. stílusában”, ma rektori dolgozó (2003)

22. kép: Modern, mai előadóterem a tetőtérben (2003)

Bibliográfia

Baliga Kornél: Permanens historizmus. In.: Új Magyar Építőművészet. 2001/6. sz.

César Daly: Architecture privée. II. sor. II. köt. Nouvelles maisons de Paris et des environs. Villas-Chalets-Jardins. Paris, 1872.

César Daly: Architecture privée. III. sor. II. köt. Décorations intérieurs peintes. Paris, 1877.

Dr. Kalmár Miklós: Historizmus, századforduló. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001.

G. Lászay Judit: Egy palota, két tervrajz. In.: Détshy Mihály 80. születésnapjára. Tanulmányok. Budapest, KÖH, 2002.

„Gróf Festetics György palotája Pesten.” In.: Vasárnapi Újság. 1864. pp. 344-345.

Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. I. köt. Budapest, Natura, 1990.

Nouvel-Kammerer, Odile: Napoléon III. Années 1880. Paris, Massin, 1996. /Le mobilier français./

Szende Árpád: „Andrássy, Festetics, Ybl.” In.: Alaprajz. X. évf. (2003) 8. sz.

Szende Árpád: „Megújult a Festetics-palota.” In.: Magyar Iparművészet. 2003/4. sz.

Ybl Ervin: Ybl Miklós. Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata. 1956.

Ybl Miklós építész 1814-1891. Kiállítási katalógus. (Szerk.) Kemény Mária, Farbaky Péter. Budapest, Hild-Ybl Alapítvány, 1991. (Bibl.)

[1] Baliga Kornél: Permanens historizmus. In.: Új Magyar Építőművészet. 2001/6. sz.

[2] Dr. Kalmár Miklós: Historizmus, századforduló. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001. p215.

[3] Nouvel-Kammerer, Odile: Napoléon III. Années 1880. Paris, Massin, 1996. /Le mobilier français./

[5] G. Lászay Judit: Egy palota, két tervrajz. In.: Détshy Mihály 80. születésnapjára. Tanulmányok. Budapest, KÖH, 2002. p597.

[7] BFL XV. 312. ÉBN 391/1862d. Közli: Ybl Ervin: Ybl Miklós. Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1956. 64. kép.; G. Lászay Judit op.cit. p590., 3. kép

[8] BFL XV. 331.71. Közli: G. Lászay Judit op.cit. p591., 4. kép

[9] Ybl Ervin: Ybl Miklós. Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata. 1956. p.132.

[10] A palota tereinek rendeltetéséről az 1929. évi leltár ad támpontot. (MOL P236. 91. cs.)

[12] Szende Árpád: „Megújult a Festetics-palota.” In.: Magyar Iparművészet. 2003/4. sz. p11-15.

[13] Szende Árpád: „Andrássy, Festetics, Ybl.” In.: Alaprajz. X. évf. (2003) 8. sz. p46-49.