TOJÁSHÉJ

avagy gondolatok Dunaújváros evangélikus templomáról

SZABÓ LEVENTE

 

 

„Most minden egy. Együtt van. Egybeolvad.

A Mindenség modellje, áll a templom.”

(Pilinszky János)

 

„….abban, amit én csinálok, abban benne van az én puritán protestáns neveltetésem, és az egyszerűen kitörölhetetlen, … A tér és forma tekintetében mindig keresem a ház belső magját, valami súlypont-szerűséget. Ahol az egész ház  felfüggeszthető. Talán egy kozmikus kapcsolat iránti vágy okozza ezt, nem tudom.”

(Nagy Tamás, 1992)

 

 

Prológus helyett

Nagy Tamás dunaújvárosi evangélikus temploma a kortárs magyar építészet nem könnyen „irányzatosítható” példája. Nem mintha ne lehetne motivációit, szellemi erőtereit, stilisztikai értelemben vett eredetét firtatni, azonban maga a mű egységességében, eredetiségében nem hagy tág teret az elemző kategorizáló kedvének.

A templom a rendszerváltozás után nem sokkal, 1992-95 között épült, a tervezés évei pedig: 1992-93. A helyszín is sajátos: az a Dunapentele, Sztálinváros, s ma Dunaújváros, melynek előtörténetéből adódóan ezidőtájt nagyjából egyszerre épült mind a három keresztyén történelmi egyház temploma.

Az építész munkáinak sorában ez a mű közvetlenül a szombathelyi biztosító székház (1991-92) után és az aszódi evangélikus gimnázium (1997) előtt született. Ez a 3 ház jól reprezentálja azt a szemléletbeli változást, amely a makoveczi holdudvar egykori, mindig is karakteres egyéniségével történt-történik. Mindez persze úgy, hogy a nem célirányos szemlélő az egyes tégla-vörösréz-fa anyaghasználat-artikulációkat talán nem is tartja jelentős különbségnek. Valójában azonban a kétségtelen azonosságok ellenére a szombathelyi ház könyökfás-tetőfelépítményes-boltíves formavilága, majd a gimnázium racionális, már-már az ekleri értelemben vett „cool” irányzat felé kacsintó megformálása között tényleges kakukktojásként kell szemlélnünk a dunaújvárosi példát. (Ekler már 1996-ban a nevezetes „cool”-kategóriába sorolta Nagy Tamás építészetét.)¹

 

 

Jelentés

„Az a gondolati tartalom, amelyre valamely egyezményes jel, szimbólum, rövidítés látásakor vagy hallásakor gondolunk, s amely rendszerint egy szó(kapcsolat) jelentésének felel meg.”

„A teremtőjét idéző ember a ház építésével rítusként ismétli meg a Teremtést.”²

Különösen nehéz és különösen egyszerű dolognak tűnik jelentésről értekezni egy templomépület kapcsán. Az építés-építészet mágikus-szakrális eredete nyilvánvaló: Szegő szerint a Kőműves Kelemen-i építőáldozat, annak rituális megélése, az ornamensek és az absztrakt körbe írt négyszög, mint formai alapvetések ugyanazon teremtési rítus megjelenési formái. Ez a jelentés egyik rétege, amelyet persze hangsúlyoz az adott ház szakrális funkciója: a fal, mint anyaméh-burok utal a Feltámadott áldozatára, az újjászületés csodájára is. Harmadrészt a tojásforma, mely majdnem ellipszis, jelentése már-már mitikus, kicsit „pogány”, és szintén a születést-újjászületést idézi mágikus erejével. A jelentésrétegek hosszan elemezhetők lennének: a csűrszerű csarnoktemplom közösségformáló ereje, a „kortárs erődtemplom” víziója, a vektorszerű, Égre mutató torony, és így tovább. A ház jelentéstartalma olyan gazdag, hogy a forma fegyelme menti meg attól, hogy elvesszünk benne. Venturi szerint: „Az életrevaló építészet több jelentésréteggel bír, ezek lehetővé teszik, hogy a figyelem többfelé irányuljon…”³ Itt azonban nem erről van szó. A jelentéshalmaz olyan egységbe forr, hogy nem megosztja, hanem ellenkezőleg: összpontosítja figyelmünket a ház lényegére.

 

 

Többértelműség

„Olyan…kifejezés, amelynek több értelme van.”

A többértelműség fogalma nehezen választható le a jelentésrétegek fentebb már tárgyalt összetettségétől. A venturi-i értelemben vett inkább többértelmű, mint megformált⁴ -elvárás itt egyáltalán nem érvényesül. Hála Istennek. Ugyanis a jelentéshalmaz egészének feszes formába való foglalása a legnagyobb vagy legnehezebb építészeti-művészi erény, amit el tudok képzelni. Ez a ház erről szól. Ettől olyan erős, és nagyhatású.

 

 

Kontextus

„Az a valóságmező, amelyben egy adott műalkotás keletkezett, s amelyben értelmezhető.”

Egy ház esetében mindig kulcsfontosságú a kontextus, azaz az összefüggésrendszer, a beágyazottság és a szerep kérdése. A dunaújvárosi templom városi kontextusa sajátos. A templom egy saroktelken áll, a környező telkek beépítetlenek, a lakótelepi házak nem közvetlen szövetet, hanem inkább hátteret adnak az épületnek. Mindez leolvasható az architektúrából is: olyan erőtere, kisugárzása van, amely helyet követel magának, nehezen tűrne meg közeli más építészeti gesztusokat. Rokon szituáció és gyökeresen más építészeti válasz, de mégis összevethető az egykori mester paksi katolikus templomával. Ott a jel, a szimbólum, az uralkodó egyház dominál, itt a csendes, hívogató menedék az első megfejthető üzenet. Pakson úgy nő ki a kertes házak közül és a „tulipános” panelok hátteréből a makoveczi mű, mint  tehették azt a zsúfolt középkori városok katedrálisai. Dunaújvárosban egy sokat üldözött egyház csűrszerű, az „Erős vár a mi Istenünk!” - jelmondatát visszatükröző „erődtemploma” épült. Hasonló társadalmi- és építészet-környezeti helyzetre, más-más válasz született. Nagy Tamás épületének kontextusa sem „hagyományos”, sem a Rowe-Koetter-féle⁵ megközelítés szerint nem értelmezhető. Itt a kontextus inkább a vízbe dobott kavicshoz hasonlítható, melynek koncentrikus hullámai-erővonalai sugároznak tova a felszínen. Ezt várja el a szituáció, de ennek felel meg az architektúra is.

 

 

Paradoxon

„Olyan tétel, állítás, amelyben nem csupán látszólagos, hanem valóságos önellentmondás van.”

Az ember ősidők óta úgy építkezik, hogy lekerít magának egy földdarabot a világmindenségből, azt a sajátjának tekinti, mely ezáltal hely lesz. Esetünkben ez az axis mundi, azaz kijelölt pont a profán térben.⁶ A piramisok, Stonhenge, a gótikus katedrálisok mind erre a fenséges ellentmondásra, az ember ősi vágyát meghatározó, tevékenységét mozgató erőre épültek. Dunaújváros panelrengetege a profán világ még annál is profánabb közege, melyben a fallal körülvett, megszentelt terület és a környezet viszonya sajátosan feszült. Persze ez a feszültség pozitív energiákat hoz felszínre, ez is a célja az építtető gyülekezetnek és a tervezőnek. A templomépítésnek korunk szekularizálódó-szekularizált társadalmi közegében önmagában paradox jelentése van. Ez a paradoxon fakad egyrészt az épített környezet profanizálódásából is, ahol a szakralitás már nem csupán a funkcióból, hanem az architekturából is elmenekül. És ez utóbbi a fő szimptómája talán a honi építészet általános bajainak. De mint ismétlem: a paradoxon itt jótékony, megtermékenyítően hat(hat) építészeti és társadalmi környezetére is. Az ellentmondás kiéleződik a tojásformát az épületen kívül „befejező” hangsúlyos, embermagasságú kerítésfallal, az erődtemplom-jelleg hangsúlyozásával, s feloldódni látszik a zártságában is barátságos formájával, anyaghasználatával és építészeti gesztusaival.

 

 

Kollázs

„Felragasztott tárgyakból komponált képzőművészeti alkotás.”

„A képzőművészetben, különböző rajzok, ábrák, képek, képrészletek összeillesztése művészi és gondolati egésszé.”

A már idézett szerzőpáros művében a tér és tárgy demokratikus, egymást feltételező és segítő viszonya teremti meg az épített környezetet; a tervezett és spontán, a közösségi és privát egyidejűleg, egymást feltételezve van jelen.⁷ A dunaújvárosi templom zárt mikrovilága egy városi szituációnak feleltethető meg. Itt a templomtér, a lelkészlakás, a hittanterem és a kert egyenrangú, egymást feltételező elemei az egyetlen gesztussal meghúzott kontúrú kompozíciónak. Jóllehet nem múlt és jelen térszövetéről van szó, hanem az egyes elemek funkcionális elkülönüléséről és összekötéséről.

Mennyire szép megoldás a súlypontban meghúzott tengely, melynek egyik oldalán a bazilikális tömegszerkesztésű templomtér feszül bele a kontúrba a vele szervesült, s a kontúrból egyedül kitüremkedő toronnyal! Itt a szerkesztettség tovább vizsgálható: a 3 hajó valójában nem egy, hanem 3 funkció: gyülekezeti terem (a toronnyal), a templomtér az apszisra utaló kontúrral, valamint a sekrestye és a kiszolgáló funkciók. Kérdés, hogy a funkciók ilyen betagolása a háromhajós tér archetípusába nem zavaró-e? Azonban az egyes hajók közötti építészeti összefüggések finom és differenciált megteremtése révén ez a funkcionális osztás magától értetődő hatású. Annál is finomabb a megformálás, mivel a protestáns templomok nálunk előszeretettel és kényszerűségből sokszor „lakták” be a katolikus templomok tereit, azt saját liturgikus igényüknek megfelelően berendezve (s így pl. az oltár apszisát funkció nélkül hagyva). Az alapvetően katolikus, azaz az ősegyházi háromhajós, bazilikális elrendezésre való utalás, a funkcionális felosztás attól eltérő sajátosságaival itt tehát rendkívül érzékeny építészeti magatartásra utal.

A tengely másik oldalán fedett átjáróval elválasztva került elhelyezésre a lelkészlakás kétszintes tömege, melynek túlfutó teteje az egész tömeget egybefoglaló hármas tagolású tetőszerkezet felkönnyítése, ill. a toronnyal szemben kijelölt ellenpólus megjelenítése. A lelkészlakás emeleti faburkolatában felfedezhetjük a skandináv koramodern építészeti ízeit ugyanúgy, mint az erdélyi erődtemplomok gyilokjárójának formai megidézését.

A harmadik, legfüggetlenebb tömeg a hittantermeket befogadó „gyermekek háza”. Ennek csírát idéző szimbolikája, játékos elhelyezése tudatosan szervezett szellemi és funkcionális gesztus. Érzékeny a kapcsolata ennek az önálló tömegnek a kerítésfal-épületkontúrral: az egymást érintő görbék feszültségét jótékonyan használta fel a tervező. (Megemlítendő, hogy ez a szerkesztésmód Nagy Tamás későbbi munkáiban is megjelenik: Aszód, Evangélikus Gimnázium, 1997, Balatonboglár, evangélikus templom, 1999).

Az elliptikus-tojásdad formán belüli 3 fő tömeg inverzét a szimbolikus (l. Édenkert) és funkcionális (l. a lelkészlakás udvara) kert adja. Ennek szabálytalan határvonalai és az épített tömegek jin-jang jelként egészítik ki egymást, pontosítják és erősítik fel kölcsönösen egymás jelentését.

A kollázs-szerűség az alaprajzi és tömegszerkesztési sajátosságokon túlmenően a homlokzatkezelésben is tetten érhető. Az egymással rokon anyagok, ill. a domináns tégla, cserép, fa homogenitása ugyanúgy fogja egybe a tömeget, mint a tojásszerű kerítésfal az alaprajzot. A templom olyan, mintha egy anyagból (agyagból-kerámiából) gyúrták volna össze, s a megformáló szobrászkéz a kiégetés után elhelyezte volna végleges helyén. A homogenitáson belül vannak finom kollázsszerű distinkciók a homlokzatképzésben. A kollázs-montázs grafikai-építészeti elve észrevehető ugyan, de puristábban érvényesül. Azonban a téglafelületek római halszálkás mintázata éppúgy jelen van, mint a XX. sz. eleji amszterdami iskola organikus téglasíkjainak ideája⁸, vagy az orgonasípszerűen perforált bejárati homlokzat, ahol a téglacsipkéknek ez a már szinte valószerűtlen megjelenése a középkori katedrálisok rózsaablakával éppúgy rokon, mint az erdélyi népi építészet csűrszerű építményeivel.

 

 

Archetípus

„Valaminek az ősformája, eredeti, ősi alakja.”

Templomépítészet esetében kézenfekvő nézőpontja a tervezésnek éppúgy, mint az elemzésnek az archetípusok vizsgálata. Ez a szempont személyes véleményem szerint alapvető fontosságú bármely építészeti alkotásról legyen is szó. A szakralitás ősisége, a szent hagyomány megköveteli, liturgikus szempontból pedig kánonszerűen írja elő archetipikus követelményeit. A katolikus templomok esetében ez persze jóval erősebb kötődést jelent, mint a fiatalabb hagyományú, és szellemiségében is demokratikusabb protestáns felekezetek házainál. Így Nagy Tamás e művében a közvetlen vagy közvetett módon megidézett archetípusok és utalások a művészi szabadság és kifejező szándék következményei, s kevésbé valamely liturgikus előírásoknak megfelelő elemekről van szó.

Az első kézenfekvő elem a pogány eredetű tojás-szimbólum, ahol a tojás csírája, a templomkontúr belsejének már említett jin-jang reminiszcenciája, a feszes formaalkotó szándékon túlmenően utal(hat) a születés, a teremtés és az újjászületés misztériumára is. Azonban az ókeresztyén jelképrendszerben a tojás ugyanúgy jelentette a feltámadt Krisztust is, melynek örömhíre ezen felekezetek hitvallásának alapja. (Érdekes az összevetés ismét egy makoveczi művel: a siófoki evangélikus templom sokkal közvetlenebb módon épül a feltámadás misztériumára: középpontjában szobrászati és építészeti eszközökkel meg is jelenik a megdicsőült Krisztus – szokatlan gesztusként egy protestáns templomban.) Ezek a mágikus eredetű elemek alkalmasak arra, hogy az „életmódjában deszakralizált, de lelke mélyén spirituális ember”⁹ képes legyen a fő üzenet megértésére és befogadására.  

A háromhajós bazilikális elrendezés ókeresztyén (ill. még korábbi) eredete időben egy következő rétege az archetípusok megidézésének: a valamikor egységes ősegyházra utal, a Krisztus utáni évszázadok közösségeinek terét idézi. Ez az utalás az, amely az építészeti értelemben is laikus hívőnek a templomtérbe való belépésekor azonnal tudatosulhat, s a „modern” épület és funkciójának kapcsolatát könnyen érthetővé teszi. (És ez az az utalás, amely miatt egy elemző a „leginkább katolikus templom” jellemzést adta a dunaújvárosi evangélikus templomról.)¹⁰ Az apszis megidézése szintén differenciált: a csarnokszerű tér záródását adja a tojásdad falkontúr: egységbe forr itt az apszis formai megidézése és a szerkesztési alapelv vállalt megjelenítése a templom legfontosabb pontján. A szokatlan, íves vezérgörbéjű tetőlefedés ugyancsak a háromosztatúságának fegyelme révén válik megnyugtató hatásúvá.

A templomtér, csarnokszerűsége révén ugyanakkor a centrális forma felé is közelít. Teszi azt kicsit úgy, mint a barokk templomok, így Borromini San Carlino-ja, ahol a térforma és a térhasználat közötti feszültséget jól oldja az elliptikus forma alkalmazása.¹¹

A szerkesztésen amúgy is átsugárzó keleties jelleget erősíti a templomtér vörösfenyő karzata (belsőépítész: Lovas Pál), melynek a faelemek összeépítését tükröző szerkezethű kialakítása a japán szétszedhető templomok eszmeiségével rokonítható.¹²

A protestáns egyházak üldöztetésének, visszaszorításának, az ellenreformáció korának idézete az erdélyi csűrök szerkezeti és formavilágára utaló főhajó. Ez a népi építészeti előkép szintén jó eszköze az építészi és laikus formanyelvezet közötti összhang megteremtéséhez.

Ugyancsak erdélyi magyar és szász eredetű az erődtemplomok világa (Felsőbajom, Berethalom, Apold, Nagysink, Nagydisznód, Szászhermány, Kisdisznód), melynek finom ötvözete a tojásdad formával teszi a most vegytisztán elemzett motívumok hatását egyirányúvá és többszörösen felerősítetté.

 

 

Historizálás

„A valóság jelenségeinek keletkezését, fejlődését, más jelenségekkel való összefüggését elemző vizsgálati módszer.”

A historizálás a szó krier-i értelmében sem sajátja Nagy Tamás templomának. A „klasszikus alaktani kódolás” posztmodern habitusa távol áll e műtől. A megidézés és utalások hálója sokkal kifinomultabb, ha tetszik ravaszabb és hatásosabb. A fentiekben megemlített archetípusok ugyanis nem alaktani kódoltságukban, hanem lényegüknél fogva, alaptulajdonságaikat átemelve, és egymással szorosan összefüggő rendszerben jelennek meg itt.

 

 

Epilógus helyett

Dunaújváros, Magyarország, 1995.

Az a hely-idő koordinátarendszer, melyben e templom megszületett, nem kedvezett a kivételes alkotásoknak. Ez az időszak talán máig hatóan az útkereséseké, fel-feltündökléseké. Természetesen nagyszerű alkotások születtek-születnek azóta is. Azonban kitüntetett, eredetiségében megszentelt építészeti pillanat kevés van.

Én ilyennek érzem ezt a templomot, nem irányzatosítható, eredeti és erőtől sugárzó architektúrájával.

Hét év telt el megépülte óta, s közel tíz év a tervezéstől számítva.

 

Szabó Levente

 

Lábjegyzetek:

(1)     SZEGŐ Gy., 1988, 95.o.

(2)     SZEGŐ Gy., 1997, 55.o.

(3)     R. VENTURI, 12.o.

(4)     R. VENTURI, 11.o.

(5)     C. ROWE - F. KOETTER, 207.o.

(6)     PUSKÁS B., 45.o.

(7)     C. ROWE - F. KOETTER, 215.o.

(8)     SZEGŐ Gy., 1997, 58.o.

(9)     SZEGŐ Gy., 1997. 58.o.

(10)  MASZNYIK Cs., 35.o.

(11)  MASZNYIK Cs., 35.o.

(12)  SZEGŐ Gy., 1997, 58.o.

 

 

Irodalomjegyzék és a képek forrásai:

SZEGŐ Gy., A hit erődfalai, In.: Ökotáj, 1997, 55.-58.o.

SZEGŐ Gy., Építő áldozat, válogatott építészeti írások, Gyorsjelentés, 1998

PUSKÁS Brigitta, Gondolatok N. T. templomai okán, In.: Magyar Iparművészet, 1994/6, 45.o.

MASZNYIK Cs., Mai templomok a történeti templomépítés és térszervezés tükrében, In.:

Alaprajz, 1998/5, 33.-35.o.

Országépítő, 1992/1

Országépítő, 1996/3

 Tíz éves a Kós Károly Egyesülés, Kós Károly Alapítvány, 1999

Robert VENTURI, Összetettség és ellentmondás az építészetben, Corvina, 1986

C. ROWE – F. KOETTER, Collage City, MIT Press, Cambridge, 1978

Magyar Értelmező Kéziszótár, 1972

 

(Jelen tanulmány a DLA Mesterképzés 2001 őszi, „A modern építészet – korszakok és értelmezések” c. kurzus félévzáró dolgozataként készült.)

 

 

CONTACT