PURISTA SZELLEMŰ HELYREÁLLÍTÁSOK ÉS RESTAURÁLÁSOK BUDÁN A XIX-XX. SZÁZAD FORDULÓJÁN
Magyarországon először a műemlékek megóvásának szükségessége a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1846-ban Kassán tartott évi rendes közgyűlésén fogalmazódott meg. Egy évvel később Sopronban a MOT Archaeológiai Szakosztálya határozatban szólította fel a vármegyéket és a városokat, hogy “az országgyűlésre küldendő követeiket oly törvény alkotására utasítsák, hogy minden a föld gyomrából napfényre kerülendő régi maradványok és kincsek belső becsük megváltása mellett a Nemzeti Múzeum számára hivatalosan megszereztessenek”1. Még ugyanebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia is felhívást2 tesz közzé, amelyben felhívja a nemzeti becsületet szívén viselő magyarok figyelmét arra, hogy az elmúlt évszázadok háborúi során sok emlék pusztult el. Talán ezeknél is nagyobb azonban azon emlékeknek a száma, amelyek pusztulásáért az értetlenség, lelketlenség és kegyelethiány okolható.
Henszlmann Imre 1848-ban a Magyar Tudományos Akadémia keretei között egy régészeti bizottság megszervezését javasolta Eötvös József kultuszminiszternek. A forradalom viharai elsodorták a tervezetet. Annak bizonyítéka, hogy a régi korok emlékeinek megőrzése mennyire fontos és mindennapi kérdése volt a korszaknak, Kossuth Lajosnak, a Honvédelmi Bizottmány elnökének a rendelete bizonyítja. Intézkedik arról, hogy … “a pest-budai sáncolások közben találandó régiségeket a lelhely pontos feljegyzésével a múzeum (értsd a Magyar nemzeti Múzeum) számára le kell foglaltatni és az akadémia titkárságának be kell jelenteni”3
A szabadságharc bukása után 1850-ben alakult meg a Keiserliche und Königliche Central-Comission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale elnevezésű szervezet, amelynek hatásköre a Birodalom egész területére, így Magyarországra is kiterjedt. Felügyeletét előbb a kereskedelem- ipar- és közmunkaügyi miniszter látta el. 1859-től a felügyelet joga a Vallás és Közoktatási Minisztérium alá került. Hazánk területén kinevezett konzervátorok látták el a műemlékvédelem felügyeletét.
Hosszas előkészítő munkát követően 1872 április 4-én alakult meg a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága4 (MMIB) Szalay Ágoston vezetésével, előadója Henszlmann Imre, építésze Schulek Frigyes lett. A szervezet első feladata a műemlékek első lajstromának összeállítása volt azért, hogy az Országgyűlés mielőbb megismerkedhessen a feladat hozzávetőleges nagyságával. Negyven különböző publikációból összeállított jegyzék 853 tételt tartalmazott, amely a történeti Magyarország területén ismert értékes épületek első felsorolását jelentette5. A lajstromba vétel ugyan nagy lendülettel indult, de a feladat nagysága miatt csak igen vontatottan haladt. A magyarországi műemlékek helyzetét az ideiglenes bizottság 1880-ban, a műemléki törvénynek az Országgyűlés elé terjesztésével egy időben (március 30.), nagyszabású kiállításon mutatta be a nagyközönségnek.
Az első magyar műemléki törvényt az Országgyűlés 1881-ben, a XXXIX. törvénycikkben fogadta el. Ennek IV. fejezete alapján alakulhatott meg a Műemlékek Országos Bizottsága (MOB), a műemlékvédelem hosszú évtizedeken át működő hivatalos szerve.
A Műemlékek Ideiglenes Bizottsága és később a Műemlékek Országos Bizottsága által kezdeményezett helyreállításokat részben a Centrale-Comission által alkalmazott német és osztrák építészekkel végeztették, részben bekapcsolódtak a munkába azok a hazai építészek, akik közreműködtek már a Hivatalok működésében. A nagyszabású vidéki munkák mellett, (Ják, Lébény, Kassa, Vajdahunyad, stb.) a budapesti műemlék-helyreállítások háttérbe szorultak. A közelgő millenniumi ünnepségekre való felkészülés keretében nagyobb szabású munkálatokat csak a budai Várhegy nagyon rossz állapotba került Főtemploma és a királyi rezidencia számára alkalmatlan Palota restaurálásával kezdeményeztek.
A Mátyás templom restaurálása
A Mátyás templom restaurálására Schulek Frigyes 1874-ben kapott megbízást. A Bécsben van der Nüllnél, majd az európai purizmus jeles alkotójánál Friedrich Scmidtnél, a milánói Brera-Akadémia későbbi professzoránál – folytatott tanulmányokat követően kezdte meg alkotó munkásságát Budapesten és vált a hazai eklektikus építészet meghatározó mesterévé. Az első tervvariáns elkészítésekor mesterének Friedrich Schmidtnek a pécsi székesegyház tervezésénél alkalmazott egységesítő módszerét alkalmazta. A mester bírálatának hatására, a második terv már Schulek szemléletéből következően a részletekre is figyelő, aprólékos, tudományos igényű feldolgozás, és az eredeti – esetünkben a gótikus – formák kizárólagos alkalmazása határozta meg azt a felfogást, amivel e fontos épület helyreállítását megkezdte. Felmérési rajzokat készített nem csupán az épületről magáról, hanem a környező, az idők folyamán a Mátyás templommal egybeépült jezsuita épületekre is.
A korabeli restaurálás elvei szerint igyekezett kiszabadítani a gótikus templomot a környező, csekély jelentőségű épületek szorításából. A délről csatlakozó rendházat teljesen, az északi irányból csatlakozó kollégiumot részlegesen visszabontotta. A Szentháromság tér kitágításával és a Halászbástyával záródó, a templomot déli irányból feltáró tér kialakításával, a középkori egyházat, addig sohasem volt új környezetbe helyezte. A II. világháborút követően, a Tárnok utcai lakóház pusztulása után a tér déli irányban tovább növekedett és így tovább csökkent az a hatást, amelyet az intenzív, de legfeljebb kétszintes középkori beépítésből kiemelkedő katedrális jelentett. Lebontatta a déli mellékhajó keleti szakaszához támaszkodó sekrestyés lakás düledező falait. A bontás és a falkutatás során váltak először láthatóvá a déli homlokzatnak a XVIII. században befalazott csodálatos mérműves ablakai. A főhajó szentélyzáródásánál is hasonló gótikus ablakok kerültek elő. A déli toronytest közvetlen közelében feltárta a padlásra felvezető lépcsőtornyot, amelyet később rekonstruált. A toldalék elbontása után szintén napvilágra került a gazdag szobrászati díszítésű kettős kapu, az ún. Mária-kapu. A nyugati főhomlokzaton elbontották a Pálffy tábornok által 1696-ban építtetett barokk előcsarnokot. A falkutatások felszínre hozták a bélletes nyugati kapu gazdag szobordíszeit és a kapu fölött a szintén elfalazott mérműves rózsaablak maradványait. Az épületet alaprajzát alapvetően megváltoztató beavatkozás a szentély és az északi kápolnasor helyreállításával történt. A szentély feltárása során, a diadalív közelében előkerült a templom eredeti szentélyzáródásának alapozása. Ezt felhasználva kezdte meg Schulek a mellékhajóknak valószínűleg a XIII. század végéről származó, nyújtottabb, apszidiális záródásának elbontását. A déli mellékhajó szentélye egy egyenes záródású mellékoltárral végződött a tervek szerint. Az északi mellékhajó eredeti záródásának helyre egy kétpilléres káptalani sekrestyét tervezett, ehhez csatlakozott – részben az északi mellékkápolna sor, az ún. Béla folyosó keleti lezárásának helyén, a romos állapotban feltárt Gara-kápolna rekonstrukciója. Az északi falnak, az átépítésekből származó síktöréseit egy új északi fal megépítésével küszöbölte ki Schulek. A Gara-kápolnától nyugat felé haladva előbb a középoszloppal alátámasztott oratórium, majd III. Bélának és feleségének a szarkofágját befogadó kápolna és végül a Szt. Imre kápolna következik. Ezután a felső karzatfolyosóra felvezető lépcső és az ÉNy-i ajtó zárja a mellékkápolna sorát. A déli torony földszinti falait újjáépítette, az északi, ún. Béla torony földszinti falait azonban csak kiváltotta, így ennek földszinti tere a nyugati előcsarnok terének részét képezi. Csak a fedélszék elbontása után vált egyértelművé, hogy a XIII. század végi gótikus átalakítás a korábbanbazilikális templomot csarnoktemplommá átalakító beavatkozás igen rossz állapotú. Schulek feljegyzéseiből tudjuk, hogy nem szívesen vállalkozott a templom hajójának újraboltozására. A beavatkozás azonban elkerülhetetlennek bizonyult.
Épp így a Béla torony kiszabadítása után derült ki, hogy a zömök, négyszög alaprajzú toronynak valamikor nyolcszög alaprajzú sisakja lehetett. Az épület kiszabadítása után, lehetőség nyílt a toronysisak megtervezésére is. A déli torony IV. emeleti szintjének a sisakjának átépítése is Schulek formai tudását és szerkezeti ismereteit dicséri. A kősisak mai képe előképek nélküli, eklektikus alkotás.
A fentiekből egyértelműen következik, hogy Schulek nem a történelmi folyamat megőrzését, hanem kutatási eredményeiből az általa legfontosabbnak ítélt állapotot mutatta be a helyreállítás során. A templom díszítőfestését a szentélyben megtalált eredeti motívumok felhasználásával rekonstruálta a háromhajós csarnoktemplom egészében.
A Mátyás torony restaurálása
A mai Hilton Szálló tömegébe ékelődő, gótikus architektúrájú zömök torony talán a XIII. század közepén a dominikánusok templomához épülhetett, az első uralkodói székhely építésével egy időben. A szálloda homlokzatához tartozó eredeti épület, a XVIII. századi jezsuita kollégium építésekor, a templom déli falát elbontották, és a torony utcai homlokzatát átalakították, magasságát jelentősen csökkentették. A Műemlékek Országos Bizottságának megbízásából Lux Kálmán 1924-ben restaurálta a tornyot. A kutatások napvilágra hozták az ablakok mérműves kőrácsának elemeit, amelyek azonban elégségesek voltak ahhoz, hogy kiegészítve mutassák be a nagyközönségnek. A torony alsó emeletének homlokzatán helyezték el Mátyás király bautzeni emléktáblájának másolatát.
A helyreállítások a két háború közötti magyarországi gyakorlat elveihez igazodva, csak a legszükségesebb kiegészítéseket végezték el. A késő-gótikus, mérműves ablakok függönyíves szemöldökű ablakok restaurálásánál az eredeti és a pótlás anyaga jól megkülönböztethető volt. A XVIII. században megépített sátortető elbontására Lux nem vállalkozott. Csak a II. világháborút követő kutatások állapították meg, hogy a lebontott felépítmény nyolcszögletű volt, melyet Csemegi József mutatott be. A torony felépítményének jelenlegi formáját a szálloda építésekor, Sedlmayr János tervei alapján nyerte el. A nyolcszög felmenő falakat jelző vasbeton pengék mögött üvegfal a hotel víztartályát rejti. Szintén a 25 évvel ezelőtti építkezések során szabadították ki a domonkosok templomának északi falát és vált bemutathatóvá a keresztboltozatos teret lefedő keresztboltozat szerkezet indítása is. A kolostor kerengőjének udvari homlokzatára vonatkozóan nem kerültek elő megbízható adatok, ezért az építész a töredékek logikájából következő architektúrát határozott meg. A csúcsíves nyílások között falszakaszokat kör alakú üveg elemekből építette fel. A kerengő keresztboltozatos lefedését – a maradványok bemutatása mellett – rézlemez vaknegyedekkel jelezte úgy, hogy az átlós- és a harántbordák helyét kihagyta.
A királyi vár helyreállítása és kiépítése
A XIX-XX. század fordulójának másik fontos építkezése a vár területén az elhanyagolt királyi vár épületeinek helyreállítása és az együttesnek az uralkodóhoz méltó kiépítése volt. A vár építésének első szakasza 1255-ben IV. Béla rendeletére indult meg. Jelentősebb építkezések folytak a XIV. és a XV. század folyamán Luxemburgi Zsigmond német-római császár és magyar király, illetve az itáliai reneszánsz művészetet hazánkban meghonosító Mátyás uralkodása alatt. A török által elfoglalt erősség állapota az 1686-os ostromig – több leírás elhanyagoltnak mondja ugyan – kielégítő állapotú lehetett. Az ostrom során gyakorlatilag kiégett az épület. Kisebb építkezések és hosszabb szünetek után Mária Terézia rendeletére 1749-ben kezdődött meg a romos épület helyreállítása. Az 1770-es befejezés Franz Anton Hillebrandt nevéhez köthető. A királynő mindössze csak egyszer lakott a falak között. Különböző célra használták a hatalmas termeket. Működött itt az egyetem, ebből az időszakból való a csillagvizsgáló tornya. A vár az uralkodót képviselő nádorok lakhelye is volt az 1810-es tűzvészig, amikor is reprezentatív lakhely céljaira alkalmatlanná vált. A palota helyreállítására és bővítésére Ybl Miklós 1874-ben kapott megbízást. Az együttes egyes részeit már 1876-ban műemléknek nyilvánította a Műemlékek Ideiglenes Bizottsága, de ennek ellenére több, az erődítés részét képező elemet lebontottak. Ybl bővítési terveinek megvalósítása előtt a várhegy támfal rendszerének és az épületek alapfalainak a megerősítését kellett megoldani. Ybl Miklós haláláig, 1891-ig csak az alépítményi munkák folytak. A mester által elkészített bővítési terveket utódja, Hauszmann Alajos átdolgozta. Az építés kezdetét a mai Oroszlános udvart nyugatról lezáró új szárny alapkövének elhelyezése jelzi. Az uralkodó személyesen indította el 1896-ban az építést. A millenniumi ünnepségek alkalmából bebizonyosodott, hogy a Mária Terézia-féle palota dísztermei nem elégségesek a szükséges reprezentáció számára, ezért a már Ybl által is tervezett északi szárny megépítése feltétlenül szükségessé vált. A palota Dunára néző homlokzata így csaknem a kétszresére 304 m-re növekedett. A régi dísztermet az új ünnepi helyiségekkel Hauszmann összekapcsolta, és ezáltal a “hosszanti tengely irányában 200 m hosszúságú teremsor keletkezett, aminővel Versailles kivételével egyetlen egy kontinentális királyi lak sem rendelkezik6” írja a tervező. Az új nagy ünnepi terem alapterülete 724 m2 lett. Az együttes új szimmetria tengelye az Oroszkános udvar K-Ny-i tengelye helyett az eredeti tömeg északi sarokrizalitjának a tengelyébe került.
Hauszmann írásai csak a bontások és a Szt. György tér járószintjének szükségessé váló süllyesztése során előkerült rommaradványokról tudósít. Tervszerű kutatások, a korábbi építési fázisok szakszerű feltárását célzó ásatások nem folytak a vár területén. Az új tömegek “homlokzati kiképzését a régi palota stílusa határozta meg. A Mária Terézia idejében bécsi barokk irányban épült palota már kegyelet szempontjából is megtartandó volt és törekvésem (t.i. Hauszmann szándéka – MT) főleg odairányult, hogy a megszabott arányok keretében nemesebb részletkiképzést alkalmazzak. A dunai homlokzat közepére hatalmas kupolát építünk, mely a Habsburg-terem felett emelkedik, utóbbi előtt oszlopokon nyugvó tympanon szakítja meg a vízszintes párkány vonalat. A régi formátlan tetőket pedig átalakítjuk és az új keretnek megfelelő alakba öntjük. Csoportosítás és érdekes árnyék-hatások elérése végett pedig a két kiszökő szárny és a középrizalit közé oszlopsort alkalmaztunk.7”
Míg az eredeti épületbelső kiképzésénél megtartotta az eredeti, az itáliai reneszánsz 1500-as évekre vagy a francia XV. Lajos stílusra jellemző architektúrát, az északi szárny termeinek megtervezésével kapcsolatban írja: “Hisz a mai társadalomnak más igényei vannak és más művészi nézetek uralkodnak ma, mint például a Cinque Centoban, vagy a roccoco idejében. Számot kell vetni a modern ember viszonyaival és ennek megfelelő művészi keretet alkotni. De van még egy másik, talán még fontosabb szempont, mely ezen működésemben vezérelt, és ez az, hogy magyar nemzeti jellegünk a királyi vár művészi és műipari berendezésénél lehetőleg érvényesüljön.8” Így a belső terek díszítésénél a magyar ornamentika formakincsére támaszkodott, elsősorban Györgyi Géza, aki az “ornamens fejlesztésének mestere” segítségével.
A bemutatott példák jól jellemzik a XIX-XX. század fordulójának műemléki gondolkodását Magyarországon. Schulek Frigyes tudományos alapossággal tárta fel és értelmezte a Mátyás templom épületét. Szerkezeti tudására és bravúros formai ismereteire támaszkodva átépítette a templomot. A szerkezetileg rossz állapotú, a többszöri átépítés nyomait magán viselő épületből egy egységes gótikus csarnok-templomot hozott létre. A belsőben is az építészeti részletformák minőségével megegyező egységes új teret és annak díszítését alkotta meg. A Budapest egyik jelképévé vált egyház hitelesen már csak részleteiben középkori, egészében az eklektikus építészet alkotásai közé sorolható.
Ybl Miklós és később Hauszmann Alajos által megalkotott budai királyi rezidencia a századforduló Duna partjának meghatározó elemévé vált. “Korrigálva” és csaknem kétszeresére növelve Hillebrandt barokk palotáját, formailag átvéve annak megoldásait, kupoláját Hillebrandt formavilágához kapcsolódva alkotta meg. Az új szárny belsőépítészeti kialakításánál azonban tudatosan oly ornamentális formavilágot alkotott.
Az utókor Schulek művét, talán a városképben betöltött szerepe és a Halászbástyával való harmonikus kapcsolata miatt elfogadta. Hauszmann királyi palotáját azonban a háborút követően éles kritikával illették9. Az északi szárny összekapcsolását a régi tömeggel és a kapcsolat tengelyébe emelt kupolát elhibázottnak tartotta a szakirodalom. Ezzel is és nyilvánvaló a két háború közötti politikai rendszer éles elutasításával is magyarázható, hogy az ’50-es években megkezdett helyreállítás során a nagyrészt helyreállítható rezidenciát teljesen átépítették és a múzeum számára igazított belső terek és térkapcsolatok a modernizmus szellemében leegyszerűsített belsőépítészeti formavilágot tükröznek. A különösen elhibázott formájú barokk kupola helyett egy a manierizmusra jellemző tömeget építettek meg. Ez utóbbit Gerő László, aki maga is opponálta Hauszmann tervét, leszopott szilvamaghoz hasonlította a kupolát.
Mezős Tamás
Jegyzetek:
1. Az Archeológiai Szakosztály 1847. augusztus 14.-i ülésének jegyzőkönyve. in MOT 1863. évi Évkönyve. 2. Archeológiai Közlemények 1859. 3. Közlöny 1848. XII. 2. 175. Sz. II. 4. Az Archaeológiai Értesítő VI (1872) p. 226-232. száma közölte Szalay Ágoston és Henszlmann Imre kinevezési okmányának szövegét, amely egyben megadta a Bizottmány elnevezését is. 5. Hampel József: A Hazai műemlékek és régi épületmaradványok jegyzéke. Archaeologiai Értesítő VII. évfolyama (1872.) 6. Hauszmann Alajos: A királyi vár építésének története. Előadta a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1900. februárius hó 24-én tartott egyetemes szakülésén. Magyar Mérnök és Építész-Egylet Közlönye XXXIV. kötet XI. füzet 1900. évfolyam. p. 252. 7. Hauszmann i.m. p. 254. 8. Hauszmann i. m. p. 254. 9. A korabeli kritika összefoglalását adja Gerő László: A budai vár helyreállítása. Budapest, 1961. p. 112-119