FELELŐS SZERKESZTŐ:
Dr. KALMÁR MIKLÓS
TUDOMÁNYOS SZERKESZTŐ:
Dr. SIMON MARIANN
KÉP- ÉS SZÖVEGSZERKESZTŐ:
Dr. RABB PÉTER
|
Index Architecture
Írta: Váncza Márk
INDEX Architecture. Szerk.: Bernard Tschumi & Matthew Berman The MIT Press, New York 2003. 315 oldal
A könyv erőteljes, piros-sárga borítója, rajta a méretes felirattal már távolról rikít az asztalon. Mint egy szakácskönyv. Vagy az Aranyoldalak. Kezünkbe véve, a puha műanyag szövet könnyen, szinte magától szétnyílik, és úgy is marad. Belelapozva hamar rájövünk, hogy a könyv küllemében, előadásmódjában beleillik abba a publikációs stílusba, mely a kilencvenes évek közepén, Koolhaas S,M,L,XL című albumával robbant be, és máig tart. Ennek a stílusnak a lényege a figyelemfelkeltés – a könyv a szinte már túlzó vizuális effektusok (színek, tipográfia, tördelés) mellett tapintásával is ki akar tűnni a többi közül, ezért a borítót külön igényességgel készítik el. És bár az INDEX nem szállt be a koolhaasi bigness grafikai lenyomataként is értelmezhető holland oldalszámnövelő versenybe, primitív, reklámszerű megjelenése egyértelművé teszi, hogy ez a kiadvány is egységes és erős összkép kialakítására, egyfajta self-branding-re törekszik.
A könyvhöz Bernard Tschumi, a New York-i Columbia egyetem akkori dékánja, a könyv egyik szerkesztője írt bevezetőt. Néhány mondat után érthetővé válik, hogy a könyv, teljesen semleges címe ellenére a Columbia egyetem keretein belül zajló munkának egyfajta szubjektív szótárba való rendezése. Tschumi távlatokból nézve, a meghatározó építészeti iskoláknak egyfajta történeti folyamatába helyezve kívánja legitimálni a Columbiát. Kifejti az intézmény teljesen új, eddigiektől eltérő oktatási elveit. Olyan iskolát hoztak létre, mely mentes bármiféle kategorizálástól, irányadó ideológiától vagy stilisztikai prekoncepciótól. Az utolsó menedékhely a szabad gondolatoknak, az építészet határait súroló, felelősségmentes kísérletezésnek. Ehhez egy olyan átértékelt tanár–diák viszonyra van szükség, ahol a hagyományos mester-tanítvány viszony helyett a tanárok az új, gyakran meghökkentő építészeti megközelítésmódokra maguk is még keresik a választ – a diákokkal közös folyamatban gondolkodva és kísérletezve. Ezt a valóban újfajta tanítási metódust be kell mutatni, olyan formában, mely tükrözi a friss, útkereső törekvéseket. Ezért is született ez a könyv.
A könyv nem foglalja kronológiai keretbe a mondanivalóját. Nem rendezi átfogó témakörökbe az új oktatás alapelveit, mint az egy hagyományos elméleti szövegtől megszokott. Ezek az elvek természetesen mégis benne vannak, csak más formában. A könyv anyaga részben az építészek által vezetett oktatási stúdióknak a féléves beszámoló szövegeiből (studio briefs) származik, a többi szöveg az évek során a tanárokkal készített beszélgetésekből és vitákból van összeszedve. A könyvet tehát nem írta senki, hanem már meglévő szövegtestekből ollózták össze. Szerkezeti rendszerét tekintve, mint említettem, leginkább egy szótárhoz hasonlítható. Ezt a benyomásunkat erősíti, hogy a bevezetőt rögtön egy kétoldalas használati útmutató követi, összetett jelmagyarázati rendszerrel, teljesen az Illustrated Oxford Dictionary-hez hasonlóan. Viszont fontos különbség, hogy míg egy szótár egyfajta teljességre (de biztosan egy átfogó, komplett képre) törekszik, az INDEX-ből - hiába az összefogottságra utaló cím - nem kapunk egy elfogadhatóan komplex képet az építészet mai helyzetéről. Egy szubjektív szűrőn keresztül van benne átválogatva az egyetemes építészet alap tételrendszere, ezáltal egyes fogalmak egyáltalán nem, vagy csak minimális bejegyzéssel kerültek a könyvbe. Teljesen hiányoznak például a function, a technique, tectonic, és regionalism szavak szócikkei. Viszont mindegyik esetben a szerkesztő több, elveiben hasonló címkéhez küldi tovább az olvasót. Ezen pontok ideológiai összekapcsolása több esetben is erősen szubjektív indíttatású, önkényesnek mondható. Könnyen észrevesszük, hogy bár Tschumi teljes ideológia-mentességet hirdet, a háttérben mégiscsak ott található egy szubjektív építészetszemlélet, mint szervezőerő. Véleményem szerint ezek a vissza- (és oda-) csatolások nem rántják össze a könyv heterogén arculatát. Az előbbi szubjektív szűrőt analitikus módszerrel vizsgálva fény derül a könyv valódi mondanivalójára. Megfigyelhető, hogy olyan klasszikus építészeti alapfogalmak, mint a tér, a forma, az esztétika szintén kevés szereppel bírnak a könyvben. De akkor mi van helyettük? Egyértelmű, hogy az új oktatási rendszerhez kapcsolható tételek dominálnak a könyvben. Talán terjedelmükből adódóan, még ezek a legkoherensebb szövegrészletek a könyvben. Az adott szócikkek sokirányúan szubjektív, néha teljesen ellentétes közelítése sok esetben érdekes összképet szül. Több, más cikkelynél viszont a kivágott, rövid szövegrészletek szövegkörnyezetük hiányában zavaros, nehezen érthető fogalmat adnak az adott témáról. De ez is a célja a könyvnek: míg az olvasó egy tényleges szótár összeszedett, rövid szövegeit olvasva gyorsan érthető képet kap a keresett fogalmakról, az INDEX a mögötte álló oktatási rendszert tükrözi: határok és kötöttségek nélkül kísérletezik – állít, majd közvetlenül utána ellentmond, meghökkent, megbotránkoztat, provokál és összezavar. De mindenféleképpen elgondolkoztat.
Az iskolát általánosan jellemzi egy méretes öntudat, a „következő építészeti generáció vezetőinek” kinevelése, akik „minden nap újraértelmezik a világot” (Tschumi). Ez az egocentrikus felsőbbségtudat természetesen a könyv összhatásában is meghatározó erejű. És bár finoman próbál az egyetemesség legitimizáló álcája mögé bújni, összességben az INDEX Architecture a Columbián zajló tevékenységek erősen reklámszerű manifesztációjának hat az olvasó szemében.
Váncza Márk
Az írás az Építészetelmélet-történet 2 kurzus keretében készült 2009-ben.
Vissza
|
